Chapter 33

A Kövér Dáma

Nem kellett hozzá sok idő, és a sötét varázslatok kivédése a legtöbb roxfortos diák kedvenc tantárgya lett. Csak Draco Malfoy és mardekáros társai köszörülték továbbra is a nyelvüket Lupin professzoron.

- Nézzétek meg, hogy néz ki! - jegyezte meg fojtott hangon Malfoy, valahányszor megpillantotta a tanárt a folyosón. - A régi házimanónknak is jobb ruhái voltak.

A többi diák azonban már rég nem törődött Lupin elnyűtt talárjával. A professzor további órái épp olyan izgalmasnak bizonyultak, mint az első. A mumusok után a rőtsipkásokról esett szó, ezek a csúf, kicsi, koboldszerű lények olyan helyeken ólálkodnak, ahol valaha vérontás történt. Vártömlöcökben és elhagyott csatamezők gödreiben leselkednek az arra tévedőkre, hogy jól elagyabugyálják őket. A rőtsipkások után a kappák következtek. A pikkelyes majmokra emlékeztető undok víziszörnyek abban lelték örömüket, ha úszóhártyás kezükkel jól megszorongathatták a gyanútlan fürdőzők nagy lábujját.

Lucy azt kívánta, bár minden órát annyira élvezne, mint a sötét varázslatok kivédését. A legrosszabb a bájitaltan volt. Piton az utóbbi időben különösen bekeményített, s azt sem volt nehéz kitalálni, hogy miért. Az iskolát széltében-hosszában bejárta a történet, hogy a mumus Piton alakját vette fel, s hogy Neville belebújtatta őt a nagymamája ruháiba. Piton valahogy nem találta viccesnek az esetet. Már Lupin professzor nevének említésére is vészjóslóan villogni kezdett a szeme, és még a szokásosnál is igazságtalanabbul bánt Neville-lel.

Lucy egyre elviselhetetlenebbnek érezte a fülledt toronyszobában zajló jóslástanórákat is. Nyomasztották a kusza ábrák és ködös szimbólumok, ráadásul Trelawney professzor labdányi szemei mindig megteltek könnyel, valahányszor Harryre nézett. Nem tehetett róla, de egyre jobban osztotta Hermione véleményét Trelawneyról, pedig az osztályból többen is mély tisztelettel, sőt hódolattal tekintettek a tanárnőre. Egyre többször fordult elő, hogy Parvati Patil és Lavender Brown ebédidőben felkeresték a toronyszobát, s ilyenkor mindig roppant titokzatos arccal tértek vissza. Emellett szokásukká vált, hogy Harryt fojtott hangon szólítsák meg, mintha egy haldoklóhoz beszélnének.

Senki nem élvezte a legendás lények gondozását, ami az eseménydús első óra után a másik végletbe csapott át. Hagrid elvesztette az önbizalmát, s most hétről hétre a világ talán legunalmasabb állatai, a futóférgek gondozását gyakoroltatta diákjaival.

- Kinek jut eszébe egyáltalán gondozni ezeket? - mérgelődött Ron, miután újabb órát töltöttek azzal, hogy felaprított salátaleveleket tuszkoltak le a futóférgek nyálkás torkán.

Október elejétől kezdve azonban Lucynak olyan elfoglaltsága akadt, ami bőven kárpótolta az élvezhetetlen tanórákért. Közeledett a kviddicsévad kezdete, s Oliver Wood, a griffendélesek csapatkapitánya csütörtökre szezonnyitó taktikai értekezletet hívott össze. Lucy, Harry és Ron bőszen latolgatták az esélyeiket, amíg Harrynek mennie nem kellett, de a beszélgetés a fiú távozása után sem ülepedett le. Ilyenkor Hermione mindig félrevonult az egyik tankönyvével - ami rá is fért, ugyanis rengeteget kellett tanulnia, de még így is mindig hamarabb készen volt a házi feladataival, mint három barátja.

Az idő mind hidegebbre fordult, s a napok is egyre rövidültek, de nem volt annyi sár, olyan jeges szél vagy eső, ami eltántoríthatta volna Harryt a kemény edzésektől. Minél jobban közeledett a szezonnyitó meccs, Lucy annál inkább sajnálta, hogy nem lehet tagja a kviddicscsapatnak és ez volt az egyetlen olyan dolog, ami miatt - még ha titokban is - irigykedett Harryre.

Egyik alkalommal, mikor Harry edzésre ment, Lucy, Ron és Hermione a kandalló melletti karosszékekbe telepedtek le, hogy a csillagtérképükön dolgozzanak. Harry távolléte alatt egy újabb pergamenlap jelent meg az ütött-kopott hirdetőtáblán, mire a Griffendél-torony lakói izgatott sustorgásba kezdtek.

- Mit írnak? - kérdezte Lucy, miután Ron megnézte a hirdetést.

- Az első roxmortsi hétvége időpontját - mondta a fiú. - Október végén lesz, Halloweenkor.

