Chapter 14
Az Abszol út
Miután Harry megérkezett, Lucy és Ron is kivirultak. Az elmúlt két havi kedvetlenség és ingerlékenység egy csapásra átadta a helyét a boldogságnak és a felhőtlen mókának. Harry négyszemközt elmondta Lucynek, hogy a Privet Drive-i életéhez képest az volt számára a legfurcsább, hogy itt mindenki szerette őt. A lánynak is feltűnt, hogy Mrs Weasley folyton a fiú ruháival foglalkozott, és minden étkezésnél három repetát igyekezett belediktálni. Mr Weasley pedig mindig maga mellé ültette az asztalnál, hogy kérdésekkel bombázhassa a muglik életéről.
A Roxfortból Harry érkezése után körülbelül egy héttel kaptak hírt. Mikor Lucy Ginnyvel együtt lement reggelizni, csak a szülőket találta a konyhában, de nem sokkal később Harry és Ron is befutott. Ginny Harry láttán nyomban leverte a zabkásás tálat. A kislány általában hajlamos volt felborítani és lelökni dolgokat a fiú jelenlétében. Most lemászott az asztal alá, hogy összeszedje a tál darabjait, s mikor előkászálódott, az arca olyan vörös volt, mint a lemenő nap. Közös szobájuk falai között Ginny elárulta Lucynek, hogy egyáltalán nem tudja kezelni a helyzetet, hogy Harry Potter itt van és mindig annyira ideges, hogy sosem figyel a környezetére. Fogadott nővére bármennyire igyekezte megnyugtatni, a kislány ugyanolyan szétszórtnak tűnt, mint a legelső alkalommal.
- Levelek jöttek az iskolából - jelentette Mr Weasley, és egy-egy zöld tintával megcímzett, sárgás pergamenborítékot nyújtott át a már jelenlévő gyerekeknek. - Dumbledore már tudja, hogy itt vagy, Harry. Az ő eszén nem lehet túljárni. A ti leveletek is megjött - tette hozzá, mikor Fred és George is leszédelegtek a lépcsőn, pizsamában és mezítláb.
Amíg a gyerekek a leveleket olvasták, csend ült a konyhára. Lucynek megírták, hogy a Roxfort Express szokás szerint szeptember elsején indul a King's Cross pályaudvarról, s közölték az új tanévben kötelező olvasmányok listáját is: ebben egy bűbájtanra szükséges könyv és Gilderoy Lockhart összes eddig megjelent könyve szerepelt. A férfi állítólag hatalmas varázsló, rengeteg veszélyes lénnyel bánt el, kalandairól pedig mindig könyvet írt; ezek főként a női olvasók között voltak elterjedtek.
Fred, aki már végigolvasta saját listáját, belesandított Lucyébe.
- Látom, nektek is meg kell vennetek Lockhart összes könyvét - állapította meg. - Az új sötét varázslatok kivédése tanár biztos Lochart-rajongó - tuti, hogy nő. - Fred elkapta anyja pillantását, és ezentúl inkább a lekváros kenyerével foglalkozott. Mrs Weasleyről minden gyerek tudta, hogy nagy rajongója a fent említett varázslónak.
- Ez nem lesz olcsó mulatság - nézett a szüleire George. - Lockhart könyvei nagyon drágák…
- Majd csak megvesszük őket valahogy - legyintett Mrs Weasley, de arckifejezése ellentmondott derűlátó szavainak. - Ginnynek sok mindent meg tudunk szerezni használtan.
- Nahát; te idén leszel elsős a Roxfortban? - fordult a kislányhoz Harry. Ginny bólintott; közben a füle tövéig elvörösödött, és belekönyökölt a vajtartóba. Ezt szerencsére csak a Potter testvérek látták, mivel ekkor lépett be a konyhába Percy. Ő már felöltözött; kötött mellényén ott villogott a prefektusi jelvény.
- Jó reggelt - köszönt kurtán. - Szép napunk van.
Percy leült az utolsó székre, de nyomban fel is pattant, és kihúzott maga alól egy tépett, szürke tollseprűt - aki valójában egy lélegző bagoly volt.
