Chapter 29

A Foltozott Üst

A reggel rohanással telt. Főképp Lucy sürgette a Weasley-családot, hiszen minél hamarabb akarta viszont látni Harryt. A hat gyerek úgy pakolt össze, hogy tudták, az Abszol útról egyenesen a King's Cross pályaudvarra mennek majd. Azonban most valamiért elsőre készen lettek a pakolással és semmit sem felejtettek otthon. Lucy magában gondolkodott, hogy át kéne szokniuk arra, hogy egy nappal korábban kezdenek el pakolni, mint ahogy menniük kell a Roxfortba, hiszen akkor sokkal hamarabb készen lennének.

Már tizenegy órakor indulásra készen álltak a kandalló előtt. Lucy önként lépett a tűzhelybe elsőként és majdnem elhadarta az úticélt, de Mrs Weasley még időben rászólt; nyilván látta rajta az izgatottságot. Mikor mindannyian megérkeztek a Foltozott Üstbe, az első, akit a lány meglátott, a csokoládébarnára sült Hermione.

- Szia, Hermione! - köszöntötte egy nagy öleléssel barátnőjét Lucy.

- De jó újra látni titeket! - ölelt vissza a lány. - Jó színed van.

- A tiédhez képest semmi - legyintett Lucy. - Láttad Harryt?

- Nem, de csak most érkeztem - mutatott Hermione az utazóládájára. - Ma én is itt alszom, és holnap veletek megyek a King's Crossra.

- Az szuper! - mondta Ron. Ő gyorsan felsietett az emeletre, de hogy miért, az csak a következő mondatából derült ki. - Harry nincs itt. Biztos vásárol.

- Akkor gyorsan menjünk mi is, hátha összefutunk vele - kezdte el a hátsó udvar felé vonszolni barátait Lucy. Ron épp csak szólni tudott a szüleinek, hogy merre mennek, és már át is léptek a téglafalon.

Miután megjárták a Gringotts mély alagútjait, első útjuk a Czikornyai és Patzába vezetett. Szegény boltos, mikor meghallotta, hogy hármat kérnek a Szörnyek szörnyű könyvéből, majdnem sírva fakadt és egész testében remegett, mire mindhármat ki tudta venni a ketrecből. Ezen kívül kértek egy-egy példányt A jövő zenéjéből, Átváltoztatásról haladóknakból és a Varázslástan alapfokonból. Míg Ron és Lucy csak egy-egy szatyorral hagyták el a boltot, Hermione három, jól megpakolt szatyrot cipelt, hiszen minden tantárgyra feliratkozott. Madam Malkin Talárszalonjába is benéztek, mivel mindhármuknak szüksége volt új talárra, valamint meglátogatták Ollivander boltját is, ahol Ron végre vett magának egy új pálcát. De amikor a Kviddics a javából bolthoz értek, Hermione alig tudta elrángatni onnan Lucyt és Ront. Ugyanis a kirakatban a legkáprázatosabb seprűt pillantották meg, amit életükben láttak. Lucy olvasta, hogy piacra dobták a Tűzvillámot, a leggyorsabb versenyseprűt, amit valaha készítettek, de élőben még szebb volt, mint amit elképzelt.

- Az Ír Nemzetközi Klub máris hét darabot rendelt ebből a csodából! - hallották a bolt tulajdonosának hangját. - Ez lesz a Világkupa slágere!

- Gyertek már! - próbálta elvonszolni őket Hermione, de a két vörös hajú gyerek csak szájtátva állt a kirakat előtt és alig hallották meg, mit kért tőlük a lány. Végül, miután egyetlen pillantással megbeszélték, hogy ha lehetne, az összes pénzüket egy ilyen seprűre költenék, követték barátnőjüket.

A nap magasan járt az égen, a zsúfolt kis utcán olyan hőség volt, mint talán még Egyiptomban sem. A hármas beült Florean Fortescue Fagyizójába és egy-egy fagylaltkehellyel kiültek a teraszra. A vásárláson kívül természetesen Harryt is keresték a tekintetükkel, de mindeddig sehol sem látták. Lucy egyre jobban lelombozódott, és igen kedvetlenül ette saját fagylaltadagját, de ekkor Ron hirtelen felpattant és integetni kezdett:

- Harry! HARRY!

