Chapter 51
A felbolydult hivatal
Mr Weasley beváltotta ígéretét, és pirkadat előtt felébresztette őket. Varázslat segítségével egy szempillantás alatt lebontották és összecsomagolták a sátrakat, és sietve elindultak a zsupszkulcsállomás felé. A kemping kapujában találkoztak Mr Robertsszel, aki meglehetősen kábának tűnt, és búcsúzóul boldog karácsonyt kívánt nekik.
- Rendbe fog jönni - sietett megnyugtatni Lucyékat Mr Weasley, mikor Mr Roberts már nem hallhatta őket. - Az efféle tudatzavar a felejtésátok múló mellékhatása. Nem csoda, hogy kába a szerencsétlen, hiszen elég súlyos emlékeket töröltek ki a fejéből…
Bő negyedórája gyalogoltak a ködös lápon át, mikor izgatott zsivaj ütötte meg a fülüket. Ebből már gyanították, hogy nem ők az egyedüli korán kelők, s a zsupszkulcsállomásra érve gyanújuk beigazolódott: Basil, a kulcsfelelős körül tömegével tolongtak a sürgősen távozni vágyó boszorkányok és varázslók. Mr Weasley váltott néhány szót Basillal, azután beálltak a sorba, és még napkelte előtt hozzájutottak egy szakadt gumiabroncshoz, ami visszaröpítette őket a Hermelindombra. A hajnal első fényénél vágtak át Widra St. Capdelen, s tértek rá az Odúhoz vezető ösvényre. Menet közben keveset beszéltek; ki-ki kedve szerint egy meleg ágyra vagy egy kiadós reggelire gondolt. Ahogy maguk mögött hagyták az utolsó emelkedőt, és feltűnt előttük az Odú, egy kiáltást sodort feléjük a szél.
- Hála az égnek, hála az égnek!
Mrs Weasley, aki ezek szerint a ház előtt állva várt rájuk, papucsban futott ki elébük. Arca sápadt, szeme karikás volt, s kezében a Reggeli Próféta egy összecsavart példányát szorongatta.
- Istenem, hát megvagytok! - lelkendezett. - Arthur, ha tudnád, mennyire aggódtam!
Azzal Mr Weasley nyakába vetette magát, s kezéből kiesett a Reggeli Próféta. Lucy az újságra pillantott. Az öles betűkkel szedett szalagcím a következőket hirdette: PÁNIK A VILÁGKUPADÖNTŐN. A cikket a fák fölött lebegő Sötét Jegy mozgó, fekete-fehér fényképe illusztrálta.
- Mind épségben vagytok… - Mrs Weasley elengedte férjét, és kivörösödött szemmel körbepillantott. Tekintetével egyenként végigsimogatta a visszatérteket. - Jaj, fiúk…
Valamennyiük nagy ámulatára Fred és George köré vetette a karját, és olyan vehemensen vonta őket a keblére, hogy összekoccant a fiúk feje.
- Au! Anya… nem kapok levegőt!
- Kiabáltam veletek, mielőtt elmentetek! - zokogta Mrs Weasley. - Folyton csak erre tudtam gondolni! Halálos veszélyben voltatok, és én azzal köszöntem el tőletek, hogy nem kaptatok elég RBF-et! Édes istenem, Fred… George…
- Jól van, na, Molly, nyugodj meg, hisz látod, hogy épségben visszajöttünk. - Mr Weasley szelíd erőszakkal kiszabadította az ikreket, és a ház felé vezette feleségét. - Bill - szólt hátra halkan -, hozd be azt az újságot, meg akarom nézni…
Miután valamennyien elhelyezkedtek a szűk konyhában, és Lucy kitöltött Mrs Weasleynek egy nagy bögre forró teát (amibe a családfő utasítására egy kevéske Ogden-féle Lángnyelv-whisky is került), Bill átadta apjának az újságot.
Mr Weasley átfutotta az első oldalt; Percy kíváncsian kukucskált a válla fölött.
- Le mertem volna fogadni! - csóválta a fejét komoran Mr Weasley. - A minisztérium kudarca… a rendbontók megszöktek… teljes káosz… sötét varázslók büntetlenül garázdálkodhatnak… nemzetünk szégyent vallott… Ki írta ezt? Hát persze, sejthettem volna… Rita Vitrol.
