Chapter 9
Vezet a Griffendél
Harry és Lucy megfogadták Dumbledore tanácsát és nem keresték többet Edevis tükrét. Szívesen elfelejtették volna, amit a tükörben láttak, de ez nem ment olyan könnyen. A lánynak egyre gyakrabban voltak lidérces álmai: újra és újra azt látta, hogy a szüleit elnyeli egy felvillanó zöld fény és közben valaki éles hangon kacag. Mikor Harrynek fojtott hangon elmesélte ezt, kiderült, hogy a fiú is ugyanilyen problémákkal küszködött.
Hermione, aki a téli szünet utolsó napján tért vissza, vegyes érzésekkel fogadta a történteket. Egyrészt elborzadt, ha belegondolt, hogy Harry és Lucy három egymást követő éjjel is tilosban járt („És ha Frics elkapott volna titeket?!"), másfelől csalódott volt, hogy a testvérpár nem derített fényt Nicolas Flamel kilétére.
Már szinte teljesen feladták a reményt, hogy találnak valaha valamit Flamelről, bár Harry még mindig azt mondta, hogy valahol már olvasta a nevét. A téli szünet végével aztán visszarázódott minden a normális, zajos kerékvágásba. Órák mellett csak tíz percekre tudtak bejárni a könyvtárba, plusz, Harrynek még edzései is voltak.
Az egyik ilyen alkalommal Lucy, Ron és Hermione a klubhelyiségben ültek és várták a fiú visszatértét. Míg Lucy az egyik bűbájokat tartalmazó könyvet olvasgatta, addig két barátja sakkozott. Ez volt az egyetlen dolog, amiben Hermione néha veszített. Odakint zuhogott az eső, sártengerré változtatva mindent. Lucy nem irigyelte a bátyját, hogy ilyen időben kellett odakint repülnie, aki nem sokkal később meg is érkezett, talpig sárban és csurom vizesen.
- Maradj csöndben egy kicsit - szólt Ron, mikor Harry leült mellé. - Hadd koncentráljak…
- Mi a baj? - kérdezte Lucy, és becsukta a könyvét. Tekintete testvére arcát tanulmányozta. - Borzalmasan nézel ki.
- Piton fogja vezetni a következő meccset - közölte fojtott hangon Harry, mindenféle bevezető nélkül. Ron és Hermione egy pillanat alatt megfeledkeztek a sakkról, Lucy pedig eltátotta a száját. - Nem tudom, honnan jött ez neki, de Wood most mesélte. Piton lesz a bíró a következő meccsünkön.
- Ne játssz! - vágta rá gondolkodás nélkül Lucy.
- Jelents beteget! - mondta Ron.
- Mondd azt, hogy elaludtál! - vetette fel Lucy.
- Színlelj lábtörést! - javasolta Hermione.
- Tényleg törd el a lábad! - melegedett bele Ron.
- Nem tehetem - rázta meg a fejét Harry. - Nincs tartalék fogónk. Ha kiszállok, a Griffendélnek le kell mondania a meccset.
- Majd én játszom helyetted! - jelentette be Lucy. - Erre az egy meccsre beugrok helyetted…
- Nem - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Harry. - Nem fogod veszélybe sodorni magad miattam.
Ebben a pillanatban Neville bukfencezett be a klubhelyiségbe. Hogy miként sikerült bemásznia a portré mögötti lyukon, az külön rejtély volt, mivel - amint azt Lucyék rögtön észrevették - a Lábbilincselő átok ült rajta. Ezek szerint páros lábbal szökdelt fel a Griffendél-toronyba. Mindenki dőlt a nevetéstől, kivéve Hermionét, aki nyomban odaszaladt és elmondta az ellenátkot. Neville remegve feltápászkodott.
- Ki tette ezt veled? - kérdezte Hermione, miközben odavezette a fiút Harryhez, Ronhoz és Lucyhez.
- Malfoy - felelte remegő hangon Neville. Lucyben feltámadt a düh. - A könyvtár előtt találkoztam fele. Azt mondta, épp keres valakit, akin gyakorolhat.
