Chapter 28
Egyiptomban
Ez a nyár nem indult olyan rosszul, mint a tavalyi. Lucyban az tartotta a lelket az első héten, hogy Harry megadta a telefonszámot, amivel elvileg el tudták érni őt bagoly nélkül is. Mivel az Odúban nem volt ilyen eszköz, Lucy és Ron egyik nap elmentek Mr Weasley-vel Londonba, hogy keressenek egy mugli telefonfülkét, ahonnan talán felhívhatják Harryt. Mivel azonban egyikőjük sem látott soha ilyen készüléket, elég nehezen igazodtak ki rajta.
Beütötték a számot, amit Harry megadott (mivel Ron szinte azonnal elhagyta a cetlijét, Lucyéról nézték), majd Ron a saját és Lucy füléhez emelte azt a furcsa alakú részt, amibe elvileg beszélni kellett. A készülék csipogó hangot hallatott, majd egyszer csak megszólalt egy hang.
- Tessék, Vernon Dursley beszél.
- HALLÓ? HALLÓ? HALL ENGEM? - kiabált bele Ron a telefonba. - HARRY POTTERREL SZERETNÉK BESZÉLNI!
- Ron, szerintem ne kiabálj - vette ki a fiú kezéből a telefont Lucy. - Főleg ne Vernon Dursleyvel.
- KI BESZÉL? - bömbölte valahonnan távolról Vernon bácsi. - KI MAGA?
- Lucy Potter - felelte normál hangerőn Lucy. - Harry testvére vagyok; már találkoztunk egyszer. Oda tudná adni neki, Vernon bácsi?
Ezután körülbelül egy egyperces néma csönd következett. Lucy, Ron és Mr Weasley tanácstalanul néztek össze. Már azt gyanították, hogy elromlott a telefon, mikor hirtelen felharsant Vernon bácsi üvöltése.
- ITT NEM LAKIK SEMMIFÉLE HARRY POTTER! FOGALMAM SINCS, MIRŐL BESZÉL! SOHA TÖBBET NE TELEFONÁLJON IDE! HAGYJA BÉKÉN A CSALÁDOMAT!
Ezután a bácsi lecsaphatta a telefont, mert az egy kattanás után elnémult. Lucy értetlenül nézett Ronra és Mr Weasleyre.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezte habozva.
- Nem hiszem - próbálta megnyugtatni Ron. - Csak ez az ember annyira el akarja vágni tőlünk Harryt, amennyire csak tudja.
Ezután Mr Weasley visszavitte a gyerekeket az Odúba, majd elment dolgozni. Lucy küldött egy levelet Árésszal Hermionénak, hogy elmesélje, mi történt, és hogy lebeszélje a telefonálásról.
Így indult meg zuhanórepülésben Lucy hangulata a nyár további részében. Nagyon sokat gondolkodott azon, hogy írjon-e Harrynek a bagolypostával, de Mrs Weasley mindig lebeszélte róla. Azzal érvelt, hogy nem kellene még nagyobb bajba keverni Harryt. De Lucy ismét érezni kezdte a magányt, amit csak a bátyja távolléte válthatott ki belőle. Az sem segített ezen, hogy Ginny még többet beszélt Harryről (bár ezt inkább csak Lucynak), mint tavaly - azok után, hogy a fiú megmentette az életét, a lány még inkább rajongani kezdett érte. Sőt, néha még Lucy közelében is zavarba jött, ami azért okozott kínos pillanatokat, mert egy szobában laktak.
Néhány héttel később Mr Weasley olyan hírrel érkezett haza, amitől az az este egy hatalmas partivá változott. A férfi zilált hajjal, csillogó szemekkel és egy hivatalos értesítéssel esett be az ajtón.
- Nyertem! - kiabálta és a mit sem sejtő Mrs Weasley arcára egy nagy cuppanós puszit adott. - Képzeljétek, nyertem!
- Mit nyertél, apa? - érdeklődött Fred, miközben bekapott egy falat sült csirkét.
- Hétszáz galleont! - felelte kitörő örömmel Mr Weasley, mire Fred félrenyelt és fuldokolni kezdett. Míg George veregetni kezdte a hátát, Lucy, Ron, Percy és Ginny Mr Weasley köré gyűltek; mindannyian szájtátva bámultak a férfira.
