Chapter 34
Dementorok vihara
A griffendélesek Dumbledore professzor utasítására visszatértek a nagyterembe. Tíz perccel később csatlakoztak hozzájuk a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár házak tanulói is, akik semmit nem értettek az egészből.
- Jómagam és a tanáraitok átkutatjuk a kastélyt - jelentette be Dumbledore, miután McGalagony és Flitwick professzor gondosan bezárták a nagyterem minden ajtaját. - A saját biztonságotok érdekében itt kell töltenetek az éjszakát. A prefektusok őrt állnak az ajtóknál, s a távollétemben az iskolaelsők utasításait kell követnetek… Ha bármi történik, azonnal tudni akarok róla - fordult Percyhez, aki láthatóan roppant büszke volt fontos beosztására. - Üzenjetek valamelyik kísértettel.
Dumbledore indulni készült, de az ajtóban visszafordult.
- Majd' elfelejtettem… Ezekre szükségetek lesz. Hanyagul intett varázspálcájával, mire a hosszú asztalok mind a fal mellé repültek. Egy újabb pálcasuhintásra piros hálózsákok százai tűntek fel a padlón.
- Aludjatok jól - búcsúzott Dumbledore.
Amint becsukódott mögötte az ajtó, nyomban izgatott zsivaj tört ki a teremben, a griffendélesek beszámoltak társaiknak a történtekről.
- Mindenki bújjon bele a hálózsákjába! - harsogta Percy. - Tíz pere múlva takarodó!
- Gyertek - intett Ron Harrynek, Lucynak és Hermionénak, mindannyian fogtak egy-egy hálózsákot, és félrevonultak a terem sarkába.
- Szerintetek Black még mindig a kastélyban van? - kérdezte félősen Hermione.
- Úgy tűnik, Dumbledore nem tartja kizártnak - felelte Lucy.
Ruhástól belebújtak a hálózsákba, és felkönyökölve folytatták a beszélgetést.
- Még szerencse, hogy épp ma próbálkozott - mondta Hermione. - Pont azon a napon, amikor egy lélek se volt a toronyban.
- Aki szökésben van, nem nézi a naptárat - vont vállat Ron. - Biztos fogalma sem volt arról, hogy ma Halloween van. Különben vacsora közben rontott volna ránk.
Hermione megborzongott.
Körülöttük mindenkit ugyanaz a kérdés foglalkoztatott: Hogyan jutott be Black az iskolába?
- Talán ért a hoppanáláshoz - mondta egy hollóhátas fiú. - Tudjátok, csak úgy fel tud bukkanni valahol.
- Szerintem álruhában jött be - vélekedett egy ötödéves hugrabugos.
- Akár be is repülhetett - vetette fel Dean Thomas.
- Ez nem lehet igaz…! - csóválta mérgesen a fejét Hermione. - Én vagyok itt az egyetlen, aki olvasta a Roxfort történetét?
- Valószínűleg - felelte Ron. - Miért?
- A kastélyt nem csupán falak védik - magyarázta Hermione. - Mindenféle átkot és bűbájt szórtak rá, kimondottan az illetéktelenek távol tartására. Idebent nem lehet csak úgy hoppanálni és dehoppanálni. És szeretném látni azt az álruhát, ami a dementorokat megtéveszti. Ott állnak a park összes bejáratánál. Azt is látták volna, ha Black berepül. Frics pedig ismer minden titkos alagutat - biztos azokat is őrzik…
- Takarodó! - kiáltotta Percy. - Mostantól egy pisszenést se halljak!
A következő pillanatban az összes gyertya kialudt. Nem maradt más fényforrás a teremben, csak a néhány ezüstösen derengő kísértet és az elvarázsolt mennyezet, amelyen - a kinti ég mintájára - csillagok ragyogtak. Ez a látvány és a termet betöltő suttogás azt az érzést keltette Lucyban, mintha egy mezőn feküdne, ahol lágyan susog a szél.
Óránként egyszer egy-egy tanár is megjelent, ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. Hajnali három körül, mikor a legtöbb diák már aludt, Dumbledore lépett a terembe. Lucy követte őt a tekintetével. Az igazgató körülnézett Percy után, aki a hálózsákok között járőrözve beszélgetőkre vadászott. Épp Harry, Lucy, Ron és Hermione felé közeledett - akik gyorsan úgy tettek, mintha aludnának -, mikor Dumbledore odalépett hozzá.
- Sikerült a nyomára bukkanni, professzor úr? - kérdezte suttogva Percy.
- Nem. Itt minden rendben?
- A legnagyobb rendben, professzor úr.
- Helyes. Most már nincs értelme felébreszteni őket. Találtam egy ideiglenes őrt a griffendélesek portrélyukához. Reggel visszaköltözhetnek.
- A Kövér Dáma előkerült már?
- Argyllshire térképében rejtőzik, a második emeleten. Nem volt hajlandó jelszó nélkül beengedni Blacket, erre az rátámadott. Egyelőre sokkos állapotban van. Ha majd megnyugszik, restauráltatom Friccsel.
Lucy fülét ajtónyikorgás és közeledő lépések zaja ütötte meg.
- Igazgató úr?
Piton volt az. Lucy most még jobban hegyezte a fülét.