- Jelentsd McGalagony professzornak! - bíztatta Hermione, de Neville csak a fejét rázta.
- Nem akarok még több bajt - motyogta.
- Nem hunyászkodhatsz meg! - szólt Ron. - Malfoy amúgy is megszokta, hogy csak úgy átsétálhat az embereken, nem kell még jobban megkönnyíteni a dolgát.
- Személyes véleményem szerint - szólt közbe Lucy a kezét dörzsölve -, kénytelenek vagyunk a saját kezünkbe venni a dolgokat. Velem vagy, Ron?
- Mi az, hogy! - pattant fel a fiú. - Most végre megfizet, amiért a családomat szekálja.
- Álljatok le! - próbálta leállítani őket Hermione. - Ne emiatt veszítsünk pontot! És ha Piton meglát titeket, még büntetőmunkát is kaptok, sőt, ha rajta múlik, ki is csapnak titeket!
- Á, hogy Merlin vinné el! - huppant vissza a foteljébe Ron.
- Nem érdemlem meg, hogy griffendéles legyek, mert nem vagyok elég bátor - mondta Neville fej leszegve. - Ti egyből nekimennétek és nem féltek semmitől. Én nem ilyen vagyok. Bár, ezt nem szükséges közölnetek velem - Malfoy már megtette.
Harry ekkor belekotort a zsebébe, és előhalászott egy csokibékát. Odaadta a sírással küszködő Neville-nek.
- Te tucatnyi Malfoynál is többet érsz - jelentette ki bátorítóan. - A Teszleg Süveg a Griffendélbe osztott be, nem? És hol van Malfoy? A tetves Mardekárban.
- Jól beszélsz, Harry - dicsérte meg Lucy a bátyját, aki erre enyhén elpirult.
Neville szája erőtlen mosolyra húzódott. Kibontotta a csokibékát.
- Kösz, Harry… Asszem, most lefekszem. Tessék, a kártya. Gyűjtöd, nem?
Mikor Neville elballagott, Harry megnézte a Híres Varázslók kártyát.
- Megint Dumbledore - állapította meg. - Az ő képe volt a legelső…
Egyszerre elakadt a lélegzete. Lucy egy pillanatig azt hitte, hogy Harrynek valami rohama lesz, de a fiú hirtelen megfordította a kártyát és átfutotta a szöveget. Azután Lucyra, Ronra és Hermionére nézett.
- Megtaláltam! - suttogta. - Megtaláltam Flamelt! Ugye megmondtam, hogy láttam már valahol a nevét? Idefele a vonaton olvastam! Tessék: „Dumbledore fedezte fel a sárkányvér tizenkét felhasználási módját, és jelentősek a tudóstárával, Nicolas Flamellel végzett alkímiai kutatásai is"!
Hermione talpra szökkent. Utoljára akkor tűnt ilyen izgatottnak, amikor kijavítva visszakapták a legelső házi feladatukat.
- Ne menjetek sehova! - parancsolta, és felrohant a hálószobákhoz vezető lépcsőn. A lent maradó hármasnak jóformán arra se volt ideje, hogy elcsodálkozzanak, már vissza is tért, karjában egy hatalmas régi könyvvel. - Eszembe se jutott, hogy ebben keressem! - súgta izgatottan. - Néhány hete vettem ki a könyvtárból, hogy legyen nálam valami könnyű olvasmány is.
- Könnyű…? - morogta Ron. Hermione csendre intette, és lapozgatni kezdte a könyvet. Végül megtalálta, amit keresett.
- Tudtam! Tudtam!
- Most már beszélhetünk? - kérdezte mogorván Lucy. Hermione ügyet sem vetett rá.
- Nicolas Flamel - suttogta drámai hangon - az egyetlen ember, aki el tudta készíteni a bölcsek kövét!
A várt hatás elmaradt. Egyedül Lucy szeme kerekedett el: emlékezett rá, hogy egy régi könyvben olvasott a bölcsek kövéről, de nem teljesen emlékezett rá.
