Chapter 48
Újra az Odúban
Másnap a házban nagy volt a kapkodás. Egyrészt Mr Weasley még mindig azzal foglalatoskodott, hogy a Dursley-házat rákösse a Hop-hálózatra, másrészt pedig mindenki pakolt a döntőre. A gyerekek igyekeztek mindent belesűríteni abba az egy hátizsákba, amit vihettek magukkal. Hermione csak hosszas győzködés árán volt csak hajlandó kivenni A kviddics évszázadai című könyvet a táskájából, mert különben nem fért volna be a pizsamája. Fred és George minden egyes résbe igyekeztek egy Weasley Varázsvicc Vállalatos terméket elrejteni, hogy az anyjuk ne vegye észre, hogy mindet el akarják adni a döntő helyszínén.
Nagy sokára - legalábbis Lucy úgy érezte - elérkezett a délután öt óra. Fred, George, Ron és Lucy indulásra készen álltak a kandalló előtt, de Mr Weasley még mindig nem ért haza. Lucy elképzelni sem tudta, miért akadékoskodnak ennyit a minisztériumban - hiszen csak öt percig tartana az egész! A lány fel-alá kezdett járkálni a kandalló előtt és senki sem tudta rávenni, hogy abbahagyja.
Végül fél hatkor Mr Weasley beesett az ajtón.
- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Mrs Weasley.
- Olyan embert találni, aki hajlandó volt rákötni a házat a hálózatra - felelte Mr Weasley. - de most már itt vagyok, gyorsan siessünk. Így is fél órát késtünk.
Mr Weasley egy marék port szórt a kandallóba, mire a lángok smaragdszínűre színeződtek.
- Én megyek először - fordult a gyerekekhez. - Utánam Fred, George, Lucy és Ron jön. Ne feledjétek, viselkedjetek illedelmesen! Elvégre ők nem csak Harry, hanem Lucy rokonai is.
- Hogyne, persze - bólogatott Fred, majd összevigyorgott George-dzsal.
Mr Weasley belépett a tűzbe, fennhangon kimondta a címet, majd a lángok elnyelték. Fred rögtön követte, utána pedig George is eltűnt a zöld lángok között.
- Hamarosan jövünk! - szólt hátra Lucy, majd belépett a tűzbe. - Privet Drive 4!
A kémény felszippantotta, ő pedig hagyta, hogy a megfelelő tűzhelybe érkezzen. Azzal azonban nem számolt, hogy a célállomásnál kisebb komplikációk várják. Mikor megérkezett, nem egy szobába lépett ki, mint általában, hanem a tűzhelyben kötött ki; ráadásul nem volt egyedül.
- Au! Mi a fene…? - kérdezte, mikor bezsúfolódott Mr Weasley, Fred és George közé. - Mégis hol vagyunk?
- A kandallóban, ha nem tűnt volna fel - felelte Fred, miközben próbált helyet szorítani Lucynak. Ezt csak úgy tudta megoldani, hogy konkrétan az ölébe húzta a lányt. - Valamiért nem tudunk kimenni.
- De legalább jó helyen vagyunk? - kérdezte Lucy.
- Elméletileg igen - felelte George. - Talán Harry hall minket. Lehet, hogy ki is tud engedni innen minket.
- Harry! - kezdett dörömbölni a falon Mr Weasley. - Harry, hallasz minket?
- Mit művelnek ezek? - hallatszódott a deszkafal túloldaláról. Bizonyára Vernon bácsi bömbölt. - Mi ez a téboly?!
- Nos, valaki biztosan hall minket - jegyezte meg Lucy, miközben próbálta egyre kisebbre összehúzni magát.
- Mr Weasley! Hall engem? - kérdezte egy ismerős hang a túloldalról. Mr Weasley gyorsan pisszegett, mire a fiúk abbahagyták a dörömbölést. - Mr Weasley, én vagyok az, Harry. A kandallót befalazták. Nem lehet bejáratnak használni.
- Teringettét! - mondta Mr Weasley. - Mi a csudának falaztak be a kandallójukat?
- Mert elektromos tüzet használnak - magyarázta Harry.
- Nahát, tényleg? - lelkendezett Mr. Weasley. - Azt mondod, elekromosat? Aminek villásdugó van a végén? Hát ez fantasztikus, ezt meg kell néznem! Várjunk csak…
- Au! Ron! - jajdult fel Lucy, ugyanis most Ron is megérkezett egy erőteljes ütéssel.
- Hogy kerülünk ide? Elszúrtunk valamit?
- Á, dehogy - felelte Fred gúnyosan. Beszéd közben a lehelete Lucy bőrét csiklandozta, ugyanis annyira szűkösen voltak már odabent. - Ebbe a sötét lyukba készültünk, okostojás.
- Elbulizunk itt, mint heringek a dobozban - tette hozzá George, a fogai között préselve a szavakat - hiszen annyi helye sem volt, hogy kinyissa a száját.
- Elég legyen, fiúk - szólt rajuk Mr. Weasley. - Hagyjatok gondolkodni… Igen… nincs más megoldás. Állj távolabb, Harry!
Lucy érezte, hogy a férfi lassan előhúzta a varázspálcáját.
- Lassan a testtel, uram! - harsogta Vernon bácsi. - Elárulna, hogy mire kész…
BUMM!
A deszkafal kirobbant a helyéből, Mr Weasley, Fred, George, Lucy és Ron pedig törmelékzápor közepette kibotorkáltak a kandallóból. Egy nő nagyot sikoltott - bizonyára Petúnia néni, és hanyatt átesett a dohányzóasztalon. Vernon bácsi elkapta a feleségét, mielőtt az földet ért volna, majd a döbbenettől némán tátogva rámeredt a négy vörös hajú Weasleyre, és a mélyvörös hajú Lucyra.
