Chapter 45

Az azkabani fogoly

A sötét kórterem eltűnt, s Lucy úgy érezte, mintha iszonyatos sebességgel repülne hátrafelé. Elmosódott, tarka foltok suhantak el mellette, a dobhártyáját mintha kalapáccsal püfölték volna. Kiáltani próbált, de nem hallotta a saját hangját…

Aztán hirtelen újra szilárd talajt érzett a lába alatt, és egy szempillantás alatt kitisztult a kép… Harry és Hermione mellett állt az üres bejárati csarnokban. A padló kőlapjai fényesen csillogtak a nyitott tölgyfaajtón át beáradó napfényben. Ő és Harry döbbenten fordultak Hermionéhoz. A vékony aranylánc megfeszült, és a nyakukba vágott.

- Hermione, mit… - kezdte Lucy.

- Gyerünk!

Hermione karon ragadta őt és Harryt, és a csarnok túlsó végében álló tisztítószeres szekrényhez vonszolta. Feltépte a szekrény ajtaját, betuszkolta a testvérpárt a felmosóvödrök közé, majd ő is bemászott, és behúzta maga mögött a szekrényajtót.

- Mi ez… hogyan… Mi történt velünk, Hermione? - kérdezte Lucy, és gyorsan kibújt a láncból.

- Visszamentünk az időben - magyarázta suttogva a lány, miközben segített Harrynek kibújni a láncból. - Pontosan három órát.

Harry és Lucy a sötétben megkeresték egymás csillogó tekintetét.

- Csípj meg - szólalt meg Harry, mire Lucy belecsípett testvére karjába. - Rendben, éreztem a fájdalmat, szóval ez nem álom - dörzsölte meg a fiú a karját.

- De hát… - nézett most Lucy döbbenten Hermionéra. - Ezt meg… hogyan?

- Csss! Hallgassátok csak! Lépteket hallok. Lehet, hogy… lehet, hogy mi vagyunk azok.

Hermione a szekrényajtóra szorította a fülét.

- Átvágnak a csarnokon… Igen, ezek mi vagyunk. Most indulunk Hagridhoz!

- Azt akarod mondani… - kezdte lassan Harry -, hogy egyszerre vagyunk idebent és odakint?

- Igen - suttogta Hermione, fülét még mindig az ajtóra tapasztva. - Biztos, hogy mi vagyunk azok… négynél nem lehetnek többen… Lassan megyünk, mert rajtunk van a láthatatlanná tévő köpeny…

Elhallgatott, és a fülét hegyezte.

- Lementünk a lépcsőn…

Hermione aggódó arccal leült egy felfordított vödörre, és eltöprengett. Lucy azonban nem érezte úgy, hogy kifogyott volna a kérdésekből.

- Honnan szerezted ezt a homokórát, vagy mit?

- Időnyerő a neve - suttogta Hermione -, és McGalagony professzortól kaptam. Egész évben nap mint nap használtam, mert csak így tudtam eljutni az összes órámra. Meg kellett esküdnöm McGalagonynak, hogy senkinek nem szólok róla. Mindenféle kérvényeket kellett írnia a minisztériumnak, hogy megkaphassam. Győzködnie kellett őket, hogy mintadiák vagyok, és csakis tanulási célra fogom használni az időnyerőt… Ha egyszerre több órán kellett részt vennem, egyszerűen visszaforgattam az időt. Érted? De… Harry, Lucy, fogalmam sincs, mit vár tőlünk Dumbledore. Miért mondta, hogy menjünk vissza három órával korábbra? Miért lesz ettől jobb Siriusnak?

Harry és Lucy elgondolkozva meredtek a lány arcába.

- Bizonyára történt valami mostanában, amin változtatnunk kellene - töprengett Harry hangosan. - De micsoda? Három órával ezelőtt lementünk Hagridhoz…

- Most van három órával ezelőtt - javította ki Hermione. - És mi most megyünk le Hagridhoz. Hiszen hallottuk, ahogy lemegyünk a lépcsőn…

Lucy a homlokát ráncolta, még a feje is belefájdult a lázas töprengésbe.

- Dumbledore azt mondta, két ártatlan életét is megmenthetjük. - Egyszerre mintha lámpást gyújtottak volna a fejében. - Harry, Hermione, megmentjük Csikócsőrt!

- De hát mit segítünk azzal Siriusnak?

Most már Harry is értette a feladatot, mert átvette a magyarázó szerepét.

- Dumbledore elmondta nekünk, hogy melyik Flitwick szobájának ablaka! Oda zárták be Siriust! Csikócsőr hátán az ablakhoz kell repülnünk, és meg kell szöktetnünk a keresztapánkat! Csikócsőr és Sirius együtt fognak elmenekülni!

A félhomályban is igen jól kivehető volt Hermione rémült fintora.

- Csoda kellene hozzá, hogy mindezt észrevétlenül végigcsináljuk!

- Akkor is meg kell próbálnunk - jelentette ki Lucy. Felállt, és most ő tapasztotta a fülét az ajtónak. - Minden csendes. Gyertek, induljunk…

Óvatosan kinyitotta a szekrényajtót. A bejárati csarnok üres volt. Kimásztak a szekrényből, és lábujjhegyen a tölgyfaajtóhoz szaladtak. Odakint már megnyúltak az árnyékok, és a napsugarak most is aranysárgára festették a Tiltott Rengeteg fáinak csúcsát.

