Chapter 4
Repülés
Az első pár nap Lucy számára a kastély megismerésével telt. Bármennyire szerette volna élvezni a közösen töltött időt Harryvel, folyamatosan arra kellett koncentrálnia, hogy időben eljusson egyik tanteremből a másikba. Ráadásul az egyes tanárok tanítási módszereit is ki kellett tapasztalnia, ahogy magukat az órákat is. Bár a „bátyjaitól" rengeteget hallott róluk, azért más volt személyesen megtapasztalni. Fred és George folyamatosan hülyéskedve, de mindig útbaigazította őt, ha eltévedt. Ronnak viszont nem adták meg ezt a luxust, így a fiú jobb híján mindig Lucy és Harry nyomában járt, ha nem akart kikötni valami tiltott helyen. A testvérpárnak ez ellen semmi kifogása nem volt.
A hármas már az első nap összezördült Friccsel, a goromba gondnokkal és annak macskájával, Mrs Norrisszal, végig aludták a mágiatörténetet, visszafojtott nevetéssel figyelték Mógus idétlen dadogását, síri csendben ültek McGalagony óráján és érdeklődve figyeltek Flitwick bűbájtanján. A legelső bájitaltan azonban valami sokkal szokatlanabbat hozott. Ott ugyanis kiderült, hogy az évnyitón látott Piton professzor egyenesen gyűlölte a két Pottert, különösen Harryt. Lucyt is piszkálta az óráján, a fiúval azonban nyíltan ellenséges volt és folyamatosan az alkalmat kereste, hogy belekössön.
A bájitaltan napján lévő reggelen a hármas mit sem sejtve beszélgetett, amikor megjelent Hedvig. A hóbagoly eddig egyszer sem tűnt fel a nagyteremben, mivel Harrynek senkije nem volt az iskolán kívül, akivel levelezhetett volna. Árész napi rendszerességgel jelentkezett, ugyanis Mrs Weasley feltett szándéka volt, hogy Lucynak is ugyanannyi figyelmet szenteljen, mint a fiainak. A lány az első alkalommal megírta neki, hogy köszöni a gondoskodást, de nem akarja, hogy Harry magányosan érezze magát, így ha havi egyszer írnak neki, az is tökéletes lenne. Az asszonyt meghatotta a válasz és rögtön teljesítette Lucy kérését, mert a válasz után nem jelentkezett többet.
Hedvig Harry előtt szállt le és egy girbegurba betűkkel írt levelet hozott. A feladó Hagrid volt, aki vendégségbe hívta a testvérpárt a kunyhójába. Harry Ront is hívta, így aznap délután három előtt öt perccel mindhárman kiléptek a kastélyból, és elindultak a parkon át. Hagrid egy fából épült házikóban lakott a Tiltott Rengeteg szélén. A kunyhó bejárata előtt egy nyílpuska és egy pár kalocsni hevert. Mikor Lucy bekopogott, szapora kaparászás és mennydörgő ugatás hangzott fel odabent. Azután Hagrid hangja hallatszott.
- Vissza, Agyar! Helyedre! - Az ajtó kitárult, és megjelent a vadőr szőrös arca. - Nyugi, Agyar! Vissza! - Beinvitálta a vendégeket, s közben a nyakörvénél fogva igyekezett féken tartani egy hatalmas, fekete vadkanfogó kopót.
A ház egyetlen helyiségből állt. A mennyezetről sonkák és fácánok lógtak le, a tűzhelyen a lángok egy rézüst oldalát nyaldosták. A sarokban súlyos ágy terpeszkedett, rajta foltokban varrott takaró.
- Érezzétek otthon magatokat - szólt Hagrid, azzal elengedte Agyart. A kutya nyomban rávetette magát Ronra és nyalogatni kezdte a fiú fülét. Gazdájához hasonlóan ő sem volt olyan vérszomjas, mint amilyennek látszott.
- Ő Ron - mutatta be barátját Harry, mivel Lucy a hasát fogva nevetett fogadott testvére elfintorodott arcán, ahogy a kutya nyálát törölte le talárja ujjával.
Hagrid eközben forró vizet töltött egy öblös teáskannába és teasüteményt szolgált fel tányéron.
- Újabb Weasley, heh? - jegyezte meg, Ron szeplős képére sandítva. - A fél életem arra ment rá, hogy a bátyáidat hajkurásztam az erődben.
- Azt nem hiszem, hiszen ez a harmadik évük itt - mondta a kicsorduló könnyeit törölgetve Lucy.