- A Reggeli Próféta Nagy Galleon nyereménysorsolásán - lóbálta meg a kezében tartott lapot Mr Weasley - én nyertem a fődíjat! Hétszáz galleont! El tudjátok ezt hinni?
- Arthur, ez csodálatos! - lelkendezett Mrs Weasley és boldogan összeölelkezett a férfivel. Miután Mr Weasley elengedte őt, magához ölelte gyermekeit (köztük Lucyt is).
- Már ki is találtam, mit csinálhatnánk a pénzzel - újságolta. - Meglátogathatnánk Billt Egyiptomban. Már küldtem neki egy baglyot az ötlettel, és ha belemegy, akkor nemsokára utaznánk is. Mit szóltok hozzá?
- Megyünk király sírkamrákba? - kérdezte George reménykedve.
- Biztosan - felelte Fred Mr Weasley helyett. - Bill tuti ismeri az összes jó helyet.
- Lassan a testtel, fiúk - szólt rájuk Mrs Weasley. - Egyelőre még az sem biztos, hogy Bill tud-e fogadni minket.
- Már hogyne tudna! - jelentette ki felháborodva Ron. Ebben a pillanatban egy bagoly kezdett kopogni a konyha ablakán.
- Bill válasza! - mondta Lucy, mikor felnyitotta a levelet. - Azt mondja, hogy már a jövő héten mehetünk! - ugrált a lány örömében, mire az egész társaság ujjongani kezdett. Ha csak egy pillanatra is, de Lucy el tudott feledkezni a magányáról.
Ezután a Weasley család késő estig fennmaradt, hogy megünnepeljék ezt a kis szerencsét, ami érte őket. Ron megkérte a szüleit, hogy a maradék pénzből hadd kaphasson egy új varázspálcát, amibe ők boldogan beleegyeztek. Egész este ettek és ittak, Mrs Weasley nagy gyorsan hatalmas lakomát készített, Fred és George pedig csodálatos tűzijátékot varázsoltak a nappaliba. Másnap pedig elkezdődött a pakolás az egy hónapos egyiptomi utazásra. Időközben a Reggeli Próféta is lehozta a hírt az egyik rovatában, méghozzá Mr Weasley interjújával. Ron kivágta a cikket és Lucy kérdő pillantására elmondta, hogy el akarja küldeni Harrynek a szülinapi ajándékával. Lucy eddig jobb híján folyamatosan azon agyalt, hogy mit küldjön Harrynek, de most, hogy Egyiptomba készültek, úgy döntött, hogy majd ott vesz neki valamit.
Alig pár nappal később mindenki a saját holmiját cipelve elindult a közeli dombra, ahol egy minisztériumi varázsló várta őket egy közönséges, régi könyvvel. Mint kiderült, a könyv egy zsupszkulcs volt (olyan tárgy, ami egy megadott időben nagy csoportokat képes bárhová elszállítani) és hamarosan kéken izzani kezdett. A minisztériumi varázsló átadta Mr Weasleynek, aki középre tartotta a könyvet, míg a családja körbeállta és mindannyian megfogták a zsupszkulcsot. Mikor egy pillanatra felragyogott, Lucy egy erőteljes rántást érzett a köldöke táján és aztán úgy érezte, mintha beszippantotta volna a könyv. Ám csak pislantott egyet és mire feleszmélt, már hanyatt esett a forró homokon. A nap az arcába tűzött, a szeme előtt kavargott a világ és csak egy férfihangot hallott:
- Isten hozott Egyiptomban!
Lucy lassan felállt, ami a jól megtömött hátizsákja miatt nem volt egyszerű. Körbenézve valahol a sivatagban lehettek, mert mindenütt csak homokot látott. Körülötte az összes Weasley szintén a földről tápászkodott fel, kivéve azt, akihez látogatóba jöttek.
- Jó újra látni titeket! - mosolygott Bill. Hosszú haját lófarokba kötötte és fülbevaló gyanánt egy karikára erősített állatfogat hordott és a szokásos sárkánybőr csizmáját viselte. - Remélem, nem hoztatok sok meleg ruhát. Itt ugyanis nem lesz rá szükségetek.
- Szervusz, Bill - puszilta meg fiát Mrs Weasley. - Még mindig nem csináltál semmit a hajaddal? Ez a lobonc nem áll jól neked…
- Szerintem jól néz ki - vonta meg a vállát Lucy.
- Szerintem sem rossz - tette hozzá Ron, miközben kezet fogott legidősebb bátyjával.
