Etcetera [OneOkRock]
Renji x Izuru
Renji POV
Sokáig tartott meghozni ezt a döntést, de megtettem. Vannak alkalmak, amikor nem tehetek mást, minthogy elfogadom, és beletörődöm.
Persze, ez sem így kezdődött. Már felesleges azon gondolkozni, hogy ki volt a hibás, hogy ki rontotta el előbb. Nem teszek fel kérdéseket, ő nem válaszol nekem, de nekem az okok kellenek. Miért nem volt hajlandó belegondolni egy pillanatra is a helyzetembe? Miért ilyen önző?
Soha többé nem akarom látni – a világ hirtelen fekete és fehér. Gyűlölöm, legszívesebben megütném, vagy csak simán ellehetetleníteném az életét, és mégis, az utolsó lépés előtt visszahúz egy láthatatlan kéz. Nem vagyok kész arra, hogy vége legyen.
Nem tehetek mást, csak megint bemegyek a kocsmába, az ismerős asztalhoz, megint lerángatom valakiről, hiába tudom, hogy nem akarom ma is végigcsinálni, hazaviszem, és várok, amíg jobban nem lesz.
Egyszerre észrevettem, hogy már nem ő szabja meg a gondolataim, hogy már nem az a kétségbeesett tekintet követ mindenhová, hogy más nem hajtja le a fejét, már nem vezekel. Izuru felépült, és ellopta a szívemből azt a kis fényt, amit belécsempészett.
Tudom, mit akarok, és a haragom felülkerekedik a szeretetemen, mert az a szerelem, ami a miénk volt, szeretetté szelídült. Levelet írok, és amíg alszik, halkan becsukom magam mögött az ajtót.
Talán kevésbé fog fájni, ha nem kell látnia.
Tenshi itt van. Fictionpressre is elszántam magam, hála nektek. Az adatlapomon tudtam csak feltüntetni a címet mivel itt sajnos nem szereti a linkeket. Úgyhogy kérlek, nézzetek rá. Ez is tenshi, picit közelebb a valósághoz.