Chapter 40
A kviddicsdöntő
- Ez tőle jött - mondta Hermione, és a hármas felé nyújtotta a levelet.
Lucy átvette tőle. A pergamenlap nedves volt, és a ráhullott könnycseppektől helyenként teljesen elmaszatolódott rajta a tintával írt szöveg.
Kedves Hermione!
Vesztettünk. Megengedték, hogy visszahozzam őt a Roxfortba. A kivégzés időpontját még nem tűzték ki. Csikócsőrnek nagyon tetszik London.
Még egyszer köszönöm a sok segítséget.
Hagrid
- Ez képtelenség - rázta a fejét Harry. - Nem ölhetik meg. Csikócsőr nem dúvad.
- Malfoy apja csikarta ki az ítéletet - mondta a szemét törölgetve Hermione. - A szokásos eszközeivel. Az a sok vén bolond a bizottságban hagyta magát megfélemlíteni. Hagrid persze fellebbezni fog, de mit számít az? Úgysem változtatják meg az ítéletet.
- De meg fogják - jelentette ki eltökélten Ron. - És most nem marad rád az egész munka, Hermione. Segítek neked.
- Oh, Ron!
Hermione Ron nyakába vetette magát, és keserves sírásra fakadt. Ron rémülten pislogott, és sután megveregette a lány feje búbját. Mikor aztán Hermione nagy sokára elengedte, láthatóan megkönnyebbült.
- Hidd el, Ron - szipogta a lány -, nagyon-nagyon sajnálom Makeszt…
- Ugyan, ne emészd magad - legyintett Ron. - Öreg volt már szegény, és hát nem is vettem sok hasznát. Ki tudja, talán most végre kapok egy baglyot anyáéktól.
A Black második látogatása után bevezetett biztonsági intézkedések miatt Harrynek, Lucynak, Ronnak és Hermionénak le kellett mondaniuk arról, hogy esténként meglátogassák Hagridot. Az egyetlen alkalom, amikor beszélhettek a vadőrrel, a legendás lények gondozása óra volt.
Hagridot nagyon megviselte az ítélet.
- Én rontottam el. Csak hebegtem-habogtam. Azok ott ültek velem szemben a fekete talárjaikban, engem meg olyan lámpaláz fogott el, hogy folyton elejtettem a jegyzeteimet, és kiment a fejemből az összes dátum, amit kikerestél nekem, Hermione. Aztán felállt Lucius Malfoy, előadta a mondókáját, és a bizottság pontosan azt csinálta, amit parancsolt nekik…
- Még semmi nincs veszve! - győzködte nagy bőszen Ron. - Fellebbeztünk! Már dolgozunk az ügyön, Hagrid!
A többiekkel együtt a kastély felé sétáltak. Malfoy, aki előttük haladt Crak és Monstro társaságában, újra meg újra hátranézett, és gúnyosan a képükbe nevetett.
- Kár a gőzért, Ron - szólt csüggedten Hagrid, mikor elérték a kastély bejárati lépcsőjét. - Az öreg Malfoy a markában tartja a bizottságot. Most az a fontos, hogy megszépítsem Csikócsőr utolsó napjait. Tartozom neki ennyivel…
Hagrid a zsebkendőjébe temette arcát, sarkon fordult, és elsietett a kunyhója felé.
- Nézzétek, bőg a behemót!
Malfoy, Crak és Monstro a tölgyfaajtón túlról hallgatóztak.
- Soha életemben nem láttam ilyen szánalmas alakot - nyekeregte Malfoy. - És még ez nevezi magát tanárnak!
Harry, Lucy és Ron dühödten elindultak Malfoy felé, de Hermione megelőzte őket, és - CSATT! Teljes erőből pofon csapta Malfoyt. A fú megtántorodott. Harry, Lucy, Ron, Crak és Monstro tátott szájjal bámulták a jelenetet. Hermione keze újra a magasba lendült.
- Ne merészeld még egyszer azt mondani Hagridra, hogy szánalmas, te gonosz… lelketlen…
- Hermione… - szólt rá tétován Ron, és megpróbálta elkapni a lány kezét.
- Eressz el, Ron!
Hermione előhúzta a varázspálcáját. Malfoy hátrahőkölt. Crak és Monstro tanácstalanul néztek rá, várták az utasítást.
- Gyerünk - morogta Malfoy, és a következő pillanatban mindhárman eltűntek a pincébe vezető lépcsőn.
- Hermione! - hebegte ámuldozva Ron.
- Eszméletlen voltál… - bámulta tátott szájjal barátnőjét Lucy, aki még mindig zihált dühében.
- Harry, muszáj legyőznöd ezt az undok férget a kviddicsdöntőn! - fakadt ki indulatosan a lány. - Nem tudnám elviselni, ha a Mardekár nyerne!
Ron még mindig elképedve pislogott Hermionéra.
- Kezdődik a bűbájtan - szólt. - Gyertek, mennünk kell.
A négyes barát sietős léptekkel elindult a márványlépcsőn Flitwick professzor tanterme felé.
- Elkéstetek! - szólt szemrehányóan a professzor, mikor Lucy benyitott a terembe. - No gyertek, szaporán, és elő a pálcákkal. Ma a vidító varázst gyakoroljuk. A többiek már párokat alkottak…
Harry, Lucy és Ron az egyik hátsó padhoz siettek, és kinyitották a táskájukat. Ron homlokát ráncolva hátrapillantott.
- Hová tűnt Hermione?
Harry és Lucy is körülnéztek. Hermionét sehol nem látták, pedig Lucy emlékezett rá, hogy mikor kinyitotta az ajtót, a lány még ott állt mellette.
- Ez fura - csóválta a fejét. - Talán… talán elment vécére vagy valahova.
Hermione azonban később sem érkezett meg, így Lucy kénytelen volt odacsapódni Harry és Ron párosához.
- Pedig ráfért volna a vidító varázs - jegyezte meg Ron, mikor az osztály nagy vigyorgás közepette elindult a nagyterembe ebédelni - a vidító varázstól valamennyien felettébb derűs hangulatban voltak.