Roxmorst mostanában elég kényes téma volt közöttük. Mivel Harry engedély híján nem mehetett le, Lucyék igyekeztek visszafogni magukat, bármilyen izgatottak is voltak a kirándulás miatt. Azonban Lucy úgy érezte, nem tudna felhőtlenül szórakozni, miközben tudja, hogy testvére a kastélyban rostokol. Hiszen Sirius Black őrá is ugyanúgy vadászik, mint Harryre, nem? Akkor ő, Lucy miért mehet le Roxmortsba és Harry miért nem? Nem igazság!

Akkor is az érzéseivel viaskodott, amikor Harry fáradtan, csuromvizesen, de láthatóan elégedetten bemászott a portrélyukon.

- Mi történt? - kérdezte Harry, végignézve a zsibongó társaságon.

- Az első roxmortsi hétvége - felelte Ron, és a hirdetőtábla felé bökött. - Október végén lesz, Halloweenkor.

- Szuper - derült fel Fred, aki Harry nyomában mászott be a portrélyukon. - El kell mennem Zonkóhoz, kifogytam a bűzpatronokból.

Harry lelombozódva huppant le a Ron melletti székre. Hermione megértően nézett rá.

- Biztos, hogy legközelebb már te is jöhetsz, Harry - szólt vigasztalóan. - Előbb-utóbb elfogják Blacket, hiszen már látták is valahol.

- Blacknek van annyi esze, hogy ne próbálkozzon Roxmortsban - vélekedett Ron. - Kérdezd meg McGalagonyt, hogy nem jöhetsz-e mégis velünk. Ki tudja, mikor jutunk ki legközelebb…

- Ron! - ripakodott rá Hermione. - Harrynek az iskolában kell maradnia!

- És akkor nekem szerinted nem kéne? - szólalt meg Lucy. - Én ugyanúgy veszélyben vagyok, mint Harry. Akkor engem miért nem próbálsz meggyőzni arról, hogy ne menjek le? Miért csak Harryt szekálod?

Hermione pislogás nélkül meredt rá.

- Harry lenne az egyetlen harmadikos, aki nem jöhetne le - folytatta Lucy, majd az elképedt Harry felé fordult. - Kérdezd meg McGalagonyt, Harry, az nem kerül semmibe.

- Igen, azt hiszem, megkérdezem - bólintott elszántan Harry.

Hermione már nyitotta a száját, hogy tovább vitatkozzon velük, de ekkor Csámpás ugrott fel az ölébe, egy jókora döglött pókkal a szájában.

- Muszáj végignéznünk, amikor megeszi? - fintorgott Ron.

- Ügyes vagy, kiscicám - gügyögte Hermione. - Egészen egyedül fogtad?

Csámpás lassan rágcsálni kezdte a pókot, s közben szemtelenül bámult Ronra.

- Csak maradjon ott, ahol szem előtt van! - dohogott Ron, miközben újra nekilátott a csillagtérképszerkesztésnek. - Makesz itt alszik a táskámban.

Harry nagyot ásított, majd maga mellé húzta hát táskáját, pergament, tintát és tollat vett elő, s ő is kelletlenül munkához látott.

- Ha akarod, lemásolhatod az enyémet - ajánlotta fel Ron, azzal cikornyás farkat kanyarított az utolsó csillag köré, és Harry elé tolta a térképet. - Nem kell félned, Lucy térképe a minta.

Hermione, aki mélyen elítélte a leckemásolást, rosszalló pillantást vetett a hármasra, de nem szólt. Csámpás még mindig meredten nézte Ront, csak bozontos farka hegye ingott jobbra-balra. Azután egyszer csak elrugaszkodott, és támadásba lendült.

- HÉ! - rivallt rá Ron, miután a macska az összes karmát belemélyesztette a táskájába, és eszelősen szaggatni kezdte a szövetet. - TŰNJ EL INNEN, TE RUSNYA DÖG!

Megpróbálta elrántani a táskát Csámpás elől, de a megvadult macska nem hagyta magát lerázni.

- Ne bántsd, Ron! - sikította Hermione.

Most már mindenki őket nézte, Ron körbe-körbelóbálta a táskát a rajta csimpaszkodó Csámpással együtt - mígnem Makesz egyszer csak kirepült a táskából…

- FOGJÁTOK MEG A MACSKÁT! - bömbölte Ron, látva, hogy Csámpás kiszabadítja karmait a táska maradványaiból, átugrik az asztalon, és patkánya nyomába ered.

George rávetette magát Csámpásra, de elvétette, Makesz átiramodott vagy húsz pár láb között, és beiszkolt egy antik komód alá. Csámpás lefékezett a bútor előtt, behajlította görbe lábait, és mellső mancsával dühödten kapkodni kezdett a komód alatti résbe.

Ron és Hermione fej-fej mellett rohantak oda, Hermione a derekánál fogva felkapta Csámpást, Ron pedig hasra vetette magát, és némi kotorászás után a farkánál fogva előhúzta Makeszt.