- A micsodát…? - kérdezte Ron és Harry kórusban.
- Jaj istenem, milyen műveletlenek vagytok! Tessék, olvassátok el!
Azzal odatolta a fiúk elé a nagy könyvet. Lucy kettejük válla fölött áthajolva olvasta el a mutatott részt.
Az alkímia ősi tudománya egy különleges képességekkel bíró anyagot, a legendás „bölcsek kövé"-t kutatja. A kő mindenfajta fémet vegytiszta arannyá változtat, és általa nyerhető az életelixír nevű folyadék is, amely halhatatlanságot biztosít fogyasztójának.
Az évszázadok során számos helyről jelezték a bölcsek köve felbukkanását. A jelenleg fellelhető egyetlen kő Nicolas Flamel úr, a kiváló alkímista és operakedvelő birtokában van. Flamel, aki tavaly ünnepelte hatszázhatvanötödik születésnapját, visszavonultan és devoni házában feleségével, a hatszázötvennyolc esztendős Perenelle-lel.
- Értitek már? - szólt izgatottan Hermione, mikor a hármas végzett az olvasással. - A kutya a Flamel-féle bölcsek kövét őrzi! Flamel biztosan megkérte barátját, Dumbledore-t, hogy vigyázzon rá, mert megtudta, hogy valaki vadászik a kőre.
- Szóval ezért kellett áthozni ide a Gringotts-ból - gondolkodott hangosan Lucy. - Dumbledore simán rá merte bízni a szállítást Hagridra, elvégre ki merne megtámadni egy ekkora óriást? Ő meg összekötötte a mi Abszol úti kiruccanásunkkal.
- Egy kő, ami aranyat csinál és örök életet ad? - csóválta a fejét Harry. - Nem csoda, hogy Pitonnak fáj a foga rá. Bárki szívesen elfogadná.
- És az sem csoda, hogy nem találtuk Flamelt a Varázslás modernkori fejlődésében - tette hozzá Ron. - Nem éppen modernkori pasas, ha hatszázhatvanöt éves.
Lucy, Ron és Harry még a másnapi sötét varázslatok kivédése órán is arról sustorogtak, hogy mi mindenre tudnák használni a bölcsek kövét. Lucy kijelentette, hogy megvenné a legjobb seprűt, amit csak kapni lehetett, a többi pénzét meg félretenné későbbre, Ron pedig egy saját kviddicscsapatot vett volna. Erről Harrynek eszébe jutott Piton és a közelgő mérkőzés; legalábbis az elkövetkező szavaiból ez derült ki.
- Játszom a meccsen… - közölte döntését barátaival. - Ha meghátrálnék, a mardekárosok azt hinnék, hogy megijedtem Pitontól. Majd én megmutatom nekik… Letörlöm a képükről a vigyort.
- Mi meg majd téged törlünk fel a pályáról - aggodalmaskodott Hermione, s most senki sem mondta, hogy alaptalanul…
Magabiztos elhatározás ide vagy oda, ahogy közeledett a mérkőzés, Harryn látszott, hogy egyre jobban fél. Éppenséggel Lucy sem volt valami nyugodt: tehetetlennek érezte magát, amiért végig kellett néznie, ahogy Harry lassan már rettegve ment mindenhová, Pitontól tartva. Mindketten úgy érezték, hogy bárhová mennek, mindenütt a tanárba botlanak. Néha az is megfordult a fejükben, hogy a professzor követi őket és csak az alkalomra vár, hogy elkaphassa őket. Piton most már gyakorlatilag minden bájitaltanon szerét ejtette, hogy beléjük kössön, de Harry sokkal jobban megszenvedte ezt, mint Lucy.
