Chapter 39
Piton sérelme
Aznap éjjel senki nem aludt a Griffendél-torony lakói közül. Tudták, hogy a tanárok megint átkutatják a kastélyt, és éberen virrasztottak a klubhelyiségben, várva a híreket. Már pirkadt, amikor McGalagony végre visszatért, és közölte velük, hogy Black ismét kereket oldott.
Másnap a diákok kastélyszerte szigorított biztonsági intézkedéseket tapasztaltak. Flitwick professzor kiképezte rá a tölgyfaajtót, hogy felismerje Sirius Blacket. Frics egész nap fel-alá szaladgált a folyosókon, és a falak repedéseitől az egérlyukakig mindent bedeszkázott. Sir Cadogant érdemei elismerése nélkül felmentették tisztségéből, és festményével együtt visszaköltöztették a kihalt hetedik emeleti lépcsőfordulóba. A Kövér Dáma, aki időközben teljes restauráláson esett át, újra elfoglalta őrhelyét. Rettegése azonban még mindig nem múlt el, és csak azzal a feltétellel volt hajlandó visszatérni állásába, ha őt magát is őrzi valaki. Szerződtettek hát a védelmére néhány tagbaszakadt biztonsági trollt, akik fel-alá cammogtak a folyosón, mordulásokkal beszélgettek, és időtöltés gyanánt a furkósbotjaikat méricskélték.
A harmadik emeleten járva Lucynek szemet szúrt, hogy a félszemű boszorka szobrát nem őrzik, és nem is kerítették el. Úgy tűnt, Fred és George nem alaptalanul állították, hogy rajtuk kívül senki nem tud a szoborból kiinduló titkos alagútról.
- Szerinted szólnunk kellene róla valakinek? - kérte ki Ron véleményét Lucy.
- Már tisztáztuk, hogy Black nem azt az utat használja - legyintett Ron. - Különben be kellett volna törnie a Mézesfalásba, arról pedig hallottunk volna.
Lucy örült, hogy Ron így vélekedik. Ha a félszemű boszorka púpját is bedeszkázzák, Harry soha többet nem juthatott volna el Roxmortsba. A fiú ránézésre hasonló véleményen volt.
Ron egy csapásra híres ember lett. Roxforti pályafutása során most először fordult elő, hogy diáktársai többet foglalkoztak vele, mint Harryvel vagy Lucyval - és le sem tagadhatta, hogy roppantul élvezi a reflektorfényt. Bár még nem heverte ki teljesen a rémisztő éjszakai incidenst, készségesen beszámolt a történtekről minden érdeklődőnek.
- …Szóval aludtam, és egyszer csak olyan hangot hallottam, mint amikor elszakad valami. Először persze azt hittem, hogy csak álmodom, de akkor megcsapta az arcom a huzat. Erre felébredtem, és látom, hogy le van szakadva az ágyam függönye. Átfordultam a másik oldalamra… és ott állt fölöttem. Olyan volt, mint egy csontváz… hosszú, csimbókos haj, és a kezében egy iszonyú nagy kés. Legalább harminc centis volt a pengéje… Rám nézett, én meg őrá, és akkor elkezdtem ordítani, ő meg elmenekült.
- De miért? - fordult Harryhez és Lucyhoz Ron, miután másodikos lányokból álló hallgatósága szétszéledt. - Miért menekült el?
Lucy ugyanezt kérdezte magától. A merénylő, miután eltévesztette az ágyat, miért nem hallgattatta el Ront, és ment tovább Harryhez? Black, aki tizenkét évvel korábban gátlástalanul legyilkolt egy csomó ártatlan embert, megijedt volna öt fegyvertelen gyerektől, akik közül négy ráadásul aludt? És mi történt volna, ha inkább a lányokhoz megy először?
- Talán rádöbbent, hogy nehéz lesz kijutnia a kastélyból, miután felverted az egész házat a kiabálásoddal - szólt töprengve Harry. - Mindenkit meg kellett volna ölnie, hogy eljusson a portrélyukig… odakint meg a tanárok várták volna…
Neville-re alaposan rájárt a rúd. A felbőszült McGalagony örökre eltiltotta őt a roxmortsi kirándulásoktól, büntetőfeladatot szabott ki rá, és kihirdette, hogy senki nem árulhatja el Neville-nek a Griffendél-torony jelszavát. Szegény Nevillenek ezután minden áldott este ott kellett ácsorognia a barátságtalan trollok között, arra várva, hogy valaki beengedje a portrélyukon. Ezek a büntetések azonban mind eltörpültek amellett, amit a nagyanyja tartogatott neki. Két nappal Black éjszakai látogatása után kézbesítették Neville-nek a legszörnyűbb küldeményt, amit roxfortos diák reggeli közben kaphatott - egy Rivallót.
Az iskolai baglyok csapata szokás szerint beröppent a nagyterem ablakán, meghozva az aznapi postát. Neville-nek torkán akadt a falat, mikor egy jókora gyöngybagoly leszállt elé, csőrében egy tűzpiros borítékkal. Lucy, Harry és Ron, akik vele szemben ültek, azonnal felismerték a Rivallót - az előző tanévben Ron is kapott egyet Mrs Weasleytől.
- Gyorsan ess túl rajta, Neville - tanácsolta Ron.
Neville-nek nem kellett kétszer mondani. Messze eltartotta magától a levelet, mintha bomba volna benne, és a mardekárosok harsány kacagásától kísérve kiiszkolt a teremből. A Rivalló a bejárati csarnokban indult be, de a nagyteremben ülők is tisztán hallották Neville nagyanyjának a normális hangerő százszorosával zengő szemrehányásait unokája felé, aki, úgymond, szégyent hozott az egész családra.