- Látod anya, csak neked nem tetszik - mondta Bill, miközben sorban kezet fogott minden fiútestvérével, majd egyszerre ölelte magához Lucyt és Ginnyt. - Jó sokat nőttetek - mondta, elsősorban Lucynak címezve, aki az elmúlt egy évben vagy három centit nőtt.
- Fura, én nem vettem észre - jegyezte meg halkan Fred, mire Lucy belebokszolt a vállába.
- Gyertek, a házam itt van nem messze - vett el a lányok csomagjait Bill, majd elindult felfelé az egyik homokdűnén. A homokban haladni nem volt egyszerű, mivel a laza talaj minduntalan megindult alattuk; pedig Billt nézve egyszerűnek tűnt, hiszen a gyakorlott férfi olyan könnyedén sétált, mintha csak otthon lett volna. Végül Lucy fogta magát és felfutott a dűnén, így elsőként látta meg az előtte elterülő tájat.
Úgy érezte, mintha egy könyvbeli illusztráció kelt volna életre a szeme előtt. A háttérben a három nagy gízai piramis magasodott az ég felé, előtte pedig egy varázslók és boszorkányok lakta város terült el a sivatagban. Hogy mágusok, azt Lucy onnan sejtette, hogy szabadon röpködtek az emberek a seprűikkel az épületek fölött, úgy igyekeztek munkába. Az utcákon hömpölygött a tömeg, bódék sorakoztak majdnem minden épület előtt és a portékáikat árulták.
- Elképesztő, igaz? - mosolygott Bill, mikor a többiek is felértek és a többi Weasley is szájtátva bámulta az előttük elterülő látványt. - Ez az egyetlen muglimentes, teljesen angol település Egyiptomban. Akik itt élnek, azok vagy valamilyen kiküldetés miatt vannak itt, vagy árusok és a turistákból tartják el magukat. Én a város szélén lakom - mutatott le az egyik külső kerületben elhelyezkedő házra, alig pár száz méternyire tőlük.
Bill lakása egy kétszintes ház felső emelete volt. Akkora volt a hely, hogy az egész Weasley-család kényelmesen elhelyezkedhetett. Percy mindenképp saját szobát szeretett volna, Fred, George és Ron osztoztak egy szobán, Lucy és Ginny, valamint Mr és Mrs Weasley pedig a szokásos felosztásban egy-egy helyiségben rendezkedtek be. A lakás kellemesen hűvös volt, egyáltalán nem lehetett érezni a kinti hőséget.
Az első egy héten a városban sétálgattak, megszokták a járást, körbenéztek, ismerkedtek a helyi élettel. Egyik nap egy bagoly érkezett a Roxfortból, méghozzá Percynek: ugyanis kinevezték iskolaelsőnek. Azóta a fiú még a szokásosnál is jobban fennhordta az orrát és mindenkivel úgy beszélt, mintha minimum megválasztották volna mágiaügyi miniszternek. Fred és George annyit poénkodtak ezzel, hogy Lucy lassan már azt se tudta, miért is nevet igazából. Nagyon jól érezte magát, de felhőtlenül boldog sosem volt. Mint egy kis szúrás, folyton érezte a szívében Harry hiányát és minden este, amikor lefeküdt, azt kívánta, bárcsak ott lehetne vele.
A második héten az ókori fáraók sírkamráit nézték meg. A gyerekek közül négy ezt élvezte a legjobban: Fred, George, Ron és Lucy. A lány ámulva hallgatta Bill történeteit, hogy a varázslók milyen védőátkokat szórtak a sírokra, hogy megvédjék bennük a kincseket. Az utolsó sírkamrába Mrs Weasley már be se engedte Ginnyt, mert az tele volt mugli sírrablók különös csontvázaival. De ez semmi se volt ahhoz képest, amikor Fred és George megpróbálták bezárni Percyt az egyik piramisba. Míg Ron és Lucy a hasukat fogták a nevetéstől, Mrs Weasley paprikapiros arccal kiabált az ikrekkel.
Ahogy közeledett július vége, egyre sürgetőbbé vált, hogy Lucy találjon egy ajándékot a testvérének. Ő és Ron az utcákon sétálgattak és a különböző bódék kínálatát nézegették.
- Gyanuszkópot tessék! - hallottak egy hangot valahonnan a tömegből. - Zsebgyanuszkópok most csak tíz sarlóért!
