Chapter 47

Különös fájdalom

Egy szoba homályos képe… egy kandallószőnyeg, rajta egy hatalmas kígyó… egy pöttöm emberke, aki Peter Pettigrewra emlékeztetett - őt Féregfarkként is ismerik… egy holtan összeeső öregember… és egy karosszékben ülő alak, akinek fagyos, sípolóan magas hangja volt, amit soha nem lehetett elfelejteni… Voldemort nagyúr hangja…

Lucy a hátán feküdt és úgy zihált, mintha kilómétereket futott volna. Egyik kezét a homlokára szorítva ébredt fel egy lidérces álomból, amiből csak villanásnyi képeket látott. A homloka úgy égett, mintha izzó drótot nyomtak volna a bőréhez. Aztán, egyik pillanatról a másikra a fájdalom elmúlt - mintha hirtelen elvágták volna. Lucy végül sóhajtott egyet, majd felült és körülnézett.

A szoba olyan volt, mint amilyen volt, amikor lefeküdtek. Ginny a saját ágyán az igazak álmát aludta, és a földön fekvő matracon Hermione is békésen aludt. A falakon a Walpurgis Leányai nevű együttes poszterei díszelegtek, a szekrények pedig tömve voltak a három lány ruháival. Csámpás összekuporodva aludt a saját kis sarkában, ám Árész állványa még üres volt. Biztosan még kint vadászott.

Lucy kissé megnyugodott, de nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy valami borzalmas van készülőben. Egy álom, amiben Voldemort is szerepelt, csak rosszat jelenthetett. Ráadásul a homlokába nyilaló fájdalmat sem értette. Először a sajátjának érezte, aztán, amikor olyan hirtelen elmúlt, döbbent rá arra, hogy nem az ő homloka fájt. Csak ő is érzékelte a fájdalmat, mint egy közvetítő. Viszont ez sem nyugtatta meg, sőt. Most kezdett el igazán aggódni.

Miért fájdulna meg Harry sebhelye? Legutóbb, amikor Lucy is érzékelte a Harry sebhelyébe nyillaló fájdalmat, a testvérpár éppen Voldemorttal küzdött. De Voldemort most nem lehetett Harry közelében, hiszen abban a furcsa helyiségben volt Féregfarkkal és azzal a kígyóval… Megrázta a fejét. Nem szabad ilyeneken gondolkodnia, különben sosem fog tudni visszaaludni. Pedig szüksége volt az alvásra, hiszen közeledett az a nap, amikor a mugli posta végre kézbesíti Harrynek a meghívást a Kviddics Világkupa döntőjére, így a fiú végre átjöhetett hozzájuk. Amióta feladták a levelet, Lucy úgy viselkedett, mint egy túlpörgött gyanuszkóp: egész nap alig bírt nyugton maradni, mindenhol besegített, csakhogy lekösse magát valamivel, de még a házi feladatok se tudták a kedvét szegni. Nem csak Harry látogatása, hanem a világkupa döntője is nagyon izgatta a fantáziáját - ezen szerencsére osztozni tudott fogadott testvéreivel, a Weasley-gyerekkel. Ronnal, Freddel, George-dzsal és Ginnyvel minden alkalommal ott kuksoltak a rádió előtt, hogy hallhassák az éppen soron következő meccs kommentárját. Természetesen a Brit-szigetek országainak szurkoltak, akik közül azonban csak Írország jutott messzire - mégpedig egyenesen a döntőbe. Így a gyerekek még izgatottabban várták az eseményt.

Lucy tudta, hogy most már végképp nem tudott volna visszaaludni, így felkelt, lábujjhegyen magához vette néhány személyes holmiját és leosonkodott a konyhába. Mivel az egész ház aludt, ez a helyiség volt az egyedüli, ahol Lucy eltölthette az idejét úgy, hogy nem zavarja meg a többieket. Így is túl voltak zsúfolva, hiszen a döntőre hazajött Bill és Charlie is, a két legidősebb Weasley-fiú. Ők Fred és George szobájába lettek elszállásolva, hiszen már rég nem laktak velük, emiatt az ikrek átköltöztek Ronhoz. Percy senkit sem fogadott be, mert neki „dolgoznia kellett"; ugyanis amióta munkába állt a Mágiaügyi Minisztériumban, még az eddigieknél is önteltebb lett.