- Nézd meg, hogy néz ki! - tajtékzott, és meglengette a patkányt Hermione orra előtt. - Csupa csont és bőr! Megmondtam, hogy tartsd távol tőle a macskádat!

- Csámpás nem tudja, hogy rosszat csinál! - vágott vissza Hermione. - Minden macska kergeti a patkányokat!

Ron megpróbálta visszatömködni a zsebébe a hevesen tiltakozó Makeszt.

- Ez nem egy normális macska! - dühöngött. - Értette, amikor mondtam, hogy Makesz a táskában van!

- Ugyan már, Ron - legyintett mérgesen Hermione. - Csámpás megérezte Makesz szagát, ennyi az egész…

- A macskád direkt kinézte magának Makeszt! - kiabálta Ron, mit sem törődve a körülöttük állókkal, akik közül többen kuncogni kezdtek. - Vedd tudomásul, hogy Makesz volt itt előbb, és ő ráadásul beteg is!

Azzal dühösen átcsörtetett a klubhelyiségen, és eltűnt a fiúk hálószobáihoz vezető lépcsőn.

Ron még másnap is neheztelt Hermionéra. Egész gyógynövénytanórán alig szólt a lányhoz, pedig Lucy, Harry, Hermione és ő ugyanazon a fürgebabon dolgoztak. Leszedegették a növény kövér, rózsaszínű hüvelyterméseit, és egy fatálba fejtették a fényes babszemeket…

- Hogy van Makesz? - próbálkozott Hermione.

- Reszketve kuksol az ágyam alatt - felelte ingerülten Ron, s olyan ügyetlenül hajított egy marék babot a tál felé, hogy a fele szétgurult az üvegházban.

- Óvatosan, Weasley, óvatosan! - kiáltotta Bimba professzor, miután a babszemek a szemük láttára szárba szökkentek.

A következő órájuk átváltoztatástan volt. Harry láthatóan eltökélte, hogy óra után megpróbál engedélyt szerezni McGalagonytól a roxmortsi kimenőre, s amíg az osztály sorban állt a tanterem előtt, igyekezett kitalálni néhány nyomós érvet, amiket szinte rögtön megosztott Lucyval és kikérte testvére véleményét róluk. Az ötletelésből a sor elejéről hallatszó panaszos hangok zökkentették ki.

Lavender Brown a tenyerébe temette az arcát. Parvati átölelte őt, s valamit magyarázott Seamus Finnigannek és Dean Thomasnak, akik homlokráncolva hallgatták.

- Mi a baj, Lavender? - kérdezte aggódva Lucy, mikor Harry, Ron, Hermione és ő elérték a kis csoportot.

- Reggel levelet kapott otthonról - súgta Parvati. - Gombócot, a kisnyulát megölte egy róka.

- Oh - sajnálkozott Hermione. - Szegény Lavender.

- Megelőzhettem volna! - zokogta Lavender. - Tudjátok, hányadika van?

- Öh…

- Október tizenhatodika! "A dolog, amitől rettegsz, október tizenhatodikán következik be!" Emlékeztek? Igaza volt. Igaza volt!

Mostanra az egész osztály Lavender köré gyűlt. Seamus komoran csóválta a fejét. Hermione rövid habozás után megkérdezte:

- Te… tényleg attól rettegtél, hogy egy róka megöli a nyuladat?

- Azt nem gondoltam, hogy róka végez szegénnyel - felelte Lavender, és könnyes szemmel Hermionéra pillantott. - De igenis féltem, hogy meghal.

- Hát persze - bólintott Hermione. Kis szünetet tartott, azután…

- Gombóc öreg nyúl volt?

- Nem - hüppögött Lavender. - Még egészen pici volt!

Parvati még szorosabban átölelte barátnőjét.

- Akkor miért féltél tőle, hogy meghal? - kérdezte Hermione.

Parvati döbbenten meredt rá.

- Nézzük logikusan a dolgot - fordult a többiekhez Hermione. - Gombóc nem is ma halt meg. Csak ma érkezett meg a szomorú hír. - Lavender hangosan felzokogott. - És Lavender nem retteghetett a dologtól, hisz látjátok, mennyire megdöbbentette, ami történt.

- Ne is figyelj Hermionéra, Lavender! - szólt közbe Ron. - Tudjuk, hogy hidegen hagyják mások állatai.

McGalagony professzor ekkor kinyitotta a tantermet - szerencsére, mert úgy tűnt, hogy Hermione és Ron mindjárt egymásnak ugranak. Odabent Lucy két oldalán ültek le, és egész óra alatt nem szóltak egymáshoz.

Harry láthatóan még akkor sem tudta, milyen érvekkel álljon elő McGalagonynak, mikor megszólalt az óra végét jelző csengő. A tanárnő azonban maga hozta fel a Roxmorts-témát.

- Egy pillanat! - emelte fel a kezét, mikor a diákok mozgolódni kezdtek. - Mivel mindannyian az én házamhoz tartoznak, nekem kell leadniuk a roxmortsi engedélyező nyilatkozatot. Akitől nem kapom meg Halloweenig, az nem mehet le a faluba, úgyhogy igyekezzenek észben tartani a dolgot!