Lucy együttérzéssel gondolt szegény Neville-re, s csak akkor zökkent ki mélázásából, mikor Harry feljajdult. Hedvig ugyanis jó erősen belecsípett gazdája csuklójába, jelezve, hogy ő is levelet hozott.
- Au!… Oh… köszönöm, Hedvig.
A bagoly hozzálátott, hogy elfogyassza Neville gazdátlanná vált kukoricapehely-adagját, Harry pedig feltépte a borítékot. Az egy rövid levelet rejtett.
Kedves Harry, Lucy és Ron!
Nem volna kedvetek meginni velem egy teát este hat óra tájban? Felmegyek értetek a kastélyba. VÁRJATOK MEG A BEJÁRATI CSARNOKBAN, MERT FELÜGYELET NÉLKÜL NEM HAGYHATJÁTOK EL A KASTÉLYT.
Ölel Benneteket:
Hagrid
- Biztos kíváncsi a sztorira Blackkel - vélekedett Ron.
Így hát Harry, Lucy és Ron hat órakor kimásztak a portrélyukon, futva elhaladtak a biztonsági trollok mellett, és a bejárati csarnok felé vették az irányt.
A vadőr már várta őket.
- Itt vagyok, Hagrid - szólt köszönés helyett Ron. - A szombat éjszakai kalandomra vagy kíváncsi, igaz?
- Arról már eleget hallottam - felelte Hagrid (Ron nem kis csalódására), és kitessékelte a hármast a tölgyfaajtón.
Az első dolog, amit Hagrid kunyhójába lépve megpillantottak, Csikócsőr volt. A hippogriff behúzott szárnnyal, békésen hevert Hagrid takaróján, és egy nagy tálca döglött menyétet lakmározott. Lucy borzadva elfordította a fejét. A következő dolog, ami a szemébe ötlött, a ruhásszekrény ajtaján lógó hatalmas méretű, kibolyhosodott barna öltöny s a hozzá tartozó hátborzongatóan csúnya sárganarancsszín mintás nyakkendő volt.
- Minek neked az a ruha, Hagrid?
- Pénteken tárgyalja Csikócsőr ügyét a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság - magyarázta a vadőr. - Fel kell utaznunk Londonba. Már lefoglaltam két ágyat a Kóbor Grimbuszon…
Lucy elszégyellte magát. Teljesen megfeledkezett Csikócsőr közelgő tárgyalásáról. Harry és Ron arckifejezése arról árulkodott, hogy ők is. Ezenkívül azt is elfelejtették, hogy segítséget ígértek Hagridnak a védelem előkészítésében. Mióta azonban a Tűzvillámok megérkeztek, egyszer sem jutott eszükbe a hippogriff.
Hagrid teát töltött, és megkínálta a gyerekeket saját készítésű molnárkával. Azok elfogadták a teát, de a süteményből nem kértek, túlságosan is jól ismerték Hagrid konyhaművészetét.
A vadőr szokatlanul komoly arccal ült le közéjük.
- Meg kell beszélnem veletek valamit - mondta.
- Mit? - kérdezte Harry, miközben beleszürcsölt a teájába.
- Hermione dolgát.
- Mi van vele? - kérdezte Ron.
- Ki van készülve, az van. Karácsony óta egy csomószor járt itt lenn nálam. Egyedül érzi magát. Az elsősök a Tűzvillámok miatt nem állnak szóba vele, ti meg azért, mert a macskája…
- Felfalta Makeszt! - vetette közbe ingerülten Ron.
- …mert a macskája úgy viselkedik, mint bármelyik normális macska - fejezte be makacsul Hagrid. - Sokat sírt itt nekem szegény. Nehéz idők járnak rá. Nagyobb volt a szeme, mint a szája. Reggeltől estig csak tanul… Jut eszembe, arra azért szakított időt, hogy segítsen nekem… nagyon jó dolgokat talált… azt hiszem, Csikócsőrnek lesz esélye rá, hogy felmentsék…
- Hagrid, tudjuk, hogy nekünk is segítenünk kellett volna - motyogta bűntudatosan Harry. - Ne haragudj…
- Nem erről beszélek - legyintett Hagrid. - Épp elég bajod volt neked enélkül is. Láttam, hogy nap, mint nap kviddicsedzésre jársz - de azt nem hittem volna, hogy egy seprű vagy egy patkány fontosabb nektek, mint a barátotok. Csak ennyit akartam mondani.
Harry, Lucy és Ron lesütötték a szemüket.
- Hermione nagyon megijedt, mikor Black megtámadott téged, Ron. Rendes lány az, jólelkű teremtés, ti meg szóba se álltok vele…
- Ha lemondana a macskájáról, megbocsátanék neki! - csattant fel Ron. - De még mindig védi azt a vérengző fenevadat! Ártatlan báránynak állítja be!
- Hát igen, az ember egy kiesit elfogult, ha a kedvenceiről van szó - jegyezte meg bölcsen Hagrid. A háta mögött Csikócsőr menyétcsontokat köpködött a párnára.
Az este további részében erről a kényes témáról többet nem esett szó. A Griffendél megnövekedett esélyeiről beszélgettek a kviddicskupa elnyerésére. Kilenc óra tájban aztán Hagrid visszakísérte a hármast a kastélyba.
Mikor Harry, Lucy és Ron beléptek a klubhelyiségbe, rögtön feltűnt nekik a nagy tolongás a faliújság előtt.
- A hét végén lemehetünk Roxmortsba! - újságolta Ron, miután ágaskodva kibetűzte az új hirdetményt. - Mi a véleményetek? - tette hozzá fojtott hangon.
- Hát… Frics nem barikádozta el a Mézesfalásba vezető alagutat - felelte Harry, miközben leültek az egyik asztal mellé.
- Harry! - csendült egy hang Lucy jobb fülében. Harry és Lucy összerezzentek. A szomszéd asztalnál ülő Hermione rést nyitott a könyvbástyán, ami mögött rejtőzött.
