Chapter 46
Bagolyposta
- Harry! Lucy!
Hermione Harry talárja ujját rángatta, s közben az órájára meredt.
- Pontosan tíz perc múlva a gyengélkedőn kell lennünk. Azután Dumbledore bezárja az ajtót…
- Jól van. - Lucy még utoljára végighordozta tekintetét az éjszakai égen, azután bólintott. - Induljunk.
Beosontak a toronyba vezető ajtón, és sietve elindultak a meredek csigalépcsőn. A lépcső aljába érve beszélgetés hangjaira lettek figyelmesek. Gyorsan a falhoz lapultak, és lélegzet-visszafojtva hegyezték a fülüket. A hangokból ítélve Caramel és Piton épp azon a folyosón siettek végig, amelyikre a csigalépcső vezetett.
- …remélem, Dumbledore nem fog akadékoskodni - mondta Piton. - Itt helyben végrehajtják Blacken a csókot?
- Amint Macnair megérkezik a dementorokkal. El se tudja képzelni, milyen kínos volt számomra ez a Black-ügy. De hál' Istennek holnap végre értesíthetem a Reggeli Prófétát, hogy kézre kerítettük… Magának is nyilatkoznia kellene… És gondolom a két ifjú Potter is szívesen beszámol majd a Prófétának a maga életmentő akciójáról - persze csak miután kiheverték az elmezavarukat.
Harry és Lucy a fogukat csikorgatták. Mikor Caramel és Piton elhaladtak mellettük, Lucy egy pillanatig látta a bájitaltantanár önelégült arcát.
A két férfi egyre távolodott. Mikor elhalt lépteik zaja, Harry, Lucy és Hermione rohanni kezdtek az ellenkező irányba. Leszaladtak egy másik lépcsőn, aztán egy harmadikon, futva elindultak egy újabb folyosón - s akkor hirtelen kacarászás ütötte meg a fülüket.
- Ez Hóborc! - suttogta Harry, és megragadta Lucy és Hermione csuklóját. - Gyertek!
Azzal bevonszolta a lányokat a legközelebbi osztályterembe. És valóban: alighogy becsukták maguk mögött az ajtót, a folyosón felharsant Hóborc hangja. A kopogószellem hujjogott és hahotázott széles jókedvében.
Hermione az ajtóra tapasztotta a fülét.
- Szörnyű alak - suttogta. - Azért van így feldobva, mert tudja, hogy a dementorok el akarják intézni Siriust. - Az órájára pillantott. - Már csak három percünk van!
Vártak, amíg Hóborc hallótávolságon kívülre ért, majd kisurrantak a folyosóra, és újból futásnak eredtek.
- Hermione - zihálta Lucy. - Mi lesz… ha nem érünk vissza… idejében… és Dumbledore… bezárja az ajtót?
- Azt még elgondolni is szörnyű! - Hermione futás közben újból az órájára nézett. - Egy perc!
Megérkeztek arra a folyosóra, ahonnan a gyengélkedő ajtaja nyílt.
- Jól van - bólintott Hermione. - Hallom Dumbledore hangját. Gyerünk tovább!
Lábujjhegyen elindultak a folyosón. Kisvártatva kinyílt a kórterem ajtaja, és megjelent Dumbledore háta.
- Bezárlak titeket a kórterembe - szólt az igazgató. - A pontos idő huszonhárom óra ötvenöt perc. Három fordítás elég lesz, Hermione. Sok szerencsét.
Dumbledore kihátrált az ajtón, és becsukta maga után. Azután elővette a pálcáját, hogy elvégezze az ajtózáró varázslatot. Harry, Lucy és Hermione rémülten rohanni kezdtek felé. Dumbledore meghallotta lépteiket, és felpillantott. Szája széles mosolyra húzódott hosszú ezüstös bajusza alatt.
- Nos? - kérdezte halkan.
- Sikerült! - zihálta Lucy. - Sirius elrepült Csikócsőr hátán…
Dumbledore elismerően nézett rájuk.
- Szép munka volt. - Egy pillanatra az ajtó felé fordult, és hallgatózott. - Igen, azt hiszem, már el is indultatok. Menjetek be… rátok zárom az ajtót.
Harry, Lucy és Hermione besurrantak a kórterembe. Az üres volt - pontosabban az utolsó ágyon ott feküdt az ájult Ron. Kattant a zár, s Lucyék sietve bebújtak saját ágyukba. Alighogy Hermione visszadugta az időnyerőt a talárja alá, kinyílt Madam Pomfrey szobájának ajtaja, s a javasasszony belépett a kórterembe.
- Jól hallottam, hogy távozott az igazgató úr? Most már szabad foglalkoznom a betegeimmel.
Madam Pomfrey igencsak harapós kedvében volt. Harry, Lucy és Hermione jobbnak látták zokszó nélkül elfogadni a felkínált csokoládét. A javasasszony lecövekelt az ágyuk mellett, és falatonként adagolta nekik a gyógyító édességet. Lucy nyelni is alig tudott, úgy összeszorult a torka az izgalomtól. Harry és Hermione gépiesen rágtak, de az ő arcukon is feszült várakozás tükröződött…
Épp a negyedik kocka csokoládét vették át Madam Pomfreytól, mikor távoli hang hatolt a fülükbe: az egyik felsőbb emeleten valaki felordított…
- Mi volt ez? - kérdezte riadtan a javasasszony.
