Chapter 41

Trelawney professzor jóslata

Lucy eufórikus hangulata több mint egy hétig tartott. Úgy tűnt, még az időjárás is a győztesekkel ünnepel: a június közeledtével korai kánikula köszöntött be, s a diákoknak semmi máshoz nem volt kedvük, csak sétálgatni a parkban, egy nagy üvegből jégbe hűtött töklevet iszogatni, esetleg lejátszani egy-egy köpkőmeccset, vagy épp nézegetni a tó felszínén lustán lebegő óriáspolipot.

Ezek közül azonban semmit nem tehettek meg. Damoklész kardjaként lebegett a fejük fölött a közelgő vizsgaidőszak, így parkbéli lustálkodás helyett a kastély ódon falai között kuksoltak, és erőnek erejével igyekeztek ellenállni az ablakokon betóduló nyári illatár csalogató kísértésének. Csodák csodájára, néha még Fredet és George-ot is magoláson lehetett kapni, tanulniuk kellett az R. B. F. (Rendes Bűbájos Fokozat) vizsgáikra. Percy a Roxfort kínálta legmagasabb szintű vizsgát, a RAVASZ-t (Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlatot) készült letenni. Mivel a Mágiaügyi Minisztériumban szeretett volna álláshoz jutni, színjelessel kellett diplomáznia. A vizsgadrukk ingerlékennyé tette, így súlyos büntetésre számíthatott az, aki esténként a klubhelyiségben hangoskodni merészelt. Volt azonban valaki, aki Percynél is jobban izgult a vizsgák miatt: Hermione.

Harry, Lucy és Ron abba már beletörődtek, hogy sosem fogják megtudni, miként képes a lány egyszerre több órára járni, mikor azonban meglátták Hermione vizsgabeosztását, nem tudták tovább türtőztetni magukat. A kézzel írott táblázat első oszlopa így festett:

HÉTFŐ
9 óra - Számmisztika
9 óra - Átváltoztatástan
Ebéd
13 óra - Bűbájtan
13 óra - Rúnaismeret

- Hermione - fogott bele óvatosan Lucy, felkészülve arra, hogy a lány az első szó után dührohamot kap. - Mondd csak… biztos, hogy így gondoltad ezt a beosztást?

- Mi van? - reccsent rá Hermione, majd kezébe vette a táblázatot, és gyorsan átolvasta. - Igen, persze, pontosan így gondoltam.

- Ha megkérdezem, hogyan akarsz egyszerre két vizsgát letenni, számíthatok a válaszodra? - érdeklődött Harry.

- Nem - hangzott a tömör felelet. - Nem láttátok valahol a számmisztika könyvemet?

- Dehogynem, kölcsönvettem könnyű esti olvasmánynak - morogta maga elé Ron. Hermione kotorászni kezdett a pergamenkupacok között, de ekkor szárnycsattogás ütötte meg a fülüket. Árész röppent be a nyitott ablakon, csőrében egy lepecsételt levéllel.

- Hagridtól jött - állapította meg Lucy, miközben feltörte a pecsétet. - Azt írja, hogy… hatodikára tűzték ki Csikócsőr újabb tárgyalását.

- Azon a napon lesz az utolsó vizsgánk - jegyezte meg Hermione, és tovább kutatott a könyve után.

- Itt tartják a Roxfortban - folytatta a levél ismertetését Lucy. - Leküldenek valakit a minisztériumból… és lejön egy hóhér.

Hermione döbbenten kapta fel a fejét.

- Rögtön egy hóhért is küldenek a tárgyalásra? De hisz ez olyan, mintha már előre döntöttek volna!

- Pontosan olyan - bólintott sötéten Harry.

- Ez nem igazság! - háborgott Ron. - Akkor minek rágtam magam végig azon a sok unalmas könyvön? Ezt nem tehetik!

