Ma egy hete vagyok itthon, és Hermionénak ígérete szerint ma kell jönnie, hogy ellenőrizzen. Mármint, hogy betartom-e az utasításait. Mintha merném nem betartani… a fejemet is leszedné, ahogy ismerem.

Mikor megjelenik, a nyakamba ugrik. Stabilan állok már a lábamon, de még így is majdnem elsodor.

- Jaj, Harry… annyira örülök, hogy jól vagy! Annyira aggódtam érted!

- Ugyan, csaj! A legjobb kezekben voltam. A tiédben. Ez nekem garancia a gyógyulásra.

- Kösz, Harry! De most had nézzelek. Ugye nem erőltetted meg magad? – kérdezi, miközben mutatja, hogy feküdjek el a kanapén, hogy megvizsgálhasson.

- Merek én olyat, ha egyszer megtiltottad?

- Hát remélem nem – mondja, de csak fél füllel figyel rám. Mikor végez, elmosolyodik. – Úgy tűnik, teljesen rendben vagy. Nem mondom, hogy már ma végezz komoly fizikai munkát, de részemről egészségesnek nyilvánítlak.

- Kösz. Ez nagy megkönnyebbülés.

- Figyelj, Harry… - telepedik le mellém a kanapéra, és látom, hogy valami böki a csőrét. – Igazából hoztam neked valamit – mondja, és egy összetekert pergament húz elő a táskájából.

- Mi ez?

- Ez egy… levél.

- Hermione… lehet, hogy bevertem a fejem, de azért a tárgyakat még felismerem. Szóval?

- Ron küldte neked.

- Aha. Szóval kibékültetek? – kérdezem, miközben átveszem a levelet, és leteszem az asztalra.

- Szóba állunk egymással.

- Értem. Ez már eredmény azok után, hogy gyáva árulónak nevezett téged.

- Tudod, milyen…

- Tudom. Eszéhez is értem. De… ha szereted még mindig… akkor békítsd meg!

- Meg fogom próbálni… talán még működhet.

- Egy próbát mindenesetre megér. Az elmúlt időszakban történtek… és nem csak az én balesetemre gondolok… talán ráébresztették, hogy hülyeségeket csinál.

- Bízom benne.

Ebben a pillanatban ér haza Draco. Belép hozzánk, ad egy puszit, majd felmegy az emeletre, mondván beszélgessünk csak nyugodtan. Nem várom el tőle, hogy Hermione nyakába ugorjon, már annak is örülök, ha nem esnek egymásnak, és eltűri, hogy itt legyen nálunk. Sosem fogom ugyan megérteni a mugli származásúakkal szemben érzett ellenérzéseit, de tudom, hogy majdnem húsz év nevelésével szemben nem sokat tehetek. Már így is sokat változott.

Egy darabig még dumálunk a csajjal, iszunk egy teát, majd nem sokkal vacsora előtt elköszön, és elmegy.

Kiviszem a bögréket a konyhába, majd leülök, hogy elolvassam Ron levelét.

Harry!

A múltkor nem volt alkalmam elmondani, amit szerettem volna. Igazából megértem Malfoyt, hogy úgy reagált… talán meg is érdemlem. De azért kösz, hogy megvédtél tőle. Bevallom őszintén, megijedtem, tényleg megölt volna, ha nem állítod le.

Ha tudnád, te idióta, hogy mennyire közel voltál hozzá… Dracónak nincsenek gátlásai, ha személyes bosszúról van szó. Piszok szerencséd volt, hogy én valahogy észhez tudtam téríteni.

De tényleg megértem, hogy így reagált, és ami történt, igazából sok mindenre rádöbbentett. Megértettem, hogy bármire képes lenne érted. Azt hittem, hogy ami köztetek van, csak egy gyerekes ragaszkodás a részedről, de amit a szemében láttam, azt mutatja, hogy te is fontos vagy neki.

De mindezt nem írásban szeretném elmondani neked. Szóval, ha gondolod… és még tudsz bízni bennem annyira, hogy beszélünk… szeretnék komolyan bocsánatot kérni… és mindent megbeszélni, ami az utóbbi időben történt. Sok hülyeséget csináltam, tudom, de… szeretném, ha megbeszélnénk. Tudom, hogy arra, amit veled tettem, nincs bocsánat, de… szeretném azt hinni, hogy egyszer talán megbocsátasz nekem.