További dühös hangok hallatszottak, egyre tisztábban és hangosabban. Madam Pomfrey az ajtóra meredt.
- Mit képzelnek ezek? Felverik az egész kastélyt…
A hangok gazdái egyre közeledtek. Lucy igyekezett kivenni, miről beszélnek.
- Bizonyára dehoppanált, Perselus. Valakit ott kellett volna hagynunk mellette. Te jó ég, ha ez nyilvánosságra kerül…
- NEM DEHOPPANÁLT! - üvöltötte Piton, immár a közvetlen közelből. - EBBEN A KASTÉLYBAN NEM LEHET SE HOPPANÁLNI, SE DEHOPPANÁLNI! POTTER! EZ VALAMELYIK POTTER MŰVE!
- Ugyan már, Perselus. Én magam zártam be Harryt és Lucyt a gyengélkedőbe…
BAMM!
A kórterem ajtaja kitárult.
Caramel, Piton és Dumbledore masíroztak be a helyiségbe. Dumbledore nyugodt, sőt vidám arcot vágott. Caramel zaklatottnak tűnt, Piton pedig egyenesen magánkívül volt.
- KI VELE! - bömbölte. - HALLJUK, MIT MŰVELTETEK!?
- Piton professzor! - hüledezett Madam Pomfrey. - Fékezze magát!
- Gondolkozzon, Piton - csóválta a fejét Caramel. - Hisz maga is látta, hogy az ajtó zárva volt…
- SEGÍTETTEK NEKI MEGSZÖKNI! - ordította eltorzult arccal Piton. Csak úgy fröcsögött a szájából a nyál. - TUDOM!
- Térjen észhez, jóember! - ripakodott rá Caramel. - Badarságokat beszél!
- MAGA NEM ISMERI POTTERÉKET! - toporzékolt Piton. - ŐK TETTÉK! TUDOM, HOGY ŐK TETTÉK…
- Elég legyen, Perselus - szólt rá csendesen Dumbledore. - Használja az eszét. Tíz perce hagytam magukra őket, és azóta ez az ajtó zárva volt. Madam Pomfrey, elhagyták a tanulók a betegágyukat?
- Dehogy hagyták! - méltatlankodott a javasasszony. - Egész idő alatt itt voltam velük.
- Látja, Perselus? - tárta szét a karját Dumbledore. - Nem látom értelmét tovább zaklatni Harryt, Lucyt és Hermionét. Vagy feltételezi, hogy képesek egyszerre két helyen lenni?
Caramel mélységes döbbenettel nézett Pitonra, Dumbledore derűsen hunyorgott félhold alakú szemüvege mögött. Piton tágra nyílt szemmel, tátogva meredt rájuk, majd sarkon fordult, és suhogó talárral kicsörtetett a kórteremből.
- Nem hittem volna, hogy ilyen labilis az idegrendszere - csóválta a fejét Caramel. - A maga helyében rajta tartanám a szemem, Dumbledore.
- Nem az idegeivel van gond - felelte higgadtan Dumbledore. - Csak kissé rosszul viseli, ha csalódnia kell
- Azt én is rosszul viselem! - mérgelődött Caramel. - A Reggeli Próféta napokig azon fog csámcsogni, hogy Blacknek megint sikerült kicsúsznia a markunkból! Hát még ha tudomást szereznek a hippogriff esetéről… Akkor aztán végképp mindenki rajtam fog nevetni… Apropó, megyek, értesítem a minisztériumot…
- Mi lesz a dementorokkal? - kérdezte Dumbledore. - Remélem, most már megszabadulunk tőlük.
- Természetesen… Nem maradhatnak itt tovább… - Caramel zaklatottan a hajába túrt. - Még rágondolni is rossz, hogy kis híján elvégezték a csókot egy ártatlan gyereken… Álmomban se hittem volna, hogy ilyesmi előfordulhat… Haladéktalanul visszaküldöm őket Azkabanba. Arra gondoltam, hogy esetleg sárkányokat kellene elhelyeznünk a bejáratoknál.
- Hagrid pártolná az ötletet - jegyezte meg Dumbledore, huncut mosolyt villantva Harry, Lucy és Hermione felé.
Caramel és Dumbledore távoztak, Madam Pomfrey az ajtóhoz sietett, bezárta mögöttük, majd méltatlankodó ciccegés közepette elindult a szobája felé.
Alighogy becsukódott mögötte az ajtó, halk nyögdécselés hallatszott a szélső ágy felől. Ron magához tért. Szemét dörzsölgetve felült, és körülnézett.
- Mi… mi történt? - dadogta. - Lucy? Harry? Mit keresünk a gyengélkedőn? Hol van Sirius? Hol van Lupin? Mi történt?
Harry, Lucy és Hermione egymásra néztek.
