Másnap reggel korán visszatérek a helyszínre. Még szerencse, hogy Bella nem tett rá kiábrándítóbűbájt, mert akkor sosem találnám meg újra. De nem tehetett, hisz akkor a mugli emberei sem találnának ide. Még mindig nem értem, hogy mire akarja használni őket…

Néhányan már ilyen korán lézengenek az épület körül, de úgy tűnik, a vezérük még nem tért vissza. Merlin… elgondolkodom, hogy milyen kár, hogy az Imperius tiltott átok. Nem akarnám én bántani őket, csak elküldeni őket innen a búsba, hogy ne legyenek útban, mikor szembeszállok azzal az őrülttel. Vagy valakit beküldenék azzal, hogy erre tart a rendőrség… Bella nem hinné el ugyan, vagy legalábbis nem hiszem. Bár sosem bízott senkiben, így elhinné, hogy az emberei közül valaki feldobta. De az is lehet, hogy gyanakodni kezdene, hogy varázsló van a dologban. Akkor viszont legalább a muglikat elzavarná innen. Varázsló itt nem sok van körülötte, csupán három-négy ember. Ki tudja, hogy a többieket hol rejtegeti? De ők csak addig veszélyesek, míg a vezérük él és szabadon van. Nélküle bénák… csak le kell vágni a sárkány fejét.

Bella úgy bukkan fel nem sokkal mellettem, hogy ösztönösen hátrálok két lépést, pedig tudom, hogy a köpeny alatt nem fedezhet fel. Méltósága teljes tudatában indul a ház felé, majd amikor bemegy, az egyik ablakhoz osonva figyelem tovább.

Igazán jól jönne most egy Weasley ikrek féle telefül, de hát nem kívánhatok túl sokat. Amúgy is nagyjából sejtem, mi zajlik benn. A három varázsló, akik eddig sem hagyták el az épületet, úgy hajlongnak Bella előtt, mintha valamiféle istenség lenne. Az a néhány mugli, aki pedig itt van, a fal mellett áll, és jó, ha levegőt mernek venni.

Pár perccel később megjelenik az idevezető úton az a kettő, aki tegnap tudtán kívül idevezetett. Biztosan minél előbb közölni akarják úrnőjükkel a nagy hírt, bármi legyen is az, amit megtudtak. Gyorsan ki kell találnom valamit… valami kiábrándítóbűbáj kéne… hogy azt higgyék, hogy ide tart a rendőrség… ez talán még kivitelezhető is. És még csak bűnt sem követek el vele. Ez nem olyan, mint az Imperius… ki is próbálom. Észrevétlenül szórom az átkot a két férfira, és úgy tűnik sikerrel jártam. Összenéznek, és gyorsabbra veszik a tempót. Minden engedély nélkül berontanak, és ami még szerencsésebb, nyitva hagyják maguk mögött az ajtót, én pedig élek a lehetőséggel, és beosonok.

- Mi történt? – üvölt rájuk Bella. – Hogy merészeltek engedély nélkül…

- A rendőrség… jön a rendőrség – lihegi a két mugli, mire Bella egy pillanatra elgondolkodva néz rájuk, majd elönti a lila köd az agyát, ahogy vártam.

- Honnan tudják, hogy itt vagyunk? Melyikőtök árult el nekik? Hát nem tanultatok a múltkori esetből? Aki ujjat mer húzni velem, úgy jár, mint az öreg Jones! – nem tudom, ki lehetett az öreg Jones, de gyanítom, hogy a férfi, aki minden ok nélkül összeesett, és meghalt az utcán. - Azonnal eltakarodtok innen mind, és estére akarok egy nevet. Ugye tudjátok, hogy kiét?

A jelenlévő muglik holtsápadtan bólogatnak, mire Bella egy intéssel kitárja az ajtót, és ők szinte menekülve távoznak.

