Chapter 2
Utazás a Roxfortba
Szeptember elseje mindig kaotikus nap volt a Weasley családnál. Mrs Weasley egy rakat szendvicset csomagolt, Fred és George még a szokottnál is jobban tomboltak, Ginny nyafogott, hogy ő is menni akar, Percy pedig a prefektusi jelvényét suvickolta már a harmadik alkalommal.
Lucy Potter annyira izgult, hogy reggelizni is alig tudott. Nem ment le egy falat sem a torkán. Ma újra láthatja Harryt - egyfolytában erre gondolt. A szünetből hátralévő időt végig levelezték; hol Hedvig, Harry hóbaglya érkezett, hol Árész, Lucy uhuja látogatta meg őt. A levelekből az derült ki, hogy Dursleyék már annyira rettegtek Harrytől, hogy figyelmen kívül hagyták. De a fiú elmondása szerint ez sokkal kellemesebb volt. Az utolsó levélben megbeszélték, hogy a King's Crosson találkoznak, és együtt mennek a kilenc és háromnegyedik vágányra.
Amikor a család készen állt, elindultak Mr Weasley kocsijával a pályaudvarra. Útközben az ikrek viccein szórakozott a gyerektársaság, de Lucy csak félig figyelt rájuk; végig Harryn járt az esze. Amikor megérkeztek, Mrs Weasley fennhangon szónokolt a gyerekeknek, miközben kapkodva kipakoltak a kocsiból és elindultak a vágány felé. Lucy a nyakát nyújtogatva kereste Harryt, de sehol sem látta. Még egy kulis gyereket sem, aki hasonlított volna rá. Végül megálltak az egyik oszlop előtt a kilences és a tízes vágány között, de Harrynek még mindig nyoma sem volt. Lucy kezdett pánikba esni.
- Hányas vágányról indul? - kérdezte Mrs Weasley.
- A kilenc és háromnegyedik vágányról! - sipította Ginny az anyja kezét fogva. - Anyu, én miért nem...
- Mert még kicsi vagy, Ginny, és most hallgass. Jól van, Percy, te menj be elsőnek.
Percy elindult és nekifutott a falnak. Mielőtt azonban nekiütközhetett volna, eltűnt. Fred, majd George következett, végül Lucyn volt a sor. A kislány még egyszer körbenézett, de még mindig sehol semmi. A tömegen nem tudott átlátni. Vett egy mély levegőt, megragadta a kuliját és nekitolta a falnak. Egy pillanattal később már megpillanthatta a Roxfort Express piros gőzmozdonyát. Követte Fredet és George-ot, akik segítettek neki feltenni a ládáját és a baglya kalitkáját az egyik fülkében a poggyásztartóra, de a lány gyomra még mindig egy dió méretén volt. Gyorsan leugrott a vonatról és mindenfelé tekintgetett, kétszer végig rohant az egész peronon, de sehol sem látta Harryt. Amikor felhangzott a sípszó, teljesen kétségbeesetten állt oda elköszönni Mrs Weasleytől és Ginnytől.
- Ne aggódj, a vonaton biztos megtalálod - nyugtatta az asszony. Lucy futólag megölelte Ginnyt, majd felkapaszkodott a vonatra és az ablakon kihajolva integetett a többi Weasley fiúval addig, amíg az állomást maguk mögött nem hagyták. Ekkor teljesen reményvesztetten indult el a kupéja felé, ahol meglepetésére Fred és George álldogált és beszélgetett bent valakivel. Épp behúzták az ajtót, mire a lány odaért.
- Na, vége a keresgélésnek - jegyezte meg Fred.
- Nézz be és örülj - szólt George.
- Ti meg miről beszéltek? - értetlenkedett Lucy és benézett a kupéajtón. Ott Ron ült az egyik ülésen és vele szemben pedig...
- Harry! - esett be a lány a fülkébe és konkrétan a fiúra vetette magát. - Hol a fenében voltál? Halálra aggódtam magam!
