Chapter 6
Troll a lányvécében
Aznap reggel Lucy a kihűlőben lévő virslijét lapátolta a szájába, amikor megérkezett a szokásos reggeli posta. Először semmi szokatlan nem tűnt fel, de hirtelen mindenki egy hosszú, vékony csomagra kezdett mutogatni, amit nem egy, de hat kuvik cipelt be a nagyterem ablakán. Mellette Harry és Ron is abbahagyták az evést és kíváncsian szemlélték a különös menetet. Harry szeme elkerekedett és csodálkozva figyelt, amikor látta, hogy a baglyok épp az ő reggelijébe pottyantották terhüket. Aztán odaröppent még egy bagoly, s karmai közül egy levél hullott a csomagra.
Harry előbb a levelet bontotta ki. Lucy a testvére arcának minden rezdülését figyelte és már alig bírt a kíváncsiságával, mikor látta, hogy Harryből szinte kitörni készül az öröm. Átnyújtotta a levelet Lucynek, aki suttogva olvasta fel a levelet Ronnak. A fiú szinte teljesen áthajolt az asztalon, hogy hallja a lány szavait.
NE NYISD KI A CSOMAGOT AZ ASZTALNÁL!
Az új Nimbusz Kétezresed van benne. Ne verd nagydobra, hogy seprűt kaptál, mert akkor az összes elsős akar majd egyet. Ma este lesz az első kviddicsedzésed. Oliver Wood hét órakor vár a pályán.
McGalagony professzor
- Egy Nimbusz Kétezres! - suttogta irigykedve Ron. - Még a kezemben se volt ilyen, soha.
- A legjobbnak csak a legjobb jár - mondta büszkén Lucy, szavait Harrynek címezve, aki el is pirult a tökleves kupája mögött.
Gyorsan befejezték a reggelit, hogy legyen idejük még az első óra előtt felmenni a klubhelyiségbe és kibontani a seprűt rejtő csomagot - azonban még a lépcsőig sem jutottak el, mikor Crak és Monstro állták el az útjukat. Malfoy is felbukkant; kivette Harry kezéből a csomagot és megtapogatta.
- Ez egy seprű - állapította meg, és irigykedését megvetéssel palástolva visszadobta Harrynek a csomagot. - Ezt nem úszod meg, Potter: elsősöknek nem lehet seprűjük.
Ron nem bírta türtőztetni magát.
- Ez nem akármilyen seprű, hanem egy Nimbusz Kétezres. Mit is mondtál, milyen van neked otthon? Kométa Kettő-hatvanas?
- Bármennyire is jól néznek ki, egy Nimbusznak a nyomába se érnek - tette hozzá Lucy.
- Egy ilyen seprűvel esélyed sincs Harry ellen - tódította tovább Ron, élvezetét lelve Malfoy oltásában.
- Te beszélsz, Weasley? - vágott vissza Malfoy. - Még egy törött nyélre sincs pénzetek! Vesszőnként gyűjtitek össze a seprűre valót.
Mielőtt Ron vagy akár Lucy válaszolhatott volna, Flitwick professzor bukkant fel Malfoy könyöke alatt.
- Ugye nem veszekedtek, gyerekek? - nyekeregte.
- Potter egy seprűt kapott csomagban, tanár úr - árulkodott Malfoy.
- Igen, igen, tudok róla - bólintott mosolyogva Flitwick. - McGalagony professzor említette, hogy kivételesen engedélyezték. Milyen márkájú?
- Nimbusz Kétezres, tanár úr - felelte udvariasan Harry, akin látszott, hogy alig bírja visszatartani a nevetését Malfoy elképedt-bamba arcát látva. Lucynak a szájára kellett szorítania a kezét és még véletlenül sem nézett össze Ronnal, különben ott helyben elnevette volna magát. - Igazság szerint Malfoynak köszönhetem, hogy megkaptam - tette hozzá Harry.
A hármas alig tudott elindulni a lépcsőn, úgy fájt a hasuk az elfojtott nevetéstől.
- Végül is tényleg így van - nyögte ki kacagva Harry, mikor a márványlépcső tetejére értek. - Ha Malfoy nem lopta volna el Neville nefeleddgömbjét, most nem lennék benne a csapatban.
- Malfoy arcát látva ez az egész minden pénzt megért - ölelte körbe a hasát Lucy, annyira nevetett.
- Szóval úgy gondolod, hogy jutalmat érdemeltél, amiért megszegted a szabályokat? - csattant fel egy ingerült hang a hátuk mögött.