Nagyszerű. Akkor már csak hárman vannak körülötte. Velük viszont nem lesz könnyű dolgom, ők varázslók. Az első átokkal elárulom a jelenlétem, és akkor már ők is vadászni fognak rám. Ergo az első varázslattal legalább kettőt el kell intéznem. Vagy legalábbis mozgásképtelenné tenni… de egyelőre várnom kell az alkalomra. Amíg egy kupacban vannak, addig nem léphetek. Jobb lenne, ha szétszóródnának.

Most azonban Bella üvölt, mint akit nyúznak, mondván, hogy nem kellett volna korcs muglikkal kezdenie, és akkor most nem lenne szarban. Az egyik férfi próbálja csitítani, de csak annyit ér el, hogy Bella egy pálcaintéssel a falhoz vágja. Nem is sejti, hogy az ilyenekkel mekkora szívességet tesz nekem. Hisz az én dolgomat könnyíti azzal, ha legyengíti az embereit. Ha a másik kettőt el tudnám intézni, ez a falhoz kent nem tudna olyan gyorsan reagálni, hogy az veszélyes legyen. Ül a fal tövében, és próbálja megállítani a világ hirtelen felgyorsult forgását.

Bella elfordul tőle, és otthagyja, persze vele együtt a másik kettőt is. Ez az a lehetőség, amit vártam. Csak a pálcámat dugom ki a köpeny alól, és gyors egymás utánban küldöm rájuk a kábítóátkot. A harmadikra, amelyik még mindig a falnál heverészik, már nincs időm, mert Bella villámgyorsan fordul meg, és a szeme idegesen járkál fel-alá.

- Valaki van itt – mondja a még eszméleténél levő maradék emberének. – Ki van itt?

Piti trükk jut eszembe, de talán bejön. Odaosonok az ajtóhoz, és kinyitom, majd becsukom. Persze kimenni eszem ágában sincs.

- Kimenekült! Azonnal menj utána. Kapd el, és hozd vissza! Én magam akarom kicsinálni, mint egy rühes kutyát! Takarodj, mielőtt elszökik!

Nem hiszem el, hogy ennyire hülye. A szerencsétlen csóró persze engedelmeskedik a parancsnak, de ahogy kilép, egy laza pálcamozdulattal bezárom az ajtót, és a legerősebb zárzáró bűbájt küldöm rá, amit csak ismerek. Ebből persze Bella is azonnal rájön, hogy melléfogott, de a következő pillanatban már az őrület lángja csillog a szemében. A vadászatot élvező őrülté.

- Szóval itt vagy még… - néz körül, de mikor most sem lát sehol, dühbe gurul. – Mutasd magad! Vagy gyáván elbújsz? Ha már idáig eljöttél, állj elém!

Nem igazán van választásom, előbb-utóbb úgyis szembe kell néznem vele. Lerántom magamról a köpenyt, de ugyanabban a pillanatban a legerősebb pajzsot dobom magamra.

- Nocsak, nocsak… - néz rám Bella, és már megint előszedte azt a legidiótább gügyögő stílusát. – Az édes pici Potter baba… neked még óvodában lenne a helyed, nem gondolod? Nem pedig beleavatkozni a felnőttek játékába… mit akarsz tőlem? – kérdezi ez utóbbit már kemény hangon.

- Szeretnélek kiiktatni a felnőttek játékából! – mondom neki rendíthetetlenül.

- Kicsi vagy te még ahhoz, drágám!

- Amikor megöltem Voldemortot, nem hinném, hogy így gondoltad.

- Ne merd kimondani a nevét! – sikítja. – Elvetted tőlem! Ezért megöllek!

- Próbáld csak meg, Bella. Most itt a nagy lehetőség.

Lobog a téboly a szemében, de ugyanakkor tudom, hogy pörög az agya.

- Nem vagyok hülye, Potter! Érzem a pajzsod! Nem fogok nekimenni!