Lucy felkapta a fejét és arra nézett, amerre fogadott testvére integetett. Mikor megpillantotta Harryt, ő is és Hermione is követték Ron példáját. Harry boldogan elmosolyodott, ahogy meglátta őket és gyorsan odasietett hozzájuk.

- Na végre! - szólt vigyorogva Ron, miközben Lucy és Harry boldogan összeölelkeztek. - Először a Foltozott Üstben kerestünk, aztán a Czikornyai és Patzában meg Madam Malkinnál…

- A vásárlást már a múlt héten elintéztem - legyintett Harry, miközben leült Lucy mellé. - Egyébként honnan tudtátok, hogy a Foltozott Üstben lakom?

- Mr Weasley-től - felelte Lucy. - Miután visszaértünk Egyiptomból, akkor mesélte.

- Tényleg felpuffasztottad a nénikédet, Harry? - kérdezte szemrehányóan Hermione.

- Nem szándékosan - védekezett Harry, miközben Ron a hasát fogta a kacagástól. - Elvesztettem a fejem.

- Azok alapján, amit hallottam, szerintem nagyon jól tetted - öklözött testvére vállába Lucy, mire Harry zavartan elpirult.

- Ez nem vicces - mérgelődött Hermione. - Kész csoda, hogy nem csapták ki Harryt.

- Igazad van - bólintott a fiú. - A kicsapás még hagyján, attól féltem, hogy börtönbe dugnak. - Most Ronhoz fordult. - Azt nem mondta édesapád, hogy miért volt Caramel ilyen elnéző?

- Biztos, mert rólad van szó - vonta meg a vállát Ron. - A híres Harry Pottert nem bántják. Kíváncsi vagyok, én mit kapnék a minisztériumtól, ha lufit csinálnék a nénikémből. Persze előbb exhumálniuk kéne engem, mert anya rögtön kitekerné a nyakamat.

- Azt mondta, azért, mert nem szándékosan tetted - mondta Lucy. - De egyébként este megkérdezheted őt a dologról. Képzeld, ma mi is a Foltozott Üstben alszunk! Holnap együtt elmehetünk a King's Crossra. Sőt, Hermione is marad éjszakára!

Hermione mosolyogva bólintott.

- Anya és apa reggel kiraktak itt az összes iskolai holmimmal együtt.

- Szuper! - lelkendezett Harry. - Na és megvettétek már a könyveket, meg ami még kell?

- Ezt nézd meg! - bólintott büszkén Ron. Egy zacskóból hosszúkás dobozt vett elő, és kinyitotta. - Vadonatúj pálca. Tizennégy hüvelykes, fűzfa, egyszarvúszőr maggal.

- És az összes könyvünk is megvan - szólt közbe Lucy és a széke alatt rejtőző szatyorra bökött. - Mit szólsz ahhoz a szörnyetegeshez? Az eladó majdnem sírógörcsöt kapott, amikor mondtuk neki, hogy hármat kérünk.

- És azok micsodák, Hermione? - kérdezte Harry a lány melletti székre mutatva.

- Nekem több új tantárgyam lesz, mint nektek - vont vállat Hermione. - Ezek a könyvek kellenek, a legendás lények gondozásához, a jóslástanhoz, az ősi rúnák tanulmányozásához, a mugliismerethez…

- Minek neked a mugliismeret? - tárta szét a karját Ron. - Hisz muglik között nőttél fel! Mindkét szülőd mugli! Mi újat mondhatnak még neked?

- A varázslók szemszögéből még soha nem vizsgáltam őket - felelte nagy komolyan Hermione.

- Szóval ebben a tanévben lemondasz az evésről és az alvásról - csóválta a fejét Harry.

Ron és Lucy nevetve bólogattak. Hermione eleresztette a megjegyzést a füle mellett.

- Van még tíz gallonom - szólt az erszényébe pillantva. - Szeptemberben lesz a születésnapom, és kaptam anyától meg apától egy kis pénzt, hogy előre vehessek magamnak valamit.