- Errol! - kiáltott fel Ron. Átvette bátyjától az alélt állatot, és egy levelet húzott ki a szárnya alól. - Na végre… Hermione válaszát hozta.
- Megírtuk neki, hogy elmegyünk megszöktetni téged Dursleyéktől - magyarázta Lucy, mikor észrevette Harry kérdő pillantását.
Ron időközben megpróbálta ráültetni Errolt a hátsó ajtó melletti padra, de a bagoly nyomban leesett.
- Szánalmas vagy - motyogta Ron, és az edényszárító tálcára rakta a madarat. Azután feltépte Hermione levelét, és hangosan olvasni kezdte.
Kedves Lucy, Ron és Harry, ha ott vagy!
Remélem, minden rendben ment, Harry is jól van, és nem csináltatok semmi törvénybe ütközőt, amikor kimentettétek. Azzal csak bajba kevernétek Harryt. Nagyon aggódtam, és ha Harry is jól van, kérlek, haladéktalanul értesítsetek róla, de talán inkább Árésszal, mert attól félek, ez már nem élne túl egy újabb fordulót.
Természetesen nagyon sokat kell tanulnom…
- Hogyhogy? - háborgott Ron. - Hiszen szünidő van!
- Ne feledd, hogy Hermionéról beszélünk - mondta Lucy.
…és jövő szerdán Londonba megyünk megvenni az új könyveimet. Mit szólnátok, ha találkoznánk az Abszol úton?
Írjatok, hogy mi újság!
Üdvözlettel,
Hermione
- Remek, akkor a ti dolgaitokat is be tudjuk szerezni - bólintott Mrs Weasley, és elkezdte leszedni az asztalt. - Mi a mai program?
Lucy, Harry, Ron, Fred és George kviddicsedzést terveztek. Seprűikkel a hátukon baktattak fel a kis elkülönített részhez és igazi kviddicslabdák helyett almákat dobáltak egymásnak. (Nyilván nem akarták, hogy az a bizonyos eset megismétlődjön.) Felváltva ülték meg Harry Nimbusz Kétezresét, hisz az messze jobb volt bármelyikük seprűjénél; Ron régi Hullócsillagát vagy Lucy Meteorját sokszor még az arra szálldogáló lepkék is megelőzték. A gyerekek Percyt is hívták, de ő bokros teendőire hivatkozva otthon maradt.
- Bár tudnám, miben fő a feje - morfondírozott Fred még az odaúton. - Mintha kicserélték volna.
- Előtted egy nappal érkeztek meg a vizsgaeredményei - mesélte George Harrynek -: tizenkét R.B.F.-et kapott, de még csak nem is dicsekedett vele.
- Rendes Bűbájos Fokozat - magyarázta Lucy bátyja értetlen pillantását látva. - Billnek is tizenkettő volt.
- Ha nem vigyázunk, még egy iskolaelső lesz a családban - borzongott meg Fred. - Azt a szégyent nem élném túl.
- Nem tudom, hogyan fogják anyáék kifizetni az idei iskolai cuccainkat - szólalt meg rövid hallgatás után George. - Öt sorozat Lockhart könyveiből! Sőt, Ginnynek még talár is kell, meg varázspálca…
Lucy és Harry sokatmondó pillantást váltottak. Mindketten kényelmetlenül érezték magukat, hiszen rájuk egy kisebb vagyon várt a Gringotts londoni fiókjának egyik föld alatti széfjében. A pénzt a szüleiktől örökölték és hiába próbálta meg Lucy már többször felajánlani a segítségét a Weasley-családnak, ők mindig kedvesen, de határozottan visszautasították.
A következő szerda reggel Mr Weasley korán felébresztette a gyerekeket. Valamennyien sietve elfogyasztották a fejenkénti fél tucat sonkás szendvicset, majd kabátot húztak, és Mrs Weasley egy virágcserepet emelt le a konyhai tűzhely párkányáról.
- Fogytán az anyag - állapította meg, miután belenézett a cserépbe. - Ilyet is vennünk kell… Óh, a vendégé az elsőbbség. Csak utánad, Harry drágám!
Azzal a fiú felé nyújtotta a virágcserepet. Harry értetlenül pislogott.