- Gondosan átkutattuk a harmadik emeletet. Ott nyoma sincs. Frics a pincét járta be, de ő se talált semmit.
- A csillagvizsgáló torony? Trelawney professzor szobája? A bagolyház?
- Mindenhol jártunk…
- Akkor hát ennyi volt. Őszintén szólva, magam sem hittem, hogy Black a kastélyban maradt.
- Nincs valamiféle elképzelése, hogy miként juthatott be, igazgató úr? - kérdezte Piton.
Lucy kissé megemelte a fejét, hogy a másik füle is szabaddá váljon.
- Rengeteg van, Perselus, de egyik hihetetlenebb, mint a másik.
Lucy résnyire nyitotta a szemét, és a beszélgetőkre nézett. Dumbledore háttal állt neki, jól látta viszont Percy arcát és Pitonét, aki ingerültnek tűnt.
- Igazgató úr, emlékszik még, mit mondtam mielőtt… szóval… a tanév kezdete előtt? - Piton szinte mozdulatlan ajkakkal beszélt, mintha ki akarná zárni Percyt a társalgásból.
- Emlékszem, Perselus - felelte Dumbledore, inkább figyelmeztetően, mint nyájasan.
- Egyértelmű, hogy Black csak belső segítséggel juthatott be ide. Szóvá tettem a kétségeimet, amikor felvette…
- Kizártnak tartom, hogy az iskolából bárki is segített bejutni Blacknek - jelentette ki nyomatékosan Dumbledore. Hangsúlyából kiderült, hogy a témát ezzel lezártnak tekinti. - Le kell mennem a dementorokhoz. Megígértem nekik, hogy beszámolok a kutatás eredményéről.
- Ők nem akartak segíteni a keresésben? - kérdezte Percy.
- Dehogynem akartak - felelte hűvösen Dumbledore. - De amíg én vagyok itt az igazgató, addig egyetlen dementor sem lépi át ennek a kastélynak a küszöbét.
Percyt kissé meghökkentette a válasz. Dumbledore sarkon fordult, és halk, de sietős léptekkel elhagyta a nagytermet. Piton néhány másodpercig sötéten nézett utána, azután ő is távozott.
Lucy rápillantott Harryre, Ronra és Hermionéra. Nyitott szemük megcsillant az elvarázsolt mennyezet derengő fényében.
- Ez meg mi a fene volt? - suttogta Ron.
A következő néhány napban Sirius Black nevétől volt hangos az iskola. Sorban születtek a légből kapott elméletek arról, hogyan sikerült bejutnia a kastélyba. Hannah Abbott, az egyik hugrabugos lány a következő gyógynövénytan-órán mindenkit arról próbált meggyőzni, hogy Black virágzó bokor képében lopakodott be.
A Kövér Hölgy szétszabdalt festménye lekerült a falról, hogy átadja helyét Sir Cadogannek és hájas pónilovának. Az új őrportré azonban nem igazán vált be, Sir Cadogan mindig mindenkivel párbajozni akart, s ha nem volt épp harcos kedvében, nevetségesen bonyolult jelszavakat talált ki, amelyeket napjában legalább kétszer lecserélt.
- Ez komplett bolond! - panaszkodott Seamus Finnigan Percynek. - Nem kereshetnénk valaki mást?
- Egyik kép se akarta vállalni a munkát - felelte Percy. - Félnek, hogy ugyanarra a sorsra jutnak, mint a Kövér Dáma. Csak Sir Cadoganben volt elég bátorság.
Lucyt azonban a harcias lovag zavarta a legkevésbé. A történtek óta mindenki őt és Harryt figyelte. A tanárok különböző ürügyekkel elkísérték őket a folyosón, Percy pedig - bizonyára édesanyja utasítására - úgy ügetett a nyomukban, mint egy nagyzási hóbortban szenvedő házőrző kutya. És mindennek a tetejébe McGalagony professzor a szobájába rendelte őket, méghozzá olyan komor arccal, hogy Harry és Lucy azt hitték, meghalt valaki.
- Nincs értelme tovább titkolni a dolgot maguk elől - fogott bele a mondókájába a tanárnő. - Tudom, hogy rettenetes, amit most mondani fogok, de Sirius Black…
- Tudjuk, hogy meg akar ölni minket - bólintott fáradtan Harry. - Hallottuk, amikor Ron édesapja elmesélte a feleségének.
- Mr Weasley a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik - tette hozzá Lucy.
McGalagony néhány pillanatig elképedve meredt a testvérpárra.
- Vagy úgy - szólalt meg végül. - Nos, akkor bizonyára megérti, Potter, miért nem tartom jó ötletnek, hogy részt vegyen az esti kviddicsedzéseken. A pályán, ahol csak a csapattársai vannak maga körül, koránt sincs biztonságban…
- Most szombaton lesz az első meccsünk! - fakadt ki Harry. - Edzenem kell, tanárnő!
McGalagony elgondolkozva nézett rá. Harry és Lucy tudták, hogy a professzornak nem közömbös a kviddicscsapat sorsa, elvégre maga McGalagony ajánlotta be Harryt fogónak. Harry visszafojtott lélegzettel várta hát a tanárnő döntését.