- Mondjuk egy szép könyvet? - kérdezte ártatlan arccal Lucy.

Hermione nem hagyta magát felbosszantani.

- Nem, nem könyvet veszek - felelte. - Igazából egy baglyot szeretnék. Harrynek ott van Hedvig, neked Árész, Ronnak meg Errol…

- Errol nem az enyém - rázta a fejét Ron -, hanem az egész családé. Az én állatom Makesz. - Előhúzta a zsebéből öreg patkányát, és letette az asztalra. - Meg kéne vizsgáltatnom. Eléggé megviselte az egyiptomi klíma…

Makesz valóban lefogyott kissé, s a bajsza is lefelé konyult. Lucy eddig nem is vette észre, hogy a patkány gyengélkedik, de az igazat megvallva sosem szentelt túl sok figyelmet Ron állatának.

- Van a közelben egy állatkereskedés - jegyezte meg Harry. - Ott vehetsz valami délcegítőt Makesznak, és Hermione is megveheti a baglyát.

Kifizették hát a fagylaltjaikat, majd átkeltek az utca túloldalára.

A Mágikus Menazsériában a vevőknek jutott a legkevesebb hely. A falakon a padlótól a mennyezetig ketrecek és kalitkák sorakoztak, s nemcsak a bűz, a zaj is szinte elviselhetetlen volt: a ketrecek lakói egymást túlharsogva vijjogtak, rikoltoztak, cincogtak és sziszegtek. A pult mögött álló boszorkány épp egy varázslónak adott tanácsokat a kétfejű gőték gondozásáról. Harrynek, Lucynak, Ronnak és Hermionénak várakozás közben volt idejük szemügyre venni az állatseregletet.

Az egyik ketrecben két megtermett piros varangy döglött dongókat falatozott, szép komótosan. A kirakat mellett drágakövekkel kirakott páncélú óriásteknős sütkérezett. Egy terrárium oldalán narancsszínű mérges csigák araszoltak felfelé, míg a szomszédos ketrec lakója, egy kövér, fehér nyúl időről időre hangos pukkanással cilinderré változott. Emellett volt a boltban mindenféle színű és fajtájú macska, egy kalitkára való holló és egy kosárnyi krémfehér szőrgolyó. Utóbbiak hangosan dudorásztak.

A pulton álló tágas ketrec pedig tele volt nyúlánk, fekete patkányokkal. Ezek - hosszú, kopasz farkukat összeakasztva - egy kötélugrásra emlékeztető játékkal mulatták az időt.

A gőtés varázsló végre távozott, és Ron előadhatta kívánságát az eladónak.

- A patkányomról lenne szó - magyarázta. - Eléggé rossz bőrben van, mióta hazahoztam Egyiptomból.

- Tedd le a pultra - rendelkezett a boszorkány, és elővett egy otromba, fekete keretes pápaszemet.

Ron kihalászta Makeszt a belső zsebéből, és letette fajtársai ketrece mellé. Azok abbahagyták a játékot, és kíváncsian a rácshoz tódultak.

Ron szinte minden ingóságához, így Makeszhoz is másodkézből jutott. A patkány egykor Percy tulajdonát képezte, s bizony már eljárt felette az idő. A ketrec fényes szőrű lakói mellett különösen viharvertnek tűnt.

- Hm - morogta a boszorkány, kezébe véve Makeszt. - Mennyi idős ez az állat?

- Nem t'om - vont vállat Ron. - Elég öreg. Még a bátyámé volt.

A boszorkány tüzetesen szemügyre vette Makeszt.

. Milyen képességei vannak? - kérdezte.

- Hát… öh…

Ronnak be kellett látnia, hogy patkánya hosszú élete során a mágikus képességek leghalványabb jelét se mutatta. A boszorkány megszemlélte Makesz tépett bal fülét, majd mellső lábát, amelyről hiányzott egy ujj, és hangosan ciccegett.

- Látom, átélt egyet, s mást… - jegyezte meg.

- Már ilyen volt, amikor Percy nekem adta - védekezett Ron.