- Hékás, nem vagyok annyira elveszett! - nevetett Harry, miközben visszaölelte a húgát. - Először megláttam Weasley-éket, és téged épp akkor szúrtalak ki, amikor bementél a falon. Utána megkérdeztem Mrs Weasley-t, hogy hogyan kell bemenni. Majd megpróbáltam felcipelni a ládát a vonatra, Fred és George kisegítettek és akkor észrevettem ebben a kupéban Árészt, szóval tudtam, hogy ide fogsz jönni. De a fal óta egyszer sem láttalak.
- A lényeg, hogy megvagy! - engedte el Lucy nevetve és lehuppant mellé. - Szóval, már megismerkedtél a nevelőcsaládommal.
- Mondhatni.
- Hihetetlen... - hallatszódott Ron motyogása. Lucy felé fordult.
- Mi hihetetlen?
- Egész életemben velünk élt egy Potter, most meg itt látom Harry Pottert és még mindig alig hiszem el - Ekkor Harryhez fordult. - Tényleg van egy olyan... tudod, egy olyan...
- Ron! Mondtam, hogy tényleg van neki sebhelye! - akadt ki Lucy, de Harry leintette, majd azzal a lendülettel félrehúzta a haját, megmutatva ezzel a sebhelyét.
- Tudodki ezen a helyen... - meredt Ron a sebhelyre.
- Igen - felelte Harry. - De nem emlékszem rá.
- Semmire? - faggatta Ron. Lucy a szemét forgatta.
- Csak egy nagy zöld fényre, semmi másra.
- Fúúú... - Ron néhány másodpercig szótlanul meredt Harryre, azután észbe kapott, és újból kibámult az ablakon.
- Hiába meséltem el minden részletet az Abszol úton történtekről, még mindig olyan izgatottak - súgta oda Lucy Harrynek.
- Te könnyen beszélsz, elvégre a testvéred - vágta rá Ron, de a következő pillanatban Lucy már nevetett is.
- Csak ugratlak - hajolt oda Ronhoz és megbökte az orrát.
- Ne már, utálom, amikor ezt csinálod.
Harry Lucyval együtt nevetett; végül már Ron se bírta tovább és ő is elvigyorodott.
- A családod minden tagja varázsló? - kérdezte Harry Rontól.
- Hát... igen, azt hiszem - bólintott a fiú. - Úgy tudom, anyának van egy másod-unokatestvére, aki egyszerű könyvelő, de róla nem nagyon beszélünk.
- Gondolom, akkor máris jól értesz a varázsláshoz…
- Harry, mondtam, hogy ezen nem múlik semmi - szakította félbe Lucy, enyhén dorgálva.
- Az lehet, de akkor is előnyből indultok, mert varázslók neveltek - vágott vissza Harry.
- Lucy azt mondta, te muglik között éltél - szólt Ron. - Milyen emberek?
- Szörnyűek... Na jó, nem mindegyik, de a nagynéném, a nagybátyám és az unokatestvérem igen. Bárcsak nekem is három varázslóbátyám lenne!
- Öt - javította ki Ron, minden lelkesedés nélkül. - A családban én vagyok a hatodik, aki a Roxfortba jár. Lucy a hetedik, még ha nem is vérszerinti rokon. Jó sok mindent számon kérhetnek rajtam. Bill is Charlie már végeztek - Bill iskolaelső volt, Charlie meg a kviddicscsapat kapitánya. Most meg Percy prefektus lett. Frednek és George-nak elég rossz a magatartása, de a többi jegyük egész jó és mindenki nagyon viccesnek tartja őket. Elvárják tőlem, hogy én is olyan menő legyek, mint a bátyáim, de ha az leszek, se dicsérnek meg érte, mert a többiek már learatták a babérokat. Ráadásul, akinek öt bátyja van, az mindig mindent használtan kap. Bill régi talárját hordom, Charlie régi varázspálcáját használom és most megkaptam Percy vén patkányát.
Ron belenyúlt a zsebébe és elővett egy kövér, szürke patkányt. Az állat békésen szunyókált.
- Makesznak hívják. Folyton csak alszik, semmi hasznom belőle. Percy kapott egy baglyot, mert prefi lett, de apának nem volt több pén... szóval... én örököltem Makeszt
Ron füle piros lett, mint a rózsa. Lucy sajnálta a fiút és a családját is, hiszen ő minden pénzét szívesen megosztotta volna velük - ahogy azt fel is ajánlotta -, de ők visszautasították. Harry nyilván megérezte a fiú zavarát, mert elkezdett arról beszélni, hogy egy hónapja még neki se volt egy fillérje sem, hogy Dudley levetett ruháját hordta, meg sosem kapott semmit szülinapjára. Ezzel abszurd módon sikerült jobb kedvre derítenie Ront.