- Hova mész? - kérdezte Lucy, mikor Ron elindult ahhoz a bódéhoz, ahol a gyanuszkópokat árulták.
- Veszek egyet Harrynek - mondta, miközben megállt és az üvegből készült kis szerkezeteket nézegette. - Hé, sosem árt egy - vonta meg a vállát, mikor Lucy továbbra is kérdőn bámult rá.
- Remek választás! - harsogta az árus, mikor Ron átnyújtott tíz ezüst sarlót. - Világítani és forogni kezd, mikor olyasvalaki van a közelben, aki valamilyen rossz fát tett a tűzre. Megbízható és pontos! - magyarázta az eladó.
- Nem a legjobb, de elmegy - mondta Ron, miközben zsebretette az ajándékot.
- Legalább neked van már valamid - sóhajtott gondterhelten Lucy. - Nekem még ötletem sincs.
Oldalra fordította a fejét - és megakadt a szeme valamin.
Egy női árus színes drágaköveket árult. Egyet-egyet időnként fölvett, dörzsölni kezdte a keze között, mire a kő fényleni kezdett. Ami azonban magára vonta Lucy figyelmét, az az egyik kő színe volt; ugyanis olyan kísértetiesen emlékeztette Harry szemszínére, hogy egy pillanatra összerándult a gyomra. Testvére hiánya rátört, erősebben, mint eddig bármikor, de most nem akart foglalkozni vele. Átfurakodott a tömegen és megállt a bódé előtt.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte az eladó.
- Komolyan ilyet akarsz venni? - kérdezte Ron kicsit lenéző stílusban, de Lucy nem figyelt rá. Felvette a világoszöld követ, megdörzsölte, és amikor világítani kezdett, a lány úgy érezte, mintha Harry szemébe bámult volna.
- Keress olyan barnát, ami a legjobban emlékeztet a szememre - mondta Ronnak, aki még mindig értetlenül nézett rá. Lucy félretette a zöld drágakövet és a rikító színek helyett a barna mindenféle árnyalata között keresgélt. Végül - bár vonakodva - Ron találta meg a szerinte legjobbat. Ahogy ránézett, Lucy egy pillanatra ismét Edevis tükre előtt állt és az apját látta maga előtt. Tökéletes volt.
- Ezt a kettőt szeretném - mutatta fel a két követ Lucy.
- Tizenöt knút darabja - mondta az eladó. Lucy leszámolta a pénzt, átnyújtotta, majd zsebretette az értékes ajándékot. Nem volt haszna, mint Ronénak, de Harryre emlékeztette és neki ez elég volt.
Este a vacsoránál megmutatták a többieknek, mit vettek Harrynek. A köveket először senki sem értette, de mikor Lucy megdörzsölte őket, mindenki ámulva nézte a ragyogó drágaköveket.
- De miért pont barna? - kérdezte George, miközben a kezébe vette a követ.
- Olyan színű, mint a szemem - magyarázta Lucy. - A zöldet magamnak vettem és a barnát fogom Harrynek elküldeni. Így ha esetleg nyáron magányosak lennénk, csak ránézünk ezekre és úgy érezzük majd, mintha figyelnénk a másikra. Legalábbis nekem ezt jelenti - motyogta, mikor végignézett a meghatódott arcokon. Gyorsan megköszörülte a torkát. - Ron egy zsebgyanuszkópot vett.
Ron elővette a gyanuszkópot, de mikor letette az asztalra, az rögtön forogni és világítani kezdett.
- Ezek többségükben megbízhatatlan kacatok - jegyezte meg Bill, miközben kavargatta a forró levest. - Csak arra jó, hogy rásózzák a varázslóturistákra.
Lucy ekkor vette észre, hogy a Bill mellett ülő Fred vigyorogva fordult George felé. Gyanakodni kezdett, hogy a gyanuszkóp talán mégsem annyira megbízhatatlan.
Néhány percig csöndben ettek, miközben a gyanuszkóp tovább forgott és villogott. Ám ekkor Bill hirtelen visszaköpte a kanál levest a tányérjába.
- Ez meg mi? - prüszkölte és kitúrt egy bogarat a tányérja szélére.
Fred és George eddig bírták. Úgy szakadt ki belőlük a visszatartott nevetés, mint ahogy a fuldokló kap levegő után. Míg Lucy, Ron és Ginny szintén nevettek, Bill dühösen leteremtette az ikreket, hogy ha mindenképp meg akarják viccelni, ne a vacsoráján keresztül.