- Ha valaki kinéz a parkba… - nyöszörögte Hermione, és aggodalmasan pislogott a kastély ablakai felé.

- Futni fogunk - döntött Harry. - Egyenesen beszaladunk az erdőbe. Elbújunk a fák között, és onnan figyeljük az eseményeket.

- Rendben - zihálta izgatottan Hermione -, de az üvegházakat megkerülve menjünk. Hagrid ajtajából nem szabad látszanunk, különben megpillanthatjuk magunkat! Lassan elérjük Hagrid kunyhóját!

Lucy úgy határozott, hogy majd útközben gondolja át a lány szavait, és Harry nyomában futásnak eredt. Hermione követte őket. A konyhakerten átvágva berohantak az üvegházak mögé. Ott egy percre megálltak erőt gyűjteni, megbeszélték, hogy melyik oldalról kerülik meg fúriafüzet, azután megkezdték a hosszú sprintet a Tiltott Rengeteg menedéket nyújtó fái felé.

Lucy ért előbb célba. Elrejtőzött a legközelebbi fa mögött, s ott várta be Harryt és Hermionét, akik pár másodperccel később meg is érkeztek.

- Jól van - zihálta a lány. - Most pedig lopózzunk Hagrid házához. De óvatosan, nehogy meglásson minket valaki…

Zajtalan léptekkel elindultak az erdőszéli fák árnyékában. Alighogy megpillantották Hagrid kunyhójának ajtaját, kopogtatást hallottak. Gyorsan beiszkoltak egy öreg tölgyfa mögé, és kétoldalt kilesve figyelték, mi történik. Az ajtó kinyílt, és megjelent a sápadt, reszkető Hagrid. A következő pillanatban Lucy meghallotta Harry három órával előbb mondott szavait:

- Csak mi vagyunk. A láthatatlanná tévő köpeny van rajtunk. Engedj be, akkor levesszük.

Hagrid félreállt.

- De hisz megírtam, hogy ne gyertek le - suttogta, azután becsukta az ajtót.

- Micsoda őrült kaland - csóválta a fejét Harry.

- Menjünk tovább - suttogta Hermione. - Csikócsőr közelében keressünk rejtekhelyet.

Folytatták útjukat a fák között, s végül megpillantották a tökágyás kerítéséhez pányvázott, nyugtalan hippogriffet.

- Most? - suttogta Lucy.

- Nem! - rázta a fejét Hermione. - Ha most szökünk meg vele, az a bizottsági ember meg a hóhér azt fogják gondolni, hogy Hagrid engedte szabadon. Ki kell várnunk, amíg megbizonyosodnak róla, hogy Csikócsőr itt van.

- Akkor kábé egy percünk lesz az akcióra - morogta Lucy. Lassan ő is kezdte úgy gondolni, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztak.

A kunyhóból hangos csörömpölés szűrődött ki.

- Hagrid most töri össze a tejeskancsót - suttogta Hermione. - Mindjárt megtalálom Makeszt…

És valóban, alig két perc múlva felcsendült Hermione sikolya.

- Hermione - fordult a lányhoz Harry. - Mi lenne ha… ha egyszerűen berontanánk, magunkhoz vennénk Pettigrew-t, és…

- Isten ments! - suttogta rémülten Hermione. - Hát még mindig nem érted? Amit most csinálunk, azzal megsértjük a varázslók egyik legfőbb törvényét! Senki nem változtathatja meg a múltat! Senki! Hallottad, mit mondott Dumbledore: ha meglátnak minket…

- De hisz csak mi és Hagrid látnánk minket! - erősködött Harry.

- Harry, szerinted hogyan reagálnál, ha meglátnád magadat, amint önmagadra töröd az ajtót? - kérdezte Lucy felvont szemöldökkel.

- Hát… valószínűleg beleőrülnék - felelte Harry. - Vagy azt hinném, hogy az egész fekete mágia…

- Pontosan! Megzavarodnál, sőt talán rá is támadnál saját magadra! Hát nem érted? McGalagony professzor mesélt nekem azoknak a varázslóknak a sorsáról, akik belepiszkáltak az időbe… Egy csomóan közülük megölték leendő vagy épp múltbeli önmagukat!

- Jó, meggyőztél - visszakozott Harry. - Csak egy ötlet volt. Gondoltam…

Lucy ekkor mindkettőjüket oldalba bökte, és a kastély felé mutatott. Harry és Hermione kissé odébb húzódtak, hogy jobban lássa a távoli tölgyfaajtót. Dumbledore, Caramel, az öreg bizottsági tag és Macnair, a hóhér már a lépcső aljánál jártak.

- Mindjárt kijövünk! - suttogta izgatottan Hermione.

Néhány másodperc múlva kitárult Hagrid kunyhójának hátsó ajtaja, és Lucy meglátta önmagát, amint Harry, Ron, Hermione és Hagrid társaságában kilép a kertbe. Élete legfurcsább élménye volt ott állni a fa mögött, és meglesni a tökágyásban ácsorgó önmagát.

- Semmi baj, Csikó. Itt vagyok… - nyugtatgatta Hagrid a hippogriffet. Azután Lucyékhoz fordult: - Induljatok. Menjetek…

- Hagrid, nem hagyhatunk itt…

- Elmondjuk nekik, mi történt valójában…

- Valamit csak tehetünk…

- Nem ölhetik meg…

- El kell mennetek! Még csak az hiányzik, hogy titeket is megbüntessenek!

