Falling down [MUCC]

Shuuhei x Byakuya

Shuuhei POV

Hazudnék, ha azt mondanám, akaratom ellenére kerültem taxiba, és nem tartottam remek ötletnek a felesleges próbálkozást, hogy két hónap megfeszített munka után gátlástalanul igyak, és ismerkedjek. Ha Renji felhív, kétségtelen, hogy igent mondok neki, akármilyen agyament dolog pattan ki a fejéből, vidámparktól kezdve kisállat-simogatón át A-kategóriás sztiptízbárokig mindenre kapható vagyok péntek este – és ő ezzel tisztában van.

Ezen a pénteken Renji nem hívott, hiába kémleltem egésznap a telefont, meg sem rezdült. Még a szolgáltatóm sem küldött üzenetet a legújabb akcióiról. A lakásomban ülve gondolkoztam azon, hogy megéri-e belekezdeni a főzésbe, vagy így is-úgyis odaégetem, és a problémáim itt merültek ki. Olasz étteremből rendeltem nyúlós rizottót. Olyan volt a kajám, mint az időjárás – ilyet hosszú idő alatt is csak egyszer sikerült összehoznom.

Aztán hatkor meguntam, és felhívtam Renjit. Tulajdonképpen díjazta a kikapcsolódás ígéretét, és két percen belül küldött egy címet. Ismeretlen volt, még csak betájolni sem tudtam, az egyetlen biztos pont az Renji és az ő kapcsolatai, benne viszont megbízom.

Ezért ültem taxiba, és fuvaroztattam magam a sárga post-itre felfirkantott címhez. Sejtésem beigazolódni látszottak, tényleg egy ósdi bérház előtt találtam magam, apró, rácsos ajtó felett a klub nevével, és sok, keskeny lépcsőfokkal. Ilyen anti-bizalomgerjesztő helyet is rég láttam, nyugtáztam, majd apró sóhajjal indultam el.

Renji természetesen már ott vár rám. Ott ül a pultnál, puccos és színes, aranyárban lévő italok gyűrűjében, legyeskedik körülötte pár lány, pár fiú. Tudjuk, hogy neki aztán teljesen mindegy, nem zavartatom magam, és mellé helyezkedem.

Renji megörül nekem. Látszik rajta az a pár ital, amit legurított, míg rám várt – mosolyog, a szemei csillognak – tudom, mi lesz belőle hajnalra. Valószínűleg nekem kell fognom a haját, amíg hány. Megszoktam már, ez hozzá tartózik a pénteki bulizós rituáléhoz. Renji érkezik, Shuu nincs sehol, ezért Renji iszik, amíg Shuuhei megérkezik. Amikor megérkezik, együtt legurítanak még két kört, aztán elindul a parti. Felszednek valakit, vagy csak a férfivécé hátsó fülkééig jutnak, vagy egész hazáig. A kliens majdcsak távozik, amíg Renji vagy Shuuhei édes álmaikat járják, aztán Renji félóra után felébred, és rájön, hogy megint egyedül van, ezért iszik. Aztán gondolja, beköszön Shuuhoz, úgyis itt lakik a közelben, Shuuhei pedig hajnali négykor ébred arra, hogy Renji dörömböl az ajtaján – a jobb esetben, ha még nem hányta össze a folyosót. Ha bejut a lakásba, kezdődik a kávé és a kóla vedelése – vagy a drasztikusabb megoldás, mikor Shuuhei ad egy kiadósat gyomorszájra, ennek következtében Renji a reggelt a vécé előtt tölti. Aztán közös erővel elpusztítanak négy liter vizet, és szombat van.

Renji ma este másmilyen. Vigyorog, mint a vadalma, a kényszeres jókedve rám is átragad, így már ketten nézünk ki úgy, mint akik megnyerték a lottó ötöst. És mikor rákérdezek, hogy tulajdonképpen mi az öröm tárgya, csak annyit mond:

- Ma este meglepetésem van.

Körülbelül éjfélkor kezd kiürülni a hely – aki igazán jó bulira vágyik, az elmegy, a többieknek már nincs itt sok keresnivalójuk. Renji hosszú ujjai a csuklómra fonódnak, aztán átveti a derekamon karját, és magával vezet. Nem ismerem én ezt a helyet, engedem, vigyen csak, ahová akar. Lépcső. Csiga, és koszos, és beton, és szélesek és magasak a fokai – a negyvenedik után kezdek szédülni. Hogy jön ide fel az, aki részeg? És hogy megy le innen?

Negyvenhat fok után sötétség fogad. Mély, éjszakai, igazi, tapintható sötét, ami rejt magában valami többet, valami veszélyesebbet, és legszívesebben visszafordulnék – az erős karok baráti ölelése belehúzott valami nagyon nem kívánt dologba.

Vasajtón nyit be, apró, fülledt helyiségbe érkezünk – legalább háromféle cigi szagát tudom megkülönböztetni. Gyér a világítás, csak annyit tudok felfedezni, hogy nagy körben ülnek sokan, talán heten lehetnek, tőlük távolabb egy páros beszélget. Felnéznek, ismeretlenül is ismerős arcok mosolyognak rám, meghatározhatatlan korú férfiak, sminkelve, festett hajjal – kiráz tőlük a hideg, de ellenszenvem mélyén is van bennünk valami erő, ami vonz. Mosolygok, amikor lehuppanok a földre. Megörülnek Renjinek – ő készségesen bemutat engem a többieknek, és helyet foglalok egy szőke, meg egy hosszú, fekete hajú között.