- ...és azt sem tudtam, hogy varázsló vagyok, amíg Hagrid el nem mesélte. Nem tudtam semmit a szüleimről, se Voldemortról...
Ronnak elkerekedett a szeme.
- Mi a baj? - kérdezte Harry.
- Kimondtad Tudodkinek a nevét! - hebegte Ron egyszerre ámuldozva és rémülten. - Nem hittem, hogy éppen te...
Lucy újra megforgatta a szemét.
- Dumbledore is ki szokta mondani - mondta a lány. - Ahogy én is. Nem félek egy hülye névtől.
- De... de akkor is!
- Nem azért mondtam ki, mert bátornak akarok tűnni vagy ilyesmi - szabadkozott Harry -, hanem mert fogalmam se volt, hogy nem szabad. Érted már, miről beszélek? Nagyon sokat kell még tanulnom...
- De gyorsan bele fogsz jönni - bíztatta Lucy.
- Ahogy Lucy mondja - mondta Ron is. - Sokan jönnek mugli családból és ők is nagyon gyorsan tanulnak.
Amíg beszélgettek, a vonat kiért Londonból. Most már tágas mezők mellett haladtak el. Harry, Ron és Lucy egy ideig szótlanul nézték a legelésző tehéncsordákat és juhnyájakat, majd fél egy körül kinyílt a kupé ajtaja és megjelent a büfés boszorkány. Harry egyből felpattant és mindenből vett egy keveset. Ron és Lucy nagy szemeket meresztett, mikor Harry leszórta szerzeményeit egy ülésre.
- Éhes vagy? - kérdezte Ron.
- Nem reggeliztél? - kérdezte vele egyidőben Lucy.
- Nem, nem reggeliztem, így éhes vagyok, mint a farkas - válaszolt Harry mindkét kérdésre és nagyot harapott egy tökös derelyéből. Ron gombóc alakú csomagot vett elő és kinyitotta. Vele egyidőben Lucy is elővette a saját csomagját. Mindkettőjükében négy szendvics volt. A fiú az egyiket rögtön félretette.
- Anya mindig elfelejti, hogy nem szeretem a konzervhúst - magyarázta.
- Kérsz egy sonkásat a húsos helyett? - kérdezte Lucy, és Ron felé nyújtott egy szendvicset.
- Kösz - cserélte ki a fiú a szendvicseket.
- Nem kértek derelyét? - kínálta őket Harry.
A két vörös hajú gyerek egyből félretette a szendvicseket és segítettek Harrynek átrágni magát a derelye- és édességkupacon.
- Ez meg mi? - kérdezte Harry és felmutatott egy csokibékát. - Nem igazi béka, ugye?
- Nem - nyugtatta meg Ron és Lucy egyszerre. Majd összenéztek és elnevették magukat. - Bocs - mentegetőzött Ron. - Tudod, Lucy áll hozzám a legközelebb. Sokkal jobban kijövök vele, mint a többi testvéremmel.
- Talán, mert nem vagyok az igazi testvéred - tette hozzá Lucy és Harryre nézett. - Nézd meg, milyen kép van benne. Ronnak hiányzik még Agrippa, nekem meg Ptolemaiosz.
- Tessék?
- Ja, te nem tudod - csapott a homlokára Ron. - Minden csokibékában van egy kártya, olyan, amit gyűjteni lehet. Híres varázslók és boszorkányok képei.
Harry kicsomagolta a csokibékát és megnézte a kártyát. Azon az a bizonyos félhold-szemüveges férfi szerepel, aki egyszer már elhangzott a beszélgetésben.
- Áh, szóval ő Dumbledore!
- Azt ne mondd, hogy sose hallottál Dumbledore-ról! - ráncolta a homlokát Ron. - Vehetek egy békát? Lehet, hogy Agrippa... Kösz.