- Képletesen szóltam.
A gyerekeknek kis híján beletört a foguk a süteménybe, de azért jó képet vágtak hozzá. Töviről hegyire elmesélték Hagridnak az első órák tapasztalatait. Agyar Harry ölében nyugtatta a fejét és jól összenyálazta a fiú talárját.
Lucy, Harry és Ron őszinte örömére Hagrid „rigolyás vén bolond"-ként emlegette Friccset.
- A macskáját meg, azt a Mrs Norrist szívesen bemutatnám egyszer Agyarnak. Tudjátok-e, hogy valahányszor felmegyek az iskolába, az a nyavalyás bestia végig a sarkamban lohol? Nem lehet lerázni - persze, Frics uszítja rám.
Harry Piton órájáról is mesélt Hagridnak. Lucy ekkor a fiú vállára tette a kezét és próbálta a tekintetével azt üzenni, hogy nem kell ezt olyan komolyan venni. Hagrid szóban is kimondta a lány véleményét, hozzátéve, hogy a férfi ki nem állhatja a legtöbb tanítványát.
- De engem különösen utál.
- Lárifári! - legyintett Hagrid. - Mi oka volna rá?
Ám az óriás kerülte a két testvér tekintetét, amikor azt mondta.
- És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a Pottereket utálja - ütötte tovább a vasat Lucy. - Velem is piszkálódott, de amikor Harryvel beszélt, annyira igazságtalan volt vele, hogy azt a vak is észrevette volna. Kifejezetten őrá utazik.
Hagrid ezt is figyelmen kívül hagyta és inkább Ronhoz fordult.
- Hogy van Charlie bátyád? Komáltam a srácot - nagyon értett az állatokhoz.
Lucy hagyta, hadd beszéljen Ron, így Harryhez hajolt, aki megelőzte a kérdését.
- Szerinted is direkt terelte más témára a beszélgetést?
- Nagyon úgy tűnik - felelte folytott hangon Lucy. - Valamit titkol előlünk Pitonnal kapcsolatban.
- Ami azt jelenti, hogy biztosan van oka, amiért ennyire gyűlöl.
Lucy tekintete ekkor a teáskanna alatt fekvő újságpapírra terelődött. A Reggeli Próféta egyik cikke volt. A kezébe vette és Harryvel együtt olvasni kezdték.
A GRINGOTTS-ÜGY ÚJABB FEJLEMÉNYEI
Folytatódik a nyomozás a július 31-én, a Gringottsban történt betörés tettesei után. A bűntényt a feltételezések szerint sötét varázslók vagy boszorkák követték el. A Gringotts koboldjai ma megerősítették, hogy a bankból semmi sem tűnt el. Egyébként a széfet, amit a betörők kinyitottak, épp a bűntény napján ürítették ki.
„De nem kötjük az orrotokra, mi volt benne, és ne is szaglásszatok, ha jót akartok!" nyilatkozta a Gringotts szóvivőkoboldja a ma délutáni sajtótájékoztatón.
Lucy még fel sem fogta teljesen, mit is olvasott, amikor Harry már izgatottan fordult Hagridhoz.
- Hagrid! A betörés épp a születésnapunkon történt! A rablók jöhettek volna akkor is, amikor ott voltunk!
Most már kétség sem fért hozzá, hogy Hagrid kerüli a fiú tekintetét. Az óriás csak mormogott valamit és válasz helyett süteménnyel kínálta a vendégeit. Harry visszafordult volna a cikkhez, hogy újra elolvassa, amikor Lucy hirtelen belemarkolt a karjába. Rettenetes gyanúja támadt, miután megemésztette az olvasottakat.
- Harry! - suttogta. - A betört széfet a bűntény napján ürítették ki. Hagrid kinyitatott egy széfet, a hétszáztizenhármasat és eltette azt a kis csomagot! Mi van, ha...
- ...ha azt keresték a tolvajok?! - fejezte be Harry, amint az ő fejében is összeállt a kép. Lucy bólintott és a két gyerek izgatottan egymáséba fúrta a tekintetét. Ugyanarra gondoltak: vajon Hagrid az utolsó pillanatban mentette ki a kis csomagot a Gringottsból?
