Chapter 17

„Sárvérű"

A következő napokban Lucy és Harry rengeteg energiát áldoztak rá, hogy messze elkerüljék Gilderoy Lockhartot. Arra viszont már nem futotta az erejükből, hogy Colin Creeveyt is lerázzák, márpedig a fiú minden jel szerint kívülről megtanulta Lucyék órarendjét. Colin számára az jelentette az abszolút sikerélményt, ha napjában hatszor kimondhatta azt, hogy "Sziasztok!", és bezsebelhetett érte egy-egy fásult "Szia, Colin"-t.

Hedig és Árész még mindig nehezteltek gazdáikra a gyötrelmes kocsikázás miatt, Ron varázspálcája pedig változatlanul súlyos működési zavarokkal küszködött. Péntek délelőtt például kiröppent Ron kezéből, és épp a szeme közt találta el szegény öreg Flitwick professzort, aki ezután jó pár napig egy lüktető zöld dudorral a homlokán járkált. Lucy - érthető módon - már alig várta, hogy véget érjen a szerencsétlenségekkel terhes hét. Ő, Harry, Ron és Hermione arra készültek, hogy szombat délelőtt meglátogatják Hagridot. Arra egyikük sem számított, hogy Harryt már órákkal a tervezett ébresztő előtt felveri édes álmából a hatodéves Oliver Wood, a Griffendél kviddicscsapatának kapitánya.

Lucy és Hermione a megbeszélt időpontban sétáltak le a hálószobájukból, de a klubhelyiségben csak Ront találták.

- Harry? - kérdezte értetlenül Hermione.

- Kviddicsedzésre ment - felelte Ron, miközben felmutatott egy cetlit. Azon Harry kézírásával csak ennyi állt:

Wood kora hajnalban felébresztett, hogy „Kviddicsedzés!". A pályán leszünk.
Harry

- Úgy látszik, Wood megszállott lett - jegyezte meg Lucy, miközben kimásztak a portrélyukon.

- Valahogy meg kell nyernünk a kviddicskupát - vonta meg a vállát Ron.

- Akkor is túlzás napfelkelte előtt felébreszteni mindenkit - szólalt meg Hermione.

Innentől kezdve Ron és Lucy az esélyeikről beszélgettek, míg Hermione csendben lépkedett mellettük. Gyorsan megreggeliztek; annyira siettek, hogy néhány lekváros kenyérrel megtankolva hagyták csak el a kastélyt. A parkban a harmatos füvön áthaladva végül elérték az ovális pályát, ahol döbbenten látták, hogy Harryék sehol sincsenek. Leültek a lelátóra (tisztes távolságban az időközben kiszúrt Colin Creevey-től), és már ismét belekezdtek volna a beszédbe, mikor észrevették a kviddicscsapatot, ahogy kibotorkáltak az öltözőből.

- Befejeztétek végre? - kiáltott le Ron.

- Még el se kezdtük - legyintett Harry.

- Akkor mit csináltatok eddig? - kérdezte értetlenkedve Lucy.

- Wood új taktikát tanított nekünk - magyarázta Harry, majd felült a seprűjére és ellökte magát a talajtól. Lucy kicsit irigykedve figyelte bátyját, ahogy Freddel és George-dzsal együtt teljes gőzzel száguldott körbe-körbe a stadion fölött. Mit meg nem adott volna érte, ha ő is odafent repülhetett volna velük…

- Nézz ide, Harry! - kiáltozta Colin. Fényképezőgépe másodpercenként kattogott, s azok felerősítve visszhangoztak az üres stadionban. - Mosolyogj!

Lucyt kezdte nagyon idegesíteni ez a srác. Az elején aranyos volt, az alaptalan rajongása talán egy ponton még hízelgőnek is tűnhetett, de olyan szinten tapadt már rájuk, hogy az inkább kínos volt. A lány sokért nem adta volna, ha végre leszállt volna róluk.

Fred, George és Harry a magasban beszélgettek, majd bekapcsolódott hozzájuk Oliver Wood is, aki gyanakodva méregette Colint és a fényképezőgépét. Ahonnan ültek, Lucy nem nagyon hallotta, miről folyt a társalgás, de amikor George a bejárat felé mutatott, tisztán hallotta Wood dühöngését:

- Ez nem lehet igaz! - dühöngött Wood. - Egész napra lefoglaltam a pályát! Na majd én beszélek a fejükkel!