Ron

Hát, jobb később, mint soha… még a hülyeséget megbánni is. De Draco mindkettőnk nyakát kitekerné, ha találkoznák vele. Valahogy finoman be kéne adagolnom neki.

Draco úgy oson mögém, ahogy mindig is szokott. Észrevétlen, hang nélkül.

- Mi ez? Nagyon belemerültél – szólal meg mögöttem.

- Csak egy levél.

- Azt ne mondd, hogy még mindig hülyeségeket kapsz!

- Inkább nézd meg! – nyomom a kezébe, mire gyanakodva átveszi, és leül mellém. Ahogy olvassa, látom, hogy egyre jobban elsötétül a tekintete.

- Mit akarsz tenni? – kérdezi végül, de kerüli a tekintetem.

- Beszélnem kéne vele…

- Tedd, amit jónak látsz, Harry… de ne várd tőlem, hogy megint bejárkálok hozzád a kórházba – mondja, majd ledobja a pergament az asztalra, és minden további nélkül otthagy. Hallom, ahogy felmegy a lépcsőn, és egy szomorú sóhajjal nézek utána. Gondoltam, hogy nem fogja megérteni. Félt… ez egyértelmű… ezért nem is haragudhatok rá. Csak annyira utálok már haragban lenni Ronnal… még azok után is, ami történt. Tudom, hogy nem volt szándékos, és amiket a fejemhez vágott sem gondolta komolyan. De ettől Draco nem haragszik rá kevésbé.

Lassan feltápászkodok, és utána megyek. A hálószobában, az ablaknál találok rá, tüntetően bámul kifele. Odalépek mögé, és megsimogatom a karját.

- Nem lesz semmi baj, hidd el!

- Aha.

- Nem fog bántani… eddig sem akart.

- Akkor biztos más fogalmaink vannak a bántásról. De ha ennyire biztos vagy benne, akkor ne foglalkozz velem! Menj, és beszéljetek!

- Nem akarom, hogy haragudj rám!

- Nem haragszom. Csak… majdnem meghaltál…

- De nem haltam meg! Itt vagyok veled… - mondom, és átölelem.

- Jó lenne, ha ez így is maradna – morog tovább, majd elhúzódik tőlem, és leül az ágy szélére.

Megcsóválom a fejem, és odaülök mellé.

- Mit szeretnél?

- Ezt had ne én döntsem már el! – fakad ki. - A te barátod…

- Draco…

- Nézd, Harry… neked kell eldöntened, hogy adsz-e neki még egy esélyt. Ez a te dolgod. De ebbe a házba nem teszi be a lábát, azt most megmondom. És nem akarom látni, különben lehet, hogy nem tudom visszafogni magam.

- De Hermionét is elviseled, pedig ő…

- Azért van köztük egy kis különbség, nem gondolod? Az egyik megölni próbál, a másik megmenteni.

- Nem ilyen drasztikus a helyzet.

- Hát persze. Neked lehet, hogy nem, elvégre végigaludtad az egészet.

- Azért nekem sem volt leányálom.

- Tudom.

- Nagyon fogsz utálni, ha kibékülök Ronnal?

- Ha túléled, akkor csak egy kicsit.

- Kösz – mondom halványan elmosolyodva. – Igyekszem túlélni.

- Ha megint rossz vége lesz a kis békülési akciódnak, tényleg megölöm. És még te sem fogsz visszatartani. Még akkor sem, ha a túlvilágról jössz vissza.

- Nem lesz rossz vége. És most gyere vacsorázni, attól talán kevésbé leszel morgós.

- Reménykedj csak…

Vacsora közben sem szól, csak ha kérdezem. Nem lesz egyszerű megbékítenem, sürgősen ki kéne találnom valamit.

Inkább befejezem az evést, odalépek mögé, és átkarolom. – Mivel tudnálak kiengesztelni?

- Leginkább azzal, hogy most nem nyaggatsz – sóhajt.

- Attól reggelre megbékélsz?

- Talán.

- Rendben, legyen – mondom, adok egy puszit a hajába, és magára hagyom. Felmegyek, megfürdök, aztán egy könyvvel bebújok az ágyba. Bízom abban, hogy Draco hangulata valóban rendbe jön reggelre.