- Nem vagy hülye? Ugyan dehogynem… - húzom az agyát. Ki kell provokálnom, hogy megpróbálja áttörni a pajzsot, és akkor visszaüt rá a saját átka. – Ha nem lennél hülye, sosem álltál volna a kígyópofa mellé…

- Ne merészeld! – sziszegi felém, de még nem elég mérges. Viszont Voldemort a gyenge pontja, amivel ki tudom hozni a sodrából.

- Ugyan miért ne? Csak nem kikel a sírjából, és bosszút áll? Szánalmas, ahogy próbálta elkerülni a halált gyávaságból. És te ugyanolyan gyáva vagy, mint az urad, akit olyan hűséggel szolgáltál. Csak egy gyáva senki volt!

Úgy repül felém az átok, hogy nem is tudom szemmel követni. Nem mondom, hogy nem érzem meg, de Bellát letarolja, ami visszaverődik rá. De azonnal talpra ugrik, és a szeme vadul cikázik, mintha meg sem érezné a karján végigfolydogáló vércsíkot.

- Ez volt a kóstoló – mondom neki nyugodtan. – De kaphatsz még.

- Kicsi baba… - néz rám, és a hideg futkos a hátamon. – Azt hiszed, hogy legyőzhetsz engem? Én az Ő tanítványa voltam!

- Tisztában vagyok vele. Ugyanolyan görény vagy…

Még egy átok… ennyire nem lehet hülye. Saját magának árt vele, és ezúttal a derekán találja el a visszaverődő átok.

- Hát jó… - néz rám, mikor megint talpra állt. – Eddig hagytalak játszadozni. De most megmutatom, hogy játszik a néni. Azt hiszed, nagyfiú vagy? Mert megtaláltál, és eljutottál idáig? Ugyan, kisfiam… csak egy felelőtlen kis kölyök vagy, aki meggondolatlanul rohant utánam, hogy bosszút állhasson hőn szeretett keresztapja miatt. A mi kedves Siriusunk… hát nem szánalmas volt, ahogy meghalt? Tehetetlenül…

Ez most nagyon elevenembe találhatna, ha nem lenne az elmém körül is kemény védelem. Ugyanakkor ő ezt nem tudhatja. Meg kell játszanom, hogy én is kezdek dühös és meggondolatlan lenni.

- Te ölted meg Siriust! – vetem oda neki. – De most ezért is meg fogsz bűnhődni.

- Ó, hát még mindig nem nyugodtál bele? Szánalmas ez az idióta ragaszkodásod olyan emberekhez, akik nem is méltóak rá. És még szánalmasabb a beteges ragaszkodásod az én drága unokaöcsikémhez…

Ez még inkább találna, de most nem engedhetem meg magamnak.

- Mit akarsz ezzel mondani?

- Ó, hát csak azt… - néz rám ördögi vigyorral –, hogy nem csak te ismered az én gyenge pontom, hanem én is a tiédet… mit szólnál, ha azt mondanám, hogy ha egy hajam szála meggörbül, az embereim megölik a szöszit?

- Azt, hogy hazudsz! Nem tudhattad, hogy ide jövök, így nem adhattál ki ilyen parancsot.

- És ha igen?

- Kicsi vagy te ahhoz.

- Ha én esetleg nem tettem volna meg… majd megteszi helyettem valaki más. Holnap… vagy a jövő héten… túl sok ellenséged van Potti baba… sosem tudhatod biztonságban az édes kicsi szíved csücskét!

- Valóban? Tud ő vigyázni magára. Ahogy én is – mondom halál nyugodtan, hogy a nyugalmam elaltassa a gyanakvását, majd ahogy elhallgatok, egy másodperc alatt bontom le a pajzsom, és küldök rá egy hátráltató ártást. Telibe találom, de azért én is kapok tőle valamit. Nem dönt le a lábamról, de azért üt. Nem voltam elég gyors, hogy visszategyem a pajzsot. Ő viszont rosszabbul járt, harmadszor kenődött fel a falra. És ahányszor megteszem, annyiszor dühösebben áll talpra. Lassan belátja, hogy nem lesz olyan könnyű dolga velem. És aki dühös, az hibázik…

- Szóval Dracót nem félted annyira, mint gondoltam… és a többiek? A kis sárvérű barátnőd? Vagy a szeplős képű, véráruló barátod? Őket sem félted?

