Chapter 18

Felirat a falon

A beköszöntő október nyálkás, hideg idővel lepte meg a kastélyt és környékét. A diákok és tanárok körében egyaránt terjedő megfázásjárvány sok munkát adott Madam Pomfreynak, a javasasszonynak. Kalapkúra-bájitala azonnal hatott ugyan, de a betegnek a kezelés után még hosszú órákig füst szivárgott a füléből. Ginny Weasleyt, akinek egy kicsit beesett volt az arca, Percy rábeszélte, hogy igyon a szerből. A lángvörös üstök alól gomolygó füst azt a benyomást keltette, mintha a kislány egész feje égne.

Napokon át puskagolyó méretű esőcseppek záporoztak a kastély ablakaira. A tó vízszintje megemelkedett, a virágágyások sáros patakmedrekké változtak - Hagrid dísztökei pedig kisebbfajta kunyhó nagyságúra nőttek. Az egyetlen ember, akinek nem szegte kedvét a rossz idő, Oliver Wood volt: ő változatlan lelkesedéssel tartotta meg a kviddicsedzéseket.

Harry néhány nappal mindenszentek előtt, egy viharos szombat délelőttön szintén edzésen volt, így Lucy, Ron és Hermione a klubhelyiségben mulatták az időt. Bár, a „mulatták" kicsit erős kifejezésnek tűnt, ugyanis mindhárman leckét írtak: ráadásul a legkevésbé rokonszenves tanáruk, Piton számára. Hermione, mint mindig, hamar készen volt, azonban Lucy és Ron rendesen megszenvedtek vele.

- Mégis mi a fenének kell ez nekem? - fakadt ki Ron, és dühösen az asztalra csapta a pennáját.

- Nem tudom, de attól még meg kell írni - túrt bele gondterhelten a hajába Lucy. - És én nem fogom megadni Pitonnak azt az örömet, hogy lealázzon azért, mert nem írtam meg neki a hülye leckét.

- Hermione, nem akarsz segíteni? - nézett reménykedve a lányra Ron.

- Nem fogom megírni helyetted - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Hermione és lapozott egyet a könyvében.

Nem sokkal ezután Lucy egy nagy sóhaj keretében letette a tollát és nyújtózkodott egyet: befejezte ugyanis a leckét. Nem ez lett a legszebb munkája, de legalább kész volt. Ron ezzel ellentétben még akkor is ezzel szenvedett, amikor Harry visszatért az edzésről és egy zuhany és átöltözés után lehuppant a mellettük lévő fotelbe.

- Milyen volt az edzés? - kérdezte Lucy.

- Azon kívül, hogy még mindig vakarom magamról a rám száradt sarat? - kérdezett vissza Harry, majd rátért a tárgyra. - Nem a legjobb. Fred és George elmentek kémkedni a mardekárosok edzésére és azt mesélték, hogy a játékosok olyan gyorsan repültek, hogy csak elmosódó zöld foltok látszottak belőlük. A seprűik miatt hatalmas előnyben vannak.

- Kit érdekel, hogy milyen seprűjük van? - legyintett Lucy, noha a szíve mélyén őszintén aggódott az első meccs miatt. - A Griffendél csapatában jobb emberek játszanak.

- Amúgy összefutottam Félig Fejnélküli Nickkel - mesélte Harry, mire Hermione is letette a könyvét és figyelni kezdett. - Épp azon kesergett, hogy nem került be tagnak a Fejvesztett Futamba, mikor Frics elkapott, hogy sáros lábbal mászkáltam a kastélyban. Büntetőmunkára akart küldeni, de Nick kimentett és ekkor elhívott minket a kimúlásnapi partijára, ami Halloween estéjén lesz. Én meg azt mondtam, hogy mindnyájan ott leszünk.

- Kimúlásnapi parti? - lelkendezett Hermione. - Szerintem nem sok élő ember mondhatja el magáról, hogy részt vett valakinek a kimúlásnapi partiján. Nagyon izgalmas lesz!