- Harry, Lucy, ha megint lementek Roxmortsba… szólni fogok McGalagony professzornak a térképről.
- Beszél valaki, vagy csak a szél fütyül? - fintorgott Ron, tüntetően hátat fordítva a lánynak.
- Ron, nem engedheted meg, hogy veled menjenek! Azok után, hogy Sirius Black majdnem megölt téged! Komolyan mondom, szólni fogok…
- Szóval azt akarod, hogy kicsapják Harryt és Lucyt! - acsargott Ron. - Már csak ez hiányzik az éves programodból?
Hermione válaszra nyitotta a száját, de ekkor halk nyávogással felugrott az ölébe Csámpás. Hermione rémült pillantást vetett Ron dühtől eltorzult arcára, aztán felnyalábolta a macskáját, és elsietett vele a lányok lépcsője felé.
- Nos, mit szóltok hozzá? - folytatta a témát Ron, említésre sem méltatva Hermione fenyegetését. - Figyeljetek, a múltkor szinte semmit nem láttatok a faluból. Még Zonko Csodabazárában se voltatok!
Harry körbepillantott, hogy nem hallja-e őket valaki - például Hermione.
- Nem bánom - felelte végül. - De ezúttal magammal viszem a láthatatlanná tévő köpenyt. És Lucy… - szólt, mire a lány kíváncsian felé fordult. - Szerintem ne kockáztassunk, most, hogy ilyen szigorúak a biztonsági körülmények. Nem engedhetem, hogy velem együtt téged is lefüleljenek. Te most inkább menj a többiekkel, hiszen van engedélyed. Én majd megyek az alagúton át.
Lucynak ugyan más volt a véleménye, de tudta, hogy Harry is legalább olyan makacs tud lenni, mint ő.
- Rendben - bólintott végül.
Szombat reggel Lucy zsebre dugta a Tekergők Térképét (úgy egyeztek meg Harryvel, hogy az nála lesz, hiszen a köpenyt Harry tartotta magánál), majd a többiekkel együtt lement reggelizni. Hermione gyanakodva méregette őt és Harryt az asztal túloldaláról, de Lucy és Harry végig kerülték a lány pillantását - különösen, mikor Lucy az asztal alatt lopva átnyújtotta Harrynek a térképet, amit a fiú gyorsan zsebre vágott.
Most először fordult elő, hogy Lucy Ronnal együtt indult el Roxmortsba. Harry eközben leszegett fejjel felsétált a márványlépcsőn.
- Jó mulatást! - kiáltott oda Lucynak és Ronnak. - Este találkozunk!
Ron vigyorogva kacsintott rá, Lucy azonban csak szomorkásan mosolygott és úgy integetett. Természetesen ez mind a színjáték része volt.
Hermione egész úton előttük ment és nem szólt hozzájuk. Lucy és Ron azonban vidáman beszélgettek és alig várták, hogy Harry is csatlakozhasson hozzájuk. Lucy kicsit furcsán érezte magát, hogy valamit legálisan csinál, de aztán csak megrázta a fejét. Nem kellene ennyire hozzászoknia a szabályszegéshez.
Első útjuk a Mézesfalásba vezetett, hiszen az alagút is ott végződött. A két vörös hajú gyerek gyorsan behúzódott a meleg üzlethelyiségbe és azzal töltötték az idejüket, hogy végignézegették a különféle édességeket. Odabent összetalálkoztak Freddel és George-dzsal, akik először lopva körülnéztek, majd elvigyorodtak és Lucyra kacsintottak. Válaszul Lucy feltartotta a hüvelykujját.
Miután kigyönyörködték magukat, kimentek az utcára és ott várták Harryt. Ahogy telt az idő, Lucy egyre jobban aggódott. Nem emlékezett rá, hogy ilyen hosszú lett volna az út a kastélyból az alagúton át; igazság szerint Harryvel már a Mézesfalásban össze kellett volna futniuk.
Egyszer csak suttogást hallottak a hátuk mögül, mire Lucy kieresztett egy halk sóhajt.
- Itt vagyok.
- Mi tartott ilyen sokáig? - sziszegte Ron.
- Piton megpróbált bekavarni…
- Az se bír soha a fenekén maradni, mindig bele akarja ütni az orrát a dolgunkba - morogta Lucy, ahogy elindultak a falu főutcáján.
- Hol vagy? - kérdezgette újra meg újra Ron. - Itt vagy még? Olyan fura érzés…
Való igaz, furcsa volt úgy sétálgatni, hogy az emberek azt hitték, csak ketten vannak, de közben vigyázniuk kellett, hogy Harryt se hagyják el sehol.
Először a postahivatalt látogatták meg. Mivel Lucy se járt még soha a postahivatalban, Ron nyugodtan magyarázhatott neki és így titokban Harrynek is. A helyiségben legalább háromszáz huhogó madár zsúfolódott össze. A gyűjtemény a baglyok teljes szín- és méretskáláját felvonultatta, a nagy teljesítményű óriásoktól egészen a verébforma apróságokig („Csak helybeni kézbesítésre").
A posta után Zonko Csodabazára következett. A boltban rengetegen voltak, s Lucynak igencsak oda kellett figyelnie, hogy ne lépjen rá senkinek a lábára. A Csodabazárban kínált tréfák és trükkök némelyike még Fred és George legvadabb ötleteit is felülmúlta. Először Harry választott magának egy-két dolgot, majd suttogva leadta a rendelést Lucynak, és néhány aranypénzt csempészett húga tenyerébe. A vásárláskor pedig Lucy még hozzácsapta a saját szerzeményeit is - jópárat Draco Malfoyon akart kipróbálni.