- Te meséled el - szólt Harry Lucyra pillantva, és gyorsan bekapott egy nagy kocka csokoládét.
Harry, Lucy Ron és Hermione másnap délben hagyták el a gyengélkedőt. A kastély csendes és kihalt volt, csupán néhány első és másodéves kószált a folyosókon, a többi diák Roxmortsban ünnepelte a tanév végét. Lucy, Ron és Hermione nem vágyott a faluba, Harry pedig amúgy sem mehetett le, úgy döntöttek hát, hogy a parkban töltik a meleg nyári délutánt. Beszélgetésük témája természetesen a több felvonásos esti kaland volt, találgatták, merre járhat Sirius és Csikócsőr. A tópartra érve leültek, és elgyönyörködtek a lustán lubickoló óriáspolipban. Lucy lassan elvesztette a beszélgetés fonalát, tekintete a túlsó part felé vándorolt, és eszébe jutott a csodálatos szarvas, amit Harry idézett…
Ekkor széles árnyék jelent meg a füvön. A négyes kíváncsian hátrafordult. Hagrid állt mögöttük, lepedő méretű zsebkendőt tartott a kezében, azzal törölgette verejtékező arcát. Másnaposságtól karikás szeme boldogan csillogott.
- Tudom, hogy bosszankodnom kellene Black szökése miatt - szólt mentegetőzve. - De képzeljétek el, mi történt…
- Na mi? - kérdezte gyorsan Harry, és kíváncsi arcot vágott.
- Csikócsőr megszökött! Szabad, mint a madár! Egész éjjel ünnepeltem!
- De hisz ez csodálatos! - szólt a tőle telhető legnagyobb lelkesedéssel Hermione, majd lopva szigorú pillantást vetett Ronra, aki alig bírta visszafojtani nevetését.
Hagrid átszellemült arccal meredt a horizont felé.
- Biztos túl lazára kötöttem a csomót… Jut eszembe, aggódtam is érte ma reggel… Féltem, hogy esetleg összefutott Lupin professzorral az erdőben, de Lupin azt mondja, nem evett semmit az éjjel…
- Tessék? - kérdezte tettetett értetlenséggel Lucy.
- Teringettét, hát ti még nem is hallottátok? - Hagrid suttogóra fogta a hangját, pedig közel s távol egy lélek se volt ötükön kívül. - Azt hittem, már mindenki tudja… Piton ma reggel mesélte el a mardekárosoknak… Kapaszkodjatok meg: Lupin professzor vérfarkas. Az éjjel átalakult, és szabadon kószált a birtokon… Persze most már csomagol.
- Csomagol? - kapta fel a fejét Harry. Ezúttal nem kellett színlelnie a döbbenetet. - Miért?
Hagrid csodálkozva nézett rá.
- Hogyhogy miért? Hát azért, mert elmegy… Azonnal benyújtotta a felmondását.
Harry és Lucy talpra szökkentek.
- Beszélünk vele - fordultak barátaikhoz.
- De ha már felmondott…
- Nem érdekel - rázta a fejét Lucy. - Akkor is beszélnünk kell vele. A toronyban találkozunk.
Lupin szobájának ajtaja nyitva volt. A professzor már összecsomagolta ingóságai nagy részét. A kákalag akváriuma üresen ásított, s mellette ott feküdt a jól ismert viharvert bőrönd. Maga Lupin épp az íróasztala fölé hajolva tanulmányozott valamit, amikor Harry kopogtatott az ajtófélfán.
- Láttam, hogy jöttök - nézett fel mosolyogva a professzor, és az asztalon heverő pergamenlapra bökött. Az a Tekergők Térképe volt.
Lucy nyelt egyet.
- Most beszéltünk Hagriddal - szólt. - Azt állítja, hogy a tanár úr benyújtotta a felmondását. Igaz ez?
- Sajnos igen - felelte Lupin, és hozzálátott, hogy kiürítse az íróasztal fiókjait.
- De hát miért? - kérdezte értetlenül Harry. - Hiszen senki nem vádolja azzal, hogy segített Siriusnak!
Lupin az ajtóhoz lépett, és becsukta a testvérpár mögött.
- Valóban nem. Dumbledore elhitette Caramellel, hogy csak rajtatok akartam segíteni. - Lupin sóhajtott. - Ez már sok volt Perselusnak, főleg azok után, hogy lecsúszott a Merlin-díjról. Így aztán a reggelinél véletlenül megemlítette a diákjainak, hogy vérfarkas vagyok.
- De hát ezért még nem kell felmondania! - kiáltotta Lucy. A hír, hogy Lupin elmegy, kiszorította a szívéből azt a gyűlöletet, amit a bájitaltantanár iránt érzett.
Lupin keserűen elmosolyodott.
- Holnap ilyenkor Dumbledore asztala már tele lesz az aggódó szülők leveleivel. Eszük ágában sem lesz hozzájárulni, hogy egy vérfarkas tanítsa a gyereküket… és a tegnap esti események után kénytelen vagyok igazat adni nekik. Kész csoda, hogy nem történt tragédia… Ez nem fordulhat elő még egyszer…
- Maga az egyik legjobb tanár ebben az iskolában! - csattant fel szenvedélyesen Harry. - Ne menjen el!