Másnap reggel Ron Errolt (a gyanuszkóp folyton villogott és pörgött, amíg a fiú a bagolyhoz kötözte a csomagot), Lucy pedig Árészt indította útjára az ajándékkal és a hozzá csatolt levéllel.
Kedves Harry!
Boldog szülinapot! Tudom, hogy Ron már megírta, de én is elmondom, hogy ne haragudj a telefon miatt. Akkor használtunk ilyet életünkben először és fogalmunk se volt, hogyan működik. Remélem, Vernon bácsi nem büntetett meg annyira.
Imádom Egyiptomot, gyönyörű ez a hely, de sokkal jobb lenne, ha itt lennél. Jó volt újra látni Billt és látszik, hogy nagyon otthonosan mozog itt. Megmutatta az összes fáraósírt (köztük jópáron ő maga törte meg az átkokat). Az ókori egyiptomi varázslók hihetetlenek voltak: olyan komplex átkokat és rontásokat helyeztek el a sírokon, hogy csak bámultam. Fogalmam sincs, hogyan tudta Bill megtörni őket.
Annyira örültem, mikor meghallottam, hogy Mr Weasley nyerte a hétszáz galleont. Nagyon kijárt már ez nekik. Tudod, csak te értheted meg, mennyire szeretném megosztani velük legalább egy keveset a vagyonunkból, de tudom, hogy úgyse fogadnák el.
Egy héttel a tanévkezdés előtt érünk vissza és utána rögtön felmegyünk Londonba az Abszol útra. Remélem, akkor tudunk találkozni. Nagyon hiányzol, egy örökkévalóságnak tűnik ez a nyár. Bárcsak visszamehetnénk már a Roxfortba és akkor újra együtt lehetnénk.
Sok szeretettel,
Lucy
U.I.: A drágakövet meg kell dörzsölni és akkor világítani fog. Nekem is van zöldben, olyan színű, mint a szemed. Talán egyhíti a magányodat, ha látod a szemem színét.
Lucy nézte, hogyan tűnik el Árész és Errol, majd utána csatlakozott a reggeliző családhoz.
Ott azonban nem olyan hangulat fogadta, mint várta: csak Mr és Mrs Weasley, valamint Bill ültek az asztalnál, de ők mindannyian komorak voltak és a Reggeli Próféta aznapi számát olvasták. A címlapon egy ápolatlan, összecsomósodott hajú férfi portréja szerepelt és soványsága, valamint a ruhájából ítélve egy rab lehetett. A cím nagy betűkkel hirdette: „Sirius Black megszökött".
Mikor Lucy belépett, a három felnőtt kissé összerezzent és azonnal eltették az újságot.
- Jó reggelt! - köszönt idegesen Mr Weasley.
- Ki ez a Sirius Black? - kérdezte Lucy, ahogy leült az asztalhoz.
- Senki - vágta rá Mr Weasley.
- Miről van szó? - lépett be Fred és George. Szinte velük egy időben Percy, Ginny és Ron is megjelentek és egyszerre foglaltak helyet az asztalnál. A három felnőtt aggódó pillantást váltott.
- Valami Sirius Black megszökött valahonnan - mondta Lucy, mire Percy beleköhögött a poharába.
- Sirius Black? - hebegte és az apjára pillantott. - Az a Sirius Black?
- Sajnos igen - ismerte be kelletlenül Mr Weasley.
- Ki ez az alak, apa? - kérdezte Ron.
- Sirius Black az egyik legszigorúbban őrzött rab volt az Azkabanban - magyarázta Bill. - Most megszökött.
- Micsoda? - pattant fel Lucy. - De hiszen Azkabanból lehetetlen megszökni!
- Eddig mi is azt hittük - dörzsölte idegesen a homlokát Mr Weasley. - Black annak idején tizenhárom embert ölt meg a nyílt utcán egyetlen átokkal és emiatt tartóztatták le. Tizenkét éve ült Azkabanban, de most hirtelen megszökött.
- Hogy micsoda? - kerekedett el George szeme. - Tizenhármat?
- Egy átokkal? - tódította Fred is, ugyanolyan elképedve, mint ikertestvére.
