Guren [theGazette]
Shuuhei x Kensei
Kensei POV
Halkan morogva fordulok a másik oldalamra. Hideg szél simogatja feledetlen vállam, megborzongok. Ismeretlen illatot érzek, kicsit elszomorodok. A te neveddel ajkaimon, mély álomba merülök.
Álmomban ismeretlen tájon járok, hideg szobákban, vörös csempével borított helyiségeket látok, az egyikben te állsz, ruhád vörös, akár a fal. Talán vér, talán nem. Vörös, mint a későn nyíló lótusz. Fehér festék ömlik a csapból. Belemártod ujjaid, mintha meg akarnád ízlelni. Elmosolyodsz. Rám nézel. Vörös a szemed.
Remegve riadok fel. Mit keresnél te éppen ott? Nem lehet igaz, ez csak egy álom volt. Nem kell félnem, nem tudsz arról, amiről nem kéne.
Visszaalszom. Vajon te mit látsz álmodban? Engem, ahogy én téged? Esetleg valaki mást? Talán te is félsz, vagy kínoz valamit, mint engem.
Abban a helyiségben értetlenül nézel rám vörös íriszeiddel. A megcsillanó őszinteségtől sírni akarok. Végignézve sebeiden, egy kicsit nekem is fáj a sok karcolás, a hegek. Meglepődsz, térdre zuhansz, elalszol. Vajon mitől remegsz, miért sírsz álmodban?
Ne tűnj el, kedvesem, kérlek, hadd halljak még egy apró sóhajt! Csak egy kicsi szívdobbanást, és megnyugszom, hogy itt vagy, nekem vagy itt.
Felriadsz, mikor hozzád érek, ellöksz magadtól, hiába hívlak, nem bújsz ölelésembe. Minden félelmem valóra válik, amikor elmenekülsz előlem, és szabadulni akarsz a vörös falak fogságából, fehér festékkel akarod eltörölni a létezésüket. Nem akarok, hogy elszökj előlem.
Könyörgöm, ne tűnj el, maradj, kedvesem! Nem kell félned tőlem… de akkor miért véres a kezem? És én magam miért akarok elfutni? Menekülök előled is.
A helyiség lassan fehérré válik, én pedig elrohanok, messze, és már nem tudom, kit szólítok. Valaki mást ölelek helyetted, és nem számít, hogy a te neved akarom hívni, képtelen vagyok erre. Te nem tudsz megmenteni, a vörös falaktól nem tudsz szabadulni, meg különben is, kezd eltűnni a létezésed, fájnak a sebeid, melyeket én magam okoztam. Én téptem össze a lelked, és nekem kell összeragasztanom is.
Igyekszem hozzád, még mielőtt késő lenne, de tudom, el fogok késni.
A ruhád fehér lesz, mire visszaérek, és kész leszel, hogy eltűnj erről a világról. Most valahogy mégsem akarom, hogy elmenj, úgy érzem, szükséged van rám. Nem akarok több sebet szerezni neked, nem akarom, hogy ellökj magadtól.
Ne menj el, kedvesem! Hadd halljak még egy apró sóhajt, engedd hallanom a szíved apró dobbanásait! Reménykedem, kívánságom talán beteljesülhet.
Szólítalak, a neveden, rám nézel, szemeid már nem vörösek. Azt kívánod, a reggel soha ne jöjjön el, és értem nyúlsz. Eltörlöd az összes bűnöm és tettem, minden szavam, és új értelmet adsz az életemnek, remegsz ölelésemben, míg kint a madarak szárnyra kelnek, én követlek egy másik dimenzióba, a vörös lótusz kivirágzik.
Felriadok a napsugarak fényére, keserű szájízzel nézek oldalra. Mégsem veled aludtam.