Már kioltottam a fényeket, és majdnem elaludtam, mikor Draco is feljön. Talán még mindig neheztel rám, és nem akarta, hogy nyaggassam. Hát… legyen meg az öröme.

- Harry, alszol? – simogatja meg a karom, miután bebújt az ágyba.

- Nem – rázom meg a fejem, és lassan felé fordulok.

- Figyelj… nincs jogom beleszólni az életedbe. Tényleg tedd, amit jónak látsz. Csak féltelek.

- Tudom – simogatom meg gyengéden az arcát. – Nem lesz baj, hidd el!

Csak bólint, és elfekszik mellettem, lazán átkarol, de tudom, hogy nehezen fog elaludni, ahogy én is. Gondolkodom. Tudom, hogy részéről az aggodalma nem teljesen alaptalan, de bízom abban, hogy Ronnak is megjött a jobbik esze. Mióta csak beléptem a varázsvilágba, barátok voltunk, és szeretném, ha újra azok lehetnénk. Ehhez viszont beszélnem kéne vele.

Másnap reggel, mikor indulás előtt Draco ad egy puszit, látom a szemében, hogy aggódik, de mivel nem hozza szóba a témát, én sem erőltetem. Próbálok egy álmos, de megnyugtató mosolyt küldeni felé, majd miután elmegy, újra kényelmesen elhelyezkedem az ágyban, és megint csak Ronon gondolkodom. Hogy mit mondhatnék neki… De hát ilyesmin annyira felesleges előre gondolkodni. Inkább megkeresem.

Elhatározom magamban, hogy mikor ebédszünete van a suliban, próbálom megtalálni. Bár egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy szívesen látnak ott, azok után, hogy az egész rendszert felrúgtuk. Bár igazából Ronon és az öreg professzoron kívül senki nem tudja, hogy én tudtam ezekről a dolgokról.

Vagy keressem meg most reggel? Akkor még nem akkora a nyüzsgés. És a szobájában nyugodtan beszélhetünk. Legfeljebb ellógja az első órát. Nagy ügy!

Na, ez nem is rossz ötlet. Gyorsan felöltözöm, megmosakszom, és mielőtt még meggondolhatnám magam, a suli elé hoppanálok. Veszek egy nagy levegőt, mielőtt belépek, majd gyors és határozott léptekkel elindulok Ron szobája felé. Nagyon bízom abban, hogy mióta én eljöttem, nem kapott új szobatársat. Bár ez év közben nem lenne jellemző.

Az ajtaja előtt még megállok, eltöprengek, hogy vajon mi lenne, ha Dracónak lenne igaza, de mielőtt még ezek a gondolatok eluralnának, inkább bekopogok.

- Gyere! – hallom a vörös hangját.

Mikor kinyitom az ajtót, és meglát, lesápad, kiesik a kezéből az éppen felrázott párnája.

- Bejöhetek? – nézek rá bizonytalanul.

- Persze… ööö… gyere csak.

Belépek, beteszem az ajtót. – Beszélni akartál velem.

- Igen… csak… ilyen hirtelen…

- Legalább nem kellett előtte izgulnod.

- Ez igaz. Nem ülsz le? Vagy… kérsz valamit?

- Nem azért jöttem, Ron. Valóban sok minden van, amit meg kéne beszélnünk.

- Tudom. Figyi… örülök, hogy jól vagy… én sajnálom, ami… nem akartam. Csak annyira dühös voltam, és… nem tudtam, mit csinálok.

- Tudom, Ron. Ez véletlen volt. Ha nem állok a lépcső szélén, legfeljebb seggre ültem volna. Rosszkor álltam rossz helyen. Ennyi. Végül szerencsésen megúsztam, ez a lényeg. Viszont, amiket a fejemhez vágtál, az nem volt fair.

- Hát…

- Még mindig nem érted meg, ugye?

- Nem tudom…

- De azért most már tudunk róla normálisan beszélni?

- Azt hiszem.

- Oké. Akkor mondd el, hogy mi az, ami leginkább zavar? Hogy egy pasival kavarok? Vagy, hogy pont Dracóval? Vagy csak az dühít, hogy az újságírók téged is belekevertek?