- Az a nő pikkel a Mágiaügyi Minisztériumra! - fakadt ki Percy. - A múlt héten azt írta rólunk, idézem: „az üstfenekek méricskélésével piszmognak, ahelyett, hogy kiirtanák a vámpírokat"! Pedig köztudott, hogy a Humanoid rémlények megítélésének modern irányelvei című alapmű szerint…
- Tegyél meg nekünk egy szívességet - szólt ásítva Bill -, és fogd be a szád!
Mr Weasley lassan a cikk végére ért. Az utolsó sorokat olvasva azonban újra elkomorult.
- Engem is megemlít - dörmögte.
- Micsoda!? - prüszkölte Mrs Weasley; majdnem kiköpte a whiskys teát. - Észre se vettem! Abból megtudtam volna, hogy éltek!
- A nevemet nem írja le - felelte Mr Weasley. - Ezt hallgassátok meg: Az erdő szélén összegyűlt varázslóknak és boszorkányoknak, akik az illetékesektől vártak megnyugtató magyarázatot a történtekre, sajnos csalódniuk kellett. Az a minisztériumi varázsló, aki a Sötét Jegy feltűnése után nem sokkal kilépett az erdőből, kijelentette ugyan, hogy az Incidens nem követelt áldozatokat, de további információkkal nem volt hajlandó szolgálni. Egyelőre kétséges, hogy a szűkszavú nyilatkozat gátat tud-e vetni azon híreszteléseknek, melyek szerint a történtek után egy órával számos holttestet szállítottak el az erdőből.
Mr Weasley ingerült mozdulattal Percy kezébe nyomta az újságot.
- Mit mondtam volna, ha egyszer tényleg nem halt meg senki!? Hogy gátat tud-e vetni a nyilatkozatom a híreszteléseknek… Hát most, hogy világgá kürtölte őket, már biztos nem. - Mr Weasley mélyet sóhajtott. - Sajnálom, Molly, de attól tartok, be kell mennem a minisztériumba. Lépnünk kell, mielőtt kitör a botrány.
- Veled megyek, apa! - szólt fontoskodva Percy. - Mr Kupornak szüksége lesz minden elérhető emberre. Legalább személyesen tudom átadni neki az üstfenékügyben írt jelentésemet.
Azzal kivonult a konyhából.
- De hát szabadságon vagy, Arthur! - sopánkodott Mrs Weasley. - Ennek az ügynek semmi köze a te mugli tárgyaidhoz. Nélküled is el tudják intézni!
- Be kell mennem, Molly - rázta a fejét Mr Weasley. - Részben az én hibám, hogy idáig fajult a dolog. Átöltözöm, és indulok…
Harry, aki eddig udvariasan hallgatott, most már nem bírta tovább magába fojtani kérdését.
- Mrs Weasley, nem érkezett meg véletlenül Hedvig egy nekem címzett levéllel?
- Hedvig, drágám? - kérdezett vissza szórakozottan Mrs Weasley. - Nem… nem, ma egyáltalán nem jött posta.
Ron és Hermione kérdő tekintettel néztek Harryre, míg Lucy csak idegesen rágta a szája szélét. Mindennél jobban vágyott Sirius válaszára: legalább valami biztosat tudnának ebben a bizonytalanságban. Harry alig észrevehető fejmozdulatot tett az ajtó felé, majd így szólt:
- Ron, felmennék a szobádba lerakni a holmijaimat. Nem gond?
- Dehogyis - vágta rá Ron. - Én is felmegyek. Lucy, Hermione?
- Menjünk - bólintottak a lányok, azzal mind a négyen felálltak, kivonultak a konyhából, és elindultak felfelé a lépcsőn.
Amint becsukódott mögöttük a padlásszoba ajtaja, Ron Harryhez fordult:
- Ki vele, mi a gond?
- Van valami, amit eddig nem mondtam el nektek - felelte Harry. - Szombat hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a sebhelyem.
Hermione rémülten felsikkantott, aztán egy lélegzettel felsorolt vagy tíz szakkönyvet és egy csomó embert, Albus Dumbledore-tól Madam Pomfreyig, a Roxfort javasasszonyáig.
Ron egyszerűen csak megdöbbent.
- De hát… Tudodki most nem lehetett a közeledben. Mikor legutóbb fájt a sebed, ott volt a Roxfortban, de most…?
- Nem volt ott személyesen a Privet Drive-on - szögezte le Harry. - De álmodtam róla… róla és Pettigrew-ról - mármint Féregfarkról. Már nem emlékszem az álom minden részletére, de egyvalamire igen: azt tervezték, hogy megölnek… valakit.