Amíg Harry olvasta a kártya hátulján lévő szöveget, addig Ron kinyitotta az újabb csokibékát. Lucy pedig még két derelyét pusztított el. Ezután együtt ettek meg jó pár csokibékát, elkezdtek egy doboz Bogoly Berti féle Mindenízű Drazsét, ami Harryt igen szórakoztatta a különféle ízekkel. Közben az ablak előtt elsuhanó táj egyre vadabb arcot mutatott: a kies mezők helyét erdők, sebes folyók és sötétzöld dombok vették át.
Egyszer csak kopogtattak a fülke ajtaján és belépett egy kerek arcú fiú.
- Bocsánat... - szólt sírós hangon -, nem láttatok egy varangyot? - Mikor Harry, Ron és Lucy a fejüket rázták, panaszosan folytatta: - Elveszítettem! Mindig megszökik!
- Majd csak megkerül - vigasztalta Harry.
- Remélem - szipogott a fiú. - Szóval, ha látjátok... - Azzal távozott.
- Nem tudom, miért van úgy kiakadva - jegyezte meg Ron. - Ha nekem varangyom lenne, igyekeznék minél gyorsabban elveszíteni. Persze, nekem itt van Makesz, úgyhogy egy szót se szólhatok.
A patkány még mindig békésen aludt az ölében.
- Azt se lehetne észrevenni, ha kipurcanna - fintorgott Ron. - Tegnap megpróbáltam sárgává változtatni, hogy izgisebben nézzen ki, de nem fogott rajta a varázsige. Nézd, megmutatom...
- Talán, mert még nem tanultál semmit - jegyezte meg Lucy, de Ron csak leintette és rövid kotorászás után viharvert varázspálcát húzott elő a ládájából.
- Lassan az egyszarvúszőr is kilóg belőle. Na mindegy... - Már épp felemelte a pálcát, amikor újból kinyílt a fülkeajtó. A varangyát vesztett fiú tért vissza. Ezúttal egy bozontos, barna hajú, lapátfogú lány is volt vele, aki vadonatúj roxfortos talárt viselt
- Nem láttatok egy varangyot? - kérdezte akaratos, számonkérő hangon. - Neville elvesztett egyet.
- Már megmondtuk neki, hogy nem láttunk békát - felelte Ron, de a lányt láthatólag nem a válasz, csak a varázspálca érdekelte.
- Varázsolni készül? Remek, lássuk! - Azzal leült. Ron kicsit meghökkent.
- Öhm... hát jó. - Megköszörülte a torkát.
- „Napfény, pitypang, kenderspárga, legyen ez a patkány sárga."
Intett a pálcájával, de nem történt semmi. Makesz szürke és mozdulatlan maradt.
- Biztos vagy benne, hogy ez igazi varázsige? - szólt a lány. - Mert ha az, akkor nem valami jó. Mert én is kipróbáltam néhány egyszerű ráolvasást, csak úgy gyakorlásképpen, és nekem mindegyik működött. A családomban senkinek sincs varázsereje, meg is lepődtem, amikor a levelet kaptam, de persze nagyon örültem, mert úgy hallottam, hogy a Roxfort a legeslegjobb boszorkányképző. Meg is tanultam kívülről az összes kötelező olvasmányt, remélem, elég lesz - egyébként én Hermione Granger vagyok és ti?
Mindezt meghökkentő gyorsasággal hadarta el. Lucy összenézett a két fiúval és biztos volt benne, hogy e pillanatban mindhárman ugyanarra gondoltak. Noha Lucy elolvasta, amit kellett, de már a felét elfelejtette.
- Én Ron Weasley vagyok - motyogta Ron.
- Harry Potter - mutatkozott be Harry.
- Lucy Potter - mutatkozott be Lucy is.
- Komolyan? - csodálkozott Hermione. - Természetesen mindent tudok rólatok - megvettem néhány ajánlott olvasmányt is -, benne vagytok a Modern mágiatörténetben. A Feketemágia felvirágzása és bukásában és a Huszadik századi mágiatörténet címszavakban című könyvben is.
- Tényleg? - lepődött meg Harry. Lucy is elkerekedett szemekkel bámult Hermionéra; tudta, hogy talán megemlítik őt és a bátyját, de sose gondolta volna, hogy több könyvben is szerepelni fognak.