- Miért ünnepli meg azt a napot, amikor meghalt? - értetlenkedett Ron, aki még mindig a bájitaltan leckéjét próbálta összehozni, ezért kissé mogorva kedvében volt. - Szerintem ez elég nyomasztó program...

- Tessék, itt az enyém - könyörült meg barátján Lucy. - Írj le mindent, amit tudsz, de ne túl feltűnően.

- Hálám örökké üldözni fog - sóhajtott fel megkönnyebbülten Ron, majd hozzáfogott, hogy gyorsan befejezze a dolgozatát.

Az eső még mindig nem állt el. A nedves ablakokat kívülről tintafeketére festette az este, de a tűz fényében fürdő klubhelyiségben meleg és vidám volt a légkör. Ahogy Lucy körülnézett, azt látta, hogy puha karosszékekben üldögélő diákok olvastak, beszélgettek, a leckéjüket írták vagy - mint George és Fred - azt próbálták megtapasztalni, hogy mi történik, ha az ember Filibuster csillagszórót etet egy szalamandrával.

Az izzó, narancsszínű tűzben fészkelő gyíkot Fred "mentette ki" a legendás lények gondozása óráról. Az állat most békésen füstölgött az asztalon egy csapat kíváncsi diák gyűrűjében.

Harry épp nyitotta a száját, hogy még valamit elmeséljen, mikor a szalamandra hirtelen a magasba emelkedett, és durrogva-szikrázva röpködni kezdett a teremben. Percy rekedtre kiabálta magát Freddel és George-dzsal, a szalamandra szájából záporozó mandarinsárga csillagok beterítették a klubhelyiséget, végül az állat robbanásokkal kísérve menekült a tűzbe. Lucy könnyesre nevette magát, és amikor rákérdezett testvérénél, hogy mit akart mondani, kiderült, hogy Harry már el is felejtette.

Halloween estéjére Lucy kezdett egy kicsit haragudni Harryre, amiért a nevükben elígérkezett a kimúlásnapi partira. A többiek mind izgatottan készülődtek a Halloween-ünnepségre; a nagytermet a szokásos élő denevérek díszítették; a Hagrid nevelte hatalmas tökökből akkora lámpások készültek, hogy három ember is elfért bennük, és az a hír járta, hogy Dumbledore az ünnep fényét emelendő leszerződtetett egy csontváz-tánccsoportot. Azonban Hermione, mindnyájuk élő lelkiismerete, nem hagyta, hogy visszakozzanak, így a négyes szomorúan ballagott el a nagyterem nyitott ajtaja előtt és vonult le a pincébe, ahol Nick a partit tartotta.

Maga a parti borzalmas volt. A sok kísértettől felállt a szőr Lucy hátán és a többiek arckifejezéséből ítélve ők is így voltak ezzel. Jéghideg volt, az ételek rohadtak voltak (Hermione elmondása alapján azért, mert így jobban érzik az ízüket), ráadásul mindenki olyan búskomor volt, hogy a lánynak szinte elment a kedve az élettől. Egy vita után Hisztis Myrtle-le és egy kínos beszélgetés után a Fejvesztett Futammal, a négyes kisomfordált a teremből és úgy igyekeztek felfelé, mintha az életükért futottak volna.

- Talán még maradt valami a pudingból - lihegte reménykedve Ron, mikor a bejárati csarnokba vezető lépcsőhöz értek.

- Csak azt remélem, hogy senki se fogja kiszúrni, hogy most érkeztünk - dörzsölte a kezeit Lucy.

Ekkor Harry hirtelen megállt. Arcán feszült figyelem uralkodott, amibe néha rémület és izgatottság vegyült. Körbepislogott a gyéren megvilágított folyosón.

- Mi a baj? - nézett testvérére Lucy.

- Megint az a hang… Maradjatok csöndben.

- Milyen hang? - értetlenkedett Lucy, kérdőn nézve Ronra, hátha ő többet tud.