- Na, így mindjárt más - zihálta Mr. Weasley, miután leporolta hosszú, zöld talárját, és megigazította szemüvegét. - Á, önök bizonyára Harry és Lucy nagynénje és nagybátyja!
Az ösztövér, kopaszodó varázsló jobbját kinyújtva Vernon bácsi felé lépett. Az válaszul két lépést hátrált, Petunia nénit is magával vonszolva. A bácsinak most már végképp elállt a szava. Haját, bajuszát és legjobb öltönyét vastag, fehér porréteg borította, s ettől úgy festett, mintha egy perc alatt harminc évet öregedett volna.
Lucy megkereste a tekintetével Harryt, aki a falnál állt és mosolyogva figyelte a jelenetet. Lucy odafutott hozzá és a nyakába ugrott. Ölelés közben Lucy tekintete találkozott Petúnia néniével, aki tátott szájjal meredt rá.
Mr Weasley leeresztette a kezét, és a válla fölött hátrapillantott a romos kandallóra.
- Nos, öhm…elnézést a felfordulásért - szólt. - Egy kicsit elszámítottam magam. Nem gondoltam rá, hogy a célállomás esetleg le lehet zárva. Tudják, rákötöttem a kandallójukat a Hop-hálózatra - persze csak átmenetileg -, hogy el tudjunk jönni Harryért. Mugli kandallókat elvileg nem szabad közlekedésre használni, de van egy ismerősöm a Hop Rendszerfelügyeletnél, és ő szívességből elintézte nekem a dolgot. Ne aggódjanak, rendet fogok csinálni. Gyújtok egy kis tüzet, hogy vissza tudjam küldeni a gyerekeket, és mielőtt dehoppanálok, helyreállítom a kandallót.
Lucy bármibe lefogadta volna, hogy Harry nevelőszülei mindebből egy szót sem értettek. Dursleyék egy darabig még tátogva meredtek Mr Weasleyre, aztán Petunia néni feltápászkodott, és elbújt Vernon bácsi mögött.
- Szervusz, Harry! - folytatta vidáman Mr. Weasley. - Összecsomagoltál már? Hol az utazóládád?
- Fent a szobámban - felelte vigyorogva Harry.
- Majd mi lehozzuk! - ajánlkozott Fred. Rákacsintott Harryre, és már indult is George-dzsal az ajtó felé. Ők ketten már ismerték a járást a házban - egy ízben kimenekítették Harryt a Privet Drive-ról.
- Ne aggódj - suttogta Lucy Harry fülébe -, Fredet és George-ot nem a cipekedés vonzza, hanem a hírhedt Dudleyt szeretnék élőben megismerni.
Harrynek nagyon igyekeznie kellett, hogy visszafojtsa a nevetését.
- Hát igen… - Mr. Weasley zavartan lógázta a karját; szemlátomást rájött, hogy a vendéglátók nem fognak beszélgetést kezdeményezni. - Nos… nos, nagyon szép a házuk.
A nappalit most jó nagy por- és törmelékréteg borította be, így nem csoda, ha ez a megjegyzés nem a legjobban vette ki magát. Vernon bácsi arca a megjegyzésre lilába váltott, Petunia néni pedig rágcsálni kezdte a nyelve hegyét. Megszólalni azonban egyikük se mert.
Mr Weasley körülnézett a szobában. Rajongott a muglikkal kapcsolatos dolgokért, s most sóvárgó pillantásokat vetett a legtöbb dologra, ami a szobában volt.
- Bizonyára azok is elektromossággal működnek - jegyezte meg nagy komolyan. - Á, igen, ott van a villásdugó. Jómagam gyűjtöm a villásdugókat - tette hozzá Vernon bácsihoz fordulva. - Meg az elemeket. Gazdag elemgyűjteménnyel büszkélkedhetem. A nejem bolondnak tart a hobbim miatt, de mit tegyek, ha egyszer ez érdekel.
Vernon bácsi arckifejezése elárulta, hogy ő is bolondnak tartja Mr Weasleyt. A bácsi tett egy óvatos lépést jobbra, hogy eltakarja Petunia nénit - úgy tűnt, mintha attól tartana, hogy Mr Weasley két mondat között gyilkos támadást indít ellenük.
Ekkor egy újabb szereplő lépett a nappaliba - Dudley, Harry és Lucy mugli unokatestvére. Lucy hallotta az utazóláda kopogását a lépcsőn, s arra következtetett, hogy a zaj kergette ki a kisebb bálna méretű fiút a konyhából. Dudley oldalazva végigosont a fal mentén, s közben rémülten meredt Mr Weasleyre. Megpróbált elbújni szülei mögött, de hiába; apja megtermett ember volt, de közel sem elég széles ahhoz, hogy eltakarja őt.
- Á, ő volna az unokatestvéred, Harry? - kérdezte Mr Weasley, aki még mindig nem adta fel a reményt, hogy sikerül beindítania a társalgást.
- Aha - felelte Harry. - Ő Dudley.
Lucy tekintete egy pillanatra találkozott Ronéval - aztán mindketten gyorsan elfordultak, mert érezték, hogy nyomban kitör belőlük a nevetés. Dudley még mindig a fenekét markolászta, mintha attól félne, hogy elveszíti, s különös viselkedése szemlátomást aggasztotta Mr Weasleyt. Mikor újra megszólalt, hanglejtése elárulta, hogy éppúgy kételkedik Dudley épelméjűségében, mint Vernon bácsi az övében - csak épp ő együttérzéssel, nem pedig félelemmel nézett a „bolond"-ra.
- Jól telik a vakáció, Dudley? - kérdezte barátságosan. Dudley nyüszített egyet, és még kétségbeesettebben szorongatta terjedelmes tomporát.