Lucy követte a zuhanórepülésben haladó fiút és ekkor meglátta, mi zaklatta fel ennyire: hét zöld taláros alak álldogált a pálya szélén, akik nyilván a Mardekár kviddicscsapatának tagjai lehettek. Wood nagy felindultságában egy kicsit keményebben landolt, mint szerette volna. Harry, Fred és George követték.

- Mit keresnek itt a mardekárosok? - kérdezte Ron, miközben felállt.

- Vagy kémkedni akarnak, vagy fel akarják idegelni Woodot azzal, hogy idejöttek - állt fel Lucy is. - Harmadik tippem nincs.

- Kémkedésnek ez túl feltűnő - jegyezte meg Hermione. - Mindenesetre, menjünk oda.

Időközben Angelina Johnson, Alicia Spinnet és Katie Bell is csatlakoztak az eszmecseréhez, ami látszólag nem vezetett eredményre. Wood dühösen próbálta elzavarni őket, de a mardekárosok higgadtan álltak, mint akik biztosak voltak benne, hogy fölényben vannak. Ahogy közeledtek, Lucy egyre jobban ki tudta venni, mi zajlott előttük és amikor egy alacsony, szőke fiú kivált a hatalmas fiúk közül, a lány tudtán kívül rágyorsított. Sejtette, hogy ez ismét egy bajos beszélgetés lesz köztük és Draco Malfoy között.

- Mi van? - kérdezte Ron Harrytől, mikor odaértek. - Miért nem játszotok? És ez mit keres itt?

Malfoyra és annak mardekáros zöld talárjára nézett.

- Én vagyok a Mardekár új fogója - hencegett Malfoy. - Épp az új seprűket nézegettük, amiket apám vett a csapatnak. - A hét szuperseprű láttán Ronnak tátva maradt a szája és Lucy is elkerekedett szemekkel bámulta a vadonatúj, Nimbusz Kétezeregyeseket. - Jó cucc, mi? - folytatta Malfoy. - De talán a Griffendélnek is sikerül pénzt szereznie új seprűkre. Írjatok ki árverést a Jólsep-RS-etekre. A múzeumok versengeni fognak értük. - A mardekárosok a hasukat fogták a nevetéstől.

- Ó, sokat gondolkoztál ezen az oltáson? - mondta gúnyosan Lucy. - Biztos megerőltető folyamat lehetett, hogy egy ilyen vacakkal sikerült csak előállnod.

- Te beszélsz, aki még mindig a földön áll, mert túl béna ahhoz, hogy bent legyen a csapatban? - vetette oda Malfoy a lánynak, akinél már nagyon kezdett túlfeszülni az a bizonyos húr.

- A Griffendélnél viszont senki sincs, aki lefizette a csapatot, hogy játszhasson - vágott vissza után Hermione. - Mi a jó játékosokat válogatjuk be. És ha láttad volna akár csak egyszer is komolyan repülni Lucyt, még ahhoz is félnél, hogy felszállj, amikor a levegőben van.

Malfoy arca megrándult.

- Téged senki nem kérdezett, pimasz kis sárvérű - sziszegte.

Lucynál ekkor elszakadt a cérna, de nem csak ő volt így vele. Flintnek Malfoy elé kellett ugrania, hogy megvédje őt Fredtől és George-tól, Alicia felháborodva kiabálta, hogy Malfoy "hogy merészel ilyet mondani", Ron pedig még Lucynál is gyorsabban rántotta elő a varázspálcáját, és "Ezért megfizetsz!" - kiáltással Flint hóna alatt Malfoy arcára szegezte.

Jókora durranás robajlott végig a stadionon, majd zöld sugárnyaláb tört elő a pálca Ronhoz közelebb eső végéből. Az átok gyomron találta a fiút, és ledöntötte a lábáról.

- Ron! Ron! - sikoltozott Hermione. - Nem esett bajod?