Mire kiléptek a boltból, erszényük jelentős súlyveszteséget szenvedett, zsebeikben viszont alig fért el a sok trágyagránát, cukor és békanyálkás szappan. Ezenkívül egy-egy orr-rágó teáscsészével is meglepték magukat.
Derűs, kellemesen szellős idő volt, úgy döntöttek hát, hogy nem ülnek be a Három Seprűbe, hanem felsétálnak megnézni a Szellemszállást, Nagy-Britannia legzsúfoltabb kísértettanyáját. A nevezetes épület magányosan állt egy dombtetőn, magasan a falu házai fölött, bedeszkázott ablakaival és elvadult kertjével fényes nappal is meglehetősen rémisztő látványt nyújtott.
- Még a roxforti kísértetek is elkerülik - mesélte Ron Lucynak és a láthatatlan Harrynek, miközben a kerítésre könyökölve a házat nézegették. - Megkérdeztem Félig Fej Nélküli Nicket… azt mondta, úgy hírlik, hogy elég vad népség lakja. Még nappal se lehet bemenni. Fred és George persze megpróbáltak, de az összes bejáratot zárvarázslatok védik…
Lucy alaposan megizzadt a hegymászásban, így épp javasolni akarta Harrynek, hogy néhány percre vegye le a köpönyeget, amikor váratlanul emberi hangok ütötték meg a fülüket. Valaki közeledett a házhoz a domb túloldali lejtője felől. Kisvártatva az is kiderült, hogy ki: Malfoy volt az, és elmaradhatatlan csatlósai, a Crak-Monstro páros. Mint mindig, most is Malfoy beszélt:
- …talán már holnap megjön a bagoly apámtól. El kellett mennie a meghallgatásra, hogy beszámoljon a sérülésemről… Biztos elmondta, hogy három hónapig mozdítani se bírtam a karomat…
Crak és Monstro bután heherésztek.
- Bár hallhattam volna, hogyan mentegeti a kedvencét az a féleszű behemót… „Kérem szépen, tessék elhinni, nem bánt az senkit se!"… De majd rádöbben, hogy a hippogriffjének befellegzett…
Malfoy most észrevette Lucyt és Ront. Szeme először gyanakvóan összeszűkült, majd sápadt arcán alattomos vigyor terült szét.
- Mit kerestek itt, Weasley? - kérdezte Rontól, majd a düledező házra pillantott. - Szívesen laknátok itt, mi? Lehetne végre saját szobátok. Azt mondják, ti otthon mind egy szobában alszotok. Tényleg így van?
Lucy kitárta a karját, nehogy fogadott testvére rávesse magát Malfoyra.
- Miért velünk foglalkozol? - kérdezte Lucy. Eközben egy suttogást hallott maga mögül.
- Bízzátok csak rám - Bár Harry suttogott, Lucy hallani vélte a hangján, hogy igyekszik visszafojtani a nevetését. Lucy folytatta a beszédet, csakhogy elterelje Malfoy figyelmét.
- Olyan sokat gürcöltél ebben az évben, megérdemelsz egy kis nyaralást - villantotta legszebb mosolyát Lucy, hogy idegesítse a fiút. - Mi lenne, ha bezárnánk egy kicsit a Szellemszállásra, hogy kipihend magad? A kísértetek biztos örömmel látnának.
Malfoy először csak bámult Lucy ragyogó mosolyára, de nem fűzött megjegyzést a lány szavaihoz. Lucy közben elnézett a fiú mellett és látta, ahogy egy marék sár a levegőbe emelkedik. Minden igyekezetére szükség volt, hogy ne kezdjen el nevetni.
- Épp Hagrid barátotokról beszélgettünk - mondta Malfoy. - Próbáltuk kitalálni, mit mondhatott a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság előtt. Szerintetek sírni fog, amikor majd levágják a hippogriffje…
PLACCS!
Malfoy feje előrebukott a tarkóját ért találattól, szőke hajából sáros lé csöpögött.
- Mi a f…?
Ronnak meg kellett kapaszkodnia a kerítésben, úgy szédelgett a nevetéstől. Lucy kétrét görnyedt és igyekezett nem térdre esni, annyira nevetett. Malfoy, Crak és Monstro riadtan pislogva forgatták a fejüket, Malfoy bőszen törölgette sárcsimbókos haját
- Mi volt ez? Ki dobott meg?
- Vigyázni kell, sok a kísértet errefelé - jegyezte meg csevegő hangon Ron.
- Mondtam, hogy nagy örömmel várnak téged - fűzte tovább a könnyeit törölgetve Lucy. - A gyerekek kísértetei már játszani akarnak veled.
Crak és Monstro reszketni kezdtek. Kísértetek ellen nem sokra mentek dudorodó izmaikkal. Malfoy dühösen pásztázta a környéket.
PLOTTY!
Harry második dobásából ezúttal Crak és Monstro kapták a javát. Monstro körbe-körbe ugrándozott, és a sarat törölgette a szeméből.
- Onnan jött! - kiáltott fel Malfoy, s arcát törölgetve egy kátyú felé meredt.
Crak zombi módjára kitárta a karját, és a mondott irányba szaladt. Egyszer csak lebegni kezdett egy ág, majd a fadarab nekicsapódott Crak hátának. Crak megpördült a levegőben, és meresztgetni kezdte a szemét támadója után. Mivel Lucy és Ron voltak az egyetlen lehetséges gyanúsítottak, Crak nagy bőszen elindult feljük. Ám ekkor a fiú megbotlott - Harry valószínűleg elgáncsolta. Lucy szíve ekkor azonban kihagyott pár ütemet, ugyanis szinte látni vélte a köpeny fodrait, ahogy Crak rálépett a szegélyére… És hamarosan Harry lebegő feje megjelent a semmiből.
Malfoy egy másodpercig farkasszemet nézett vele.