Lucynak azonban az a szörnyű gyanúja támadt, hogy már Mr Malfoy meghozta a végső döntést a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság nevében. Draco, aki az elvesztett kviddicsdöntő után egy ideig feltűnően visszahúzódó volt, az utóbbi napokban ismét megtalálta a hangját. Kaján megjegyzései mind arról szóltak, hogy elintézettnek tekinti a hippogriff ügyét, és roppant elégedett saját intrikusi teljesítményével. Lucy, valahányszor fültanúja volt egy ilyen megnyilvánulásnak, erős kísértést érzett, hogy kövesse Hermione példáját, és képen törölje Malfoyt. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy se ő, se barátai nem kereshették fel Hagridot a kunyhójában, mivel a szigorított biztonsági előírások továbbra is érvényben voltak, és se Harry, se Lucy nem mert lemenni a titkos járatban elrejtett láthatatlanná tévő köpenyért.

A vizsgahét kezdetével szokatlan csend borult a kastélyra. Hétfő délben a harmadévesek hamuszínű arccal kullogtak ki az átváltoztatástan-teremből, a folyosón lemondóan beszámoltak egymásnak teljesítményükről, és kórusban panaszkodtak a nehéz vizsgafeladatokra - különösen arra, amelyben vörösfülű ékszerteknőssé kellett változtatniuk egy teáskannát. Hermione mindenkinek az idegeire ment, mikor hangosan sopánkodni kezdett, hogy az ő ékszerteknősének csak halványpiros volt a füle. A többieknek ennél sokkal súlyosabb gondjaik voltak.

- Az enyémnek kancsócsőr volt a farka helyén…

- Az normális, ha egy teknősnek gőzölög az orra?

- Az enyémnek porcelánból volt a páncélja. Az nagy hiba?

Épp csak annyi idejük volt, hogy sebtében megebédeljenek, és már kezdődött is a bűbájtanvizsga. Flitwick professzor valóban a vidító varázst adta fel. Lucy izgalmában kicsit eltúlozta a dolgot, és Harry, akin bemutatta tudását, egy órán át nevetőgörcsben fetrengett. Vacsora után a diákok hanyatt-homlok rohantak a klubhelyiségekbe - no nem pihenni, hanem hogy átismételjék a legendás lények gondozását, a bájitaltant és az asztronómiát.

Másnap reggel először a legendás lények gondozásából vizsgáztak. Hagrid nem vette valami komolyan a dolgát, látszott, hogy a gondolatai egészen máshol járnak. Bevitt a terembe egy befőttesüvegnyi friss futóférget, és kijelentette, hogy az megy át a vizsgán, akinek a férge az óra végén is életben lesz. Mivel a futóférgek akkor érezték magukat a legjobban, ha békén hagyták őket, a feladat nem volt valami nehéz, ráadásul Lucyéknak végre alkalmuk volt szót váltani Hagriddal.

- Csikócsőr kedélybeteg lett - mondta a vadőr, s közben Harry futóférge fölé hajolt, mintha ellenőrizni akarná annak egészségi állapotát. - Túl sok ideig volt bezárva. De holnapután véget ér a rabsága… vagy így, vagy úgy.

A délutáni bájitaltanvizsga majdnem teljes kudarccal végződött. Lucy alig tudta besűríteni az észbontó kompótját, s Piton, miután egy darabig élvezettel figyelte ügyetlenkedését, gyanúsan rövid bejegyzést biggyesztett a füzetébe. Pedig Lucy úgy érezte, hogy a főzete pontosan olyan lett, mint amit Piton előírt.

Az asztronómiavizsgát éjfélkor tartották, a kastély legmagasabb tornyában, szerda reggel aztán következett a mágiatörténet, amit Lucy kínkeservesen végigszenvedett, majd szerda délután gyógynövénytanból vizsgáztak a nyitott üvegházakban, a tűző napon. Azután leégett nyakkal visszatértek a klubhelyiségbe a könyveikhez, és azzal vigasztalódtak, hogy huszonnégy óra múlva már túl lesznek az egészen.

Az utolsó előtti vizsgát, a sötét varázslatok kivédését, csütörtök reggelre tűzték ki. Lupin professzor izgalmas feladatot készített elő számukra: végig kellett menniük a parkban felépített akadálypályán, amely egy kákalagot rejtő tavacskából, egy rőtsipkásoktól nyüzsgő aknamezőből, egy bicegócos mocsárból és egy régi ládából állt. Ez utóbbiban egy mumus várta a vizsgázókat.

- Kitűnő, Lucy - bólintott elismerően Lupin, miután Lucy kimászott a ládából. - Jelesre vizsgáztál.