Lucy érezte, hogy Harry majdnem kikotyogta, hogy „minket", de nyilván nem akarta még jobban megrémíteni Hermionét.
- Ne foglalkozz vele! - szólt bátorítóan Ron. - Csak egy rossz álom volt.
- Nem - szólalt meg Lucy. - Szombat hajnalban én is álmodtam. Ugyanazt, amit Harry, csak nekem villanásnyi képek ugrottak be. Aztán, amikor felébredtem, borzasztóan fájt a fejem - méghozzá ott, ahol Harrynek a sebhelye van. Ilyen legutoljára akkor volt, amikor Voldemorttal küzdöttünk elsős korunkban. Akkor is éreztem Harry sebhelyének a fájdalmát.
Ron és Hermione döbbenten meredtek rá.
- De… De ez hogy lehet? - hebegte Hermione. - Ilyenről még sosem hallottam.
- Emlékeztek, amikor szombat este feljöttetek a levéllel, amiben Harry elmondta, hogy elengedték? - kérdezte Lucy, mire mindketten bólintottak. - Az a levél, ami nálam volt, szintén Harrytől jött. Éjszaka megírtam neki az álmomat és a fájdalmat és akkor mondta el, hogy megfájdult a sebhelye. Azért vágtam olyan komor képet. Tudtuk, hogy előbb-utóbb el kell mondjuk nektek, de nem akartunk a döntő előtt halálra rémíteni titeket.
- Csak az álom miatt volt - jelentette ki Ron. - Biztosan amiatt fájt a sebhelyed, Harry. Csak amiatt lehetett.
- Nem tudom… - Harry az ablakhoz lépett, és kinézett a hajnali égre. - Most már nem tudom, hogy csak álom volt-e. Megfájdult a sebem, aztán három napra rá felvonultak a halálfalók, és újra felszállt az égre Voldemort jele…
- Ne mondd ki a nevét! - sziszegte összeszorított fogakkal Ron.
Harry nem törődött vele.
- És arra emlékeztek - folytatta -, amit tavaly év végén Trelawney mondott?
Hermione arcáról nyomban eltűnt a rémület, s egy megvető fintornak adta át a helyét.
- Jaj, Harry, amit az a szélhámos nőszemély mond, annak az ellenkezője se igaz!
- Ti nem voltatok ott - rázta a fejét Lucy. - Nem hallottátok. Nem úgy beszélt, mint máskor. Mondtam már, hogy transzba esett - de tényleg. És azt mondta, a Sötét Nagyúr nemsokára újból erőre kap… s hatalma rettentőbb lesz, mint valaha… és ez azért sikerül neki, mert a szolgája visszatér hozzá. És még aznap éjjel Féregfark megszökött.
Szavait csend követte, amit Ron arra használt fel, hogy ujjával még nagyobbra tágítson egy lyukat a Chudley Csúzlik jelképeivel díszített ágytakarón.
- Miért érdekelt, hogy megérkezett-e Hedvig? - kérdezte Hermione Harrytől. - Levelet vársz?
- Megírtam Siriusnak a dolgot a sebhelyemmel és a közös fájdalommal - felelte vállvonogatva Harry. - Lucyval az ő válaszát várjuk.
Ron arca felderült.
- Ez az! Tuti, hogy Sirius tudja, mit kell csinálni!
- Ezért is reméltük, hogy gyorsan válaszol - bólintott Lucy.
- Nem tudjuk, milyen messze van Sirius - érvelt Hermione. - Lehet, hogy Afrikában bujkál, vagy még távolabb. Hedvig talán még oda se ért.
- Igen, tudom - sóhajtott Harry, és kibámult a tökéletesen Hedvigtelen égre.
- Harry, Lucy, gyertek, kviddicsezzünk egyet a gyümölcsösben - javasolta Ron. - Bill, Charlie, Fred, George meg mi - az hét. Csinálunk egy hármas és egy négyes csapatot. Mit szóltok? Kipróbálhattok egy csomó trükköt, amit a világkupadöntőn láttunk…
Hermione rosszallóan nézett rá.
- Ron, szerintem Harrynek és Lucynak most semmi kedvük kviddicsezni! - szólalt meg. - Nem látod, hogy fáradtak és rossz kedvük van? Neked is inkább le kellene feküdnöd…
- Van kedvem kviddicsezni! - jelentette ki hirtelen Harry. - Várj, előveszem a Tűzvillámot.
- Én is megyek - mondta Lucy. - Legalább valami eltereli a figyelmemet.