Lucy pislogva nézte a múltbéli Hermionét, aki most ráborította Ronra, Harryre és a másik Lucyra a bűvös köpenyt.

- Menjetek. Ne nézzétek végig, és ne is hallgatózzatok…

Ismét kopogtattak a bejárati ajtón. Megérkeztek a kivégzés résztvevői. Hagrid besietett a kunyhóba. Az ajtó félig nyitva maradt mögötte. Lucy a foltokban lelapuló füvet nézte, és hallgatta a négy pár láb lépteinek halk zaját. A köpönyeges Lucy, Harry, Ron és Hermione lassan eltávolodtak… A fák között rejtőző Lucy, Harry és Hermione viszont hallották, mi történik odabent a kunyhóban.

- Hol van a bestia? - kérdezte fagyosan Macnair.

- Odakint - nyöszörögte Hagrid. - Hátul.

Harry gyorsan visszahúzta fejét a fa mögé, mert a kunyhó ablakában megjelent Macnair arca. A hóhér szemügyre vette Csikócsőrt. Azután Caramel hangja szűrődött ki a nyitott hátsó ajtón.

- Nos, öhm, fel kell olvasnom neked a kivégzési parancsot, Hagrid. Ígérem, gyors leszek. Azután alá kell írnod, ahogy Macnairnek is. Macnair, magának is itt kell lennie a felolvasáskor. Ez az előírás…

A hóhér arca eltűnt az ablakból. Eljött a cselekvés ideje.

- Maradjatok itt - suttogta Lucy. - Majd én elhozom.

Mikor ismét felcsendült Caramel hangja, Lucy kilépett a fa mögül, átugrott a tökágyás kerítésén, és Csikócsőr elé lépett.

- A Veszélyes Lények Likvidálását Jóváhagyó Bizottság határozata értelmében a Csikócsőr nevű hippogriff, a továbbiakban: elítélt, június hatodikán napnyugtakor kivégzendő…

Lucy mélyen belenézett Csikócsőr égő narancsszínű szemébe, és meghajolt. A hippogriff térdre ereszkedett, majd újra felállt. Lucy sietve kibontotta a csomót Csikócsőr kötelén.

- …a kivégzés módja lefejezés, végrehajtója a bizottság által kijelölt Walden Macnair…

- Gyerünk, Csikócsőr! - suttogta Lucy. - Segíteni akarunk rajtad. Gyere már! Csendesen… Ne csapj zajt…

- …aláírásukkal tanúsítják. Itt írd alá, Hagrid…

Lucy minden erejével meghúzta a kötelet, de Csikócsőr egy tapodtat se mozdult.

- Akkor hát essünk túl rajta - hallatszott ki a kunyhóból az agg bizottsági tag reszketeg cérnahangja. - Hagrid, talán jobb lesz, ha maga idebent marad.

- Nem, nem, ott akarok lenni mellette… Nem hagyhatom magára…

A léptek zajából ítélve a kunyhóban tartózkodók elindultak az ajtó felé.

- Gyerünk, Csikócsőr - sziszegte Lucy.

Nagyot rántott a hippogriff nyakára feszülő kötélen. Az állat mérgesen csattogtatta a szárnyát, de végre hajlandó volt elindulni. Még mindig háromméternyire voltak az erdő szélétől - a kunyhó ajtajából bárki tisztán láthatta őket.

Ekkor felcsendült a kunyhóban Dumbledore hangja.

- Egy pillanat, Macnair. Magának is alá kell írnia.

A lépések zajában szünet állt be. Lucy újra megrántotta a kötelet. Csikócsőr ingerülten megrázta a fejét, de kissé megszaporázta lépteit.

Az egyik fa mögül kibukkant Hermione falfehér arca.

- Siess!

Lucy hallotta, hogy Dumbledore továbbra is szóval tartja a kunyhóban tartózkodókat. Harmadszor is megrántotta Csikócsőr kötelét, s a hippogriff kelletlenül ügetni kezdett, Végre beértek a fák közé…

- Gyorsan, gyorsan! - sürgette őket Harry. Ő és Hermione is kiugrottak a fa mögül, és ők is megragadták Csikócsőr kötelét. Lucy hátranézett a válla fölött, már nem látta se a kunyhót, se a kertet - vagyis ők sem látszottak onnan.

- Álljunk meg - súgta oda Harrynek és Hermionénak. - Meg ne halljanak minket…

A kunyhó hátsó ajtaja nagy csattanással kicsapódott. Harry, Lucy, Hermione és Csikócsőr mozdulatlanul álltak; úgy tűnt, még a hippogriff is érdeklődve hallgatózik.

Egy pillanatig csend volt. Azután…

- Hol van? - kérdezte az öreg bizottsági tag. - Hol van az állat?

- Az előbb még itt volt! - bizonygatta dühösen a hóhér. - A saját szememmel láttam! Itt állt kipányvázva!

- Roppant különös - szólt Dumbledore higgadt, sőt némileg derűs hangon.

- Csikó! - hebegte Hagrid.

Suhintás, majd puffanás hallatszott. A hóhér dühében a kerítésbe vágta bárdját. Azután felhangzott Hagrid óbégatása, de Lucyék ezúttal értették is, mit mond.

- Megszökött! Megszökött! Eszem azt a drága kis csőrét! Biztos kiszabadította magát! Jól van, Csikó, okos vagy!

