Chapter 22

A Százfűlé-főzet

McGalagony, Lucy és Harry leszálltak a mozgó kőlépcsőről. A professzorasszony kopogott az ajtón, mire az zajtalanul kinyílt. Beléptek rajta; McGalagony ráparancsolt a testvérpárra, hogy várjanak, és magukra hagyta őket.

Lucy és Harry körülnéztek. Annyira meg voltak rémülve, hogy sokáig nem tudtak megszólalni. Egy dologban azonban már ekkor biztosak voltak: ez volt a legizgalmasabb az összes tanári dolgozószoba közül, amit a tanév során láttak. Ha épp nem fenyegetett volna az a veszély, hogy kicsapják őket az iskolából, boldogak lettek volna, hogy szétnézhetnek itt.

Egy gyönyörű, tágas, kerek teremben álltak. Különös, apró neszek zsongó kavalkádja hatolt Lucy fülébe: pipaszárlábú asztalokon álló, füstöt eregető kis ezüst szerkezetek hangjai. A falakon a korábbi igazgatók és igazgatónők portréi függtek - a képmások mind békésen szunyókáltak a díszes keretekben. A helyiségben helyet kapott még egy hatalmas grifflábú asztal is, mögötte pedig egy polcon ott feküdt az a bizonyos elnyűtt varázslókalap - a Teszlek Süveg.

A lány a szeme sarkából látta, hogy Harry habozva körülsandított.

- Mi az? - kérdezte Lucy, de testvére nem válaszolt. Úgy tűnt, mintha teljesen elfelejtette volna, hogy ő is jelen volt.

Harry elengedte őt, lábujjhegyen megkerülte az asztalt, és kezébe vette a Teszlek Süveget. Óvatosan a fejére tette, de a süveg túl nagy volt, és a szemébe csúszott, csakúgy, mint a legutóbbi alkalommal.

Lucy egyáltalán nem értette a bátyja viselkedését. Miért olyan fontos, hogy felvegye a Teszlek Süveget? Hiszen mindjárt jön Dumbledore és kifaggatja őket, hogy valóban ők-e Mardekár utódjai! Akkor mégis mit akar attól az öreg fejfedőtől?

Alig egy fél perccel később Harry lecsüggesztette a fejét, majd csúcsánál fogva megragadta a Teszlek Süveget, és lehúzta a fejéről. A kopott, fakó varázslókalap ernyedten csüngött az ujjai között. Elszorult torokkal tette vissza a helyére.

- Tévedsz - szólt fennhangon a fejfedőhöz, de az nem felelt.

- Mire volt ez jó? - kérdezte Lucy értetlenül és odalépve testvéréhez megragadta a két karját, így Harry kénytelen volt a szemébe nézni. - Mit akartál a süvegtől?

Harry néhány pillanatig nem felelt.

- Csak tudni akartam, hogy jó házba kerültem-e.

- Ezt hogy érted? - rökönyödött meg Lucy. - Persze, hogy jó házban vagy! Griffendéles vagy, mint a szüleink.

- De a Teszlek Süveg eredetileg a Mardekárba akart küldeni! - fakadt ki Harry. - A beosztásnál. Azért ültem ott olyan sokáig. Könyörögtem neki, hogy bárhová, csak a Mardekárba ne, és ezért mondta a Griffendélt. De eredetileg a Mardekárba szánt. Azt mondta, ott sokra vihetném.

Lucy nem tudta, mit mondjon. Hát ezt titkolta előlük? Ezért nézett úgy, miután Binns mesélt a Titkok kamrájáról? A lány tekintete ellágyult és simogatni kezdte Harry karját.

- Jaj, Harry…

De nem tudta befejezni a gondolatát, mert ekkor különös, gágogó hang ütötte meg a fülét. Mégsem voltak egyedül a teremben. Az ajtó mögött elhelyezett arany ülőrúdon egy félig megkopasztott pulykára emlékeztető, elaggott madár gubbasztott. Harry és Lucy rámeredtek; a madár sötéten viszszanézett rájuk, és újra gágogott egyet. Nagyon betegnek tűnt: szeme tompa és fénytelen volt, s a gyerekek szeme láttára újabb csomó toll hullott ki a farkából.

- Csak nehogy pont akkor múljon ki Dumbledore házimadara, mikor itt vagyunk vele egyedül - jegyezte meg Harry, de szinte rögtön ezután a madár egyszerre lángba borult.

A két Potter rémülten felkiáltott, és a grifflábú asztalhoz hátrált. Fejüket kapkodva körülnéztek, hátha találnak valahol egy pohár vizet, de hiába. A madár időközben egyetlen nagy tűzcsóvává változott. Rikoltott még egy utolsót, és a következő pillanatban szőrén-szálán eltűnt: csak egy kupac hamu füstölgött a padlón.

Ekkor kinyílt az ajtó, és belépett Dumbledore. Arca vészjóslóan komor volt.

- Igazgató úr - hebegte Harry -, a madara... Nem tudtunk segíteni rajta...

- Egyszer csak kigyulladt - fejezte be remegő hangon Lucy.

Meghökkenésükre Dumbledore elmosolyodott.

- Épp ideje volt. Már napok óta borzalmasan nézett ki. Mondtam is neki, hogy szánja rá magát végre.

A két gyerek döbbent arckifejezése láttán Dumbledore felnevetett.