- Pontosan - bólintott Mr Weasley. - Ez az ember közveszélyes és őrült. Örülni fogok, mikor végre visszamentek a Roxfortba, ott ugyanis nem bánthat titeket Dumbledore miatt.
- Már miért akarna Black bántani minket? - kérdezte Lucy, mire Mr Weasley füle olyan vörös lett, mint a rózsa; Ronnal is mindig ez történt, ha zavarban volt.
- Szerintem hagyjuk a témát - szólalt meg most először Mrs Weasley. - Inkább együnk!
Több szó nem esett Blackről a nyaralás alatt, de nem tudták teljesen figyelmen kívül hagyni a dolgot: ugyanis még a csapból is a férfi szökésének híre folyt. Az egész város Blackről beszélt és mindenki rettegve sustorgott arról, vajon hol lehet az azkabani fogoly. Se Mr Weasley, se Mrs Weasley nem volt hajlandó beszélni a férfiről, hiába kérdezgették a gyerekek és Bill is csak annyit mondott, amit amúgy is megírt a Reggeli Próféta. Lucynak nagyon határozott érzése volt, hogy valamit titkolnak előle; valamit, ami összeköti őt és Blacket, bármi is legyen az. Bár, el nem tudta képzelni, mégis mi kötné őt egy tömeggyilkoshoz.
Két héttel a visszaindulásuk napja előtt egy újabb értesítés érkezett. Árész és a félájult Errol repült be az ablakon, előbbi egy Ronnak és Lucynak címzett levéllel, valamint egy harmadik, barna bagoly is érkezett, hat roxfortos levéllel. Míg Lucy megdicsérte uhuját és leoldotta róla a levelet, Ronnak nagy nehezen sikerült egy kis életet lehelnie az öreg Errolba, Percy pedig a hat roxfortos levél szétosztásával foglalkozott. Csak akkor tűnt fel nekik, hogy van még egy vendégük, amikor öblös huhogást hallottak az ablakból.
- Hedvig! - kiáltotta meglepetten Lucy és gyorsan helyet csinált Harry baglyának. - Hogy kerülsz te ide?
Hedvig kicsit sértődötten telepedett le az általa kijelölt helyre, de azért megcsipkedte Lucy kezét. A lány egészen addig nem értette a helyzetet, amíg fel nem olvasta Harry levelét, amit Árész hozott.
Kedves Lucy és Ron!
Először is Lucynak: neked is boldog szülinapot! Sajnos én nem tudtam neked ajándékot venni, mert Dursleyék nem engednek el sehova és mugli dolgoknak amúgy sem hiszem, hogy örülnél. Majd utólag bepótolom. Nagyon tetszett az ajándékod és Roné is, de sajnos egy hétig az összeset el kell dugnom.
Ugyanis Marge néni, Vernon bácsi nővére jön hozzánk egy hétre és muszáj muglinak tűnjek, hogy aláírják az engedélyemet, ami Roxmortsra kell. Emiatt küldtem hozzátok Hedviget; tudom, hogy nálatok jó helye lesz.
Azok alapján, amit Egyiptomról mondtatok, tényleg klassz hely lehet. Bár, őszintén szólva, bárhol máshol szívesebben lennék, mint itt. De ne aggódjatok, jól leszek. Az Abszol úton mindenképp találkozunk.
Üdv,
Harry
- Miért kell ott laknia? - kérdezte Lucy enyhén remegve. Fortyogott benne a düh.
- Nem lesz jobb attól, hogy felforralod itt a vizet - szólt figyelmeztetően Bill, miközben pálcájával gyorsan lecsillapította a bugyborékoló vizet a kancsóban.
Mégis, bármennyire próbálta visszafogni magát, az elkövetkező két hétben Lucy egyre idegesebb lett. Nem tudott nem Harryre gondolni, arra, hogy hogyan bánhatnak vele a mugli rokonai és miket kell kiállnia egy szimpla engedély miatt. Az csak még inkább aggasztotta, hogy Hedvig az egyik nap fogta magát és egyszerűen hazarepült. Mikor elérkezett a visszaindulás napja, Lucy úgy érezte, mintha menekülne Egyiptomból. Bármennyire nagyszerű és érdekes hely volt, tudta, hogy addig nem lesz képes megnyugodni, amíg nem találkozhat Harryvel.
Azonban még egy napja sem voltak otthon, mikor Mr Weasley az első munkában töltött napjáról hazatérve olyan hírrel szolgált, amit Lucy nagyon nem szeretett volna hallani.