Csikócsőr kötele megfeszült. Az állat vissza akart menni Hagridhoz. Harry, Lucy és Hermione a sarkukra állva rángatták vissza.

- Elkötötték a bestiát! - csattant fel a hóhér. - Kutassuk át a birtokot, az erdőt…

- Ugyan már, Macnair - szólt Dumbledore. - Ha Csikócsőrt valóban ellopták, gondolja, hogy a tolvaj gyalog vezette el? Ha meg akarja találni, kutassa át az eget… Hagrid, jól esne egy csésze tea. Sőt, egy pohárka brandyt se utasítanék vissza.

- Ó, hogyne, professzor úr - rebegte Hagrid a boldogságtól elfúló hangon. - Menjünk be, menjünk be…

Harry, Lucy és Hermione a fülüket hegyezték. Léptek zaja és a hóhér halk szitkozódása hallatszott, azután becsapódott egy ajtó, és a kunyhó környékére csend telepedett.

Harry körülnézett.

- És most? - kérdezte.

- Meghúzzuk itt magunkat - felelte kissé zaklatottan Hermione. - Nem csinálhatunk semmit, amíg vissza nem mennek a kastélyba. Azután megvárjuk az alkalmas pillanatot, és felrepülünk Csikócsőrrel ahhoz az ablakhoz. De Sirius csak órák múlva kerül a kastélyba… Jaj, istenem, most jön csak a neheze…

Hermione megszeppenve pislogott az erdő sötét fái felé. A nap lassan lenyugodott.

- Át kell mennünk egy olyan helyre, ahonnan látjuk a fúriafüzet - szólt homlokráncolva Lucy. - Különben nem fogjuk tudni, hol tart a dolog.

Harry és Hermione bólintottak, és megmarkolták Csikócsőr kötelét.

- Rendben, de ne feledd, hogy nem láthatnak meg minket…

Elindultak az erdő széle mentén. A sűrűsödő sötétben belopóztak egy kisebb facsoport mögé, ahonnan szabad rálátás nyílt a fűzfára.

- Ott van Ron! - szisszent fel hirtelen Harry.

A park füvén egy sötét alak szaladt. Kiáltása messzire elhallatszott az esti csendben.

- Hagyd békén… Sicc! Makesz, gyere ide!

Azután még három alak tűnt fel a semmiből. A másik Harry, a másik Lucy és a másik Hermione Ron után rohantak, aki egyszer csak a földre vetette magát.

- Megvagy! Tűnj innen, undok vadállat!

- Ott van Sirius! - mutatott a fűzfára Lucy. A gyökerek között megjelent a hatalmas kutya. Néhány másodperccel később ledöntötte a lábáról Harryt, majd beleharapott Ron karjába…

- Innen nézve még szörnyűbb az egész - motyogta Harry a gyökerek között vergődő Ront figyelve.

- Juj, nézzétek, most pofozott meg a fa… - kommentálta Lucy. - Meg titeket is… Uramisten, de furcsa nézni.

A fúriafűz vadul suhogtatta alsó ágait, a másik Harry, a másik Lucy és a másik Hermione ide-oda szaladgáltak körülötte, de nem sikerült elérniük a törzset. Aztán a fa egyszerre megdermedt.

- Csámpás megérintette a görcsöt - kommentálta Hermione.

- Mi pedig lemászunk - motyogta Harry. - Bent vagyunk…

- Most már csak várnunk kell - jelentette ki Lucy.

Amint a három alak eltűnt az alagútba vezető lyukban, a fúriafűz ismét életre kelt, s szinte azon nyomban közeli léptek zaja hallatszott. Dumbledore, Macnair, Caramel és az öreg bizottsági tag a kastély felé vették útjukat.

- Kis híján találkoztunk velük… - sóhajtott Hermione. - Bárcsak Dumbledore is velünk jött volna…

- Akkor Macnair és Caramel se maradt volna itt - felelte sötéten Lucy. - Bármibe lefogadom, hogy Caramel gondolkodás nélkül ráuszította volna a hóhért Siriusra…

A négy férfi felkapaszkodott a bejárati lépcsősoron, és hamarosan eltűnt Lucyék szeme elől. A park néhány másodpercig néptelen volt, azután újabb szereplő tűnt fel a színen.

- Ott jön Lupin! - mutatott a kastély felé Harry.

A professzor lesietett a lépcsőn, és futva elindult a fúriafűz felé. Lucy felnézett az égre. A hold gomolygó felhők mögött rejtőzött.

Lupin felkapott a földről egy letört ágat, és megérintette vele a fúriafűz görcsét. A fa mozdulatlanná dermedt, és néhány másodperc múlva Lupint is elnyelte a föld alá vezető lyuk.

- Miért nem vette magához a köpenyt? - csóválta a fejét Lucy. - Ott hever a fánál…

Harry hirtelen Hermionéhoz fordult.

- Ha most odarohannék, és elhoznám a köpenyt, Piton nem találná meg, és…

- Harry, nem láthatnak meg minket!

- Hogy bírod ki tétlenül? - csattant fel Harry. - Hogy bírod végignézni?… Megyek, és elhozom a köpenyt!

- Harry, ne! - markolta meg Lucy testvére talárját.

Abban a szempillantásban harsány énekszó csendült fel a közelben. Hagrid kilépett kunyhója ajtaján, és kissé tántorogva elindult a kastély felé. Közben torkaszakadtából gajdolt, és vidáman lengette a kezében tartott jókora butykost.