Ron kinyitotta a száját, de beszéd helyett hatalmasat böfögött, és egy maroknyi meztelen csiga potyogott az ölébe.

A mardekárosok betegre nevették magukat. Flint kétrét görnyedt, és új seprűje nyelében kellett megkapaszkodnia, hogy el ne essen. Malfoy négykézláb állt, és öklével a gyepet püfölte. A griffendélesek Ron köré gyűltek, aki még mindig jókora, nyálkás csigákat böfögött föl. Egyiküknek sem akaródzott hozzáérni a fiúhoz.

Lucy még mindig csak állt, kezében az előrántott pálcával és azon vívódott, hogy most bosszút álljon Malfoyon, vagy segítsen Ronnak. Végül visszadugta a pálcát a talárjába, lehajolt Malfoyhoz, megragadta a nyaka alatt a ruháját és maga felé rántotta. A fiúnak egyből elment a kedve a nevetéstől, ahogy a többi mardekáronak is. Döbbenten meredtek a párosra.

- Ha még egyszer a szemem elé kerülsz - sziszegte Lucy -, azt a napot is megbánod, hogy megszülettél, te féreg!

Ezzel ellökte magától Malfoyt, aki hanyatt esett a fűre. Lucy sarkon fordult és gyorsan odaszaladt Ronhoz.

- Jól vagy, Ron? - guggolt le hozzá. A fiú még mindig büfögte a csigákat.

- Hagrid házába vigyük, az van közelebb - javasolta Harry. A két lány egyetértően bólintott; Harry és Lucy így kétfelől a hóna alá nyúlva talpra állították Ront, és elindultak vele a kijárat felé.

Időközben Colin is lerohant a pályára, és most ott táncolt körülöttük.

- Mi történt, Harry? Mi történt? Beteg a barátod? Meg tudod gyógyítani, ugye?

Ron öblöset böfögött, és dupla adag csigát adott vissza a természetnek.

- Nahát! - álmélkodott Colin, és felemelte a kameráját. - Meg tudnátok állni egy kicsit, Harry?

- Tűnj el az útból, Colin! - förmedt rá türelmét vesztve Lucy. Harryvel kivezették Ront a stadionból, és elindultak vele az erdő széle felé. Hermione a kezét tördelve követte őket.

- Mindjárt ott vagyunk, Ron - biztatta barátjukat a lány, mikor látótávolságba került a vadőr kunyhója. - Egy perc, és jobban leszel... csak bírd ki még egy kicsit...

Már csak hat méterre voltak a céljuktól, mikor kinyílt a kunyhó ajtaja - de nem Hagrid lépett ki rajta, hanem egy halvány mályvaszín talárba öltözött szőke alak - Gilderoy Lockhart.

- Gyorsan, bújjunk el - suttogta Harry, és magával rángatta Ront egy bokor mögé, Lucy pedig olyan sietősen csatlakozott hozzájuk, hogy átesett Ronon. Hermione, vonakodva bár, de követte őket.

- Pofonegyszerű művelet, csak érteni kell hozzá! - szólt vissza Lockhart fennhangon. - Ha segítségre van szükséged, tudod, hol találsz. Szívesen adok egy példányt a könyvemből - csodálom, hogy még nincs meg neked. Még ma este átküldök egyet, dedikálva. Hát akkor, viszlát!

Azzal elmasírozott a kastély felé.

Lucy és Harry megvárták, amíg Lockhart eltűnik a távolban, majd kihúzták Ront a bokor mögül, és a kunyhó ajtajához vezették. Hagrid nyomban ajtót nyitott a kopogtatásra. Első pillantásra úgy tűnt, hogy igencsak harapós kedvében van, de mikor látta, kik érkeztek, felderült az arca.

- Kíváncsi voltam, mikor dugjátok végre ide a képeteket. No gyertek csak, gyertek. Már azt hittem, Lockhart professzor jött vissza.

Harry és Lucy betámogatták Ront az egyszobás kunyhóba, melynek egyik sarkában hatalmas ágy állt, a másikban pedig vidám rőzsetűz lobogott. Miközben leültették barátjukat egy székre, Hermione néhány szóban összefoglalta Ron csigarohamának történetét. Hagrid nem izgatta magát különösebben a hallottakon.