Lucy, Harry és Ron hamarosan elbúcsúztak Hagridtól, és az udvariasságból elfogadott süteményekkel megrakodva visszabaktattak a kastélyba vacsorázni. Lucy egész úton lázasan töprengett. Az összes órájuk együttvéve sem gondolkoztatta el annyira, mint a teázás Hagriddal. A vadőr miért hozta el azt a csomagot? Hol lehet most? És mi az, amit Hagrid Pitonról tud, de titokban akar tartani?
Harry a második bájitaltanórájukon közölte Lucyvel, hogy nem hitte, hogy lesz ember, akit még Dudleynál is jobban fog utálni, amíg meg nem ismerte Draco Malfoyt. Lucy, bár nem ismerte az unokatestvérüket, egyetértett Harryvel. Amikor találkoztak, Malfoy mindig nagyon önelégült és undok volt mindenkivel, Crak és Monstro pedig árnyékként követték mindenhova. A két gyerek őszinte örömére a griffendéles gólyák csak a sötét pincében látták a mardekárosokat, úgyhogy eleinte Malfoyjal sem volt túl sok dolguk. Egy napon azonban megdöbbentő hirdetményt találtak a klubhelyiségben.
„Csütörtökön megkezdődnek a repülésórák" - szólt az értesítés. -„Azokon a Griffendél és a Mardekár elsősei közösen vesznek részt."
- Jellemző - jegyezte meg sötéten Harry. - Pont az hiányzott, hogy Malfoy előtt csináljak bohócot magamból egy seprűnyélen.
- De miért lennél ügyetlenebb, mint más kezdő? - nyugtatgatta Ron. - Igaz, Malfoy folyton dicsekszik vele, hogy milyen jól repül, de szerintem csak a szája jár.
- És azt se felejtsd el - szólt közbe Lucy -, hogy valószínűleg van tehetséged hozzá. Meséltem, hogy otthon Charlie, Fred és George mindig azt mondogatták nekem, hogy a kviddics a véremben van. Mivel ez közös bennünk, szerintem te is tudod, hogyan repülj seprűn, csak eddig nem volt alkalmad kipróbálni.
- Ha Lucynak igaza van - vigyorgott Ron -, akkor Malfoyt meg fogja enni a sárga irigység, amikor meglátja, milyen jól kviddicsezel.
- Az végre befogná azt a nagyképű száját - tódította Lucy.
Malfoy valóban nagyon sokat beszélt a repülésről. Fennhangon panaszkodott, amiért elsősöket nem vettek be a ház kviddicscsapatába, és mindenkit hosszú, öntömjénző anekdotákkal traktált, amelyek többnyire azzal végződtek, hogy egyszer, repülés közben hajszál híján feldarabolta egy muglihelikopter. Egyébként nem csak neki voltak ilyen történetei. Seamus Finnigan is azt bizonygatta, hogy kiskölyök korától fogva seprűnyélen száguldozott a határban, sőt, Ron is azt mesélte, hogy majdnem karambolozott egy sárkányrepülővel, mikor megkapta Charlie régi seprűjét. (Erről az esetről Lucy tudta, hogy meg se történt, hiszen sosem repültek magasabban a takaró fáknál.) A máguscsaládból származó diákok folyton a kviddicsről beszéltek. Ronnak volt is egy nagy vitája a szobatársával, Dean Thomasszal a fociról. A fiú el sem tudta képzelni, hogy mi érdekes lehet egy olyan sportban, amit egyetlen labdával játszanak, és amiben repülni sem szabad. A vitát végül Lucy állította le, de megsúgta Ronnak, hogy egyetért vele, amitől a fiú megnyugodott.
Neville még soha életében nem repült, mert a nagymamája a közelébe se engedte a seprűnyélnek. Lucy titkon egyetértett vele: Neville-nek még akkor sem esett nehezére balesetet szenvednie, ha mindkét lábával a földön állt.
Hermione Granger majdnem ugyanannyira izgult a repülés miatt, mint Neville. Ezt a tudományt nem lehetett könyvből tanulni - bár, szó se róla, Hermione megpróbálta. Csütörtökön, a reggelinél mindenkit halálra untatott a repülési fortélyokkal, amelyeket egy könyvtári könyvből, A kviddics évszázadaiból merített. Neville volt az egyetlen, akiben figyelmes hallgatóra talált, a fiú ugyanis hálás volt mindenfajta seprűnmaradási tippért. Mindenki más megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Hermione előadását félbeszakította a postabaglyok érkezése.
Ezen a napon egy gyöngybagoly kicsiny csomagot hozott Neville-nek a nagymamájától. A fiú izgatottan kibontotta és felmutatta a tartalmát: egy nagyobbfajta játékgolyó méretű üveggömböt, amely mintha fehér füsttel lett volna tele.