Hermione trappolt felfelé a lépcsőn, dühös tekintettel méregetve a seprűt rejtő csomagot.
- Azt hittem, nem állsz szóba velünk - csipkelődött Harry.
- Ne add fel ezt a jó szokásodat - tette hozzá Ron. Hermione sértődötten felhúzta az orrát és faképnél hagyta a hármast.
Lucy alig bírta kivárni az estét. Egész nap érlelődött benne a kérdés, amit fel akart tenni a bátyjának, de nem merte. Az a Nimbusz Harry seprűje volt, de mégis... egy igazi Nimbusz Kétezres! Lucy egész életében egy ilyen seprűre vágyott; még egy Jólsep-R-nek is örült volna, csak ne azon a csigalassúságú Meteoron kelljen ülnie. De nem akarta megbántani a testvérét, vagy túl rámenősnek lenni. Amikor lopva Harryre pillantott, látta, hogy fejben egészen máshol járt. Este úgy lapátolta be a vacsoráját, hogy szinte nem is tudta, mit eszik, s utána rögtön felrohant a hálóba Ronnal és Lucyvel, hogy végre kicsomagolják a Nimbusz Kétezrest.
- Fú - sóhajtotta Ron, mikor a seprű a csomagból Harry ágyára csusszant. A Nimbusz épp olyan gyönyörű volt, mint a boltban és az újságokban. Karcsú volt és fényes; mahagóniból faragott nyele végén szép, szálegyenes vesszők sorakoztak, a nyél felső részén pedig arany betűk hirdették: Nimbusz Kétezer.
- Mindenemet odaadnám, hogy kaphassak egy ilyet - bámulta áhítattal a seprűt Lucy.
Lassan közeledett a hét óra, de a gyerekek még mindig a seprűt vizsgálgatták. Mikor Harry felállt, hogy elinduljon, Lucy pár pillanatig még ülve maradt. Mikor bátyja már a klubhelyiségben járt, elhatározta magát és utána futott.
- Harry, várj egy kicsit!
- Mi a baj, Lucy? - kérdezte csodálkozva Harry.
- Nos... tudod... - A lány nagyon zavarban volt. Nem tudta, hogyan is kezdjen hozzá a mondandójához. - Én nagyon, de nagyon szeretek repülni és imádom a kviddicset... szóval... kipróbálhatom a Nimbuszodat az edzésed után?
A valódi kérdést már hadarta. Harry egy darabig csak nézett, de utána elmosolyodott.
- Már miért ne próbálhatnád? Ami az enyém, az a tiéd is. Ha akarod, akár az összes edzésem végén repülhetsz.
- Imádlak! - ugrott bátyja nyakába a lány. - Te vagy a legjobb tesó a világon!
Nem sokkal hét előtt együtt léptek ki a kastélyból és az alkonyi szürkületben elindultak a kviddicspálya felé. Bár most jártak először az iskola stadionjában, Lucy számára nem okozott túl sok meglepetést. Ugyanolyan volt, mint azok, ahol a nagy meccseket játszották, amiket végigszurkolt a Weasley-fiúkkal.
Wood még nem volt ott, mikor beértek a pálya szélére.
- Öhm... szerinted...? - nézett Harry a húgára, aki egyből kitalálta a gondolatait.
- Menj csak - mosolygott. - Én itt megvárlak.
Harry egyből fel is pattant az új seprűjére, és elrúgta magát a földtől. Szlalomozva kanyargott az oszlopok között, majd oda-vissza végigsuhant a pálya hosszában. Lucy nevetett, miközben figyelte a bátyját és látva a boldogságot az arcán ő is jóleső melegséget érzett.
Ekkor megérkezett mellé egy tagbaszakadt ötödéves fiú, keze alatt egy jókora faládával. Biztos ő lehet Oliver Wood, gondolta a lány. Észre sem vette Lucyt, mert végig a levegőben szárnyaló Harryt figyelte.
- Hé, Potter, szállj le a fellegekből! - kiáltott fel hozzá a fiú, mire Harry feléjük kormányozta a seprűt és előttük landolt.
- Remek - bólogatott csillogó szemekkel Wood. - Látom már, miről beszélt McGalagony... neked ez tényleg a véredben van. Ma csak elmagyarázom a szabályokat, aztán együtt edzhetsz a csapattal hetente háromszor.
- Öhm... Wood - szakította félbe Harry, majd a húga felé mutatott. - Ő itt Lucy, a húgom. Szeretné kipróbálni a seprűmet, úgyhogy amíg magyarázol, addig ő repülhetne?