Lucy jókedvre derült a sikertől, bár a mumus-Voldemorttal majdnem meggyűlt a baja, Harry szavai azonban erőt adtak neki. Megállt a pálya szélén, hogy megnézze, hogyan teljesítenek a többiek.

Harry úgyszintén hibátlanul teljesítette az összes akadályt - mikor kimászott a ládából, vigyorogva pacsizott Lucyvel és ő is megállt, hogy megnézze a többieket. Ron ügyesen vette az első két akadályt, de a bicegócnak sikerült becsalogatnia őt az ingoványba, ahonnan derékig sárosan mászott ki. Hermionénak a mumussal gyűlt meg a baja, alig néhány másodperc után sikoltozva kiugrott a ládából.

- Hermione - nézett rá döbbenten Lupin. - Mi a baj?

- M-M-McGalagony professzor - dadogta Hermione, és a ládára mutogatott. - Azt mondta, mindenből megbuktam!

Eltartott vagy öt percig, mire sikerült megnyugtatniuk Hermionét. Végül a lány úgy-ahogy összeszedte magát, és barátaival együtt elindult a kastély felé. Ron még mindig kuncogott Hermione mumusán, de mielőtt összeveszhettek volna, valami más vonta magára a figyelmüket.

A tölgyfaajtóhoz vezető lépcsősor tetején egy hajszálcsíkos köpönyeget viselő, verejtéktől gyöngyöző homlokú férfi állt - Cornelius Caramel. A miniszter gondolataiba mélyedve meredt a park felé, s csak akkor zökkent ki töprengéséből, mikor észrevette Harryt.

- Szervusz, Harry! - köszöntötte a fiút. - Csak nem vizsgázni voltál? De már nincs sok hátra, igaz?

- Nincs - felelte Harry. Lucy, Ron és Hermione, akik nem ismerték személyesen a minisztert, zavartan tébláboltak a háttérben.

- Á, ő volna a kedves húgod? - kérdezte Caramel Harrytől, mikor észrevette Lucyt.

- Lucy Potter - mutatkozott be Lucy, miközben kezet fogott a férfival.

- Cornelius Caramel - mondta Caramel. - Nagyon örvendek. Sokat hallottam már rólad - elsősorban az ígéretes varázsképességeidről.

- Öhm… köszönöm - motyogta Lucy zavartan. Ő nem érezte tehetségesebbnek magát bárki másnál; főleg, ha Hermione is a közelben volt.

Caramel a tó felé pillantott.

- Gyönyörű napunk van - szólt. - Milyen kár, milyen kár…

Mélyet sóhajtott, majd újból Harry és Lucy felé fordult.

- Szomorú ügyben járok itt. A Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság elítélt egy megvadult hippogriffet, és kellett nekik egy tanú, aki végignézi a kivégzést. Mivel én úgyis Roxmortsba készültem a Black-ügyből kifolyólag, beugrottam a szerepre.

Ron előrelépett.

- Úgy érti, miniszter úr, hogy a fellebbezési eljárás már lezárult? - kérdezte.

Caramel kissé megütközve nézett Ronra.

- Nem, nem, délután még lesz egy tárgyalás - felelte.

- Akkor az is lehet, hogy nem lesz semmiféle kivégzés! - húzta ki magát Ron. - Lehet, hogy a hippogriffet felmentik!

Mielőtt Caramel válaszolhatott volna, két másik varázsló tűnt fel a tölgyfaajtóban: egy reszketeg aggastyán és egy izmos, fekete bajuszos férfi. Lucy arra következtetett, hogy a Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság képviselői állnak előtte, mivel a hajlott korú varázsló Hagrid kunyhója felé hunyorított, és cérnavékony hangon így szólt:

- Istenem, istenem, öreg vagyok én már ehhez… Kettőkor kezdünk, igaz, Caramel?

A bajuszos varázsló a derékszíjához emelte kezét, Lucy odanézett, és látta, hogy a férfi széles hüvelykujja végigfut egy fényes bárd éle mentén. Ron már nyitotta a száját, hogy elmondja véleményét, de Hermione figyelmeztetően oldalba bökte, és fejével a tölgyfaajtó felé intett.