- Ez egy nefeleddgömb - magyarázta. - Nagyi tudja, hogy egy kicsit feledékeny vagyok... Ez a golyó figyelmeztet rá, ha valami kimegy a fejemből. Látjátok? Csak meg kell markolni, és ha piros lesz, akkor... Oh...
Neville elszontyolodott, mert a gömb hirtelen skarlátszínbe fordult. Lázasan töprengett, hogy vajon mit felejhetett el, de ekkor odalépett hozzá Draco Malfoy, és kikapta a kezéből a nefeleddgömböt.
Harry, Ron és Lucy felpattantak. A fiúk már ökölbe szorították a kezüket, Lucy pedig már nyúlt a varázspálcája után; még örültek is, hogy végre megverekedhetnek Malfoyjal, de McGalagony professzor, aki mindig megérezte a bajt, egy szempillantás alatt ott termett.
- Mi folyik itt?
- Malfoy elvette a nefeleddgömbömet, tanárnő.
Malfoy savanyú képet vágott és letette a golyót.
- Csak megnéztem - morogta és csatlósaival együtt eloldalgott.
Délután három óra harminc perckor Lucy, Harry és Ron a többi griffendéles elsőssel együtt lerobogott a kastély lépcsőjén, és átsietett a parkon, hogy időben érkezzen első repülésórájára. Derűs nap volt; a lejtőn, amelyen haladtak, enyhe szellő fodrozta a fűszálakat. Sík, pázsitos rész felé tartottak, amely épp szemközt terült el a sötéten suhogó Tiltott Rengeteggel.
A mardekárosok már ott voltak, s a földön húsz seprű feküdt szép, rendezett sorokban. Lucynek eszébe jutott, hogy Fred és George otthon folyton szidták az iskolai seprűket; azt mondták, egyik-másik balra húz vagy rángatni kezd, ha túl magasra repülnek vele.
Megérkezett a repülésoktatójuk, Madam Hooch. A tanárnőnek rövid, szürke haja volt és sárga szeme, mint egy sólyomnak.
- Mire vártok? - mordult rá a diákokra. - Mindenki válasszon egy seprűt és álljon mellé! Gyerünk, mozgás!
Lucy lesandított a seprűjére. Jobb állapotban volt, mint az Odúbeli, de látszott rajta, hogy ez is viseltes.
- Nyújtsátok ki a kezeteket a seprű fölé - harsogta Madam Hooch -, és mondjátok, hogy „fel"!
- Fel! - kiáltották a nebulók. Harrynek és Lucynak azonnal beleugrott a seprű a kezébe, de ezzel nem sokan voltak így. Hermione Granger seprűje csak a másik oldalára gurult, Neville-é pedig meg se mozdult. A két Potter gyorsan összevigyorgott, mielőtt folytatódott volna az óra.
Madam Hooch ezután elmagyarázta, hogyan kell biztonságosan megülni a seprűt. Fel és alá járkált a sorok között, és mindenkinek megmutatta a helyes kéztartást. Harry és Ron őszinte kárörömére a tanárnő közölte Malfoyjal, hogy évek óta rosszul fogja a seprűt. Lucy nem oda figyelt, hanem egyre növekvő lelkesedését próbálta visszafogni. Alig várta, hogy a lábai közé kaphassa a seprűt és hasítson vele az égen.
- Figyelem: sípszóra mindenki erőteljesen rugaszkodjon el a földtől! - parancsolta Madam Hooch. - Fogjátok erősen a seprűt, emelkedjetek fel egy-két méter magasba, azután enyhén előre dőlve szálljatok le szépen. Sípszóra, három, kettő...
Neville annyira félt a kudarctól, hogy izgalmában elrugaszkodott, mielőtt még Madam Hooch a szájához emelhette volna a sípot.
- Gyere le, fiam! - kiáltott utána a tanárnő, de Neville úgy röppent felfelé, mint a két gurkó a meccseken. Négy méter... hat méter.
Lucy ekkor olyasmit tett, amit egyáltalán nem gondolt át: felült a seprűjére és senkivel sem törődve azonnal Neville után indult. A fiú elakadt lélegzettel, holtra váltan bámult le az egyre távolodó föld fel; azután oldalt lecsúszott a seprűnyélről, és...
