Chance

Gin x Kira

Gin POV

Látom halvány alakod, ahogy a gyertya fényében a papírok fölé görnyedsz, és annyira figyelsz, minden egyes szóra. Ahogy minden erőddel próbálod megmásítani a bizonyítékokat, magadat is győzködve, de nem, ez most nem fog működni, Izuru. Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak, de ezt még rád bízom.

Szinte látom a gondolataid, ahogy egyre cserélődnek, ahogy próbálkozol elképzelni a jövőt. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha én nem szerepelnék terveidben! Nemcsak magam miatt mondom ezt.

Sóhajtva tápászkodom fel, szokásos mosolyomat erőltetem arcomra, ahogy elhúzom az ajtót, s belépek hozzád. Kék szemeid hatalmasak, ahogy a gyér fényből felnézel, és meglepődsz, mikor elfújom a gyertyát. Kézenfogva vezetlek a verandára, segítek neked, még nem látsz át a sötétségen.

- Ichimaru-taicho – kezded zavartan.

- Mondd csak, Izuru! – bíztatlak. Mi lesz veled nélkülem, hm?

- Ichimaru-taicho, én… nagyon sajnálom! – borulsz elém, pedig már mondtam, hogy ne tedd.

Tudom, de nem szükséges. Pihenj egy kicsit, sokat dolgoztál – karjaim oltalmazó védelmében megremegsz még egy pillanatra, de engedelmeskedsz, mert tisztában vagy azzal, hogy soha nem tudhatod biztosan, mit fogok tenni. Nem vagy te gyáva, csupán előrelátó és óvatos, de Izuru, ha ezeket nem veszed észre, nem lehetsz erősebb!

- Köszönöm, Ichimaru-taicho – suttogod hálásan.

Lehajtott fejjel figyelem, hogyan változol meg, egyik pillanatról a másikra. Végtelen türelmed és nyugalmad elpárolog, félelem járja át tagjaid, remegve bújsz közelebb hozzám, könnyeid megállíthatatlanul ömlenek szemedből, mintha csak egy kapcsolóval lehetne ezt irányítani.

- Ichimaru-taicho… elmész? – zokogod mellkasomnak. Sóhajtok egyet.

- Meglehet.

Nem válaszolsz, mert nem tudod, mi a jó válasz, ugye? Nem baj, Izuru.

- Ne félj – bíztatlak, de csak nem tudsz megnyugodni. Félek, keserves sírásod ezentúl rémálmaim egyik főszereplőjévé válik. Valószínűleg csak erre tudok majd gondolni. – Nincs semmi baj, itt vagyok – simogatom hátad, apró puszikat hintek homlokodra. – Biztonságban vagy.

- Sajnálom, taicho – válaszolod. – Szeretlek!

- Én is, Izuru, én is, hidd el… - nem fejezem be, mert akkor biztosan összetörsz. Még ennél is jobban, ez pedig engem is bántana, bármilyen furcsa is ez.

Lehet, hogy nem érzed, de tudod, Izuru, én is szeretlek a magam különc módján. Nem halmozlak el ajándékokkal, és az idő nagy részében levegőnek nézlek, amit nem érdemelsz meg. Az én szerelmem ilyen: gyilkos, mint az oroszlán, amely kioltja annak az életét, melynek szentelnie kéne. Lehet, hogy holnap egyedül ébredsz fel, és lehet, hogy sírsz majd, de a történetünk folytatódik. Útjaink elválnak, de még van esély arra, hogy keresztezzék egymást.