- M-Mit csináljak vele? - kérdezte bizonytalanul.
- Még soha nem utazott Hop-porral! - csapott a homlokára Ron. - Bocs, Harry, elfelejtettem.
- Soha? - csodálkozott Mrs Weasley. - De hát akkor hogyan jutottál el tavaly az Abszol útra?
- Metróval…
- Tényleg? - kapott a szaván Mr Weasley. - Akkor utaztál mozgólépcsőn! Mondd csak, pontosan hogyan…
- Ne most, Arthur - fojtotta belé a szót Mrs Weasley. - A Hop-porral sokkal kényelmesebben lehet utazni…
- Már akinek - mormogta az orra alá Lucy. Sose szerette ezt a fajta módszer; mindig tiszta korom lett utána a ruhája.
- …de nem is tudom, ha még sosem használtad… - bizonytalanodott el Mrs Weasley.
- Ne aggódj, anya - szólt közbe Fred. - Figyeld, hogyan csináljuk, Harry.
Azzal kivett a virágcserépből egy csipet Hop-port, majd a tűzhelybe lépett, és beleszórta. A lángok nyomban smaragdzöldre színeződtek, és hangos moraj közepette embermagasságba csaptak. Fred belépett a tűzbe, és elkiáltotta magát: „Abszol út!", azzal eltűnt, mint a kámfor.
- Érthetően kell beszélned, drágám - magyarázta Mrs Weasley, miközben George is a virágcserép után nyúlt. - És ügyelj rá, hogy a megfelelő rostélyon menj ki.
- A megfelelő min? - kérdezte bizonytalanul Harry, mikor George is eltűnt a felcsapó lángok között.
- Tudod, rengeteg varázslótűzhely közül lehet választani, de ha érthetően mondod ki az úti célt…
- Ne izgulj, Molly, nem lesz semmi baj. - Mr Weasley maga is csippentett a porból.
- De drágám, mit mondunk a nagynénjének meg a bácsikájának, ha elveszítjük?
- Nem izgatná őket - rázta meg a fejét Harry. - Dudley kimondottan örülne, ha elnyelne engem egy kémény.
- De én nem - szólt közbe Lucy. - Szóval igyekezz a megfelelő helyen kilyukadni. Máskülönben fel kell forgatnom az egész varázslóvilágot utánad, ahhoz meg nincs túl sok kedvem.
- Rendben - nevette el magát Harry.
- Hát jó… Lucy után te jössz - adta be a derekát Mrs Weasley.
- Figyeld, hogy csinálom - nyúlt bele a cserépbe a lány, majd a tűzhelyhez lépett. Beleszórta a port és belépett a lángok közé. Minden mozdulatát elnagyolta, hogy Harry könnyebben utánozhassa. - Abszol út! - jelentette ki fennhangon.
A kémény beszippantotta, ő pedig összehúzta magát és várt, amíg meg nem pillantotta Fredet és George-ot. Gyakorlott mozdulattal irányította a testét a rostélyhoz és elegánsan talpra érkezett az ikrek előtt, a Foltozott Üstben.
- Végre sikerült a lábadon kijönnöd - cukkolta Fred.
- Ne feledd, hogy még jössz nekem egy fagyival - vágott vissza Lucy, amivel sikeresen letörölte a fiú arcáról az önelégült vigyort. Gyorsan elhátrált a kandallótól és várta Harry érkezését.
Ami azonban késett. Sokáig vártak, és egyre idegesebbek lettek. Az csak tetézte az aggodalmukat, hogy a következő ember, aki kilépett a tűzből, Ron volt.
- Harry? - kérdezte körülnézve.
- Előtted jött? - kérdezett vissza feszülten Lucy. A választ le lehetett olvasni Ron arcáról.
- Vajon mennyire tévedt el? - tette fel a költői kérdést Mr Weasley.