- Fawkes főnixmadár, gyermekeim. A főnixek kigyulladnak, mikor eljön az ideje, azután hamvaikból új életre kelnek. Nézzétek csak...

Lucy és Harry lenéztek a padlóra. A hamukupac közepéből apró, ráncos kismadár dugta ki a fejét. A főnix így, fióka képében ugyanolyan csúnya volt, mint aggastyánként.

- Kínos, hogy épp a hamvadónapján láttátok őt - folytatta Dumbledore, miközben helyet foglalt íróasztala mögött. - Máskor nagyon szép szokott lenni. Csodálatos vörös és arany tollai vannak. Fantasztikus jószágok ezek a főnixek. Hatalmas súlyt képesek felemelni, a könnyük gyógyerővel bír, és mellesleg igen hűséges háziállatok.

Lucyt annyira megrémítette Fawkes tűzhalála, hogy teljesen elfeledkezett róla, mit keresnek Harryvel voltaképpen az igazgató szobájában. Mikor azonban Dumbledore elhelyezkedett magas támlájú székében, és rájuk emelte átható tekintetét, azonnal eszébe jutott szorult helyzetük.

Ebben a pillanatban hatalmas dörrenéssel kicsapódott a szoba ajtaja, és beviharzott Hagrid. Szeme vadul villogott, maszkja hátracsúszott torzonborz kobakján. Kezében még mindig ott fityegett a petyhüdt kakastetem.

- Nem ők tették, Dumbledore professzor! - kiabálta a vadőr. - Pár másodperccel azelőtt, hogy a gyereket megtalálták, még beszélgettem velük! Nem is volt rá idejük...

Dumbledore megpróbált a szavába vágni, de Hagrid nem zavartatta magát. Egyre csak dúltfúlt, s közben vadul lóbálta a kakast, tollakat szórva szanaszét a szobában.

- ...Nem lehetnek ők a tettesek! A Mágiaügyi Minisztériumban is megesküszöm, ha kell...

- Hagrid, én...

- ...Félrevezették önt, uram! Se Harry, se Lucy nem lenne képes...

- Hagrid! - emelte fel a hangját Dumbledore. - Eszemben sincs Harryt vagy Lucyt gyanúsítani.

- Oh! - Hagrid nyomban megenyhült, és leeresztette a kakast. - Akkor jó. Odakint várok, igazgató úr.

Azzal kikullogott az ajtón.

- Nem gyanúsít minket, professzor úr? - kérdezte reménykedve Lucy, miközben Dumbledore lesöpörte íróasztaláról a kakastollakat.

- Nem, Lucy, nem gyanúsítalak titeket - felelte a professzor elkomorodva. - Ennek ellenére beszélni szeretnék veletek.

Harry nyugtalanul fészkelődve várta a folytatást. Dumbledore egymásnak támasztotta hoszszú ujjait, és töprengve nézett rá.

- Azt szeretném tudni, hogy nem akartok-e elmondani nekem valamit - szólt végül. - Bármi legyen is az.

Lucy nem tudta, mit feleljen erre. Felcsendült a fejében Malfoy üvöltése: "Ti következtek, sárvérűek!"; eszébe jutott a Hisztis Myrtle mosdójában gőzölgő Százfűlé-főzet. Azután a titokzatos testetlen hangra gondolt, amit csak Harry hallott, majd a saját baljóslatú szavaira: "Ha valaki olyan hangokat hall, amit senki más, az még a varázslók világában sem számít jó jelnek." Felötlött benne hogy mit mondanak róluk a többiek, és eszébe jutott saját rettegése attól, hogy esetleg valóban Mardekár rokona lehet...

Összenézett Harryvel és látta, hogy a fiú is ugyanarra gondolt, mint ő.

- Nincs semmi mondanivalónk, professzor úr - felelte végül Harry.

A Justint és Félig Fej Nélküli Nicket ért kettős merénylet pánikká fokozta az iskolában uralkodó nyugtalanságot. Érdekes módon Nick sorsa aggasztotta a legjobban az embereket. Mi lehet képes rá, hogy így elbánjon egy kísértettel? - kérdezgették egymást. - Miféle szörnyű hatalom tud megölni valakit, aki már amúgy is halott? A karácsonyi szünet közeledtével a diákok szinte verekedtek a Roxfort Expresszre szóló helyjegyekért.

- Ha így megy tovább, csak mi maradunk az iskolában - mondta Ron Harrynek, Lucynek és Hermionének. - Mi, Malfoy, Crak és Monstro. Vidám szünidőnk lesz, mondhatom.

Crak és Monstro, akik mindig mindenben Malfoyt utánozták, szintén feliratkoztak a Roxfortban maradók listájára. Lucy egyébként kimondottan örült, hogy olyan sokan elutaznak. Elege volt belőle, hogy a többi diák nagy ívben elkerüli őt és Harryt a folyosón, mintha agyaraik nőttek volna, vagy méreg csöpögött volna a szájukból; belefáradt a sugdolózásukba, a megjegyzéseikbe és a mutogatásukba.

A Fred-George páros viszont roppant szórakoztatónak találta a dolgot. Ha csak tehették, Harry és Lucy előtt masíroztak a folyosón, és így kiabáltak:

- Utat Mardekár utódjainak! Vigyázat, véres kezű mágusok közelednek!