- Hmm… - McGalagony felállt, és kinézett az ablakon. A kviddicspályából csak elmosódott folt látszott az esőben. - Mi tagadás, én lennék a legboldogabb, ha végre megnyernénk azt a kupát… De azért… azért nyugodtabb lennék, ha egy tanár is ott lenne magukkal. Megkérem Madam Hooch-ot, hogy felügyelje az edzéseiket.
A szombati mérkőzés közeledtével az idő egyre rosszabbra fordult, de Harry és társai nem törődtek vele, összeszorított foggal edzettek Madam Hooch felügyelete alatt. A meccs előtti utolsó edzésen aztán Oliver Wood kellemetlen hírrel szolgált a csapatnak, amit Harry is dühösen közölt Lucyval, Ronnal és Hermionéval az edzés után.
- Nem a Mardekárral játszunk! - jelentette be a fiú, miközben füstölögve ledobta magát a Lucy melletti székre a klubhelyiségben. - Flint az előbb szólt Woodnak. Helyettük a Hugrabug áll ki ellenünk.
- De miért? - kérdezte Ron és Lucy kórusban.
- Az az ürügy, hogy megsérült a fogójuk karja - felelte fogcsikorgatva Harry. - De egyértelmű, hogy mi a valódi ok: nem akarnak ilyen időben játszani. Rontaná az esélyeiket…
Egész nap erős szél fújt, és esett az eső, s Harry szavaiba távoli mennydörgés robaja vegyült. Az ablakot folyamatosan verte az eső.
- Malfoy karjának nincs semmi baja! - mérgelődött Ron. - Csak szimulál!
- Persze, de nem tudjuk bizonyítani - csóválta a fejét keserűen Lucy. - Mondtam, hogy előbb-utóbb ez még vissza fog ütni.
- Ráadásul - szólt közbe Harry -, az edzéseken arra készültünk, hogy a Mardekárral fogunk játszani. A hugrabugosoknak egészen más a stílusuk.
- Le fogjátok verni őket - biztatta testvérét Lucy. - Mikor legutóbb játszottatok velük, öt perc alatt elkaptad a cikeszt.
- Fred is ezt mondta - bólintott komoran Harry. - De Wood szerint nem lazsálhatunk és kénytelen vagyok egyetérteni vele. Viszont, ha továbbra is ilyen marad az idő…
A meccs előtti napon a szél viharos erejűvé fokozódott, s csak úgy ömlött az eső. A folyosókon és a tantermekben olyan sötét volt, hogy meg kellett kétszerezni a fáklyák és lámpások számát. A Mardekár csapatának tagjai valóban kárörvendően vigyorogtak - Malfoyjal az élen.
- Oh, bárcsak jobban lenne a karom - sóhajtozott, miközben odakint tombolt az ítéletidő. Lucyt nagyon kevés választotta el attól, hogy ténylegesen eltörje azt a „sérült" kart.
Wood minden szünetben odarohant Harryhez, hogy újabb és újabb instrukciókat adjon neki. Az ilyen alkalmakkor Lucy is jelen volt, hogy ha kell, saját véleményével segítse a felkészítést. A harmadik alkalommal Wood különösen hosszan szónokolt, s a testvérpár egyszer csak azon kapta magát, hogy máris tíz percet késtek a sötét varázslatok kivédése óráról. Hanyatt-homlok rohanni kezdtek, de Wood azért még Harry után kiáltotta:
- Diggory nagyon jól kanyarodik! Bukfenccel nem tudod kicselezni!
Harry és Lucy becsúszva fékeztek a sötét varázslatok kivédése tanterem előtt, a fiú zihálva kinyitotta az ajtót, majd egyszerre beléptek.
- Elnézést kérek, Lupin professzor, de… - kezdte Harry, de ekkor a torkára forrt a szó.
A tanári asztal mellől ugyanis nem Lupin pillantott fel rájuk - hanem Piton.
- Az óra tíz perccel ezelőtt kezdődött, Potter, úgyhogy ez fejenként tíz pontjába kerül a Griffendélnek. Üljetek le.
Harry és Lucy azonban nem mozdultak.
- Hol van Lupin professzor? - kérdezte Lucy.
- Gyengélkedik - felelte torz mosollyal Piton. - Ha jól emlékszem, azt mondtam, üljetek le.
A két testvér továbbra sem mozdult.
- Mi baja van? - kérdezte most Harry.
Piton fekete szeme megvillant.
- Semmi komoly - felelte, s arckifejezése elárulta, hogy szívesebben számolna be az ellenkezőjéről. - További tíz pont a Griffendéltől, és ha még egyszer szólnom kell, ötven lesz.
Harry és Lucy kelletlenül a helyükre ballagtak, és leültek. Piton körbehordozta pillantását az osztályon.
- Ahogy már mondtam, mielőtt Potterék félbeszakítottak, Lupin professzor nem vezet feljegyzést a tárgyalt témákról…
- Tanár úr, vettük a mumusokat, a rőtsipkásokat, a kappákat és a kákalagokat - hadarta Hermione. - Most akartuk elkezdeni a…
- Fogja be a száját, Granger! - vágott a szavába Piton. - Nem felvilágosítást kértem, csupán utaltam Lupin professzor szervezetlen munkastílusára.