Mikor Mrs Weasley, Percy és Ginny is megérkeztek, mindnyájan kitódultak az Abszol útra és idegesen kutattak Harry után. Lucy álmában sem gondolt rá, hogy tényleg elveszítheti a bátyját a tűzben. Összevissza kapkodta a fejét, minden emberre, aki csak hasonlított Harryre, ráköszönt, majd végül egy óriás vezette nyomra őket. Ron szúrta ki Hagridot és a kis csapat a tömegen átfurakodva rohant a vadőr felé, aki előtt kormosan, törött szemüveggel, de látszólag sértetlenül állt Harry és a mosolygó Hermione.
- Harry! - ugrott bátyja nyakába Lucy. - Nem azért mondtam, hogy tévedj el, mert azt akartam, te buta!
- Reméltük, hogy csak egy rostéllyal tévesztetted el a kijáratot… - törölgette meg fénylő kopasz kobakját Mr Weasley. - Molly se élő, se holt… mindjárt ő is ideér.
- Hol jöttél ki? - kérdezte Ron.
- A Zsebpiszok közben - felelte sötéten Hagrid.
- Szuper! - lelkendezett a Fred-George kórus.
- Oda minket sose engednek el - jegyezte meg Ron irigykedve.
- Azt remélem is - morogta Hagrid. Mostanra már Mrs Weasley is utolérte őket; egyik kezével a táskáját lóbálta, a másikban a lányát - Ginny szinte a levegőben úszott mögötte.
- Jaj, Harry, kis drágám, el se tudtam képzelni, hova tűntél…
Az asszony zihálva elővett a táskájából egy jókora ruhakefét, hogy letisztogassa a fiú ruháját, férje pedig Harry szemüvegét hozta rendbe. Miután elköszöntek Hagridtól („A Zsebpiszok közben?! Istenem, de jó, hogy arra jártál, Hagrid!"), a társaság elindult a Gringottsba.
- Találjátok ki, kit láttam a Borgin & Burkesben - fordult barátaihoz és húgához Harry. - Malfoyt és az apját.
A hír minden jelenlévőt megdöbbentett. Lucy magában csak azért imádkozott, hogy nehogy összefussanak valamelyik boltban.
- Vásárolt valamit Lucius Malfoy? - csapott le a témára Mr Weasley.
- Nem, eladott.
- Szóval fél. - Mr Weasley mogorva elégtétellel nyugtázta a hírt. - Oh, mennyire szeretném egyszer elkapni valamiért…
- Azzal talán a fia is visszavenne az arcából - tette hozzá Lucy. - Ha az kell, én szívesen segítek…
- Csak vigyázz, Arthur - figyelmeztette Mrs Weasley, aki nem hallotta a lány szavait -, nehogy túl nagy fába vágd a fejszédet. Azzal a családdal meggyűlhet a bajod.
- Gondolod, hogy nem bírok el Lucius Malfoyjal? - kérdezte sértődötten Mr Weasley, de a következő pillanatban el is felejtette a témát. Megpillantotta ugyanis Hermione szüleit, akik kissé megszeppenve álldogáltak a márványterem egész hosszában futó pult előtt, és várták, hogy lányuk bemutassa őket.
- Igaz, hogy önök muglik? - lelkendezett Mr Weasley. - Engedjék meg, hogy meghívjam önöket egy italra! Mi az a kezében? Nahát, mugli pénzt váltanak be? Nézd csak, Molly!
Azzal izgatottan rámutatott arra a mugli papírpénzre, amit Mr Granger a kezében tartott.
Miután leutaztak a nyaktörő hullámvasúton Weasleyék széfjéhez, a kísérő kobold kinyitotta azt és Mrs Weasley a táskájába söpörte azt a maroknyi sarlót és egy darab galleont, amit az üreg rejtett. Lucy borzalmasan érezte magát, de az sokkal kényelmetlenebb volt számára, amikor a Harryvel közös széfjüket nyitották ki. Előzetes megbeszélés nélkül igyekeztek eltakarni a kisebb vagyont, miközben gyorsan beledobáltak néhány marék érmét a bőrerszényükbe.
A banképület márványlépcsőjére kiérve aztán a kis csapat tagjai külön utakra indultak. Percy motyogott valamit arról, hogy szüksége van egy új pennára, Fred és George összetalálkoztak roxfortbeli barátjukkal, Lee Jordannel; Mrs Weasley és Ginny egy használt talárkereskedés felé vették útjukat, Mr Weasley pedig ragaszkodott hozzá, hogy meghívja a Granger házaspárt egy italra a Foltozott Üstben.
