10. Baráti tanács, esetleg fenyegetés?
Elaine emlékei között nincs is talán sötétebb időszak annál, mint amit Raven Rock területén az első hónapokban megélt. Hetente legalább egyszer, de megesett, hogy többször is bevitték kihallgatásra, és jóformán a kérdezz-feleleken kívül nem is mondtak neki semmit. A kihallgatások mindegyikénél ott ült mellette az ügyvédje, és bár a férfi kiváló munkát végzett, Elaine mégis attól rettegett, hogy egy nap elhurcolják majd, aztán megint zsákot húznak a fejére, és halálkarmok elé viszik.
Ahányszor csak egy katonát meglátott, a szíve egyből a torkában dobogott. Aztán egy nap valami történt. Az ebédszünetben a főhadnagy és az ügyvéd egyszerre léptek a nő elé.
Autumn egy lepecsételt levelet nyújtott át Elaine-ek, majd egyszerűen elment. Az ügyvéd hüledezve szólt utána:
- Ennyi? – kérdezte. – Egy kicsivel többet is érdemelne Miss McGee azok után, amit átélt a hozzáértésük jóvoltából!
- Csak a munkánkat végeztük. A levelet pedig személyesen Eden elnök küldte önnek, Miss McGee! Maradnék még, de apám gyengélkedik.
A bázison köztudott volt, hogy az idősebbik Autumn egészségi állapota az utóbbi időben nagyon megromlott, így aztán az ügyvéd erre nem is felelt semmit, Elaine pedig csak ült, kezében a levéllel.
- Mi történt? – kérdezte végül ügyvédjétől.
- Sikerült feltörniük az Acél Testvériség szerverét, és az adatokból kiderült, hogy Elaine Ronin a Fellegvárban tartózkodik. Mivel két helyen egyszerre egyetlen élő lélek sem lehet, ezért aztán Eden elnök úgy döntött, hogy megszünteti maga ellen a vizsgálatot, sőt még bocsánatkérő levelet is küldött önnek.
Elaine szája tátva maradt. Az ügyvéd azt hitte, hogy Eden elnök gesztusa lepte meg ennyire a nőt, holott a hír taglózta le. Hogy lehetséges, hogy Elaine Ronin a Fellegvárban tartózkodik, mikor valójában ott ül az asztalnál, szemben a büszkén vigyorgó ügyvéddel.
Elaine végre fellélegezhetett. Igaz, a katonák jelenléte utána is hasonlóképpen irritálta. Egy napon azért mégis úgy esett, hogy újra katonák közé vonult, méghozzá önszántából.
Idősebb Augustus Autumn halála lesújtotta az egész Enklávét. Nem volt váratlan, mégis nagy veszteség volt az emberek számára. Mindenki jól tudta, hogy mit vitt végbe a tudós az Enklávé Fúrótorony lerombolását követően.
Sokan hullatták könnyeiket a lezárt koporsó előtt. Még katonák is elérzékenyültek. A főhadnagy azonban csak állt apja koporsója mögött, és katonás fegyelemmel várta a temetés elkezdését.
Ahogy Elaine nézte, a férfi arcán nem is annyira gyászt, vagy egy szeretett családtag iránt érzett elvesztés miatti fájdalmat látott, hanem inkább gondterheltség látszott a szemeiben. Azokban a szemekben, amelyekből egyetlen könnycsepp sem hullott ki a temetés egész időtartama alatt.
Az esti szürkületben, mikor a koszorúkkal fedett sírhant előtt már csak egyetlen ember állt, a bázis felől egy női alak látszott közeledni. Léptei hangjára a sír fölött álló férfi felé fordította fejét.
- Lisa McGee – szólalt meg a zöld szemű férfi.
- Főhadnagy, fogadja legőszintébb részvétemet.
- Köszönöm – fordult vissza Autumn a sír felé. – Miss McGee...
- Szólítson nyugodtan Lisának.
- Tainted Cave után megértünk egy kis bizalomra?
- Csak az életemmel tartozok önnek, Főhadnagy!
- Augustus, maradjunk inkább ennyinél. Holnaptól amúgyis ezredesi rangba helyeztet az elnökúr.