Hermione az ebédnél sem tűnt fel. Mire az almás pitét is elfogyasztották, a vidító varázs hatása már múlófélben volt, s Lucyék aggódni kezdtek.
- Remélem, nem Malfoy keze van a dologban - zihálta Lucy, miközben felfelé szaladtak a márványlépcsőn.
Elhaladtak a biztonsági trollok mellett, felmondták a Kövér Dámának a jelszót ("Tarkabarkaszarka!"), és a portrélyukon át bekecmeregtek a klubhelyiségbe.
Hermione a megszokott asztalánál ült, fejét egy nyitott számmisztikakönyvön nyugtatta, és mélyen aludt. Harry, Lucy és Ron két oldalról leültek mellé, s Lucy szelíden megrázta a vállát.
Hermione felriadt, és rémülten körbepislogott.
- Mi-Mi van? - dadogta. - Indulnunk kell? Mi-Mi-Milyen óránk lesz?
- Jóslástan, de csak húsz perc múlva kezdődik - nyugtatta meg Lucy. - Miért nem jöttél bűbájtanra?
- Tessék?… Jaj, ne! Elfelejtettem bűbájtanra menni!
- De hát hogyan felejthettél el? - tárta szét a karját Harry. - Hisz az ajtóban még ott álltál mellettünk!
- Ez nem lehet igaz! - kesergett Hermione. - Nagyon mérges volt Flitwick professzor? Malfoy tehet róla, ő járt a fejemben, azért kevertem össze a dolgokat!
- Idefigyelj, Hermione - szólt Ron, és a vaskos számmisztikakönyvre bökött, amit a lány párna gyanánt használt. - Szerintem kezdesz kikészülni. Túl sokat vállaltál.
- Nem, nem igaz! - ellenkezett Hermione. Sebtében hátrasimította az arcába lógó hajszálakat, és fejét forgatva keresni kezdte a táskáját. - Csak egy kicsit összezavarodtam. Megyek, és bocsánatot kérek Flitwick professzortól… Találkozunk jóslástanon!
Húsz perccel később, mikor Lucyék már a Trelawney szobájába vezető létra aljánál álltak, Hermione valóban felbukkant, de még feldúltabb volt, mint annak előtte.
- Miért pont a vidító varázsról kellett lemaradnom? - sopánkodott. - Biztos, hogy kérni fogják a vizsgán! Flitwick professzor nemrég célzott is rá!
Egymás után felmásztak a sötét, fülledt levegőjű toronyszobába. A kis asztalok mindegyikén egy-egy fénylő, ködgomolyaggal teli kristálygömb állt. Harry, Lucy, Ron és Hermione együtt ültek le az egyik rozoga asztal mellé.
Ron körülnézett, hogy nincs-e a közelben Trelawney.
- Arról volt szó, hogy a kristálygömböt csak a tavaszi szünet után vesszük - jegyezte meg halkan.
- Ne panaszkodj - suttogta Lucy. - Ez azt jelenti, hogy befejeztük a tenyérjóslást. Már nagyon untam, hogy mindig elsírta magát, ha a kezemre nézett.
- Te ne beszélj, csak a téli szünet után szállt rád - suttogta Harry.
- Szerencsés napot mindenkinek! - susogta a jól ismert fátyolos hang, és Trelawney professzor előadta a megszokott, homályból kibontakozós belépőjét. Parvati és Lavender megborzongtak az izgalomtól, arcukat megvilágította a kristálygömb sejtelmes fénye.
Trelawney professzor leült a kandalló előtt álló székbe, és végighordozta tekintetét tanítványain.
- Úgy határoztam - szólt -, hogy a tervezettnél korábban avatlak be benneteket a kristálygömb titkaiba. A sors szándékait fürkészve tudomásomra jutott, hogy a Gömb áll majd a júniusi vizsgátok középpontjában, s szeretném, ha elég időtök lenne gyakorolni.
Hermione gúnyosan felhorkant.
- Ez nem lehet igaz - szólt félhangosan. - A sors szándékait fürkészve tudomására jutott… De hisz ő maga dönti el, hogy miből vizsgázunk! Mondhatom, nagy kunszt megjósolni a saját szándékát!
Lucy a tenyerébe kuncogott. Trelawney arca homályba burkolózott, így nem lehetett megállapítani, hogy csak eleresztette a füle mellett a megjegyzést, vagy nem is hallotta.
- A gömbkémlelés nehéz és összetett tudomány - folytatta álmodozó hangon. - Nem is várom el tőletek, hogy tisztán lássatok, mikor először belepillantotok a Gömb feneketlen mélységeibe. Mindenekelőtt el kell lazítanunk tudatos elménket és testi szemünket…
Ronból is kitört a nevetés, s a szájába kellett tömködnie az öklét, hogy tompítsa a zajt.
- …hogy benső szemünk és felettes tudatunk átvehesse az irányítást. Ha minden jól megy, az óra végére néhányan közületek megtapasztalják a látás páratlan élményét.
A diákok az asztalok fölé hajoltak, és megkezdték a gömbkémlelést. Lucy elég nevetségesnek érezte, hogy ott ülnek, és hosszasan bámulnak egy üveggolyóbist, s hiába próbálta kiüríteni az agyát, abba minduntalan betolakodtak az olyan zavaró gondolatok, mint például hogy „micsoda marhaság ez". Az sem segítette a koncentrálásban, hogy Ron görcsösen kuncogott mellette, Hermione folyton ciccegett, Harry bamba arckifejezése láttán pedig neki is folyamatosan nevethetnékje támadt.
- Ti láttok már valamit? - kérdezte Harry negyedórányi néma gömbkémlelés után.
- Igen, van egy égésnyom az asztalon - felelte Ron. - Valaki feldöntötte a gyertyáját.