Neville feltette a kezét.

- Tanárnő, én… azt hiszem, elvesztettem…

- A nagyanyja közvetlenül nekem küldte el, Longbottom - felelte McGalagony. - Gondolom, biztosabb megoldásnak tartotta… Nos, ennyit akartam mondani. Most már elmehetnek.

- Menj, beszélj vele - súgta Harrynek Lucy.

- De Harry… - kezdte Hermione.

- Menj már! - vágott a szavába Ron.

Harry megvárta, amíg a többiek mind elhagyták a termet. Akkor félszegen elindult a tanári asztal felé. Lucy, Ron és Hermione megálltak a terem ajtajában és próbáltak hallgatózni.

- Tessék, Potter.

Harry nagy levegőt vett.

- Tanárnő, a nagynéném és a nagybátyám… öhm… elfelejtették aláírni az engedélyemet.

McGalagony felpillantott rá szögletes szemüvege fölött, de nem szólt.

- És hát… arra gondoltam, hogy… hogy nem lehetne-e… szóval, hogy nem mehetnék-e le mégis Roxmortsba.

McGalagony leszegte a fejét, és rendezgetni kezdte a jegyzeteit.

- Sajnálom, Potter, de nem - felelte. - Hallotta, mit mondtam. Ha nincs engedély, nincs kimenő. Ez a szabály.

Harry egy futó pillantást vetett Lucyra és Ronra; mindketten biztatóan bólogattak.

- De… tanárnő - próbálkozott tovább -, a nagynénémék… hiszen tudja, hogy muglik… nem értik az ilyen roxforti dolgokat. Ha a tanárnő engedélyezné…

- De nem engedélyezem! - vágta rá McGalagony, azzal felállt, és bedugta papírjait az asztalfiókba. - Az az előírás, hogy az engedélyt csak a szülő vagy a gondviselő írhatja alá. - Újra Harryre nézett, s arcán különös kifejezés jelent meg. Talán sajnálat? - Akármi is a személyes véleményem, nem tehetek semmit - szögezte le a professzornő nyomatékosan. - Most pedig jobb lesz, ha elindul, mert még elkésik a következő óráról.

Nem volt mit tenni. Ron mindenféle barátságtalanjelzővel illette McGalagony professzort (Hermione nem kis felháborodására), Hermione pedig felvette az "így van ez rendjén" arckifejezést (amivel viszont ő bosszantotta fel Ront).

- Azért a lakomáról nem maradsz le - mondta vigasztalásul Ron. - A halloweeni lakoma mindig szuper.

- Az… - dünnyögte mélabúsan Harry. - Szuper.

- Harry - szólalt meg végül Lucy. - Úgy döntöttem, én sem megyek le Roxmortsba.

Harry, Ron és Hermione döbbenten meredtek rá.

- Két okból - folytatta Lucy. - Egyrészt, mert nem tudnálak egyedül itt hagyni. Másrészt, mert nélküled nem élvezném, és nem akarom elrontani a többiek kedvét a depressziós fejemmel, amiről Ron egész nyugodtan tudna mesélni.

- Lucy, miattam nem kell… - kezdte a tiltakozást Harry, de Lucy félbeszakította.

- Nem csak miattad teszem - mosolygott. - Én is így szeretném. Ha te nem mehetsz, akkor én sem megyek. Ha lejöhetsz, én is lemegyek. Igazából nekem nem is számít annyira Roxmorts. Sokkal jobban érdekel, hogy együtt legyünk.

Lucy Harry hálás mosolyából tudta, hogy nagyon jó döntést hozott.

Halloween-ig azonban még jó pár ötlet felmerült, hogyan tudna Harry mégis lemenni Roxmortsba. Dean Thomas, aki ügyesen bánt a pennával, felajánlotta, hogy aláírja Vernon bácsi nevében az engedélyt. Mivel azonban Harry már elmondta McGalagonynak az igazságot, ez nem volt járható út. Ron kényszermegoldásként felvetette, hogy használják a láthatatlanná tévő köpönyeget, de Hermione nyomban emlékeztette rá, mit mondott Dumbledore a dementorok képességeiről. A legkevésbé Percy "vigasztaló" szavai érték el a céljukat.

- Hidd el nekem, Harry, nem olyan nagy szám az a Roxmorts - mondta nagy komolyan. - Nem is értem, miért csapnak akkora hűhót körülötte. Elismerem, az édességbolt nem rossz, de Zonko Csodabazára például kimondottan veszélyes hely. Ja, és a Szellemszállást is érdemes megnézni, de ezektől eltekintve tényleg nem maradsz le semmiről.

Halloween napján Harry és Lucy időben felkeltek, és együtt reggeliztek a többiekkel. Azonban Lucy szívessége sem tudta teljesen elfedni Harry elhatalmasodó rosszkedvét.