- Te jó ég, hát nem is tudtátok? Én biztos mindent elolvasnék magamról - tudjátok már, melyik házban lesztek? Kérdezősködtem egy kicsit és szerintem a Griffendél a legjobb, úgy hallottam, maga Dumbledore is oda járt, de persze a Hollóhát se lenne rossz... Na jó, megyek, megkeresem Neville békáját. Ti meg öltözzetek át, mert szerintem mindjárt megérkezünk.
Azzal kilépett a fülkéből. A varangytulajdonos követte.
- Mindegy, hova osztanak be, csak ne oda, ahol ő van - csóválta a fejét Ron és a ládába dobta a varázspálcáját. - George-tól kaptam ezt a hülye ráolvasást. Biztos csak át akart verni.
- A bátyáid melyik házban vannak? - kérdezte Harry.
- A Griffendélben - felelte Ron. Arcára megint kiült a szomorúság. - Anya és apa is griffendélesek voltak. Nem is tudom, mit szólnának, ha én máshová kerülnék. Szerintem a Hollóhátban se lenne éppenséggel rossz, de ha a Mardekárba kerülnék...
- Annak a háznak volt a tagja Vol... akarom mondani Tudodki?
- Igen - válaszolta Lucy, miközben Ron elszontyolodva hátradőlt az ülésen.
- Mintha Makesz bajszának a vége kicsit világosabb lenne - jegyezte meg Harry, nyilván, hogy elterelje Ron gondolatait az iskolai házakról. - Na és mivel foglalkozik az a két bátyád, akik már végeztek?
- Charlie Romániába ment sárkánykutatónak, Bill pedig a Gringottsnak intéz valamit Afrikában - felelte Ron helyett Lucy.
- Hallottad, mi történt a Gringottsban? - kapcsolódott be most már Ron is a beszélgetésbe. - Tele volt vele a Reggeli Próféta - bár azt a mugli rokonaid biztosan nem olvassák. Valaki megpróbált kirabolni egy szigorúan őrzött széfet.
Harry nagyot nézett. Lucy emlékezett rá, amikor Mr Weasley fáradtan hazajött egyik este és aggódva mesélte, hogy megpróbálták kirabolni a bankot. Percy egyből kérdésekkel kezdte bombázni az apját, Fred és George pedig izgatott beszélgetésbe kezdett Ronnal és Ginnyvel. Lucy meredt maga elé. A Próféta szerint épp akkor történt, amikor Harryvel ott voltak. Akár akkor is történhetett volna...
- Tényleg? - rántotta vissza Harry hangja a valóságba. - És mi történt vele?
- Semmi. Épp ezért csapnak ekkora hűhót. Nem sikerült elfogni a tettest. Apám szerint csak egy nagyhatalmú feketemágus lehetett, csak az járhatott túl a Gringotts-beliek eszén.
- Viszont nem vitt el semmit, és ez is furcsa - folytatta Lucy. - Persze, mindenki megijed, ha ilyesmi történik, mert attól félnek, hogy esetleg Voldemort áll a háttérben.
Ron megborzongott, Harry azonban eltöprengett a hallottakon. Lucyt újra az a balsejtelem fogta el, ami akkor az Odú konyhájában. Nem tudta, mi, de úgy érezte, mintha valami köze lett volna a betöréshez. Mélázásából Ron hangja ébresztette fel.
- Melyik kviddicscsapatnak szurkolsz? - kérdezte Harrytől.
- Nem ismerek egyet se - vallotta be Harry.
- Micsoda?! - hüledezett Ron. - Áh, pedig az a legjobb sport a világon!
Azzal lelkesen magyarázni kezdte, hogy mire való a négy labda és hogyan helyezkedik el a hét játékos. Mesélt a híres meccsekről, amiket végig szurkolt a bátyjaival, Lucy pedig nemegyszer összeveszett vele a különböző kétes helyzetek kapcsán. A különböző seprűfajtákról is megvolt a maguk véleménye, magyarán nem egyezett az ízlésük. Harry jókat nevetett a vitáikon, de a végén a két fél mindig megegyezett egy döntetlenben és tovább folytatódott a beszélgetés. Ron épp a játékszabályok részletes ecsetelésébe készült belefogni, amikor ismét kinyílt a fülke ajtaja. Ezúttal nem Varangyvesztett Neville és nem is Hermione Granger látogatta meg őket.