Lucy letette az asztalra a pergamenköteget, a sastollpennáját, a tintatartóját és a bagolycsemegét, amit lehozott magával. Ezekre azért volt szüksége, mert amint Árész visszatér, útjára is bocsátja egy Harrynek címzett levéllel. Addig pedig gondolkodni fog azon, hogy hogyan is kérdezzen rá a fiú sebhelyére. Ám hiába törte a fejét, nem nagyon tudta megfogalmazni a gondolatait. Így inkább maga elé húzta azt a három levelet, amit a keresztapja, Sirius küldött neki a nyár folyamán. Ezeket olvasva mindig meg tudta nyugtatni magát, ha valamiért ideges volt. Úgy érezte, mintha Sirius ott állt volna mellette és úgy próbálta volna megnyugtatni őt. Bár szerette a Weasley-házaspárt, Lucy most először érezte úgy, hogy egy olyan apafigura lépett az életébe, aki csakis az ő és Harry érdekeit nézi.

Arra gondolt, mi lenne, ha Siriusnak is beszámolna a különös fájdalomról. Hiszen a férfi két levelében is leírta, hogy nyugodtan fordulhat hozzá, ha valami nyomasztja. De nem akarta, hogy a férfi feleslegesen aggodalmaskodjon. Lucy így is mindig azt olvasta ki a sorai közül, hogy Sirius eléggé védelmező, ha róla, az ő kis hercegnőjéről van szó. Lucy sosem tudta elfojtani a mosolyát, amikor erre gondolt. Ilyenkor azonban mindig a szomorúság győzött, hiszen Sirius nem tudta őt és Harryt magához venni. Hiszen Féregfark, a valódi áruló megszökött, akit mindenki halottnak hitt, így Sirius nem tudta bebizonyítani ártatlanságát. Lucy rengetegszer visszasírta azt a röpke fél órát, amikor azt hitte, hogy Harry és ő végre igazán egy család lehetnek. De ha más nem is, annyi jó kikerekedett ebből az egészből, hogy a két Potter végre kapott egy apapótlékot - amire mindkettejüknek, főként Harrynek nagy szükségük volt. Ez erősítette az összetartozásukat.

Végül úgy döntött, egyelőre nem ír Siriusnak, hanem kikéri Harry véleményét a dologról. A nyár folyamán annyit leveleztek, hogy a pergamenköteg összes darabja (azon a három levelen kívül, amit Sirius küldött) a fiútól származott. Harry elmesélte, hogy Sirius miatt most már végre küldhet leveleket, a szobájában tarthatja a holmiját és szinte bármit ki tud csikarni a rokonaiból, ha a keresztapjukkal fenyegetőzik. Lucy mindig nevetve olvasta ezeket a beszámolókat és boldogan segített Harrynek, ha a bátyja a segítségét kérte. Például, amikor a fiú megírta, hogy Dudley miatt az egész család fogyókúrázni fog, Lucy azonnal riadóztatta Mrs Weasley-t, aki nem is hagyta cserben; annyi süteményt és finomságot küldött Errollal, hogy a bagoly utána öt napig lábadozott Harrynél. Aztán a születésnapjukon az asszony külön tortát sütött Harrynek, amit a biztonság kedvéért inkább Árésszal küldtek el a fiúnak.

Lucy kinyitotta a tintásüveget, megmártotta benne a pennát, maga elé húzott egy üres pergamenlapot és írni kezdett.

Kedves Harry!

Először egy elég kellemetlen témáról kérdeznélek, és ne haragudj, hogy így a lényegre török, de nem tudom, hogyan vezethetném fel a dolgot.

Arra ébredtem, hogy sajog a homlokom. Ezzel önmagában még nem lenne baj, de előtte olyan álmom volt, mintha egy rosszul behangolt csatornán nézném az eseményeket. Voldemort szerepelt benne, Féregfark és egy öregember - de csak villanásokat láttam, így fogalmam sincs, mi történhetett azon kívül, hogy megölték az öregembert. Arra gyanakszom, hogy azért fájt a homlokom, mert valójában a Te sebhelyed fájt, és Te álmodtál, csak én is láttam, még ha nem is tökéletesen. Olyan érzés volt, mint amikor Mógussal küzdöttünk elsős korunkban - akkor is éreztem a sebhelyed fájdalmát, de csak a lenyomatát.

Szóval, csak azt szeretném tudni, hogy igazam van-e. Tényleg fájt a sebhelyed? Tényleg álmodtál? Ha igen, akkor remélem, semmi veszélyes vagy szokatlan dolgot nem tapasztaltál a közeledben. És még annyi kérdésem lenne, hogy megírjam-e a dolgot Siriusnak? Ha valóban fájt a sebhelyed, amit én megéreztem, akkor szerintem szólni kellene neki. Legalább egy felnőtt tudna a dologról.