- Jobb, ha kijön, mint ha bent marad! - kedélyeskedett, és jókora rézlavórt lökött Ron elé. - Potyogtasd ki mindet, Ron!

- Nem nagyon tudunk mást csinálni, mint megvárni, amíg elmúlik - csóválta a fejét Hermione, és aggódva pillantott kétrét görnyedt barátjukra. - Ez egyébként se egy könnyű átok, törött pálcával meg pláne...

Hagrid a teafőzéssel volt elfoglalva, vadkanfogó kopója, Agyar pedig elhatározta, hogy bőven csöpögő nyálával egyenletesen beborítja Harry talárját.

- Mit akart tőled Lockhart? - érdeklődött Harry, miközben Agyar füle tövét vakargatta.

- Elmagyarázta, hogyan kell a víziszellemet kiszedni a kútból - legyintett Hagrid, és leemelt az asztalról egy félig megkopasztott kakast, hogy helyet csináljon a teáskannának. - Mintha bizony magamtól nem tudnám! Aztán meg valami sikítószellemről regélt, amit elkergetett valahonnan. Megeszem az üstömet, ha egy szó is igaz belőle.

Lucy csodálkozva nézett az óriásra. Nem emlékezett rá, hogy Hagrid valaha is kritizált volna egy roxfortos tanárt.

- Szerintem igazságtalan vagy hozzá - szólalt meg Hermione, a szokásosnál kicsit emeltebb hangon. - Bizonyára nem véletlen, hogy Dumbledore professzor épp őt választotta ki erre az állásra...

- Ha egy jelentkező van, nem nehéz választani - legyintett Hagrid, és egy tálcáról tejkaramellát kínált vendégeinek (a böfögő Ront nem kínálta meg). - Tényleg ő volt az egyetlen. Mostanság elég nehéz embert találni a sötét varázslatos állásra. Mindenki ódzkodik tőle, gyanítják, hogy nem stimmel vele valami. Az utóbbi időben senki nem húzta ott sokáig. No de, halljuk - váltott témát Hagrid -, kit akart Ron megátkozni?

- Malfoy mondott valamit Hermionére - mondta Harry. - Nagy gorombaság lehetett, mert mindenki bedühödött tőle.

- Nagyon nagy gorombaság volt - szólalt meg Ron rekedten, és kiemelkedett az asztal alól sápadt, verejtékben úszó arca. - Malfoy sárvérűnek nevezte Hermionét...

Azzal ismét lebukott, és újabb csigarajt köpött a lavórba. Hagrid szeme tágra nyílt a felháborodástól.

- Nem mondjátok komolyan! - horkant fel.

- Tényleg azt mondta - bólogatott Hermione. - De én nem tudom mit jelent. Persze kitaláltam, hogy valami durva dolog...

- A lehető legdurvább - szólalt meg Lucy. Most szállt csak be a beszélgetésbe, ugyanis eddig tartott, amíg lehiggadt annyira, hogy beszélni tudjon. - A "sárvérű" azt jelenti, hogy egy varázsló mugli származású, vagyis a szülei mágiamentesek. Vannak olyan varázslók - mint például Malfoy családja -, akik azt hiszik, hogy jobbak a többieknél, mert ők "aranyvérűek".

Ron böfögött egy kicsit. Egyetlen meztelen csiga pottyant a tenyerébe, azt bedobta a lavórba.

- A többséget persze egyáltalán nem érdekli, hogy ki aranyvérű és ki nem - folytatta Lucy, miközben Ron hátát kezdte simogatni. - Nézzétek csak meg Neville Longbottomot; ő aranyvérű, de egy üstöt sem tud rendesen felállítani.

- A mi Hermionénk viszont betéve tudja a világ összes varázsigéjét - tette hozzá büszkén Hagrid, gyönyörű bíborvörös arcszínnel ajándékozva meg a kislányt.

- Undorító dolog sárvérűnek nevezni valakit - morogta Ron, és remegő kézzel megtörölte verejtékező homlokát.

- Különben is, ma már a legtöbb varázsló félvér. Rég kihaltunk volna, ha nem házasodunk be mugli családokba - fejezte be Lucy a magyarázatot.