Másnap délután, mikor Ron és Hermione az öltöző előtt sok sikert kívántak Harrynek, Lucy csak megölelte őt, belesűrítve minden mondanivalóját a gesztusba. Harry szorosan visszaölelte és erőtlenül mosolygott, mikor megfordultak és otthagyták. Felmentek és helyet foglaltak a lelátón. A mellettük ülő Neville nem értette, miért vágnak olyan komor és aggódó képet, s az sem volt világos számára, hogy miért van kéznél a pálcájuk. Ugyanis titokban mindhárman gyakorolták a Lábbilincselő átkot (Lucy még a fagyasztó bűbájt is), és elhatározták, hogy használni is fogják, ha észreveszik, hogy Piton bántani akarja Harryt.
- Ne felejtsd el: locomotor mortis - súgta Hermione. Ron a talárja ujjába rejtette a varázspálcáját.
- Tudom - sziszegte. - Ne piszkálj már! Különben is, Lucyre miért nem szálltál rá?
- Mert én magamtól is tudom - szólt közbe a lány. Mikor elkapta Ron mérges pillantását, bocsánat kérően megrázta a fejét. - Ne haragudj. Csak nagyon ideges vagyok.
- Nem te vagy az egyetlen - nézett a pálya felé Ron. - De bocsánatkérés elfogadva.
A csapatok kivonultak a pályára. Piton nagyon dühös képet vágott, ahogy a griffendélesek felé nézett. Lucy egy darabig nem tudta az okát, de egy félreeső pillantásból mindent megértett.
- Nézzétek! - suttogta izgatottan. - Ott ül Dumbledore!
- Hol? - kérdezte egyszerre Ron és Hermione. Amint megtalálták az ezüstszürke szakállú idős varázslót, mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottak.
- Akkor Harry biztonságban van - mondta Hermione.
- Talán ezért is vág olyan dühös képet Piton - jegyezte meg Ron. - Nézzétek, elkezdték… Jaj!
Valaki beletérdelt a tarkójába. Pont az az ember volt, akit Lucy még a legjobb napjain sem akart látni, de most aztán végképp nem: Malfoy.
- Bocs, Weasley, nem vettelek észre - Malfoy rávigyorgott Crakra és Monstrora. - Kíváncsi vagyok, ma meddig bír Potter a seprűjén maradni. Ki akar fogadni? Nem fogadunk, Weasley?
- Ha jót akarsz magadnak Malfoy, akkor eltakarodsz innen - vetette oda Lucy, mielőtt Ron megszólalhatott volna. Bár, a fiú talán nem is akart válaszolni: Piton épp büntetőt ítélt a Hugrabug javára, mert George felé ütött egy gurkót. Hermione az összes ujját keresztbe téve sandított Harryre, aki úgy körözött a pálya fölött, mint az áldozatra leső héja.
- Tudjátok, hogyan válogatják össze a griffendélesek a csapatukat? - szólalt meg fennhangon Malfoy pár perccel később, amikor Piton minden ok nélkül újabb szabaddobást ítélt meg a Hugrabugnak. - Azokat válogatják be, akiket sajnálnak: Pottert, akinek nincsenek szülei, Weasleyéket, akiknek nincs pénzük - csak Neville Longbottom hiányzik közülük, akinek nincs esze.
Neville fülig pirult, de gyorsan összeszedte magát. Hátrafordult és farkasszemet nézett Malfoyjal.
- Tucatnyi Malfoynál is többet érek - dadogta. Malfoy, Crak és Monstro a hasukat fogták a nevetéstől. Ron és Lucy még mindig nem merték levenni a szemüket a meccsről, de azért egymás után megjegyezték:
- Ez a beszéd, Neville.
- Jól csinálod, állj csak ki magadért.
- Longbottom, ha az ész aranyból volna, te szegényebb lennél, mint Weasleyék, pedig az nagy szó.
Lucy most már nem bírta tovább. Megpördült a tengelye körül és pálcájával egyenesen Malfoy szeme közé célzott.
- Figyelmeztetlek, Malfoy, még egy szó és…
- Lucy! - vágott a szavába Hermione. - Harry…!
- Mi?! Hol…?! - fordult vissza a lány. Harry váratlanul látványos zuhanórepülésbe kezdett. A közönség tapssal jutalmazta a mutatványt. Hermione felállt, és a szájába dugta keresztbe tett ujjait, úgy szurkolt a puskagolyó módjára száguldó Harrynek.