Percy a leghatározottabban elítélte viselkedésüket

- Ez nem tréfa - jelentette ki hűvösen

- Ne állj az utunkba, Percy! - vigyorgott rá Fred. - Harrynek és Lucynek sietős a dolga.

- Igen, a Titkok Kamrájába igyekeznek, mert teára várja őket agyaras csatlósuk - tódította George.

Ginny sem találta viccesnek a dolgot.

- Jaj, ne csináljátok már! - siránkozott, valahányszor Fred fennhangon megkérdezte Harrytől vagy Lucytől, hogy kit szándékoznak legközelebb megtámadni, vagy mikor George tettetett rémülettel fokhagymafüzért lóbált feléjük.

Lucyt mindez nem zavarta; sőt örült neki, hogy legalább Fred és George nevetségesnek találják az egész gyanúsítgatást. Draco Malfoyt viszont szemmel láthatóan bosszantotta a Weasley-ikrek handabandázása, s egyre savanyúbb képpel bámulta őket.

- Azért dühös, mert legszívesebben elbüszkélkedne vele, hogy ő az igazi utód - állapította meg Ron. - Tudjátok, mennyire zavarja, ha valaki bármiben is jobb nála. És most Harry és Lucy aratják le a babérokat az ő gaztetteiért.

- De már nem sokáig - jegyezte meg Hermione elégedetten. - Lassan elkészül a Százfűlé-főzet. Még pár nap, és kicsikarjuk belőle a vallomást.

Mikor véget ért a félév utolsó tanítási napja, egy csapásra csend borult a kastélyra: olyan mély és puha csend, amilyen a parkot borító hó alatt lehetett. Lucy békésnek találta a némaságot, nem szomorúnak; élvezte, hogy Hermione és a Weasley testvérek vették át az irányítást a Griffendél-toronyban, ez ugyanis azt jelentette, hogy hangosan játszhattak robbantósdit, és zavartalanul gyakorolhatták a párbajozást. Fred, George és Ginny úgy döntöttek, hogy inkább az iskolában töltik a szünetet, nem utaznak el szüleikkel Egyiptomba, meglátogatni Billt. Percy, aki rosszallással nézte "gyerekes" viselkedésüket, nem sok időt töltött a klubhelyiségben. Már korábban kijelentette, hogy ő csak azért maradt karácsonyra az iskolában, mert prefektusként kötelességének érzi, hogy segítsen a tanároknak ezekben a nehéz időkben.

Szenteste napja csikorgóan hideg, fehér hajnallal köszöntött rájuk. Lucy és Hermione most kizárólagosan birtokolták a lányok hálótermét, mégsem tudtak túl sokáig aludni. Lucy kora reggel arra ébredt, hogy Hermione csörtet be az ajtón, már rendesen felöltözve.

- Ébredj! - harsogta a lány, és széthúzta a függönyt.

- Hermione, nem lehetett volna valami békésebb módja annak, hogy felébressz? - kérdezte álmosan Lucy, miközben a szemét dörzsölve felült az ágyban.

- Neked is boldog karácsonyt - ült le Hermione a saját ágyára. - Én már egy órája fent vagyok. Tettem még egy kis fátyolkát a főzetbe. Most már készen van.

Lucy szeméből nyomban kiröppent az álom.

- Biztos?

- Holtbiztos - bólintott a lány. - Gyorsan nézd meg az ajándékaidat, hogy a fiúknak is szólni tudjunk.

Lucy rögtön az ágya végében heverő ajándékkupacra vetette magát. Hagrid egy nagy doboz tejkaramellát küldött neki (amit elfogyasztás előtt célszerű volt megpuhítani egy kicsit a tűznél). Harrytől egy csomag csokibékát és egy baglyos nyakláncot, Rontól pedig egy könyvet kapott, ami a Repülj a Csúzlikkal címet viselte és Ron kedvenc kviddicscsapatáról szólt. Hermione ajándéka egy luxuskivitelű sastollpenna volt, az utolsó csomag pedig egy kötött pulóvert és szilvás süteményt tartalmazott - ezt Mrs Weasley küldte. Lucy lelkifurdalás közepette olvasta az asszony üdvözlő sorait; Mr Weasley kocsijára gondolt, amit a fúriafűzzel való szerencsétlen karambol óta senki se látott, és erről eszébe jutott, miféle házirendsértésre készülnek most is Ronnal és Harryvel.

Miután végzett, bekapott egy csokibékát, feltette a nyakláncot, felvette a pulóvert és Hermionével (aki a fiúk ajándékait is vitte) együtt átment a fiúk hálószobájába, ahol Hermione ugyanazt az ébresztési módot választotta, mint Lucynál.

- Ti nem jöhettek be ide! - motyogta álmosan Ron, és eltakarta a szemét.

- Nektek is boldog karácsonyt. - Hermione odadobta Ronnak az ajándékát, majd közölte, hogy készen van a Százfűlé-főzet. - Szerintem ma este kellene megejtenünk az akciót. - mondta, miközben odébb rakta Makeszt, a patkányt, hogy helyet csináljon magának az ágy végében.

Ekkor Hedvig röppent be az ablakon, csőrében egy parányi csomaggal.

- Szia - köszöntötte Harry felvidulva. - Szóval már nem haragszol rám?