- Csak az időnket pocsékoljuk - sziszegte Hermione. - Itt ücsörgünk, ahelyett hogy értelmes dolgokat gyakorolnánk. Ennyi idő alatt megtanulhattam volna a vidító varázst…
Trelawney professzor elvitorlázott mellettük csörgő karpereceiben.
- Ha kéritek - szólt sejtelmes, búgó hangon -, szívesen segítek értelmezni a Gömbben feltűnő árnyakat.
- Nekem nem kell segítség - súgta barátainak Lucy. - Ezt egyedül is tudom értelmezni: ködös éjszakánk lesz.
Harry, Ron és Hermione prüszkölve felnevettek. Nyomban minden fej feléjük fordult. Parvati és Lavender felháborodva néztek rájuk.
- Ejnye már! - csattant fel Trelawney. - Összekuszáljátok a jövő rezgéseit!
Azzal odalépett a négyes asztalához, és belenézett a kristálygömbjükbe. Harry és Lucy lemondóan sóhajtottak, ahogy összenéztek. Tudta, hogy mi következik…
- Itt van valami! - suttogta Trelawney professzor, s olyan mélyen előrehajolt, hogy a gömb tükörképe megjelent hatalmas szemüvege lencséin, - Egy mozgó alak… De mi lehet az?
Lucy bármiben lemerte volna fogadni, hogy a dologból megint valami borzalom fog kisülni. És nem is tévedett…
Trelawney váratlanul felkapta a fejét, és borzadva nézett először Harryre, majd Lucyra.
- Szentséges ég - hápogta. - Itt van, tisztábban, mint eddig bármikor… egyre csak nő, és egyenesen felétek tart… a Zor…
- Ez már tényleg túlzás! - fakadt ki türelmét vesztve Hermione. - Ne jöjjön megint azzal a nevetséges Zordóval!
Trelawney professzor a lány felé fordította hatalmas szemeit. Parvati súgott valamit Lavendernek, azután ők is Hermionéra meredtek. Trelawney felállt, s leplezetlen dühvel méregette Hermionét.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, kedvesem, de már az első találkozásunk alkalmával nyilvánvalóvá vált számomra, hogy képtelen leszel elsajátítani a jövendőmondás nemes művészetét. Pályafutásom során egyszer sem volt még dolgom ilyen megátalkodottan földhözragadt diákkal.
Egy pillanatig néma csönd volt a toronyszobában. Azután…
- Helyes! - Hermione felpattant, és dühösen beletömködte A jövő zenéjét a táskájába. - Helyes! - ismételte, s a vállára vetette a táskát, kis híján lelökve Ront a székéről. - Elég volt! Nem jövök soha többet!
Azzal társai nagy megrökönyödésére odacsörtetett a csapóajtóhoz, egy rúgással felnyitotta, és lemászott a létrán.
Beletelt néhány percbe, amíg az osztályban megnyugodtak a kedélyek. Trelawney professzor egy csapásra megfeledkezett a Zordóról. Faképnél hagyta Lucyékat, és a felindultságtól zihálva igazgatni kezdte fátyolvékony kendőjét.
- Óóóh! - sipított fel hirtelen Lavender, alaposan ráijesztve a többiekre. - Óóóh, Trelawney professzor, most jut csak eszembe! A tanárnő tudta, hogy Hermione el fog menni! Már az év elején tudta! Emlékszem, azt mondta: „Húsvét táján valaki örökre eltávozik közülünk."
Trelawney fájdalmas mosollyal bólintott.
- Igen, valóban sejtettem, hogy Granger kisasszony egyszer eltávozik közülünk. De tudod, kedvesem, az ember néha reménykedik benne, hogy talán rosszul értelmezte a Jeleket… A benső szem áldása néha súlyos terhet ró ránk…
Lavender és Parvati mély tisztelettel néztek Trelawneyre, és sietve odébb húzódtak, hogy a tanárnő leülhessen az asztalukhoz.
- Mozgalmas napja van Hermionénak, mi? - suttogta fejcsóválva Ron.
- Az biztos… - bólintott Harry.
Lucy belenézett a kristálygömbbe, de a kavargó ködön kívül semmit nem látott benne. Vajon Trelawney tényleg látta a Zordót? Vajon Harry is ismét találkozik majd vele? Vagy ez alkalommal ő, Lucy is látni fogja? Most, a kviddicsdöntő közeledtével a legkevésbé sem vágyott arra, hogy Harrynek egy újabb életveszélyes balesete legyen… Megrázta a fejét. Minek dől be ennek a hülye mesének? Egyre erősebb késztetést érzett rá, hogy kövesse Hermione példáját és ő is elhagyja ezt a túlfűtött toronyszobát.
A húsvéti szünet mindenre jó volt, csak arra nem, hogy kipihenjék magukat. A harmadikosok elképesztő mennyiségű házi feladatot kaptak tanáraiktól Neville Longbottom az idegösszeroppanás szélén állt, s ezzel nem volt egyedül.
- Szép kis szünet! - csapott az asztalra Seamus Finnigan a klubhelyiségben töltött unalmas délutánok egyikén. - Még hónapok vannak hátra a vizsgákig! Nem értem, minek kínoznak minket!
Hermionénak lett volna a legtöbb oka panaszkodni, hiszen ő még a jóslástan nélkül is több órára járt, mint bármelyik évfolyamtársa. Minden este utolsóként ment fel lefeküdni, s reggelente elsőként érkezett a könyvtárba. Ugyanolyan sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, mint Lupinnak, és naphosszat olyan arccal ült a könyvei fölött, mint aki mindjárt elsírja magát.
Ron teljes egészében magára vállalta Csikócsőr újabb tárgyalásának előkészítését. Ha épp nem házi feladatot írt, akkor A hippogriffek lélektanát, a Jómadár-e a Tómadár? Adalékok a hippogriffek agresszivitásának vizsgálatáhozcímű könyvet vagy valamely másik ezeroldalas tanulmánykötetet böngészte nagy szorgalommal.