- Azért fenyegeted a barátaimat, mert velem nem mersz szembeszállni? – kérdezem, és megismétlem az előbbi akciómat, ezúttal egy keményebb, vágóátokkal, de már számít rá, így én is kapok megint valamit, de hát ez a hátránya a nonverbális párbajnak, hogy a franc se tudja, hogy mit. Mindenesetre nem kellemes. Bella azonban ezúttal olyan erővel fejel a falba, hogy erősen elszédül tőle, így gyors reflexszel feloldva a pajzsom, már simán rá tudok küldeni egy bénító átkot, ami telibe találja, és elterül a földön.

Gyűlölettel a szemében néz rám, de az átok ellen tehetetlen. Az egyszerű bénító átkot talán fel tudná oldani gondolattal… de én ezt Pitontól tanultam, úgyhogy esélye sincs. Pedig látom a szemén, hogy próbálkozik. Esélytelen. Odalépek hozzá, pedig már én sem vagyok a toppon. Nem tudom, mivel talált el, de alaposan legyengített. És egyre rosszabb. Szívesen elcsevegnék vele, de valami azt súgja, hogy jobb, ha inkább időben túladok rajta. Különben is, ha esetleg elragadtatom magam, a végén még én kerülök bíróság elé önbíráskodásért.

- Nos, újra bebizonyosodott, hogy melyik oldal az erősebb, drága Bella – veszem át egy pillanatra az idióta stílusát, majd amennyire még bírom, megragadom a karját, és az aurorparancsnokságra hoppanálok vele.

Ahogy megérkezünk, nem kis ribillió támad körülöttünk, és néhány perccel később már a parancsnokság vezetőjének az irodájában ülök.

- Hogy csinálta ezt, Potter? Így egyedül… elment az esze? Meghalhatott volna!

- Számít? Akár az egyik, akár a másik? Csak az számít, hogy elkaptam. És az, hogy végre megkapja a magáét.

- És mit szeretne cserébe?

- Csak ami jár. Ha jól tudom, vérdíj van a fején…

- Közönséges fejvadász lesz, Harry?

- Nem az a fontos, hogy nevezem magam, hanem, hogy tegyek valamit azért, hogy megtisztítsam a világot az ilyen szeméttől. Van még kérdése? – kérdezem, miközben megkapaszkodom a fotel karfájában, hogy le ne szédüljek róla.

- Jól van?

- Hogyne. Remekül. Most küzdöttem meg egy őrülttel, akinek azért nem tagadhatjuk, hogy különleges ereje van. Pompásan érzem magam. Még néhány körre befizetnék. Hazamehetek?

- Persze. De nem lenne jobb inkább, ha látná orvos?

- Nem – mondom határozottan, és most megértem, Draco miért utasította el a múltkor az orvosi segítséget. Senkinek nem kell azt látnia, hogy mennyire kikészített ez az összetűzés Bellával.

A parancsnok végül rábólint, így valahogy kitántorgok az épületből, és hazahoppanálok, ahol csend, béke, nyugalom, és Draco vár.

~~ o ~~

Nem tudom, hogy van erőm ahhoz, hogy hazahoppanáljak, de valahogy sikerül, és az előszobában érek talajt.

Draco odasiet hozzám, és ha nem kap el időben, tuti, összeesem. Pedig ennyire nem készítettek ki Bella átkai. Már amelyik épp célba talált. Alig kettővel talált el, de most mégis úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger.

- Harry, gyere, ülj le!

- Szerinted el tudok menni odáig?

- Odáig még igen. Gyere!