- Az ilyen közönséges vagy kerti patkányok legfeljebb három évig élnek - jelentette ki a boszorkány. - Ha szeretnél egy strapabíróbb példányt, válassz ezek közül…

A fekete patkányokra mutatott, akik erre nyomban folytatták ugrálós játékukat.

- Felvágós ficsúrok - motyogta Ron.

- Nos, ha nem akarod kicserélni, próbálkozz meg ezzel a patkánysziruppal - mondta a boszorkány, és kis piros fiolát vett elő a pult alól.

- Köszönöm - bólintott Ron. - Mennyivel… AUU!

Ron kétrét görnyedt, valami súlyos, vörhenyes dolog a legfelső ketrec tetejéről egyenesen ráugrott a fejére, majd onnan dühösen fújtatva Makesz felé szökkent.

- NE, CSÁMPÁS, NE! - rikoltotta a boszorkány, de Makesz addigra már kisiklott az ujjai közül, lezuttyant a padlóra, és eliramodott az ajtó felé.

- Makesz! - kiáltott fel Ron, és patkánya nyomában kirohant az üzletből. Harry és Lucy követték.

Eltartott vagy tíz percig, mire ráakadtak Makeszra, aki a Kviddics a javából bolt előtti szemetesvödör alatt keresett menedéket. Ron visszagyömöszölte a reszkető patkányt a zsebébe, majd kobakját dörzsölve felegyenesedett.

- Mi a ménkű volt ez?

- Vagy egy óriásmacska vagy egy törpetigris - csóválta a fejét Harry.

- Hol van Hermione?

- Megveszi a baglyát - felelte Lucy.

Elindultak visszafelé a zsúfolt utcán, de mire a Mágikus Menazséria elé értek, Hermione már jött is kifelé az üzletből. Bagoly helyett azonban a hatalmas, vörös macskát cipelte a karjában.

- Te megvetted ezt a szörnyeteget…?! - hüledezett Ron.

Hermione arca sugárzott az örömtől.

- Hát nem gyönyörű?

Gusztus dolga, gondolta Lucy. A macska sűrű, rőt bundája egészségesen fénylett, de végtagjai kimerítették a karikaláb fogalmát, s morcos pofája olyan lapos volt, mintha frontálisan ütközött volna egy kőfallal. Most, hogy Makesz eltűnt a képből, a macska jámboran dorombolt Hermione karjában.

- Hermione, ez a vadállat kis híján megskalpolt engem! - méltatlankodott Ron.

- Nem szándékosan tette - felelte Hermione. - Igaz, Csámpás?

- Na és mi lesz Makesszal? - Ron dudorodó mellényzsebére bökött. - Neki nyugalomra van szüksége! Hogy fogja kipihenni magát, ha ez a bestia folyton körülötte ólálkodik?

- Erről jut eszembe, otthagytad a patkányszirupodat. - Hermione Ron kezébe nyomta a piros fiolát. - Fölösleges rémüldöznöd: Csámpás nálunk fog aludni, Makesz pedig a ti szobátokban. Nincs mitől félned. Szegény Csámpás… a boszorkány azt mondta, hónapokig a boltban senyvedt, mert senki nem akarta megvenni.

- Na, vajon miért? - gúnyolódott Ron.

A négyes a Foltozott Üst felé vette útját. A báron áthaladva megpillantották Mr Weasley-t, aki a Reggeli Prófétát olvasta.

- Harry! - nézett fel Mr Weasley mosolyogva. - Hogy vagy, fiam?

- Köszönöm, jól - felelte Harry, és a négyes együtt letelepedett az asztalhoz.

Mr Weasley letette az újságot, s Lucy azon kapta magát, hogy újra farkasszemet néz Sirius Black immár jól ismert fotójával. Az utóbbi időben szinte minden második sarkon az ő arca virított.

- Szóval még mindig nem kapták el? - kérdezte Lucy.

- Nem. - Mr Weasley komoran rázta a fejét. - A minisztérium összes dolgozóját ráállították az ügyre, de eddig nem jutottunk semmi eredményre.