Wood Lucyra nézett, aki elővette a legimádnivalóbb tekintetét és úgy könyörgött némán. A fiú sóhajtott és bólintott.
- Rendben - mondta. - De én vagyok a felelős a biztonságodért, úgyhogy csak semmi ostobaság!
- Köszönöm! - Lucy átvette Harrytől a Nimbuszt, felült rá és egy lökéssel máris két méter magasra emelkedett.
Ez az élmény még csak összehasonlítható sem volt az Odúbelivel. A seprű olyan gyors volt, hogy a szél süvítésén kívül a lány semmit sem hallott. Mindig is így akart száguldozni, így akarta hasítani a levegőt, mint most. Felnevetett és belekezdett néhány hajmeresztő manőverbe: teljes fordulat, zuhanórepülés, forgás a tengelye körül. Egyenesbe fordította a seprűt és lenézett a földön álló két fiúra. Ott Wood épp Harry kezébe nyomott egy ütőt, majd kiszabadított egy gurkót. A fekete labda a magasba szökkent, és nyomban célbavette Harryt. A fiú egy jól irányzott ütéssel új pályára állította a harcias golyóbist. Lucy pechére a gurkó most őt szemelte ki, így felgyorsított és a karikák között szlalomozva próbálta lerázni a labdát. Egy éles kanyarral kikerült az útból, így a gurkó most új célpontot választott, aki történetesen Wood volt. A fiú ráugrott és a földhöz szorította, végül sikerült nagy nehezen leszíjaznia a gurkót.
Lucy úgy gondolta, hogy most már leszállhat, így szépen, elegánsan leereszkedett a két fiú mellé. Wood éppen az aranycikeszről magyarázott Harrynek, de amikor észrevette a lányt, megjegyezte:
- Kiválóan repülsz, a manővereid már majdnem profik voltak. Gyakorlással remek kviddicsjátékos lehet belőled.
- Köszi - mondta Lucy, miközben visszaadta Harrynek a seprűjét. Wood visszafordult a fiúhoz.
- Nos, ez minden. Van kérdésed?
Harry a fejét rázta.
- A cikesszel most nem gyakorlunk - jelentette ki Wood. - Túl sötét van, még elveszítenénk. Használjuk inkább ezeket.
Közönséges golflabdákat vett elő a zsebéből, és néhány perc múlva a két fiú már a levegőben lebegett. Lucy leült a lelátóra és onnan figyelte az edzést. A gyakorlat abból állt, hogy Wood teljes erejéből elhajította a golflabdákat, Harrynek pedig el kellett kapnia őket.
Egyetlen egyet se vétett el. Fél órával később, mikor befejezték, mert rájuk sötétedett, Wood arca csak úgy sugárzott az elégedettségtől.
- Az idén a mi nevünk szerepel a kviddicskupán - jósolta, miközben a kastély felé baktattak. - Azon se lennék meglepve, ha túlszárnyalnád Charlie Weasleyt, pedig ő válogatott lehetett volna, ha nem megy el sárkányokra vadászni.
Mikor elköszöntek Woodtól, aki elment, hogy találkozzon McGalagony-nal, Harry Lucyhez fordult.
- Amikor elkezdtél manővereket csinálni, Wood megjegyezte, hogy hihetetlenül jól repülsz. Azt mondta, megkérdezi McGalagonyt, hogy bevehet-e tartaléknak, mert jelenleg csak egy üres hely volt, a fogóé...
- Komolyan? - Lucy alig akart hinni a fülének.
- Igen - mosolygott Harry. - Egyébként tényleg nagyon jó vagy. Sokkal természetesebben kezeled a seprűt, mint én.
- De én nem tudnám szemmel tartani a cikeszt - mondta Lucy. - Sokkal jobban élvezem, ha a dolgok sűrűjében lehetek. Inkább lennék hajtó, mint fogó.
- Amint üresedés lesz, Wood biztosan téged vesz be - spekulálta Harry.
- És ha addig nem jön össze, akkor mindenképp elhozzuk a kviddicskupát.
A két testvér kézenfogva lépett be a kastélyba.
Halloween reggelén a diákok a kastély folyosóit belengő finom sütőtök illatra ébredtek. Lucy hangulatát minden évben melankólia uralta, ugyanis ezen a napon vesztette el a szüleit és lett elszakítva Harrytől. Az Odúból elhozta a fekete gyász-szalagját, amit a szíve fölé tűzött és úgy lépett ki a hálóteremből. Mikor találkozott Harryvel (Ron még a hálóban volt), a fiú kérdőn mutatott a szalagra.
- Ez miért van rajtad?