- Ő eddig messze a legjobb sötét varázslatok kivédése tanárunk - jelentette ki merészen Dean Thomas, s az osztályon egyetértő moraj futott végig. Piton szeme villámokat szórt.
- Elég alacsony a mércétek. Nem mondhatnám, hogy Lupin túlterhel benneteket - a rőtsipkás és a kákalag első osztályosoknak való tananyag. A mai téma…
Lucy látta, hogy Piton a tankönyv utolsó fejezeteihez lapoz, amelyekről biztosan tudhatta, hogy még nem kerültek sorra.
- …a vérfarkas - döntött Piton.
- De tanár úr, még nem tartunk a vérfarkasoknál - vetette ellen Hermione, aki láthatóan képtelen volt fékezni magát. - Most a bicegócok következnek.
- Granger kisasszony… - szólt vészjósló nyugalommal Piton. - Ha nem tévedek, ezt az órát én tartom, nem maga. Ezért most mindenki lapozzon a háromszázkilencvennegyedik oldalra. - Még egyszer végignézett az osztályon. - Azt mondtam, most! Mindenki!
A griffendélesek sötét pillantásokat váltottak, és sértődött moraj közepette kinyitották a könyveiket.
- Ki tudja megmondani nekem, hogyan különböztetjük meg a vérfarkast a közönséges farkastól? - kérdezte Piton.
Mindenki némán és mozdulatlanul ült, kivéve Hermionét, aki, mint mindig, nyomban feltette a kezét.
- Nos? - nézett körül Piton, ügyet sem vetve Hermionéra. - Csak nem azt akarjátok mondani, hogy Lupin professzor nem tanította meg nektek az alapvető különbséget a vérfarkas és…
- De hisz megmondtuk, hogy még nem tartunk a vérfarkasnál - méltatlankodott Lucy.
- Csend legyen! - förmedt rá Piton. - Nem hittem volna, hogy valaha találkozni fogok olyan harmadikosokkal, akik nem ismernének fel egy egyszerű vérfarkast. Feltétlenül tájékoztatni fogom Dumbledore professzort a lemaradásotokról.
- Tanár úr, kérem - szólalt meg Hermione, aki mindeddig kitartóan jelentkezett -, a vérfarkas számos külső jegyében különbözik a közönséges farkastól. A vérfarkas pofája…
- Másodszor szólal meg anélkül, hogy szólítottam volna - torkolta le Piton. - Az okoskodása öt pontba kerül a Griffendélnek.
Hermione elvörösödött, és könnyes szemmel meredt maga elé. Piton népszerűtlenségét jelezte, hogy a griffendélesek mind dühösen meredtek rá, pedig aligha volt köztük olyan, aki ne nevezte volna már legalább egyszer okoskodónak Hermionét. Ron heti rendszerességgel tette meg ezt, most mégis felcsattant:
- Kérdezett valamit, és Hermione tudja a választ! Minek kérdez, ha nem érdekli a felelet?
Mindenki érezte, hogy ezzel túl messzire ment. Lucy észrevétlenül gyorsan egy csokibékát nyomott a fiú zsebébe, elismerésként beszólásáért. Piton lassan elindult Ron felé, s az osztály dermedt csöndben várta a fejleményeket.
- Ezért büntetőfeladatot kapsz, Weasley. - Piton egészen közel hajolt Ron arcához. - És ha még egyszer megjegyzést mersz tenni a tanítási módszereimre, ígérem, hogy nagyon megbánod!
Az óra hátralevő részében az osztály meg se nyikkant. Némán jegyzetelték a tankönyv vérfarkasokról szóló fejezetét, miközben Piton fel-alá járkált közöttük, s a Lupin professzorral végzett munkájukat elemezte.
- Elég gyenge magyarázat… ez tévedés, a kappa Mongóliában őshonos… Lupin professzor erre tízből nyolc pontot adott? Tőlem hármat se kapnál rá…
Kicsöngetés után Piton visszatartotta őket.
- Mindenki írjon egy tanulmányt a vérfarkas felismeréséről és elpusztításáról. A terjedelem két tekercs pergamen. Hétfő reggel várom a dolgozatokat. Ideje, hogy valaki kézbe vegye ezt az osztályt. Weasley, te maradj itt, meg kell beszélnünk a büntetőfeladatodat.
Harry, Lucy és Hermione az osztállyal együtt elhagyták a termet. A többiek, amint hallótávolságon kívül tudták Pitont, kórusban szidni kezdték a professzort.
- Piton eddig egyik sötét varázslatok kivédése tanárunkat sem kritizálta ennyit, akármennyire is fájt a foga az állásra - csóválta a fejét Harry. - Mi baja van Lupinnal? Ennyire berágott volna a mumus miatt?
- Nem tudom - felelte elgondolkozva Lucy. - De remélem, hogy Lupin gyorsan meggyógyul…
Ron öt perccel később csatlakozott hozzájuk.
- Tudjátok, mit talált ki nekem az a … ? - (Itt egy olyan szót használt, amit Hermione még ilyen körülmények között sem tartott helyénvalónak.) - Ki kell sikálnom az ágytálakat a gyengélkedőn. Varázslat nélkül! - Ron remegett a dühtől. - Bárcsak Black Piton szobájában bújt volna el! Elintézhette volna őt helyettünk!