- OOAAAH! - ordította Harry fejére mutogatva. Az egész roppant vicces lett volna, ha Harry nem került volna ezzel kutyaszorítóba. Malfoy hátraarcot csinált, és hanyatt-homlok lerohant a domboldalon, nyomában Crakkal és Monstróval.
Harry visszahúzta arcára a köpenyt, de a bakit nem tudta meg nem történtté tenni. Ron és Lucy tehetetlenül pislogtak arra a pontra, ahol a fiú feje eltűnt.
- Indulj, Harry! - sürgette Ron. - Ha elterjed, hogy mit látott Malfoy… Jobb lesz, ha sürgősen visszamész a kastélyba…
- Odafent találkozunk - felelte Harry, és Lucy hallotta, ahogy az ágak recsegtek, miközben Harry futott lefelé a Roxmortsba vezető ösvényen.
- Nekünk is mennünk kell - indult el Lucy Harry után. - Talán még el tudjuk kapni Malfoyt…
- Te keresd meg őt, addig én Harry után megyek - kezdett el rohanni lélekszakadva Ron. Lucy ott futott a nyomában, ám hamarosan kezdte lehagyni a fiút.
- Ne várj meg! - kiáltotta utána Ron. - Majd találkozunk odafent! Rohanj!
Lucy erre rágyorsított és lélekszakadva rohant a kastély felé. Egy idő után már csak a saját zihálását hallotta, és rekordidő alatt ért vissza a kastélyba. Futás közben azonban folyamatosan kattogott az agya.
Vajon mert-e hinni a szemének Malfoy? Vajon fog-e hinni valaki Malfoynak? A láthatatlanná tévő köpenyről senki nem tudott… Dumbledore kivételével. Lucy gyomra görcsbe rándult - ha Malfoy szétkürtöli a dolgot, az igazgató rögtön kitalálja majd, mi történt.
Mikor beért a bejárati csarnokba, nekitámaszkodott a falnak, hogy szusszanjon egyet. Épp azon gondolkodott, hogy vajon mennyi időbe telhetett, amíg Malfoy talált egy tanárt, amikor hangokat hallott. A márványlépcső felől jöttek, így Lucy gyorsan összeszedte a maradék erejét és elindult a lépcső irányába. Ahogy közeledett, már ki tudta venni, ki az és miről beszél…
- Ezt biztosan nem ússza meg szárazon. - Malfoy nyilván túltette magát a megrázkódtatáson, mert a szokásos hangnemben magyarázott (valószínűleg Craknak és Monstronak). - Pottert ki fogják csapni… Persze, ő mindent megtehet, tök mindegy, hogy az összes tanár az ő érdekeit nézi, ő csak megy a feje után… De ha rajta múlik, akkor biztosan kicsapják…
Lucy csak néhány lépcsőfokot mászott meg, amikor észrevette Malfoyt, Crakot és Monstrót, ahogy lefelé baktattak. Mikor Malfoy is kiszúrta a lányt, alattomosan elvigyorodott.
- Mi van, Lucy? Jöttél megmenteni a kis bátyádat? Sajnos elkéstél. Ezért a tiltott kirándulásért biztosan kicsapják…
- Kinek szóltál róla, Malfoy? - kérdezte Lucy, miközben kitapintotta zsebében a pálcáját. Sem ideje, sem kedve nem volt ahhoz, hogy fontolgassa a következményeit annak, mi lesz, ha észreveszik, hogy megtámadja a diáktársait.
Malfoy továbbra is vigyorgott.
- Nem mindegy neked? Vagy egyszerűen képtelen vagy leszállni a drágalátos bátyuskádról? „Jaj, Harry…" - figurázta ki a lányt, mire Crak és Monstro bugyután heherésztek.
Lucy előkapta a pálcáját és egyenesen Malfoy szeme közé célzott vele.
- Figyelmeztetlek, Malfoy; nem vagyok abban a kedvemben, hogy engedjem, hogy szórakozz velem. Még egyszer megkérdezem: kinek meséltél arról, amit láttál?
Malfoy nem válaszolt, csak ránézett csatlósaira, akik most öklüket dörzsölgetve elindultak a lány felé. Lucy először Monstrót vette célba.
- Petrificus totalus!
Monstro vigyázzba vágta magát, majd eldőlt a lépcsőn, akár egy szobor. Crak artikulátlanul felüvöltött és Lucyra vetette magát. A lány fürgén kitért előle és mögé kerülve a fiú hátának szegezte a pálcáját.
- Petrificus totalus!
Crak arccal előre zuhant a lépcsőre, súlyos teste nagyot szólt az üres és csendes térben. Lucy megpördült a tengelye körül és szinte vakon mondta ki a bűbájt.
- Capitulatus!
Malfoy pálcája, amit a fiú elővett, forogva repült ki gazdája kezéből és csörömpölve hullott a bejárati csarnok padlójára. Malfoy most sarkon fordult, el akart szaladni, de Lucy a lábára célzott.
- Locomotor mortis! - A gumiláb-rontás felkészületlenül érte Malfoyt, aki így arccal a lépcsőre zuhant. Kezével tompítani tudta az esést, de menekülni már nem volt esélye. Lucy felrohant hozzá, a hátára fordította, majd ráült úgy, hogy lábaival leszorítsa Malfoy kezeit. Pálcájával egyenesen Malfoy szeme közé célzott, miközben belemarkolt a hajába, így kényszerítve a fiút, hogy a szemébe nézzen.
- Kinek beszéltél róla? - kérdezte utoljára Lucy. - Ha nem válaszolsz, csalánártással fogom kidíszíteni azt az öntelt képedet.
Malfoyt érdekes módon egyáltalán nem érdekelte a pálca. Úgy tűnt, észre sem vette, hogy Lucy az arca előtt hadonászik vele. Csak a lány szemébe nézett, arcát pedig enyhe pír borította.