- Szerencséd van, Weasley - élcelődött Malfoy. - Potter talált neked valami aprópénzt a földön.
Ez már több volt a soknál. Malfoynak megijedni se volt ideje, máris a földön találta magát, mellkasán Ronnal. Neville - rövid habozás után - hátramászott segíteni. Lucy azonban úgy szorongatta a pálcáját, hogy kis piros szikrák kezdtek kipattanni a végéből; egy pillanatra sem tudta levenni a szemét bátyjáról.
- Gyerünk, Harry! - sikította Hermione. Felugrott a padra, úgy meredt barátjára, aki most egyenesen Piton felé suhant. Lucy összekulcsolta a kezeit, a szíve majd kiugrott a helyéről és mindenhol azt a kis arany labdát kereste, amit Harry üldözőbe vett. Mögötte Ron teljes erejéből ütötte Malfoyt, aki nem hagyta magát, Neville pedig minden erejét összeszedve állta a sarat Crak és Monstro ellen.
Odafent a levegőben Piton megfordította a seprűjét. Épp csak annyit látott, hogy elsuhan mellette valami piros - a következő pillanatban Harry kijött a zuhanórepülésből, és diadalmasan a magadba lendítette a karját. A cikesz ott volt a markában.
A közönség tombolt. Új rekord született! Senki nem emlékezett olyan kviddicsmeccsre, ahol a fogó ilyen gyorsan, alig öt perc után elkapta a cikeszt.
- Ron! Ron, hova tűntél? Vége a meccsnek! Harry megnyerte! Nyertünk! Vezet a Griffendél! - Hermione és Lucy az örömtől sikoltozva táncoltak a lelátó padján, majd összeölelkeztek.
Harry fél méterrel a föld fölött leugrott a seprűjéről. A Griffendél-szurkolók betódultak a pályára; a tömeget Lucy vezette, aki elől rohanva egyenesen Harry nyakába vetette magát, de a lendülettől mindketten hátra estek a földre. Körülöttük mindenki nevetett, ahogy a lány testvére nyakát szorongatta.
- Annyira büszke vagyok rád, Harry! - sikongatta bele a fiú fülébe Lucy.
A körülöttük állók felsegítették a testvérpárt, majd, mikor felálltak, Lucy a magasba emelte Harry karját, mire a tömeg diadalmasan felordított. Időközben Piton is leszállt a földre - sápadtan, elfehéredett ajakkal meredt Harryre, de egy szót sem szólt.
A két Potter egy kéz súlyát érezte a vállukon, s mikor hátrafordultak, Dumbledore mosolygós arcát pillantották meg.
- Gratulálok - szólt a professzor olyan halkan, hogy csak ők hallhatták. Szavait Harrynek címezte. - Látom, sikerült túltenned magad azon a tükör dolgon… Szorgalmas voltál… Ennek örülök.
A Griffendél-szurkolók ekkor megrohamozták Harryt és a vállukon hordozták körül őt a stadionban. Míg Lucy az események sűrűjében volt, Ron és Hermione csak távolról integettek oda barátjuknak. Ronnak a vérző orra alatt is fülig ért a szája.
Piton közben meg kiköpött mérgében.
Egy órával később Harry kilépett az öltözőből, hogy Lucy társaságában visszavigye Nimbusz Kétezresét a seprűtárolóba. Bármennyit erősködött, a lány meg akarta várni. Miközben a nedves füvön sétáltak, boldogan, szinte euforikus hangulatban beszélgettek.
- Alig tudom elhinni, hogy megcsináltuk - mondta Harry.
- Te csináltad meg - mutatott rá Lucy. - Ez volt az eddigi legjobb megmozdulásod. Tudod, meddig tartott a meccs? Öt percig! Öt perc alatt elkaptad a cikeszt, miközben a meccs még szinte el sem kezdődött. Fantasztikus voltál!