Hermione elmotyogott egy barátságtalan mondatot a hármójuk elmeállapotáról, aztán fejcsóválva kiment a szobából.
Mr Weasley és Percy ezután jóformán csak aludni jártak haza a minisztériumból. Minden nap kora reggel elindultak, és esténként csak jóval vacsoraidő után értek haza. Így telt el az egész hét, s végül elérkezett a vasárnap este, ami egyben a vakáció utolsó napjának estéje volt.
- Kész bolondokháza, ami odabent van - mesélte Percy a tőle megszokott fontoskodó modorban a nappaliban összegyűlt családnak. - Egész héten mást se csináltam, mint tüzeket oltottam. Az emberek tucatjával küldik nekünk a rivallókat… Márpedig a rivalló felrobban, ha nem nyitják ki azonnal. Tele van fekete foltokkal az íróasztalom, és a legjobb pennám is szénné égett.
- Miért küldenek az emberek rivallókat? - kérdezte Ginny.
A kislány a kandalló előtti szőnyegen kuporgott, s már jó ideje azon fáradozott, hogy Magifix ragasztószalag segítségével újra könyvszerű formát kölcsönözzön az Ezer bűvös fű és gomba bátyjaitól ráhagyott rongyos példányának.
- Fel vannak háborodva a Világkupadöntőn történtek miatt - felelte Percy. - Kártérítést követelnek a megrongálódott vagyontárgyaik után. És ilyenkor persze megjelennek a zavarosban halászók is. Mundungus Fletcher például ki akar fizettetni velünk egy tizenkét szobás, jacuzzival felszerelt luxussátrat, pedig szemtanúktól tudom, hogy a botokra akasztott köpenye alatt aludt.
Mrs Weasley a szoba sarkában álló nagy órára pillantott. Ez az óra - Lucy egyik kedvence az Odú berendezési tárgyai közül - roppant értékes információkkal szolgált - épp csak a pontos időt nem árulta el. Tíz arany mutatója volt, s mindegyiken a Weasley család egy-egy tagjának neve állt, valamint az ő, Lucy neve is felkerült, amikor örökbefogadták. Számlapját pontosabb volt helylapnak nevezni, mivel számok helyett a családtagok lehetséges tartózkodási helyei voltak feltüntetve rajta. Az „Odú", „iskola" és „munkahely" feliratokon kívül volt „eltévedt", „kórház" és „börtön" is, a tizenkettes szám helyén pedig ez állt: „halálos veszély".
A tízből kilenc mutató most az „Odú" feliratnál állt, a leghosszabb, Mr Weasleyé azonban még a „munkahely"-re mutatott. Mrs Weasley szomorúan sóhajtott.
- Apátoknak legutóbb Tudjátokki idejében kellett hétvégén is dolgoznia - szólt. - Szörnyű ez a hajsza. Ha még sokáig elmarad, kidobhatom a vacsoráját.
- Apa úgy érzi, ki kell köszörülnie a csorbát - tárta szét a karját Percy. - Az igazat megvallva tényleg nem volt okos dolog, amit csinált. Egyeztetnie kellett volna a főosztályvezetőjével, mielőtt nyilatkozik.
Mrs Weasleyt elöntötte a pulykaméreg.
- Azt a szégyentelen Vitrolt szidd, ne az apádat! - ripakodott rá Percyre.
Bill, aki eddig a Ronnal folytatott sakkpartijára koncentrált, most bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Ha apa hallgat, a mi epetollú Ritánk azt vetette volna a minisztérium szemére, hogy nem kommentálja az eseményeket - jegyezte meg. - Rita Vitrol még soha senkiről nem írt jót. Mikor a Gringotts összes átoktörőjét meginterjúvolta, „loboncos huligán"-nak titulált engem.
- Hát, tényleg elég hosszú a hajad, drágám - nézett rá Mrs Weasley. - Ha megengedned, hogy…
- Nem, anya.
Kövér esőcseppek kopogtak a nappali ablakán. Hermione a Varázslástan alapfokon IV.-et olvasgatta nagy érdeklődéssel. Ebből a tankönyvből Mrs Weasley Harrynek, Lucynak és Ronnak is hozott egy-egy példányt az Abszol útról. Charlie éppen tűzálló köpenyét stoppolta, Harry pedig a Tűzvillám nyelét fényesítette a tizenharmadik születésnapjára Hermionétól kapott seprűkarbantartó készlet segítségével. Lucy Bill és Ron sakkpartiját kísérte figyelemmel, Fred és George pedig a sarokba félrevonulva sutyorogtak valamiről. Kezükben penna volt, s egy darab pergamen fölé hajoltak.