Fred és George ekkor beléptek a nappaliba, kezükben Harry ládájával. Azon nyomban megakadt a szemük Dudleyn, és szeplős arcukon hajszálra egyforma, gonosz vigyor terült szét.
- Jól van - élénkült fel Mr. Weasley. - Indulhatunk is.
E szavakkal felgyűrte talárja ujját, és előhúzta varázspálcáját. A Dursley család három tagja egy emberként hátrált a falhoz.
- Piroinitio! - szólt Mr. Weasley, és pálcájával a törmelékek felé bökött.
A kandallóban felcsaptak a lángok, olyan vidám pattogással, mintha már órák óta égne ott a tűz. Mr Weasley vászonzsákocskát húzott elő a zsebéből Kivett belőle egy csipetnyi csillogó port, s a kandallóba szórta; a lángok nyomban felcsaptak, és smaragdzöldre színeződtek.
- Indulj, Fred - adta ki az utasítást Mr. Weasley.
- Megyek - bólintott Fred. - A fenébe… egy pillanat…
Fred zsebéből kiesett egy zacskó, és tartalma - sok kövér, színes papírba csomagolt karamell - szanaszét gurult a szobában. Lucy minden erejét bevetette, hogy megőrizze pókerarcát.
Fred sebtében összegyűjtötte a cukrokat, visszatömködte őket a zsebébe, majd vidáman búcsút intett Dursleyéknak, belesétált a tűzbe, és így szólt:
- Az Odúba!
Petunia néni megborzongott, és halkan felsikkantott. A következő pillanatban suhogó hang hallatszott, és Fred eltűnt.
- Készülj, George - szólt Mr Weasley. - Te viszed a ládát.
George Harry segítségével a kandallóhoz cipelte a ládát, felállította, hogy jobban tudja tartani, majd ő is belépett a tűzbe.
- Az Odúba! - kiáltotta, s nyomban köddé vált.
- Te jössz, Ron - mondta Mr Weasley.
- Viszlát - köszönt el Dursleyéktól Ron. Rávigyorgott Harryre és Lucyra, belépett lángok közé, bemondta a címet, és eltűnt.
Már csak Harry, Lucy és Mr Weasley maradtak a nappaliban.
- Hát akkor… viszlát - búcsúzott Harry.
- Örültem a szerencsének - mondta Lucy is.
Dursleyék nem viszonozták a köszönést. Lucy elindult a kandalló felé, de néhány lépés után beleütközött Mr. Weasley kinyújtott karjába. A varázsló döbbenten meredt a Dursley család három tagjára.
- Harry és Lucy elköszöntek maguktól! - szólt. - Talán nem hallották?
- Nem érdekes - dörmögte Harry. - Nem kell foglalkozni velük.
Mr Weasley azonban nem tágított. Következő mondatát Vernon bácsihoz intézte.
- Az unokaöccse legközelebb jövő nyáron jön haza, az unokahúgával hosszú idő után pedig most találkozott először - szólt szemrehányóan. - Mégiscsak el kellene köszönnie tőlük, nem?
Vernon bácsi arca vadul rángatózni kezdett. Szemlátomást fizikai fájdalmat okozott neki a tény, hogy az az ember oktatja ki a jó modorról, aki pár perce romhalmazzá változtatta a nappali szobáját. Azonban a varázspálca, amit Mr Weasley még mindig a kezében tartott, meggyőzőbb érv volt minden szónál - így hát Vernon bácsi nyelt egyet, és vonakodva kinyögte:
- Isten veletek.
- Viszlát jövőre - bólintott Harry. Lucy közben fél lábbal belépett a langyos szellőként simogató zöld lángnyelvek közé. Tudta, hogy Harry szinte azonnal követni fogja. Ekkor azonban hátborzongató hörgés hangzott fel a háta mögött, és Petunia néni sikoltozni kezdett.
Lucy megpördült a tengelye körül. Ő és Harry elkerekedett szemekkel bámultak Dudleyra, aki most a dohányzóasztal mellett térdepelt, és hörögve, prüszkölve fulladozott a szájából kilógó, fél méteres, vörös, nyálas valamitől. Első döbbenete elmúltával Lucy rájött, hogy a fél méteres valami Dudley nyelve - és észrevette, hogy unokatestvére előtt a padlón egy üres cukrospapír hever. Fred terve tehát bevált.
Petunia néni gyorsan letérdelt Dudley mellé, belecsimpaszkodott a felismerhetetlenné dagadt nyelvbe, és megpróbálta kirángatni fia szájából. Ettől persze Dudley csak még keservesebben hörgött; rúgkapálva igyekezett lerázni anyját. Vernon bácsi bömbölt és hadonászott tehetetlen dühében, úgyhogy Mr Weasleynek kiabálnia kellett, hogy meghallják, amit mond.
- Ne féljenek, meg tudom gyógyítani! - harsogta, s előreszegezett varázspálcával elindult Dudley felé, Erre Petunia néni velőtrázóan sikoltozni kezdett, s rávetette magát fiára, hogy testével védje meg a varázslótól.
- Nem kell félniük! - bizonygatta Mr Weasley. - Egyszerű rutinművelet… A karamell okozta… Fred fiam a bűnös… nagy mókamester… de semmi baj, ez egy szimpla bővérbűbáj - legalábbis remélem, hogy az… Kérem, nyugodjanak meg, azonnal rendbe hozom…
Dursleyéknak azonban eszük ágában sem volt megnyugodni, sőt egyre jobban elhatalmasodott rajtuk a pánik. Petunia néni hisztérikusan zokogva rángatta fia nyelvét, jelentősen növelve annak valószínűségét, hogy Dudley előbb-utóbb megfullad. Vernon bácsi végképp elvesztette önuralmát; felkapta a kredencről az első porcelánszobrot, ami a keze ügyébe akadt, és Mr Weasley felé hajította. A varázsló ügyesen kitért a szobor útjából, így a szobor nem a fején, hanem a romos kandallóban tört apró darabokra.