- Pitonnak - suttogta. - Valószínűleg az irodájába vitte Pottert.
Lucy azonnal felpattant Malfoyról, gyorsan hatástalanította az összes átkot, amit kiszórt és azonnal a pince felé vette az irányt. Nem nézett vissza.
Végigcsörtetett a folyosón, majd lefékezett Piton irodája előtt. Odabentről épp Piton hangja szűrődött ki, ahogy a monológját mondta.
- …híres Harry Pottert Sirius Blacktől. A híres Harry Potter azonban törvényen felül áll. Ő nem foglalkozik ilyen alantas dolgokkal, mint a saját biztonsága. A híres Harry Potter oda megy, ahova épp kedve szottyan, fittyet hányva a következményekre.
Egy kis csönd, majd Piton folytatta.
- Megdöbbentő, hogy mennyire hasonlítasz az apádra. Ő is pontosan ilyen arrogáns volt. Azt hitte, mindnyájunknál kiválóbb, csak mert volt némi érzéke a kviddicshez. Beképzelten, pöffeszkedve járta a folyosókat a barátai és a csodálói gyűrűjében… Kísérteties a hasonlóság köztetek.
- Az apám nem volt beképzelt - fakadt ki Harry. - És én sem vagyok az.
- Az apád is semmibe vette a szabályokat - ütötte tovább a vasat Piton. - A szabályok csak az egyszerű halandókra érvényesek, a kviddicskupa-győztesekre nem. Olyan felfuvalkodott volt, mint…
- FOGJA BE A SZÁJÁT!
Lucy ezzel a felkiáltással törte be az iroda ajtaját. Arca égett a haragtól, a futástól még mindig zihált, de légszomját már a tanár iránti utálata okozta.
Harry és Piton csak döbbenten meredtek rá. A fiú úgy nézett ki, mint aki az előbb pattant fel a székből, ahol eddig ült. A dermesztő csendet végül Piton törte meg; gyűlölködve nézett Lucyra.
- Mit mondtál, Potter? És hogy képzeled, hogy betöröd az irodám…
- Azt mondtam, hogy hallgasson, és ne sértegesse az apánkat! - kiabálta Lucy. Jelen pillanatban egyáltalán nem érdekelte, hogy egy tanárral beszél. - Tudom, mi zavarja magát! Az, hogy az apánk megmentette az életét! Dumbledore elmondta nekünk! Ha az apánk nem lett volna, maga már nem élne!
Piton fakó arca olyan színt öltött, mint a megsavanyodott tej.
- És azt is elmondta az igazgató - suttogta -, hogy milyen körülmények között mentette meg apátok az életemet? Vagy a kellemetlen részletektől megkímélte a drágalátos Harry és Lucy Potter törékeny lelkét?
Lucy az ajkába harapott. Nem tudta, hogyan történt a dolog, de irtózott tőle, hogy ezt beismerje. Nem is volt rá szükség, mert Piton rögtön kitalálta.
- Nem szeretném, ha téves elképzeléseid lennének az apádról, Potter - sziszegte jéghideg vigyorral. - Azt hitted, dicső és hősies tettet vitt véghez? Mert akkor sajnos ki kell ábrándítsalak. A te szentéletű apád és a hasonszőrű barátai egy roppant szórakoztató tréfát űztek velem, ami az életembe került volna, ha az apádnak az utolsó pillanatban inába nem száll a bátorsága. Semmi hősies nem volt abban, amit csinált. A saját bőrét is mentette vele, nem csak az enyémet. Ha a hecc sikerül, kicsapták volna őt a Roxfortból!
Piton sárgás fogsora kivillant sápadt ajkai közül. Majd hirtelen Harry felé fordult, aki mindeddig enyhén remegett a visszafojtott indulattól.
- Ürítsd ki a zsebeidet, Potter! - mordult fel.
Harry nem mozdult. Lucy szíve a torkában dobogott; egyszerűen nem volt egy pillanat, amikor lenyugodhatott volna.
- Ürítsd ki a zsebeidet, vagy most rögtön viszlek az igazgatóhoz! Gyerünk, Potter, egy-kettő!
Harry lassan a zsebébe nyúlt, és elővette a Csodabazárban vásárolt holmikkal teli zacskót. Azután vonakodva előhúzta a Tekergők Térképét is. Lucy igyekezte leplezni a rémületét, ahogy az üres pergamenre meredt.
Piton először a zacskót vette szemügyre.
- Ezeket Rontól kaptam - sietett a magyarázattal Harry. - Még a múltkor hozta nekem Roxmortsból.
- Csakugyan? És azóta is magaddal hordod? Milyen megható… És ez micsoda?
Piton kezébe vette a térképet. Harry szenvtelen arcot vágott.
- Egy darab pergamen - felelte vállvonogatva. Lucy csodálattal adózott Harry képességének, ahogyan képes volt hazudni.
Piton megfordította a lapot, de egy pillanatra se vette le tekintetét Harry arcáról. Aztán lopva Lucyra nézett. A lány igyekezett érdektelennek tűnni.
- Nekem miért kéne tudnom? - vonta meg a vállát. - Az embernél csak lehet egy darab pergamen, nem?
Piton szó nélkül hagyta a megjegyzést. Látszólag eltökélte, hogy mindenképp fogást talál a pergamenen - vagyis a Tekergők Térképén.
- Mi szükséged lenne egy ilyen régi pergamendarabra? - kérdezte Harrytől. - Legjobb lesz, ha… elégetjük.
Azzal lassan a kandalló felé nyúlt.
- Ne! - rémüldözött Harry és Lucy.