A bagoly hízelegve megbiccentette a fülét - ez sokkal kedvesebb ajándéknak bizonyult, mint a csomag, amit hozott, s amiről kiderült, hogy Dursleyék küldeménye. Egy fogpiszkáló volt benne meg egy rövid levél, amiben a család afelől érdeklődött, hogy nem tudná-e Harry a nyarat is az iskolában tölteni.

- Alig tudom elhinni, hogy ezek tényleg a rokonaim - szólt Lucy, miután Harry hangosan felolvasta az üzenetet.

Miután a fiúk is felöltöztek, a négyes lement a karácsonyi lakomára, ahol a tervezett szabályszegés ellenére is remekül érezték magukat.

A feldíszített nagyterem maga volt a csoda. Mintha nem lett volna elég a tucatnyi zúzmarás karácsonyfa és a sok-sok vastag magyal- és fagyöngykoszorú, még meleg és száraz varázshó is hullott a mennyezetről. Dumbledore megtanította a diákoknak kedvenc karácsonyi énekeit (Hagrid egyre hangosabban dalolt, ahogy sorban ürítette a tojáslikőrös kupicákat). Percy nem vette észre, hogy Fred a Prefibubus szót bűvölte a prefektusi jelvényére, és egyre kérdezgette öccseit, hogy min vihognak annyira. Lucyt még az sem zavarta, hogy a mardekárosok asztalánál Malfoy fennhangon gúnyos megjegyzéseket tett az új pulóverére. Tudta, hogy kis szerencsével Malfoynak hamarosan elmegy a kedve az élcelődéstől.

Alighogy Lucy, Harry és Ron elfogyasztották a második repetájukat a karácsonyi pudingból,

Hermione kiterelte őket a nagyteremből, hogy megbeszélje velük az utolsó tennivalókat.

- Még szükségünk van valamilyen darabkára azokból az emberekből, akikké változni akarunk - jelentette ki olyan természetességgel, mintha mosóporért küldené a fiúkat a boltba. - Egyértelmű, hogy legjobb lesz Crakot és Monstrót használni. Ők Malfoy legjobb barátai, előlük nem titkol semmit. Egyébként arról is gondoskodnunk kell, hogy Crak és Monstro ne ronthassanak ránk, miközben kihallgatjuk Malfoyt.

- Részletesen kidolgoztam a tervet - folytatta Hermione, ügyet sem vetve Ron és Harry döbbent képére. Lucy eközben kínosan feszengett. Mindeddig egyikőjüknek sem említette, hogy nem sikerült Pansy Parkinsontól hajszálat szereznie, akivé át akart változni.

Hermione eközben elővett két jókora darab csokis süteményt.

- A sütibe közönséges altatóitalt kevertem. Intézzétek úgy, hogy Crak és Monstro megtalálják. Jól tudjuk, milyen falánkak, gondolkodás nélkül be fogják habzsolni. Ha elaludtak, tépjétek ki egy-két hajszálukat, és dugjátok be őket a seprűk közé.

Harry és Ron hitetlenkedő pillantást váltottak.

- Hermione, ez...

- Ebből nagyon nagy baj lehet...

A lány azonban egy szigorú szemvillanással - amit talán McGalagonytól tanult - elnémította a fiúkat.

- Crak és Monstro haja nélkül a főzet mit sem ér - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Ki akarjátok hallgatni Malfoyt vagy sem?

- Jól van, jól van - bólintott Harry. - De veled mi lesz? Te kinek téped ki a haját?

- Én már senkinek. - Hermione egy fiolát vett elő a zsebéből. Az üvegcse egyetlen hajszálat tartalmazott. - Emlékeztek, hogy a párbajszakkörön összeverekedtem Millicent Bullstrode-dal? Mikor fojtogatott, egy kihullott hajszála rátapadt a taláromra. Ő hazautazott karácsonyra, úgyhogy csak azt kell mondanom a mardekárosoknak, hogy meggondoltam magam, és visszajöttem.

- És Lucy? - nézett húgára kérdőn Harry, mire a lány kezdte nagyon melegnek érezni a bejárati csarnokot.

- Én… - Lucy egy mély levegőt vett, majd kibökte. - Én Pansy Parkinsontól akartam hajszálat szerezni, de nem sikerült a közelébe jutnom. Így én nem tudok kivé átváltozni.

Három társa pislogás nélkül meredt rá.

- És ezt eddig nem akartad közölni velünk? - Hermione hangja majdnem olyan szigorúan csengett, mint McGalagonyé.

- Pont amiatt nem, mert nem akartam, hogy úgy nézz rám, ahogy most.

- Hát jó, akkor te majd segítesz nekünk felhívni magunkra Malfoy figyelmét.

Azzal Hermione elsietett, hogy még egyszer ellenőrizze a Százfűlé-főzet állapotát. Ron aggódó arccal fordult Harryhez.

- Hallottál te már olyan tervet, aminek ennyi buktatója volt?

Lucy, Harry és Ron őszinte csodálkozására azonban az akció első fázisa tényleg zökkenőmentesen zajlott. A hármas a kihalt bejárati csarnokban várta Crakot és Monstrót, akik utolsóként álltak fel a mardekárosok asztalától, miután a negyedik adag habos süteményt is belapátolták. Harry a lépcsőkorlát alsó oszlopán helyezte el a csalétket. Mikor Crak és Monstro megjelentek a nagyterem ajtajában, Lucyvel és Ronnal gyorsan elbújt a bejárat mellett álló lovagi páncél mögött.