- Tíz éve pont ezen a napon vesztettük el a szüleinket - felelte Lucy, mire Harry szeme elkerekedett.
- Voldemort tíz éve...? - A lány bólintott a befejezetlen kérdésre. Harry lehajtotta a fejét. - Nem tudtam...
Lucy szó nélkül átnyújtott egy másik szalagot Harrynek. A fiú elvette és ő is a szíve fölé tűzte. Amikor Ron megjelent, nem kérdezett semmit, mikor észrevette a szalagokat. Már tudta, mit jelent, az Odúban ugyanis minden évben előkerült ezen a gyászos napon. Mások jól érezték magukat, tömték magukba az édességeket, de Lucy tudta, hogy ő nem átlagos és sosem lesz az. Ő a lány, aki túlélte. Neki ez a nap nem a Halloweenről, hanem a szülei elvesztéséről szólt.
Szerencsére bűbájtanon Flitwick professzor kicsit felvidította a bejelentésével, miszerint most már eleget tudnak ahhoz, hogy elkezdhessenek tárgyakat röptetni. Az elsősöknek ez volt minden vágyuk, mióta a professzor személtetés gyanánt körberöptette a teremben Neville varangyát. Az órán Flitwick pármunkára osztotta be őket. Lucynek Neville lett a társa, Harrynek Seamus Finnigan, Ronnak viszont Hermionéval kellett dolgoznia. Nehéz lett volna megmondani, hogy melyiküket dühítette ez jobban. Azon a napon szóltak utoljára egymáshoz, amikor Harry seprűje megérkezett
- Ne feledkezzetek meg a finom csuklómozdulatról, amit gyakoroltunk - nyekeregte Flitwick professzor a szokásos könyvkupac tetején állva. - Huss és pöcc, ahogy mutattam. Huss és pöcc! Az is nagyon fontos, hogy tisztán ejtsétek ki a varázsigét!
A feladat cseppet sem volt könnyű. Lucy és Neville hussintottak és pöccintettek, de a tollpihe, aminek az égig kellett volna szárnyalnia, meg se moccant. A szomszéd asztalnál Harry és Seamus is ugyanilyen helyzetben voltak; a hirtelenszőke fiú mérgében egy suhintással lángra lobbantotta a tollat - Harrynek kellett eloltania a süvegével.
A kettővel arrébb dolgozó Ron se járt több sikerrel.
- Vingardium leviosa! - kiáltotta, és úgy hadonászott hosszú karjával, mint egy béna őrző.
- Rosszul mondod - szólt rá mérgesen Hermione. - Vinggar-dium levi-o-sa, így helyes, jó hosszú „gar"-ral
- Ha olyan jól tudod, csináld te! - csattant fel Ron. Hermione felgyűrte a talárja ujját, majd pöccintett egyet a pálcájával, és kimondta a varázsigét:
- Vingardium leviosa!
A tollpihe felemelkedett az asztalról, és fél méterrel a fejük felett lebegve megállt.
- Gyönyörű! - kiáltott Flitwick professzor, és megtapsolta a gyakorlatot. - Nézzétek, Granger kisasszonynak sikerült!
Ron igencsak morcos hangulatban lépett ki a teremből (óra végéig csak Lucynek sikerült megismételnie Hermione eredményét).
- Nem csoda, hogy mindenki utálja - mondta Harrynek és Lucynek, miközben igyekeztek utat törni maguknak a zsúfolt folyosón. - Ez a lány kész rémálom!
Valaki hátulról meglökte Harry vállát, úgy ment el mellette. Hermione volt az. Lucy futó pillantást vetett a lány arcára - és meghökkenve látta, hogy Hermione sír.
Ez Harry figyelmét sem kerülte el.
- Szerintem meghallotta - mondta a fiú.
- Na és aztán? - Ron megvonta a vállát, de látszott, hogy egy kicsit szégyelli magát. - Biztos ő is észrevette, hogy nincsenek barátai.
Hermione hiányzott a következő óráról és délután sem látta senki. Útban a nagyterem felé, ahol a Halloween-napi ünnepséget rendezték, Lucy egy futó látogatás után a lányvécébe azt mesélte a fiúknak, hogy Hermione ott ül, sír és senkivel nem akar beszélni. Ron ettől kissé kellemetlenül érezte magát, de mikor beléptek az ünnepséghez feldíszített nagyterembe, egy csapásra elfeledkezett Hermionéről.
