Battle scars
Ulquiorra x Grimmjow
Ulquiorra POV
Beleragadtunk egy olyan játékba, amiből nincs kiszállás, nincs feladás, nincs másik variáció, nincs „mi", vagy „te meg én". Nem jön a megmentő, hogy hazavigyen. Nincs jó barát, akinél lehet aludni. Ezekben a percekben hiszi azt az ember, hogy ennek soha az életben nem lesz vége.
Vannak jó napok, vannak még jobbak, és pocsékok. Egyre több van az utóbbiból. Nem bírom a szélsőségeid. Egyre kevésbé tudom elviselni az egészet. Addig nem lesz vége, amíg te ki nem mondod. Addig el sem kezdhetjük, amíg el nem döntöd, hogy mit akarsz.
Néha azt kívánom, bárcsak ne éreznék egyáltalán semmit, aztán megjelensz, és eltűnik az egész. Visszakerülünk a startra. Arra vágyom, hogy azok a pillanatok, amikor nagyon nehezen ugyan, de együtt vagyunk, hogy ezek a jók eltüntessék az összes fájdalmas estét és az összes rosszat.
Tudom, hogy nem fogják, de elhiszem neked, amikor ilyen vagy, mint ma este. Ilyen nyílt, őszinte. Olyan, mint még mielőtt elrontottalak volna. Megint én vagyok a hibás. Mindennek a végén eljutunk oda, hogy valaki hibás, és a másik hibáztatja. Oda, hogy magányosak leszünk egymás társaságában, és már nem tudom összetartani egyedül azt, amihez ketten kellünk. Kicsi leszek és gyenge. Függő egyfajta szomorúságtól, és akkor megint csak barátok vagyunk. Csak ismerősök.
Addig vagyunk ismerős idegenek, amíg le nem száll az éj, és a józanság lassan eltűnik. Aztán reggelre megint eltűnsz te is, én is veled együtt, az álmainkkal. Napokig elkerüljük egymást, aztán egy pillantásodért képes vagyok a világ végéről is visszatérni hozzád, és megint összekulcsolod az ujjainkat. Feltéped az összes sebet, amit tőled kaptam, aztán begyógyítod őket. Én meg hagyom.
tenshi itt van. Megint. Ma különleges nap van, kettőt hozok. Hamarosan jön egy új sorozat.
Ez most nem olyan fényes. Vannak ilyenek. Boldog névnapot, L. Mint mindig, mint minden este. Köszönöm, mint mindig. Köszönöm öcsémnek is. Meg Bellának. Meg úgy nagy általánosságban mindenkinek. Kedves Olvasóimnak:)
Köszönöm a Rókakergetőhöz érkezett kritikát is, amit sajnos nem tudtam megnyitni, és válaszolni sem rá, ezúton megteszem, remélem, olvasod ezt, kedves Kritikaíró! Köszönöm, tényleg. Sajnos a történet abbamaradt, vannak ilyen vakvágányok. Már megváltoztak a dolgok, a kapacitásom, a stílusom... az a történet egy más korszakhoz tartozott, ha most újra elővenném, megváltozna a lényege. Már nem lenne ugyanolyan.
Szóval, közeledünk a vége felé. Nem könyörgök a kommentekért, de nagyon jól esne, ha kapnék visszajelzéseket!:)