- Nem hibáztatlak érte, hogy meg akartad leckéztetni Malfoyt - biccentett egyet Hagrid Ron felé. Jó hangosan beszélt, hogy elnyomja a lavórba potyogó csigák zaját. - De talán jobb is volt, hogy visszafelé sült el a pálcád. Lucius Malfoy biztos nagy patáliát csapott volna, ha megátkozod a fiát. Így legalább nem kerültél bajba.

- Szerintem a tartós csigaöklendezés kimeríti a "baj" fogalmát - jegyezte meg Lucy. - Különben is, ha Ron nem kezdett volna el csigákat felköhögni, ott helyben beleátkoztam volna Malfoyt a földbe.

Ezután egy kis ideig csak a lavórba potyogó csigák zaja hallatszódott.

- Harry, Lucy - kapta fel a fejét Hagrid, és homlokát ráncolva nézett a testvérpárra. - Most jut eszembe: azt hallottam, hogy aláírt fényképeket osztogattatok. Hogyhogy én nem kaptam?

- Nem osztogattunk aláírt fényképeket - fakadt ki Harry, ahogy egy rántással szétfeszítette fogait; eddig ugyanis a tejkaramella tartotta kényszernémaságban. - Ha Lockhart még mindig ezt terjeszti, akkor...

Ekkor vette észre, hogy Hagrid vigyorog.

- Csak vicceltem - nevetett az óriás, és kedélyesen hátba veregette Harryt, amitől a fiú belefejelt az asztalba. - Rögtön tudtam, hogy mese az egész. Mondtam is Lockhartnak, hogy nektek nem kell semmit se osztogatni, úgyis híresebbek vagytok, mint ő.

- Lefogadom, hogy ennek nem örült - vigyorgott Lucy.

- Nem bizony - kacsintott Hagrid. - De csak akkor ment el, mikor azt mondtam, hogy egyetlen könyvét se fogom elolvasni... Kérsz karamellát, Ron?

A fiú ismét felbukkant az asztal alól.

- Köszönöm, most nem - suttogta erőtlenül. - Inkább nem kockáztatok.

- Gyertek, nézzétek meg a kertem díszét! - invitálta vendégeit Hagrid, mikor Lucy, Harry és Hermione kiitták a teájukat.

A ház mögött rejtőző zsebkendőnyi veteményeskertben akkora tökök nőttek, amekkorákat Lucy még soha életében nem látott. Vagy tucatnyi volt belőlük, és a legkisebb is olyan nagy volt, mint egy malomkő.

- Szépen fejlődnek, mi? - büszkélkedett Hagrid. - A halloweeni ünnepségre szánom őket... addigra jó nagyok lesznek.

- Mit adtál nekik, hogy ekkorára nőttek? - csóválta a fejét Harry.

Hagrid körülnézett, hogy nem hallja-e őket valaki.

- Hogy is mondjam csak... rásegítettem egy picit.

A kunyhó hátsó falának támasztva ott állt Hagrid virágmintás rózsaszín esernyője. Lucy már korábban is élt a gyanúperrel, hogy az esernyő nem éppen az, aminek látszik. Egy szó, mint száz, úgy gondolta, hogy Hagrid az ernyőben rejtette el régi iskolai varázspálcáját. Az óriásnak ugyanis tilos volt mágikus eszközöket használnia. Harmadéves korában kicsapták a Roxfortból - de mindeddig nem sikerült megtudni tőle, miért. Valahányszor felmerült ez a téma, Hagrid hangosan megköszörülte a torkát, aztán pedig titokzatos módon megsüketült - s ez állapot mindaddig fennmaradt, amíg másra nem terelődött a szó.

- Bazibumm-bűbájt használtál, mi? - szólt Hermione félig megrovóan, félig nevetve. - Mindenesetre szép munkát végeztél rajtuk.

- A kishúgod is ezt mondta - biccentett Ron felé Hagrid. - Épp tegnap járt erre, akkor ismerkedtünk meg.

Az óriás a szeme sarkából Harryre pislogott. Az orra alatti szakállerdőben huncut mosoly bujkált.