- Ezek nem normálisak - suttogta izgatottan Ron, mikor látta, hogy Crak megböki Monstrót, majd gondolkodás nélkül felkapja a süteményt. A mardekárosok bután elvigyorodtak, és egészben a szájukba tömték a süteményeket. Néhány másodpercig diadalmasan csámcsogtak, azután minden átmenet nélkül horkolva csuklottak össze.

A dolog legnehezebb része az volt, hogy be kellett tuszkolni a két megtermett fiút a csarnok túlsó végében álló seprűsszekrénybe. Mikor ezzel is megvoltak, Harry kitépett pár szálat a Monstro homlokán burjánzó bozontból, és Ron is szerzett néhány hajszálat Craktól. Lucy eközben a fiúk cipőjét oldotta le a mardekárosok lábáról, mivel tudta, hogy Harry és Ron cipője kicsi lesz a Crak- és Monstro-méretű lábakra. Ezután felálltak, és - őszintén elámulva saját merészségükön - felrohantak Hisztis Myrtle mosdójába.

A mosdóban látni is alig lehetett a kondérból gomolygó sűrű, fekete füsttől. Lucy, Harry és Ron az arcukra szorították talárjuk szegélyét, és kopogtattak a boszorkánykonyhának kinevezett fülke ajtaján.

- Hermione?

Kattant a zár, és megjelent a lány verejtékező, izgatott arca. A fülkéből kihallatszott a sziruppá sűrűsödött főzet lusta rotyogása. A vécédeszkán három odakészített üvegpohár állt.

- Megszereztétek? - kérdezte izgatottan Hermione.

A fiúk megmutatták neki a megszerzett hajszálakat, mire a lány átadott nekik egy zsákot.

- Helyes. Én pedig szereztem két talárt a szennyesből. A sajátotok túl kicsi lesz Crak és Monstro testére. - Mind a négyen az üstre meredtek. Közelről nézve a főzet bugyborékoló mocsári sárhoz hasonlított.

- Ez biztos, hogy…? - kezdte aggódva Lucy, de Hermione csak saját magának válaszolt.

- Igen, mindent úgy csináltam, ahogy kell - motyogta, miközben újra átolvasta a Leghatóbb ördöngös italoc vonatkozó receptjét. - A könyv szerint is így kell kinéznie... Ha megittuk, pontosan egy óránk lesz a cselekvésre, azután visszaváltozunk.

- Most mi a teendő? - suttogta Ron.

- Háromfelé osztjuk, és hozzáadjuk a hajszálakat. - Hermione megtöltötte a három poharat, majd elővette a fiolát, és remegő kézzel belerázta Millicent Bullstrode haját a saját adagjába.

A főzet hangosan sercegett, mint a víz a forró edény szélén. Azután vadul bugyborékolni kezdett, s a következő pillanatban undok sárga színt öltött.

- Fúj... Millicent Bullstrode-kivonat - fintorgott Ron. - Biztos az íze is undorító.

- Ti jöttök - szólt Hermione.

Harry beledobta Monstro haját a középső pohárba, Ron pedig Crakét a szélsőbe. Mindkét pohár sercegett és bugyborékolt; a Monstró-lé kékszínű lett, a Crak-szirup pedig sárbarna.

- Várjatok - szólt Lucy, mikor Harry, Ron és Hermione a poharuk után nyúltak. - Jobb lesz, ha külön fülkékbe mentek. Crak és Monstro nem férnek majd be ide, és Millicent Bullstrode se épp egy virágszál.

- Igazad van - bólintott Ron, és kinyitotta az ajtót. A két fiú óvatos léptekkel, hogy egy cseppet se löttyintsen ki a főzetből, átsétáltak a két szomszédos fülkébe, Lucy pedig kint állt meg. Tőle jobbra Hermione, balra pedig Harry és Ron zárkózott be egy-egy fülkébe.

- Készen álltok? - kérdezte Lucy.

- Igen - hallatszott Harry, Ron és Hermione válasza.

- Akkor visszaszámolok - vezényelte Lucy az akciót. - Három… kettő… egy… Fenékig!

Hallotta, ahogy a többiek nyelnek, majd rögtön ezután csörömpölést hallott: mindhárom kiürült pohár a földön végezte. Mindannyian öklendeztek és térdre estek, és olyan hangok szűrődtek ki a fülkékből, amiket Lucy nem tudott azonosítani. Kezei jéghidegek voltak, a szíve a bordáit verdeste, hiszen az este nehezebb része még előttük állt.

Elsőként Harry szólalt meg - méghozzá Monstro mély, reszelős hangján.

- Jól vagytok?

- Igen - válaszolt Crak öblös morgása.

Ekkor kinyílt az egyik baloldali ajtó és Monstro lépett ki rajta. Lucynek emlékeztetnie kellett magát arra, hogy a fiú valójában Harry volt, de tudathasadással ért fel az, hogy olyasvalakire nézett rá, akit szeret, de azt látta, akit megvetett. Harry először a repedt tükör elé lépett, majd megvakarta a fülét. Ezután megfordult és Lucyra nézett.

- Ne aggódj, jól sikerült - nyelt egyet a lány. Úgy érezte, képtelen hozzászokni, hogy most Monstro testében Harryt látta.

Ron fülkéjének ajtaja is kinyílt. A két fiú egymásra nézett. Sápadtságát és zaklatott pislogását leszámítva Ron pontosan úgy festett, mint Crak: gombafrizurája volt és gorillakarjai.