- Látod? - zihálta Lucy. - Látod, mi történt volna? Nem szabad észrevenniük minket! Csikócsőr, ne!

A hippogriff újra megindult Hagrid felé. Harry és Lucy gyorsan elkapták a kötelét, és nagy nehezen megállították. Hagrid egyre távolodott, Csikócsőr végül feladta a próbálkozást, és szomorúan lecsüggesztette a fejét.

Két perc sem telt bele, és a tölgyfaajtó ismét kinyílt. Ezúttal Piton lépett ki rajta. Ő is egyenesen a fúriafűz felé vette útját.

Harry és Lucy ökölbe szorult kézzel nézték a bájitaltantanárt. Az megállt a fa közelében, és körülnézett. Azután lehajolt a földre, s mikor felegyenesedett, már a kezében volt a láthatatlanná tévő köpeny.

- Vedd le róla a mocskos kezedet - sziszegte Harry.

- CSSSS!

Piton ugyanazzal az ággal dermesztette meg a fűzfát, amit Lupin is használt. Magára terítette a köpenyt, és hamarosan ő is eltűnt a gyökerek között.

- Jól van - bólintott Hermione. - Mindnyájan bent vagyunk… most már csak meg kell várnunk, amíg visszatérünk…

A lány a legközelebbi fa törzséhez csomózta Csikócsőr kötelét, azután leült a földre, és felhúzott térde köré fűzte a karját.

- Egyvalamit nem értek. Miért nem bántották Siriust a dementorok? Mielőtt elájultam, még láttam őket. Nagyon sokan voltak…

Harry és Lucy leültek a lány mellé. Lucy elmondta neki, hogyan tátotta rá száját a dementor, Harry pedig azt, hogyan sietett a segítségükre a tó víztükrén nyargaló, ezüstszín csodalény.

Hermione álmélkodva hallgatta a történetet.

- De hát mi volt az?

- A dementorok elmenekültek előle - felelte Lucy -, vagyis csak egyvalami lehetett: egy igazi, erős patrónus.

- Ki idézte meg?

Lucy nem válaszolt. Újra maga előtt látta a tó túlsó partján álló alakot és azt, aki mögötte állt. Emlékezett rá, hogy kiket vélt felismerni bennük… de a feltételezés túlságosan is abszurd volt. Harryre nézett, de elég volt egy pillantást vetnie bátyja arcára, hogy tudja: a fiú ugyanarra a következtetésre jutott, mint ő.

- Nem volt ismerős az arca vagy a termete? - faggatta Hermione. - Nem az egyik tanár volt az?

- Nem - rázta a fejét Harry. - Nem tanár volt. És volt mögötte valaki, aki figyelte, mi történik.

- Csak egy nagyhatalmú varázsló lehetett képes rá, hogy ennyi dementort elkergessen… Ha a patrónus tényleg olyan fényes volt, biztos megvilágította őket. Egyikőtök sem tudta kivenni…?

- Én igen - felelte csendesen Harry, majd Lucyra nézett. A lány látta a szemében, hogy Harry szintén rájött arra, hogy ugyanarra gondoltak.

- Én is - mondta Lucy. - De… talán csak képzelődtünk… az én fejem kavargott… rögtön utána el is ájultam…

- Kit láttatok?

- Az hiszem… - Lucy nyelt egyet. Tudta, milyen furcsán hangzik majd, amit mond. - Azt hiszem, a szüleinket.

Felpillantott Hermionéra. A lánynak tátva maradt a szája. Félig rémülten, félig szánakozva meredt rá és Harryre.

- Lucy, Harry, a szüleitek… ők… meghaltak.

- Tudjuk - felelte gyorsan Harry.

- A kísértetüket láttátok?

- Nem tudom… - felelte habozva Lucy. - Nem. Élő embereknek tűntek.

- De hát…

- Mondjuk, hogy talán csak képzelődtünk… - túrt bele a hajába Harry. - Az alakok őrájuk emlékeztettek minket.

- Olyanok voltak, mint a fényképeken… - tette hozzá Lucy, de a mondat vége elúszott a szélben.

Hermione még mindig olyan arcot vágott, mintha kételkedne a két Potter épelméjűségében.

- Tudjuk, hogy őrültségnek hangzik - fektette le Lucy, majd elfordította a fejét.

Csikócsőr békésen álldogált mellettük, csőrével a földet kaparászva férgek után kutatott. Lucy szórakozottan meredt az állatra.

Apjára gondolt, és három régi barátjára… Holdsáp, Tapmancs, Féregfark és Ágas… Lehet, hogy aznap este mind a négyen ott voltak a parkban? Féregfark felbukkant, pedig mindenki halottnak hitte - miért volna hát lehetetlen, hogy az ő és Harry édesapja is visszatért? És miért volna lehetetlen, hogy az édesanyjuk is vele tartott, hogy segítsen nekik? Azokban a pillanatokban, közvetlenül azelőtt, hogy elveszítette az eszméletét, biztos volt benne, hogy a szüleiket látja…

Egy szélfuvallat megzörgette a föléjük hajló lombos ágakat. A vonuló felhők mögül újra meg újra előbukkant a hold. Hermione a fúriafűz felé fordulva gubbasztott, és várt, Harry pedig szintén a gondolataiba meredt.

Több mint egy óra telt el így, azután egyszerre…

- Jövünk! - suttogta Hermione.