- Ez már tényleg túlzás! - méltatlankodott Mr Weasley, és fenyegetően felemelte varázspálcáját. - Én csak segíteni akarok magukon!
Vernon bácsi válaszul akkorát bömbölt, mint egy sebzett víziló, és felkapott egy újabb dísztárgyat.
- Induljatok! - kiáltotta Mr Weasley, pálcáját Vernon bácsira szegezve. - Siessetek! Majd én elrendezem a dolgot!
Lucy szívesen végignézte volna a kibontakozó akciójelenetet, de miután a bácsi második lövedéke súrolta a bal fülét, belátta, hogy jobb lesz, ha nyomban távozik, és Mr Weasleyre bízza felbőszült rokonságát. Belépett hát a tűzbe, majd még egyszer hátrapillantott, s közben kimondta:
- Az Odúba!
Még látta, amint Mr Weasley pálcájával kirobbant Vernon bácsi kezéből egy pusztulásra ítélt vázát; látta a sikító Petunia nénit meg a hörgő Dudleyt, akinek a nyelve vörhenyes kígyóként lengett mellkasa előtt; látta, ahogy Harry mögötte igyekezett azon, hogy minél gyorsabban követhesse testvérét. A következő pillanatban azután forogni kezdett vele a világ, és Dursleyék nappalija eltűnt a suhogó, smaragdzöld lángfüggöny mögött.
Lucy a törzséhez szorította a karját, és érezte, hogy teste egyre gyorsabban pörög. A legkülönbözőbb alakú és méretű kandallók villantak fel körülötte, de ő egyiknek sem szentelt túl sok figyelmet. Mikor aztán érezte, hogy a pörgés lassul, felkészült a kiszállásra, így elegánsan talpra érkezett az Odú konyhájába.
- Megette? - kérdezte izgatottan Fred.
- Igen - felelte Lucy, miközben arrébb állt a kandallótól. - Látnotok kellett volna: mintha egy hatalmas, kígyó lógott volna ki a szájából.
Még akkor is nevettek, amikor Harry négykézláb megérkezett közéjük.
- Mi volt az, amit adtatok neki? - kérdezte, miközben Lucy talpra segítette.
- Nyelvnyújtó nyalánkság - felelte sugárzó arccal Fred. - George-dzsal fejlesztettük ki, és egész nyáron kerestük a megfelelő kísérleti alanyt, akin kipróbálhatjuk…
A zsúfolt kis konyhában újra kitört a nevetés. Lucy csak ekkor vette észre, hogy Bill és Charlie az asztalnál ültek és ugyanúgy mosolyogtak a történeten, mint azok, akik ott voltak. Charlie most felállt és kezet nyújtott Harrynek.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Harry.
Ezután Bill is felállt, és mosolyogva kezet rázott Harryvel. Mielőtt azonban bármelyikük megszólalhatott volna, halk pukkanással ott termett George mellett Mr Weasley. Lucy még soha nem látta ilyen dühösnek a fiúk apját.
- Ez egyáltalán nem volt vicces! Mi a ménkűt adtál annak a mugli gyereknek, Fred?
- Adtam? - vigyorgott Fred. - Nem adtam én neki semmit. Csak ott felejtettem egy cukrot… Tehetek róla, ha megette? Én nem kínáltam…
- Szándékosan dobtad el a jelenlétében! - dühöngött Mr Weasley. - Tudtad, hogy meg fogja enni! Tudtad, hogy fogyókúrázik!
- Mekkora lett a nyelve? - kérdezte mohón George.
- Több, mint egy méter hosszú volt, mikor a szülei végre hagyták, hogy összezsugorítsam!
Lucy, Harry és a Weasley-fiúk a hasukat fogták a nevetéstől.
- Mondom, hogy ez nem vicces! - mérgelődött Mr Weasley. - Pontosan az ilyen felelőtlen tréfák teszik tönkre a mágus-mugli kapcsolatokat! Minden erőmmel azon dolgozom, hogy megszűnjenek a muglikkal szembeni előítéletek, erre a saját fiaim…
- Nem azért kapta a cukrot, mert mugli! - vágott a szavába sértődötten Fred.
- Azért kapta, mert egy undok, kötekedő alak! - dohogott George. - Ugye, hogy az, Harry?
- Tényleg az, Mr Weasley - erősítette meg Harry.
- Most nem erről van szó! - csattant fel Mr Weasley. - Majd meglátjátok, mit kaptok anyátoktól, ha elmondom neki!
- Mit mondasz el nekem? - csendült egy hang a fiúk háta mögött.
Mrs Weasley lépett be a konyhába. Nevetős arca most komor volt, s gyanakvó pillantással nézett végig fiain. Csak akkor mosolyodott el egy pillanatra, mikor észrevette Harryt.
- Szervusz, Harry drágám… Halljuk, Arthur, mit mondasz el nekem?
Mr Weasley zavartan pislogott feleségére. Bármilyen dühös is volt fiaira, nem gondolta komolyan, hogy beárulja őket az anyjuknál. A hirtelen támad csöndben két lány lépett be a konyhába: Hermione és Ginny. Mindketten rámosolyogtak Harryre. A fiú visszamosolygott rájuk, mire Ginny fülig elpirult - nyílt titok volt, hogy évek óta rajong Harryért.
- Mit mondasz el nekem, Arthur? - ismételte Mrs Weasley vészjóslóan nyugodt hangon.
- Nem fontos, Molly - motyogta Mr. Weasley. - Tudod, Fred és George… De már megkapták érte a magukét.
- Milyen csibészséget műveltek már megint? - sopánkodott Mrs Weasley. - Ha megint az a Weasley Varázsvicc Vállalat van a dologban…
- Mutasd meg Harrynek az ágyát, Ron - szólalt meg az ajtóban Hermione.