Másnap Lucy már kora hajnalban felébredt - olyan korán, hogy még sötét volt odakint. A szél zúgása és egy rendkívül erős mennydörgés verte fel álmából, azután a hálószoba ablaka kicsapódott és a jeges eső és szél azonnal megfagyasztotta a levegőt. Lucy gyorsan felpattant és nagy nehezen visszacsukta az ablakot - körülnézve megkönnyebbülten látta, hogy senki sem ébredt fel. Lavender mocorgott egy kicsit, de azután ő is békésen szuszogott tovább.
Lucy visszabaktatott az éjjeliszekrényéhez és megkereste az ébresztőórát. Fél hat volt. Ásított egyet, de tudta, hogy úgyse tudna most visszaaludni, így hát csendben átöltözött, majd lesétált a klubhelyiségbe.
Meglepetésére ott találta Harryt, rendesen felöltözve, seprűje a fotelének volt támasztva.
- Hát te? - kérdezte csodálkozva Lucy.
- Hóborc - felelte egy szóban Harry, aki ezzel mindent megmagyarázott. - Téged is?
- Nem, engem a vihar - mutatott ki az ablakon Lucy, aztán leült a Harry melletti fotelbe.
Alig pár másodperccel később Harry felpattant és gyorsan a lépcső felé futott. Még épp idejében kapta el Csámpást, aki a fiúk hálószobájához vezető lépcsőn lopakodott felfelé.
- Ez már a harmadik alkalom, hogy megpróbál felosonni - mondta Harry, mikor leült.
- Kezdek igazat adni Ronnak - jegyezte meg Lucy, ahogy az apránként araszoló Csámpást figyelte. - Ez a macska mintha tényleg csak Makeszra vadászna.
Ezután egy kis ideig egyikük sem szólalt meg, hanem az ablakot verő esőt és a mennydörgéseket hallgatták. Végül Lucy szólalt meg.
- Szerinted lefújják a meccset?
- Ugyan - legyintett Harry. - Egy ilyen apró kis felhőszakadás miatt nem fogják.
- Ez nem csak egy apró kis felhőszakadás… - Lucyt egy különösen hangos mennydörgés robaja szakította félbe.
- Engem nem is ez aggaszt. Emlékszel Cedric Diggoryra? - kérdezte Harry, mire a lány bólintott. Lucy is jelen volt, amikor Wood megmutatta nekik a folyosón az ötödéves hugrabugost. - Most jó lenne, ha akkora termetem lenne. Az olyanokat kevésbé dobálja a szél.
- Nem tudom… - bámult ki az ablakon Lucy. - Nekem ez az egész egyáltalán nem tetszik. Rossz előérzetem van…
Ezután csak csendben ültek és felváltva álltak fel, ha vissza kellett fordítaniuk a fiúk lépcsője felé sündörgő Csámpást. Mikor aztán úgy tűnt, hogy végre eljött a reggeli ideje, kimásztak a portrélyukon.
- Vívjatok meg velem, bitangok! - kiáltott rájuk Sir Cadogan.
- Szállj le rólunk… - ásított Harry.
Lucy is elég álmosnak érezte magát, hiába térítette magához egy kicsit egy nagy tányér zabkása. Mire Harry és ő hozzáláttak a pirítóshoz, a kviddicscsapat többi tagja is megérkezett a nagyterembe.
- Kemény meccsünk lesz - morogta Wood, akinek egy falat se ment le a torkán.
- Ne aggódj már, Oliver - mondta Alicia. - Egy kis eső meg se kottyan nekünk.
- Szerintem ez több egy kis esőnél - nézett fel a nagyterem elvarázsolt mennyezetére Lucy.
A lánynak lett igaza. Ami a játékosokra várt, több volt egy kis esőnél. Mint mindig, az iskola ezúttal is egy emberként vonult ki a lelátókra. A diákok talárjai csak úgy csattogtak a szélben, kifordult esernyőiknek sem vették semmi hasznát. Mikor Lucy és Harry megálltak az öltöző bejárata előtt, megpillantották Malfoyt, Crakot, és Monstrót. A három fiú hahotázva mutogatott a fiú felé egy hatalmas esernyő alól.
- Ne figyelj rájuk - ölelte meg testvérét Lucy. - Csak tedd a dolgot. Te vagy az évszázad legjobb fogója.
- Remélem, te szárazabban megúszod - mosolygott Harry, mire elnevették magukat. Lucy gyorsan Ron és Hermione után szaladt, míg Harryt szinte befújta az öltözőbe az orkán erejű szél.
Lucy, Ron és Hermione elfoglalták szokott helyüket a lelátó felső ülésein. Senki sem ült le az átázott padokra, állva figyelték azt, ami látszott a pályából.
- Remélem, Harry gyorsan elkapja a cikeszt - jegyezte meg Ron kiabálva, hiszen túl kellett harsognia a szüntelen mennydörgést. - Már teljesen szétáztam.