Mindhárman felpattantak. Csikócsőr felemelte a fejét. A fúriafűz környéke ismét benépesült. Lupin, Pettigrew és Ron kászálódtak ki a lyukon. Őket az ájult, lebegő Piton követte, majd Harry, Lucy és Hermione is kimásztak a szabadba. A sort Sirius Black zárta.

A csapat elindult a kastély felé. Lucy szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy csak idő kérdése és az események felgyorsulnak…

Hermione kicsit megrovóan nézett Harryre.

- Nyugton kell maradnunk, Harry - suttogta. - Nem láthatnak meg minket. Semmit nem tehetünk…

- Szóval hagyjuk, hogy Pettigrew újra kereket oldjon?

- Úgyse találnánk meg azt a patkányt, hiszen sötét van! Hidd el, nincs mit tenni. Azért jöttünk vissza, hogy kiszabadítsuk Siriust. A többi dologba nem avatkozhatunk bele!

- Jó, felfogtam!

A felhők továbbúsztak, és kibukkant mögülük a hold. A távolodó alakok megálltak. Aztán az egyik megmozdult…

- Ez Lupin - suttogta Lucy. - Most alakul át.

- Lucy, Hermione! - kapta fel a fejét Harry. - Nem maradhatunk itt!

- Hányszor mondjam még, hogy… - kezdte Hermione.

- Nem akarok közbeavatkozni! Lupin mindjárt berohan az erdőbe! Nem találhat itt minket!

Hermione felsikkantott. Lucy Csikócsőrhöz ugrott, és gyorsan eloldotta a kötelét.

- Induljunk! Futás! - Hermione látszólag túlpörgött. - De hova mehetnénk? Hol rejtőzzünk el? Mindjárt itt lesznek a dementorok!

- Hagrid kunyhójába megyünk - határozott Lucy. - Az most üresen áll. Gyerünk!

Futásnak eredtek, nyomukban az engedelmesen trappoló Csikócsőrrel. A hátuk mögött felhangzott a vérfarkas üvöltése.

A kunyhót elérve Harry feltépte az ajtót, előreengedte Lucyt és a hippogriffet, Hermionét, majd ő is beiszkolt, és becsapta maga mögött az ajtót.

Agyar, a vadkanfogó kutya vad ugatással fogadta őket.

- Hallgass, Agyar, mi vagyunk azok! - Hermione odasietett a kutyához, és vakargatni kezdte a füle tövét, hogy megnyugtassa. - Ez meleg helyzet volt - fordult Harryhez és Lucyhoz.

- De még milyen meleg… - sóhajtotta Lucy.

Harry kinézett az ablakon. Csikócsőr láthatóan örült, hogy újra Hagrid házában lehet. Leheveredett a kandalló elé, elégedetten behúzta szárnyát, és aludni készült.

- Mégiscsak jobb lesz, ha kimegyek - szólt fejcsóválva Harry. - Innen nem látom, mi történik…

- Veled megyek - szólt gyorsan Lucy és az ajtóhoz lépett.

Hermione felnézett. Gyanakodva fürkészte a testvérpár arcát.

- Nem fogunk beleavatkozni - nyugtatta meg Harry. - De ha nem látjuk, hol tartanak az események, honnan tudhatnánk, mikor indulhatunk el Siriusért?

- Rendben… Csikócsőrrel itt várunk rátok. De nagyon vigyázzatok… egy vérfarkas jár odakint… és mindjárt jönnek a dementorok…

Harry és Lucy kiléptek az ajtón, és megkerülték a kunyhót. A távolban egy kutya panaszos szűkölése hangzott fel. A dementorok tehát már bekerítették Siriust. Ők és Hermione mindjárt odaszaladnak hozzá…

- Szerinted is ők voltak? - kérdezte Lucy suttogva.

- Nem tudom - felelte Harry a tavat fürkészve. - De lassan meg kell érkeznie annak, aki a patrónust küldte. Most majd kiderül… Még egyszer látnunk kell őket.

Ekkor megjelentek a dementorok. Tömegével bontakoztak ki a sötétségből, és indultak el a tó túlsó partja felé… Távolodtak attól a helytől, ahol Harry és Lucy álltak…

- Nem kellett a közelükbe mennünk… - jegyezte meg Lucy.

Ő és Harry összenéztek, majd futásnak eredtek. Semmi másra nem tudtak gondolni, csak az apjukra és az anyjukra… Ha ők voltak azok… ha tényleg ők voltak azok… Bizonyságot kell szerezniük…

Gyorsan közeledtek a tóhoz, de még mindig nem láttak senkit. A vízen túl két ezüstszínű folt pislákolt fel… az ő erőtlen kis patrónusuk…

Közvetlenül a tó partján magányos bokor állt, elég nagy, hogy mindkettőjüket eltakarja. Harry és Lucy elrejtőztek mögötte, és a levelek között kilesve kémlelték a környéket. A túlsó parton egyszerre kihunyt a két ezüstös derengés. Lucy torkát összeszorította a rémület és az izgalom. Közeledett a döntő pillanat…

- Gyere már! - motyogta Harry. - Hol késlekedsz? Gyerünk, apa…

A tópart azonban néptelen maradt. A két gyerek a nyakát nyújtogatva figyelte a dementorokat. Egyikük lehajtotta a csuklyáját. A megmentő nem várathatott tovább magára… Azonban úgy tűnt, hogy ezúttal senki nem akar a bajbajutottak segítségére sietni…

Harry a homlokára csapott, mire Lucy csak értetlenül odakapta a fejét. Nem tudta megakadályozni, ami történt, esélye sem volt rá - Harry kiugrott a bokorból és előhúzta a pálcáját.