- Bármilyen furcsa, büszke vagyok - nézett fel mosolyogva a fiú a kastélyra. - Úgy érzem, végre tettem valamit, amiért tényleg büszke lehetek. Végre senki sem mondhatja, hogy csak a nevem híres.
- Senki sem mondta, hogy csak amiatt vagy híres - dorgálta meg enyhén a lány. - Ha arra gondolsz, amit Malfoy szokott mondani rólad, akkor azt gyorsan felejtsd el.
- Igyekszem - mosolygott Harry.
Időközben megérkeztek a seprűtárolóhoz. A fiú még nem tette be a Nimbuszt, hanem hátát a deszkaajtónak vetette és felnézett a Roxfortra. Lucy is megállt mellette és ő is elmerengett a kastályt nézve. Az iskola ablakait vörösre festette a lenyugvó nap fénye.
- Vezet a Griffendél… - mondta álmodozó hangon a lány.
- Igen… Tényleg sikerült.
- Most olyan szívesen megnézném Piton arcát! - lelkesült fel Lucy. - Biztos majd megfő a mérgében, hogy neked köszönhetően megelőztük a Mardekárt.
Harry azonban erre nem válaszolt, hanem helyette a kastély lépcsőjét bámulta. Lucy követte a tekintetét és egy csuklyás alakot látott, ahogy a Tiltott Rengeteg felé tartott. Szemmel láthatóan kerülni akarta a feltűnést. Miután jobban szemügyre vette, feltűnt neki, hogy a titokzatos alak kissé sántít.
- Piton… - suttogta alig hallhatóan Harry.
- Amíg mindenki más vacsorázik, addig ő a Rengetegbe megy - állapította meg Lucy. - Mégis miben sántikál?
- Nem tudom, de jobb, ha megnézzük. - Harry a lába közé kapta a Nimbusz Kétezrest, megvárta, míg Lucy felmászik mögé és átkarolja a derekát, majd felröppent a magasba. Elsiklottak az iskola fölött és a fiú épp akkor szúrta ki Pitont, mikor az már elérte az erdő szélét.
Egy szempillantás múlva a tanár eltűnt a Rengetegben. Harry elkezdett lassú köröket leírni a fák koronái fölött, miközben mindketten a lombokat fürkészték. Egyszer csak Lucy beszélgetés hangjaira hívta fel a fiú figyelmét, aki erre ereszkedni kezdett és leszállt egy toronymagas bükkfára.
Harry gyorsan megfelelő pozícióba helyezkedett egy hirtelen, gyors indulásra, miközben Lucy addig mászott a vastag ágon, míg alkalmas helyet nem talált a leskelődéshez. Piton nem volt egyedül. Egy homályba burkolózó tisztáson állt, Mógus társaságában. Lucy nem látta a turbános professzor arcát, de akadozó beszédéről felismerte őt. A tanár még a szokásosnál is jobban dadogott. Lucynak hegyeznie kellett a fülét, ha el akart csípni egy-két mondatot.
- …ne-nem tudom, mi-miért éppen itt akartál ta-találkozni velem, Perselus…
- Úgy gondoltam, jobb, ha ez köztünk marad - felelte hűvösen Piton. - A diákok előtt nem beszélhetünk a bölcsek kövéről.
Harry majdnem leejtette a seprűjét és Lucy is majdnem elengedte az ágat, amibe kapaszkodott. Mindkettőjüket meglepte ez a fordulat: nem várták, hogy Piton tényleg a bölcsek kövére hajt.
- Rájöttél már, hogyan lehet kijátszani Hagrid bestiáját?
- De-De hát Perselus, én…
- Ne akarj magadra haragítani, Mógus! - csattant fel Piton és még közelebb lépett a professzorhoz.
- Ne-Ne-Nem tudom, hogy mi-mire…
- Dehogynem, nagyon is jól tudod, mire célzok…
Egy bagoly olyan hangosan huhogott fel, hogy a két gyerek kis híján újra leesett a fáról. Mikor rendbe szedték magukat, ezt hallották:
- Vesd be a kis hókuszpókodat. Én tudok várni.