Ezernyi igazi, élő denevér csapongott a falak mentén és a mennyezet alatt, s további ezer repkedett sűrű fekete felhőben az asztalok fölött, meglobogtatva a tökhéjba állított gyertyák lángját. Az ünnepi ételek varázsütésre jelentek meg az aranytálakon, akárcsak az évnyitón.
Lucy épp egy újabb ropogós grillezett csirke combjáért nyúlt, amikor váratlanul Mógus rontott be a terembe. A professzor turbánja félrecsúszott, arcát eltorzította a rémület. Mire Dumbledore professzor asztalához ért, már mindenki őt nézte.
- Egy troll van... a pincében. Ezzel nem várhattam. - Azzal a padlóra roskadt és elájult. A teremben mindenki egyszerre kezdett el beszélni; Dumbledore-nak jó néhány piros tűzijátékot kellett pálcájával a levegőbe röpítenie, mire sikerült lecsendesítenie a társaságot.
- Prefektusok! - harsogta. - Vezessék a házuk tanulóit a hálókörletekbe!
Percy azonnal elemében volt.
- Mindenki jöjjön utánam! Elsősök, ne maradjatok le! A troll nem tehet kárt benneteket, ha követitek az utasításaimat! Maradjatok szorosan a nyomomban. Utat kérek, elsősöket viszek! Engedjetek utat, prefektus vagyok!
- Hogy kerül ide egy troll? - csóválta a fejét Harry, miközben felfelé siettek a márványlépcsőn.
- Fogalmam sincs - vonta meg a vállát Ron. - Azt mondják, kőbuta népség. Talán Hóborc szabadított ránk egyet halloweeni tréfa gyanánt.
- Simán kitelik tőle - jegyezte meg sötéten Lucy.
Több csoport is keresztezte útjukat, s mindegyik másfelé igyekezett. Épp egy rakás tanácstalan hugrabugos között vágtak át, amikor Harry egyszerre megragadta Lucy és Ron karját.
- Most jut eszembe: Hermione.
- Mi van vele? - kérdezett vissza értetlenül Ron, de Lucy akkorra már megértette.
- Ő nem tud a trollról - mondta ki a lány.
Ron az ajkába harapott.
- Na jó - adta be a derekát. - De vigyázzunk, nehogy Percy észrevegye.
Behúzták a fejüket és átosontak a hugrabugosok közé, akik az ellenkező irányba indultak el. Néhány lépés után besurrantak egy mellékfolyosóra, és Lucy vezetésével szaladni kezdtek a lányvécé felé. Épp befordultak egy sarkon, amikor gyors léptek zaja ütötte meg a fülüket.
- Percy! - sziszegte Ron, és behúzta Harryt és Lucyt egy jókora griffmadárszobor mögé. Amikor kilestek rejtekükből, nem Percyt látták, hanem Pitont. A professzor néhány lépés után eltűnt a szemük elől.
- Mit keres itt? - suttogta Harry. - Miért nincs lent az alagsorban a többi tanárral?
- Kérdezz két könnyebbet! - felelte Ron.
Lábujjhegyen elindultak a folyosón, Piton lépteinek elhaló zaját követve.
- A harmadik emeletre megy - állapította meg Lucy. - Mi van, ha..? - kezdte volna, de Ron felemelt ujjal csendre intette.
- Mi ez a szag?
A folyosón orrfacsaró bűz terjengett, ami Lucyt leginkább az Odúbeli kerti törpék három hétig kitakarítatlan gödreire emlékeztette. Gyorsan be is fogta az orrát. Nemsokára meghallották a szaghoz tartozó hangot is: mély brummogást és hatalmas lábak csoszogásának zaját. Ron a tőlük balra nyíló átjáróba mutatott. Messze a félhomályban egy hatalmas test mozgott. A hármas megkereste a kínálkozó legsötétebb helyet, és megvárták, amíg a közeledő valamit megvilágította a holdfény.
Rémisztő látvány tárult a szemük elé: egy négy méter magas, fénytelen, gránitszürke bőrű szörnyeteg. Ormótlan testén úgy ült apró, kopasz feje, mint kókuszdió a sziklatömbön. Lelapult, karmos lábfeje fatuskószerű, tömpe lábszárban folytatódott, karjai ellenben aránytalanul hosszúak voltak: jókora furkósbotját úgy vonszolta maga után, mint holmi taligát. Külsejénél talán csak a testéből áradó elviselhetetlen bűz volt szörnyűbb.
A troll megállt egy ajtó előtt, és belesett rajta. Meglengette hosszú fülét, járatta egy kicsit parányi agyát, majd lomhán becsoszogott az ajtón.