- Egy óra múlva találkozunk a Czikornyai és Patzában, hogy megvegyük a tankönyveiteket - búcsúzott Mrs Weasley, és kézen fogta Ginnyt. - Ti meg be ne tegyétek a lábatokat a Zsebpiszok közbe! - kiáltott a távolodó ikrek után.
Harry, Lucy, Ron és Hermione elindultak a girbegurba, macskaköves utcán. Míg Harry vett három epres-mogyoróvajas jégkrémet barátainak, Lucy kettő vaníliás-fahéjas fagyival távozott, és amikor végre összefutottak Freddel, George-dzsal és Lee-vel, a lány mosolyogva nyomta Fred kezébe a fagylaltot. A fiú fülig vörösödve bámulta az ajándékot, míg a négyes kisietett a Hunczut & Zsupsz - Mágikus Tréfák Boltjából és folytatták kirakatnéző túrájukat. Ron vágyakozva legeltette a szemét a Kviddics a javából kirakatát díszítő Chudley Csúzli sporttalár-szerelésen, de csak amíg Hermione be nem rángatta őket a szomszédos boltba tintát és pennát venni. Később egy törött varázspálcákkal, rézmérlegekkel és bájitalfoltos, kopott talárok zsúfolt turkálóban pedig ráakadtak Percyre, aki elmélyülten tanulmányozta a Prefektusok, akik sokra vitték című vékony, ám annál unalmasabb könyvecskét.
- Roxforti diákprefektusok és későbbi pályafutásuk - olvasta fel Ron a hátsó borítóra írt szöveget. - Hű, de izgalmas lehet...
- Tűnj el! - mordult rá Percy.
- Percynek nagy tervei vannak: mágiaügyi miniszter akar lenni - magyarázta Lucy Harrynek és Hermionének, miután magára hagyták a fiút.
Egy órával később elindultak a Czikornyai és Patzába. Mint kiderült, korántsem ők voltak az egyetlenek, akik a könyvesbolt felé vették útjukat. Meglepődve látták, hogy az üzlet bejárata előtt egész kis tömeg verődött össze. Az emberek lökdösődve, tolakodva igyekeztek bejutni az ajtón. A nagy felbuzdulás oka az volt, hogy Gilderoy Lockhart a helyszínen dedikálta az Egy elbűvölő ember című önéletrajzát. A négyesből ez egyedül Hermionét hozta lázba; Lucy halkan megsúgta a fiúknak, hogy szerinte ez a pasas csak egy magát fényező, beképzelt idióta.
Harry, Lucy, Ron és Hermione nagy nehezen befurakodtak a boltba. Hosszú sor kígyózott a bejárattól a bolt hátsó végéig, ahol Gilderoy Lockhart a könyveket dedikálta. A négy gyerek felkapott egy-egy példányt a Szakvéleményem szellemügyben című könyvből, és megkeresték a Weasley család többi tagját, akik Grangerékkel együtt álltak a sorban.
- Jól van, hát megvagytok - fogadta őket Mrs Weasley, aki valami okból sóhajtozott, és folyton a haját igazgatta. - Mindjárt sorra kerülünk.
Kisvártatva megpillanthatták Gilderoy Lockhartot, aki nefelejcskék talárt viselt, ami remekül illett a szeme színéhez. Hegyes varázslósüvege hetykén oldalra billentve ült leomló szőke fürtjein. Egy alacsony, ingerült emberke pedig ide-oda szaladgált körülötte, és fényképeket készített a tökéletes műmosolyáról.
- Félre az útból - mordult rá Ronra, miközben hátralépett, hogy megkeresse a legjobb beállítást. - A Reggeli Prófétának dolgozom.
- Nagy szám - mérgelődött Ron, és megdörzsölte fájós lábát, miután a riporter leszállt róla. Gilderoy Lockhart meghallotta a megjegyzést, és felpillantott. Ránézett Ronra - azután észrevette Harryt és Lucyt, és elkerekedett a szeme. A következő pillanatban felugrott, és elkiáltotta magát:
- Nem hiszek a szememnek! Harry és Lucy Potter?!