A férfi ezt valahogy olyan gúnyos hangnemben ejtette ki, bár lehet, hogy csak a megterhelő nap után a fáradtság beszélt belőle.
Elaine nem tudta pontosan, min mehet keresztül a férfi, ő még nagyon kicsi volt, amikor elvesztette a szüleit, de azért átérezte a fájdalmát.
Elaine rámosolygott a férfira, majd gratulált neki. Az elfordította a fejét. Számára ez a rangugrás több volt, mint kellemetlen, no meg főleg azután, hogy megtudta, ki is valójában az elnökük, enyhén szólva több volt, mint csalódott!
Mindig furcsállta, hogy Eden elnök sosem lép ki a nyilvánosság elé, hogy csak robotokkal veteti körül magát, és egyedül csak az apját engedi be a rezidenciájába.
Meg kellett volna, hogy lepje az apja, az öreg Autumn vallomása, amikor a férfi a haláloságyán magához hívatta a fiát, és ami után négyszemközt maradtak, elárulta neki az elnökről a titkot, azonban Augustus nem lepődött meg. Egyszerűen csak csalódott az apjában. Azt hitte, hogy jobban bízik benne ennél, hogy csak az utolsó pillanatban, utolsó szavai között mondja el Eden elnökről az igazságot.
A tulajdon apja vérigsértette. Még életének utolsó pillanatában is csak egy gép érdekelte. Ahogy világéletében.
Legszívesebben a ZAX szuperszámítógép vezérlőegysége alá fektette volna halott apját, hadd illatozzon ott neki, mint az az egy szál virág a monitor előtt.
Az az egy szál virág most a száránál kettőbe törve ott feküdt a koporsó tetején, mélyen a föld alatt.
Autumn gyomra felfordult, amikor eszébe jutott az „elnökúr" hozzá intézett első parancsa:
„Kedves Augustus – visszhangzott fülében a nyájas hang –, ha majd visszajössz, hozz kérlek egy szál rózsabimbót is magaddal. Úgy szeretem az illatukat".
Belefájdult a feje, ahányszor csak belegondolt, hogy következő naptól kezdve látszólag ő irányítja majd Raven Rockot, valójában viszont Eden elnöknek csak egy újabb báb kell, akit kedvére rángathat. Néha odadob neki majd egy kis jutalomfalatot, mint most ezt az előléptetést. De mit előléptetést? Előre rúgást a szamárlétrán!
Augustus Autumn viszont soha senki kutyája nem volt és nem is lesz!
Sötétebbnél sötétebb gondolatai ébredtek, de amikor meglátta az úton Lisát, egy pillanatra elfeledkezett minden problémáról.
Jól ismerte a nő profilját, minden róla szóló jelentést többször is áttanulmányozott, és bár jól tudta, hogy a nő jobban hasonlít az apjára, mint a bázisról bárki más, mégis megörült, akárhányszor csak összefutottak. És most ez a nő csak hozzá jött, csak miatta fáradt ki a temetőbe.
Eldöntötte, hogy Lisát eltávolítja az apja közeléből. Ha a férfit életében sosem érdekelte a fia magánélete, hát akkor a föld alól se leselkedjen utána!
Lisa a kezében egy hosszú szárú vörös szegfűt tartott. A koszorúk közé szándékozott volna letenni, azonban Augustus odanyújtotta a karját, és a nő az eredeti terveitől eltérően belekarolt a férfiba.
A frissen kinevezett ezredes nem engedte Elaine-nek, hogy letegye kezéből a virágot, ahelyett elkísérte a temető egy másik pontjába. A zöldellő réten a többi között egy fejfa állt, amin ez a név: „Edgar Lenson" szerepelt.
A fejfa előtt egy nagy csokor virág hevert, igaz, kicsit meghervadtak már a nyári napsütésben.
Elaine a férfira nézett, az pedig vissza rá. A nő közelebb lépett a sírhoz, majd lehajolt, és a csokor mellé helyezte azt az egy szál szegfűt is.
Lelke mélyén Lisának helyezte oda, annak a nőnek, aki egy jelöletlen sírban aludta örök álmát, identitását Elaine-nek adva.