- De-De-De én nem…
- Hát jó - vágott a szavába Piton. - Hamarosan újra elbeszélgetünk. Addig fontold meg a dolgokat és döntsd el, kihez akarsz hűséges lenni.
Azzal Piton az arcába húzta a csuklyáját és faképnél hagyta Mógust. A professzor csak állt a tisztáson, és dermedten nézett a távolodó Piton után. Lucy és Harry gyorsan felültek a seprűre és eltűntek onnan, mielőtt bárki gyanakodni kezdett volna az ottlétükre.
- Ti meg hol voltatok? - sopánkodott Hermione.
- Győztünk! Győztél! Győztünk! - ujjongott Ron és jól hátba csapkodta Harryt. - Malfoy kapott tőlem egy csinos kis monoklit, Neville pedig egyedül kiállt Crak és Monstro ellen! Még nem tért magához, de Madam Pomfrey szerint gyorsan fel fog épülni. Most aztán megmutattuk a Mardekárnak! A klubhelyiségben mindenki csak rád vár. Bulit csapunk, Fred és George még sütit is loptak a konyháról!
- Az ünneplés ráér - zihálta Lucy -, de ezt most rögtön hallanotok kell. Keressünk egy üres termet…
Bezárkóztak egy olyan helyiségbe, ahol se ember, se Hóborc nem halhatta őket, és a két Potter felváltva beszámolt barátaiknak a történtekről.
- …szóval tényleg a bölcsek kövéről van szó - fejezte be Harry -, és Piton rá akarja kényszeríteni Mógust, hogy segítsen neki. Megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hogyan lehet kijátszani Bolyhoskát, és mondott valamit Mógus „hókuszpókuszá"-ról is.
- Valószínűleg nem csak Bolyhoska védi a követ - vette át a szót Lucy -, hanem egy csomó más varázslat is. Biztos Mógus is csinált valamilyen feketemágia-ellenes bűbájt, amit Pitonnak meg kell törnie…
- Ezek szerint a kő csak addig van biztonságban, amíg Mógus állja a sarat? - kérdezte riadtan Hermione.
- Ha Mógus beadja a derekát, Pitonnak könnyű dolga lesz… - csóválta a fejét Ron. Azzal, ugyan aggodalmakkal telve, de elindultak a klubhelyiségbe, hogy együtt ünnepeljenek barátaikkal.
Draco a gyengélkedőről tartott vissza a klubhelyiségébe. Madam Pomfrey gyorsan eltüntette azt a monoklit a szeme körül, de a nyomát a fiú még mindig érezte. Szégyennek érezte, hogy Weasley képes volt ekkorát behúzni neki, Crak és Monstro pedig még túlerőben se tudtak egyértelmű győzelmet aratni Longbottom fölött. Szégyen, hogy nem tudtak mit kezdeni a két szánalmas aranyvérűvel.
Ahogy a csendes folyosókon haladt, észrevette Pottert és Lucyt, ahogy lélekszakadva rohantak fel a lépcsőn. Észre se vették őt, annyira siettek valahová. Valószínűleg ünnepelni, gondolta Draco keserűen. Persze, hogy ünnepeltek, hiszen ők voltak az elsők a pontversenyben. Mégis, valahol a lénye legmélyén örült Lucy örömének. De ezt az érzést gyorsan el is nyomta. Nem, nem és nem. Megfogadta a szünet végén, hogy olyan mélyre temeti el a gyengeségét, hogy soha senkinek még csak eszébe se jusson keresni. Úgy gondolta azonban, hogy a kviddicsmeccs alatt sikeresen támadta a lányt azzal, hogy sértegette Weasleyéket. Valószínűleg ez volt Lucy gyengepontja: a számára fontos emberek bántalmazása. Akkor Draconak ezt kellett kihasználnia. Így nem kellett közvetlenül a lányhoz sértéseket vágnia, hanem elég volt a vérárulókat és Potteréket megtámadnia.
Igen, ez így jó lesz, gondolta elégedetten és halványan elmosolyodott. Azonban a mosolyában semmi öröm nem volt.