- Harry ismét varázsolt - mondta, mire konyhában megfagyott a hangulat.
- Mi a merlini…?
- Vigyázz a szádra, Ron! - szólt rá Mrs Weasley, majd aggódva a férje felé fordult. - Mi történt, Arthur?
- Felpuffasztotta a nagynénjét - mesélte Mr Weasley. - A pontos hátterét nem ismerem a történetnek, de állítólag a nő komolyan szidta Harry szüleit.
- Akkor meg is értem, miért tette - vágta rá Lucy.
- Ez még nem indok arra, hogy pálcához nyúljon - jelentette ki Percy. - A törvény világosan kimondja…
- Pofa be, Percy! - kiáltott rá egyszerre Lucy és Ron. Mindketten remegtek a visszafojtott indulattól.
- De nem kell aggódni, szerencsére felvette őt a Kóbor Grimbusz, amikor elszökött és most Londonban van - mesélte Mr Weasley. - A Foltozott Üstben szállt meg. A nyár végéig ott is marad.
- És mi van azzal, hogy varázsolt? - kérdezte George.
- Caramel ez egyszer elnéző volt, mivel nem szándékos volt és csak az érzelmei uralkodtak rajta.
- Ez meg hogy lehet? - háborodott fel Percy. - Hiszen törvényt…
- Pofa be, Percy! - szólta le Lucy, Ron, Fred és George.
Mindenesetre eldöntötték, hogy a nyár utolsó napját Londonban, a Foltozott Üstben töltik. Lucy írt egy levelet Hermionénak, és elhintette, hogy ha tud, akkor ő is maradjon a kocsmában. Úgy vélte, Harry neki is örült volna.
Mikor augusztus harmincadikán lefeküdt aludni, Lucy azzal a tudattal merült az álomvilágba, hogy kevesebb, mint tizenkét órán belül végre újra látni fogja a testvérét: és egy újabb évet tölthetnek el együtt Roxfortban.
Draco Malfoy csak feküdt az ágyán és bámulta a plafont. Mióta Potterék elintézték, hogy az apja elbocsássa Dobby-t, sose tudta, mikor kellett megjelennie valahol vagy úgy egyáltalán: nem szokott még hozzá ahhoz, hogy mindent maguknak kell megcsinálniuk.
Mellette ott hevert két újságcikk: az egyik a Nagy Galleon nyereményjáték sorsolásának eredményéről szóló tudósítással és egy képpel a Weasley-családról; a másik pedig a hírhedt tömeggyilkos, Sirius Black szökésének újabb „fejleményeit" taglalta. Az elsőről természetesen megvolt a véleménye: biztosan megsajnálták őket, amiért egy knútjuk sincs. A képen egy piramis előtt állt az egész család, beleértve Lucyt is. Amikor először meglátta a képet, Draco gyomra összezsugorodott és aznap reggel egy falatot sem tudott enni. A lány olyan vidáman mosolygott, olyan felhőtlenül boldognak tűnt, ahogy Draco még sosem látta. Nyilván, hiszen valahányszor találkoztak, Lucy mindig ellenséges volt vele; bár, természetesen ő, Draco ezen dolgozott. Először látta, hogyan csillognak a szemei és mennyire boldog volt azokkal, akik vigyáztak rá. Ezután mindig azon kapta magát, hogy a képet bámulta, de a Weasleykre ügyet sem vetett: csakis Lucy arcát nézegette. Ám amikor megérkeztek az első hírek arról, hogy Sirius Black megszökött, Draco egy csapásra megfeledkezett a lányról - még ha csak egy rövid ideig is.
Természetesen az apja mindent elmesélt neki a férfiről. Azt is, amit a nyilvánosság előtt titokban tartottak. Mikor a fiú meghallotta, alig akarta elhinni. Hogy Lucy emiatt…? Aztán rögtön az jutott eszébe, hogy miért is szökött meg ez az ember. Őket akarja. Lucyt akarja. Be akarja fejezni azt, amit tizenkét éve elkezdett. Nem elég, hogy előző évben a lányt majdnem megölte egy hatalmas kígyó, most egy őrült tömeggyilkost kapott a nyakába. Ugyan mikor lesz neki egy nyugodt éve?
Erre a kérdésre Draco azonban tudta a választ: hiszen Lucy Potterről volt szó.