- Majd hozunk neked sok-sok finomságot a Mézesfalásból - ígérte Hernione, szánakozó pillantást vetve barátjára.

- Igen, mindenből hozunk - bólogatott Ron, aki Harry kedvéért még Hermionéval is hajlandó volt fegyverszünetet kötni.

- Ne aggódjatok miattam, túl fogom élni - szólt könnyednek szánt hangon Harry. - Majd a lakomán találkozunk. Érezzétek jól magatokat.

- Ne aggódjatok, majd én gondoskodom róla - vigyorgott Lucy, de a szíve mélyén ő is szomorú volt, hogy semmit se tudott tenni Harry rossz kedve ellen.

A testvérpár kikísérte barátaikat a bejárati csarnokba, ahol Frics várta a Roxmortsba indulókat. A gondnok a tölgyfaajtó mellett állt, minden diákot, aki odalépett hozzá, sötét gyanakvással végigmért, majd kipipálta a nevét egy hosszú listán.

- Ti itt maradtok, Potter? - kiáltott hátra Malfoy Harrynek, aki Crak és Monstro előtt állt a sorban. - Féltek elmenni a dementorok mellett?

Harry és Lucy válaszra sem méltatták, sarkon fordultak, és magányosan elindultak felfelé a márványlépcsőn. Miközben végigmentek a kihalt folyosókon, Lucy próbálta Fred és George stílusában felvidítani Harryt, bevetve azokat a módszereket, amiket az ikrek alkalmaztak rajta a nyáron. Mikor végül megérkeztek a Griffendél-torony bejáratához, Harry már jobb kedvben volt.

A Kövér Dáma éppen szunyókált.

- Jelszó? - kérdezte felriadva.

- Fortuna major - mondta Harry

A portrélyuk feltárult, s a két Potter bemászott a klubhelyiségbe. Az tele volt zsibongó első- és másodévesekkel, de itt-ott üldögélt egy-egy idősebb diák is - ők nyilván már eleget jártak Roxmortsban ahhoz, hogy ráunjanak.

- Harry! Lucy! Sziasztok!

A lelkes üdvözlés egy Colin Creevey nevű másodéves fiútól érkezett. Colin rajongott Lucyért és Harryért, és soha nem mulasztotta el az alkalmat, hogy megszólítsa őket.

- Ti nem mentetek le Roxmortsba? Miért nem? Figyeljetek… - Colin a barátai felé mutatott. - Gyertek, üljetek le hozzánk, ha van kedvetek.

- Öh… kösz, Colin, de inkább majd máskor - szólt gyorsan Harry, megragadva Lucy karját, hogy lassan a portrélyuk felé vonszolja. Bár, a lánynak sem kellett sok noszogatás. - Át kell mennünk a könyvtárba. Van egy kis tanulnivalónk.

Ezek után nem tehettek mást, mint hogy sarkon forduljanak, és újra kimásztak a portrélyukon.

- Ezért kellett felébresztenetek? - szólt utánuk mogorván a Kövér Dáma.

Harry és Lucy elindultak a könyvtárba, de félúton meggondolták magukat, cseppet sem fűlött a foguk a tanuláshoz. Elindultak hát visszafelé, de néhány lépés után szembetalálkoztak Friccsel. A gondnok nyilván végzett a roxmortsi kimenősök ellenőrzésével.

- Ti meg mit kerestek itt? - mordult rá Lucyékra.

- Semmit - felelte őszintén Harry.

- Semmit! - fortyant fel Frics, és állkapcsa megremegett mérgében. - Higgyem is el, mi? Miért nem mentetek le Roxmortsba bűzpatront, böffentőport meg parittyás férget vásárolni a többi pimasz kölyökkel együtt?

Harry és Lucy összenéztek, majd szótlanul megvonták a vállukat.

- Na gyerünk, induljatok vissza a házatok klubhelyiségébe! - recsegte Frics, és gyanakvó pillantással nézett a testvérpár után, amíg el nem tűntek a szeme elől.

Harry és Lucy azonban nem tértek vissza a Griffendél-toronyba. Felmentek egy melléklépcsőn, majd Harry kibökte, hogy mi lenne, ha meglátogatnák Hedviget és Árészt a bagolyházban. Lucy csak mosolyogva bólintott, így elindultak. Épp egy újabb folyosón baktattak, amikor az egyik helyiségből kiszólt valaki:

- Harry? Lucy?

Harry és Lucy hátrafordultak, és megpillantották a dolgozószobája ajtajában álló Lupin professzort. A tanár körülnézett a folyosón.

- Mit kerestek itt? - kérdezte, egészen más hangnemben, mint korábban Frics. - Hol van Ron és Hermione?

- Roxmortsban - felelte színlelt közönnyel Harry. Lucy vigasztalóan végigsimított testvére karján.

- Aha - bólintott Lupin, majd egy pillanatig némán fürkészte Harry arcát. - Nincs kedvetek bejönni? Épp most érkezett meg a kákalag, amit a következő óránkra rendeltem.

- A micsoda? - kérdezte csodálkozva Lucy.