- Ti meg mit csináltok? - kérdezte Mrs Weasley, gyanakvó pillantást vetve az ikrekre.
- Leckét írunk - dörmögte George.
- Na ne tréfálj, hiszen még el se kezdődött az iskola! - hitetlenkedett az anyjuk.
- Szünidei lecke, csak még nem volt időnk megírni - magyarázta George.
- Nem szeretném, ha kiderülne - folytatta figyelmeztető hangon Mrs Weasley -, hogy az a lecke egy új megrendelőlap. Remélem, egyszer és mindenkorra felszámoltátok a Weasley Varázsvicc Vállalatot.
Fred mártírarccal nézett az anyjára.
- Lehet, hogy holnap kisiklik a Roxfort Expressz, és George meg én meghalunk. Hogy visz rá a lélek, hogy életünk utolsó óráiban alaptalan vádakat vágj a fejünkhöz?
Erre még Mrs Weasley is elnevette magát, és a témáról nem esett több szó.
- Na végre! - szólalt meg kisvártatva az asszony. - Apátok elindult!
Mr Weasley mutatója a „munkahely" feliratról hirtelen az „úton"-ra fordult, majd egy újabb ugrással megállapodott az „Odú" feliratnál - s a következő pillanatban Mr Weasley beköszönt a konyhából.
- Megyek, Arthur! - kiáltott Mrs Weasley, és már szaladt is az ajtó felé.
Néhány perccel később Mr Weasley belépett a nappaliba, kezében tálcával, azon egy tányér gőzölgő étellel. Nyúzott arca és az, ahogy lezuttyant a kandalló előtti karosszékbe, elárulta, hogy mennyire kimerült.
- Összecsaptak a fejünk fölött a hullámok - szólt, és villájával étvágytalanul turkálni kezdte a főtt karfiolt. - Rita Vitrol hadjáratot indított ellenünk. Egész héten csak a minisztérium baklövéseiről írt. Ma azt is sikerült kiszimatolnia, hogy szegény Berthának nyoma veszett, úgyhogy megvan a holnapi Próféta címlapsztorija. Bumfolt nem hallgatott rám, pedig megmondtam neki, hogy küldjön el valakit Bertha keresésére.
- Mr Kupor is hetek óta ezt szajkózza neki - kotyogott bele Percy.
- Kupor örülhet, hogy Rita még nem tud a Winky-ügyről - legyintett ingerülten Mr Weasley. - Akkor aztán egy hétig azt harsognák a szalagcímek, hogy az inkriminált pálcát egy főosztályvezető házimanójánál találták meg.
- Tudtommal megállapítottuk, hogy a manó csupán felelőtlenül viselkedett, de nem ő idézte meg a Sötét Jegyet! - heveskedett Percy.
Hermione nem bírta tovább türtőztetni magát.
- Szerintem pedig Mr Kupornak az a nagy szerencséje - fakadt ki -, hogy az újság még nem írta meg, milyen embertelenül bánik a házimanójával!
Percy fontoskodva kihúzta magát.
- Na ide figyelj, Hermione - szólt szigorúan. - Egy olyan magas rangú minisztériumi tisztviselő, mint Mr Kupor, feltétlen engedelmességet várhat el a szolgájától…
- Mondd, hogy a rabszolgájától! - Hermione már szinte rikácsolt. - Egy knútot se fizet Winkynek!
- Jobb lesz, ha most felmentek, és befejezitek a csomagolást - vágta el a vitát Mrs Weasley. - Na gyerünk, gyerünk, indulás…
Lucy felállt a székről, majd Hermione társaságában a szobájuk felé vette az irányt. Ginny még mindig a könyvének összeragasztásával foglalkozott, így a két lány egyedül látott neki a pakolás befejezésének.
Az eső folyamatosan verte az ablakot, a szél süvítése behatolt a falak közé ezért úgy hangzott, mintha a ház mindjárt a darabjaira hullana. A lányok jöttére Csámpás felállt és odadörgölőzött a lábukhoz, Árész pedig csapkodott néhányat a szárnyával üdvözlésképpen. Lucy adott neki egy kis bagolycsemegét, majd kibámult az esőverte ablakon.
- Mi az? - kérdezte Hermione.
- Már egy hete, hogy Hedvig elment Sirius levelével - jegyezte meg Lucy. - Ugye nem kapták el Siriust?