Lucynak valamiért furcsán ismerős volt az az ajtó. Pár másodperc után holtra vált arccal ragadta meg a két fiú vállát.
- Srácok... - suttogta elhűlve. - Az ott...
Szavait egy eszelős sikoly szakította félbe, ami az ajtó mögül jött. Egy lány hangja volt. Most már a fiúknak is leesett a tantusz. Hamuszürke arccal néztek egymásra.
- Az ott a lányvécé - fejezte be Lucy a mondatát.
- Hermione! - kiáltották kórusban némi fáziskésés után. Eszeveszett tempóban rohanni kezdtek, Harry feltépte az ajtót, és mindhárman berontottak a lányvécébe.
Hermione Granger a szemközti fal mellett állt, és látszott rajta, hogy menten elájul. A troll lassú léptekkel közeledett felé, s mentében leborotválta a falról a mosdókagylókat.
- Tereljük el a figyelmét! - kiáltotta Harry, azzal felkapott a földről egy csapot és teljes erővel a falhoz vágta.
A troll, aki már csak néhány lépésre volt Hermionétől, most megállt, és bután pislogva körülnézett a zaj forrását keresve. Apró, gonosz szemeit Harryre irányította, habozott egy keveset, majd elindult a fiú felé. Menet közben magasra emelte botját.
- Hahó, borsóagyú! - rikkantotta Ron a mosdóhelyiség másik oldalából, és egy vascsövet hajított a szörnyeteg felé. Az meg sem érezte a vállának csapódó csődarabot, meghallotta viszont a kiáltást. Újra megállt, és ezúttal Ron felé fordította ocsmány arcát, időt hagyva Harrynek, hogy megkerülje.
- Gyerünk, futás, futás! - kiáltott Hermionére Harry. Az ajtó felé húzta a lányt, de az szó szerint kővé meredt a rémülettől: csak állt kitátott szájjal, hátát a falnak vetve.
Lucy, hogy időt nyerjen a bátyjának és Hermionének, felvett a földről jó pár kerámiadarabot és teljes erővel sortűz alá vette a trollt.
- Hé, te meg mit bámulsz, diófejű? Nem látod, hogy itt vagyok?
A helyiségben visszhangzó újabb és újabb kiáltások végkép felbőszítették a trollt. Öblösen felmordult, és Lucyra támadt, aki még mindig nem hagyta abba a kerámiadarabok dobálását. Ám lassan kifogyott a munícióból és rájött, hogy sarokba szorult.
Harry hirtelen nekilódult, lendületből felszaladt a troll hátán, és sikerült megkapaszkodnia a szörnyeteg nyakában. A troll nem érezte, hogy valaki lóg a hátán, viszont nincs olyan monstrum, ami ne venné észre, ha egy hosszú fadarabot dugnak fel az orrába. Márpedig a pálca, amit Harry még ugrás közben is a markában fogott, azonnal megtalálta az utat a troll orrlyukába.
A szörny felüvöltött fájdalmában, és vadul hadonászni kezdett a furkósbottal. Harry makacsul kapaszkodott a nyakába, de Lucy rémülten konstatálta, hogy a troll bármelyik pillanatban levetheti magáról, vagy halálos ütést mérhet rá a doronggal.
Hermione a rettegéstől a fal tövébe roskadt. Ron és Lucy egyszerre húzták elő a saját pálcájukat - fogalmuk sem volt, mihez fognak kezdeni vele, de egyszerre azon kapták magukat, hogy ordítva kimondják az első varázsigét, ami az eszükbe jut.
- Vingardium leviosa!
Az egyesített varázslattól a furkósbot azon nyomban kirepült (inkább kilőtt, mint egy dárda) a troll kezéből, telibe találta a plafont, majd néhány vakolatdarabbal együtt lezuhant - egyenesen tulajdonosa fejére. A troll megtántorodott, majd eldőlt, mint egy kivágott fa, akkora robajt csapva, hogy a kastély is megremegett tőle.
Harry lassan feltápászkodott. Egész testében remegett és alig kapott levegőt. Ron csak állt, pálcáját még mindig a magasba emelve, és meredten bámulta mutatványa eredményét. Lucy lassan, vérző kezét a talárja végébe csavarva (az egyik kerámiadarab elvágta a tenyerét) sétált oda Harryhez, aki szórakozottan magához ölelte. Fejét a fiú mellkasának döntötte, de nem tudta levenni szemét a szörnyről.
Hermione szólalt meg először.
- Szerintetek... meghalt?
- Nem hinném - válaszolta Harry, miközben elengedte a húgát. - Csak elvesztette az eszméletét.