Lucy pontosan erre számított, így egy pillanatra megállt Neville seprűje alatt, a fiú pedig pontosan az övére esett: hason, keresztbe a lány mögött. A régi nyél azonban nem bírta el a kettejük súlyát, emiatt, bár lassabban, de zuhanni kezdett a föld felé. Lucy látta, hogy nem fogja tudni tompítani az esést, és csak egyetlen megoldás jutott eszébe, ami határos volt az őrültséggel.
- Neville, ugorj! - kiabálta. A fiú zavartan kapkodta a fejét, így Lucy megragadta a csuklóját és alig egy méterre a föld fölött levetette magát a seprűről. Lucy és Neville seprűnyele is elvesztette a lendületét, lustán sodródni kezdtek a Tiltott Rengeteg felé, a végül eltűntek szem elől.
Két puffanás, egy tompa reccsenés, és a két gyerek hanyat fekve kapkodott levegő után a fűben. Neville nyöszörögve szorongatta azt a csuklóját, amelyiket Lucy megragadta. A lányban az adrenalin elmúltával csak az aggodalom és a bűntudat maradt. Nagyon valószínű volt, hogy a fiú csuklóját ő törte el, miközben lerántotta a seprűről.
Madam Hooch éppoly sápadt volt, mint a pórul járt Neville és az aggódó Lucy.
- Eltört a csuklója - motyogta a sebesült fölé hajolva. - Gyere, fiam. Jól van, állj fel szépen.
- Annyira sajnálom, Neville! - kért bocsánatot Lucy. A fiú erőltetetten elmosolyodott.
- Ugyan már. Ha te nem vagy, szerintem a nyakam töröm ki a csuklóm helyett.
- Ebben van valami - tette hozzá Madam Hooch. - Nagyon bátor, de egyben felelőtlen dolog volt, hogy utána indultál. Viszont az nyilvánvaló, hogy nagyon jól tudod kezelni a krízishelyzeteket és a repüléshez is konyítasz. Beajánllak a házvezető tanárodnál, talán jövőre bekerülhetsz a csapatba.
Lucy álmélkodva hallgatta Madam Hooch dicséretét, aki most a többiekhez fordult.
- Elkísérem Neville-t a gyengélkedőre. Amíg vissza nem jövök, senki ne nyúljon a seprűjéhez. Aki repülni merészel, az a Roxfortból is repülni fog, mielőtt még annyit mondhatna: kviddics! Gyere, kisfiam.
Azzal átkarolta a könnyáztatta arcú Neville-t. A fiú törött csuklóját markolva elbicegett a tanárnő oldalán. Alighogy hallótávolságon kívül értek, mindenki Lucyhoz rohant és a lány azon kapta magát, hogy mindenki dicséretekkel halmozza el.
- Ez hihetetlen volt! - lelkendezett Seamus Finnigan.
- Mégis honnan szedted a bátorságod? - kérdezte Parvati Patil.
- Ez inkább vakmerőség volt - szólt közbe Hermione Granger. - Te is könnyen megsebesülhettél volna, ráadásul engedély nélkül szálltál fel...
- Ó, dugulj már be! - fojtotta belé a szót Ron. - Ez nagyon klassz volt, Lucy! Még sose láttam tőled ilyesmit.
Lucy zavartan álldogált a gratulálók gyűrűjében, de egyvalakit hiányolt: a bátyját, Harryt. A fiú a csoport külső részén állt, de nem felé nézett, hanem Malfoyt figyelte, aki pár lépéssel odébb felkapott valamit a fűből.
- Nocsak! - szólt fennhangon, mire mindenki felé fordult. - Itt az a vacak, amit a nagymamája küldött Longbottomnak. - A magasba emelte a nefeleddgömböt, s az megcsillant a napfényben.
- Add ide, Malfoy - szólt halkan Harry.
Mindenki nyomban elhallgatott és figyelte a jelenetet. Malfoy elvigyorodott.
- Itt hagyom valahol, ahol Longbottom könnyen megtalálja. Mondjuk... egy fán.
- Add ide! - kiáltott rá Harry, de Malfoy egy szempillantás alatt felpattant a seprűjére, és felszállt a magasba. Nem hazudott: tényleg ügyesen bánt a seprűnyéllel. Egy tölgyfa koronája mellett lebegve lekiáltott Harrynek:
- Gyere és vedd el!
Harry megmarkolta a seprűjét.
- Ne! - sikoltotta Hermione Granger. - Madam Hooch megtiltotta! Meg fognak büntetni minket miattad!