Három fiú lépett be. A középsőt Lucy nyomban felismerte: a sápadt srác volt az Abszol útról. Most sokkal nagyobb érdeklődéssel nézett rájuk, különösen Harryre, mint annak idején Madam Malkin talárszalonjában.
- Nos, igaz? - szólt. - Az egész vonaton mindenki arról beszél, hogy Harry és Lucy Potter itt ülnek, ebben a fülkében. Ti volnátok azok?
- Igen - felelte Harry. Lucy eközben szemügyre vette a másik két fiút. Mindkettő zömök és mogorva volt. Úgy fogták közre a sápadt fiút, mintha a testőrei volnának.
- Ők Crak és Monstro - vetette oda hanyagul a fiú. Csak azért mutatta be társait, mert látta, hogy Harry és Lucy nézik őket. - Én pedig Malfoy vagyok. Draco Malfoy.
Lucynak enyhén elkerekedett a szeme. Már tudta, honnan volt ismerős neki a fiú: Mr Weasley sokat beszélt az apjáról Lucius Malfoyról, aki Voldemort egyik bizalmasa volt, de a bukása után azt hangoztatta, hogy tévedés volt az egész. Így pedig a fiú kijelentése is értelmet nyert, hogy mindenkije a Mardekárban volt.
Amikor Malfoy bemutatkozott, Ron köhintett egyet - talán hogy elrejtse a kuncogását. A szőke fiú ránézett.
- Viccesnek tartod a nevem? Meg se kell kérdeznem, hogy te ki vagy. Apámtól tudom, hogy Weasleyék vörös hajúak, szeplősek és több gyerekük van, mint pénzük.
Ismét Harryhez és Lucyhez fordult. A lányban egyre jobban gyűlt a harag, de igyekezett visszafogni magát - nem akarta verekedéssel indítani az első évét a Roxfortban.
- Hamar rájössz majd, Potter, hogy a máguscsaládok sem egyformák - szólt először Harryhez. - Hallgass rám és ne barátkozz olyanokkal, akik nem érdemlik meg. Szívesen adok tanácsot.
Kezet nyújtott Harrynek, de a fiú nem fogadta el.
- Köszönöm, de magam is el tudom dönteni, hogy ki érdemli meg - felelte hűvösen. Malfoy nem adta fel, mert nem húzta vissza a kezét, hanem Lucyhez fordult.
- Amikor először találkoztunk, még az is megfordult a fejemben, hogy talán barátok is lehetünk - kezdte Lucy, a jelenlévők nagy döbbenetére. - De azok után, amiket a fogadott családomról mondtál, ez lehetetlen. Több kedvességet kaptam tőlük, mint azt érdemeltem volna. És senkinek sem nézem el, ha bántani meri őket.
Draco Malfoy nem vörösödött el, csak rózsaszín foltocska jelent meg sápadt orcáján.
- A helyetekben vigyáznék - sziszegte lassan. - Legyetek egy kicsit udvariasabbak, különben olyan sorsra juttok, mint a szüleitek. Ők se tudták, mi a jó nekik. Alaposan meg fogjátok bánni, ha a Weasley-féle aljanépre pazaroljátok az időtöket.
Harry, Ron és Lucy felálltak. Ron arca egy szempillantás alatt épp olyan vörös lett, mint a haja, Lucy pedig előkapta a pálcáját.
- Ismételd meg! - csattantak fele egyszerre.
- Verekedni akartok? - vicsorgott Malfoy.
- Csak akkor, ha nem tűntök el innen - felelte Harry.
- Még nincs kedvünk elmenni, igaz, srácok? Nekünk már elfogyott a kajánk, de úgy látom, nektek még van.