- Tudja, hol van az ágya - vont vállat Ron. - Az én szobámban alszik, ugyanott, ahol…
- Mindannyian felmehetnénk - mondta nyomatékosan Hermione.
Ron végre vette a lapot.
- Ja! Persze, indulhatunk.
- Mi is felmegyünk - kapott az alkalmon George.
- Ti nem mentek sehova! - ripakodott rá Mrs Weasley. Harry, Lucy és Ron kiosontak a konyhából; Hermione és Ginny társaságában végigbaktattak a szűk előszobán, majd elindultak felfelé az emeletekre vezető girbegurba, roskatag lépcsőn.
- Mi az a Weasley Varázsvicc Vállalat? - kérdezte Harry.
Lucy, Ron és Ginny kuncogni kezdtek, Hermione viszont el se mosolyodott.
- Anya takarítás közben talált egy halom árlistát és megrendelőlapot Fred és George szobájában - magyarázta fojtott hangon Ron. - Fel volt sorolva rajtuk az ikrek összes találmánya. Csupa jópofa holmi: hamis varázspálcák, trükkös édességek meg még egy csomó minden. Zseniálisak a fiúk, sosem hittem volna, hogy ennyi mindent feltaláltak…
- Évek óta folyton pufogtatnak a szobájukban - fűzte tovább a szót Ginny -, de eszünkbe se jutott, hogy tényleg csinálnak dolgokat. Azt hittük, csak élvezik, hogy zajonghatnak.
- A baj az - folytatta Ron -, hogy egy csomó találmányuk - vagyis igazából az összes -, eléggé balesetveszélyes. Fredék meg árulni akarták a cuccokat a Roxfortban, hogy pénzt keressenek vele. Anya persze iszonyúan kiakadt. Megtiltotta, hogy ilyen holmikat fabrikáljanak, és elégette az összes megrendelőlapot… Egyébként is zabos volt az ikrekre, mert alig egy pár RBF-et szereztek.
- Aztán nemrég is volt egy nagy veszekedésük - mesélte Lucy. - Fred és George kijelentették, hogy ha végeznek a Roxfortban, csodabazárt fognak nyitni - Mrs Weasley viszont azt akarja, hogy a Mágiaügyi Minisztériumba menjenek dolgozni, mint Mr Weasley.
A második emeleti lépcsőfordulóban ekkor kinyílt egy ajtó, és megjelent benne egy szarukeretes szemüveg, valamint a hozzá tartozó bosszús arc.
- Szia, Percy - köszönt Harry.
- Oh, szervusz, Harry - pislogott Percy. - Hallottam a zajt, és gondoltam, megnézem, ki járkál idekint. Dolgozni próbálok, be kell fejeznem egy fontos jelentést - de egyszerűen képtelenség koncentrálni, ha folyton zeng a ház a fel-alá rohangáló emberektől.
- Mi nem rohangálunk - fortyant fel Ron -, hanem egyszerűen csak felmegyünk. Bocsáss meg, ha megzavartunk a szupertitkos minisztériumi munkádban.
- Min dolgozol? - érdeklődött Harry.
- Jelentést írok a nemzetközi máguskapcsolatok főosztályának - felelte fontoskodva Percy. - Szabványosítani akarjuk az üstök fenékvastagságát. Az importált üstök egy részének ugyanis kissé vékony a feneke - évente közel három százalékkal nő a regisztrált üstlyukadások száma…
- A jelentésed megváltja majd a világot - fintorgott Lucy. - Címlapsztori leszel a Reggeli Prófétában a lyukas üstjeiddel.
Percy elpirult.
- Nyugodtan gúnyolódhatsz, Lucy - folytatta szenvedélyes meggyőződéssel. - De tudd meg: ha nem vezetünk be valamiféle nemzetközi szabályozást az üstfenékvastagság kérdésében, előbb-utóbb elárasztják a piacot a silány, vékonyfenekű termékek, az pedig veszélyeztetheti a…
- Jól van, elhiszem - legyintett Lucy, és gyorsan továbbindult a lépcsőn. Percy sértődötten becsapta szobája ajtaját, mire Harry, Ron, Hermione és Ginny is folytatták útjukat. Már három lépcsőfordulóval feljebb jártak, amikor kiabálást hallottak a földszint felől. Úgy tűnt, Mr Weasley végül mégiscsak beszámolt feleségének a karamellás esetről.
Mikor beléptek Ron szobájába, Pulipinty a kis kalitkájában ugrándozni és csipogni kezdett.
- Dugulj be, Puli! - szólt rá a hangoskodó madárra Ron, miközben átevickélt két szorosan egymás mellett álló ágy között. A kis szobába összesen négy ágyat zsúfoltak be.
- Fred és George is itt alszanak - magyarázta Ron Harrynek -, mert az ő szobájukat Bill meg Charlie kapta meg. Percyhez senki nem költözhetett be, mert neki „dolgoznia kell".
- Mondd csak, miért nevezed Pulinak a baglyodat? - kérdezte Harry.
- Mert a tesóm lüke, azért - felelt a bátyja helyett Ginny. - Pulipintynek kéne hívnia, az a rendes neve.
- Ja persze, az tényleg sokkal értelmesebb név - vágott vissza csípősen Ron, majd Harryhez fordult. - Ginny nevezte el így, mert szerinte ez jópofa név. Át akartam keresztelni a madarat, de hiába, már csak erre hallgat. Úgyhogy Puli maradt. Idefent kell tartanom, mert Errol és Hermész nem tűrik meg maguk körül. Különben én is elég nehezen viselem az ugrabugrálását.
Pulipinty visító huhogásba kezdett, és vidáman röpködött a kalitkájában.
- Hol van Csámpás? - fordult most Hermionéhoz Harry.