- Kapnánk valami jutalmat, ha elfognánk? - kérdezte Ron. - Jól jönne egy kis zsebpénz…

- Ne légy nevetséges, fiam! - mordult fel Mr Weasley tőle szokatlan hevességgel. - Blacket nem egy tizenhárom éves diák fogja elkapni. De az azkabani őrök kézre kerítik, arra a nyakamat teszem.

Ekkor lépett a bárba a csomagokkal megrakott Mrs Weasley. Nyomában megérkezett Fred és George, az önelégült arcot vágó Percy és Ginny. A kislány szívből rajongott Harryért, s most még a szokásosnál is jobban zavarba jött a fiú láttán. Elpirult, lesütötte a szemét, és motyogott valamit, ami akár köszönés is lehetett.

Percy ellenben ünnepélyesen kezet nyújtott Harrynek, mintha most találkozna először a fiúval, és így szólt:

- Harry, örülök, hogy látlak.

- Szia, Percy - felelte visszafojtott nevetéssel Harry és lopva Lucyra nézett. Lucy is a nevetéssel küszködött és rögtön elkapta a tekintetét, mielőtt kitört volna belőle a röhögőgörcs.

- Remélem, jól vagy - biccentett nagy komolyan Percy, miközben kezet ráztak. Lucy egyre nehezebben bírta visszafogni magát.

- Igen, köszönöm…

- Harry! - Fred befurakodott bátyja elé, és mélyen meghajolt. - Kimondhatatlan gyönyör viszontlátni téged, kedves barátom…

- El vagyok bűvölve! - tódította George, és Fredet félrelökve megragadta Harry kezét. - Őszinte hódolatom, öreg cimbora!

Lucy, Harry és Ron eddig bírták - egy összenézés és már mindhárman a hasukat fogták a nevetéstől. Percy összevonta a szemöldökét.

- Elég volt, fiúk! - szólt rá az ikrekre Mrs Weasley.

Fred rámeredt az anyjára, mintha most venné csak észre, hogy ott van, és most az ő kezét ragadta meg.

- Anya! Szóhoz se jutok az örömtől!

- Azt mondtam, elég legyen! - intette le a fiát Mrs Weasley, miközben egy üres székre pakolta csomagjait. - Szervusz, Harry drágám. Biztosan hallottad már a nagy hírt. - Büszkén rámutatott Percy vadonatúj ezüst jelvényére. - Ő már a második iskolaelső a családban!

- És az utolsó - dörmögte Fred.

- Ezzel tisztában vagyok - komorodott el Mrs Weasley. - Belőletek még prefektus se lett.

- Minek lennénk prefektusok? - méltatlankodott George. Látszott, hogy még az ötlettől is felfordul a gyomra. - Meg is halnánk az unalomtól!

Lucy és Ginny kuncogtak.

- Jobb példát is mutathatnál a húgodnak - zsörtölődött Mrs Weasley.

- Szerencsére van más, aki példát mutasson Ginnynek - jegyezte meg Percy gőgösen. - Felmegyek, átöltözöm a vacsorához…

George sóhajtva nézett távozó bátyja után.

- Képzeld, megpróbáltuk bezárni egy piramisba - mesélte Harrynek -, de anya közbelépett.

- Pedig szívesen megnéztem volna Percy képét, ha sikerül - bökte oldalba vállal Lucy George-ot, mire a fiú csak vágyakozva sóhajtott egyet.

- Talán legközelebb…

A szünidő utolsó napját ünnepi vacsora koronázta meg. Tom, a kocsmáros összetolt három asztalt a különszobában, és ötfogásos lakomával traktálta a hét Weasleyt, Harryt, Lucyt és Hermionét.

- Hogyan megyünk holnap a pályaudvarra, apa? - kérdezte Fred, mikor már a csokoládépudingnál tartottak.

- A minisztérium kocsikat küld értünk - felelte Mr. Weasley.

Az asztalnál ülők mind felkapták a fejüket.

- Hogyhogy? - pislogott Percy.

- A te tiszteletedre, Percy - bizonygatta komoly képpel George. - A kocsi orrán lesz egy kis zászlócska, IE felirattal…

- IE, mint Istenítsetek Engem - tette hozzá Fred.