- Miért nem hagytál beszélni? - kérdezte szemrehányóan Ron, mikor beléptek a nagyterembe. - Hát nem láttad? Még bárdot is hoztak magukkal! Ez nekik igazságszolgáltatás!?

- Ron, az apád a minisztériumban dolgozik - rázta a fejét Hermione, de látszott, hogy ő is fel van háborodva. - Nem kezdhetsz el szemtelenkedni a főnökével! Ha Hagrid délután összeszedi magát, és elmondja mindazt, amit a szájába rágtunk, nem végezhetik ki Csikócsórt…

Lucy azonban tudta, hogy Hermione maga sem hiszi, amit mond. Néhány óra múlva az utolsó vizsgán is túl lesznek - ettől a tudattól rajtuk kívül mindenki megkönnyebbült. Míg a többiek egymás szavába vágva meséltek nyári terveikről, Harry, Lucy, Ron és Hermione hallgattak - nekik egyre csak Hagrid és Csikócsőr járt az eszükben.

Harrynek, Lucynak és Ronnak a jóslástanvizsga maradt legutoljára, Hermionénak a mugliismeret. Ebéd után együtt indultak el a márványlépcsőn, majd Hermione az első emeleten elvált a hármastól, akik továbbmentek, egészen fel a hetedikre. Nem egy társuk már ott üldögélt a csapóajtóhoz vezető csigalépcsőn, s többen még most, az utolsó percekben is a tételeket bújták.

- Egyenként hív be minket - tájékoztatta Lucyékat Neville, miután azok leültek mellé a lépcsőre. Neville ölében ott feküdt a Jövő zenéje, a gömbkémlelést taglaló fejezetnél fellapozva. - Nektek sikerült akár egyszer is látni valamit a kristálygömbben?

- Nem - felelte velősen Ron, és az órájára nézett. Lucy tudta, miért: Ront a vizsgánál sokkal jobban érdekelte Csikócsőr közelgő tárgyalása.

A toronyszoba előtt kígyózó sor csigalassúsággal haladt. Ha egy diák végzett, a többiek nyomban kérdezgetni kezdték:

- Mit volt a feladat? Nehéz volt?

Azonban egy vizsgázó sem volt hajlandó felvilágosítást adni.

- Trelawney megjósolta, hogy ha elárulom nektek, mit kérdezett, szörnyű balesetem lesz! - hebegte rémülten Neville, miközben lefelé mászott az ezüstlétrán. Harry, Lucy és Ron addigra elérték a csigalépcső tetejét.

- Elég átlátszó duma - dohogott Ron. - Kezdem azt hinni, hogy Hermionénak igaza volt. - Itt hüvelykujjával a csapóajtó felé bökött. - Ez a nő profi szélhámos.

- Egyetértek - bólintott Harry, és az órájára nézett. Két óra volt. - Csak ne húzná így az időt.

- Én már csak túl akarok lenni ezen az egészen, hogy utána a színét se lássam annak a nőnek - motyogta Lucy.

Kisvártatva megjelent a létrán Parvati. Arca csakúgy sugárzott a büszkeségtől.

- A tanárnő azt mondta, belőlem akár igazi jövendőmondó is lehet! - újságolta. - Egy csomó mindent láttam… Na, sok sikert!

Azzal le is szaladt a csigalépcsőn, hogy csatlakozzon Lavenderhez.

- Ronald Weasley - búgott fel a jól ismert, fátyolos hang a fejük felett. Ron fintorogva Harryre pillantott, majd felkapaszkodott a létrán, és eltűnt a csapóajtó mögött. Harry és Lucy, akik az utolsók voltak a sorban, egyedül maradtak. Leültek a földre, hátukat a falnak vetették, és hallgatták az ablaküveget ostromló légy zümmögését. Lucy gondolatai Hagrid kunyhója körül jártak.

Beletelt vagy húsz percbe, mire Ron pipaszárlábai végre megjelentek a létrán. Harry és Lucy feltápászkodtak a földről.

- Na, hogy ment? - érdeklődött Harry.

- Hagyjuk - legyintett Ron. - Semmit nem láttam, úgyhogy kitaláltam mindenféle zagyvaságot. Nem hiszem, hogy bevette…

- Harry Potter! - hallatszott Trelawney hangja.

- Találkozunk a klubhelyiségben - búcsúzott Harry, majd felmászott a létrán.