Szomorúan meredt a lapos márványdarabra, amikor egy kéz a vállára került. Erős, mégis gyengéd érintésétől Elaine szíve majd kiugrott a helyéből. Behunyta a szemét, és elképzelte, hogy nem egy temetőben vannak, hanem valahol máshol, más körülmények között, csak ők ketten...
A gondolattól felhevült az arca, és majdhogynem arcon csapta magát, belegondolva, hogy egy temetőben ilyen pajzán gondolatai támadnak. Felállt, majd újra belekarolt a mellette álló férfiba. Az ránézett, Elaine pedig elhúzta a sírtól, miközben az arca csak úgy lángolt, ahányszor csak a férfi arcába nézett.
Autumn egészen a szobája ajtajáig kísérte Elaine-t, aki azon az éjjelen egy szemhúnyásnyit sem bírt aludni. Csak feküdt az ágyán, le sem vetve magáról a fekete kiskosztümöt, aminek ujjából a férfi parfümjének illata áradt.
Másnap reggel kialvatlanul, kócosan ment be dolgozni. Whitley le sem tudta róla venni a szemét, de egyikük sem szólt a másikhoz erről egy szót sem. Végül Elaine olyan déltájban, miután váltott pár szót egy betévedt katonával, eltünt a mosdóba legalább félórára. Miután kijött, már egy teljesen új Lisa McGee állt a tükör előtt. Frissen mosott, és szárított haját egy kefével oldalt még megigazgatta, majd megigazgatta magán a fehér köpenyt, s azután Whitley felé nézett.
- Mikor indulunk? – kérdezte.
- Hova? – kérdezett vissza a férfi.
- Kettőkor lesz Autumn főhadnagy előléptetése. Nem szeretnék elkésni.
- Azt hittem, nem érdekelnek a hasonló események.
- Mondd csak, Sam, ilyen alkalmakkor névsor szerinti ültetés van, vagy mindenki oda ül, ahova akar?
- Úgy néz, ki hogy most az egyszer nem lesz mellettem üres hely...
- Ó, értem... És mondd csak, általában milyen az eseményekre a rálátás?
- Gyere, Lisa, most majd meglátod...
Whitley reakciója kicsit meglepte Elaine-t. A férfi igencsak feszülten vezette végig csinos asszisztensét a hosszú folyosókon. Elaine még azt is hihette volna, hogy Sam barátja féltékeny, ha nem ismerte volna már régebbről a férfit. Sosem közeledett felé, és tudtával már volt egy nő az életében, legalábbis állította, hogy komoly a kapcsolata azzal a tanárnővel, akivel oly gyakran beszélt a szabadidejében.
Autumn ezredessé való kinevezése igencsak szokatlan módon valósult meg. Eden elnök parancsát, és egyben köszöntő beszédét, a főhadnagy apjának egyik nyugalmazott kollégája olvasta fel, és ő is szúrta fel Autumn egyenruhájának vállára az elnök nevében az új rangfokozatot jelző plecsnit.
Elaine ahányszor csak a fegyelmezetten álló férfira nézett, annyiszor gondolt abba bele, hogy hány és hány hasonló eseményről maradt le, csak azért, mert megorrolt Autumnra egy olyan dologért, ami a férfi hatókörén is kívül esett.
Most azonban boldog volt, hogy jelen lehetett, de abban is biztos volt, hogy bármi történjék, ő ezentúl minden hivatalos meghívást elfogad, ami Autumnhoz kapcsolódik.
Elaine tartotta is magát a fogadalmához, sőt egyre többször történt, hogy az ezredes közelében találta magát. Igaz, ebben az említettnek is komoly szerepe volt.
Autumn ügyelt arra, hogy a gyászidőszak leteltéig titokban maradjon a kapcsolata a nővel, ám egy év múlva már nyíltan sétáltak az utcán, sőt olyan is megesett, hogy egyikük szállásán töltötték mindketten az éjjelt.
Általában a hétvégéket választották, de egy alkalommal, amikor Autumn hosszabb küldetésre kellett menjen, egy szerdai napot választottak az együttlétre.