- Hát… azt hiszem, ilyen sorrendben – mondja egy szégyellős mosollyal.

- Akkor valóban hosszú lesz… de menjünk végig az egészen, ha akarod. Már ha nem bánod, hogy lemaradsz az órákról…

- Ugyan, Harry… ezt pont te mondod? Utáltál órára járni.

- Emlékszem, volt idő, mikor te is!

- Ez igaz.

- Rendben – mondom, és leülök a régi ágyamra, ami most üresen áll. – Szóval magyarázatot vársz… nézd… nem tudok neked logikus magyarázatot adni. A szerelem sosem racionális, sosincs rá igazi magyarázat.

- Szóval tényleg szereted Malfoyt?

- Tényleg.

- De hát utáltátok egymást… folyton beléd kötött, bunkó volt…

- A háború után sok minden megváltozott, ezt neked is tudnod kéne. Még Draco is.

- Persze, mert látta, hogy nem nyerhet.

- Nem. Azért, mert belátta, hogy mit veszített. Olyan embereket, akiket szeret.

- Na persze. Az apját, aki egy ugyanolyan szemét alak, mint ő! – csattan fel a vörös, és félek, hogy ha hagyom, hogy eluralják az indulatai, semmivel sem jutunk előbbre, mint a múltkor.

- Nem, Ron. Nem az apját. Az apja volt a legkisebb baja. Nála sokkal jobban szerette a keresztapját, aki viszont valóban nem azt a sorsot érdemelte, amit végül kapott.

- Piton?

- Igen, Piton. És Draco irántam érzett utálata is azzal változott meg, hogy feltártam az igazságot Pitonról, és igaz, csak a halála után, de kiálltam mellette. Ez akkor sokat jelentett neki. Onnantól kezdve vett emberszámba.

- Azóta vagytok együtt?

- Nem, csak azóta nem estünk egymásnak minden sarkon. És ez mindkettőnknek nagy könnyebbség volt.

- Mikor jöttetek össze?

- Az év végi bálon.

- Nem is láttalak titeket.

- Csak ültünk egy asztalnál és dumáltunk. Aztán leléptünk.

- Képzelem – fúj egyet Ron.

Képzeled a fenét, gondolom magamban. Ha elképzelnéd csak a felét annak, ami akkor történt, már rég kidobtál volna az ablakon. Aztán ahogy egy pillanatra felidéződnek előttem az emlékek, sok minden kiülhet az arcomra, mert megszólal.

- Tüntesd el ezt a mosolyt a képedről, mert elkap a harci ideg – mondja, és gyorsan engedelmeskedem, mielőtt tényleg így történik.

- Bocs. Szóval, mi érdekel még?

- Nem is tudom. Én… nem tudom elképzelni, hogy Malfoy csak annyira is megváltozott volna, hogy képes lennék egy levegőt szívni vele…

- Nézd… Draco mardekáros… sokszor hideg, cinikus, undok… de velem ez csak csipkelődés… tudom, hogy mással szemben halálosan komoly… ahogy téged is fenyegetett… de velem más. Még akkor is, ha ezt mások előtt sosem mutatná.

- Nehéz elhinnem.

- Mindenkinek az.

- És az sem zavar, hogy egy aljas gazember?

- Nem tudom… nem, azt hiszem nem… mert egyáltalán nem annyira aljas, mint te gondolod. Nem mondom, hogy nincsenek tisztességtelen üzletei… hogy nem él vesztegetéssel, vagy zsarolással… ismerem, tudom, bármilyen eszközt bevet, csak hogy elérje a célját. De én nála nagyobb kutyákra akarok vadászni, és tudom, hogy mindig lesznek ilyenek. Akik nála sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek. És különben is, ha ő nincs, a Próféta sosem hozza le azt a cikket Delayről.

- Szóval a cél szentesíti az eszközt?

- Talán. Nem… nem tudom, nem is ez a fontos… Akkor nagyon örültem, hogy ezt megtette. Engem is csak utólag avatott be a dolgaiba, és nagyon sokat jelentett, hogy meglépte ezt értem. Még akkor is, ha te utálsz miatta.

- Hát… nem utállak. Csak akkor ijesztő volt, hogy ez az egész összeborul a fejünk felett. Azóta némileg letisztultak a dolgok.

- Ennek örülök.