- Ez hihetetlen - csóválta a fejét Ron. A tükör elé lépett, és megtapogatta Crak lapos orrát. - Egyszerűen hihetetlen.

- Ne vesztegessük az időt - szólt Harry, és leoldotta óráját Monstro vastag csuklójáról. - Még meg kell keresnünk a Mardekár klubhelyiségét. Remélem, lesz, aki odavezessen minket.

- Nekem van egy tervem, de szükség lesz a színészi tudásotokra - mondta Lucy, de nem tudta folytatni, mert észrevette Ron álmélkodó tekintetét, amivel Harryt bámulta.

- Ha tudnátok, milyen hihetetlen azt látni, hogy Monstro gondolkodik - mondta, majd bekopogott Hermione fülkéjébe. - Gyere, indulnunk kell...

A válasz vékony, magas hangon érkezett.

- Azt hiszem, én inkább... inkább itt maradok. Menjetek csak nélkülem.

- Hermione, tudjuk, hogy milyen csúnya Millicent. Senki nem fog rájönni, hogy te vagy az - próbálta megnyugtatni barátnőjét Lucy, de nem használt.

- Nem, tényleg... inkább itt maradok. De ti siessetek, nincs sok időtök.

Harry tanácstalanul nézett Lucyre és Ronra.

- Ez már Monstro-szerűbb - bólogatott Ron. - Mindig ilyen arcot vág, ha egy tanár kérdez tőle valamit.

- Minden rendben, Hermione? - hajolt a fülke ajtajához Harry.

- Persze, persze... Jól vagyok. Menjetek csak.

- Ne maradjak itt veled? - kérdezte Lucy.

- Segíts a fiúknak, utána gyere vissza! Ne aggódj miattam.

Harry az órájára nézett. Az értékes hatvan percből öt máris eltelt.

- Akkor itt találkozunk, rendben?

Lucy, Harry és Ron óvatosan kinyitották a mosdó ajtaját, és kilestek a folyosóra. Mikor látták, hogy nem jár arra senki, elindultak.

- Ne lóbáld a karod! - tanácsolta suttogva Harry Ronnak.

- Mi?

- Crak olyan mereven tartja a karját...

- Így jó lesz?

- Igen, így sokkal jobb.

- Én követlek titeket tisztes távolból - suttogta Lucy. - Hiszen nem láthatnak együtt Crakkal és Monstroval. Majd keressünk egy forgalmas helyet és a többit akkor elmondom.

Lementek a márványlépcsőn; Harry ér Ron elől, Lucy jó pár lépéssel mögöttük. A két fiú megállt a bejárati csarnokban, míg Lucy meghúzódott a lépcsőfordulóban és onnan figyelt. Most már csak egy mardekárost kellett találniuk, aki elvezeti őket a klubhelyiségbe. Ez azonban nem volt egyszerű feladat.

- Van valami ötleted? - kérdezte Harry.

- A mardekárosok mindig abból az irányból érkeznek a reggelihez. - Ron a pincébe vezető lépcső felé bökött. Ebben a percben egy hosszú, göndör hajú lány tűnt fel a lépcsőn.

- Ne haragudj - szólította meg Ron, és odasietett hozzá. - Elfelejtettük, hogy merre kell menni a klubhelyiségünkbe.

- Tessék? - fintorgott barátságtalanul a lány. - Miféle klubhelyiségünkbe? Én hollóhátas vagyok.

Gyanakvó pillantást vetett a két fiúra, majd faképnél hagyta őket. Lucy megvárta az árnyékban, amíg eltűnik a lépcsőn, ezután csatlakozott a fiúkhoz.

- Menjünk le a pincébe - hadarta suttogva Lucy. - Addig körözünk, amíg nem hallunk lépteket. Akkor hangosan elkezdünk veszekedni, hogy ti elvettétek a nyakláncomat még odafent, én meg idáig üldöztelek titeket, hogy visszaszerezzem. Ezzel megteremtjük a látszatot és talán Malfoy meghall minket és odajön.

A két fiú bólintott a tervre, mire Lucy Harry kezébe nyomta a baglyos nyakláncot. Azzal mindhárman leszaladtak a kőlépcsőn a sötét pincébe. Most már látták, hogy a feladat mégsem olyan egyszerű, mint hitték. A fiúk léptei szokatlanul erős visszhangot vertek - hiszen Crak és Monstro óriási lábai zökkentek a lépcsőfokokon.

A labirintusszerű pincefolyosók kongtak az ürességtől. A hármas egyre mélyebbre hatolt az iskola alatti útvesztőben, s menet közben gyakran az órájukra néztek. Negyedóra elteltével már ott tartottak, hogy lefújják az egész akciót, de ekkor léptek zaját hallották.

- Na! - suttogta izgatottan Ron. - Ott jön valamelyik! Akkor kezdjük a színjátékot.

- Ha a látszat miatt valamelyikőtökre rontást küldök, előre is bocsánat - mondta Lucy, majd fennhangon folytatta. - Nem mondom el többször! Adjátok vissza a nyakláncomat!

- Most, hogy a bátyuskád nincs itt, már nem is vagy olyan… - utánozta Ron Crak bugyuta beszédét.

- Olyan erős - fejezte be Harry Monstro stílusában.