- Egyszer már…

- Hallgassátok! - hadarta izgatottan Harry. Barátai és húga értetlenül bámultak rá. A fiú lassan mozdította a tekintetét a sötét mennyezetre, aztán egy „Gyertek!" felkiáltással elindult felfelé a lépcsőn. Nem állt meg a nagyteremnél, hanem tovább szaladt az első emelet felé. Lucy, Ron és Hermione a nyomában loholtak.

- Harry, mit akarsz…? - kezdte Ron, de a fiú félbeszakította.

- CSSS!

Harry láthatóan a fülét hegyezte. Lucy kezdett attól félni, hogy a szellemekkel töltött idő alatt a bátyja megőrült. Különösen akkor, mikor a fiú arcára egyszer csak kiült a jeges rémület.

- Meg fog ölni valakit! - kiáltotta és az értetlenkedő arcokkal mit sem törődve megcélozta a következő emeletet. Lucyék alig tudtak lépést tartani vele, mivel hármasával szedte a lépcsőfokokat.

A négyes keresztül-kasul bejárta az egész második emeletet. Harry csak az utolsó kihalt folyosóra érkezve lassított a tempón, így Lucy be tudta érni őt.

- Harry, magyarázd már meg, mi van - lihegte a lány, és letörölte arcáról a verejtéket. - Én semmit nem hallottam...

Ekkor azonban Hermione felsikkantott, és a folyosó végébe mutatott.

- Nézzétek!

A szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra:

FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK!

- Mi az ott alatta? - kérdezte remegő hangon Ron. Lucy közelebb lépett a falhoz, de kis híján elcsúszott. A kőpadlón jókora víztócsa terült el. Ron, Hermione és Harry elkapták őt, s most már négyen araszoltak a fal felé, tekintetüket a felirat alatti árnyékra függesztve. Mikor felismerték, mi az, rémülten hőköltek hátra.

Mrs Norris, a gondnok macskája lógott ott fejjel lefelé, farkánál fogva a fáklyatartóra akasztva. Merev és mozdulatlan volt, mint egy darab fa; tágra nyílt szeme üvegesen meredt a semmibe.

Néhány másodpercig egyikük sem mozdult.

- Tűnjünk el innen - szólalt meg végül Ron.

- Nem kellene megpróbálnunk segíteni rajta? - kérdezte bizonytalanul Harry.

- Hidd el nekem - rázta a fejét Ron -, jobb, ha nem találnak itt minket.

A vitának távoli mennydörgéshez hasonló zaj vetett véget: az ünnepi vacsora véget ért, és a jóllakott diákok elindultak a lakótornyok felé. A lépcsők felől közeledő léptek dobogása és vidám zsivaj hangzott fel, s a következő percben a folyosó megtelt diákokkal.

Mikor az első hullámban érkezők meglátták a felakasztott macskát, azonnal néma csend lett. Lucy, Harry, Ron és Hermione magukban álltak az odagyűlő diákok gyűrűjében.

Pár másodperc múlva kiáltás törte meg a döbbent csendet.

- Az utód ellenségei reszkessenek! Ti következtek, sárvérűek!

Draco Malfoy, mert ő volt a kiabáló, villogó szemmel előretolakodott a tömegben. Máskor oly sápadt arca kipirult a gyönyörűségtől és gonosz vigyorba torzult az élettelen, lógó macska láttán.

- Mi folyik itt? Mi ez a csődület?

Argus Frics, aki bizonyára Malfoy kiabálására figyelt fel, pillanatok alatt a folyosón termett, s most dühösen furakodott előre a diákok között. Mikor meglátta Mrs Norrist, megtántorodott, és arcára szorította mindkét kezét.

- A macskám! A macskám! - visongott. - Mit csináltatok Mrs Norrisszal?

Villogó tekintete Harryre tévedt.

- Te! - hörögte. - Te voltál! Meggyilkoltad a macskámat! Megöllek! Szét...

- Argus!

Dumbledore érkezett a helyszínre, nyomában néhány másik tanárral. Sebes léptekkel elhaladt Lucy, Harry, Ron és Hermione mellett, és habozás nélkül leakasztotta a macskát a fáklyatartó kosárról.