Lupin nem felelt, csak a fejét rázta. Újra az íróasztalhoz lépett, és folytatta a fiókok kiürítését. Lucy lázasan töprengett valami meggyőző érven, de mielőtt ő vagy Harry megszólalhatott volna, Lupin folytatta:
- Reggel beszéltem az igazgató úrral. A szavaiból azt vettem ki, hogy többen is nektek, főképp Harrynek köszönhetik az életüket. Büszke vagyok rád, Harry. Mesélj a patrónusodról.
Harry csodálkozva nézett Lupinra.
- Honnan tud róla?
- Mi más kergette volna el a dementorokat? - mosolygott Lupin.
Harry elmesélte a történetet, s mikor a végére ért, Lupin újra elmosolyodott.
- Jól sejtitek - szólt -, apátok valóban mindig szarvassá változott. Ezért is neveztük el Ágasnak.
Lupin bedobta az utolsó könyvet a bőröndbe, sorban betolta az íróasztal fiókjait, azután ismét Harryhez fordult.
- Tessék… visszahoztam nektek a Szellemszállásról. - Átnyújtotta Harrynek a láthatatlanná tévő köpenyt, majd rövid habozás után a Tekergők Térképe után nyúlt és Lucy felé fordult. - Már nem vagyok a tanárotok, semmi akadálya tehát, hogy ezt is visszaadjam nektek. Biztos vagyok benne, hogy ti és a barátaitok nemegyszer hasznát veszitek még.
Lucy átvette a térképet, és elvigyorodott.
- Egyszer azt mondta nekünk, hogy Holdsáp, Féregfark, Tapmancs és Ágas jó tréfának tartanák, ha sikerülne kicsalogatniuk Harryt és engem az iskolából.
- Most is ezt mondom - felelte Lupin, és lehajolt, hogy becsukja bőröndjét. - James végtelenül csalódott lenne, ha a gyerekei nem fedeznék fel a kastélyból kivezető titkos alagutakat.
Kopogtattak az ajtón. Harry gyorsan betömködte a köpenyt a talárja alá, míg Lucy a térképet rejtette el.
Dumbledore professzor lépett a szobába. Úgy tűnt, cseppet sem csodálkozik azon, hogy ott találja Harryt és Lucyt.
- A kocsi a kapunál várja, Remus - szólt.
- Köszönöm, igazgató úr.
Lupin a hóna alá vette a kákalag akváriumát, a másik kezével pedig felemelte a kopott bőröndöt.
- Nos… Harry, Lucy, isten veletek - szólt mosolyogva. - Öröm volt tanítani titeket. Biztosra veszem, hogy látjuk még egymást. Nem kell kikísérnie, igazgató úr, egyedül is boldogulok…
Lucynak az volt a benyomása, hogy Lupin a lehető leggyorsabban távozni szeretne.
- Ég áldja, Remus - köszönt el ünnepélyes-komolyan Dumbledore.
Lupin a térdével megtámasztotta az akváriumot, hogy kezet tudjon fogni az igazgatóval. Azután még egyszer Harryhez és Lucyhoz fordult, mosolyogva biccentett nekik, és távozott.
Harry lezuttyant Lupin megürült székére, és a padlóra meredt. Lucy a vállára tette a kezét, ő is a padlót bámulta. Csak akkor néztek fel újra, mikor a szoba ajtaja nyikorogva becsukódott. Dumbledore keze még a kilincsen volt.
- Miért lógatjátok az orrotokat? - kérdezte csendesen az igazgató. - Dagadnotok kellene a büszkeségtől azok után, amit tegnap este véghezvittetek - különösen neked, Harry.
- Nem sokat értünk el vele - felelte keserűen Harry. - Pettigrew megszökött.
- Azt mondod, nem sokat értetek el? - csóválta a fejét Dumbledore. - Nagyon tévedsz: mindent elértetek, amit csak lehetett. Segítettetek abban, hogy az igazság napvilágra kerüljön. Megmentettetek egy ártatlan embert attól, ami még a halálnál is rettentőbb.
Rettentő. A szó egy emléket idézett fel Lucy fejében. Hatalma rettentőbb lesz, mint valaha… Trelawney professzor jóslata!
- Igazgató úr kérem… - nézett Lucy Dumbledore-ra -, tegnap, Harry jóslástanvizsgája végén Trelawney tanárnő… nagyon furcsa dolgokat mondott.
- Nocsak! - vonta fel a szemöldökét Dumbledore. - Úgy érted, hogy még a szokásosnál is furcsábbakat?
- Igen… - vette át a szót Harry. - Egyszer csak kifordult a szeme, és mély hangon kezdett el beszélni. Azt mondta, még éjfél előtt visszatér Voldemorthoz a régi szolgája… és a szolga segítségével Voldemort visszanyeri a hatalmát. - Harry Dumbledore-ra meredt. - Azután magához tért, és semmire nem emlékezett az egészből.
- Lehet, hogy… - kezdte határozatlanul Lucy. - Lehet, hogy ez egy igazi jóslat volt?