- Gondolom, a kertben - felelte a lány. - Mióta felfedezte a kerti törpéket, naphosszat azokat hajkurássza.
Harry lehuppant az egyik ágy szélére, és elmélázva bámulta a mennyezeti posztereken keresztül-kasul röpködő kviddicsjátékosokat.
- Úgy tűnik, Percy élvezi a munkáját - jegyezte meg.
- Az nem kifejezés! - nevetett fel sötéten Lucy. - Ha Mr Weasley nem küldené haza esténként, a hivatalban aludna. Az agyára ment a munka. Másról se bír beszélni, csak a főnökéről. Mr Kupon véleménye szerint… amint azt Mr Kuponnak mondtam… Mr Kupon azon az állásponton van… Mr Kupor felvilágosított…
- Kár, hogy Mr Kupon nem nő, mert akkor Percy feleségül is vehetné - jegyezte meg Ron.
- Jól telt a nyarad, Harry? - érdeklődött Hermione. - Megkaptad a csomagjainkat?
- Igen, köszönöm szépen - bólogatott Harry. - Az éhhaláltól mentettek meg azok a torták.
- És van valami híred a kereszt… - kezdte Ron, de Lucy egy szigorú pillantással elhallgattatta.
A lány tudta, hogy barátai éppúgy szívükön viselik keresztapja sorsát, mint ő és Harry. Hermione és Ron segítettek nekik kiszabadítani Siriust a minisztérium embereinek markából. Ginny jelenlétében mégsem volt ajánlatos erről a témáról beszélni, hiszen négyükön és Dumbledore professzoron kívül senki nem ismerte Sirius szökésének körülményeit, s csak ők öten hittek a férfi ártatlanságában.
Ginny kíváncsiságát felkeltette Ron félbehagyott mondata. Homlokát ráncolva fürkészte a fiúk arcát.
- Úgy hallom, abbahagyták a veszekedést - fordult a társasághoz Hermione. - Mit gondoltok, nem kellene lemennünk, és segítenünk édesanyátoknak a főzésben?
- De igen - bólintott Ron, és már indult is az ajtó felé. Harry, Lucy, Ginny és Hermione követték.
A konyhába lépve nyomban látták, hogy Mrs Weasley továbbra sincs valami rózsás hangulatban.
- A kertben eszünk - szólt, mikor megpillantotta a gyerekeket. - Idebent nem férünk el tizenketten. Lányok, kérlek, vigyétek ki a tányérokat. Bill és Charlie most állítják fel az asztalokat. Ti gondoskodjatok késről-villáról - nézett Ronra és Harryre. Közben varázspálcájával a kívánatosnál kicsit erősebben bökött a mosogatóban várakozó krumplihalom felé, mire a burgonyák olyan lendülettel ugrottak ki a héjukból, hogy többségük a falról vagy a mennyezetről pattant vissza.
- Már csak ez hiányzott - sopánkodott Mrs Weasley, s pálcáját gyorsan a szemétlapátra szegezte. Az engedelmesen lefeküdt, és csúszkálni kezdett a padlón, összegyűjtve a szétgurult krumplikat.
- Az a két mihaszna! - füstölgött Mrs Weasley, miközben lábasokat és serpenyőket vett elő a konyhaszekrényből. Egyértelmű volt, hogy Fredre és George-ra gondol. - Nem tudom, mi lesz így belőlük, tényleg nem tudom. Nincs bennük se szorgalom, se egy szikrányi becsvágy. Csak a komiszkodáshoz van eszük…
Az asszony mérgesen lecsapott egy nagy rézserpenyőt a konyhaasztalra, és körözni kezdett benne a varázspálcával. A pálca hegyéből sűrű szósz csordogált az edénybe.
- Pedig még csak nem is buták - folytatta monológját Mrs Weasley. Beszéd közben átrakta a serpenyőt a tűzhelyre, és pálcája egy újabb intésével alágyújtott. - De ha nem szedik össze magukat, nagyon nagy baj lesz. A magatartásuk miatt már eddig is több baglyot kaptam a Roxfortból, mint az összes többi gyerekem miatt együttvéve. Ha így folytatják, előbb-utóbb a varázshasználati főosztálytól is megkapják a magukét.
Mrs Weasley pálcájával rábökött az egyik fiókra. A fiók azonnal kinyílt, és kések ugrottak ki belőle. Harry és Ron ijedten ugrottak félre az éles szerszámok útjából. A kések átsuhantak a konyhán, és darabolni kezdték a krumplikat, amelyeket a szemétlapát időközben visszahordott a mosogatóba.
- Ha legalább tudnám, mivel rontottuk el őket - folytatta fejcsóválva Mrs Weasley. Letette varázspálcáját, és további serpenyőket ásott elő a szekrényből. - Évek óta ez megy. Könyörgök nekik, fenyegetem őket, de mintha a falnak beszélnék - A MINDENSÉGIT NEKI!
Mikor felemelte az asztalról a pálcáját, az visított egy nagyot, és abban a minutumban jókora gumiegérré változott.
- Már megint egy csalipálca! - dühöngött. - Ezerszer megmondtam nekik, hogy ne hagyjanak ilyeneket szanaszét heverni!
Gyorsan magához vette igazi pálcáját, és a tűzhelyen füstölgő mártáshoz sietett. Lucy most már úgy érezte, hogy ideje követni Hermionét és Ginnyt a kertbe.
- Gyere - hallotta maga mögött Ron hangját, aki nyilván Harryhez beszélt. - Segítsünk Billnek és Charlie-nak.