Lucy egészen más okból aggódott. A bátyja még sosem repült, de Malfoy piszkálódása azt is eredményezheti, hogy vakmerőn utánamegy, de a mardekáros lelöki és követheti Neville-t a kórházba.
Harry nem törődött semmivel. Lába közé kapta a seprűt, elrugaszkodott a talajtól, és már suhant is a magasba. Haja és fekete talárja lobogott a szélben, Lucy pedig kieresztett egy halk sóhajt. Látta, hogy nem kell aggódnia, mert a gyanúja beigazolódott: Harry szintén nagyon jó seprűlovas volt. Sőt! Lucy meg merte kockáztatni, hogy még nála is jobb, pedig ő évek gyakorlatával rendelkezett. Mégis, boldogan hujjogott Ronnal együtt, amikor Harry kissé felhúzta a seprűnyelet, hogy még magasabbra emelkedjen. Örült, hogy a bátyja végre talált valamit, amit tanulás nélkül is profi szinten tudott.
Harry éles kanyarral Malfoy elé kormányozta a seprűt, és lefékezett. A fiú döbbent arcot vágott.
- Add ide - szólt Harry -, különben lelöklek arról a seprűről.
- Igazán? - Malfoy vigyorogni próbált, de csak egy félős-savanyú fintorra futotta neki. Harry előredőlt, két kézzel megmarkolta a seprűjét, és mint a dárda, kilőtt ellenfele felé. Malfoynak épphogy csak sikerült kitérnie az útjából. Harry hirtelen fordulatot tett és biztos kézzel megállította a seprűt. Lucy, Ron és még néhány fiú tapsoltak.
- Most nincs itt Crak meg Monstro, hogy megvédjenek téged! - szólt Harry. Úgy tűnt, Malfoynak is hasonló gondolatok jártak a fejében.
- Hát akkor kapd el, ha tudod! - kiáltotta, azzal feldobta a nefeleddgömböt és eliszkolt lefelé.
Lucy mintha lassítva nézte volna, ahogy a gömb emelkedik, majd egy pillanatra megáll, s végül zuhanni kezd a föld felé. Harry előrehajolt, a seprűnyelet lefelé szegezte - és egy szempillantás múlva már zuhanórepülésben suhant a gömb után. Lucy akaratlanul is felsikoltott, ahogy a többiek is körülötte, de amit ezután láttak, attól még a levegő is bennük maradt: Harry kinyújtotta a kezét, és az utolsó pillanatban, alig fél méterrel a föld fölött elkapta a golyót. Gyorsan lefékezte a seprűt, és kezében a nefeleddgömbbel, elegánsan landolt a füvön.
Lucy már elindult volna a bátyja felé, de egy bizonyos illető kiáltásától beléhasított a rettegés.
- HARRY POTTER! - McGalagony professzor rohant a csoport felé.
- Soha... amióta itt tanítok, soha... - A professzorasszony hápogott a döbbenettől. Szemüvege vészjóslóan csillogott. - Hogy merészelt... Kitörhette volna a nyakát...
- Nem ő kezdte, tanárnő!
- Hallgasson, Potter kisasszony!
- Dehát Malfoy...
- Nem érdekel, Mr Weasley. Potter, azonnal velem jön!
Harry némán engedelmeskedett. Utoljára meg összenézett a húgával; mindkettőjük szeme ugyanazt a rémületet tükrözte. Amint McGalagony és Harry sietősen eltűntek a kastélyba, Lucy azonnal Malfoyékhoz fordult, akiknek az arcán addig diadalittas vigyor ült.
- Kellett neked megint a bajt csinálni, mi?! - esett neki a fiúnak.
Malfoy pofátlanul tovább vigyorgott.
- Ez végre megmutatja, hogy a kis Potter se több egy nyomorult kölyöknél. Ezek után biztosan kirúgják.
Lucy agyát elöntötte a düh. Odacsörtetett Malfoyhoz, megragadta a gallérját és teljes erőből pofon csapta. A fiú arcán ott piroslott a lány tenyerének a nyoma. Rögtön ezután maga felé húzta és az arcába kiabált:
- Ha kicsapják miattad a bátyámat, gondoskodom róla, hogy te is azonnal követni tudd a patkánylyukba, ahonnan előmásztál!
- Lucy, nyugodj le! - ragadta meg a két karját hátulról Ron és elhúzta Malfoytól. A lány érezte, hogy Ron is remegett a dühtől, de a távolban ott közeledett feléjük Madam Hooch, így véget kellett vetni a vitának.