Lucy ezután egyedül ült a földön és csak azon imádkozott, hogy Harry gyorsan végezzen. Most döntötte el, hogy jövőre biztosan leadja a jóslástant - még egy ilyen évet ezzel a nővel nem fog kihúzni és így legalább több szabadideje marad.

Tíz perccel később kinyílt a csapóajtó, de Harry nem mászott le a létrán. Odaföntről furcsa zajok hallatszottak, amik rossz érzéseket keltettek Lucyban. Lassan felkapaszkodott a létrán és fülelt.

- Harry…? - kérdezte tétován, majd vett egy mély levegőt és felmászott a csapóajtón.

A toronyszobában tikkasztó hőség volt. A sötétítőfüggönyök ezúttal is össze voltak húzva, a kandallóban lángolt a tűz, s a levegőben olyan émelyítő füstölőillat terjengett, hogy Lucyt elfogta a köhögés. Azonban, amikor meglátta Harry alakját, ahogy lassan Trelawney felé közeledett, összerándult a gyomra. Sehogyan sem tetszett neki, amit látott.

Trelawney professzor az ég felé meredt, és az egész teste megfeszült, mintha valami merevgörcs tört volna rá. Nem sokkal később pedig megszólalt - de nem a fátyolos, halk hangján, hanem élesen, rekedten, mint egy varjú.

- A Sötét Nagyúr most erőtlen s magányos. Hívei elfordultak tőle. Szolgája tizenkét éve rabságban senyved. Ma este, még éjfél előtt, a szolga kiszabadul, és visszatér urához. Segítségével a Sötét Nagyúr erőre kap, s hatalma rettentőbb lesz, mint valaha. Ma este… éjfél előtt… a szolga… visszatér urához…

Trelawney feje ernyedten előrebukott. Egy pillanatig csend volt, majd a tanárnő nyögött egyet, és felkapta a fejét. Lucy gyorsan lemászott a létrán, nehogy a jósnő meglássa.

Fél perccel később Harry is megérkezett, aki láthatóan sokkos állapotban volt az előbbi után.

- Ez meg mi volt? - kérdezte Lucy.

- Te is hallottad?

- Kinyitottad az ajtót, de nem jöttél. Rossz érzésem támadt, felmásztam, és…

- Fogalmam sincs. Egyik pillanatról a másikra egyszer csak így kezdett beszélni. Aztán meg úgy tűnt, hogy semmire sem emlékszik az egészből. Arra se emlékezett, amit mondott; azt hitte, csak elbóbiskolt a meleg miatt…

Lucy és Harry csak meredtek egymásra, miközben némán próbálták kibogozni a dolog értelmét. Ha ez tényleg az volt, aminek tűnt…

- Lucy Potter! - hallották meg Trelawney hangját, ami ismét a régi volt.

- A klubhelyiségben találkozunk - mondta Harry, majd elsietett.

Lucy konkrétan arra sem emlékezett, hogy mit mondott Trelawney-nak a vizsgán. A feje tele volt Csikócsőr tárgyalásával, meg azzal, amit hallott. Valahányszor a tanárnőre nézett, mindig a befelé fordult szeme és érdes hangja jutott eszébe. Ha ez tényleg egy igazi jóslat volt…

Trelawney szavai még akkor is a fülében csengtek, mikor elhagyta a toronyszobát, végigsétált a folyosókon, és elhaladt a biztonsági trollok mellett. Nevető, tréfálkozó diákok jöttek szembe vele a folyosón, mindenki a parkba igyekezett, hogy kiélvezze a régen várt szabadság első óráit. Mire Lucy a klubhelyiségbe ért, az már majdnem üres volt, csak Harry, Ron és Hermione üldögéltek az egyik sarokban.

- Nem tudom, Harry mesélte-e már nektek… - zihálta Lucy. - Az történt, hogy…

A többiek felpillantottak rá, s komor arcuk láttán Lucy elharapta a mondatot.

- Csikócsőrt elítélték - szólt megsemmisülten Ron. - Ez az előbb jött Hagridtól.

Az újabb levélen nem voltak könnyfoltok, de írójának annyira remegett a keze, hogy a szöveg szinte olvashatatlan volt.