A lány megvárta a fiúkat, így együtt mentek ki a hátsó ajtón át az udvarra. Alig néhány lépés után megpillantották Hermione görbe lábú, vörös macskáját. Csámpás bozontos farkát égnek emelve kergetett egy jókora sáros gnómot. A húsz-huszonöt centi magas kerti törpe karmos lábait szaporán szedve átsprintelt az udvaron, és fejest ugrott az ajtó körül halomban heverő gumicsizmák egyikébe. Csámpás bedugta mancsát a csizmába, hogy kihalássza, de a gnóm már csak nevet rajta. Ekkor jókora csattanás hallatszott a ház túlsó oldala felől. Harry, Lucy és Ron belépett a kertbe, s máris megpillantották a zaj forrását. Bill és Charlie a pázsiton álltak, és kivont varázspálcával irányították két kopott, rozoga asztal légi csatáját. A jelek szerint azon versenyeztek, hogy melyikük asztala tudja a földre taszítani a másikét. Fred és George hangosan biztatták a párbajozó bútordarabokat; Ginny kacagott, Hermione pedig a sövény mellett ácsorgott, olyan arccal, mintha nem tudná eldönteni, hogy nevessen-e vagy sikítson.
Bill asztala lapjával oldalba kapta Charlie-ét, így annak kitört az egyik lába. A következő pillanatban a ház felől nyikorgás és csattanás hallatszott - kinyílt az egyik második emeleti ablak, s Percy dugta ki rajta a fejét.
- Lehetne egy kicsit csöndesebben? - kiabált le ingerülten.
- Bocs, Percy! - nézett fel vigyorogva Bill. - Hogy vannak a vékonyfenekű üstök?
- Rosszul - vágta rá sértődötten Percy, és becsapta az ablakot.
Bill és Charlie nevetve lekormányozták asztalaikat a fűre, szépen egymás mellé. Bill egy könnyed pálcaintéssel visszaragasztotta a kitört lábat, majd egy nagy terítőt varázsolt elő a semmiből.
Hét órakor a két asztal már Mrs Weasley ínycsiklandozó főztje alatt roskadozott. A kilenc Weasley, valamint Harry, Lucy és Hermione a felhőtlen, mélykék ég alatt költötték el a vacsorát. Harrynek, aki jóformán egész nyáron süteményeken és szikkadt piskótatortán élt, ez maga lehetett a földi paradicsom. Lucy sem tudta, hogy mennyire megéhezett, amíg meg nem látta a pompás menüt. Telerakta tányérját csirkés-sonkás pástétommal, főtt krumplival és salátával, s jó ideig egy szavát se lehetett hallani - pedig igencsak szaporán mozgott a szája.
Az asztal túlsó végén annál több szó esett. Percy részletesen beszámolt Mr Weasleynek az üstfenékvastagságot taglaló jelentéséről.
- Megígértem Mr Kupornak, hogy keddre elkészülök vele - mesélte fontoskodva. - Ő ugyan nem sürgette a dolgot, de nekem az az elvem: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Mr Kupor biztosan hálás lesz, hogy határidő előtt kézhez kapja a jelentést. Amúgy is épp elég bajunk van a Világkupadöntő előkészítésével. Sokkal több támogatást kellene kapnunk a varázsjátékok és mágikus sportok főosztályától, de Ludo Bumfolt…
- Kedvelem Ludót - jegyezte meg mosolyogva Mr. Weasley. - Ő szerezte nekünk azokat a remek jegyeket a döntőre. Persze én is tettem neki egy kis szívességet; az öccsének, Ottónak volt némi kellemetlensége egy öntevékeny fűnyíró miatt - én simítottam el az ügyet.
- Szó se róla, Bumfolt nagyon kedves ember - csóválta a fejét Percy -, de egyáltalán nem való főosztályvezetőnek. Hasonlítsd csak össze Mr Kuporral! Biztosra veszem, hogy ha a mi főosztályunkról tűnne el valaki, Mr Kupor nem nyugodna, amíg ki nem deríti, mi történt vele. Bertha Jorkins több mint egy hónapja nem adott életjelt magáról! Mióta elutazott nyaralni Albániába, senki nem hallott felőle.
- Igen, beszéltem erről Ludóval - bólintott homlokráncolva Mr Weasley. - Azt mondja, Bertha nem először csinál ilyet… De igaz, ami igaz, én sem hagynám annyiban a dolgot, ha a saját beosztottamról lenne szó…
- Bertha reménytelen eset, ezt mindenki tudja - legyintett Percy. - Egyik főosztályról a másikra küldözgetik, mert előbb-utóbb mindenkinek elege lesz belőle. De Bumfoltnak akkor is nyomoztatnia kellene utána. Mr Kupor személyesen is érdeklődött Rumfoltnál - tudod, Bertha egy időben nálunk dolgozott, és gyanítom, hogy Mr Kupor vonzódott hozzá -, de Bumfolt csak nevetett. Azt mondta, Bertha valószínűleg fejjel lefelé tartotta a térképet, és Ausztráliában kötött ki Albánia helyett… Ha így gondolja, hát így gondolja. - Percy színpadiasan sóhajtott, és nagyot kortyolt a bodzaborból. - Nekünk bőven elég a nemzetközi máguskapcsolatokkal foglalkozni, nincs kapacitásunk arra, hogy más főosztályok eltűnt munkatársai után kajtassunk. Mint tudjuk, rögtön a Világkupa után egy másik nagyszabású rendezvényt is le kell bonyolítanunk.
Percy jó hangosan megköszörülte a torkát, és futó pillantást vetett az asztal túlsó vége felé, ahol Harry, Lucy, Ron és Hermione ültek.
- Ugye, tudod, melyik rendezvényre gondolok, apa? - folytatta emelt hangon. - Arra a szigorúan titkosra.
Ron az égnek emelte a tekintetét, és közelebb hajolt barátaihoz.
- Mióta munkába állt, egyfolytában erre a titokzatos rendezvényre célozgat. Ki akarja provokálni, hogy megkérdezzük, mi az. Szerintem kiállítást rendeznek a száz legvastagabb fenekű üstből.