- Nocsak! - Piton orrcimpája megremegett. Lucy érezte, hogy a férfi pontosan azt kapta meg, amit akart. - Talán ez is egy becses ajándék Weasley úrtól? Vagy ez - valami más? Esetleg egy láthatatlan tintával írt levél? Vagy útikalauz, ami elárulja, hogyan lehet a dementorokat megkerülve lejutni Roxmortsba?
Harry pislogott egyet. Pitonnak felcsillant a szeme.
- Azt én kaptam Rontól - igyekezett menteni a menthetőt Lucy. Úgy gondolta, ha Harry már mindenképp bajba kerül a roxmortsi kirándulás miatt, legalább a térképért őt büntessék. - Zonkó Csodabazárjából való. Kölcsönadtam Harrynek arra az időre, amíg Ron és én Roxmortsban voltunk, hogy ne unatkozzon.
Piton most ránézett.
- Csakugyan? - kérdezte lassan. - Akkor bizonyára nyugodtan megvizsgálhatom, hiszen nincsenek titkaitok, igaz?
Harry és Lucy is csendben maradtak.
- Lássuk csak, lássuk csak… - morogta Piton, azzal kiterítette a térképet az asztalon, és elővette a pálcáját. - Tárd fel titkodat! - szólt, és megérintette a pergament a pálcával.
Nem történt semmi. Lucy ökölbe szorította a kezét, hogy ne remegjen.
- Mutatkozz meg! - parancsolta Piton, és ezúttal nagyobbat ütött a térképre.
Az fehér és üres maradt. Lucy hallotta, ahogy Harry mélyet sóhajtott.
- Én, Perselus Piton, az iskola professzora parancsolom, hogy tárd fel a titkodat!
A pergamenlapon erre kacskaringós betűk tűntek fel, mintha egy láthatatlan kéz írni kezdett volna rá.
Holdsáp úr nagyrabecsüléséről biztosítja Piton professzort, s ezúton kéri, hogy legyen szíves és ne üsse bele azt a csúf görbe orrát a mások dolgába.
Piton arca megrándult. Harry és Lucy dermedten bámultak a szövegre. A térkép azonban nem elégedett meg ennyivel. Az első mondat alatt újabb sorok tűntek fel.
Ágas úr csatlakozik az előtte szólóhoz, hozzátéve, hogy Piton professzor egy gonosz vén trotty.
A dolog roppant szórakoztató lett volna, ha Harry nincs épp ilyen szorult helyzetben. És még nem volt vége…
Tapmancs úr hangot kíván adni afeletti megrökönyödésének, hogy egy ilyen címeres ökör katedrát kaphatott.
Lucy behunyta szemét borzalmában. Mire újból kinyitotta, a lapon már ott díszelgett az utolsó üzenet is.
Féregfark úr további sok sikert kíván Piton professzornak, és bátorkodik javasolni neki, hogy mossa meg néha a mocskos üstökét.
Lucy felkészült a legrosszabbra, ami Harryt érhette (és adott esetben őt is, hiszen elég tiszteletlenül viselkedett).
- Hát így állunk - szólalt meg remegő hangon Piton. - Na majd meglátjuk…
Azzal odacsörtetett a kandallóhoz, belenyúlt a párkányon álló egyik edénybe, s egy marék csillogó port szórt a lángok közé.
- Lupin! - kiáltott bele a tűzbe. - Beszédem van veled!
Harry ámulva meredt a kandallóra, Lucy azonban kíváncsian figyelte, mi történik. A tűzben ember nagyságú, sebesen pörgő felhőörvény tűnt fel, s néhány másodperccel később kilépett a kandallóból Lupin professzor. Lesöpörte kopott talárjáról a rátapadt hamuszemcséket, majd kollégájához fordult:
- Szólítottál, Perselus? - kérdezte szelíden.
- Igen, Lupin - vágta rá Piton dühtől eltorzult arccal, azzal visszasietett az asztalához. - Kiüríttettem Potterrel a zsebeit, és ezt találtam nála. Lucy Potter állítja, hogy az övé és csak kölcsönadta Potternek.
A pergamenlapra mutatott, melyen még mindig ott csillogtak Holdsáp, Féregfark, Tapmancs és Ágas urak szavai. Lupin arcán furcsa, zárkózott kifejezés jelent meg.
- Nos? - sürgette Piton.
Lupin a térképre meredt. Lucy lemerte volna fogadni, hogy a professzor fejében egymást kergetik a gondolatok.
- Nos? - ismételte Piton. - Ez a pergamenlap minden kétséget kizáróan a fekete mágia eszközeivel készült. Úgy tudom, hogy ez a te szakterületed, Lupin. Szerinted, hol juthatott hozzá Lucy Potter ilyesmihez?
Lupin felemelte a fejét, és egy szemvillanással figyelmeztette Harryt és Lucyt, hogy ne szóljanak közbe.
- Fekete mágia? - visszahangozta derűsen. - Ezt komolyan mondod, Perselus? A magam részéről úgy látom, hogy ez egy darab pergamen, ami előszeretettel sértegeti a kíváncsiskodókat. Én inkább gyermetegnek tartom, mint veszélyesnek. Lucy biztos egy bazárban vásárolta…
- Igen? - Piton állkapcsa megfeszült a dühtől. - Úgy véled, hogy a bazárok tartanak ilyesmit? Nem tűnik valószínűbbnek, hogy Potter közvetlenül a gyártótól szerezte be a pergament?
Lucynak fogalma se volt, mire céloz Piton, s úgy tűnt, Lupinnak se.
- Mármint Féregfarktól, vagy valamelyik másik úrtól? - kérdezett vissza értetlenül. - Lucy, ismered ezeket az embereket?
- Nem - vágta rá Lucy.