A tömeg izgatottan felmorajlott, és kettévált. Lockhart átnyúlt az asztal fölött, megragadta Harry karját, aki fogta Lucy csuklóját és így húzta magához a két gyereket. A rajongósereg tapsban tört ki. A két Potter lángvörös arccal tűrte, hogy Lockhart külön-külön kezet fogjon velük, persze a fényképész kedvéért, aki vadul villogtatta masináját.
- Mosolyogjatok szépen - sziszegte összeszorított fogai között Lockhart. - Együtt címlapra kerülünk.
Mire elengedte őket, a testvérpár már alig érezte az ujjaikat. Megpróbáltak visszaslisszolni Weasleyékhez, de az író két kezével átkarolta a vállukat és ezzel szó szerint magához bilincselte őket.
- Hölgyeim és uraim! - kezdte fennhangon, mire a rajongók elcsendesedtek. - Micsoda rendkívüli percek ezek! Ennél alkalmasabb pillanatot nem is találhatnék arra, hogy megtegyek egy már hetek óta esedékes bejelentést!
- Mikor az ifjú Harry Potter és az elbűvölő Lucy Potter nemrég beléptek a Czikornyai és Patzába, csupán meg akarták venni az önéletrajzomat; amit természetesen ajándék gyanánt nyújtok át nekik. - (A tömeg újból tapsolt.)
- Fogalmuk sem volt róla - folytatta Lockhart, és kissé megrázta a gyerekeket, amitől Harrynek az orra hegyére csúszott a szemüvege -, hogy hamarosan sokkal többet kapnak majd az Egy elbűvölő ember című könyvemnél. Ők és iskolatársaik ugyanis nemsokára hús-vér valójában találkozhatnak az elbűvölő emberrel. Igen, hölgyeim és uraim, büszkén és örömmel jelenthetem be önöknek, hogy ez év szeptemberétől jómagam oktatom a sötét varázslatok kivédésére a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulóit!
A sokaság ujjongott és tapsolt, Harry és Lucy pedig megkapták ajándékba Lockhart összes megjelent művét. A súlyos könyvrakás alatt kissé megrogyva kimenekültek a reflektorfényből. Harry Ginnyhez, Lucy pedig Ronhoz lépett és mindketten odaadták nekik a köteteket.
- Mi majd megvesszük, amire szükségünk van - magyarázta Lucy a fiúnak. - Ti spóroljatok, amin csak tudtok.
- Hízott a májatok, mi, Potter? - ütötte meg a lány fülét egy túlságosan is jól ismert hang, ami Harry háta mögül jött. Lucy odafordult és látta, hogy Draco Malfoy vigyorog gonoszul a bátyjára. Rögtön odasietett, nem törődve a mögötte álló Weasleyékkel.
- Harry és Lucy Potter, a kis hírességek! - folytatta Malfoy. - Még egy könyvesboltba se tudtok úgy bemenni, hogy ne kerüljetek a címlapra.
- Hagyd békén őket, nem ők akarták! - csattant fel Ginny. Szeme villámokat szórt, úgy meredt Malfoyra. Ez volt az első eset, hogy megszólalt, amikor Harry jelen volt.
- Nahát, Potter, neked barátnőd van! - harsogta Malfoy, s ezzel elérte, hogy Ginny fülig piruljon.
- Irigykedsz? - vágott vissza Lucy. - Mert neked sosem lesz, amilyen felfújt hólyag vagy! Szóval nyugodtan féltékeny lehetsz Harryre!
Érdekes módon Malfoy erre elvörösödött, de tartotta a szemkontaktust Lucyvel. Közben Ron és Hermione is odaértek hozzájuk; már a lány is beszerezte a saját Lockhart-csomagját.
- Áh, te vagy az? - Ron úgy nézett Malfoyra, mintha a fiú valami undok ragacs lenne a cipője talpán. - Csodálkozol, hogy itt látod Harryt és Lucyt, mi?
- De még jobban csodálkozom, hogy téged egy boltban látlak, Weasley - vágott vissza Malfoy. - A szüleid egy hónapig éhezni fognak, ha kifizetik ezt a rakás könyvet.