Ez volt Lucy addigi életének leghosszabb várakozása. Harry legközelebb csak a vacsoránál került elő, egészen addig senki se tudott róla semmit. A lány arca már zöldben játszott az aggodalomtól, és a többi griffendélesnek se volt éppen jó kedve. Malfoy még mindig önelégülten vigyorgott, de már nem hangoztatta a fennhangon a véleményét.
Mikor Harry megjelent a vacsoraasztalnál, Ron és Lucy azonnal és tökéletesen egyszerre kérdezték meg:
- Mi történt?!
- Nyugi, nincs semmi baj, nem fognak kirúgni - hadarta Harry. A szeme izgatottan csillogott. Lucy és Ron is megkönnyebbülten felsóhajtott, ezután pedig érdeklődve hallgatták a beszámolót. - McGalagony bemutatott Oliver Woodnak, egy ötödévesnek, aki a Griffendél kviddicscsapatának kapitánya. Ekkorra már rájöttem, hogy nem fognak kirúgni, így elmúlt a hányingerem. És nem hogy nem rúgnak ki, de a Griffendél csapatának a fogója leszek.
- Ezt nem mondod komolyan - hebegte Lucy.
- Fogó leszel? - hüledezett Ron, akinek egy falat bélszín volt a szájában, de teljesen megfeledkezett róla. - De hát elsőévesek nem is... Te lennél a legfiatalabb játékos az elmúlt...
- Száz évben - bólintott Harry, és borsót lapátolt a szájába. - Wood is ezt mondta.
Ront annyira megdöbbentette a hír, hogy csak ült és tátogott, mint egy hal. Lucy mellette teljesen megfeledkezett a vacsorájáról. Bízott benne, hogy Harry is remek seprűlovas lesz, de arra álmában sem gondolt, hogy már elsőéves korában bekerül a csapatba.
- A jövő héten kezdem az edzéseket - folytatta Harry. - De erről senkinek egy szót se. Wood titokban akarja tartani.
- Annyira büszke vagyok rád, bátyus! - ölelte meg szorosan Lucy. - Ne aggódj, amint üresedés lesz, én is jelentkezem a csapatba és akkor már ketten leszünk.
Fred és George léptek a terembe. Mikor meglátták Harryt, nyomban odasiettek hozzá.
- Gratulálok - szólt fojtott hangon George. - Wood mesélte a nagy újságot. Mi is benne vagyunk a csapatban. Terelőt játszunk.
- Ebben az évben megnyerjük a kviddicskupát, az tuti-dugó - esküdözött Fred. - Azóta nem győztünk, hogy Charlie elment, de az idei csapat fantasztikus lesz. Nagyon jó lehetsz, Harry - Wood majdnem cigánykereket hányt örömében, amikor rólad mesélt.
- Most mennünk kell. Lee Jordan azt mondja, talált egy titkos alagutat, ami kivezet az iskolából.
- Lefogadom, hogy a Simaszájú Gergely szobra mögötti átjáró az. Azt mi már az első héten megtaláltuk. Sziasztok!
Alighogy Fred és George elmentek, megjelent néhány kevésbé szívesen látott vendég: Malfoy lépett oda hozzájuk, Crak és Monstro kíséretében.
- Jó étvágyat az utolsó vacsorádhoz, Potter. Mikor megy a vonatod?
Lucy legszívesebben Malfoy képébe vágta volna az igazságot, de nem árulhatta el, hogy Harry fogó lesz, mert a fiú tuti szétkürtölte volna az egész iskolában.
- Milyen bátor vagy most, hogy leszálltunk és a kis barátaid is veled vannak - felelte higgadtan Harry. Crak és Monstro nem örültek a „kis" jelzőnek, de mivel a főasztalnál ott ültek a tanárok, pillanatnyilag nem tehettek többet, mint hogy ropogtatták az ujjaikat és csúnyán néztek.
- Bármikor kiállok veled egyedül is - vágott vissza Malfoy. - Akár már ma este. Varázslópárbaj. Csak pálca, semmi ütközés. Na mi van? Sose hallottál még varázslópárbajról?
- Hogyne hallott volna - fordult meg Ron. - Én vagyok a segédje. Ki lesz a tiéd?
- Crak - felelte Malfoy, miután végigmérte két barátját. - Éjfélkor megfelel? A trófeateremben találkozunk, az mindig nyitva van.
