Never be the same [red]
Byakuya x Renji
Byakuya POV
Kis sóhajjal fogadtam a forró italt, melyet remegő kezekkel nyújtottál át, és bólintással köszöntem meg halk gondoskodásod. Felnéztem rád, és hatalmába kerített egy érzés.
Hozzád tartozom.
Boldog voltam, hogy mellém ülsz, és hogy szórakoztatsz, mesélsz, csak beszélsz, és nem hallgatsz el egy pillanatig sem, mert pontosan tudod, hogy ez minden vágyam. Együtt ültünk, nézve, hogyan bukik alá a nap azon az utánozhatatlan színű égen, és a szél összekócolta hajunk.
Ismerlek.
Valami okod volt arra, hogy mellettem maradj. Kívülről nem lehetett érezni, de én tudtam: ami másnak kellemes, esti tanácskozásnak tűnt, halk vallomás volt, búcsú, apró csókkal koronázva, melyet nem tudtam megérteni.
Soha többé nem lesz ugyanolyan.
Most könnyes szemmel kortyolom a teát, melyet Rukia készített, és melegedést remélve markolom a forró csészét. Fázom, a hideg szél csontomig hatol. Már nem ülsz le mellém csacsogni, és nem mosolyogsz rám. Nem pirulsz el. Nem jössz vissza.
Soha többé nem leszek ugyanolyan.
Sajnálom, de ez az igazság. Nem tudok szabadulni az emlékeimtől, melyek körülötted forognak, mindegyik középpontjában te állsz. Oh, hogy mennyire szerettél! Még fülemben cseng hangod, érzem az illatod. Tisztán élem át újra a tegnapjainkat, és tudom, hogy hiába.
Elmentél, és nem térsz vissza.
Nem tudlak elengedni, sajnálom. Már nem leszek az a büszke ember, aki voltam. Csak egy összetört lélek, aki a múltjában él, s a verandán ülve figyeli a lassan jégbe fagyó cseresznyefákat, rég kihűlt teáját kortyolgatva.