- Jöjjön velem, Argus - fordult Fricshez. - Potter, Potter kisasszony, Weasley és Granger kisasszony szintúgy.

Lockhart nyomban jelentkezett.

- Az én szobám van a legközelebb, igazgató úr. Itt van egy emelettel feljebb. Ha gondolja, parancsoljon...

- Köszönöm, Gilderoy - bólintott Dumbledore.

A néma tömeg utat nyitott nekik. Lockhart fontoskodva loholt Dumbledore nyomában. A sort Piton és McGalagony zárta.

Mikor beléptek Lockhart sötét szobájába, a falakon nagy mozgolódás támadt: Lockhart képmásai - akik mind hajcsavaróban voltak - sietve elbújtak a képkeretek mögött. Az igazi Lockhart gyertyát gyújtott, majd utat engedett Dumbledore-nak, aki letette Mrs Norrist az asztalra, és hozzálátott, hogy tüzetesebben megvizsgálja. Harry, Lucy, Ron és Hermione aggódó pillantásokat váltottak, majd leültek a gyertyák fénykörén kívül, és várták a fejleményeket.

Dumbledore egészen közel hajolt Mrs Norrishoz; hosszú, horgas orra alig egy-két centiméternyire volt a macska bundájától. Ujjával finoman tapogatta és bökdöste az állatot, s közben homlokát ráncolta félhold alakú szemüvege fölött. McGalagony professzor is az asztal fölé hajolt; összeszűkült szemmel figyelte a vizsgálatot. Piton egy lépéssel távolabb állt. Félhomályba burkolódzó arcán sajátos kifejezés ült: mintha egy mosolyt igyekezett volna elfojtani. Lockhart Dumbledore körül legyeskedett, és az ötleteivel bombázta a professzort.

- Biztos, hogy átokkal ölték meg - valószínűleg a Transz-mogrifiai Tortúrával. Magam is rengetegszer használtam... nagy kár, hogy nem voltam ott, mert tudok egy kitűnő ellenátkot, ami megmenthette volna...

Lockhart kommentárjaiba újra meg újra belevegyült Frics mekegő, panaszos zokogása. A gondnok leroskadt egy székre, s kezébe temette az arcát, hogy ne kelljen látnia az élettelen macskát. Lucy minden utálata ellenére megsajnálta Fricset, de még jobban sajnálta saját magát. Tisztában volt vele, hogy ha Dumbledore hitelt ad a gondnok vádaskodásának, ő egykettőre repül az iskolából.

A professzor most titokzatos szavakat motyogott, és varázspálcájával újra meg újra megérintette Mrs Norrist. Mindhiába: a macska továbbra is úgy festett, mintha kitömték volna.

- Hasonló merényletek sorának voltam tanúja annak idején Ouagadogou-ban - cseverészett Lockhart. - A történetet részletesen leírtam az önéletrajzomban. Persze miután elláttam a város lakóit amulettekkel, többé egyetlen támadás sem történt...

A falakon sorakozó fotók lelkes bólogatással kísérték élő eredetijük szavait. Egyikük elfelejtette levenni a hajhálóját. Dumbledore végül felegyenesedett.

- A macska nem pusztult el, Argus - szólt halkan. Lockhart nyomban abbahagyta az általa megelőzött gyilkosságok összeszámlálását.

- Nem pusztult el? - köhögte Frics, és ujjai között Mrs Norrisra pislogott. - De hát akkor miért hideg és merev?

- Mert kővé dermesztették - felelte Dumbledore. ("Hát persze! Mindjárt gondoltam" - kotyogott bele Lockhart.) - De hogy miként, azt nem tudom...

- Kérdezze meg őt! - acsargott Frics, és Harry felé fordította eltorzult, könnyben ázó arcát. Lucy szorult helyzete ellenére is vissza kellett fogja magát, nehogy a gondnok arcába kiabáljon.

- Ez nem lehet egy másodéves műve - rázta a fejét Dumbledore. - Aki ezt tette, jártas a fekete mágiában...