Dumbledore elismerően hümmögött.
- Nem kizárt, hogy tényleg az volt - szólt fejcsóválva. - Ki hitte volna? Ezzel kettőre emelkedne az igazi jóslatainak száma. Ideje fizetésemelést adnom neki…
Harry és Lucy nem tudták mire vélni a gunyoros választ.
- De hát - hebegte Harry -, de hát én magam akadályoztam meg, hogy Sirius és Lupin professzor megöljék Pettigrew-t! Én leszek a hibás, ha Voldemort visszatér!
- Szó sincs róla - felelte csendesen Dumbledore. - Hát semmit nem fogtál fel abból, amire az időnyerő tanít minket? A tetteink olyan bonyolult, olyan szerteágazó következményekkel járnak, hogy jóformán lehetetlen azokból a jövő eseményeire következtetni… A drága jó Trelawney professzor az élő példa erre… Nemes cselekedetet vittél véghez, amikor megmentetted Pettigrew-t.
- De ha egyszer segíteni fog Voldemortnak…!
- Pettigrew az életét köszönheti neked. A személyében olyan szárnysegédet küldtél Voldemortnak, aki az adósod. Ha egy varázsló megment egy másik varázslót a haláltól, sajátos szövetség jön létre köztük… És bizonyosra veszem, hogy Voldemort semmire sem vágyik kevésbé, mint hogy a szolgája Harry Potter adósa legyen.
- Én nem akarok Pettigrew szövetségese lenni! - fakadt ki Harry. - Ő árulta el a szüleinket!
- Amiről most beszélünk, az az élet mágiájának legmélyebb, legkifürkészhetetlenebb titkai közé tartozik. Hidd el, Harry, eljön a nap, amikor örülni fogsz neki, hogy megmentetted Pettigrew életét.
Lucy megpróbált elképzelni egy ilyen szituációt, de hiába. Közben Dumbledore tovább folytatta.
- Jól ismertem az édesapátokat - szólt szelíden. - Közel állt hozzám, nemcsak amíg a Roxfortba járt, de későbbi életében is… Biztos vagyok benne, hogy hasonló helyzetben ő is megmentette volna Pettigrew-t.
Harry az igazgató szemébe nézett. Azután, Lucy nem tudta, miért, de egyszerre kitálalt neki.
- Tegnap este… azt hittem, az apám idézte meg azt a patrónust. És azt hittem, anyám ott állt mögötte. Úgy értem, amikor megláttam magunkat a tó túlsó partján… azt hittem, őket látom.
- Nincs ebben semmi különös - felelte komolyan Dumbledore. - Megdöbbentő, hogy mennyire hasonlítotok a szüleitekre - ezt biztos sokan mondták már neked. Csak a szemetek más… az összecserélődött.
Harry a fejét rázta.
- Nem értem, hogy gondolhattam ilyen butaságot - motyogta. - Hiszen ők meghaltak.
- Harry, én is őket véltem látni, amíg rá nem jöttünk, mi történt igazából - szorította meg enyhén testvére vállát Lucy. A hosszú hallgatástól egy kicsit rekedt volt a hangja. - És hidd el, én is ugyanannyira akartam azt, hogy apa és anya visszatérjenek, mint te.
- Hát nem tudjátok, hogy akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltátok még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban? Az édesapád ott él benned, Harry, és Lucy, tebenned is ott él az édesanyád. És meg is mutatkoznak, valahányszor szükségetek van rájuk. Mit gondolsz, Harry, miért épp egy szarvas jelenik meg, ha a patrónusodat szólítod? Tegnap este Ágas tért vissza közénk.
Harry és Lucy kerekre nyílt szemmel meredt Dumbledore-ra.
- Sirius tegnap elmesélte nekem, hogyan lettek mindhárman animágusok - magyarázta mosolyogva az igazgató. - Rendkívüli teljesítmény - ahogy az is, hogy sikerült mindezt titokban tartaniuk előttem. Aztán eszembe jutott, milyen sajátos formát öltött az a két patrónus, akiket a Hollóhát elleni meccsen Malfoy úrfira és a társaira küldtetek. Egyszóval tegnap este valóban a szüleiteket láttátok… őket találtátok meg önmagatokban.
Azzal Dumbledore kiment a szobából, s a két Potter magára maradt örvényként kavargó gondolataival.
Harry, Lucy, Ron, Hermione és Dumbledore professzor kivételével senki nem tudta, hogy pontosan mi is történt azon az estén, amikor Sirius, Csikócsőr és Pettigrew kereket oldottak a Roxfortból. Az utolsó napokban a legkülönbözőbb elméletek és magyarázatok terjedtek el az iskolában, de Lucy egyetlen olyan változatot sem hallott, ami akár csak megközelítette volna az igazságot.
Malfoyt a legjobban Csikócsőr eltűnése bosszantotta. Meg volt győződve róla, hogy a hippogriffet Hagrid szöktette meg, és mérhetetlenül megalázónak érezte a tényt, hogy egy egyszerű vadőr túljárt az ő és az apja eszén. Percyt nem érdekelte túlságosan a hippogriff, feltétlenül szükségesnek tartotta viszont, hogy állást foglaljon Sirius szökésének ügyében.