Elaine még aludt, amikor Augustus óvatosan leemelte elzsibbadt karjáról a nő fejét, majd csendben kiszállt az ágyból. Már előző délután neki akart kezdeni a pakolásnak, de Elaine-nel olyan hévbe jöttek, hogy nem hogy pakolni nem maradt ideje, de mindent leszórtak, vagy épp felborítottak maguk körül.
Tíz perc alatt végzett a pakolással, ami után visszamászott az ágyba, hátulról átkarolva göndörhajú kedvesét. A nő felébredt a férfi érintésére, és sejtelmes mosoly jelent meg az arcán. Hátranyúlt, hogy megnézze, mi van a férfin, de mivel érezte, hogy ugyanannyi, mint az éjjel, ezért aztán hirtelen megfordult, és nevetve letámadta az alvást színlelő férfit. Mivel az csak tovább játszotta, hogy alszik, a nő lejjebb húzta magát, és a takaró alatt belekezdett egy ébresztési kísérletbe. Persze ez csak akkor lett volna sikeres, ha a férfi alszik, de a nőnek így sem lehetett panasza, kevesebb munkával nagyobb élvezetekre tehetett szert.
A sötétítőn áttörő reggeli napsugarak fényében még szeretkeztek egy utolsót, mielőtt a férfi kikelt volna mellőle, hogy elvonuljon tusolni.
Elaine, hogy még utoljára gonoszkodjon vele, mikor Augustus kijött a fürdőszobából, a nőt az ágynemű tetején találta, szétterpesztett végtagokkal, anyaszült meztelenül. Most ő játszotta meg, hogy alszik, ám már akkor elnevette magát, amikor ráesett a férfi árnyéka.
Érezte, ahogy megmozdul alatta az ágy, miközben a férfi mellé térdelt, majd a füléhez hajolva valamit a nő fülébe súgott, amitől az fülig pirult. De jóformán fel sem ocsúdott, amikor a férfi homlokon csókolta, majd egy kicsivel lejjebb, a mellei közé is lehelt egy csókot. Ezután viszont a nőre rántotta a lepedőt, és ágyneműstől belecsavarta.
Mire Elaine nagy nevetve kiszabadította magát, a szoba már üres volt. De nem csak Augustus, a férfi ruhái, az asztalról a fegyvertok, és a fal mellé készített bőrönd is eltünt.
Mire nagy nehezen kikászálódott az ágyból saját ruháin egy belépőkártyát talált. Felemelve azt az ajtóhoz lépett, és végighúzta a kártyafelismerőn. Egy zöld pittyenés jelezte, hogy szabad a kijárat.
Elaine elmosolyodott, és azon töprengett, hogy ő is le kell majd másoltassa a saját lakásához kellő kulcsokat.
Fütyörészve lépett ki a bázis azon részlegéből, ahol Autumn lakása állt. Álmaiban sem gondolta, hogy ott összefuthat a laborból valakivel, így aztán igencsak meglepődött, amikor a járdán megpillantotta felé tartani Whitleyt.
A férfi felháborodottnak látszott, és ezen most az a varázslatos McGee mosoly sem segített. Sam odaszólt a nőnek, hogy kövesse a parkba. Mivel ott nem voltak kamerák, ott nyugodtan beszélhettek.
Alighogy ketten maradtak, Whitley rázúdította a nőre a benne már oly régóta érlelődő indulatokat.
- Mi a francot művelsz? – kérdezte. – Megőrültél, vagy ennyire félreismertelek?!
- Mi bajod?
- Mi a bajom? Még komolyan kérded? Tűzparancs van kiadva a fejedre, ha elfelejtetted volna, erre te a puskacsövet nyaldosod?
- A magánéletemmel azt kezdek, amit akarok!
- Már csak az a kérdés, hogy valóban magánélet, vagy business. Mint minden más az életedben...
- Mégis mire célzol?
- A rejtett fájlokra Ed-E merevlemezén! Csak hogy tudd, ha nem fejezed be Autumnal a hetyegést, megmutatom neki azokat a bizonyos kilenc éves fájlokat!
- Azok Sweet-E biztonsági másolatai. Te is jól tudod!