Segít elvánszorogni a kanapéig, amire lerogyok.

- Mi történt?

- Elkaptam Bellát.

- Ez egyértelmű abból, hogy még egyben vagy, és visszajöttél. De veled mi történt?

- Nem tudom. Bekaptam néhány átkot, de egyik sem lehet ennyire gáz.

- Nana… Bellánál sosem lehet tudni, mit küldött rád. Had nézzem!

- Draco…

- Ne hisztizz! – szól rám határozottan, mire leveszem a pólóm.

Ahogy meglátja az átok nyomát a derekamon, megrázza a fejét. – Gondoltam…

- Mi az?

- Perselus mesélt nekem erről az átokról, jellegzetes nyoma van. A halálfalók Voldemorttól tanulták, és akkor alkalmazták, ha macska-egeret akartak játszani az áldozattal. Ez az átok napokon keresztül gyengít, és ők közben röhögve figyelték a szerencsétlen eleve kudarcra ítélt menekülési kísérleteit. És ki tudja, hogy Bella mivel spékelte még meg, hogy még rosszabb legyen.

- Ez szánalmas – nyögöm, de lassan már csak aludni szeretnék. – Nincs valami ellenszered?

- Nincs, de utánanézhetek. Addig mindenesetre kerülj ágyba. Vagy fürödj meg előtte, mert háromnapos kocsmaszagod van.

- Bocs, legközelebb majd parfümözök, mielőtt hazajövök.

- Hülye – nyilvánít véleményt megint nemes egyszerűséggel, majd megkönyörül rajtam. Küld rám egy tisztítóbűbájt, aztán segít elfeküdni a kanapén, és hoz nekem egy takarót.

- Ügyes voltál? – kérdezi leguggolva mellém, és finoman megsimogatja az arcomat.

- Igyekeztem. De inkább csak szerencsém volt. Bella nagyon sokat hibázott… óvatlan volt… felkészületlen. Fel sem merült benne, hogy valaki megtalálhatja.

- Ne becsüld le magad! Szerintem csak szimplán jobb voltál nála, pedig ez nagy szó. Ő nem kispályás. És mégis legyőzted… büszke vagyok rád! – mondja, és ad egy puszit. – Most aludj! Ennek az átoknak az a legjobb ellenszere, ha pihensz. Ha küzdesz ellene, csak rosszabb lesz. Megpróbálok keresni valamit, de pár nap alatt amúgy is elmúlik a hatása.

Csak bólintok, és lehunyom a szemem. Azonnal elnyom az álom, már azt sem látom, hogy elindul, hogy a könyveiben keressen nekem valami segítséget.

~~ o ~~

Mikor legközelebb felébredek, ott ül mellettem, és a kezében egy üres bájitalos fiola.

- Mi történt?

- Téli álmot aludtál. De most már oké leszel.

- Megtaláltad az ellenszert?

- Miért, kételkedtél benne? – kérdezi egyik szemöldökét felvonva.

- Nem volt időm rá.

- Fel tudsz menni? Kényelmesebb helyen is heverészhetnél.

- Már nem akarok heverészni.

- Azért csak lassan a testtel, Potter. Még ne indulj hosszútávfutáson.

- Jól van, rendben, akkor még pihenek. Itt leszel velem?

- Itt. Úgyis mostanában elég lazák a napjaim, azon gondolkodtam, nem kellene minden nap bejárnom dolgozni. Esetleg kitalálhatnánk valami érdekesebb időtöltést. Már amikor épp te is itthon vagy.

- Na, ez jól hangzik. Szóval ezek szerint sínre tetted a dolgaidat.

- Többé-kevésbé. De most menj, és aludj.

- Oké – adom meg magam, lassan fölmegyek. Mielőtt ágyba kerülök, még beiktatok egy fürdést, mert igaz, hogy Draco bűbája lemosta rólam a háromnapos kocsmaszagot, azért a komfortérzetem mégis jobb egy igazi tusolástól.