Harry a leckeíráson kívül részt vett heti hét kviddicsedzésen és a véget nem érő taktikai megbeszéléseken. A Griffendél-Mardekár meccset a szünet utáni első szombatra írták ki. A Mardekár az összesítésben kétszáz ponttal vezetett, következésképpen a Griffendélnek - ezt Wood legalább százszor elmondta Harryéknek - ennél nagyobb pontkülönbséggel kellett győznie ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. A siker Harry teljesítményén állt vagy bukott, hiszen a meccs nyomban véget ért, amint valamelyik fogó a markába kaparintotta a százötven pontot érő cikeszt. Lucy nem tudta, ő hogyan teljesítene ilyen nyomás alatt, de azt tudta, hogy Harry kétségkívül megbirkózik majd a feladattal. Bátorításképp egyre több edzésre eljárt, ahol jó néhány alkalommal hallotta Wood fáradhatatlan ismételgetését.
- Csak akkor kapd el, ha több mint ötven ponttal vezetünk - ismételgette fáradhatatlanul Wood. - Csak ha több mint ötven ponttal vezetünk, különben megnyerjük a meccset, de elveszítjük a bajnokságot. Világos, ugye? Csak akkor kaphatod el, ha…
- FELFOGTAM, OLIVER! - fakadt ki türelmét vesztve Harry, mire Lucy kuncogott.
Az egész Griffendél-ház kviddicslázban égett. Azóta nem sikerült bajnokságot nyerniük, hogy legendás fogójuk, Charlie kivált a csapatból - annak pedig már nyolc éve volt. Lucy mégis biztosra vette, hogy nála jobban senki, még Wood vagy Harry sem áhítja a győzelmet. Ő nem is elsősorban a bajnoki címre vágyott, hanem arra, hogy Harry megalázza Malfoyt. A Potter testvérpár a mardekáros fiúval még soha nem utálták egymást ennyire. Malfoyban mély nyomokat hagyott a roxmortsi sárdobálás, és utána az, hogy Lucy megfenyegette a lépcsőn; az pedig különösen dühítette, hogy mindkét Potter büntetés nélkül megúszta a szabálysértést. Lucy és Harry sem felejtették el, mit csinált Malfoy a Hollóhát elleni meccsen, ám elsősorban a Csikócsőr elleni ármánykodást akarták megbosszulni azzal, hogy Lucy felkészítésével Harry az iskola színe előtt legyőzze Malfoyt.
Lucy ugyanis minden szabadidejét arra használta, hogy a Charlie-tól hallott tanácsokat, tippeket és fortélyokat előhívja az emlékezetéből és megossza Harryvel. Mesélt a régi meccsekről, amiken Charlie részt vett, és a közös gyakorlásokról, amiket az Odúban ejtettek meg. Hiába volt Harry őstehetség, az ember mindig tud újat tanulni, vélekedett Lucy. Meg Harry is figyelmesen hallgatta az összes tippet, amit a testvére megosztott vele.
A legöregebb roxfortosok sem emlékeztek olyan kviddicsmeccsre, ami annyira felborzolta volna a kedélyeket, mint a küszöbön álló találkozó. A két csapat és a két ház közötti feszültség már a húsvéti szünet utolsónapjaiban a tetőpontjára hágott. A folyosókon rendszeressé váltak a kisebb-nagyobb összezördülések, az egyik incidens után egy negyedikes griffendélest és egy hatodikos mardekárost a gyengélkedőbe kellett kísérni, mert mindkettőjüknek egy-egy póréhagyma nőtt ki a füléből.
Harryt mindenki másnál több atrocitás érte. Nem tudott úgy végigmenni a folyosón, hogy egy-két mardekáros ne próbálta volna elgáncsolni, Crak és Monstro árnyékként követték mindenhová, és lesték, hogy mikor vethetik rá magukat. Lucy ezért mindig készenlétben tartotta a pálcáját, hogy bármikor, ha kell, megvédhesse Harryt. Érdekes módon azonban őt is rendszeresen támadták; elvégre nyílt titok volt, hogy ha Harryvel történik valami, Lucy bármikor át tudja venni a helyét a csapatban, így a lányt is igyekeztek kivenni a forgalomból.
Wood, aki pontosan az ilyen merényletektől tartott, utasításba adta, hogy valakinek mindig lennie kell Harry és Lucy mellett. A feladatra rengeteg lelkes jelentkező akadt, s a testvérpárt attól fogva minden óráról elkésett nagyszámú és bőbeszédű testőrsége jóvoltából. Őket kevéssé izgatta a saját biztonságuk, annál jobban aggódtak viszont a Tűzvillámjaikért. Mikor épp nem használták (vagyis Lucy esetében szinte mindig), gondosan bezárták a ládájukba, és a szünetekben rendszeresen felszaladtak a Griffendél-toronyba, hogy ellenőrizzék, megvannak-e még.
A mérkőzés előestéjén senki nem nyúlt a tankönyveihez a Griffendél-torony lakói közül. Még Hermione is felhagyott a próbálkozással.
- Nem tudok koncentrálni - panaszolta.
A klubhelyiség ezúttal tényleg nem volt alkalmas hely a csendes elmélyülésre. Fred és George úgy próbálták levezetni izgalmukat, hogy még a szokásosnál is vadabbul tomboltak. Oliver Wood a sarokban felépített kviddicspályamodell fölé görnyedt, varázspálcájával apró bábukat lökdösött ide-oda, s közben szüntelenül motyogott magában. Angelina, Alicia és Katie jóízűen kacagtak Fred és George tréfáin. Harry kissé félrehúzódva üldögélt Lucy, Ron és Hermione társaságában.
- Minden rendben lesz - nyugtatgatta Hermione, de szavait meghazudtolta holtra vált arca.
- Gondolj a Tűzvillámra - mondta Ron.
- Jó - nyögte Harry, és görcsösen rángatózó gyomrára szorította a kezét.
- Harry, te vagy a legjobb fogó az iskolában - ölelte át testvére vállát Lucy. - Csak hallgass az ösztöneidre és ne engedd, hogy eltereljék a figyelmed...