De most kellemesebb téma. Mr Weasleynek sikerült jegyeket szereznie a világkupa döntőjére! Hermione már megérkezett és Bill és Charlie is itt vannak, már csak rád várunk. Mrs Weasley elvileg küldött levelet Vernon bácsinak mugli postával, de nem tudom, az mennyire gyors, így gondoltam, én is szólok neked. Valószínűleg Ron is hamarosan ír, de én nem fogok szólni neki, hogy már írtam neked, mert akkor el kellene mesélnem neki az álmot és a fájdalmat és akkor hallgathatnám az aggodalmaskodást. De azért annyi örömöt hagyok neki, hogy a többi infót ő írja meg neked a világkupával kapcsolatban.

Kérlek, a levelemre a választ úgy küld, hogy valamikor az éjszaka folytán, mert nem szeretném, ha kiderülne ez az egész sebhelyes történet. Legalábbis addig nem, amíg valami kézzelfoghatót nem találunk az esettel kapcsolatban.

Jézusom, milyen hosszú levél! Egyre több időt töltök Hermionéval, kezd rám hatással lenni. Várom a válaszod és attól függően fogok Siriusnak írni.

Szeretettel,
Lucy

Lucy átolvasta, majd bólintott. Nem tűnt túl aggódónak, de azért érezhető volt, hogy nagyon foglalkoztatja a kérdés. Gyorsan összepakolt és már épp indult volna felfelé, mikor a konyha ablakán kipillantva mozgó foltot pillantott meg az égen. Kinyitotta az ablakot és helyet hagyott a hazatérő Árésznak, aki egy döglött egérrel a csőrében szállt le az asztalra.

- Jó, hogy jöttél! - simogatta meg a baglyot Lucy. Miután Árész elpusztította az egeret, kedveskedve megcsipkedte gazdája kezét. Lucy gyorsan adott neki pár falat bagolycsemegét, majd a Harrynek írt levél után nyúlt.

- Fontos, hogy csak akkor hozd a válaszát, amikor egyedül találsz engem - mondta Árésznak, miközben felkötötte rá a pergament. - Ha hazajöttél, hagyom, hogy kipihend magad.

Árész csendben huhogott, majd szárnyra kapott és nemsokára újra elnyelte őt az éjszakai ég. Lucy összepakolt és felosont a szobába. Szerencsére senki sem ébredt fel, miközben visszafeküdt az ágyába.

Reggel, mikor ő, Hermione és Ginny laposakat pislogva kászálódtak le a konyhába, csak a szorgosan körmölő Ront és az izgatottan össze-vissza repkedő baglyot, Pulipintyet találták az asztalnál. Mrs Weasley a reggelivel foglalatoskodott, így csak Ron nézett fel a lányok érkezésére.

- Sziasztok! - köszönt, majd rögtön visszafordult a pergamenhez.

- Mi baja Pulipintynek? - kérdezte Hermione, miközben leültek.

- Csak megkergült, amikor mondtam neki, hogy levelet kell vinnie Harrynek - vonta meg a vállát Ron. - Tudjátok, a szokásos.

- Még csak most szólsz neki a jegyekről? - nézett bátyjára felvont szemöldökkel Ginny.

- Hagytam időt a mugli postásnak. Három napja volt, hogy odaérjen, de Harry még mindig nem válaszolt. Most már szólni kell neki, különben eléggé nagyot fog nézni, mikor holnap beállítunk hozzájuk.

- Tényleg, akkor most hogyan is hozzuk el? - jött le a lépcsőn Fred és George. Gyorsan ledobták magukat Ron mellé. - Apa végül rácsatlakoztatta a tűzhelyüket a Hop-hálózatra?

- Még nem sikerült neki, ma is azért ment el olyan korán - szólt Mrs Weasley, miközben elkezdte kiporciózni a tükörtojás adagokat a gyerekeknek. - Bill, Charlie és Percy hol vannak?

- Biztos alszanak - vonta meg a vállát George.

- Percyn csodálkozom, neki mindig „halaszthatatlanul fontos dolgai" vannak - jegyezte meg Lucy, mire az ikrek belekuncogtak a narancsleves poharukba.

- Ha tudni akarod, Lucy, valóban fontos dolgaim vannak - érkezett meg Percy, szokásos, beképzelt arckifejezésével. - Mr Kupor keddig adott haladékot, hogy megírjam neki a vékony fenekű üstökről szóló jelentésemet. Ha kések, akkor…

- …akkor az azt jelenti, hogy végre elkezdesz emberként viselkedni - fejezte be a mondatot Lucy, mire Fred és George jóízűen elnevették magukat.

- Na, kész is! - tette le a pennáját Ron. Összecsavarta a pergament és elkezdte Pulipintyet kergetni, aki szokás szerint teljesen megkergült a levél látványától. Végül öt perccel később a fiúnak sikerült útjára indítania a baglyot.