- Ugyan már! - rázta a fejét Hermione. - Az benne lett volna a Reggeli Prófétában. A minisztérium azonnal szétkürtölte volna a hírt, hogy önmagát dicsőítse.
- Remélem, igazad van… - sóhajtott Lucy, majd az ágyához lépett, hogy kicsomagolja a holmikat, amiket Mrs Weasley vett neki.
Egy darabig csendben pakoltak, amikor lépéseket hallottak és a lépcsőn lesétáló Ron méltatlankodó hangja szűrődött be kintről.
- Én ugyan fel nem veszem azt a maskarát - dörmögte. - Az inkább hasonlít női ruhára.
- Akkor inkább leszel pucér, ahogy anyukádnak is mondtad? - kérdezte Harry. Hangjából Lucy arra következtetett, hogy bátyja próbálja visszafojtani a nevetését.
- Te csak azért viselkedsz így, mert normális dísztalárod van! - vágta rá Ron, majd ezután nem hallottak többet, ugyanis a fiúk túlságosan eltávolodtak tőlük.
Lucy Hermione felé fordult.
- Dísztalár?
- Te bele se néztél a listádba? - kérdezte felvont szemöldökkel Hermione. - Idén külön kértek dísztalárt, ünnepi alkalmakra. Nem tudom, miért, de valószínű, hogy Mrs Weasley neked is vett egyet.
Lucy az utolsó, kibontatlan csomagra nézett. Ekkor kopogtattak az ajtón, majd Mrs Weasley sétált be, kezében két kupac tiszta, szépen összehajtogatott talárral.
- Szépen pakoljátok el őket, hogy ne gyűrődjenek - tette le Lucy ágyára a talárokat. - Bár, rátok lehet bízni az ilyesmit, nem úgy a fiúkra.
Mrs Weasley pillantása a kibontatlan csomagra esett.
- Még meg se nézted a dísztalárodat? - kérdezte Lucytól.
- Nem jutottam el odáig - felelte a lány, majd kinyitotta a csomagot.
Elakadt a lélegzete. A dobozból egy hófehér ruha került elő - ránézésre Lucy inkább mondta volna esküvői ruhának, mint dísztalárnak. A szoknya alját vörös rózsaminták díszítették, a mellrésze pedig ugyanolyan vörös volt. Mikor Lucy egy pillanatra Hermionéra nézett, látta, hogy barátnőjének is leesett az álla.
- Ez a ruha pontosan hozzád illik - mondta Mrs Weasley. - Mikor megláttam, tudtam, hogy ezt azonnal meg kell vennem neked…
Lucy szorosan megölelte nevelőanyját, beléfojtva ezzel a szót. Igyekezett mindent belesűríteni ebbe az ölelésbe, valamint igyekezett erőt gyűjteni az előtte álló évre. Valamiért úgy érezte, hogy ismét nehézségek várnak rá és Harryre.
- Köszönöm - mondta a lány és ezt nem csak a ruhára értette.
Mrs Weasley zavartan ölelte vissza Lucyt, majd gyorsan kisietett a szobából. Lucy tudta, hogy az asszony a könnyeivel küszködött.
Draco még egyszer utoljára végignézett a dísztalárján. Állógalléros, fekete bársonyból készül ruhadarab volt, tökéletes ünnepi alkalmakra. Draco szépen összehajtogatta, betette a többi ruhája közé, majd becsukta a ládáját és leült az ágyára. Ez volt az utolsó alkalom, hogy megpróbálja valamennyire megtartani a lelkében álló fal állapotát és ne rontsa tovább a helyzetet.
Eszébe jutott a Trimágus Tusa. Mivel ambiciózus volt, a verseny természetesen megmozgatta a fantáziáját. Ugyanakkor nem engedhette, hogy túlságosan elszaladjon vele a ló. Különben a gondolatai - és ebben teljesen biztos volt, ismerve jelenlegi állapotát - biztosan Lucy felé vándoroltak volna.
Tessék, már meg is történt a baj. Amint a lány eszébe jutott, Draco hirtelen semmi másra nem tudott gondolni, csak a vörös hajára és a barna szemére. Szerencsére ez csak pár másodpercig tartott: Draco megrázta a fejét, majd felállt és a fürdőszoba felé vette az irányt. Le kellett hűtenie magát vacsora előtt, különben az apja biztosan megkérdezte volna, hogy miért ilyen vörös az arca.
És akkor biztosan nem tudott volna jó kifogást találni.