Olyan erősen fújt a szél, hogy amikor a griffendéles játékosok a pálya közepe felé sétáltak, lépten-nyomon megtántorodtak. A közönség üdvrivalgását elnyomta a szakadatlan mennydörgés. Lucy a szemébe húzta kapucniját, de még így is alig látott valamit. Hogy a ménkűbe fogja így Harry elkapni a cikeszt, mikor neki még szemüvege is van?
A kanárisárga taláros hugrabugosok a másik irányból vonultak be a pályára. Mikor összetalálkoztak, a két csapatkapitány kezet rázott. Lucy leolvasta Madam Hooch szájáról a "Felszálláshoz készülj!" utasítást, mire a gyomra szokásosan görcsbe rándult. Madam Hooch a szájába vette sípját - éles, távolinak tűnő hang harsant fel -, s a játékosok elrugaszkodtak a földtől.
Harry gyorsan emelkedett, de Nimbusza újra meg újra megingott a szélben. A rikító talároknak hála Lucy tudta követni az eseményeket, viszont a labdákat alig látta, úgy beleolvadtak az esőfüggönybe. Az üvöltő szélben nem hallotta a kommentátor hangját, így csak a saját, valamint Ron és Hermione megfigyeléseire hagyatkozhatott. A gurkók két ízben majdnem lelökték Harryt a seprűnyélről, pedig a fiú normál esetben messze elkerülte volna őket.
Az ég lassan elsötétedett, mintha korai alkonyat borult volna a tájra. A játékosok minduntalan újra és újra majdnem egymásba mentek és Lucy lassan már nem tudta megmondani, hogy ki melyik csapat tagja. Addigra mindenki úgy átázott, s olyan hevesen zuhogott az eső, hogy szinte képtelenség volt megkülönböztetni a sárga talárt a pirostól.
Az első villámmal egy időben megszólalt Madam Hooch sípja; valamelyik csapatkapitány időt kért. Hermione, mintha csak az alkalomra várt volna, gyorsan leszaladt a pályára és a griffendéles játékosok felé rohant, akik egy nagy esernyő alatt gyültek össze.
- Belé meg mi ütött? - kérdezte Ron.
- Nekem mintha rémlene valami, hogy egy bűbájról magyarázott, de nem hallottam - kiabálta Lucy rekedten. Kezdett elmenni a hangja.
- És hogy is állunk most pontokkal? Negyvennel vezetünk?
- Nem, azt hiszem, ötvennel.
Ekkorra bukkant fel Hermione mellettük. Madam Hooch ismét belefújt a sípjába, mire a játékosok újra a levegőbe emelkedtek. Lucynak úgy tűnt, mintha Harry egyre növekvő önbizalommal száguldott volna a levegőben.
- Mit csináltál? - kérdezte Hermionétól.
- Víztaszító bűbájt használtam Harry szemüvegén - felelte Hermione. - Mostantól elvileg már lát.
- Gyakorlatilag is - szólt közbe Ron. - Nézzétek!
Harry éppen ügyesen kitért egy támadó gurkó elől, kikerülte Diggoryt, majd az egyik terelőt… Láthatóan sokkal magabiztosabban viselkedett.
Ismét megdördült az ég, s rögtön utána kétágú villám szelte át a horizontot. A helyzet kezdett valóban veszélyessé válni. Lucy tudta, hogy Harrynek el kellett kapnia a cikeszt, méghozzá minél hamarabb… Harry ekkor hátraarcot csinált, hogy visszatérjen a pálya közepe fölé, de ekkor hirtelen süllyedni kezdett, mintha lefagyott volna. Lucy próbált olvasni bátyja arcáról, de ebben az esőfüggönyben erre esélye sem volt. Inkább elkezdte keresni Diggoryt, de ekkor észrevett egy apró, aranyszínű foltot a pálya közepénél…
A látómezeje kiszélesedett, szinte látta, ahogy Harry és Diggory egyszerre indulnak el a cikeszért. Körülbelül ugyanolyan távol voltak a labdától, és ahogy közeledtek, úgy szűkült Lucy látómezeje is.
Ekkor azonban valami egészen furcsa dolog történt. Az egész stadionra hátborzongató csönd ereszkedett. A szél, bár ugyanúgy fújt, mint addig, elfelejtett zúgni. Olyan volt, mintha valaki lecsavarta volna a világ nagy hangerő-szabályozóját, vagy mintha ő, Lucy egyik pillanatról a másikra megsüketült volna…
Azután egyszerre végigsöpört rajta a szörnyű emlékű, mindent átjáró hideg - s ezzel egy időben észrevette, hogy valami mozog a pályán…
Lucy gondolkodás nélkül levette a szemét Harryről, és a sáros pálya felé pillantott.
Lent a pályán vagy száz dementor állt, s láthatatlan szemükkel mind őrá meredtek. Lucy úgy érezte, mintha jeges víztömeg kúszna fel a mellkasában. Azután újra meghallotta a hangot… valaki sikoltozott, jajveszékelt a fejében… egy nő…
- Harryt és Lucyt ne, könyörgök, csak őket ne!
- Állj félre, te ostoba! Eredj innen!
- Ne bántsd a gyermekeimet, könyörgök, inkább engem ölj meg…
Tejfehér, zsibbasztó köd kavargott Lucy fejében… Mit csinál? Repül? Segítenie kell a nőnek… meg fog halni… meg fogják gyilkolni…
Csak zuhant és zuhant a jéghideg ködben.