Most Ronon volt a sor, hogy elvörösödjön. Beledobta a Lucytól kapott könyveket Ginny üstjébe (ami már Harry könyveitől roskadozott) és elindult, hogy tettleg torolja meg a sértést. Harry és Hermione a kabátjánál fogva húzták vissza őt. Lucy már mozdult volna, hogy a fiú helyett elvégezze a munkát, de ekkor megjelent Mr Weasley, méghozzá Fred és George társaságában.
- Ron! - csattant fel. - Mit művelsz? Kész őrültekháza van idebent, menjünk ki az utcára.
- Lám, lám, Arthur Weasley - szólította meg hirtelen őt is valaki.
Mr Malfoy volt az. Ott állt Malfoy mögött, és ugyanolyan alattomosan vigyorgott, mint a fia.
- Lucius - biccentett kurtán Mr Weasley.
- Hallom, sok a munka a minisztériumban - folytatta Mr Malfoy. - Az a rengeteg házkutatás… Legalább megfizetik a túlórákat?
Belenyúlt Ginny üstjébe és a vadonatúj Lockhart-könyvek alól kiemelte az Átváltoztatásról kezdőknek című könyv egy igen régi és viharvert példányát. Lucyban a férfi láttán egyre jobban gyűlt a harag és vészesen közeledett ahhoz a ponthoz, ahol már nem bírta tovább.
- Úgy látom, nem fizetik meg. Kérdem én, mi értelme szégyent hozni a varázslónévre, ha még csak pénzt se lehet keresni vele?
- Mert az jól fizetett, hogy Voldemort szolgálatába állt? - sziszegte Lucy, mire a boltban egy szempillantás alatt csend lett. Szinte vágni lehetett a feszültséget, mindenki a veszekedő társaság felé fordult. A lány villámló szemekkel bámulta a férfit, aki lassan, már-már hanyagul fordította felé a fejét.
- Lucy Potter, ha nem tévedek - mondta Mr Malfoy, mire a lány kurtán bólintott. - Pedig a varázsló azt várná, hogy éppen a kis túlélő páros fogja vissza magát, akik már megtapasztalták Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén haragját. Ezek szerint nem így van.
- A szüleink a Voldemort elleni harcban vesztették életüket. - Lucy szinte felrobbant a visszafojtott indulattól. Egész teste remegett, orrcimpái vészesen kitágultak. - Az az ember egy aljas gyilkos volt, aki családokat tett tönkre. Mégis hogyan tud tükörbe nézni, miközben tudja, hogy olyasvalakit szolgált, aki emberek ezreit végezte ki hidegvérrel?
- Fogd be a szád, kislány - sziszegte Mr Malfoy. - Fogalmad sincs, mit beszélsz. Nem tudod, milyenek voltak azok az idők… Nem tudod, hogyan jártak azok, akik szembeszálltak vele. Csak egy kis iskolás vagy, akinek fogalma sincs arról, milyen egy igazi harc.
- Harry és én tavaly megküzdöttünk Voldemorttal - jelentette ki Lucy. Az akkori résztvevőkön kívül mindenkinek elakadt a lélegzete; még Lucius Malfoy szemöldöke is a magasba kúszott. - És ha nem vette volna észre, mi még mindig itt vagyunk, Voldemort pedig azóta nem dugta elő a képét. Ön okos embernek tűnik, Mr Malfoy, úgyhogy szerintem ki tudja találni, mit jelent ez.
Azzal megragadta Harry csuklóját és a férfit kikerülve kicsörtetett a boltból, maga után vonszolva bátyját. A Weasley-család és Grangerék nem sokkal később követték őket. A lány nem is figyelte, merre megy, csak minél messzebb akart kerülni attól az alattomos férfitől és a fiától. Még mindig remegett és csak az állíthatta meg, hogy Harry kirántotta a kezéből a csuklóját.
- Most már megállhatsz - mondta. - Rég elhagytuk a Czikornyai és Patzát.
- Ez zseniális volt, Lucy! - lelkendezett Fred, amikor végre utolérte őket. - A pasas úgy nézett rád, mintha még sose olvastak volna be neki!
