Sziasztok!

Első sorban szeretném megköszönni a majdnem 1500 megtekintést! Nagyon boldoggá tesztek vele, én meg azért igyekszem, hogy benneteket tegyelek boldoggá az irományokkal – remélem, néha azért sikerült. Szóval most egy kis köszönetnyilvánítás, és múltidézés.

Mikor júliusban megnéztem a ShouenAi című mappámat, három, vagy négy történet volt benne, azok is korábban íródtak. A nyár közepén eléggé szét voltam esve, minden bajom volt, leginkább hiányzott a folyamatos megterhelés. Furcsa volt, hogy hirtelen nem hét, hanem tíz órát aludtam, nem kellett sietni, nyugodtabbá vált a környezetem.

Aztán egy szép csütörtök reggelen fogtam magam, és feligazoltam az oldalra. Nem tudtam, hogy miért lesz nekem jó, és rettegtem a kritikáktól, de megcsináltam – úgysem vesztek semmit alapon. Nem hittem a szememnek, amikor egy héten belül 500 megtekintésem lett. Alig tudtam meghálálni, így hát írtam és írtam tovább.

Az ihlet az nem egy olyan dolog, ami minden nap este tizenegy és fél tizenkettő között jelentkezik, bemászik a Múzsa az ablakomon, aztán homlokon csókol, én meg közlök 300 szót. Ez nem ilyen, folyamatok, érzések, és nem mindig egyszerű szépen fogalmazni. Szóval ez az oka annak, hogy decemberben – hiába találtam meg a világ legjobb zenéjét, ami a következő fejezeteket kíséri majd – szinte teljesen leálltam. Szeretnék elnézést kérni ezért.

A jövőre való terveim nem léteznek. Nem tudom, mikor érkezik a következő fejezet, még a párost sem tudom. Azt se, hogy vidám, vagy szomorú, sajnálom. Egy nagyobb lélegzetvételű művön dolgozom, és csak ez sikerül, ez viszont rendesen. Ha minden jól megy, pár év múlva egy könyvesboltban az én írói álnevemmel szembesültök, és ezzel a kisregénnyel. Nem spoilerkedem (mert a spoilerkedik az –ikes ige, és ezért m).

Köszönetnyilvánítások jönnek.

Szeretném megköszönni minden egyes olvasómnak, még annak is, aki csak véletlenül kattintott rá, aztán otthagyta. Mert megcsináltátok. Nem győzök hálálkodni a kitartásért, hogy időről időre visszatértetek, visszaolvastatok, és talán éreztetek valamit. Nekem ez nagyon fontos.

Szeretném megköszönni Akának a kreativitását, K-nak a feltétlen szeretetét és a bátorítást, Lie-nek a mosolygós pillanatokat, vagy amikor veszekedtünk, mert ez is sokat segített. Köszönöm Yukine, Bella és Misa szilveszterét, köszönök mindent, mert minden megérdemel ennyit. Igaz, hogy még a művésznevetek sem ez, de nem baj. Ti tudjátok, hogy ki kicsoda.

Kifejezetten köszönöm a Múzsának, aki csak az enyém, jelen pillanatban. Köszönöm a hívásokat, a perceket, az ötleteket, a szavakat. És mégis, élőben alig tudom kimondani neki. Gyáva nyúl vagyok.

Köszönöm Dravennek, amiért minden este beszél velem, és eltereli a figyelmem, mert aztán sokkal jobban oda tudok figyelni.

Köszönöm Murakami Haruki-sama összes művét, és a csodálatos gondolatait a világról. Köszönöm a nővéremnek, hogy támogat. Köszönöm a szüleimnek, akik hála az égnek nem olvassák, mert biztosan a pszichiáternél kötnék ki a gondolataim miatt, de azért köszönöm, ha megkérdezik, hogy hányan olvasnak.

Köszönöm az ihletet, a bátorságot, a barátaimat, mindenkit. Még nem tudom, mi lesz holnap, de én ezt publikálom.

Szeretnék kérni valamit tőletek.

Mivel elakadtam, tanácsra lenne szükségem. Kérlek, hogy commentben, vagy mailben írjátok meg, melyik történet tetszett a legjobban, és mit szeretnétek olvasni. A commentekre mailben válaszolok, itt, az oldalon, szóval, ha be vagytok jelentkezve, rákattintotok a nevetekre, oldalt a Private Messaging fül Inbox részében lesz a mail tőlem.

Szeretettel várom a maileket erre a címre: nbodynotneshi gmail . com

Ne tévesszen meg a betűkavarás, valaki nagyon fáradtan csinált Google-fiókot. Továbbá írhattok az adatlapomon megadott címre is, el fogom olvasni.

Köszönöm, hogy végigolvastátok!

nobody-no-tenshi