Teljes kudarc. Az ítéletet napnyugtakor hajtják végre. Nem tehettek semmit.
Ne gyertek le. Jobb, ha nem látjátok.
Hagrid

- Igenis lemegyünk - jelentette ki eltökélten Lucy. - Nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel, amíg ő odalent a hóhérra vár.

Ron az ablakhoz lépett, és kibámult a parkba.

- Napnyugtakor lesz… - szólt. - Nem engednek ki minket. Főleg Harryt és téged nem, Lucy…

Harry a tenyerébe temette az arcát.

- Ha legalább nálunk lenne a láthatatlanná tévő köpeny… - motyogta megsemmisülten.

- Miért, hol van? - kérdezte Hermione.

Harry röviden elmesélte, hogyan rejtette el a köpenyt a félszemű boszorka szobra alatti alagútban.

- … És ha Piton rajtakap, hogy megint a szobornál ólálkodom, akkor nekem végem - fejezte be beszámolóját. Hermione bólintott.

- Ha téged rajtakap… Mit mondtál, hogy kell kinyitni a boszorka púpját?

- Rákoppintasz, és azt mondod: „Dissendium" - felelte vállvonogatva Lucy. - De miért…

Hermione nem várta meg a mondat végét. Felpattant, a portrélyukhoz rohant, s mielőtt barátai észbe kaphattak volna, már be is csapódott mögötte a festmény.

- Csak nem akar lemenni érte? - hitetlenkedett Ron.

Pedig Hermione pontosan arra készült. Negyedórával később, mikor visszatért, már nála is volt az ezüstösen csillogó köpeny.

- Hermione, az utóbbi időben rád se lehet ismerni - csóválta a fejét Ron. - Felpofozod Malfoyt, kirohansz Trelawney órájáról, és most ez…

Hermione büszkén kihúzta magát.

Mikor eljött a vacsora ideje, Harry a talárja alá rejtette a köpenyt, majd Lucyékkal együtt csatlakozott a nagyterem felé induló sokasághoz. Vacsora után azonban nem tértek vissza a Griffendél-toronyba, helyette észrevétlenül beosontak egy üres földszinti helyiségbe, s ott várakoztak, amíg a bejárati csarnok el nem csendesedett. Miután becsapódott a nagyterem ajtaja az utolsóként távozók mögött, Hermione óvatosan kikukucskált a bejárati csarnokba

- Tiszta a levegő - jelentette suttogva. - Köpenyt fel…

Szorosan össze kellett bújniuk, hogy beférjenek a bűvös köpeny alá. Lábujjhegyen átvágtak a csarnokon, majd kiosontak a tölgyfaajtón, és elindultak a parkon át. A nap már alacsonyan járt, sugarai aranysárgára festették a Tiltott Rengeteg fáinak csúcsát.

Néhány perc gyaloglás után megérkeztek Hagrid kunyhójához, s Harry bekopogott. Beletelt bő egy percbe, mire kinyílt az ajtó. Hagrid sápadtan, reszkető tagokkal állt előttük.

- Csak mi vagyunk - szólt fojtott hangon Harry. - A láthatatlanná tévő köpeny van rajtunk. Engedj be, akkor levesszük.

Hagrid utat engedett nekik.

- De hisz megírtam, hogy ne gyertek le - suttogta szemrehányóan, miközben becsukta mögöttük az ajtót.

Lucyék kibújtak a köpeny alól. Hagrid nem zokogott, és nem is vetette a nyakukba magát. Úgy viselkedett, mint akinek fogalma sincs róla, hogy hol van, és mihez kezdjen. Kába tehetetlenségében még sajnálatraméltóbb volt, mint ha sírt volna.

- Főzök egy teát - szólt, és remegő kézzel a vízforraló kanna után nyúlt.

- Hol van Csikócsőr, Hagrid? - kérdezte óvatosan Lucy.

- Hát… odakint - felelte a vadőr. Megpróbált tejet tölteni egy kancsóba, de helyette az asztalt árasztotta el. - Kipányvázva hátul a tökágyásnál. Gondoltam, hadd lássa még egyszer az erdőt, hadd szívjon friss levegőt, mielőtt…

Hagridnak most már olyan hevesen remegett a keze, hogy elejtette a tejeskancsót, s az ezer darabra tört a padlón.