Miután Malfoyék odébbálltak, Harry Ronhoz fordult.
- Mi az a varázslópárbaj? - kérdezte. - És mit jelent az, hogy te vagy a segédem?
- A segéd arra való, hogy folytassa a küzdelmet, ha te meghalsz - felelte csevegő hangon Ron, majd hozzálátott, hogy elfogyassza vacsorája kihűlt maradékát.
Harry döbbent arcát látva Lucy, aki az egész beszélgetés alatt jobbnak látta, ha csendben marad, gyorsan kiegészítette Ron válaszát.
- Ne aggódj. Meghalni csak igazi varázslók szoktak, igazi párbajokban. Te meg Malfoy legfeljebb szikrákat tudtok szórni. Nincs még elég varázserőtök, hogy kárt tegyetek egymásban. Egyébként is, szerintem arra számított, hogy nem fogadod el a kihívást.
- És mi lesz, ha suhintok a pálcámmal és nem történik semmi?
- Akkor dobd el és húzz be neki egyet - javasolta Ron.
- Elnézést...
A hármas felnézett. Hermione Granger állt melelttük.
- Már vacsorázni se hagyják az embert... - mérgelődött Ron. Hermione eleresztette a füle mellett a megjegyzést és Harryhez fordult.
- Véletlenül hallottam a beszélgetéseteket Malfoyjal.
- Még hogy véletlenül - morogta Ron.
- ...és szerintem ne csavarogjatok éjszaka az iskolávan, mert tilos. Gondoljatok arra, hány pontot veszít a Griffendél, ha elkapnak. Márpedig el fognak kapni. Ne legyetek ilyen önzők!
- Te pedig ne szólj bele abba, amihez semmi közöd - felelte Harry.
- Lucy, legalább neked legyen eszed! Nem hagyhatod őket...
- Szabad emberek, azt tesznek, amit akarnak - legyintett Lucy. - Ahelyett, hogy mások dolgába ütnéd az orrod, inkább menj olvasni. Úgy hallottam, hogy a könyvtárban talán maradt még egy könyv, amihez még nem nyúltál.
- A viszontlátásra - tette hozzá Ron.
Draco Malfoy magában somolyogva lépett be a Mardekár klubhelyiségébe. Roppant büszke volt magára. Ha a seprűs incidensért nem is, de az éjszakai kóborlásért biztosan kicsapják Pottert és Weasleyt. És akkor senki se marad, aki közé és Lucy közé állhatna...
A repülésórán Draco megdöbbenve figyelte, ahogy Lucy gondolkodás nélkül Longbottom megmentésére indult. Vállalva a veszélyt a saját seprűjére ültette, és bár így is megsebesült, de megmentette az életét. Draco úgy gondolta, hogy ez egy újabb bizonyítéka volt annak, hogy a lány kész a legnagyobb veszéllyel is szembeszállni, hogy megmentsen valakit. Vajon ha ő, Draco került volna ebbe a helyzetbe, utána jött volna?
Nem, mondta egy kis hang a fejében. Azok után, hogy majdnem kirúgatta a bátyját, sose mentené meg őt. Draco lopva végig húzta az ujját az arca azon részén, ahol Lucy megpofozta. Erőset tudott ütni; fél órán keresztül csípett a bőre. De a tekintete tíz pofonnál is jobban fájt a fiúnak. Tiszta megvetés és utálat. A vacsoránál csak a megvetést látta, de az se esett jobban.
Mégis, nem látta, hol rontotta el. Bármit tett, a lány gyűlölte érte. Weasleyt persze nem: ő mindig mellette lehetett. A mocskos kis vérárulónak kijutott az, ami neki, Draconak járt volna: barátja lehetett Harry és Lucy Potternek! Úgy követte őket mindenhová, mint valami árnyék. Pusztán azért, mert Lucy náluk nőtt fel és sikeresen megutáltatták vele a Malfoy családot. Igen, ez az egész Weasley hibája.
Hogy miért mégis Pottert hívta ki varázslópárbajra? Ellene volt nyilvánvaló indítéka. De, mivel Weasley jelentkezett segédnek, együtt fognak kóborolni éjszaka és ezért biztosan kirúgják őket. Ám ekkor eszébe jutott valami. Mi van, ha Lucy is velük megy? Ha a lányt is kicsapják, az egész hiábavaló lesz.
Draco elindult lefeküdni és némán imádkozott, hogy Lucynak több esze legyen, minthogy azzal a két idiótával menjen.