- EXPECTO PATRONUM! - kiáltotta.

Lucy egyszerre mindent megértett. Neki csak most esett le, ami Harrynek még éppen idejében. Az alak, akit mindketten a tóparton láttak, nem az apjuk volt… Hanem Harry maga. És akkor az, aki az idéző mögött állt, nem más volt, mint...

A fiú patrónusa nyomban megjelent - nem pislákoló, alaktalan ködfelhőként, mint korábban, hanem egy sugárzó testű, gyönyörű állat képében. Lucy hunyorogva meredt rá, hogy megállapítsa a fajtáját. Nagyjából lóra emlékeztetett.

Az állat zajtalanul átnyargalt a tó éjfekete víztükre fölött. A túlsó partra érve leeresztette fejét, és rátámadt a prédájuk körégyűlt dementorokra… Azok nyomban szétrebbentek. Az állat ezután többször körbefutotta a földön heverő mozdulatlan alakokat. A fekete csuklyások körös-körül hátrálni kezdtek, majd megfordultak és távoztak. Egy perc sem telt bele, és elnyelte őket az éjszaka.

A patrónus habozás nélkül megfordult, és a mozdulatlan víztükör fölött poroszkálva elindult visszafelé. Lucy lassan kimászott a bokorból és Harry mellé sétált, de a szemét nem vette le az állatról. Nem ló volt, és nem is unikornis… hanem szarvas. Egy fénylő, ezüstszürke szarvasbika…

Az állat megállt a parton. Patái nem hagytak nyomot a puha fövenyen. Nagy kerek szemével a gyerekekre nézett, majd lassan lehajtotta agancsos fejét.

- Ágas - suttogta Harry.

- Akkor ez itt… - suttogta Lucy is. - valójában apa?

Harry remegő ujjakkal a szarvas felé nyúlt, de mielőtt elérhette volna, az állat köddé vált. A két Potter mozdulni sem bírt, Harry még a kezét sem eresztette le, csak álltak, és döbbenten bámultak maguk elé.

- Nem tudom - felelte Harry.

- Szerintem igen - jelentette ki határozottan Lucy. - Amikor hívtad, ő jött segíteni neked… Ő a te patrónusod.

Harry most Lucy felé fordult és halványan elmosolyodott.

Kábulatukból a hátuk mögött felhangzó patadobogás térítette őket magukhoz. Összerezzentek, majd megpördültek a tengelyük körül. Hermione futva közeledett feljük, maga mögött vonszolva Csikócsőrt.

- Az isten szerelmére, mit csináltál!? - rémüldözött a lány, miközben Harryre meredt. - Megígérted, hogy nem avatkozol bele!

- Megmentettem az életünket - felelte Harry. - Gyere, bújjunk el a bokor mögött. Elmagyarázom…

Hermione tátott szájjal hallgatta a beszámolót.

- Meglátott valaki?

- Persze! Épp ez a lényeg! Én magam láttam meg magamat. Én voltam az, akit Lucy és én az apánknak néztünk!

- Nem tudom elhinni, Harry… Hogy idézhettél te meg olyan patrónust, amelyik elbír száz dementorral? Ez még egy felnőtt varázslónak is nagyon nehéz feladat!

- Tudta, hogy sikerülni fog - felelte Lucy Harry helyett -, hiszen pár órája látta, hogy képes rá… Ez így nagy butaság?

- Nem tudom… Odanézzetek! Piton!

Mindhárman kidugták a fejüket a bokor mögül, és a túlsó part felé néztek. Piton már magához tért, és odament a földön heverő alakokhoz. Mikor Lucyék megpillantották, épp hordágyakat varázsolt elő. Harry, Lucy, Hermione és Black teste felemelkedett a földről, és besorakozott egy ötödik lebegő hordágy mellé, amin bizonyára Ron feküdt. Ezután Piton felemelte pálcáját, és elindult a sebesültekkel a kastély felé.

- Mindjárt itt az idő. - Hermione az órájára nézett. - Dumbledore negyvenöt pere múlva ránk zárja a kórterem ajtaját. Addig ki kell szabadítanunk Siriust, és vissza kell érnünk a gyengélkedőre, különben észreveszik, hogy eltűntünk.

Várakozás közben a tó vizén tükröződő felhőket nézték, s hallgatták a bokor ágai között hancúrozó szél halk susogását. Csikócsőr unalmában ismét féregvadászatba kezdett.

- Szerinted beértek már? - kérdezte Harry. Míg ő megnézte az óráját, Lucy felpillantott a kastélyra. Tekintetével megkereste a Nyugati Tornyot, és számolni kezdte az ablakokat.

- Nézzétek! - suttogta Hermione. - Valaki kijött a kastélyból! Ki az?

Harry és Lucy a szemüket meresztve belebámultak a sötétbe. Az alak sietős léptekkel elindult a birtok egyik kapuja felé. Ahogy ráesett a hold fénye, valami nagy, fényes tárgy csillant meg a derekán.

- Macnair! - sziszegte Lucy. - A hóhér! Elindult a dementorokért! Eljött a pillanat!

Harry bakot tartott a két lánynak, és felsegítette őket Csikócsőr hátára. Ő maga a bokor egyik alacsony ágát használta lépcsőnek, úgy kapaszkodott fel Hermione és Lucy közé. Lucy hátrahúzta Csikócsőr kötelét, és a másik végét is hozzácsomózta a nyakörvhöz, rögtönzött kantárt fabrikálva.