- Azt mondta, csak sétálni indult, de szerintem remélte, hogy összetalálkozik valakivel a házamban. - Hagrid Harryre kacsintott. - Az az érzésem, a kis Ginny nem utasítana vissza egy aláírt...

- Jaj, fogd már be a szád! - mérgelődött Harry.

- Na, örülj neki, hogy Ginny nem tapad rád úgy, mint Colin - mosolygott ártatlanul Lucy, amire Harry csak egy grimasszal válaszolt.

Ron is horkantva felnevetett, és beterítette a veteményeskertet csigákkal.

- Mit csinálsz! - rémüldözött Hagrid, és elvonszolta Ront értékes tökültetvénye közeléből.

A nap lassan delelőre hágott. Lucy úgy érezte, mintha évezredek teltek volna el a reggeli óta, így alig várta az ebédet. A négyes elbúcsúzott Hagridtól, és visszasétált a kastélyba. Útközben Ron csuklott még néhányat, de csak két, egészen apró csigát pottyantott el.

Alighogy beléptek a hűvös előcsarnokba, éles női hang szólította őket.

- Potter, Potter kisasszony, Weasley, hát itt vannak.

McGalagony professzor közeledett feléjük, meglehetősen szigorú arccal.

- Ma este fogják elvégezni a büntetőfeladatukat.

- Mit kell csinálnunk, tanárnő? - kérdezte Ron, egy alattomos böffentéssel viaskodva.

- Maga, Weasley, az ezüsttárgyakat fogja tisztogatni Frics úrral a trófeateremben - felelte McGalagony. - De nem varázslattal, hanem a két kezével.

Ron nagyot nyelt. Argus Fricset, a gondnokot egy emberként utálta az iskola összes diákja.

- Maga, Potter, segít Lockhart professzornak megválaszolni a rajongói leveleit.

Harrynek szemmel láthatóan összeszorult a gyomra.

- Nem-nem mehetnék inkább én is a trófeaterembe?

- Szó se lehet róla! - vonta fel a szemöldökét McGalagony. - Lockhart professzor külön kérte magát. Végül pedig, Potter kisasszony, maga Hagridnak segít a Tiltott Rengetegben, méghozzá Mr Malfoyjal.

- Micsoda?! - fakadt ki Lucy, még mielőtt átgondolhatta volna. - Mit keresne ott Malfoy?

- A fülembe jutott a híre, hogy elég tiszteletlenül beszélt az évfolyam legjobb diákjával - vetett egy pillantást McGalagony Hermionére, majd ismét Lucy felé fordult. - Így azt a büntetőmunkát, amit magának szántam, kiterjesztettem rá is. Elvégre, a Tiltott Rengetegben nem árt, ha többen is nyitva tartják a szemüket.

- De professzor, nem lehetne egye-?

- Nem! - vágta rá mérgesen a tanárnő. - Nincs apelláta. Mindhárman nyolc órakor kezdenek.

Lucy, Harry és Ron teljes letargiában kullogtak be a nagyterembe, nyomukban Hermionével, aki az alkalomhoz illően felöltötte az "úgy kell nektek, mihaszna csibészek" típusú arckifejezését. Lucynek most még a sütemény sem ízlett annyira, mint máskor. Úgy érezte, hogy hármójuk közül ő húzta a legrövidebbet. Érdekes módon Harry és Ron is így voltak ezzel.

- Frics egész éjjel dolgoztatni fog - siránkozott Ron. - Nem varázsolhatok, pedig abban a teremben legalább száz serleg van. És nem is értek a mugli-féle tisztogatáshoz.

- Boldogan cserélnék veled - szólt sötéten Harry. - Nekem volt alkalmam gyakorolni a takarítást Dursleyéknál. De Lockhart rajongóinak leveleire válaszolni... ezt nem fogom túlélni.

- Én bármi mást szívesebben csinálnék, minthogy eltöltsek akár egyetlen percet is Malfoyjal - támasztotta meg gondterhelten a fejét Lucy, míg csak turkálta az ételét.

- Legalább lesz lehetőséged, hogy rendesen megátkozd azok után, amit Hermionére mondott - próbálta felvidítani Ron.