Monstro a Ron melletti ülés felé nyúlt, hogy elvegyen egy csokibékát. Ron egy ugrással ott termett, de mielőtt nekieshetett volna Monstrónak, az kétségbeesetten felordított. Makesz, a patkány ott lógott Monstro kezén, hegyes kis fogait tövig mélyesztve a fiú ujjába. Crak és Malfoy riadtan hátráltak társuk elől, aki visítva körbe-körbe lóbálta a patkányt. Lucy a zűrzavart kihasználva megragadta Malfoy gallérját, magához rántotta, a nyakának szegezte a pálcáját, miközben a tekintetét végig a fiú szemébe fúrta.
- Inkább te vigyázz magadra, Malfoy - suttogta vészjóslóan. Arca tizenöt centire se volt a fiúétól. - Ha még egyszer fenyegetni merészeled a fogadott családomat vagy bármi rosszat mondasz a szüleimről vagy a testvéremről, megmutatom neked, milyen az az erő, ami elpusztította Voldemortot. Most pedig takarodj!
Monstrónak időközben sikerült az ablakhoz vágnia Makeszt, így Crak-kal együtt kimenekültek a kupéból. Malfoy még pár pillanatig Lucy barna szemeibe bámult, de aztán kiszabadította magát és a barátai után sietett.
Lucy gyorsan lehuppant az ülésre, ám a közeledő léptek miatt nem pihenhetett le. Egy másodperccel később ugyanis Hermione Granger tűnt fel az ajtóban.
- Mi a csoda folyik itt? - kérdezte a lány a szétszóródott édességek láttán. Ron a farkánál fogva felemelte Makeszt.
- Elvesztette az eszméletét - állapította meg, majd alaposabban szemügyre vette az állatot. - Nem... ez hihetetlen: újra elaludt.
Valóban így volt. Ron leült, Makeszt az ölébe fektette és kérdőn Harryékre nézett.
- Ti már ismeritek Malfoyt?
Harry elmesélte találkozásukat az Abszol úton.
- Hallottam a családjáról - bólintott komoran Ron. - Az elsők között tértek vissza hozzánk, miután Tudodki eltűnt. Azt állították, hogy Tudodki megbabonázta őket, de apám szerint ez nem igaz. Azt mondja, Malfoy apját nem kellett sokat győzködni, hogy álljon át a Sötét Oldalra. - Ron Hermionéhoz fordult. - Segíthetünk valamiben?
- Siessetek az átöltözéssel, most voltam elől, megkérdeztem a mozdonyvezetőt és azt mondta, hogy mindjárt megérkezünk. Ugye, nem verekedtetek? Még oda se értünk és már keresitek a bajt?
- Makesz verekedett, nem mi - morogta Ron. - Kimennél, amíg átöltözünk?
- Persze - felelte Hermione kicsit sértődötten. - Csak azért jöttem be, mert egyesek úgy szaladgálnak a folyosón, mint az óvodások. Jut eszembe: nem szólt még senki, hogy koszos az orrod?
Ron szúrós tekintettel nézett a lány után. Harry kibámult az ablakon. Lucy kihasználta, amíg a két fiú figyelmét elvonja valami és gyorsan átvette a talárját. Mire a fiúk feleszméltek, ő már indulásra készen állt.
- Öt perc múlva megérkezünk Roxfortba - búgott fel egy hang a vonat fülkéiben. - A poggyászt kérjük a vonaton hagyni, azt külön szállítjuk át az iskolába.
- Jobb lesz, ha siettek - szólt Lucy a két fiúnak. - Kimegyek, addig öltözzetek át. Majd megvárlak titeket.
Majd a választ se várva kilépett a fülkéből. Kint igyekezett lecsillapítani hevesen dobogó szívét, de még a gyomra is összerándult az izgalomtól. Amióta az eszét tudta, a Roxfortba vágyott, szeretett volna a része lenni, órákra járni és nem különben Harryvel lenni. Pár perc múlva Ron és Harry is csatlakoztak hozzá.
A vonat még jobban lelassított, végül megállt. A diákok lökdösődve megindultak az ajtók felé, és letódultak a keskeny, sötét peronra. Lucy borzongva állt az esti hidegben. Kisvártatva hintázó fény jelent meg a diákok feje felett és Lucy fülét ismerős hang ütötte meg:
- Elsősök! Minden elsős jöjjön ide! Hogy ityeg Harry? Minden rendben Lucy?
A gyerekfejek erdeje fölött feltűnt Hagrid mosolygós, szőrös arca.