- Ha sikerül bekerülnöm a minisztériumba - hangoztatta fontoskodó arccal -, számos javaslatot fogok benyújtani a varázsbűnüldöző szervek munkájával kapcsolatban.
Hogy pontosan mit akar javasolni, azt csak a barátnője, Penelope tudta, ugyanis a bevezető mondat után - tartva a tervezet hosszadalmas kifejtésétől - mindenki más hanyatt-homlok elmenekült Percy közeléből.
Harry és Lucy vigasztalhatatlanok voltak. A gyönyörű idő, az iskolát betöltő vidám zsivaj, Sirius csodával határos megmenekülése - mindez együtt sem volt elég hozzá, hogy jókedvre derüljenek. Több dolog is nyomta a szívüket - s az egyik természetesen Lupin kényszerű távozása volt.
A professzor összes tanítványa döbbenten fogadta a hírt.
- Kíváncsi vagyok, kit küldenek a nyakunkra a jövő tanévben - füstölgött Seamus Finnigan.
- Talán egy vámpírt - vetette fel reménykedve Dean Thomas.
A másik dolog, ami ólomsúllyal nehezedett Harry és Lucy lelkére, Trelawney jóslata volt. Lucynak újra meg újra eszébe jutott Pettigrew, s nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy az áruló talán már együtt szövögeti gonosz terveit Voldemorttal… Valahányszor ezt szóba hozta, mikor négyszemközt volt Harryvel, kiderült, hogy a fiút is hasonló gondolatok gyötörték.
Lucy mélabújának legfőbb oka azonban nem Lupin távozása és nem is Pettigrew szökése volt, hanem az a rémisztő tudat, hogy hamarosan véget ér az év és kezdődik a nyári szünet; ami azt jelentette, hogy ismét nem látja Harryt két hosszú hónapig. Visszasírta azt a röpke félórát, azt a csodálatos fél órát, mikor még azt hitte, hogy Harryvel együtt Sirius Blackhez, a szülei legjobb barátjához költözhet… az majdnem olyan jó lett volna, mint visszakapni az édesapját. Sirius távozásával ez a szép remény talán örökre szertefoszlott…
A vizsgák eredményét a tanév utolsó napján hirdették ki. Harry, Lucy, Ron és Hermione mindenből átmentek. Lucy nem győzött csodálkozni, hogy a bájitaltanvizsgája is sikerült, méghozzá egész jó eredménnyel, de minél többet töprengett a problémán, annál szilárdabb meggyőződésévé vált, hogy érdemjegyét nem szaktanári, hanem igazgatói szinten határozták meg. Lucy korábban azt hitte, Piton fokozhatatlan ellenszenvvel viseltet iránta és Harry iránt - a kalandos este óta azonban belátta, hogy tévedett: Piton igenis tudta fokozni gyűlöletét. Valahányszor meglátta Harryt és Lucyt, pengevékony ajkai fenyegetően rángatózni kezdtek, és úgy nyújtogatta hosszú ujjait, mintha már a két keze között érezné Harry és Lucy torkát.
Percy az összes RAVASZ-án kitűnő osztályzatot kapott, Fred és George nagy nehezen összekapartak néhány R. B. F.-et. A Griffendél - elsősorban kviddicscsapatának káprázatos teljesítménye miatt - ebben az évben is elnyerte a házkupát. Ez többek között azzal járt, hogy a tiszteletükre az évzáró vacsorán piros és aranyszínű díszek kerültek a nagyterem falaira, s a lakomán a Griffendél asztalánál ülők mulattak a leghangosabban.
A nagy eszem-iszom olyan remek hangulatban folyt, hogy Lucy - ha csak egy röpke órára is - minden gondját elfelejtette.
A Roxfort Expressz másnap délelőtt indult. A vonaton Lucy és Hermione izgalmas hírekkel szolgáltak a fiúknak.
- Reggeli előtt beszéltem McGalagony professzorral - mondta Hermione. - Megmondtam neki, hogy leadom a mugliismeretet.
- Miért? - hüledezett Ron. - Hiszen háromszázhúsz százalékos eredménnyel vizsgáztál belőle!
- Igen - sóhajtott Hermione -, de nem bírnék ki még egy ilyen évet. Az időnyerő teljesen kikészített. Vissza is adtam McGalagonynak. Mugliismeret és jóslástan nélkül rendes órarendet tudok összeállítani.
- Még mindig nem tudom elhinni, hogy képes voltál titkolózni előttünk - mondta szemrehányóan Ron. - Ha jól tudom, a barátaid vagyunk.
- Ígéretet tettem, hogy senkinek nem szólok róla - felelte nagy komolyan Hermione.
- Én pedig megmondtam McGalagonynak, hogy leadom a jóslástant - jelentette be Lucy.
- Meg is értem - bólogatott Hermione. - Nem értem, ti miért nem adtátok le…
Hermione ekkor vette észre, hogy Harry eközben a kastély távolodó tornyait nézte és nem nagyon figyelt a beszélgetésre.