Percy és Mr Weasley kivételével minden jelenlévő belekuncogott a pudingjába.

- Miért küld értünk autókat a minisztérium, apa? - ismételte meg a kérdést méltóságteljes hangon Percy.

- Saját kocsink már nincs - felelte vállvonogatva Mr Weasley -, és mivel ott dolgozom, megteszi nekem ezt a kis szívességet…

Lucy figyelmét nem kerülte el, hogy beszéd közben Mr Weasley föle elvörösödött - Ronnal is mindig ez történt, ha zavarban volt.

- Szükség is lesz azokra az autókra - jelentette ki szigorúan Mrs Weasley. - Van fogalmatok róla, mennyi csomagot visztek magatokkal? Jól is néznétek ki a mugli metrón… Jut eszembe, összepakoltátok a cókmókotokat?

- Ron még nem rakta be a ládájába az új szerzeményeit - panaszolta mártírhangon Percy. - Az összes ott hever az ágyamon.

- Lefekvés előtt fejezd be a csomagolást, Ron, mert reggel már nem lesz rá idő - érkezett az anyai utasítás az asztal túlsó végéből. Ron dühös pillantást vetett Percyre.

A gyerekek a kiadós vacsorától elálmosodva sorban felballagtak a szobáikba. Lucy gyorsan befejezte a csomagolást, s már épp Ginnynek akart segíteni, amikor kiabálás ütötte meg a fülét. A hangok a szomszéd szobából szűrődtek át, ahol Percy és Ron lakott. Lucy bezárta a ládáját, és elindult, hogy megnézze, mi a gond. Ahogy kilépett a folyosóra, összetalálkozott Harryvel, aki kettővel arrébb lakott.

- Ezek szerint te is hallottad - jegyezte meg a fiú.

- Percy biztos megint kiakadt valamin - lesett be a kinyitott ajtó résén Lucy.

Odabent Percy úgy járkált, mint aki megtébolyodott.

- Itt volt az éjjeliszekrényen! Levettem, hogy kifényesítsem…

- Fogd már fel, hogy hozzá se nyúltam! - vágott vissza Ron.

Lucy és Harry bedugták a fejüket az ajtón.

- Mi történt? - kérdezte Harry.

- Eltűnt a jelvényem! - fordult felé Percy.

- És Makesz patkányszirupja is - tette hozzá Ron, majd módszeresen kutatni kezdett a ládájában. - Lehet, hogy odalent hagytam a bárban…

- Nem mész sehova, amíg elő nem keríted a jelvényemet! - kiabálta Percy.

- Majd mi felhozzuk neked Makesz szirupját - ajánlkozott Harry, és Lucyt a karjánál fogva elkezdte húzni a lépcső felé.

- Pedig olyan szívesen néztem volna még Percy vörös fejét… - sajnálkozott Lucy, de azért a bátyjával tartott.

A bárba vezető folyosó közepén járhattak, amikor ismét ingerült hangokra lettek figyelmesek. Mr és Mrs Weasley vitatkoztak a különszobában. Harry és Lucy habozva megálltak.

- Ők vajon miért veszekednek? - tette fel a költői kérdést suttogva Lucy.

- Ne hallgatózzunk - mondta Harry és lassan továbbindult. - Nem ránk tartozik…

Ekkor azonban meghallották, hogy őket emlegetik, így összenéztek, majd közelebb lopakodtak a különszoba ajtajához.

- Miért ne mondhatnánk meg nekik? - hallatszott Mr Weasley hangja. - Joguk van tudniuk róla. Ezt Caramelnek is megmondtam, de ő mindenáron úgy akarja kezelni Harryt és Lucyt, mint a gyerekeket. Tizenhárom évesek, és…

- De Arthur, fogd már fel! Halálra rémülnének! - csattant fel Mrs Weasley. - Ilyen útravalóval akarod visszaküldeni őket az iskolába? Értsd már meg, addig jó nekik, amíg semmiről nem tudnak!