Hiába voltak a jó tanácsok, Lucy maga is annyira izgult, hogy alig tudott nyelni. Nyolc év után most voltak a legközelebb ahhoz, hogy megnyerjék a kviddicskupát. Ezt természetesen mindenki tudta, de Lucy nem tudta kiverni a fejéből a dolgot. Igazából bármire próbált gondolni, csak egyre idegesebb lett.
Alig három perccel azután, hogy Wood a teljes csapatot ágyba parancsolta, Lucy is elment aludni. Úgy érezte, képtelen tovább ébren maradni a kusza gondolataival, és hogy csak az alvás jelenthet számára némi nyugalmat.
Azonban nyugtalan éjszakája volt. Először azt álmodta, hogy elaludt, és Harry kiabálva fogadta a pályán: „Te meg hol voltál? Elvesztettük a meccset, mert nem voltál itt, én meg nem tudtam koncentrálni! Bíztam benned!" A következő álmában Malfoy és az egész mardekáros csapat sárkányháton érkezett a meccsre. Harry eszelős sebességgel röpködött, hogy kitérjen a lángcsóvák elől, amit Malfoy sárkánya fújt a fiúra, de Lucy egyszer csak észrevette, hogy ő is a Tűzvillámján ül, így igyekezett lelökni a mardekárosokat a sárkányokról. Ám egy égő gurkó eltalálta, így zuhanni kezdett - és akkor felriadt.
Beletelt néhány másodpercbe, mire tisztázta magában, hogy a meccs csak másnap lesz, hogy Harry i jól van, hogy ő maga az ágyában fekszik, és hogy a mardekárosoknak senki nem adott engedélyt sárkányok használatára. Ekkor rájött, hogy nagyon szomjas. Csendben kimászott az ágyból, és elindult, hogy töltsön magának egy serleg vizet az ablak mellett álló ezüstkancsóból.
Odakint a parkban minden csendes és nyugodt volt. A Tiltott Rengeteg lombjai meg se rezzentek, még a fúriafűz is ártalmatlan növénynek tűnt néma mozdulatlanságában. Minden jel arra mutatott, hogy a másnapi meccset Harryék szép időben játsszák majd.
Lucy letette a serleget, és már indult volna az ágya felé, amikor megakadt a tekintete egy mozgó ponton. A holdfényben ezüstösen csillogó pázsiton egy állat kószált.
Lucy nagy szemeket meresztve bámulta az állatot. Nem lehet a Zordó, gondolta, nem lehet, hogy pont most, a meccs előtt… Megrázta a fejét. Trelawney elérte, hogy tisztára paranoiás legyen. Újra kinézett az ablakon. Vagy egy percig kellett meresztgetnie a szemét, mire tekintetével megtalálta az állatot, amely most az erdő közelében kószált. Nem a Zordó volt… valami kisebb… egy macska… Lucy örömében megmarkolta az ablakpárkányt, mikor felismerte a bozontos farkat. Csak Csámpás volt az…
De tényleg csak Csámpás volt? Lucy összehúzta a szemét, és az ablaküvegnek nyomta az orrát. A macska most megállt, de ekkor mintha az erdő szélén mozdult volna meg valami…
A következő pillanatban egy hatalmas, lompos fekete kutya lopakodott ki a fák árnyékából a holdfényben fürdő mezőre. Csámpás csatlakozott hozzá, és együtt ügettek tovább. Lucy szeme elkerekedett. Mit keres Csámpás a parkban egy kutyával? Egyáltalán, hogy került oda az a kutya? Vajon tényleg a Zordó az? De a kutya tényleg a halál ómene, hogy lehet, hogy Csámpás is látja. Lehunyta a szemét, elszámolt háromig, majd újra kinyitotta és kibámult az ablakon.
Csámpás és a kutya eltűntek. Lucy felmászott az ablakpárkányra, hogy a kastélyfal tövébe is lelásson, de az állatok ott se voltak. Mintha a föld nyelte volna el őket…
Biztos csak képzelődtem, gondolta Lucy, miközben visszamászott az ágyába. Biztos csak az agyára ment a kviddicsláz. Semmit sem látott.
Másnap reggel a nagyteremben dörgő taps fogadta a Griffendél csapatát. Lucy boldog vigyorral figyelte Harryt és örömmel nyugtázta, hogy a Hollóhát és a Hugrabug asztalánál ülők is kiveszik a részüket a lelkes üdvözlésből. A mardekárosok mellett elhaladva persze a játékosok csak barátságtalan sziszegést kaptak. Lucy figyelmét nem kerülte el, hogy Malfoy ezen a reggelen a szokásosnál is sápadtabb volt.
Wood egész reggeli alatt evésre biztatta csapattársait, de ő maga hozzá sem nyúlt az ételhez. Végül azonban meg se várta, hogy a többiek jóllakjanak, máris kiparancsolta őket a pályára, mondván: idő kell, amíg hozzászoknak az időjárási viszonyokhoz. A csapat kifelé menet is nagy tapsot kapott.
- Hajrá, Harry! - kiáltott oda Cho Chang. Harry elpirult, mire Lucy nevetve belebokszolt a bátyja karjába, mielőtt az elindult volna. Emiatt Harry még jobban elvörösödött.
- Mindent bele! - kiáltotta azért utána, mielőtt Harry eltűnt volna a tölgyfaajtó mögött.
Reggeli közben az egész nagyterem zsibongott, Lucy, Ron és Hermione azonban alig beszéltek pár szót; ha tehették, csak csendben ettek. Mikor végre elindultak a pálya felé, érezték csak úgy, hogy meg tudnak szólalni: Lucy és Ron az időjárást elemezték.