- De ő tette, ő tette! - fröcsögte Frics lilára vált arccal. - Hiszen ön is látta, mit írt ki a falra! Megtalálta... az irodámban... Tudja, hogy... hogy én...

A gondnok arca vadul remegett.

- Tudja, hogy kvibli vagyok! - bökte ki végül. Lucy annyira megdöbbent, hogy még a gyanúsítgatásról is megfeledkezett.

- Egy ujjal se nyúltam Mrs Norrishoz! - csattant fel Harry. Mindenki őt nézte, még a falon lógó Lockhart-fotók is. - És nem is tudom, mi az, hogy kvibli.

- Hazudik! - recsegte Frics. - Látta a villámvarázsos levelemet.

- Ha megengedi, igazgató úr... - szólalt meg Piton, további tápot adva Lucy balsejtelmének: az biztos volt, hogy Piton nem fogja védelmébe venni őket. - Meglehet, hogy Potterék és barátai tényleg véletlenül kerültek oda. - Piton ezt a mondatot finom mosollyal mondta, mintha maga se hinné el, amit állít. - Mindazonáltal van itt egy sor gyanús körülmény. Mit kerestek egyáltalán a második emeleten? Miért nem az ünnepi vacsorán voltak?

Harry, Lucy, Ron és Hermione egymás szavába vágva magyarázkodtak.

- ...kimúlásnapi parti... sok száz kísértet látott minket, ők igazolják, hogy ott voltunk...

- De azután miért nem mentetek át az ünnepségre? - kérdezte Piton, s fekete szeme megvillant a gyertyafényben. - Miért a második emeletre mentetek?

Lucy, Ron és Hermione Harryre néztek. Lucynek azonban volt egy olyan érzése, hogy a hangokról nem szólhatnak, mert csak hülyének néznék őket vagy halálra rémülnének tőle.

- Mert... mert... - hebegte Harry szaporán dobogó szívvel. Ő is hasonló problémákkal küzdhetett. -Mert fáradtak voltunk, és le akartunk feküdni - rögtönözte végül.

- Vacsora nélkül? - vágta rá a logikus kérdést Piton, és diadalmas mosoly terült szét sovány arcán. - Nem hinném, hogy a kísértetek emberi fogyasztásra alkalmas ételeket is felszolgálnak a partijaikon.

- Nem voltunk éhesek - jelentette ki Ron hangosan, talán hogy elnyomja gyomra árulkodó korgását.

Piton szája még szélesebbre húzódott.

- Az a benyomásom, igazgató úr, hogy Potter nem teljesen őszinte. Esetleg célszerű lenne megfosztani őt bizonyos kedvezményektől, amíg részletes vallomást nem tesz. Személy szerint azt javaslom, hogy meghatározatlan időre vegyük ki őt a Griffendél kviddicscsapatából.

- Ugyan már, Perselus! - méltatlankodott McGalagony. - Mi értelme volna annak, hogy ne engedjük kviddicsezni? Ezt a macskát nem egy seprűnyéllel vágták fejbe! Semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy Potter bármi rosszat csinált.

Dumbledore kutató pillantással nézett Harryre. Sugárzó kék tekintetétől Lucy úgy érezte, mintha röntgensugárral pásztázná a fiú lelkét.

- A fiút mindaddig ártatlannak tekintjük, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője - jelentette ki végül a professzor. Piton dühös arcot vágott. Frics nemkülönben. Lucy pedig kieresztett feltűnésmentesen egy halk sóhajt.

- Kővé dermesztették a macskámat! - rikácsolta dülledő szemmel. - Ezért valakinek bűnhődnie kell!

- Meggyógyítjuk a macskát, Argus - felelte türelmesen Dumbledore. - Bimba professzornak nemrég sikerült kikeltetnie néhány mandragórát. Amint megnőnek, elkészítjük belőlük a bájitalt, amitől Mrs Norris magához tér.

- Majd én megfőzöm - ajánlkozott Lockhart. - Csukott szemmel is el tudom készíteni a mandragórás gyógyszirupot, már vagy százszor csináltam.

