Dahlia [X-Japan]
Shinji x Aizen
Shinji POV
Aizen igazából sokat sírt. Lassan kezdte feldolgozni a tettei súlyát, a szavai mélységét, és mély álmából felébredt, bezárva egy szűk helyre, múlt és jelen közé. Az emlékei nem változtak meg, hiába próbálta megmásítani őket, hogy legalább a hazugságai legyenek szépek. Aztán egy nap fogta magát, és elindult valamerre; saját magányából építette fel a törékeny szárnyait, és elrepült messze; abba a világba, amit kettőnknek hazudott.
Azt mondta, velem látja a kék eget, amit mindig is el akart érni – évekkel később meg is valósította, csak egy másik világba kellett mennie érte. Aizen hallgatott rám, amikor ez érdekeit nézve azt mondtam, hogy meneküljön, amíg lehet; és sosem gondoltam volna, hogy egyszer ez ekkora bűntudatod okoz nekem.
Aizen csak kereste önmagát, és egyre csak gyűjtötte szívére a sebeket, egész addig, hogy többé már képtelen volt megtalálni az igazi arcát. Annyi ellentmondás volt az életében, hogy csodálkozom, nem döntött tényleg a halál mellett.
Az én karjaimban feküdt, amikor megnyugtattam, hogy mindenki őrzi a szívén a saját sebeit, és éppen ez formál minket, ezért nem kell félnie egy pillanatra sem; aztán megkérdezte, hogy miért született, és hogyan történt ez az egész. Aizen nem tudta feldolgozni, hogy nekünk az élet végtelen.
Egyszer hazudtam neki, és azt is elhitte; azt mondtam, hogy nem hiába hulltak a könnyei, hogy egyszer a valóság, amit magának álmodott, valóra válik, ő meg komolyan vette, és egész addig hajszolta, amíg újat nem alkotott magának.
Ennek is vége már, csak keserű ízt hagy maga után az emlék; aztán visszatemetkezem olvasnivalómba, amíg le nem megy a nap, amíg meg nem áll a vonat.
Tenshi megérkezett, nagy késéssel, ahogy szokott. Még ma megcsináljuk a hetven fejezetet. Sajnálom a kiesést, voltak dolgok, jók, nem olyan jók, de beállt az egyensúly, így már írni is tudtam. Írni jóról, írni rosszról. Mindenről, ami lehet, ami elválasztja a valóságot az álomtól.