10 x 10 Shounen-ai

by nobody-no-tenshi

100 fejezetes, csak shounen-ai történeket tartalmazó olvasnivaló. Folyamatosan frissül. Várható szirupos és szívszorongató is, de igyekeztem visszafogni depresszív gondolataimat, remélem, tetszeni fog Neked, kedves Olvasóm! ;) Zenére írok, a mű címe a szám címe is, erre érdemes olvasni (a szerző általában fel van tüntetve, de a Google jó barátod). 5000 FÖLÖTT VAGYUNK! Köszönöm!:)

32. All the things (s)he said Ichi x Ishi

All the things she said (taTu)

Ichigo x Ishida

Ishida POV

Nem szeretem a hangoskodást, nem szeretem azt sem, ahogy viselkedik velem, azt sem, ahogy én vele. Nem szeretem ezt a helyzetet, a veszekedést. Nem szeretek ajtót csapni magam után, és nem szeretem otthagyni sem.

Szeretek én valamit egyáltalán?

Sajnos igen, őt, minden szavával, minden gondolatával és álláspontjával együtt, hiába haragszom rá annyira.

Furcsa ez a helyzet, hiszen én folyamatosan feladok mindent azért, hogy csak egy kis időt tölthessünk együtt, ő pedig semmibe veszi ezt az egészet, nem érdekli, más programja van, nyugodt lélekkel hagy ott bármikor. Abban a pillanatban, amikor kezdene elszállni minden józan eszem, és kiordítanám magamból, ami bánt, mindent jóvátesz egyetlen mosollyal, vagy lényegtelen cselekedettel, és minden haragom elszáll.

Vannak pillanatok, mikor azt kívánom, bár ne ismerném, bár ne lenne része az életemnek, de amint ez jut eszembe, legszívesebben megölném magam. Ő minden, amim van, és érte teszem meg ezeket a dolgokat, valahogy miatta nem adom fel. Azzal, hogy harcolunk, vagy, hogy versengünk, mindig bebizonyítja, hogy számítok neki… és én is, hogy ő nekem.

Egyszer azt érzem, nem elég, még több kell mindenből, és nekiállok jobban reménykedni, még többet beleadni az egészbe, de ha mindig kudarcba fullad a dolog, akkor mi értelme van?

Sokat gondolkoztam ezen, és egyetlen megoldásra jutottam. Ha most képes vagyok elnéző és türelmes maradni, akkor elérhetem azt, amit igazán szeretnék, és ha ezért le kell mondanom néhány dologról, hát szíves örömest megteszem. Elterelem valamivel a figyelmem, és könnyebben veszem a dolgokat, tudom, így sokkal egyszerűbb lesz.

Tudom, hogy ez fog segíteni rajtunk, ha még egy kicsit lemondok valamiről, és ha eljön az ideje, mindent visszakapok majd. Az ellenségem az idő, és a kimondott szavak, amik jogosan szólnak nekem, és amiért biztosan bocsánatot fogok kérni. Igazából nem is nekem kéne, de ezen már túl vagyok. Ha így tarthatom közel magamhoz, akkor nem érdekelnek a saját sebeim, csak ezt a kapcsolatot akarom életben tartani.

Idegesítene a tudat, hogy nem gondol rám, éppen ezért az önzésem kicsit kompenzálja a lemondást. Elfogadom, hogy nem leszünk a nap minden pillanatában karnyújtásnyira, és igazából csak az számít, hogy mi van akkor, mikor együtt vagyunk. A szavaink, a hangunk, a mosolyok, a csókok, minden egy idő után egyre több lesz, és azt gondolom, ez az idő most jön el. Felkészülök hát rá, és visszamegyek a szobába.