Az alak egy oldalsó helyiségből lépett ki. Lucy odasandított, de nem az volt, akire számított. Az illető nem egy mardekáros volt, hanem Percy.

- Mi folyik itt? - jött oda a hármashoz. - Mit kerestek itt ilyenkor? Lucy, mit csinálsz ezekkel a mardekárosokkal?

- Elvették a nyakláncomat, amit Harry adott karácsonyra - mutatott Lucy Harry jobb kezébe, amiből kilógott az ezüstlánc és a bagoly-medál. - De ne aggódj, megoldom egyedül is. Nem kell beleszólnod.

- Adjátok vissza neki - utasította a fiúkat Percy. - Utána menjetek a hálótermetekbe. Mostanában veszélyes lehet a sötét folyosókon járkálni.

- Nekünk te nem parancsolsz - vágta rá Ron és bambán elvigyorodott. Tökéletesen alakítja Crakot, gondolta Lucy.

- Prefektus vagyok, még szép, hogy parancsolok! - húzta ki magát Percy, megmutatva fényesre suvickolt jelvényét. - Adjátok oda a láncot, különben pontot is levonok.

Harry morogva Lucy felé nyújtotta az ékszert, aki gyorsan kikapta a kezéből és visszacsatolta a nyaka köré.

- Most pedig menjetek - legyintett egyet Percy, amolyan elbocsátó stílusban. Lucy alig bírta ki nevetés nélkül.

Ekkor egy hang csendült fel Harry és Ron háta mögött. Draco Malfoy közeledett feléjük, s Lucy életében először örült a találkozásnak. Innentől már sima ügy lesz Harry és Ron számára.

- Hát itt vagytok - mordult rájuk Malfoy. - Egészen mostanáig tömtétek a fejeteket a nagyteremben? Már mindenütt kerestelek benneteket. Mutatni akarok valamit.

Malfoy gyanakodva nézett Percyre.

- Te meg hogy kerülsz ide, Weasley? - sziszegte. Percy most már tényleg felháborodott.

- Mint prefektus egy kicsit több tiszteletet várok! - fortyant fel. - Nem tetszik a modorod, Malfoy!

Malfoy elvigyorodott, majd Lucy felé fordult.

- És te mit csinálsz itt? Potter nélkül már nem is vagy olyan nagyágyú, hogy egy nyakláncot nem bírsz visszaszerezni a prefektuskád nélkül?

- Nem kell segítség ahhoz, hogy szétátkozzam a fejed - vágott vissza Lucy. - Legközelebb, ha találkozunk, meg is mutatom neked.

- Számomra lenne a megtiszteltetés - hajolt meg Malfoy, miközben kihívóan mosolygott. - Akkor a legközelebbi viszontlátásra, Lucy.

Azzal intett Harrynek meg Ronnak, hogy kövessék. Lucy egy ideig csak bámult Malfoy után, ahogy az átváltozott Harryvel és Ronnal elsietett. Úgy érezte, mintha fejbeverték volna. Még sosem látta Malfoyt így viselkedni. Kifejezetten… kihívónak tűnt.

Mélázásából Percy hangja térítette észhez.

- A legjobb, ha visszakísérlek a klubhelyiségbe - szólt fontoskodó hangnemben. - Még a végén merénylet áldozata leszel.

- Először is, nem kell mellém bébicsősz, meg tudom védeni magam - jelentette ki Lucy, miközben elindult a felfelé vezető lépcső felé. - Másodszor, én félvér vagyok, vagyis nem fenyeget Mardekár szörnyetege.

- Akkor is… - kezdte Percy, de Lucy a szavába vágott.

- Nem vagyok gyámoltalan, szállj már le rólam!

Azzal teljes sebességgel elrohant, és vissza sem nézett, amíg az első emeleten nem járt. Akkor lihegve körülnézett és fülelt, hogy Percy nem követte-e. Mikor öt perc után még mindig nem hallott mozgást, rögtön Hisztis Myrtle mosdójába sietett.

- Hermione? - kérdezte, amikor belépett a mellékhelyiségbe. A füst ugyan már eltűnt, de a lány még mindig a fülkében volt és halkan szipogott. - Hermione, jól vagy?

- N-Nem - nyöszörögte Hermione.

- Hogy érted? - értetlenkedett Lucy. - Harry és Ron gond nélkül átváltoztak és sikerült megtalálnunk Malfoyt, aki elvitte őket. Most már csak ki kell faggatniuk. De még mindig nem értem, miért nem akartál velük menni

- Azért… Azért, mert… - Hermionét jól hallhatóan a sírás kerülgette. Lucy lassan kezdett nekifeszülni a fülke ajtajának.

- Hermione, nyisd ki, különben betöröm az ajtót.

- Ne, azt ne! - kérte szinte hisztérikusan a lány. - Csak… csak annyira szégyellem…

- De mégis mit?

Ekkor megjelent a semmiből Hisztis Myrtle. Szokásos sírása és lebigyesztett ajka helyett most széles mosoly terült el az arcán, mint aki élvezetét lelte Hermione nyomorában.

- Óóóó, meg kell nézned! - vigyorgott. - Valami iszonyú!

- Hermione, áruld már el, hogy mi a baj! - feszült neki teljes erejével az ajtónak Lucy. A zár kora és állapota miatt elsőre engedett és Lucy majdnem nekiesett a talárja rejtekébe bújt Hermionének.