- Hagyd csak, majd én - szólt Hermione, azzal sietve hozzálátott, hogy eltakarítsa a romokat.

Hagrid leroskadt egy székre, és megtörölte verejtékező homlokát.

- Van egy másik kancsó a szekrényben - motyogta.

Lucy Harryre és Ronra pillantott, akik tanácstalanul néztek vissza rá.

- Nem tudom elhinni, hogy nincs segítség - csóválta a fejét Harry, és leült Hagrid mellé. - Dumbledore biztosan…

- Dumbledore mindent megpróbált - vágott a szavába a vadőr -, de az ítéletet nem másíthatja meg. Hiába mondta el, hogy Csikócsőr ártalmatlan, a bizottság beijedt… Tudjátok, miféle ember Lucius Malfoy… gondolom, megfenyegette őket… Macnair, a hóhér pedig Malfoy régi barátja… de nem fog sokáig szenvedni szegény… és végig ott leszek mellette…

Hagrid nagyot nyelt. Tekintetével kétségbeesetten pásztázta a szobát, mintha abban reménykedne, hogy valamelyik sarokban gyógyírt talál a fájdalmára.

- Dumbledore is lejön. Írt nekem ma reggel. Itt akar lenni velem, amikor… eljön az idő. Dumbledore jó ember. Nagyon jó ember…

Hermione, aki eddig a szekrényben keresgélt, csendesen szipogni kezdett. Mikor a tartalék tejeskancsóval a kezében barátai felé fordult, mind látták rajta, hogy a könnyeivel küszködik.

- Mi is itt maradunk veled - mondta Lucy eltökélten.

Hagrid azonban a fejét rázta.

- Nem, nektek vissza kell mennetek a kastélyba. Nem akarom, hogy végignézzétek. Különben sem lett volna szabad lejönnötök. Ha Caramel és Dumbledore itt találnak benneteket, abból nagy baj lehet.

Hermione szeme elfátyolosodott. Hogy elrejtse Hagrid elől könnyeit, gyorsan elfordult, és folytatta a teakészítést. Mikor azonban a tejesüveggel a kezében a kancsó fölé hajolt, egyszerre felsikoltott.

- Ron! Ez… ez nem lehet igaz! Itt van Makesz!

Ron megütközve meredt rá.

- Mit beszélsz?

Hermione az asztalhoz lépett, és megfordította a kancsót, Abból visítás és vad kaparászás hallatszott, majd kipottyant belőle Makesz, a patkány.

- Makesz! - hebegte elképedve Ron. - Hogy kerülsz te ide?

Azzal kezébe vette az állatot, és a fény felé emelte. Makesz szörnyű állapotban volt. Jóformán csontvázzá fogyott, jókora foltokban hiányzott a szőre, és kétségbeesett kapálózásából ítélve az idegei is végképp felmondták a szolgálatot.

- Nyugalom, Makesz - csitította Ron. - Nincs itt a macska. Senki nem akar bántani téged.

Hagrid hirtelen az ablak felé fordult, és felpattant. Máskor pirospozsgás arca egyszerre olyan színt öltött, mint a legfehérebb pergamen.

- Jönnek…

Erre Harry, Lucy, Ron és Hermione is az ablak felé kapták a fejüket. A kastély bejárati lépcsőjén négy férfi vonult lefelé. Az élen haladó Albus Dumbledore ezüst-ősz szakálla megcsillant a lemenő nap fényében. Mögötte Cornelius Caramel haladt, őt pedig az öreg bizottsági tag és Macnair, a hóhér követte.

- Indulnotok kell - szólt Hagrid, aki most újra egész testében remegett. - Nem találhatnak itt titeket… no, menjetek már…

Ron a zsebébe tuszkolta Makeszt, Hermione pedig felkapta a köpenyt.

- Hátul engedlek ki titeket - mondta Hagrid.

Az ajtón át a hátsó kertbe jutottak. Lucy úgy érezte, mintha egy rossz álomba csöppent volna, s ez az érzése csak erősödött, mikor megpillantotta a tökágyás kerítéséhez kikötött Csikócsőrt. A hippogriff érezte, hogy valami készül, nyugtalanul forgatta a fejét, s karmos lábával a földet kaparta.