- Hagrid nem fogja engedni. És az a patkány rögtön rohanna apucihoz, hogy kipanaszkodja magát, aki meg azonnal ugrana a kicsi fia szavára, hogy engem kirúgasson a Roxfortból - magyarázta a lány, majd kedvetlenül bekapott egy falat sült húst.

A szombat délután sokkal rövidebbnek tűnt, mint máskor. Szinte észre sem vették, máris hét óra ötvenöt perc volt. Lucy elköszönt sorstársaitól, majd lassan levonszolta magát a márványlépcsőn, átvágott a parkon és fogcsikorgatva állt meg a vadőrlak előtt. Malfoy még nem volt sehol, Hagrid pedig nem válaszolt a kopogásra. A lány megdörzsölte a karját és mélyeket lélegzett az alkonyi levegőből. Próbálta felkészíteni magát a találkozásra a mardekáros fiúval, ugyanakkor sejtette, hogy nagyon keveset fog csak tudni eltűrni a szövegeléséből, mielőtt besokalna.

- Nem hiszem el, hogy már megint erre a nyomortanyára kellett jönnöm - hallott meg egy utálatos hangot maga mögül.

- Senki se kérdezte a véleményed - fordult meg Lucy és még pont látta, ahogy Malfoy megáll előtte. - Ha lehet, ma este próbáld meg a változatosság kedvéért tenni a dolgod. Nem akarok a Rengetegben éjszakázni.

- Talán félsz, Potter? - kérdezte felvont szemöldökkel és gúnyosan mosolyogva Malfoy.

- Csak szeretnéd - vágott vissza Lucy. - És ha jól emlékszem, legutóbb te voltál az, aki sikoltozva rohant el.

- Á, hát itt vagytok! - cammogott elő a kunyhó mögül Hagrid, mielőtt Malfoy válaszolhatott volna. - Gyertek, siessünk, végezzünk minél hamarabb.

- Mit kell csinálnunk, Hagrid? - kérdezte Lucy, és gyorsan a vadőr mellé szegődött.

- Bólintéreket keresünk - felelte az óriás. - Fontos megjegyeznetek, melyik fán látjátok őket, ugyanis azokból a fákból később remek varázspálca készülhet.

- Nem is tudtam, hogy a Tiltott Rengeteg fáiból is készülnek pálcák - mondta meglepődve Lucy.

- Pedig a te pálcád fája is innen származik - mosolygott sejtelmesen Hagrid, mire Lucy szeme elkerekedett. - Rögtön felismertem, mert rengetegszer elmentem már amellett a fa mellett. Sajnos nem mehetünk el megnézni - tette hozzá, mire Lucy csalódott arcot vágott -; az erdő veszélyes este, és a cseresznyefa a legmélyén található. De egyszer talán láthatod - tavasszal fantasztikus látvány.

- Mégis mennyi idős?

- Senki sem tudja. Vannak mendemondák, miszerint a Roxfort alapításánál ültették és azóta növekszik…

- De hiszen akkor már több mint ezer éves!

- A fák jó sokáig elélhetnek - felelte Hagrid -, és ne feledd, hogy ezt a környéket a legmélyebb szegletéig áthatja a mágia.

Ezután a vadőr leírta nekik, hogy néz ki egy bólintér, valamint hogyan lehet észrevenni és meghagyta, hogy amíg nem találnak minimum tíz fát, amin felfedeztek egy ilyen lényt, nem mehetnek vissza. Malfoy egész végig puffogott, hogy „miért kell neki ezt csinálnia", meg „az apja még hallani fog erről", de egyébként szinte tudomást se vett Lucyról vagy Hagrdiról. Csak jegyzetelt a pergamendarabra, amit Hagridtól kapott, és meglepő módon hallgatott.

Lucy így gondolatban még azt is ki merte jelenteni, hogy élvezte a büntetőmunkát. A bólintérek érdekes kis jószágok voltak, de Hagrid figyelmeztette, hogy ne nagyon piszkálja őket, mert a hosszú ujjaikkal könnyen kiszúrhatták a szemét, ha veszélyben érezték az otthonukként szolgáló fát. Még úgyis egész sokat látott, hogy beleolvadtak a gallyak közé és amikor három órával később visszatértek a vadőrlakhoz, büszkén nyújtotta át Hagridnak a pergamendarabot, ahol a fák típusait és helyét jegyzetelte le.