- Ne vágj már ilyen savanyú képet, Harry! - szólt rá a fiúra.
Harry összerezzent.
- Oh… csak a vakáción töprengtem - felelte gyorsan.
- Igen, igen, jó, hogy mondod - kapott a szón Lucy. - Ronnal szeretnénk, ha nálunk nyaralnál. Megbeszéljük Mrs Weasleyékkel, azután felhívunk.
- Igen - tette hozzá Ron -, most már tudjuk, hogyan kell használni a feletont…
- Telefon a neve, Ron - javította ki fejcsóválva Hermione. - Neked se ártana egy-két félév mugliismeret…
Ron eleresztette a füle mellett a megjegyzést.
- Idén nyáron lesz a kviddics világkupa! Van kedved megnézni, Harry? Ha nálunk fogsz lakni, együtt mehetünk! Apa tud szerezni jegyeket a munkahelyén…
Ez az ötlet látszólag végre javított valamicskét Harry kedélyállapotán.
- Aha… szerintem Dursleyék szívesen megválnak tőlem… főleg ha eszükbe jut, mit műveltem Marge nénivel…
- Ugyan, ne legyél már ennyire letörve - próbálta felvidítani a fiút Lucy. - Nyáron eljössz hozzánk, megnézzük a világkupát és végre jól érezzük magunkat!
Harry ezek után már szívesen játszott néhány parti robbantósdit Lucyékkal, s mikor megjelent a kupé ajtajában a büfékocsis boszorkány, kiadós - de persze csokoládémentes - ebédet vásárolt magának.
Lucy örült, hogy végre fel tudta vidítani Harryt, hiába érezte ő maga is egyre szomorúbbnak magát, amiért újra el kell vállnia testvérétől. Akkor még nem sejtette, hogy az utazás további kellemes meglepetéseket tartogat az ő és Harry számára. Már benne jártak a délutánban, amikor…
- Lucy - szólalt meg hirtelen Hermione. - Mi az ott?
Lucy követte a lány tekintetét. A kupé ablaka mögött egy nagyobb fehér folt, s hozzábiggyesztve egy kicsiny, szürke valami lebegett. Harry is észrevette, így felállt, és közelebb hajolt az üveghez. Ahogy a valami közeledett, kivehető volt, hogy a szürke folt egy kis bagoly volt, a fehér folt pedig egy - hozzá képest hatalmas - boríték. A madár olyannyira apró volt, hogy a vonat kavarta szél ide-oda dobálta. Harry gyorsan lehúzta az ablakot, kinyúlt, és elkapta a madarat.
Úgy nézett ki, mintha a fiú egy tollas cikeszt szorongatna. Óvatosan bemenekítette a baglyot a vonatba. Az habozás nélkül Lucy ölébe pottyantotta a borítékot, majd vidáman röpködni kezdett a kupéban. Szemmel láthatóan büszke volt, hogy sikerült teljesítenie feladatát. Hedvig és Árész ránéztek apró kollégájukra, és mindketten gúnyos-lenézően csattintottak a csőrükkel. Csámpás felült, és sárga szemét a kis bagolyra szegezte. Ron ezt baljós jelnek ítélte, és elővigyázatosságból elkapta a madarat.
Lucy kezébe vette a borítékot. Az ő neve állt rajta. Gyorsan feltörte hát a pecsétet, szinte még ki sem húzta a teleírt pergamenlapot, máris felkiáltott:
- Siriustól jött!
- Micsoda? - hangzott fel Harry, Ron és Hermione kórusa. - Olvasd fel!
Kedves Lucy!
Remélem, hogy levelemet még hazaérkezésetek előtt kézhez kapod. Bár a Te nevedre írtam, Harrynek is szól a mondanivalója.
Együtt bujkálunk Csikócsőrrel. Nem árulom el, hol, mert megeshet, hogy a levél illetéktelen kezekbe kerül. Van némi kétségem a bagoly megbízhatósága felől, de jobb postást nem találtam, és ez a példány lelkesen vállalta a feladatot.
Gondolom, a dementorok még mindig kutatnak utánam, de itt biztosan nem találnak rám. Azt tervezem, hogy hamarosan megmutatom magam néhány muglinak egy a Roxforttól távol eső helyen - akkor talán megnyugszanak a kedélyek a kastélyban.
Van valami, amit nem említettem Nektek rövid találkozásunk alkalmával. Tőlem kaptátok a két Tűzvillámot.
- Tessék! - harsogta diadalmasan Hermione. - Megmondtam, hogy ő küldte!
- Igen, de eszében sem volt megátkozni a seprűket! - vágott vissza Ron. - Au!
Az apró bagoly mindeddig vidáman huhogott Ron tenyerében, most erősen belecsípett a fiú ujjába - sajátos jelét adva rokonszenvének.
A megrendelést a Ti nevetekben küldtem - Csámpás adta fel a bagolypostán -, de a vételárat a Gringotts hétszáztizenegyes széfjéből - a sajátomból - utaltattam át. Kérlek titeket, tekintsétek a seprűket utólagos, egybevont ajándéknak keresztapátoktól mind a tizenhárom születésnapotokra.