- Macskaszőr! - kesergett a lány. - Millicent Bullstrode-nak macskája van! És a főzetet nem szabad állati transzformációra használni!

Lucy csak állt ott és tátott szájjal meredt zokogó barátnőjére. A lány arcát fekete szőrzet borította. A szeme sárgára változott, és haja alól két hegyes fül meredt elő.

- Halálra fognak gúnyolni téged! - ujjongott Myrtle.

- Nos… azt hiszem… - kereste Lucy a hangját. - Jobb, ha megvárjuk a fiúkat. Utána meg elmegyünk a gyengélkedőre.

- Nem láthatnak meg így! - rémüldözött Hermione és Lucy döbbenetét kihasználva kitolta a lányt a fülkéből és ismét magára zárta az ajtót.

Így várták, amíg Harry és Ron visszatértek. Lucy minden létező eszközt kipróbált, hogy valahogy megnyugtassa Hermionét, de a lány csak keservesen zokogott, miközben Hisztis Myrtle felettük körözött és majd kicsattant a boldogságtól.

Nemsokára rohanó léptek zaja hallatszódott kintről és alig egy másodperccel később Harry és Ron esett be az ajtón - immár igazi testükben, lógó talárral és cipő nélkül. Jöttükre Myrtle bebújt Hermione fülkéjébe.

- Azért nem volt időpocsékolás - zihálta Ron, mikor becsukták az ajtót. - Azt még mindig nem tudjuk, hogy ki áll a merényletek mögött, de holnap írok egy levelet apának, hogy nézzen körül Malfoyék szalonjában a padló alatt.

Harry gyorsan felvette szemüvegét, és megvizsgálta arcát a repedt tükörben. Ron közben odasétált Lucyhez.

- Mit tudtatok meg? - kérdezte izgatottan Lucy.

- Sajnos még mindig nem tudjuk, ki az utód, de Malfoy biztosan nem - mondta Ron. - De rángasd ki Hermionét, mielőtt mindent elmesélünk. Biztosan őt is érdekli.

Azzal bekopogott a fülkébe.

- Hermione, gyere ki, egy csomó újságunk van!

- Menjetek el - cincogta a lány.

Harry és Ron értetlenül egymásra néztek.

- Mi a baj? - kérdezte Ron. - Mostanra vissza kellett változnod. Mi már...

- Szerintem - szólt közbe Lucy -, inkább hagynotok kéne…

- Miért?

Ekkor Hisztis Myrtle csusszant ki a fülke ajtaja alatt.

- Óóóóó, várjatok csak, amíg meglátjátok - ujjongott Myrtle. - Iszonyatos!

Megcsikordult a zár, és feltűnt a hüppögő, talárjába takarózó Hermione.

- Mi van? - kérdezte bizonytalanul Ron. - Még mindig millicentes az orrod, vagy mi?

Hermione leeresztette talárját. Ron a mosdóig hátrált elképedésében, Harry pedig ugyanúgy eltátotta a száját, mint Lucy.

- Ajaj - szólt Ron.

- Hermione macskaszőrt tett a főzetébe - magyarázta Lucy. - Amiatt lett ilyen és amiatt nem változott vissza. Nem lehet állati transzformációkra használni a főzetet.

- Semmi baj, Hermione - sietett megnyugtatni a lányt Harry. - Felviszünk a gyengélkedőre. Madam Pomfrey nem szokott sokat kérdezősködni...

Nem kevés időbe telt, amíg rábeszélték Hermionét, hogy lépjen ki velük a mosdóból. Hisztis Myrtle egész úton kísérte őket, s közben szívből kacagott.

- Az lesz a jó, ha majd megtudják, hogy farkad is van!

Draco értetlenül ült a klubhelyiségben. Megszokta, hogy Crak és Monstro lassú felfogásúak, de most a szokásosnál is értetlenebbek voltak. Biztos az agyukra ment a rengeteg édesség, gondolta Draco és ásított egyet. Való igaz, a karácsonyi lakoma az ő gyomrát is megfeküdte és elálmosította. Ez volt az első karácsonya a Roxfortban és egész különleges volt itt tölteni az ünnepet.

Természetesen nem élvezte. Vagy legalábbis igyekezett úgy tenni, mint aki nem élvezi. A legjobban pedig - mintha mi sem volna egyszerűbb - úgy tudta ezt elrejteni, hogy Potteréket piszkálta. A lakomán érthető módon csak az a pulóver szolgált célpontként, amit az összes Weasley-testvér és Potterék viseltek. Nyilván egy embertől kapták, mert ugyanúgy volt megcsinálva az összes. Aztán meg ott volt az a kihagyhatatlan lehetőség, mikor megtalálta Lucyt Crak és Monstro társaságában, a pincében.

Így, hogy egyedül volt, a lány kiváló célpontot nyújtott. De Draco még ezt se tudta normálisan megcsinálni. Hiába nem volt vele senki Percy Weasley-n kívül, nem bírta ki, hogy ne kezdjen el flörtölni vele. Mert hogy flörtölt vele, ezt tudta. De hogy miért vagy egyáltalán honnan vette a bátorságot, arról fogalma sem volt. Ráadásul a keresztnevén hívta… Tudta, hogy ezt nem engedheti meg magának - egy ilyen kis hiba és minden borul.

De mégis mit csináljon akkor, ha Lucy Potter egyetlen pillantásától meginog az elhatározása?