Az idő múlásával valahogy minden egyre jobb ötletnek tűnik – ismeretlen kezek csúsznak a combomra, ismeretlen parfüm illatát csókolom le egy ismeretlen nyak bőréről, aztán egy kalap esik a földre, valahol a bársony mélyvörös függönye mögött – a valóságban. Mire észbe kapok, Renji nincs mellettem, még a közelemben sem – egyedül hagyott a saját valóságomban. Kettő felé jár az idő, crack pattog a pipában – nekem bogarak másznak ki a bőröm alól, halk hangok válnak fülsértővé. A pipa szinte ki sem kerül a kezemből, ezt észreveszik. Mosolyognak. Én is rájuk. És egy így tökéletes egyensúlyba hozza a világomat, ami ringatózás és bizsergés.

Könnyen kerülök karokba – felemel, és elvisz, olyan messze, hogy a pattogás már elmúlik, csak a bőröm alatt érzem. Csimpaszkodom a nyakba, mint egy kismajom – megvárom, amíg letesz valahová. Puha felület – talán matrac -, izmaim egymáshoz simulnak, és szépen elfekszem, továbbra is kapaszkodva a nyakba, magamhoz húzva.

- Nem voltál te mindig ilyen.

Túlismerős hang mondja a nyakamnak, hosszú szempillája legyezi a bőröm de az ajkait sosem ismertem meg, egy kicsit megáll a szívem. Lerántom magamhoz, hogy még véletlenül se mehessen messze – ujjaim a puha tincsek közé fúródnak, szinte a fejbőrét tartom, és húzom közelebb magamhoz – elkeseredettem marok ajkaira. Nem így akartam, nem akartam így elrontani, de már megtettem, és végig kell csinálnom. Tudja ő is, ahogy enged nekem, engedi, hogy az én akaratom vezesse ma végig ezen az úton. Kihámozom a ruháiból, ő is engem, és felkínálom magam neki – ő pedig tudja, hogy ez mekkora lehetőség.

A bogarak messzire mennek – az álomvilág eltűnik, Hamupipőke hazatér a bálból, félcipővel, spiccesen, tökhintó nélkül, és rányit élete szerelmére, aki éppen a legjobb barátnőjével kefél. Valahogy így lehet leírni ezt az érzést, és én most egyszerre vagyok Hamupipőke, meg a legjobb barátnője is.

Szerencsés vagyok, amiért nekem sosem hagytak beteljesítetlen ígéreteket, hamis számokat, rossz neveket. Byakuya is csak ilyen – csak azt teszi, amit én is akarok, de ez a teljesség, ez a biztonságérzet, az odaadás elvesz tőlem valamit. Én szenvedni akarok a lelkem mélyén, azt akarom, hogy kihasználjanak és összetörjenek, újra és újra, úgy, ahogy régen, mert én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy könnyek és önsajnálat nélkül csináljak végig valamit.

Byakuya tudja, ismer – és hiába, még így sem tud bántani. Szeretkezésünk kellemes, ringató, kielégítő, de semmi több. Sem a zuhany alatt, sem a kanapén, sem a fal mellett. Állandó, megváltoztathatatlan.

A napsugarak már az ablakot ostromolják, amikor felveszem a ruháimat, és addig lépek le, amíg alszik, remélve, hogy ilyenkor sosem emlékszik az arcomra, vagy az illatomra. Félek, hogy egyszer rájön, ki vonaglik alatta péntekenként. Inkább attól, hogy egyszer nemcsak péntekre kellenék.

A szoba egy másikba vezet, ahol a tegnapi arcok fekszenek egymáson, orgia után, félig ruhátlanul. Csendesen távozom, és lemegyek a negyvenhat lépcsőfokon. A pultos srác a poharakat törölgeti, Renji az ajtótól számított harmadik asztalnál kornyadozik. Taxiig támogatom, onnan a saját lakásomra viszem. Megkérdezem, hogy érzi magát. Azt mondja, hogy nincs olyan rosszul, ezért megágyazok neki. Én már úgysem fogok aludni – csak iszom sorra a kávékat, és egyre jobban érzem magam.

Ha szombatonként mindent el kell veszítenem, hogy péntekre visszakapjam, megteszem. Ha Byakuya ott van, ahol a crack, akkor én is ott leszek. A világ hirtelen egyszerű, nincsenek kérdéseim, és semmit sem kell megmagyaráznom.

Elnézést kérek... késett a friss. Január hetedike óta laggolós mobilnettel élek, mostantól van normál netem. Ihlet az sehol. Most éppen próbálok foglalkozni minden olyan feladatommal, ami eddig elmaradt. Pár szó a frisshez:

Hane + MUCC + RenIchi = szeretem Tatsurout :)
Falling down... youtube keresőbe, és nézzétek meg a PV-t. Shuuhei kicsit mazochista, Byakuya valami köztes állapot a gondoskodó szerelmes és az idióta emlékeit vesztett büszkeség között, Renji hozza a formáját. Crackről tudjuk, amit kell, ha nem, akkor google, ki fogja adni a wiki oldalt. Bogarak - pont ott lesznek.

Sajnálom, most csak ilyen szomorú, kissé lehangoló lett. Mert hát, a régi tenshi nem írt ilyeneket, sőt, eszébe sem jutott volna - de ez a tenshi már nem az, aki júliusban volt. Persze, valahol mélyen mégis, de az emberek változnak, az idő múlik. Idővel talán csökken ez a szűkszavú ridegség.

Pénteken feltehetően várható a friss. Oka: AN CAFÉ! ^-^ Valaki jön?