- Remek… gyakorlatilag szélcsend van…
- A nap elég erősen süt, könnyen elvakíthatja őket…
Mikor elhelyezkedtek a lelátókon, ők is kaptak a piros kokárdákból, valamint segítettek kifeszíteni Dean Thomasnak a saját transzparensét. Körbenézve látták, hogy többen is „HAJRÁ, GRIFFENDÉL!", „TIED A KUPA, OROSZLÁN!", és hasonló feliratokkal készültek. A Mardekár póznái mögött összegyűlt kétszáz fős tábor ellenben egyöntetűen zöldbe öltözött, s zászlóikat ezüst kígyó díszítette. Piton professzor a legelső sorban ült, diákjaihoz hasonlóan zöld talárban, arcán vicsornak is beillő mosollyal.
Mikor a Griffendél csapata pályára lépett, orkánerejű üdvrivalgás söpört végig a közönségen. A kommentár szerepét ezúttal is Lee Jordan töltötte be.
- És íme a Griffendél csapata! - rikkantotta, mikor Harryék a pályára léptek. - Potter, Bell, Johnson, Spinnet, Weasley, Weasley és Wood. Sokak szerint az utóbbi évek legjobb roxforti csapata…
Lee hangját elnyomta a mardekáros táborból felzúgó fújolás.
- És itt jön a Mardekár csapata, Marcus Flint vezetésével. A kapitány változtatásokat eszközölt a csapatösszeállításban, s úgy tűnik, a képességek helyett a méretekre helyezte a hangsúlyt.
A mardekáros szurkolók erre is fújolással válaszoltak.
- Lee-nek igaza van - mondta Lucy, ahogy végignézett a Mardekár csapatán.
- Malfoy szinte eltörpül mellettük - jegyezte meg Ron nevetve. - A többiek mind nagydarab gorillák.
- Legalább nem kell aggódnunk, hogy a taktikájuk veszélyes lenne - fűzte tovább Hermione, mire körülöttük többen is felnevettek.
- Csapatkapitányok, fogjatok kezet! - szólt Madam Hooch.
Flint és Wood engedelmeskedtek. Olyan erővel szorították meg egymás kezét, mintha az lett volna a feladatuk, hogy morzsolják össze a másik ujjait.
- Felszálláshoz készülj! - harsogta Madam Hooch. - Három… kettő… egy…
A sípszót elnyelte a hatalmas üdvrivalgás, amivel a közönség a levegőbe emelkedő tizennégy seprűt köszöntötte. Lucy, mint mindig, most is Harryt figyelte. Mikor a fiú elindult megkeresni a cikeszt, Malfoy követte őt. Lee eközben belekezdett a kommentálásba.
- A Griffendél indíthat támadást. Alicia Spinnet sebesen közeledik a Mardekár karikái felé. Szépen csinálod, Alicia! Aj-jaj, nem - Warrington elkapja a kvaffot, és már indul is vele az ellenkező irányba - szép terelőmunka George Weasleytől, Warrington elejti a kvaffot. Ki fogja elkapni?… Johnson! Újra a Griffendélnél a kvaff, gyerünk, Angelina! Szép csellel kikerüli Montague-t - vigyázz, Angelina, az egy gurkó! - ÉS BEDOBJA! TÍZ-NULLA A GRIFFENDÉL JAVÁRA!
Angelina öklével a levegőbe bokszolt, és nagy ívben körberepülte a mardekáros póznákat. A piros tenger örömujjongásba tört ki, Lucy lelkesen dicsérte a találatot…
- AU!
Marcus Flint egyenesen nekirepült Angelinának, aki kis híján leesett a seprűjéről. A közönség fújolt.
- Elnézést! - szabadkozott Flint. - Nem láttam, hogy ott van.
A következő pillanatban Fred ütőbotja már koppant is Flint tarkóján. A mardekáros csapatkapitány lefejelte saját seprűjét, és vérző orral egyenesedett fel.
- Szép volt, Fred! - dicsérte meg a fiút fennhangon Lucy, mire körülötte többen helyeselve bólogattak.
- Na, ez már túlzás! - fakadt ki Madam Hooch, és odaröppent a szabálytalankodókhoz. - Büntetőt dob a Griffendél az indokolatlan támadásért a hajtójuk ellen. Büntetőt dob a Mardekár az ő hajtójuk szándékos megsebesítéséért.
- Hagyjuk ezt, tanárnő! - kiáltott oda Fred, de Madam Hooch már bele is fújt a sípjába, és Alicia indult, hogy elvégezze a büntetőt.
- Gyerünk, Alicia! - harsogta bele Lee a hirtelen támadt csöndbe. - IGEN! LÓVÁ TETTE AZ ŐRZŐT! HÚSZ-NULLA A GRIFFENDÉL JAVÁRA!
Lucy csak egy gyors tapsot engedett meg magának, ezután keresztbe tette az ujjait és úgy szurkolt Woodnak, aki ott lebegett a karikák előtt, és összeszorított fogakkal várta a dobást.
- Mint tudjuk, Wood remek őrző - kommentálta az eseményeket Lee, miközben Flint Madam Hooch sípszavára várt. - Kitűnő őrző, Flintnek nem lesz könnyű dolga vele… EZ HIHETETLEN! KIFOGTA!
Lucy boldogan üvöltött együtt a többiekkel. Úgy gondolta, hogy most nem kell figyelnie Harryt, hiszen a fiúnak meg kellett várni, hogy több, mint ötven pontra nőjjön a különbség… Addig csak annyi a dolga, hogy távol tartsa Malfoyt a cikesztől.
- A Griffendél szerzi meg a kvaffot, nem, szerel a Mardekár - nem! - újra a Griffendél támadhat. A griffendéles Katie Bellnél van a kvaff, és már suhan is a karikák felé - EZ SZÁNDÉKOS VOLT!
Montague, a mardekárosok hajtója bekanyarodott Katie elé, de a labda helyett a lány fejét kapta el. Katie hátraszaltót csinált a levegőben, s bár nem esett le a seprűről, a kvaffot elejtette.
Madam Hooch ismét megfújta a sípját, majd odarepült Montague-hoz, és dühösen kiabálni kezdett vele. Egy fél perccel később Katie a második büntetőt is értékesítette.