- Látod, Perselus? - fordult ismét Pitonhoz Lupin. - Minden jel arra mutat, hogy a pergamen Zonko Csodabazárából való…
Erre a végszóra rontott be a szobába Ron. Úgy zihált, mint aki kilométereket vágtázott, s mikor lefékezett Piton íróasztala előtt, pár másodpercig meg se bírt szólalni.
- Tőlem… kapták… az összes… holmit - zihálta a mellkasát szorongatva. - Én … vettem… Zonkónál… még réges… régen.
Lupin tapsolt egyet, és vidáman körülnézett.
- No lám! Minden világos! Ezt el is teszem, Perselus, rendben? - Azzal felkapta és a talárjába süllyesztette a térképet. - Harry, Lucy, Ron, gyertek velem. Volna egy-két megjegyzésem a vámpírdolgozattal kapcsolatban. Ha megbocsátasz, Perselus…
Harry és Lucy rá se mertek nézni Pitonra; lesütötték a szemét, és kiiszkoltak a szobából. Ők, Ron és Lupin elindultak a lépcső felé. Amíg fel nem értek a bejárati csarnokba, egyetlen szó sem esett közöttük, ott Lucy Lupinhoz fordult.
- Tanár úr, én…
- Felesleges magyarázkodnod - vágott a szavába Lupin. Körülnézett az üres bejárati csarnokban, és fojtott hangon folytatta: - Véletlenül tudom, hogy Frics úr sok-sok évvel ezelőtt elkobozta ezt a térképet… Igen, tudom, hogy ez egy térkép - tette hozzá Harry, Lucy és Ron megrökönyödését látva. - Nem vagyok kíváncsi rá, hogyan került a birtokotokba. Azt viszont megdöbbentőnek tartom, hogy nem adtátok át a tanáraitoknak. Annál is inkább, mivel személyesen tapasztalhattátok, mi történik, ha egy bizalmas információkat tartalmazó irat illetéktelen kezekbe kerül. Sajnálom, Lucy, de nem adhatom vissza neked a térképet.
Lucyt ez cseppet sem lepte meg, s különben is abban a pillanatban egészen más kérdések izgatták.
- Miért gondolta Piton, hogy a "gyártótól" kaptam a térképet?
- Mert… - kezdte habozva Lupin - mert a térkép készítői adott esetben szívesen kicsalogatnának téged és Harryt az iskolából. Roppant jó tréfának tartanák.
- A tanár úr ismeri őket? - ámuldozott Harry.
- Futólag - felelte kurtán Lupin. Olyan komoly arccal nézett Lucyra és Harryre, mint még soha. - Ne számítsatok rá, hogy legközelebb is kihúzlak titeket a csávából. Arra nem tudlak rávenni, hogy komolyan vegyétek Sirius Blacket, de azt hittem, nagyobb hatással lesz rátok az a jelenet, amit a dementorok jóvoltából többször is végighallgattatok. A szüleitek az életüket adták értetek… Nem épp a hála jele, hogy egy zacskóra való bűvészmutatványért kockára teszitek azt, amiért ők meghaltak.
Azzal Lupin sarkon fordult, és otthagyta a hármast. Lucy borzalmasan érezte magát - ezerszer rosszabbul, mint Piton szobájában. Lassan elindultak Harryvel és Ronnal a márványlépcsőn. Mikor elhaladtak a félszemű boszorka mellett, Lucy szomorúan gondolt arra, hogy Harry többé nem kockáztathatja meg, hogy lemenjen Roxmortsba. Sőt, úgy gondolta, felelőtlenségéért úgy büntetheti meg magát a legjobban, ha ő se megy le többé.
- Én tehetek az egészről - szólalt meg hirtelen Ron. - Én beszéltelek rá titeket, hogy gyertek le a faluba. Lupinnak igaza van: nem lett volna szabad…
Hirtelen elhallgatott. Azon a folyosón, ahol a biztonsági trollok járőröztek, Hermione jött szembe velük. Lucynak elég volt egy pillantást vetnie a lány arcára, és tudta, hogy Hermione már értesült a történtekről. Szíve nagyot dobbant rémületében - vajon beváltotta-e fenyegetését a lány? Tényleg kitálalt-e McGalagonynak?
- Jöttél megbámulni minket? - mordult fel Ron. - Vagy McGalagonynál voltál árulkodni?
- Egyik sem - felelte remegő hangon Hermione. Kezében egy levelet tartott. - Csak gondoltam, ez rátok is tartozik… A bizottság nem hallgatott Hagridra. Csikócsőrt ki fogják végezni.
Draco egy tanárnak sem szólt arról, hogy Lucy Potter megtámadta őt a folyosón. Crakot és Monstrót is le tudta állítani azzal, hogy ha árulkodnának, azzal beismernék a vereséget, amihez egyikőjüknek se fűlött a foguk. Azonban Dracot egészen más indokok mozgatták, csupán önmaga előtt sem tudta felvállalni őket.
Lucy olyan volt, akár egy felbőszült anyatigris. Draco még sosem látta ilyennek. Olyan energia áradt belőle, ami teljesen megdöbbentette. Abban a helyzetben Lucyt semmi sem érdekelte a bátyján kívül, és még a büntetőmunkát, a pontlevonást is vállalta volna, hogy megmentse Pottert a kicsapástól. Hiába győzte le, hiába alázta meg, Draco nem tudott haragudni a lányra. Hiszen olyan… olyan…
Le kell állnia, figyelmeztette magát. Ha túlságosan elragadtatja magát, nem csak néhány lyuk fog keletkezni azon a bizonyos falon, hanem az egész leomolhat. Azt pedig nem engedhette meg, hogy a hosszú évek fáradtságos munkája ilyen gyorsan tönkremenjen.
Viszont érezte, hogy pár lépést visszább kell lépnie a folyamatban, ami során felépítette a falat. Különben sosem fogja tudni helyrehozni a kusza gondolatait.