Uninstall
Byakuya x Renji
Renji POV
Műtétre készülök, lelki műtétre. Eltávolítanak valakit a szívemből. Fájdalmas eljárás, és nem tudom, fel fogok-e épülni valaha. Ez a személy befészkelte magát oda, és nehéz kiszakítani onnan, hiába van minden ellene. Nem maradhat, mennie kell, de ezt nem fogadja el. Nem is akarom, hogy elmenjen, de ez mindkettőnket tönkretesz.
Ez a személy nagyon fontos számomra, mindennél fontosabb, nincs ellenkezés. Ő mindenem, amim van, és ő van nekem egyedül, de nem is kell más. Ő az, aki a világomat jelenteni, és nem akarom, hogy a világom darabokra szakadjon, ezért ő sem távozhat.
Ez nem olyan egyszerű. Nem akarom, hogy menjen, de nincs más esélye. Ez a kapcsolat, minden örömével és boldogságával együtt már akkor halálra ítéltetett, mielőtt megfogant volna. Minden közénk állt, ami csak lehetett, a távolság, a társadalom, a világ, számtalan katona. Az esélytelenből építettük fel a valamit, mindent, a mi kis világunkat, és itt éltünk boldogan, elvárások és kétségek nélkül. Nem féltünk, a világ túl kicsi volt ahhoz, hogy eltűnjön, és ahhoz is, hogy leromboljuk. Éltünk, évszázadokon át, meghitt csendben, és észre sem vettem, mikor tört apró darabokra.
Ő fontosabb nekem, mint én magam, ezért akarom költözésre bírni. Biztonságban akarom tudni, itt viszont nincs biztonságban. A körülmények arra késztetnek, hogy a saját kezemmel romboljam le ezt a világot, és én nem ellenkezek.
Katona vagyok, és gyáva. Nem akarok sírni látni senkit, én sem akarok sírni, éppen ezért döntöttem így. Legyen vége, minél előbb, ne fájjon többé semmi, ne bántson a jelentéktelen. Hadd tettessem, hogy bátor vagyok, legalább annyira, mint egy jó katona.
Hogy töröljem el a létezését könnyek nélkül?
Lehetetlen, ő nem az a személy, aki eltűnik. Ő itt marad, mert itt akar maradni, és bár gyengébb nálam, megtalálja a módját, hogy felülkerekedjen rajtam, észérveimen és fizikai fölényemen. Hiába küzdtünk le annyi akadályt, hiába szálltunk szembe mindennel, mi értelme, ha az utolsó pillanatban áruljuk el egymást?
Már nem én vagyok a legfontosabb számára, ezért nem maradhat. Nem rám gondol, a világom lassan egyre többet követel tőle, nem tud betelni vele, de ő menekülni akar. Elfutni, messze, minél távolabb tőlem, és ezt nem tudom elviselni. Én magam mellett akarom tudni, hiszen szeretem, és meg akarom védeni.
Hogy tudnám megvédeni, ha ő sérülésekre vágyik?
Lehet, hogy nem is olyan rossz dolog eltűntetni a múltat.
Véget tudok vetni ennek, vagy elbukom, mielőtt kimondanám? Meghalok ebben a harcban, vagy ő hal meg? Esetleg mindketten? Akkor nem is kell sírnom, vagy elfelejtenem.
A testem lassú, látom a könnyeit, és visszavonok mindent. Én gyenge vagyok ehhez, nem bírom el, nem tudom elhagyni. Nem veszem kézbe a szikét, és nem állok a kard útjába. Nem adom fel, csak addig nem , míg látom őt. Gyenge vagyok, de elhatároztam, hogy megmentem a világunkat, és megteszek minden azért, hogy az enyém maradjon. Nem tudom otthagyni, nem vagyok képes arra, amire eddig vártam. Visszalépek az utolsó pillanatban, és felkelek a műtőasztalról. Nem lesz feltárás, helyette kardomért nyúlok.
Hiába fáj mindkettőnknek, ha még egy kicsit kibírjuk, minden jóra fordulhat. Bátornak kell maradnunk, és nem lesz akadály, amit ne tudnánk legyőzni. Csak bíznom kell benne.
El akar tűnni, és én már bátor vagyok. Ez rossz?