- HARMINC-NULLA! MEGÉRDEMLITEK, GÁTLÁSTALAN, CSALÓ…
- Jordan, ha nem tud pártatlanul kommentálni…
- De hisz csak a tényeket mondom, tanárnő!
- Úgy van, tanárnő, csak a tényeket mondja - helyeselt Ron.
Harry ekkor megfordította a seprűjét, és elrepült a mardekáros póznák felé. Malfoy habozás nélkül követte, abban a hitben, hogy Harry a cikeszért indul. Lucynak elég volt három másodpercig keresnie a cikeszt, hogy rájöjjön arra, hogy ez valójában egy csel - a labda ugyanis az ellenkező irányban volt…
HUSS!
Az egyik gurkó centiméterekkel Harry jobb füle mellett zúgott el a tagbaszakadt mardekáros terelő, Derrick ütése nyomán. Egy szempillantás múlva…
HUSS!
A másik gurkó Harry könyökét súrolta. Bole, a másik terelő, egyenesen feléje tartott. Lucy látta, hogy Bole és Derrick felemelt ütővel száguldottak Harry felé. A fiú azonban utolsó pillanatban a magasba rántotta a Tűzvillámot, és a két terelő csúnya koppanással összeütközött.
- Hah-haaa! - kiabált diadalmasan Lee Jordan, mikor Bole és Derrick a fejüket fogva szétváltak. - Ez nem jött össze, fiúk! Korábban kell felkelnetek, ha ki akartok fogni egy Tűzvillámon! És ismét a Griffendél támadhat, Johnson szerezte meg a kvaffot - mellette ott repül Flint - szúrd ki a szemét, Angelina! - csak vicceltem, tanárnő, csak vicceltem - jaj, ne - Flint elhalászta a kvaffot, és a Griffendél póznái felé repül vele, gyerünk, Wood, helyezkedj!
Flint azonban ezúttal eredményes volt. A mardekáros tábor ujjongva ünnepelte a gólt, Lee pedig olyan csúnyán káromkodott, hogy McGalagony professzor megpróbálta kivenni a kezéből a mágikus mikrofont.
- Elnézést, tanárnő, elnézést! Többet nem fordul elő… Szóval a Griffendél vezet, harminc-tíz az állás, és náluk a kvaff…
A mérkőzés egyre jobban eldurvult. A mardekárosokat feldühítették a gyors egymásutánban kapott gólok, és immár nem válogattak az eszközökben, ha a kvaff megszerzéséről volt szó. Bole fejbe kólintotta Aliciát az ütőbotjával, és azzal védekezett, hogy gurkónak nézte a lányt. George bosszúból könyökkel arcul ütötte Bole-t. Madam Hooch mindkét csapatnak büntetőt ítélt, és Wood újabb parádés védést mutatott be. Az eredmény így negyven-tízre módosult.
A cikesznek időközben nyoma veszett. Harry - s a nyomában Malfoy - a magasban körözött, tekintetével a szárnyas aranylabdát kereste, nyilván várta az újabb gólt. Húsz pont kellett még…
Katie jóvoltából hamarosan már csak tíz. Ötven-tíz volt az állás. Fred és George közrefogták a lányt, hogy megvédjék a mardekárosok esetleges bosszújától. Bole és Derrick kihasználták távollétüket, és mindkét gurkót Wood felé terelték. A fekete labdák gyomorszájon találták a csapatkapitányt, aki a fájdalomtól elvesztette az egyensúlyát, és kis híján lezuhant.
Madam Hooch magánkívül volt.
- Az őrzőt csak akkor támadhatjátok, ha a kvaff a dobómezőn belül van! Büntetőt dob a Griffendél!
Angelina nem hibázott. Hatvan-tíz. Néhány másodperccel később George az egyik gurkó segítségével kiütötte Warrington kezéből a kvaffot, amit Alicia kapásból karikára dobott: hetven-tíz.
A piros kokárdás szurkolók rekedtre kiabálták magukat. Lucy maga már rég elvesztette a hangját, de erejét megfeszítve kiabált Ron, Hermione és a többi griffendéles kórusában. A Griffendél immár hatvan ponttal vezetett - már csak a cikeszért járó százötvenre volt szükségük a kupagyőzelemhez. Több száz szempár szegeződött Harryre, továbbra is magasan a többiek fölött röpködött, és Malfoy még mindig a nyomában volt…
Harry ekkor az ég felé rántotta seprűje nyelét, és függőlegesen emelkedni kezdett; a cikesz ott lebegett nem sokkal fölötte. Lucy épphogy keresztbe tette az ujját, mikor Malfoy fél kézzel belekapaszkodott a Tűzvillám végébe, mire Harry lelassult. A fiú nyilván teljes erőből tartotta vissza a seprűt, miközben gonoszul vigyorgott. Harry próbált lekeverni neki egyet, de nem érte el. Azonban Malfoy még így is elérte, amit akart: a cikesznek nyoma veszett.
- Büntető! - sipította Madam Hooch, és odaröppent a Nimbusz Kétezeregyesére visszakászálódó Malfoy mellé. - Büntetőt dob a Griffendél! Ez példátlan!
- ALJAS CSALÓ! - üvöltötte Lee Jordan, és odébb táncolt, hogy McGalagony ne érhesse el a megafonját. - POFÁTLAN, ALAMUSZI, SZE…
McGalagony azonban még csak rá se szólt. Mi több, ő maga is az öklét rázta Malfoy felé, és paprikapiros arccal kiabált. Még a süvege is leesett a fejéről.
- Hogy a merlini búbánatos ba…!
- Ron! - szólt rá a fiúra Hermione, de ő maga is remegett a dühtől.
- Remélem, Fred vagy George lelöki Malfoyt a seprűjéről - jegyezte meg Lucy, miközben megpróbálta, hogy vajon a pillantásával képes-e megölni a fiút. Sajnos nem sikerült.