Lehajolt és kihúzta varázspálcáját a troll orrából. A pálcát csomós, szürke pép borította.
- Fúj... trolltakony. - A ragacsot a monstrum nadrágjába törölte.
Ekkor ajtócsapódás és léptek zaja ütötte meg a fülüket. Ők maguk észre se vették, mekkora lármát csináltak, de az odalent tartózkodók bizonyára felfigyeltek a többrendbeli robajlásra és a troll üvöltözésére. Néhány másodperc múlva McGalagony professzor rontott be a lányvécébe, nyomában Pitonnal és Mógussal. Mógus vetett egy pillantást a trollra, nyöszörgött egyet, majd gyorsan leült az egyik vécére, kezét a szívére szorítva.
Amíg Piton a szörnyet vizsgálta, McGalagony elfehéredett szájjal nézett Ronra, Harryre és Lucyre. A lány még soha nem látta ilyen mérgesnek a professzorasszonyt.
- Mi volt ez? - McGalagomy hangja szinte csikorgott a jéghideg dühtől. Lucy Harry mellé sétált, aki előbb rá, majd Ronra nézett. A fiú még mindig felemelt varázspálcával, meredten állt.
- Hatalmas szerencséjük van, hogy még mindig élnek - sziszegte McGalagony. - Miért nincsenek a hálókörletükben?
Piton szúrós pillantást vetett Harryre, majd Lucyre. Míg a fiú lesütötte a szemét, a lány farkasszemet nézett a professzorral, akinek a tekintete a szemrehányáson és a haragon kívül valami mást is tartalmazott, amit nem tudott megfejteni. Ám hirtelen vékony hang csendült egy homályos sarokban, amire mindenki odakapta a fejét.
- Tanárnő, kérem... Értem jöttek.
- Granger kisasszony!
Hermionének végre sikerült feltápászkodnia.
- Elindultam megkeresni a trollt, mert azt hittem... azt hittem, egyedül is el tudok bánni vele. Sok könyvet olvastam a trollokról.
Ron kezéből kiesett a varázspálca, Lucy szeme pedig elkerekedett. Hermione Granger a szemébe hazudik egy tanárnak?!
- Ha nem jöttek volna utánam, már nem élnék. Harry beleszúrta a varázspálcáját a troll orrába, Ron és Lucy pedig leütötte a saját botjával. Nem volt idejük segítséget hívni. A troll már épp végezni akart velem, amikor ideértek.
A három érintett igyekezett olyan arcot vágni, mintha nem most hallanák először ezt a történetet.
- Nos... ha így áll a dolog... - nézett rájuk McGalagony professzor. - Granger kisasszony, hogy lehetett olyan ostoba, hogy azt higgye, egymaga le tud győzni egy kifejlett hegyi trollt?
Hermione lehorgasztotta a fejét. Lucynak egy szó se jött ki a torkán. Hermione, aki mindig kínosan betartotta a szabályokat, most itt állt és bemártotta saját magát, hogy Harryt, Ront és őt megmentse... Ez olyan, mintha Piton cukorkát kezdett volna osztani a gyerekeknek.
- Granger kisasszony, ezért levonok öt pontot a Griffendéltől - hangzott McGalagony ítélete. - Mélységesen csalódtam magában. Ha nem sérült meg, induljon, menjen a Griffendél-toronyba. A tanulók a házakban fejezik be a vacsorát.
Hermione lesütött szemmel távozott. McGalagony most a hármashoz fordult.
- Még mindig azt mondom, hogy szerencséjük volt, de azért nem sok elsőéves tudott volna elbánni egy trollal. Ezzel fejenként öt pontot szereztek a Griffendélnek. Dumbledore professzor értesülni fog a történtekről. Most elmehetnek
Mindhárman elindultak az ajtó felé.
- Maga nem, Potter kisasszony!
Így hát Lucynek ott kellett maradnia. Harry és Ron ettől a fordulattól megtorpantak az ajtóban, de elég volt ránézniük McGalagony szigorú arcára, hogy bűnbánó arccal ugyan, de kisurranjanak a lánymosdóból.
Lucy rettegve nézett végig a három tanáron. A professzorasszony tekintete hirtelen ellágyult, ahogy a lány becsavart kezére nézett.
- Potter kisasszony, menjen a gyengélkedőre és keresse meg Madam Pomfrey-t, hiszen vérzik.
- Nem vészes - tiltakozott Lucy. - Csak egy karcolás.
- Akkor legalább engedje meg, hogy bekötözzük.