Megcsóválja a fejét. Még mindig nem érti.

- Mit mondjak még, Ron? Mit kéne elmagyaráznom, hogy megértsd? Azt írtad, hogy láttad az aggódást a szemében… mi az, ami nem érthető a kapcsolatunkban?

- Tényleg láttam… tudtam, hogy bármire képes érted. Még arra is, hogy megöljön.

- Megtette volna, ha nem lépek közbe.

- Tudom, hogy téged megvédjen. Ő is szeret téged.

- Gratulálok, hogy rájöttél. Akkor?

- Én nem tudom, Harry… nekem ez akkor is túl meredek… talán sosem fogom megérteni. De megpróbálom elfogadni.

- Első körben nekem ennyi tökéletesen elég.

- Hermione is ezt mondta.

- Kibékültetek? – kapom fel a fejem. Talán végre tényleg megjött az esze.

- Hát, nem tudom, hogy…

- Ron, az a csaj szeret téged!

- És mégis elment…

- Igen. Mert nem úgy akar élni, ahogy mi. Arra kényszerítenéd, hogy aurorként gyilkoljon, mikor ő gyógyítani akar? Életet menteni? Ugyan, Ron… alig pár hónapja van a Mungóban, és már profi! A legjobb lehet… miért fosztanád meg ettől?

- Tudom, hogy igazad van, de…

- Ettől még lehettek együtt! Nem kell, hogy ugyanaz legyen a hivatásotok. Az a fontos, hogy mindketten azt csináljátok, amit szívvel-lélekkel szeretnétek csinálni.

- Tudom, hogy igazad van… talán még van értelme megpróbálni újra.

- Ez a beszéd. Beszélj vele!

- Jó, majd összeszedem magam.

- Helyes. Tőlem akarsz még tudni valamit?

- Akkor most… szent a béke? – néz rám szégyenlősen.

- Részemről – mondom egy halvány mosollyal. – De a bizalomnak idő kell, hogy helyreálljon.

- Tudom. De első körben ennyi tökéletesen elég – ismétli meg a szavaim.

- Oké. Akkor most húzz órára.

- Fenét.

- Ron!

- Jól van, a másodikra bemegyek – néz rám bosszúsan, mire bólintok, majd elköszönünk, és otthagyom.

Ahogy hazaérek, leroskadok a kanapéra a nappaliban. Jobban sikerült ez a beszélgetés, mint vártam, de valami miatt mégis úgy érzem, hogy ez a barátság még jó ideig nem lesz olyan, mint volt. Sok idő kell, mire elfogadjuk egymás dolgait. De már így is százszor jobban érzem magam, mint előtte. Már csak Dracót kell megbékítenem.

Mikor hazajön, kint vagyok a kertben, épp leültem egy fa alá kicsit pihenni.

- Minden rendben? – kérdezi, mikor leül mellém, de nyíltan nem kérdez rá. Ennek ellenére szeretném vele megbeszélni a dolgot.

- Találkoztam Ronnal – mondom neki, de nem szól rá semmit. – Draco…

- Mondtam, hogy nem szólok bele az életedbe. Örülök, hogy nem esett bajod. Ennyi. Ne beszéljünk róla!

- Draco, kérlek…

- Nézd, Harry… attól, hogy neked vajszíved van, és megbocsátottad neki, hogy majdnem meghaltál… a te dolgod. Én azt hiszem, sosem fogom, és ne is kérd ezt tőlem! Nem akarok sem hazudni, sem veszekedni… részemről nem ér annyit Weasley, hogy akár csak még egy napot veszekedéssel töltsünk miatta.

- Oké – fogadom el, mert látom, hogy nincs választásom. Engem szeret, Hermione jelenlétét elfogadta, Ront továbbra is gyűlöli. A kiindulási állapothoz képest nem rossz arány. De jobb sem lesz. Hát jó, legyen így. – Nem fogom többször szóba hozni.

Csak bólint, és átkarolja a vállam. A továbbiakban általános dolgokról beszélgetünk, majd amikor megunjuk bemegyünk vacsorázni. Úgy tűnik, ha nem erőltetem a Ron témát, úgy alapból egész jó hangulata van. Jobb ezt nem kockáztatni, gondolom egy halvány mosollyal, és befejezem a vacsorámat.