A lány Harryvel együtt belépett a szobába és körülnézett. A sarokban egy nagy akváriumot pillantott meg. Zöld, hegyes szarvú, ronda lény úszkált benne. A kis szörny az akvárium falának nyomta pofáját, vadul fintorgott, és fenyegetően nyújtogatta hosszú, vékony ujjait.

Lupin tűnődve szemlélte a kákalagot.

- Vízidémon - magyarázta. - A kappák után nem hiszem, hogy nehéz dolgunk lesz vele. A törékenységét kell kihasználni. Abnormálisan hosszú ujjai vannak, látod? Szorongatni jól tud velük, de könnyen eltörnek.

A kákalag rájuk villantotta zöld fogait, azután beúszott az akvárium sarkában burjánzó vízinövények közé.

- Kértek egy teát? - kérdezte Lupin a vízforraló kanna után kutatva. - Épp főzni akartam.

- Köszönjük - felelte enyhén zavartan Lucy.

Lupin megkocogtatta pálcájával a kannát, mire az nyomban gőzölögni kezdett.

- Üljetek le - mondta Lupin, és egy poros bádogdoboz után nyúlt. - Sajnos csak zacskós teám van, de gondolom, amúgy is elegetek van a csupasz teafűből.

Harry és Lucy csodálkozva néztek a tanárra. Lupin hamiskásan hunyorgott.

- Honnan tudja? - kérdezte Harry.

- McGalagony professzor mesélt a dologról - felelte Lupin, s két csorba bögrét nyújtott Harry és Lucy felé. - De nem félsz, ugye? - kérdezte a fiútól.

- Nem - rázta a fejét Harry.

- És te jól vagy, Lucy? - fordult most a lányhoz Lupin.

- Igen… azt hiszem - sütötte le a szemét Lucy. Valami oknál fogva képtelen volt a tanár szemébe nézni; ám erre mindaddig nem jött rá, amíg Lupin rá nem kérdezett:

- Aggaszt valami, igaz?

- Nem - hazudta Lucy. Ivott egy kortyot a teájából, és az öklét rázó kákalagra nézett. - De igen - szólt hirtelen, és letette a bögrét az asztalra. - Azon az órán, amikor a mumussal harcoltunk…

- Igen? - bólintott lassan Lupin.

- Ön szerint az, hogy ennyire megrémültem… gyengévé tesz?

Lupin felvonta a szemöldökét.

- Azt hiszem - felelte végül -, azzal, hogy beismered a félelmedet, már egy lépést tettél afelé, hogy felülkerekedj rajta.

Lucyt meghökkentette a válasz.

- Lucy - simított végig a hátán Harry. - Én is félek tőle. Azt hiszem, azután, amit tett velünk, ez nem is csoda. Először én is rá gondoltam, de aztán…

- Eszedbe jutottak a dementorok - motyogta Lucy.

- Pontosan. - Harry most Lupinra nézett. - Professzor úr, miért nem engedte, hogy kiálljak a mumus ellen? Akkor már nem Voldemort alakjában volt…

- Úgy véltem, minél hamarabb befejezzük a dolgot, Lucy annál hamarabb szabadul a bénultságából.

- Én is inkább a dementoroktól félnék, mint Voldemorttól - temette Lucy a kezébe az arcát. - Nem akarok rettegni… mi lesz, ha egyszer megbénít a félelem, miközben a te életed a tét? Vagy Roné? Vagy Hermionéé…? Nem akarok félni…

- Ez igazán elismerésre méltó - mondta Lupin, mire a két Potter felkapta a fejét. Egyikük se értette, mire gondol a professzor. - Ez azt jelenti, hogy amitől mindketten a legjobban féltek… az maga a félelem. Ez igen bölcs dolog.

Se Harry, se Lucy nem tudta, mit mondjon erre, így inkább ittak még egy korty teát.

- Szóval azt hitted, nem tartalak elég ügyesnek ahhoz, hogy legyőzd a mumust? - nézett Lupin Harryre.

- Hát igen - bólintott Harry. - Tudja, tanár úr, a dementorok…

Szavait kopogtatás szakította félbe.

- Tessék - szólt Lupin.

Kinyílt az ajtó, és Piton lépett be a szobába. Egy talpas serleget tartott a kezében, amiből lenge füst szállt fel.

Mikor meglátta Lucyt és Harryt, megtorpant, s fekete szeme összeszűkült.

- Ah, Perselus - fogadta mosolyogva Lupin. - Nagyon köszönöm. Tedd csak le valahova.

Piton az asztalra helyezte a füstölgő serleget, s közben végig Lupint, Harryt és Lucyt méregette.

- Megmutattam Harrynek és Lucynak a kákalagomat - mesélte csevegő hangon Lupin, és az akváriumra mutatott.

Piton egy pillantásra se méltatta a vízidémont.

- Csodás - szólt. - Ne hagyd kihűlni, Lupin.

- Azonnal megiszom.