Alicia elvégezte a büntetőt, de olyan dühös volt, hogy méterekkel elvétette a dobást. A Griffendél jócskán veszített a lendületéből, a mardekárosokat viszont fellelkesítette Malfoy sikeres szabálytalankodása, és átvették a meccs irányítását.
- A Mardekárnál a kvaff, közelednek a karikák felé - Montague bedobja… - Lee lemondóan nyögött. - Hetven-húsz a Griffendél javára.
Harry most olyan szorosan rátapadt Malfoyra, mintha a mardekáros kötéllel rögzítette volna magához a fiút.
- Úgy van, Harry, a cikesz közelébe se engedd! - kiabálta Lucy. A griffendélesek körülötte helyeslően kiabáltak.
- A griffendéles Angelina Johnson megszerzi a kvaffot. Gyerünk, Angelina, MINDENT BELE!
Malfoy kivételével a Mardekár összes játékosa, még az őrző is Angelina felé indult - hatszoros túlerőben akarták blokkolni a lányt…
Harry ekkor megfordította seprűjét, vízszintesen ráfeküdt a nyélre, és gyorsított. Úgy zúgott a mardekárosok felé, mint egy élő ágyúgolyó.
- AAAAAAAH!
A mardekárosok a közeledő Tűzvillám láttán ijedten szétrebbentek, s Angelina zöld utat kapott.
- ÉS BEDOBJA! GÓÓÓL! Nyolcvan-húszra vezet a Griffendél!
Harry centiméterekkel a lelátó előtt fékezett le. Gyorsan hátramenetbe kapcsolt, majd száznyolcvan fokos fordulatot vett.
Lucy Malfoy felé pillantott, de amit ekkor látott, attól egy pillanatra a szívverése is elállt. Malfoy diadalittas arccal suhant a föld felé - s odalent, alig egy méterrel a pálya füve fölött megcsillant egy aranyló folt.
Harry megsarkantyúzta a Tűzvillámot, de Malfoy méterekkel vezetett.
- Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! - biztatta Lucy Harryt.
- Mindent bele! - kiabálta Ron.
- Mindent bele! - ismételte lelkesen a griffendéles szurkolótábor.
A távolság egyre csökkent… Bole egy gurkót küldött Harry felé, de ő a nyélre hasalva kitért a nehéz golyó útjából… már Malfoy derekánál járt… már fej fej mellett haladtak…
Harry mindkét kezével elengedte a seprűnyelet, és előrevetette magát. Félrelökte Malfoy kezét, és…
- IGEN!
Harry két karját a magasba emelve röppent újra az ég felé. Az aranylabda ott vergődött a markában.
A közönség eszeveszett tombolásba kezdett. Lucy, Ron, Hermione, Dean, Seamus és Neville egymásba karoltak, úgy ugráltak körbe-körbe, miközben minden erejükkel kiabáltak. Körülöttük mindenki egymás nyakába vetette magát; voltak, akik örömkönnyekkel küzdöttek, voltak, akik egymás vállát csapkodták önfeledten és voltak, akik az öklüket rázták a játékosok felé és úgy ünnepelték őket.
Lucy ekkor kivált a körből és lerohant a pályára. Közben felpillantott az égbe, ahol a Griffendél csapata Harry köré tömörült és úgy ünnepeltek a levegőben. Hét test és tizennégy kar fonódott össze egyetlen nagy, boldog ölelésben.
Lucy mögött a piros kokárdás szurkolók feltartóztathatatlan hullámokban árasztották el a pályát. A lány érte el először a földre ereszkedő játékosokat. Azonnal Harry nyakába ugrott.
- Megcsináltad! Megcsináltad! - sikongatta a fülébe.
A csapattagok hátán és vállán tenyerek százai csattantak. Lucynak a győzelmi mámortól káprázott a szeme, semmit nem látott Harry arcán kívül, csak hallotta a bömbölő zsivajt, és érezte, hogy megannyi idegen test préselődik a testére.
Azután a tömeg a magasba emelte a játékosokat. Lucy ott ugrált mindennek a közepén, nem hagyta, hogy elsodorják Harry mellől, és hiába volt hatalmas a zaj, még így meghallotta Hagrid ujjongását:
- Megmutattad nekik, Harry! Megmutattad nekik!
Lucy az embertömegen átpillantva meglátta Percyt, aki, sutba vetve fennkölt modorát, úgy szökdécselt, mint egy ötéves gyerek. Aztán megpillantotta McGalagony professzort, aki még Woodnál is hangosabban zokogott, s egy hatalmas griffendéles zászló sarkával törölgette a szemét. A diadalittas szurkolók Harryvel és a többiekkel a vállukon odatódulnak a dobogó elé, ahol Dumbledore várta őket a győztesnek járó hatalmas kupával.
Ha ekkor lett volna egy dementor a közelben… Harry átvette a kupát a zokogó Woodtól, és a magasba emelte. Lucy boldogan figyelte, hogyan ünnepli mindenki a bátyját, és közben arra gondolt, hogy ebben a percben a világ legfényesebb patrónusát is meg tudná idézni.
Draco Malfoy lesújtva hagyta el a pályát. A piros kokárdát viselő embertömeg Potteréket ünnepelte, kiabáltak, ujjongtak, sírtak, de közben abba nem hagyták az ünneplést. Draco rekordidő alatt öltözött át és olyan gyorsan hagyta el az öltözőt, hogy még a mardekáros szurkolók előtt ért fel a kastélyba.
Nem tudta elhinni, hogy vesztett. Potter az egész iskola előtt győzte le. Csak a seprűje miatt, gondolta Draco keserűen. Csak a seprűje miatt tudott nyerni. Ha neki, Draconak is egy Tűzvillámja lett volna, más eredmény született volna. Ám most még ez se tudta egy kicsit se jobb kedvre deríteni. Olyan csalódott volt, mint még soha.
Még a pincében is hallotta az ünneplő tömeg kiabálását. Úgy érezte, bármerre megy, nem fog tudni elmenekülni a griffendélesek örömétől - és ezáltal az ő vereségének szörnyű érzésétől.