Panic Switch [Silversun pickups]
Ichigo x Renji
Ichigo POV
Vannak jó napok, meg van ez a mai nap.
Ilyen, amikor már reggel összefutok veled, és már reggel szeretnélek teljes erőből gyomorszájon vágni, s minden pillanatban, hogy ez eszembe jut, arra gondolok, mennyi pillanatot hagytam már ki, és még mennyit fogok elvesztegetni a gyávaságom miatt! Úgy árad belőled a kedvesség és lágy szomorúság, hogy vérzik a szemem a sok hazugságodtól.
Nem fogom elmondani neked, hogy még mindig a jobb oldalamon alszom, és hogy még mindig nem bírom, ha a kölykök éjszakánként a kukákon zenélnek, mert nem tudok zajban pihenni. Nem tudom elkergetni a képet a fejemből, amikor előttem keltél, és mosolyogtál, amikor én felébredtem.
Az a legrosszabb, hogy ilyenkor még köszönsz nekem, és elvigyorodsz, és megölelsz. Azzá váltam volna, aminek csak kívánsz… mindig képes lettem volna változni, hogy jó legyek neked.
Nevetni támad kedvem, ha az álszentségedre gondolok, a hamis mosolyokra és az igazságra, amit csak ketten tudunk. Kíváncsian figyellek onnan, ahonnan eddig is… vajon ez az áldozatod hány napig bírja majd?
Nevetek, amikor kislányokat szedsz fel, és még jobban nevetek, mikor látom a szemükben a pánikot; mert ők nem ezt akarták, ők nem úgy gondolták, de gyávák nemet mondani.
Néha undorodom tőled, de nem tudom elfelejteni a múltat, aminek a része vagy, ezért inkább elfogadom, és vállon veregetlek, hogy sok szerencsét, de nem mondom hangosan, hogy úgyse tart sokáig.
Belegondolva, azok, akik bedőlnek a szavaidnak és elhiszik az ígéreteidet, megérdemlik, amit kapnak. Megérdemlik az egy hét gondoskodást, aztán azt, hogy már nem vagy velük az ébredésükkor, aztán a kimaradásokat, és végül kimondják, hogy legyen vége. Van, aki halkan, van, aki kiabál, lesz, aki sír, és lesz, aki csak vigyorog, mert igazából nem jelentettél neki semmit. Várnak, de amíg várnak, megfakulnak a színeik, és lassan eltűnnek. Van, aki küzdeni fog, de ő sem menekülhet.
Szoktalak látni a bulikban, a tömegben elveszve, páran tekeregnek ilyenkor rajtad… aztán a szemembe nézel, én meg felhajtom a gin-tonikot, és rád vigyorgok, nehogy azt gondold, a szívemre veszem.
Azt hiszem, én voltam az, aki nem pánikolt be, mikor felmerült a lehetősége, hogy elhagysz, mert sosem voltunk együtt. Barátok vagyunk – nekem kapcsolatom volt, amikor neked nem, aztán fordítva… mi nem jártunk, és nem is valószínű, hogy fogunk. Az a valami, ami köztünk van, néha olyan, mint a szerelmeseké, néha olyan, mint az elváltaké, néha üzlettársak vagyunk, néha testvérek.
Sosem tagadtam, hogy szeretlek, és sosem ismertem el, hogy nem teszem, ettől függetlenül most nem tudom eldönteni, hogy mi vagy te nekem.
Boldogabb, még több sikerben gazdag legújabb évet kívánok minden kedves olvasómnak, harmadik héttel azután, hogy ezt a mondatot illett volna közölnöm. Bocsánat, a szokásos. Na majd most :))