Lucy megadóan bólintott, mire nagy rémületére Piton indult el felé. A lány arra számított, hogy a bájitaltan tanár durván megragadja majd a kezét, de a férfi érintése végtelenül gyengéd és gondoskodó volt. Pálcáját ráirányította a sebre, mire hófehér kötszer tűnt elő a pálca végéből és szakszerű módon rátekeredett a lány tenyerére.
- Köszönöm - motyogta a lány zavartan. Megfordult és tekintetét makacsul a padlóra szegezve kisietett a mosdóból, anélkül, hogy bárkire ránézett volna. Az első forduló után rohanni kezdett, hogy utolérje a fiúkat. A futástól kiszellőzött a feje és a légjáratai, megszabadulva a bűztől és a fojtogató melegtől. Harryt és Ront nem sokkal a Kövér Dáma portréja előtt érte be.
- Mi volt? - kérdezték szinte egyszerre.
- Piton bekötözte a kezem, utána eljöhettem - válaszolta a lány, megmutatva a kötést a kezén.
- Részvétem - fejezte ki együttérzését Harry.
- Nem lehetett kellemes - jegyezte meg Ron.
Lucy Piton gyengéd és gondoskodó érintésére gondolt és alig láthatóan megrázta a fejét.
- Túlélhető volt - reagálta le a lány. Közben megérkeztek a Kövér Dáma portréja elé.
- Disznóorr - mondták kórusban, és bemásztak a portrélyukon.
A klubhelyiség zsúfolásig tele volt. A diákok javában falták a nagyteremből felküldött ételeket, csak Hermione várakozott magányosan az ajtó mellett, míg a hármas oda nem lépett hozzá. Egy ideig zavart hallgatásba burkolózva álldogáltak, majd lesütött szemmel mind a négyen elmotyogtak egy-egy „köszönöm"-öt. Azután szaladtak tányért szerezni maguknak.
Attól a perctől fogva Hermione Granger a barátjuk volt. Vannak helyzetek, amelyekben az ember akarva-akaratlanul is megkedveli a másikat. Egy négyméteres hegyi trollal szembenézni - nos, ez pontosan ilyen helyzet.
Másnap reggel az egész iskola arról beszélt, hogyan bánt el a három griffendéles gólya az elszabadult trollal. Draco Malfoy a nagyterembe lépve ösztönösen őket kereste a tekintetével: ott ültek a Griffendél asztalánál és boldogan beszélgettek. Már a sárvérű Granger is betársult hozzájuk; a pletykák szerint őt mentette meg Potter, Weasley és Lucy.
Draco leült a Mardekár asztalához és szedett magának a pirítósból. Nem tudta nem észrevenni a kötést Lucy kezén. Nyilván megsérült a harcban. Vajon hogyan? Ki hibájából? A fiú biztosra vette, hogy Weasley bénázott el valamit, és legszívesebben megátkozta volna a szeplőst, amiért veszélybe sodorta a lányt. De Potter se volt sokkal jobb. Miért nem volt képes megvédeni a saját húgát? Törődnek vele egyáltalán? Magukkal rángatják egy csomó életveszélyes helyzetbe, nem törődve azzal, hogy azokat nem véletlenül minősítik életveszélyesnek. Draco sosem hagyná, hogy Lucynak valami baja essen, ebben biztos volt. A tökleves poharáért nyúlt, de a keze megállt a mozdulat közben. Mégis mi a fenét művel? Miért foglalkozik velük egyáltalán? Nincs jobb dolga, mint folyamatosan Potteréket lesni? A szájához emelte a poharat és jó nagyot húzott a tökléből, amitől kicsit kitisztult a tudata.
Elég volt. Amióta a Roxfortban volt, nem törődött mással, csak Lucyvel. Bárhová ment a kastélyban, mindenhol őt kereste a tekintetével, bájitaltanon a lány minden mozdulatát leste és meg tudta volna fojtani Piton professzort egy üstben, amiért kritizálni merte őt. És ez volt a legaggasztóbb. Lucy még a saját házvezetőtanáránál is fontosabb lett volna? Na nem, az ki volt zárva. Ezt az egészet csak beképzelte. Biztosan csak azért volt a fejében ekkora felhajtás körülötte, mert ő volt Lucy Potter. A lány, aki túlélte. Ugyan melyik srác tudta volna teljesen figyelmen kívül hagyni.
Draco megtörölte a száját, felállt és kísérőivel együtt elhagyta a nagytermet. Meggyőzte magát, hogy csak amiatt törődik Lucyvel, mert híres. Nem a lány érdekelte. Hanem csak a hírneve.
Igen, csak a hírneve...