- Egy egész kondérral főztem - folytatta Piton. - Hátha nem elég ennyi.

- Igen, lehet, hogy holnap is megiszom egy serleggel. Nagyon köszönöm, Perselus.

- Nincs mit - felelte Piton. A szemében megcsillanó fény gyanakvást ébresztett Lucyban. A professzor az ajtóig hátrált, és kiment a szobából.

Lucy és Harry kíváncsian nézegették a serleget. Lupin elmosolyodott.

- Piton professzor volt olyan kedves, és főzött nekem egy bájitalt - mesélte. - Nem mozgok túl otthonosan a boszorkánykonyhában, ráadásul ez egy különösen bonyolult főzet.

Kezébe vette a serleget, és beleszagolt.

- Kár, hogy a cukortól elveszti a hatását - tette hozzá, majd beleszürcsölt az italba, és megborzongott.

- Miért… - kezdte tétován Harry.

Lupin a szemébe nézett, és megválaszolta a befejezetlen kérdést.

- Az utóbbi időben kissé rossz a közérzetem. Ez a bájital az egyetlen hatékony orvosság számomra. Még szerencse, hogy kollégák vagyunk Perselusszal. Nem sok varázsló tudja elkészíteni ezt a főzetet.

Lupin újra belekortyolt az italba. Lucy heves késztetést érzett, hogy kiüsse a serleget a tanár kezéből.

- Piton professzor járatos a fekete mágiában - szólt hirtelen ötlettel.

- Valóban? - kérdezte szórakozottan Lupin, és újra a szájához emelte a serleget.

- Sokan úgy gondolják… - Lucy habozott, majd elszántan folytatta - …sokan úgy gondolják, hogy Piton professzor bármire képes lenne, csak hogy ő taníthassa a sötét varázslatok kivédését.

Lupin kiitta az ital maradékát, és elfintorodott.

- Szörnyű íze van - mondta. - Nos, Harry, Lucy, ideje folytatnom a munkát. A lakomán találkozunk.

- Igen - bólintott a két Potter, és letették bögréjüket. Az üres serleg még mindig füstölgött.

- Tessék - mondta Ron. - Ennyi fért el a zsebünkben.

Rikító színes papírokba csomagolt édességek zápora hullott Harry és Lucy ölébe. Már alkonyodott, mikor Ron és Hermione visszatértek. Bemásztak a klubhelyiségbe, s az élményektől felvillanyozva, kipirult arccal lehuppantak Harry és Lucy mellé.

- Köszönjük - szólt Harry, és kezébe vett egy csomag borsbogyót. - Milyen volt Roxmortsban? Mit láttatok?

A lelkes beszámoló tanúsága szerint - mindent. Elmentek gőzölgő vajsört inni a Három Seprűbe, jártak a varázsló-felszereléseket kínáló Dervish és Durranban, Zonko Csodabazárában és ki tudja még hány helyen.

- Na és a postahivatal! Vagy kétszáz bagoly ül a polcokon, és mindegyiken színkód jelzi, hogy milyen gyorsan szállítja a leveleket!

- A Mézesfalásba most érkezett egy újfajta karamella. Ingyen lehetett megkóstolni. Nektek is hoztunk egy darabkát…

- A Három Seprűben láttunk valakit, aki szerintünk egy emberevő óriás volt. Ott mindenféle népek megfordulnak…

- Sajnos a vajsörből nem tudtunk hozni. Nagyon finom, és egy pillanat alatt átmelegszel tőle…

- És ti mit csináltatok? - kérdezte Hermione. - Tudtatok egy kicsit tanulni?

- Nem - felelte Lucy. - Lupin főzött nekünk egy teát a dolgozószobájában. Azután bejött Piton…

Lucy elmesélte a füstölgő serleg történetét. Ron eltátotta a száját döbbenetéhen.

- És Lupin képes volt meginni? - hüledezett. - Elment az esze?

Hermione az órájára nézett.

- Gyertek, induljunk. Öt pere múlva kezdődik a díszvacsora…

Gyorsan kimásztak a portrélyukon, s lefelé menet tovább beszélgettek Pitonról.

- De hogyha tényleg… - Hermione lehalkította hangját, és lopva körülnézett -, szóval, hogyha tényleg meg akarta mérgezni Lupint, akkor miért Harryék előtt csinálta?

- Jó kérdés - bólintott Harry.

Átvágtak a bejárati csarnokon, és beléptek a nagyterembe, ami a hagyományoknak megfelelően ünnepi díszben pompázott. Tökhéjlámpások százai világítottak szerte a teremben, az asztalok fölött élő denevérek röpködtek, a viharfelhős mennyezet alatt pedig lángoló narancsszín szerpentinszalagok úsztak lustán, mint holmi tüzes vízisiklók.