- Nem megrémíteni akarom őket, hanem óvatosságra inteni! - vágott vissza Mr Weasley. - Tudod jól, hogy Harry, Lucy és Ron folyton elcsatangolnak - már kétszer is a Tiltott Rengetegben kötöttek ki! Harry és Lucy az idén nem tehetnek ilyet! Bele se merek gondolni, mi történhetett volna Harryvel aznap éjjel, amikor megszökött otthonról! Ha a Kóbor Grimbusz nem veszi fel, lefogadom, hogy a minisztérium emberei már csak a holttestét találták volna meg!

- De életben van, és a haja szála se görbült. Mi értelme lenne…

- Molly, drágám! Sirius Blacket sokan őrültnek tartják, de ahhoz elég esze volt, hogy véghezvigye a lehetetlent, és megszökjön Azkabanból! Három hete lépett meg, és azóta híre-hamva sincs! Nem érdekel, mit mesél Caramel a Reggeli Prófétának. Előbb hiszem el, hogy feltalálták az önbűvölő varázspálcát, mint azt, hogy bármit is kiderítettek Blackről! Semmi mást nem tudunk, csak azt, hogy mi Black célja!

- Harry és Lucy tökéletes biztonságban lesznek a Roxfortban.

- Azkabanról is azt hittük, hogy onnan nincs menekvés. Hidd el, aki meg tud szökni Azkabanból, annak nem gond bejutni a Roxfortba.

- Nem is tudhatjuk biztosan, hogy Black rájuk vadászik - érvelt Mrs Weasley. Harry és Lucy elkerekedett szemekkel néztek egymásra.

Tompa puffanás hallatszott, jelezve, hogy Mr Weasley öklével az asztalra csapott.

- Hányszor kell még elmondanom, Molly!? A sajtó nem írt róla, mert titokban akarják tartani, de Caramel elment Azkabanba, még aznap éjjel, amikor Black megszökött. Az őrök elmondták neki, hogy Black egy ideje beszélt álmában. Mindig ugyanazt mondta: "A Roxfortban vannak… a Roxfortban van." Black ámokfutó, és a fejébe vette, hogy megöli Harryt és Lucyt. Szerintem azt hiszi, hogy ha Harry és Lucy meghalnak, Tudodki visszanyeri a hatalmát. Blacknek minden terve kútba esett, amikor legyőzték Tudodkit, és tizenkét hosszú évig más dolga se volt, mint ezen töprengeni…

Mrs Weasley nem válaszolt rögtön. Harry és Lucy közelebb hajoltak az ajtóhoz, és a fülüket hegyezték.

- Tégy, amit jónak látsz, Arthur, de ne feledkezz meg Albus Dumbledore-ról. Nem hinném, hogy bárki is bánthatja Harryt és Lucyt a Roxfortban, amíg Dumbledore az igazgató. Gondolom, ő is tud a dologról.

- Persze, hogy tud. Szükség volt a hozzájárulására ahhoz, hogy az azkabani őrök portyázhassanak az iskolához tartozó terület határán. Nem lelkesedett ugyan az ötletért, de beleegyezett.

- Nem lelkesedett? De hisz az ő érdeke is, hogy elkapják Blacket!

- Dumbledore nem kedveli az azkabani őröket - felelte kelletlenül Mr Weasley. - Ami azt illeti, én sem igazán… De ha egy olyan varázslóról van szó, mint Black, kénytelenek vagyunk azokkal is összefogni, akiket egyébként messze elkerülnénk.

- Ha megmentik Harryt és Lucyt…

- …akkor többet egy rossz szavam se lesz róluk - hagyta rá a feleségére fáradtan Mr Weasley. - Későre jár, Molly, menjünk lefeküdni…

A különszobában megreccsentek a székek. Harry és Lucy lábujjhegyen beosontak a bárba, és elbújtak a sötétben. Néhány másodperc múlva Lucy ajtónyitást hallott, majd halk dobogás jelezte, hogy Mr és Mrs Weasley elindultak felfelé a lépcsőn.

A patkányszirupos fiola a délutáni asztaluk alatt hevert. A testvérpár várakozott, amíg kattant a zár a Weasley házaspár szobájának ajtaján, azután ők is elindultak felfelé. Útközben egy szót sem szóltak; tudták, hogy ezt zárt ajtók mögött kell megbeszélniük.

