3. Édeském

Fawkes a délutáni könyvét olvasta még mindig kitartóan. Egy üveg fertőzött víz hevert a lábánál, amiben tükröződni látszott az Alvilág kapuja. A hatalmas koponyadísz alatti kapu kitárult, amin aztán Quinn lépett ki.

A szupermutáns felsóhajtott, látván, hogy a férfi egyenest felé igyekszik.

- Mondtam neki, hogy reggel induljon tovább – intézte szavait a ghoulnak –, de fittyet hányt a véleményemre.

- Nem láttad véletlenül, hogy merre ment?

- Nem mentem utána, meg figyelj, barátom, az a nő nem ma kezdte a remete életmódot. Látszik rajta, hogy meg tudja védeni magát.

- Rájöttem, hogy ki ez az Elaine. De akárhogy töprengek rajta, nem áll össze a kép. Enklávé elvekkel él, de... Figyelj, Fawkes, megígéred, hogy ez, amit elmondok, kettőnk közt marad?

- Megbízhatsz bennem, barátom. A titkod jó helyen van nálam.

- Amíg Elaine Winthropnál bütykölte a drónját, én addig visszamentem Cerberuszhoz, és megkérdeztem tőle, hogy a nagy felbontású kameráival nem vette fel véletlenül Renegátot. Készült róla felvétel, és szerencsére jó minőségű. Ekkor megkértem, hogy a Renegát feliratnál jelölje ki a megvastagodott felületeket, majd törölje le az összes festéket, és emelje ki a kijelölést. Így egy szó vált láthatóvá, Renegát valódi neve: Sweet-E.

- Sweet-E? Nem tűnik ismerősnek...

- Felcsaptam egy-két Enklávé aktát életemben. Így kerültem most is galibába. Tudtam, hogy láttam ezt a nevet valahol, de nem tudtam, hol. Arra azonban tisztán emlékeztem, hogy Enklávé aktáról volt szó. Carolnál aztán találkoztam Travisszel, tudod, azzal a beképzelt volt Enklávés barommal.

- Azzal, akit te hoztál ide a múltkor?

- Vele. Nos, kicsit elbeszélgettünk, és kiderült, hogy jól emlékeztem, Sweet-E neve tényleg egy Enklávé aktából volt ismerős. Egy kémbotrány része volt. Két tudós dolgozott rajta és Ed-E-n, egy másik Eyeboton. A hivatalos adatok szerint Raven Rocknál, az Enklávé főhadiszállásán fejlesztették őket, de Travis állítja, hogy mire a bázisra ért a két drón, már tökéletesen működött mindkettő. Többet erről nem sikerült megtudjak, de megtudtam a két tudós nevét: Dr. Whitley és Dr. Ronin.

- Ronin? Csak nem Dr. Elaine Ronin, a Testvériség kettősügynöke? De... de hisz őt hét éve megölték! Charon még feljegyzést is készített róla, amikor a Fellegvárban tartózkodott a Magányos Vándorral!

- Én is vettem belőle egy példányt, viszont magyarázz meg nekem valamit. Hogy-hogy nem szerepel sehol máshol a neve? Mert a feljegyzés szerint nem fedőneve, hanem eredeti neve volt ez az Elaine Ronin. Nem írják, hogy milyen minőségben volt ott, csak azt, hogy az Acél Testvériség a saját halottjaként kezelte! A holtteste viszont soha sem került elő, pedig elméletileg az Enklávé egy teljes hónapig kereste a folyóban. A folyófenék minden négyzetméterét átvizsgálták, de nem találták meg! És Sweet-E? Travis szerint a teljes Ed-E széria be lett híva, hogy beolvasszák őket pokoltűz páncélnak. Azt mondta, hogy egyik prototípus sem került kemencébe, mindkettő eltünt.

Felsóhajtottak mindketten, azt követően beállt köztük a csönd. Sem Quinn, sem pedig Fawkes nem tudták, hogy mit higgyenek. Dr. Elaine Ronin neve egy időben többször került említésre Three Dog szájából, mint a Magányos Vándor hőstettei, szerte a Betonpusztán. Mint egykor a híresen hírhedt Mata-Hari, úgy Dr. Ronin neve is beíródott a történelembe. Nagy szerepe volt a Fellegvár felszabadításában, amit az Enklávé három évre megkaparintott. Sok testvériség harcos esett el azokban az időkben, és ha nincs Dr. Ronin, még több is odaveszett volna.

Hiába ültek ott, és figyelték a földet, választ így nem kaptak a kérdéseikre.

Ahogy ott csüngették a fejüket, Fawkes egyszercsak Quinnre nézett.

- Hallottad? – kérdezte.

- Mit?

Fawkes levegőt vett válaszához, ám még mielőtt szavakba öntötte volna gondolatát, meggondolta magát, és úgy döntött, hogy megnézi, hogy pontosan mit hallott.

Felállt, és elindult a kijárat felé. Quinn is követte a példáját. Az ajtóhoz érve aztán megpillantották a fal mellett Renegátot. Nem messze tőle, a mosdók közelében, a falnak dőlve, ott állt maga Elaine is. Karbatett kézzel állt, szinte teljesen lehunyt szempillákkal. Arcát még mindig kendő takarta, fején pedig ott volt a kalap, bár azt időközben biztos megigazgatta, mivel egy-két szőkés-barna hajtincs kilógott alóla a homlokánál.

Megérezve a rá irányuló pillantásokat, sóhajtott egyet, majd lassan felnyitotta szemeit. Azok fáradtan, szinte meggyötörve csillogtak. Szavakra sem volt szükség, mindent ki lehetett olvasni belőlük.

- Ugye most az érdekel benneteket, hogy hogyan éltem túl? – kérdezte végül.

- El se hiszem, hogy egy igazi legendával állok szemben... – hüledezett Quinn.

- Legendával? – nézett a férfire Elaine. – Hmph... Nincs benne semmi felemelő, ha visszagondolok az életemre. Pedig minden olyan jól indult... Istenem, de rég volt már. Egy generáció már fel is nőtt azóta...

Keserű emlékek törtek benne felszínre, melyekre emlékezni is nehéz is, nem hogy megosztani bárkivel is. Képtelen volt ott maradni, megvált a faltól, és elindult a kijárat felé. A világ közben egyre jobban kezdett forogni vele, és bár ő mindent elkövetett, hogy minél előbb elhagyja a Történelmi Múzeumot, testét leküzdötte a sok hetes fárasztó menetelés, no meg a frissen előkerült gondolatok. Így még mielőtt kiért volna az épületből ájultan rogyott össze.