- Ne bántsd Harryt és Lucyt! Kegyelmezz… könyörgöm, kegyelmezz…
Éles kacaj harsant, a nő felsikoltott - azután elsötétült Lucy előtt a világ.
- Még szerencse, hogy puhára esett.
- Lefogadtam volna, hogy meghalt.
- De még csak a szemüvege se tört el.
Lucy hallotta a suttogó hangokat, de nem tudta mire vélni őket. Fogalma sem volt, hogy hol van, és hogyan került oda, vagy hogy mit csinált, mielőtt odakerült. Csak annyit tudott, hogy minden porcikája fáj, mintha agyba-főbe verték volna.
- Életemben nem rémültem meg ennyire.
Rémület… rettegés… fekete csuklyás alakok… hideg… sikoly…
Lucy hirtelen kinyitotta a szemét. A gyengélkedőn feküdt. Az ágya végében látott három tetőtől talpig sáros griffendéles kviddicsjátékost - Fredet, George-ot és Angelina Johnsont -, akik mintha egy nagyobb félkör szélén álltak volna. Oldalra fordította a fejét, majd megpillantotta a szintén sáros Alicia Spinnetet, Katie Bellt, valamint a csuromvizes Ront és Hermionét, ahogy bezárják a félkört a mellette lévő ágy körül, amiben…
Lucy szíve kihagyott egy ütemet. Harry feküdt ott, sárosan, vizesen, falfehér arccal.
- H-Harry… - nyögte, mire az összes fej felé fordult.
- Lucy! - rohant oda hozzá a holtsápadt Ron és megragadta a kezét. - Hogy vagy?
Lucy úgy érezte, mintha hirtelen visszajátszották volna a szeme előtt a történteket. A villám… Harry… a cikesz… és a dementorok…
- Mi történt? - kérdezte.
- Elájultál - felelte Hermione, akinek vörösek voltak a szemei. - Egyszer csak összeestél és nem tértél magadhoz… Alig lélegeztél, már kezdtük azt hinni, hogy…
- Harry - ült fel Lucy látogatói nagy döbbenetére. - Mi történt vele?
- Leesett - mondta tömören Fred. - Az eső miatt alig láttunk valamit, azt hittük…
- Azt hittük, szörnyethalt - hüppögte Alicia, aki egész testében remegett.
- És alighogy Harry lecsúszott a seprűjéről - vette át a szót Ron -, te is összeestél. Csak így, egyik pillanatról a másikra. Először azt hittük, attól rémültél meg, hogy mi történik Harryvel, de amikor láttuk, mennyire sápadt vagy…
- Ugye nincs baja? - mászott volna ki az ágyból Lucy, de Ron, Fred és George visszatuszkolták.
- Nincs semmi baja - próbálta megnyugtatni Hermione, miközben gyorsan megtörölte a szemét. - De mindketten annyira ránk ijesztettetek…
Ekkor Harry is nyöszörögni kezdett, mire mindenki odakapta a fejét. Mire a fiú kinyitott a szemét, már Lucyval kiegészülve mindenki az ő ágya körül állt. Ron és Hermione a háttérbe húzódtak, ugyanakkor Lucy átfurakodott a többieken és leült Harry ágya szélére.
- Harry! - szólította meg a fiút, miközben megfogta a kezét. - Hogy érzed magad?
- Mintha agyba-főbe vertek volna - felelte Harry és lassan felült. - Mi történt velem?
- Leestél - felelte George. - Legalább… nem is tudom… legalább tizenöt métert zuhantál.
- Annyira megrémültünk… - suttogta Angelina, miközben Lucy magához ölelte Harryt.
- De hát a meccs… - dadogta Harry, miután kibontakozott az ölelésből. - Mi történt? Újrajátszuk?
Senki nem válaszolt. Lucy úgy érezte, mintha súlyos kő gördülne a mellkasára. Mindeddig nem is gondolt a meccsre.
- Csak nem… vesztettünk? - nézett körbe Harry a csapattársain.
- Diggory elkapta a cikeszt - felelte George. - Közvetlenül azután, hogy leestél. Nem vette észre a balesetet. Mikor hátranézett, és meglátott téged a földön, rögtön szünetet kért. Azt akarta, hogy játsszuk újra a meccset. De hiába, tiszta győzelem volt… még Wood is elismeri.
- Ő hol van? - kérdezte Lucy. Most tűnt csak fel neki, hogy Wood nincs ott a többiekkel.
- Még mindig a zuhanyozóban - válaszolta Fred. - Biztos megpróbálja vízbe fojtani magát.
Harry a térdére hajtotta a fejét, és belemarkolt a hajába. Fred megragadta a vállát, és keményen megrázta.
- Ugyan már, Harry, most először hibáztad el a cikeszt!
- A legjobbaknak se sikerül mindig - tette hozzá George.
- Még semmi sincs veszve - érvelt Fred. - Száz ponttal vesztettünk, igaz? Ha a Hugrabug kikap a Hollóháttól, és a Mardekár…
- A Hugrabugnak legalább kétszáz ponttal kell veszítenie - jelentette ki George.