Ez alatt Mrs Weasley Bill fülbevalóját kritizálta.
- …az a ronda agyar pedig végképp túlzás. Csodálom, hogy egyáltalán beengednek így a bankba.
- Hidd el, anya, nem az érdekli őket, hogy mi van rajtam - felelte türelmesen Bill -, hanem az, hogy mennyi kincset szerzek nekik.
- A frizurád is valami rémes - csóválta a fejét Mrs Weasley, és már nyúlt is a varázspálcája után. - Engedd meg, hogy levágjam a hajad…
- Nekem tetszik így - szólt közbe Ginny, aki Bill mellett ült. - Ne légy már ilyen maradi, anya! Különben is, Dumbledore professzornak sokkal hosszabb haja van…
Fred, George és Charlie ez alatt szakértő eszmecserét folytattak a Kviddics Világkupa eseményeiről.
- Biztos, hogy Írország győz - jelentette ki Charlie, a szájába tömött jókora krumplin átszűrve a szavakat. - Láthattátok, mit csináltak Peruval az elődöntőben.
- A bolgár csapatban viszont ott van Viktor Krum - jegyezte meg Fred.
- Bulgáriának egy jó játékosa van, Írországnak hét - szólt bele a beszélgetésbe Lucy.
- Sajnálom, hogy Anglia kiesett… - csóválta a fejét Charlie. - Bár, mondjuk, elég cikis volt, amit produkáltak.
- Miért, mi történt? - kapta fel a fejét Harry.
- Háromszázkilencven-tízre kikaptak Erdélytől - felelte csüggedten Charlie. - Még nézni is szörnyű volt.
- Waleset Uganda, Skóciát pedig Luxemburg ütötte ki - tette hozzá Lucy.
Lassan leszállt az este. Mr Weasley gyertyákat varázsolt az asztalra, s mire elfogyott a desszert gyanánt feltálalt házi eperfagylalt, az első éjjeli lepkék is megjelentek az apró lángok körül. A levegőt fű és lonc friss illata töltötte be.
Ron lopva végignézett az asztaltársaságon, s mikor megbizonyosodott róla, hogy senki nem figyel rá, Harryhez fordult:
- Na mesélj: van valami hír Siriusról? Lucyt is kérdeztem, de semmit se volt hajlandó mondani…
- Mert mindig akkor kérdeztél, mikor voltak emberek körülöttünk - morogta Lucy. Hermione közben a fülét hegyezte.
- Igen - felelte halkan Harry. - Nekem kétszer is írt, Lucynak meg háromszor. Úgy tűnik, jól van. Tegnapelőtt küldtem neki egy levelet; lehet, hogy még itt megkapom a választ.
A levél említése Lucy eszébe juttatta, miért is írt Harry Siriusnak. Felmerült benne, hogy Harryvel talán be kellene számolniuk Ronnak és Hermionénak az aggasztó fájdalomról és különös álomról… de aztán elvetette az ötletet. Miért nyugtalanítsák barátaikat egy ilyen boldog, békés estén?
- Ejnye, hogy elszaladt az idő - szólalt meg Mrs Weasley az órájára pillantva. - Már rég ágyban volna a helyetek, hiszen pirkadatkor indulnotok kell a mérkőzésre. Harry, ha itt hagyod nekem az iskolai listát, holnap a te holmijaidat is megveszem az Abszol úton. A többiek listája már nálam van. Nem hinném, hogy a meccs után lesz még időtök vásárolgatni, hiszen a legutóbbi döntő is öt napig tartott.
- Tényleg? - lelkesült fel Harry. - Remélem, most se lesz rövidebb!
- Azt én is! - bólogatott lelkesen Lucy.
- Én bízom benne, hogy rövidebb lesz - szólt szenteskedő képpel Percy. - Még belegondolni is szörnyű, mit találnék az íróasztalomon, ha öt napot mulasztanék.
- Talán megint egy adag sárkányganéjt - szólt Fred.
- Az szervestrágyaminta volt, és Norvégiából küldték! - vágott vissza lángoló arccal Percy. - Tévedésből került az asztalomra!
- Nem volt ott semmi tévedés - súgta oda Harrynek Fred, mikor felálltak az asztaltól. Lucy halkan kuncogott. - Mi küldtük neki a trágyát.
Draco az ágyán feküdt és a plafont bámulta. Másnap volt a döntő, neki pedig aludnia kellett volna, hiszen korán kellett indulniuk, hogy elfoglalják a sátrat, amit a mágiaügyi miniszter bocsátott a rendelkezésükre. Mivel sűrű volt a program, nem engedhették meg maguknak a késést - azért meg pláne nem, hogy ő, Draco elaludt.
Visszagondolt a vacsorai beszélgetésre. Az apja valamiért csak most árulta el neki, mintegy mellékesen megjegyezve, hogy Weasleyéknek is sikerült jegyeket szerezniük a meccsre. Az apja folyamatosan magában füstölgött, hogy mégis miért sajnálja meg mindenki azokat a vérárulókat, hogy újra és újra kisegítik őket. Draco csak csendben ült és bólogatott. A gondolatai egészen máshol jártak és most újra arrafelé terelődött a figyelme.
Lucy is jön a meccsre. És akkor nyilván Potter is. Vajon hol fognak ülni? És vajon meddig maradnak? Draco ekkor megrázta a fejét. Már megint. Már megint elragadta a hév. Mégis mi történik vele? Még a kezdetekben sem gondolt ennyit a lányra, pedig akkor még nem is létezett az a fal, ami látszólag kezdte elveszíteni a jelentőségét. Draco érezte, hogy a Roxfortba utazás előtt szükség lesz egy kis magányos időre, hogy tisztázni tudja magában a dolgokat.
Viszont egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ebben az állapotában lesz-e bármilyen eredménye a dolognak.