- Már megbocsásson - szólt közbe hűvösen Piton -, de ebben az iskolában tudtommal én vagyok a bájitalok felelőse.

Kínos csend következett.

- Ti elmehettek - fordult Dumbledore a gyerekekhez. Harry, Lucy, Ron és Hermione futólépésben távoztak. Egy emelettel feljebb érve bementek egy üres osztályterembe, és magukra csukták az ajtót.

Harry rásandított barátai komor arcára.

- Szerintetek beszélnem kellett volna nekik a hangról?

- Nem - felelte habozás nélkül Ron és Lucy. - Ha valaki olyan hangokat hall, amit senki más, az még a varázslók világában sem számít jó jelnek - magyarázta a lány.

Harry húga arcát fürkészte.

- De te hiszel nekem, ugye? - kérdezte.

- Hát persze! - felelte gyorsan Lucy, hiszen így is volt. - De el kell ismerned, hogy a dolog elég furcsa...

- Az egész ügy elég furcsa és zavaros - csóválta a fejét Harry. - Egyáltalán mit jelent az a felirat a falon? Mi az, hogy "feltárult a Titkok Kamrája"?

- Nekem valahogy ismerősen cseng - ráncolta a homlokát Ron. - Ha jól emlékszem, valaki egyszer mesélt nekem egy titkos helyiségről, ami itt van valahol a Roxfortban... Talán Bill...

- Miért mesélt volna Bill bármi ilyesmiről? - kérdezte hitetlenkedve Lucy. - Inkább Fred és George… ők ismernek minden titkos helyiséget a suliban, talán hallottak róla.

- És mi a fene az, hogy kvibli? - kérdezte Harry. Meglepetésére Ron kuncogni kezdett.

- Hát... igazából nem vicces a dolog... de mivel Fricsről van szó... Szóval kviblinek az olyan embert hívják, aki varázslócsaládban született, még sincs benne mágia. A kvibli nagyjából a mugli származású varázsló ellentéte. Kvibliből nagyon kevés van, de ha Frics a VillámVarázsból tanulja a mágiát, akkor elég valószínű, hogy tényleg az. Ez sok mindent megmagyaráz, például hogy miért utálja annyira a diákokat. - Ron kajánul elmosolyodott. - Savanyú neki a szőlő.

Valahol tizenkettőt ütött egy óra.

- Éjfél van - állapította meg Lucy. - Szerintem feküdjünk le, mielőtt Piton megint megpróbál belénk kötni valamiért.

Draco Malfoy úgy érezte, mintha az összes álma egy csapásra valóra vált volna. Hát elkezdődött. Elkezdődött, amiről az apja mesélt. Hogy a Titkok kamrája újra kinyílik, hogy Mardekár utódja beteljesíthesse küldetését és megtisztítsa az iskolát a sárvérűektől. Talán Granger lesz az első… Mindenesetre, látványos belépő volt ez az utódtól. Mindenki halálra rémült tőle.

Mardekáros társaival együtt lépett be a klubhelyiségbe, ahová visszaparancsolták őket. Draco, körbenézve a többieken, hasonló kaján örömöt látott valamennyi arcon. Tudták, hogy biztonságban vannak: Mardekár tanítványai között egy sárvérűt sem lehetett találni. Azonban a többi ház tagjai nagy veszélyben voltak - Hugrabug, Hollóhát, Griffendél… Lucy…

Nem. Nem és nem. Nem aggódhatott a lány miatt, nem is volt rá oka, hiszen ő félvér volt. Nem fenyegette őt a lény, ami a kamrában rejtőzött. De - ismerve a lány természetét és a körülötte lévőket - biztosan megpróbálja majd felderíteni a történteket és leleplezni az utódot. Azonban akkor biztosan nem fogja megúszni. Főleg, ha a kétbalkezes Weasley is vele lesz.

Draco, mint korábban oly sokszor, most is azzal a kérdéssel ment aludni, hogy vajon mi lesz Lucy Potter következő lépése.