A nap Lucy számára hosszú várakozással telt. Hogy elüsse az időt, a fiúkkal együtt kviddicsezett a fákkal elkerített részen. Mindenki felváltva ülte meg az ő Tűzvillámját, hiszen az messze a legjobb seprű volt a családban. Másrészt, hangolódhattak a döntőre, hiszen ott mindenki Tűzvillámmal repült és egy darabig ők is belekóstolhattak az érzésbe.

Sajnos Mr Weasley nem jó hírrel tért haza. Az, hogy egy mugli házat rácsatlakoztassanak a Hop-hálózatra, láthatóan sokkal bonyolultabb procedúra volt, mint az elsőre tűnt. Mr Weasleynek még másnap is vissza kellett mennie, hogy megpróbálja elintézni, így felmerült a lehetősége, hogy késhetnek a megbeszélt, öt órás időponthoz képest. Lucy emiatt elég kedveszegetten ment fel a szobájába. Mikor azonban észrevett egy mozgó foltot a távolban, egy csapásra megfeledkezett a dologról.

Árész kicsit fáradtnak tűnt, ahogy berepült az ablakon. Hagyta, hogy Lucy leoldja róla a levelet, majd az állványára repült, bedugta a fejét a szárnyai alá és aludni kezdett. Lucy leült az ágyára és olvasni kezdett.

Kedves Lucy!

A válaszom igen. A sebhelyem hajnalban fájdult meg, miután felriadtam abból az álomból, amiről meséltél. Veled ellentétben én az egész jelenetet láttam, de már alig emlékszem valamire. A lényege annyi volt, hogy Voldemort és Féregfark megöltek valakit, utána arról beszéltek, hogy velünk is végezni akarnak. De ez nem újdonság, eddig is ez volt a tervük.

A leveled pont akkor jött meg, mikor befejeztem a levelet Siriusnak, így még hozzá tudtam írni azt, amit tőled hallottam. Remélem, ő meg tudja mondani, miért fájdult meg a sebhelyem és hogy te ezt miért érzékelted.

Ma jött meg a mugli postával Mrs Weasley levele, és sikerült megoldanom, hogy elengedjenek (ki kellett játszanom a keresztapa-kártyát). Ezt Ronnak is megírtam, valószínűleg már neki is megjött a levél. Holnap ötkor várunk titeket.

A sebhelyem miatt meg ne aggódj, a színét se láttam Voldemortnak a közelben.

Holnap találkozunk!

Harry

Lucy gondterhelten meredt maga elé. Még akkor is olyan arcot vágott, mikor Ron, Hermione és Ginny vigyorogva berontottak hozzá - Ron egy darab pergament lóbált a levegőben.

- Elengedték! - kiáltotta boldogan. - Holnap már jöhet is hozzánk!

Ám amikor meglátta Lucy arcát, az arcára fagyott a mosoly.

- Mi történt? - kérdezte Hermione aggódva. Lucy gyorsan megrázta a fejét. Nem hagyhatta, hogy a gondok eltereljék a figyelmét az előtte álló életre szóló élményről. Halványan elmosolyodott.

- Semmi - mondta, majd gyorsan elrejtette Harry új levelét a többi közé. - Semmi sem történt.

Draco izgatottan készülődött. Az apja természetesen szerzett jegyeket a Kviddics Világkupa döntőjére, méghozzá a miniszter meghívott vendégeiként vehettek részt az eseményen. Ilyen alkalom csak egyszer adódik az életben, de Draco egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy sikerül kihasználnia.

Miközben pakolászott, a Roxfortra gondolt. Ebben az évben olyasvalami fog történni, amire évek óta nem volt példa. A Trimágus Tusa a legrangosabb eseménynek számított a varázsvilág történetében és most a Roxfortban fogják megrendezni. Draco mit nem adott volna érte, ha ő lehetett volna az iskola bajnoka. Élete lehetőségét kapná meg vele, hogy bizonyítson - magának, de elsősorban Lucynak. Ha a lány látná, hogy megállja a helyét, talán kicsit megváltozna a véleménye róla…

Draco keze ekkor megállt a pakolásban. Már megint hagyta, hogy magukkal ragadják a képzelgései. A nyár folyamán ez egyre többször fordult elő vele… mintha elindult volna lefelé a lejtőn. Egyre nehezebben tudott parancsolni a gondolatainak. Fogalma sem volt, mi okozta ezt nála, de sürgősen meg kellett állítania. Különben tönkretesz mindent, amit eddig elért. De ezt már eddig is tudta.

Azonban örökké ismételgetnie kellett magában, különben az elnyomott énje rögtön kihasználja majd ezt és előtör. Onnantól pedig semmi sem fogja megállítani.