Fred és George a lépcsőfordulóban kuporogtak, és a nevetéstől fuldokolva hallgatták, hogyan forgatja fel Percy a szobáját jelvénye után kutatva.

- Mi loptuk el - suttogta Fred, mikor Lucy és Harry elértek hozzájuk. - Egy kicsit át is alakítottuk.

A jelvényen az Iskola Eszelőse felirat díszelgett.

Harry és Lucy udvariasan nevettek, és továbbindultak. Bevitték Ronnak a patkányszirupot, majd bezárkóztak Harry szobájába.

- Szóval Sirius Black ránk vadászik - vágta le magát hanyatt az ágyra Harry.

- Ez elég sok mindent megmagyaráz - ült le az ágy szélére Lucy, miközben gondolkodva maga elé meredt. - Mr és Mrs Weasley egész hónapban úgy figyeltek rám, mintha bármelyik pillanatban megtámadhatnak. És te is…

- Caramel elnéző volt velem, mert örült, hogy élve viszontlátott - mondta Harry a plafont fürkészve. - Meg kellett ígérnem neki, hogy az Abszol úton maradok, hiszen a sok varázsló között viszonylag védett vagyok.

- És holnap is azért küldenek kocsikat értünk, hogy szemmel tarthassanak minket a vonat indulásáig. - Lucy sóhajtott egyet és ő is elterült az ágyon.

Ezután egy kis ideig a szomszéd szobából tompán átszűrődő kiabálást hallgatták. Végül Lucy Harry felé fordult.

- Mondd Harry… te félsz?

- Nem - felelte kis gondolkodás után Harry. - Te?

- Én sem - rázta meg a fejét Lucy, miután felült. Harry követte a példáját. - Ez furcsa… Elvégre Black tizenhárom embert ölt meg egyetlen átokkal. Mégsem remegünk a félelemtől.

- Elvileg Black Voldemort jobb keze volt - mondta Harry. - Nem hinném, hogy veszélyesebb lenne nála. Ráadásul a Roxfortban ott van Dumbledore. Még Voldemort se mert kikezdeni vele, ezt mindenki tudja. Akkor Black miért tenné?

- Meg ott lesznek az azkabani őrök - tette hozzá a lány. - Nem sokat tudok róluk, de mindenki halálra rémül tőlük. Ha tényleg ott lesznek a birtok határainál, Blacknek elég kevés esélye lesz bejutni.

- Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne figyelnék minden lépésünket - sóhajtott fáradtan Harry.

- Tényleg ennyire nem bíznak bennünk? Azt hiszik, nem tudunk vigyázni magunkra? - dohogott Lucy. - Nem kell minket félteni. Eddig háromszor csaptunk össze Voldemorttal és mindháromszor mi nyertünk. Azért ez csak jelent valamit, nem?

- Nekünk minden bizonnyal - kuncogott Harry és egy gyors puszit nyomott húga homlokára. - De ott vagyunk egymásnak. Gondolj erre. Ha minden kötél szakad, mi akkor is megvédjük egymást.

- Ahogy mondod - mosolygott Lucy.

Draco lecsukta a ládáját, majd leült az ágyára. Újabban megszokott módszere volt, hogy naponta egy óráig csak ül és mered egy helyre, hogy sikerüljön jobban kezelnie az indulatait. Az elmúlt két évben csak kudarcokat tudott felmutatni, de idén másképp lesz. Idén végre leszámol a gyengeségével, gondolta.

Persze, ez az újabb ügy Sirius Blackkel nem sok jót ígért a számára. Ismét egy újabb veszély leselkedett Lucyra és Draco megint aggódhatott érte. Nem mintha eddig is szándékosan tette volna. De most feltett szándéka volt, hogy közönyösségre fokozza le a Lucy iránti „érdeklődését". Utána jöhet csak a következő lépés.

Azonban valahol mélyen érezte, hogy nem lesz ilyen egyszerű dolga. Csak ezt még önmagának sem merte bevallani.