A lakoma fenséges volt, még Ron és Hermione is kétszer vettek mindenből, pedig ők már a faluban degeszre tömték magukat édességekkel. Lucy és Harry egész idő alatt a tanári asztal felé pislogtak. Lupin vidámnak és egészségesnek tűnt, élénk beszélgetésbe mélyedt a kis Flitwick professzorral, a bűbájtantanárral. A tekintetük Pitonra vándorolt. Vajon csak képzelődtek, vagy a bájitaltantanár tényleg feltűnő gyakorisággal sandított Lupin felé?

A díszvacsora záróaktusa a roxforti kísértetek fellépése volt. A szellemek kibukkantak a falakból meg az asztalokból, és érdekes alakzatokba rendeződve lebegtek, nagy sikert aratott Félig Fej Nélküli Nick, a Griffendél-torony kísértete, aki pantomim formájában előadta saját részleges lefejezésének történetét.

A vidám este minden aggodalmát elfeledtette Lucyval. Még az sem tudta elrontani a kedvét, hogy Malfoy a nagyteremből kivonuló diákok tömegén át odakiáltotta neki:

- A dementorok üdvözletüket küldik, Lucy!

Harry, Lucy, Ron és Hermione a szokásos úton elindultak a Griffendél-torony felé. A Kövér Dáma portréjához vezető folyosón azonban tanácstalanul álldogáló diákok tömege fogadta őket.

- Miért nem mennek be? - csodálkozott Ron.

Lucy lábujjhegyre állva pislogott a folyosó vége felé. Csak annyit látott, hogy a portrélyuk zárva van.

- Utat kérek - csendült fel Percy fontoskodó hangja. - Mi ez a csődület? Az nem lehet, hogy mind elfelejtettétek a jelszót… Szabad lesz? Iskolaelső vagyok…

A diákok hirtelen elnémultak - előbb az elöl állók, aztán a dermedt csönd végigsöpört az egész folyosón. Végül Percy hangját hallották:

- Valaki szóljon Dumbledore professzornak. Gyorsan.

Most már mindenki a portré felé meresztgette a szemét.

- Mi történt? - kérdezte Ginny, aki most ért csak fel a lépcsőn.

Néhány másodpere múlva feltűnt Dumbledore. A griffendélesek tisztelettel utat nyitottak neki, s ő bő talárjában átvágott a tömegen. Harry, Lucy, Ron és Hermione közelebb furakodtak, hogy lássák, mi történik.

- Te jó ég! - sikkantott fel Hermione, és elkapta Lucy karját.

A Kövér Dáma eltűnt a festményből, s a földön mindenfelé vászondarabok hevertek - valaki brutálisan szétszabdalta a képet.

Dumbledore gyors pillantással felmérte a helyzetet, majd nyomában érkező kollégái, McGalagony, Lupin és Piton felé fordult.

- Meg kell keresnünk a Kövér Dámát - jelentette ki. - McGalagony professzor! Kérem, szóbon Frics úrnak, hogy lásson hozzá a kastély átkutatásához. A Kövér Dáma bármelyik festményben ott lehet.

- Nem fog örülni, ha megtalálják! - vihogta egy hang.

Hóborc volt az, a kopogószellem. Ott lebegett a diákok feje fölött, és sugárzott a boldogságtól - mint mindig, ha a mások bajában gyönyörködhetett.

- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte higgadtan Dumbledore, mire Hóborc vigyora kissé elhalványult. Dumbledore-ral nem mert gúnyolódni, de behízelgő hangja épp olyan idegesítő volt, mint a vihogása.

- Szégyelli magát, igazgatóságos uram. Elszaladt szégyenében, Láttam a negyedik emeleti tájképen, ott bujkált a fák kőzött, és szívszaggatóan sírt - mondta vidáman Hóborc, majd a látszat kedvéért hozzátette: - Szegénykém…

- Megmondta, ki tette ezt? - kérdezte halkan Dumbledore.

- Meg bizony, főprofesszor úr - susogta Hóborc, olyan hangon, mintha egy bombát dajkálna a karjában. - A Dáma nem akarta beengedni, attól dühödött így fel. - Hóborc kétrét hajolt, és a lába közül vigyorgott Dumbledore-ra.

- Hirtelenharagú fickó az a Sirius Black…

Épphogy a mardekárosok leértek a pincébe, Piton máris megjelent, hogy mindenkit visszatereljen a nagyterembe. A legtöbben csak értetlenül néztek a másikra, Draco Malfoy azonban magában somolygott. Sejtette ugyanis, hogy mi áll a háttérben.

Sirius Black valószínűleg betört a kastélyba. A többi ostoba, naiv emberrel ellentétben Draco biztos volt benne, hogy ez egyszer be fog következni. Aki meg tudott szökni Azkabanból, annak nem nagy feladvány betörni a Roxfortba. Viszont ez csak egyet jelenthetett…

Elkezdődött. Black elindult Potter és Lucy után. Draco egészen eddig nem érezte ilyen közelinek a veszélyt, mint most. Kezdett olyan érzése lenni, mint tavaly a Titkok Kamrájával; ám azzal ellentétben most csak két ember volt a célkeresztben.

Azonban abból az egyik olyasvalaki volt, akiért Draco minden volt, csak közömbös nem.