- Semmi baj, Csikó - nyugtatgatta Hagrid. - Itt vagyok… - Azután barátaihoz fordult.

- Induljatok - szólt. - Menjetek…

Harry, Lucy, Ron és Hermione azonban nem mozdultak.

- Hagrid, nem hagyhatunk itt…

- Elmondjuk nekik, mi történt valójában…

- Valamit csak tehetünk...

- Nem ölhetik meg…

- El kell mennetek! - csattant fel Hagrid. - Még csak az hiányzik, hogy titeket is megbüntessenek!

Nem volt mit tenni. Alighogy Harry, Lucy, Ron és Hermione magukra kanyarították a bűvös köpenyt, már hallották is a kunyhó ajtajához érkező férfiak hangját. Hagrid arra nézett, ahol a gyerekek eltűntek.

- Menjetek - szólt rekedten. - Ne nézzétek végig, és ne is hallgatózzatok…

Azzal sietve elindult a kunyhó felé, hogy ajtót nyisson.

Harry, Lucy, Ron és Hermione a döbbenettől kábán, botladozva elindultak. Még meg sem kerülték a kunyhót, amikor az ajtó csattanva bezárult a négy férfi mögött.

- Gyertek, siessünk - suttogta Hermione. - Nem akarom hallani…

Elindultak a kastély felé vezető füves emelkedőn. A nap már félig eltűnt a Tiltott Rengeteg fái mögött, de nyugaton még rubinpirosra festette az eget az alkonyat.

Ron egyszerre megtorpant.

- Kérlek, Ron, menjünk - rimánkodott Hermione.

- Jó, jó, csak… Makesz… nem akar nyugton maradni…

- Akkor üsd le, vagy valami, nem akarom végignézni - kérlelte Lucy és nyugtalanul pislogott a vadőrlak irányába.

Ron előregörnyedve igyekezett a zsebében tartani a patkányt, de az teljesen megvadult. Visított, kapálózott, mi több, meg akarta harapni a gazdáját.

- Megőrültél, Makesz? - sziszegte mérgesen Ron. - Én vagyok az!

Mögöttük kinyílt egy ajtó, és férfihangok hallatszottak.

- Könyörgök, Ron, menjünk már, most fogják megölni! - rémüldözött Hermione.

- Megyünk… Makesz, maradj már veszteg!

Végre továbbindultak. Lucy, akárcsak Hermione, a legszívesebben befogta volna a fülét, hogy semmit ne halljon abból, ami a kunyhó mögött zajlik. Ron pár lépés után megint megállt.

- Nem bírok vele… Makesz, fogd már be a szád, a végén lebukunk miattad…

A patkány torkaszakadtából visított, de a hangja nem tudta elnyomni a Hagrid kertje felől érkező zajokat. Egy darabig úgy tűnt, mintha a négy férfi egymás szavába vágva vitatkozna, azután egy pillanatig csend volt, majd suhintás és tompa puffanás hallatszott.

Lucy és Hermione megtántorodtak.

- Megtették… - suttogta holtra váltan Harry. - Ez nem lehet igaz. Tényleg megtették…

Draco tudta, hogy ma van a nagy nap. Hogyne tudta volna? Az apja mindenről tájékoztatást adott. A behemót Hagrid persze fellebbezett, de hát maga sem hihette, hogy megúszhatja azt, ha a szörnyetege rátámad Draco Malfoyra.

Egyedül azt viselte nehezen, ahogy Lucy bámult rá. Potter, Weasley és Granger dühe és gyűlölete a legkevésbé sem érdekelte, de Lucyét nem tudta figyelmen kívül hagyni. Elvégre Draco olyasvalakit sebzett meg, mondhatni tönkretett, aki a lánynak fontos. De hát ezt akarta, nem? Az ilyen cselekedetei bizonyítják, hogy pontosan úgy viselkedik, ahogy azt a Malfoy család sarjától elvárják. Akkor meg miért foglalkozik egy kis félvér véleményével, akinek a nevén kívül semmije sincs?

Fogalma sem volt, hogy ezt vajon ő maga is elhiszi-e. A fejében egyre jobban összekuszálódott az, hogy ő mit gondol valójában, meg hogy mit kellene gondolnia, hogy lassan már azt nem tudta megmondani, hogy ő maga kicsoda.