Miközben átvágtak a sötét parkon, Lucy a szeme sarkából Malfoyra pillantott. A fiú úgy nézett ki, mint aki nagyon igyekszik uralkodni magán, nehogy olyat mondjon, amit később megbánna. Lucy némán lehordta önmagát, hogy ugyan mikor érezne Malfoy bármikor is megbánást valamiért? Hermionét is gondolkodás nélkül képes volt sárvérűnek hívni…

- Hát, akkor jó éjt, Potter - szólalt meg a bejárati csarnokban Malfoy és anélkül, hogy egy pillantás is vetett volna a lányra, a pince felé indult.

- Öhm… neked is… - felelte habozva Lucy és csodálkozva bámult a fiú után. Ez meg mi volt?

Lucy még akkor is ezen gondolkodott, mikor bemászott a portrélyukon és leült Hermione mellé a klubhelyiségben.

- Milyen volt? - kérdezte a lány. Lucy gyorsan lerendezte a Rengetegben történteket - ugyanis inkább a furcsa és meglepően jóindulatúnak hangzó elköszönésről akart beszélni.

- Szerinted mi késztette rá, hogy olyan furán viselkedjen? - kérdezte, mikor befejezte a beszámolót.

- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét Hermione. - A ma történtek után az lenne a normális, ha kicsit magába nézett volna, de mi Malfoyról beszélünk. Ő nem érez megbánást.

- Egyszer már volt ilyen - ugrott be hirtelen Lucynek valami. - Tavaly, amikor szintén büntetőmunkán voltunk, ugyanúgy a Tiltott Rengetegben. Mielőtt megtaláltuk volna az egyszarvút, akkor is feltűnően hallgatag volt. Néhány szót beszélt csak, különben meg csendben volt. De azt is akkor, mikor magunkban voltunk.

- Ez tényleg furcsa - ráncolta a homlokát Hermione. - Ezek szerint téged csak akkor sérteget, ha van közönsége.

- De mégis miért? Mi oka lenne rá, hogy kivételezzen velem?

Ám erre a kérdésre egyikőjük se tudott válaszolni.

Draco Malfoy, amint leért a pincébe, keresett egy üres zugot, ahol senki se zargathatta, majd leroskadt a fal tövébe és idegesen túrt mindkét kezével a hajába. Fel nem tudta fogni, mi késztette megint arra, hogy olyan feltűnően másként bánjon Lucyvel. Pedig olyan jól indult a dolog - mikor sárvérűnek nevezte Grangert, már szinte túlontúl tökéletesen hergelte fel a lányt. A szeméből annyi gyűlöletet olvasott ki, amennyi még Tudjukkinek is sok lett volna. Soha eszébe nem jutott volna, hogy Draconak valójában mennyire fáj, hogy ezt kell látnia, valahányszor ránéz.

Erre egyetlen önkénytelenül kicsúszott mondattal sikerült mindent elrontania. Biztos volt benne, hogy Lucynek feltűnt, mennyire másképp viselkedett vele négyszemközt. De nem tehetett róla… A büntetőmunka alatt akaratán kívül jegyzett meg minden újat, amit megtudhatott Lucyról. A pálcája cseresznyefából készült, ami a Roxfortból származott… Ez Draco számára csak annyit bizonyított, hogy a lány még sok dologra lehet képes. És ahogy látta, milyen jól elbeszélgetett Hagriddal, egyszerűen nem tudott nem másként nézni rá. Nem bírt nem elköszönni tőle és csak akkor kapott észbe, hogy ezt nagyon nem kéne, mikor már késő volt.

Lassan felállt és elindult a klubhelyiség felé. Útközben a mosdóban gyorsan megmosta az arcát. Valahogy meg kell oldania, hogy ne csak emberek előtt, de négyszemközt is képes legyen hozni a formáját Lucy előtt. Mert ha ezt nem sikerül, akkor minden erőfeszítése hiábavaló lesz.