- Fantasztikus voltál! - gratulált Ron. Lassan mindenki beérte a még mindig ziháló lányt. - Látnod kellett volna Malfoy arcát! Mintha citromba harapott volna!
- Azért szerintem egy kicsit túlzás volt - aggodalmaskodott Mrs Weasley. - Nyilvános helyen meggyanúsítottad, hogy Tudjukki szolgája volt… Ezért még elővehetnek…
- Ugyan már, Molly - legyintett Mr Weasley. - Ha rajtam múlt volna, verekedéssel fejeztem volna be a vitát. Lucy egy érett felnőtthöz méltó módon viselkedett.
- Még így is simán a földig alázta Malfoyt! - Ron nem bírta visszafogni magát: egyszerűen a karjaiba kapta, majd kétszer körbeforgatta Lucyt. - Még sosem voltam ilyen büszke rád!
- Hát… - szólalt meg végre Harry, mire mindenki felé fordult. A lány haragja kezdett elillanni és kicsit idegesen nézett bátyjára. - Azt tényleg el kell ismerni, hogy élvezet volt nézni - vigyorodott el szélesen.
Lucy sem bírta tovább: ő is elmosolyodott.
A társaság így vidáman tért vissza a Foltozott Üst-beli kandallóhoz, ahol Lucy, Harry és a Weasley-család búcsút vettek a Granger házaspártól és Hermionétól. Míg az utóbbiak a mugli-utca felé hagyták el a kocsmát, Lucyék, no meg a vásárolt holmi, a kandallón át, a Hop-por segítségével készültek hazatérni. Mr Weasley szívesen hallott volna még részleteket az úgynevezett buszmegálló funkciójáról, de neje egyetlen sokatmondó pillantással beléfojtotta a kérdést. Lucy pedig azzal a tudattal lépett a tűzbe, hogy még ha találkoztak is Malfoyékkal, legalább az övé lehetett az utolsó szó - és ez jóleső érzéssel töltötte el.
Draco alig akarta elhinni, hogy Lucy képest volt így beszélni vele és az apjával. Miután a Weasley pereputty eltűnt a boltból, az apja csak egy fejintéssel jelezte, hogy nekik is ideje menni. Útban a Zsebpiszok köz felé azonban újra észrevették Weasleyéket. A legkisebb fiú, Ron Weasley épp a karjaiban ölelte Lucyt és párszor körbeforgatta. Draconak legszívesebben hányt volna ettől, de a féltékenység sokkal erősebb volt benne.
Még korábban, mikor az utcán sétáltak az apjával, látta már őket. Akkor Lucy egy fagylaltot adott az ikrek egyik tagjának, aki elvörösödött a gesztus miatt. Hogy ezek miért nem tudják, hol a helyük?! futott át egyből Draco agyán. Ott élvezkednek Lucy társaságában azok a kis vérárulók! Fogalmuk sincs, mekkora presztízst jelent, hogy felnevelhetik Lucy Pottert… Nem, nem is ez zavarta őt igazán. Hanem az, ahogy a Weasley-fiúk Lucyra néztek, ahogy viselkedtek vele. Draco annyira szívesen lett volna a helyükben! Bárcsak vele viselkedett volna így…
De nem, vele kiabált és ismét beszólt neki. Az a barátnős övön aluli ütés volt. A fiú nem tehetett róla, hogy elvörösödött. Amikor Lucy hozzávágta ezt a sértést, Draco lelki szemei előtt azonnal a lány jelent meg: ott kedvesen mosolygott, bizalommal és ragaszkodással nézett rá. Azonban az, hogy a Potter lány ismét ilyen hatással volt, azt jelentette, hogy korántsem rendezte le magában a gyengeséget; a nyári szünet semmilyen eredménnyel nem járt. Igazság szerint minél tovább nem látta őt, annál jobban teret nyert számára a gyengeség. Az egész szünet csak egy ámítás volt.
Ám a legnagyobb probléma mégis az volt, hogy akkor mi a fenét csináljon, hogy örökre kizárja a lányt a fejéből? Valamiért úgy érezte, hogy erre nincs és soha nem is lesz válasz.