Harry, ezúton szeretnék elnézést kérni Tőled, amiért megijesztettelek azon az estén, amikor eljöttél a nagynénédék házából. Akkor készültem útnak indulni észak felé, s előtte még szerettem volna egy pillantást vetni rád. Ne haragudj, hogy megrémítettelek. Mellékelten küldök egy írást, ami talán hozzájárul ahhoz, hogy kivetkező roxforti éved kellemesebben teljen.
És ne feledjétek, bár külön töltitek a szünetet, ti egy család vagytok; és ezt nem befolyásolja az, milyen messze vagytok egymástól. Ha szükségetek van rám, azonnal értesítsetek. A baglyaitok megtalálnak.
Hamarosan újra írok.
Sirius
Lucy kíváncsian belenézett a borítékba. Az még egy pergamenlapot rejtett. Olvasás nélkül odaadta Harrynek. Mikor a fiú felolvasta az írást, Lucyt egyszerre olyan melegség öntötte el, mintha egy hajtásra megivott volna egy nagyüveg forró vajsört.
Én, Sirius Black, Harry Potter keresztapja ezúton engedélyt adok rá, hogy a fent nevezett tanuló hétvégi látogatásokat tegyen Roxmorts faluban.
- Ha ez nem lesz jó Dumbledore-nak, akkor semmi! - rikkantotta vidáman Harry, majd a kezébe vette Sirius levelét. - Várjatok, utóirat is van…
Úgy gondoltam, átengedem a kis baglyot Ronnak, elvégre miattam veszítette el a patkányát.
Ron elkerekedett szemmel meredt a parányi madárra.
- Tartsam meg? - motyogta tétován. Aztán Harry, Lucy és Hermione nagy döbbenetére Csámpás orra alá dugta a baglyot.
- Mi a véleményed? - kérdezte. - Biztos, hogy bagoly?
Csámpás barátságosan dorombolt.
- Akkor jó - vidult fel Ron. - Megtartom.
Az út hátralevő részében Harry és Lucy többször újraolvasták Sirius levelét. Közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy Harry tartja meg a levelet. A fiút olyan boldoggá tette ez, hogy még akkor is a kezében szorongatta a pergament, mikor leszállt a Roxfort Expresszről a King's Cross pályaudvaron.
A mugli világba lépve Harry és Lucy azonnal megpillantották Vernon bácsit. Nagybátyjuk gyanakodva méregette a tőle pár lépésnyire álló Mr és Mrs Weasleyt. Mikor a tetejébe Mrs Weasley a szeme láttára megölelte Harryt, lerítt az arcáról, hogy legszörnyűbb gyanúja igazolódott be.
- Remélem, Siriusnak köszönhetően jobb lesz a nyarad, mint eddig - ölelte meg szorosan Lucy a testvérét.
- Biztos vagyok benne - vigyorgott Harry. - Halálra fognak rémülni, ha megtudják az igazat Siriusról.
- A világkupa ügyében majd még felhívunk! - kiáltotta Ron, mikor Harry búcsút intett neki, Lucynak és Hermionénak, s ládástul-baglyostul elindult Vernon bácsi felé.
- És, milyen érzés? - fordult Ron Lucy felé, miközben kifelé sétáltak a pályaudvarról. Kicsit lemaradtak a többiektől, hogy nyugodtabban beszélhessenek. - Tudni, hogy már nem csak Harry van neked.
- Őszintén? - vigyorgott Lucy. Hiába voltak mindketten messze tőle, tudta, hogy ők egy család; ahogy Sirius is megírta a levelében. - Még sosem voltam ilyen boldog. Úgy érzem, a világ legfényesebb patrónusát is meg tudnám idézni.
Draco most igyekezett egyetlen pillantást se vetni Potterékre, mikor leszállt a vonatról. Az utóbbi napokban épp elég volt, hogy Hagrid és az elszökött hippogriff miatt bosszankodott - nem hiányzott hozzá, hogy most az érzéseivel is viaskodni kezdjen. Ugyanis mindig ez történt, ha Lucyra pillantott.
Természetesen, most sem úszta meg. A kétségei, a féltékenysége ismét a felszínre tört, ugyanis a King's Crosson észrevette a Weasley-pereputtyot (mondjuk, azt nem lehetett nem kiszúrni), köztük pedig Lucyt. A lány a legfiatalabb Weasley-fiúval beszélgetett, méghozzá elég elmélyülten és kizárva a többieket. Draco elkapta a fejét és igyekezett az apjára figyelni, aki épp azt ecsetelte neki, hogy mindent megtesz, hogy kézre kerítse az elszabadult hippogriffet.
- Elvégre - mondta gőgösen -, senki sem úszhatja meg, ha átver egy Malfoyt. Ezt jól vésd az eszedbe, fiam.
- Igen, apám - mondta gépiesen Draco. Ezeket az „intelmeket" már jó párszor végighallgatta és fejből tudta az összeset. Hiszen minden este ezt mantrázta lefekvés előtt, hogy megfelelően viselkedjen.
És hogy kizárja a fejéből Lucy Pottert.