- Jelszóvédelem biztonsági másolathoz?
- Megmutassam a tartalmát?
- Hagyd békén az ezredest! Elaine... Nem akarlak elveszteni. Te magad mesélted, hogy gondolkodás nélkül civilekre lőtt, csak, mert te rájuk néztél.
- Fuldoklott, míg az én fejemen gázmaszk volt!
- Akkor mondok frissebbet! Bár hírzárlatot rendeltek el, Agnestől tudom, hogy megölette a teljes volt vezérkart. Agnes több tanítványa is ugyanazt sírta el neki. Az apjukat, vagy más közeli rokonukat halálos baleset érte, furcsa mód pont azelőtt, hogy a tisztújító eskütételre odaértek volna. Minddel plazmafegyverrel végeztek, és azzal most Autumn emberei kísérleteznek gőzerővel!
- Most akkor engem védsz tőle, vagy őt tőlem?
- Elaine, hagyd azt a kobrát békén. Ez egy baráti jótanács...
- Akkor nekem is lenne számodra egy tanácsom, barátom. Adj fel nyugodtan, teregesd ki minden lapod, én nem teszek ellene semmit, de jól jegyezd meg. Ha megteszed, együtt fogunk reszketni a halálkarmok előtt, mert te bűnrészessé váltál abban a pillanatban, hogy az érdekemben hazudtál!
Elaine sarkon fordult, és bár ott akarta hagyni munkatársát, azonban mégis megtorpant. A rózsalugas fedte sétányon egy hat-nyolc éves forma kisfiú szaladt feléjük. Ugyanolyan vörös hajú volt, akárcsak Whitley.
Elaine kisbaba korában látta utoljára a kissrácot, aki ragyogó szemekkel közeledett feléjük. Whitley-hez rohant, és a nyakába ugrott.
- Seby – ölelte át a férfi. – Mi járatban erre, kistesó?
- Anya azt mondta, hogy hamarosan nagybácsi leszek!
- Igen, kisprücsök, anya nem hazudott, hamarosan újabb Whitley látja meg a napvilágot, nagybácsi leszel!
- Te pedig apa! – vágta finoman vállba öklével a férfit a váratlan hírtől felvidult nő. – Miért nem mondtad, Sam, hogy írtatok a gólyának!
- Mi az a gólya? – nézett bátyjára a kisfiú.
- Majd mesélek róla, ha nagyobb leszel – kapta két ujja közé a fiúcska orrát. – Egyébként el akartam mondani neked – nézett fel Elaine-re. – Egész este az ajtód előtt álltam, de éjféltájt rájöttem, hogy biztos nem vagy otthon, aztán meghallottam, mit pletykálnak a katonák, és mint kiderült, a pletyka igaznak bizonyult.
- Jé – tátotta el a fiúcska a száját, miközben Elaine-re nézett. – Te vagy Elaine?!
- Nem, kedvesem, én Lisa vagyok – hajolt közelebb a nő a fiúhoz.
- De anya azt mondta, hogy te vagy Elaine. Legalábbis a képen úgy mutatta!
- Nem, Seby – csóválta meg a fejét Sam. – Ő itt Lisa, a kolléganőm.
- Lisa? – nézte meg jobban a nőt a gyerek, majd gondolt egyet, és felé nyújtotta a kezét. – Szia, Lisa, én Sebastian Whitley vagyok.
- Lisa McGee. Azt csicseregte egy kismadár, hogy te leszel a jövőben Ed-E mentora.
- Sam szerint akkor, ha ő elköltözött majd Navarróba.
- Annál egy kicsit többet kell még rá aludnod...
- Ne is hallgass a bátyádra, tanulj sokat, és meglásd, seperc alatt híresebb Whitley lesz belőled, mint a bátyádból!
- Na, arra is még aludhatunk párat! – nevette el magát Sam.
A fiú a testvérére nézett, majd fel a nőre. Nagy szemeiben huncut pajkosság látszott. Sebastian Whitley abban a pillanatban döntötte el, hogy igenis lekörözi majd a bátyját. Bár Sam készítette el Ed-E-t, de ő lesz majd, aki személyiséget ad neki, ő lesz majd a mentora!