- Indulhatunk? - szólt hátra a válla fölött Harrynek és Hermionénak. - Erősen kapaszkodjatok…

Cipője sarkával megbökte a hippogriff oldalát.

Csikócsőr nyomban a levegőbe emelkedett. Lucy összeszorította a térdét, a fel-le mozgó, hatalmas szárnyak a lábszárát súrolták. Érezte Harry karját a derekán, és hallotta Hermione panaszos motyogását:

- Uramisten… szédülök… mindjárt lezuhanunk…

Lucy irányba állította Csikócsőrt, s a hippogriff suhogó szárnycsapásokkal a kastély felső emeletei felé repült…

Lucy erősen meghúzta a kötél bal szárát, mire Csikócsőr élesen bekanyarodott. Harry hangosan az elsuhanó ablakokat számolta. Egyszerre megszorította Lucy derekát, mire a lány megrántotta a kantárt.

- Hó!

Csikócsőr lassított, majd megállt - pontosabban elkezdett fel-le liftezni a kiszemelt ablak előtt: mozgatnia kellett a szárnyát, hogy ne zuhanjanak le, s minden lomha szárnycsapással két métert emelkedett - csak hogy aztán ugyanannyit süllyedjen.

Az egyik ilyen emelkedés során Lucy megpillantotta Siriust, aki csüggedten üldögélt egy széken.

- Ott van!

Harrynek lefelé menet sikerült bekopogtatnia az ablakon.

Black felpillantott - és elkerekedett a szeme. Felpattant a székről, és odasietett az ablakhoz, de az zárva volt.

- Álljon félre! - kiáltott be neki Hermione. Egyik kezével elengedte Harry derekát, és előhúzta varázspálcáját.

- Alohomora!

Az ablak kitárult.

- De hát… hogyan - hebegte Black a hippogriffre meredve.

- Szálljon fel. Sietnünk kell… - Lucy két oldalról bele markolt Csikócsőr nyakába, hogy helyben tartsa. - El kell tűnnie innen. Macnair már elindult a dementorokért.

Black két kézzel megkapaszkodott a szűk ablak keretében, s macskaügyességgel kimászott. Ezúttal jól jött, hogy olyan sovány. Átvetette lábát Csikócsőr hátán, és ügyesen elhelyezkedett Hermione mögött.

Lucy megrázta a kantárt.

- Jól van, Csikócsőr! - szólt. - Fel! Gyerünk a toronyba!

A hippogriff egyetlen lendületes szárnycsapással a Nyugati Torony magasságába emelte őket, s néhány másodperc múlva karmos és patás lábai lehuppantak a párkányzatra. Harry, Lucy és Hermione sietve lemásztak a hátáról.

- Ne vesztegesse az időt, Sirius - zihálta Lucy. - Pillanatokon belül benyitnak Flitwick szobájába, és észreveszik, hogy eltűnt.

Csikócsőr a kőpárkányt kapálta lábával, és idegesen rázta a fejét.

- Mi történt a másik fiúval, Ronnal? - kérdezte sietve Sirius.

- Fel fog épülni - felelte Harry. - Még nem tért magához, de Madam Pomfrey azt mondta, ki tudja kúrálni. Induljon, gyorsan!

Black azonban még mindig a két testvér arcába meredt.

- Hogy köszönjem meg…

- INDULJON! - kiáltottak rá kórusban a gyerekek. Black egy rántással megfordította Csikócsőrt.

- Találkozunk még - szólt. - Bebizonyítottátok, hogy apátok gyermekei vagytok, Harry… Lucy.

Sarkával finoman megbökte a hippogriff tollas testét. Harry, Lucy és Hermione hátraugrottak a hatalmas szárnyak elől… Csikócsőr a magasba emelkedett, és néhány másodperc alatt öklömnyi sötét folttá zsugorodott a távolban. Azután egy felhő úszott a hold elé… A hippogriffet és utasát elnyelte az éjszakai ég.

Dracot a vérfagyasztó hideg ébresztette fel. Mivel rossz érzése támadt, gyorsan széthúzta az ágyfüggönyöket, és körülnézett a hálószobában. A többiek mind mélyen aludtak, legalábbis a horkolásokból erre lehetett következtetni. Az ablakon kinézve azt látta, hogy egy felhő úszott be a hold elé, így az egész park sötétbe borult.

Draco visszahúzta a függönyöket, bebújt a takarója alá, de a hideg még mindig a csontjaiig hatolt. Egy pillanatra tejfehér köd lepte el a szemét, de miután pislogott, a köd eltűnt. Tudta, hogy ez mit jelentett, hiszen úgy emlékezett a vonatútra, mintha csak tegnap lett volna.

Dementorok jártak a közelben.

Ez csak egyet jelenthetett: hogy Sirius Black ismét a környéken ólálkodik. Erről ismét eszébe jutott a két meghiúsult kísérlet, és Draco most már akkor se tudott volna elaludni, ha nem fázott volna rettenetesen. Ha Lucy megint tilosban mászkált… nem csak Black, de a dementorok is nagy veszélyt jelentettek rá.

Draco a fejére húzta a takarót és arra gondolt, hogy vajon Lucy képes lenne-e végigcsinálni úgy egy évet, hogy nem kerül életveszélybe.