- Gyerünk, gyertek utánam! Vannak még itt elsősök? Vigyázz, hová lépsz! Elsősök utánam!
A gólyák csúszkálva-botladozva követték Hagridot egy szűk, lejtős ösvényen. Balra és jobbra koromsötét volt; nyilván egy sűrű erdőben jártak. Menet közben alig hangzott egy-két szó, csak Neville szipogása törte meg a csendet.
- Mindjár' rápisloghattok a jó öreg Roxfortra - szólt hátra Hagrid a válla fölött. - Csak még egy utolsó kanyar.
A diáksereg ámuldozva felmorajlott. A szűk ösvény egy nagy fekete tónál ért véget. A tó túlsó partján szikla állt, s annak a csúcsán ott büszkélkedett egy hatalmas, száztornyú kastély. Ablakai csak úgy szikráztak a csillagok fényében. Lucy úgy érezte, még sosem látott ennél szebbet életében.
- Csónakonként négy ember és nem több! - parancsolta Hagrid, és a part mentén ringatózó csónakflottára mutatott. Lucy, Harry és Ron Hermionéval osztották meg lélekvesztőjüket.
- Mindenki beszállt? - harsogta Hagrid, aki egymaga elfoglalt egy csónakot. - Helyes. Indulás!
A kis flotta azon nyomban eltávolodott a parttól. A csónakok hangtalanul siklottak a tükörsima vízen. Senkinek nem volt kedve beszélni; a diákok mind némán bámulták a büszke kastélyt. Ahogy közeledtek a várhegyhez, az épület egyre hatalmasabbnak tűnt.
- Fejre vigyázz! - rikkantotta Hagrid, mikor az első csónak elérte a parti sziklát. Mindannyian lehajtották a fejüket, s a ladikok sorban besiklottak egy, a sziklafalon tátongó nyílásba, amelyet sűrű borostyánfüggöny takart el a tó felől érkezők szeme elől. A sötét barlang, amelyben útjukat folytatták, az irányból ítélve egyenesen a kastély alá vezetett. Végül partot értek egy föld alatti kikötőben, és a diákok kikecmeregtek a fövenyre. Hagrid sorban ellenőrizte a megürült csónakokat.
- Hékás! Ez nem a te békád? - kurjantott az egyiknél.
- Trevor! - kiáltott fel boldogan Neville. Hagrid lámpáját követve felkapaszkodtak egy sziklába vájt ösvényen, amely a kastély tőszomszédságában elterülő füves fennsíkra vezetett. A csapat felment a bejárathoz vezető kőlépcsőkön és összesereglett a hatalmas tölgyfa kapu előtt.
- Mindenki itt van? Kiskomám, megvan még a békád? - Hagrid felemelte félelmetes öklét és háromszor megdöngette a kastély kapuját.
Draco Malfoy a csoport végében állt Crak és Monstro társaságában. Kísérői végig egy szót sem szóltak, csak mogorván bámultak mindenkire. Draco azonban a csapatból a legelől álló mélyvörös hajú lányt bámulta kisebb megszakításokkal. Hiába keresett mást, mindig rá tért vissza a tekintete.
Lucy Potter. A vonaton lezajlott közjáték nyilván nem a legjobb módszer volt a megismerkedésre. De mit tehetett volna? Féltékeny volt Weasleyre, amiért sokkal jobb viszonyban volt Lucyval. Ez a kis véráruló simán vele lóghat, míg őt lehordta mindennek, sőt, meg is fenyegette! Azonban Draco nem hagyhatta figyelmen kívül, milyen jól állt a lánynak, ha dühös volt. Ráadásul még a Harry Pottert is magára haragította, pedig milyen irigyek lettek volna körülötte, ha elmondhatta volna magáról, hogy Harry és Lucy Potter a barátai! Bár, kettejük közül Lucy viselkedése zavarta jobban; a lány olyan mérgesen nézett rá, hogy innen lehetetlennek tűnt, hogy egyszer talán barátok legyenek. Ám amikor újra rápillantott Lucyra, akaratlanul is eszébe jutott az a mondat:
„Amikor először találkoztunk, még az is megfordult a fejemben, hogy talán barátok is lehetünk..."