- De ha legyőzik a Hollóhátat…
- Az ki van zárva, a Hollóhát nagyon jó. De ha a Mardekár kikap a Hugrabugtól…
- Minden a pontarányon múlik. Ha bármelyik száz ponttal nyer…
Harry szótlanul feküdt az ágyban. Lucyt jelen pillanatban - miután megtudta, amit kellett - nem nagyon érdekelte a kviddicskupa. Csak az számított, hogy Harry jól volt, ugyanakkor még egy dolog nagyon zavarta.
A dementorok. Harry és ő megint elájultak miattuk és Harry ebbe kis híján belehalt. De miért?
Tíz perc elteltével belépett Madam Pomfrey, és kiparancsolta a kviddicscsapat tagjait a kórteremből.
- Majd még jövünk - búcsúzott Fred. - Ne emészd magad, Harry, akkor is te vagy az évtized legjobb fogója.
A csapat sárcsíkot húzva kicuppogott az ajtón. Madam Pomfrey rosszalló pillantással nézett utánuk.
Ron és Hermione odaléptek Harry ágyához.
- Dumbledore nagyon kiakadt - szólt remegő hangon Hermione. - Még sosem láttam ilyen dühösnek. Miközben zuhantál, berohant a pályára, és rád szegezte a pálcáját. Erre te mintha lelassultál volna esés közben. Aztán a dementorok felé suhintott, és valami ezüstös izét lőtt ki rájuk. Rögtön eltűntek a stadionból… Dumbledore-t nagyon feldühítette, hogy bejöttek az iskola területére, még kiabált is velük…
- Aztán megkeresett minket - vette át a szót Ron -, és amint meglátta Lucyt a karunkban, még jobban elkomorult. Mindkettőtöket rávarázsolt egy-egy hordágyra és a hordágyak felrepültek veletek a kastélyba.
- Várjunk - szakította félbe Harry, majd Lucyra nézett. - Hogy érti Ron, hogy a karjukban voltál?
- Én is elájultam - felelte Lucy. - Veled egyidőben. Alig egy perccel előtted tértem magamhoz itt, a gyengélkedőn. A balesetedről is csak az előbb szereztem tudomást.
- Mindenki borzasztóan megrémült - mondta Ron. - Falfehérek voltatok, és alig lélegeztetek. Mindenki azt hitte, hogy…
Ron hangja elcsuklott, de Lucy észre se vette. Egyre csak a dementorok jártak a fejében… és a sikoltozó nő. Mikor felpillantott Ronra és Hermionéra, azok olyan aggódó arcot vágtak, hogy kezdte nagyon kényelmetlenül érezni magát.
- Elhozta valaki a Nimbuszomat? - kérdezte hirtelen Harry.
Ron és Hermione gyors pillantást váltottak.
- Öh…
- Mi van? - nézett rájuk Harry.
- Tudod… miután leestél róla, elragadta a szél - mondta habozva Hermione.
- És?
- És nekiment… jaj, Harry, úgy sajnálom… nekiment a fúriafűznek.
Harry erre elsápadt. Lucy, előre tartva a történet végétől, gyorsan vigasztalóan megfogta testvére kezét.
- És? - kérdezte Harry. Arcán látható volt, hogy előre rettegett a választól. A park közepén magányosan álló fúriafűz híres volt az agresszivitásáról.
- Hát, tudod, milyen a fúriafűz - csóválta a fejét Ron. - Nem nagyon szereti, ha nekimennek.
- Flitwick professzor hozta be, mielőtt te és Lucy magatokhoz tértetek - szólt elhaló hangon Hermione, és felemelt egy szatyrot a földről.
A szatyorból egy ripityára törött farúd tucatnyi darabja és egy megtépázott vesszőköteg került elő - Harry hűséges, hősi halált halt seprűjének földi maradványai.
Draco Malfoy egyszerre érzett mindent elsöprő, mámoros örömöt és hihetetlen aggodalmat. Igyekezte kiszorítani szívéből az utóbbit, de ez nem nagyon sikerült. Megpróbált tehát az örömre koncentrálni, ahogy visszasétált a kastélyba.
Terve tökéletesen bevált. Potter mindenki szeme láttára elájult a dementorok jelenlététől, emiatt a Griffendél elvesztette a meccset. Bár, mielőtt azok a visszataszító lények megjelentek volna, Draco komolyan kezdett attól tartani, hogy a Griffendél még ebből a helyzetből is ki tudja verekedni magát. De szerencsére Potter gyengesége mindent tökéletesen megoldott.
Azonban Lucynak ismét fel kellett kavarnia mindent, elsősorban Dracoban. A lány ájulása valamiért sokkal ijesztőbb volt Draco számára, mint Potter zuhanása. Sokkal csendesebb és kevésbé drámai volt, mégis ez gyakorolt nagyobb hatást a mardekáros fiúra. Lucy olyan sebezhetőnek tűnt, hogy a dementorok Dumbledore nélkül talán a csókot is végrehajtották volna rajta…
De nem, most nem szabadott erre koncentrálnia. Inkább azt kellett szem előtt tartania, hogyan fogja megünnepelni a Griffendél vereségét; elvégre mindenki ezt várta Draco Malfoytól.