Chapter 52

A vonatút

A hétfő reggel szomorkás, vakációvégi hangulattal köszöntött rájuk. Még mindig esett az eső, és Lucy körös-körül csak ködöt és szürke felhőket látott, mikor öltözködés közben kinézett az ablakon. Farmert és pulóvert vett fel - az iskolai talárt csak a Roxfort Expresszen ölthették magukra.

Ő, Hermione és Ginny együtt indultak el reggelizni. Mikor elérték az első emeleti lépcsőfordulót, a lépcső aljában megpillantották Mrs Weasleyt. Az asszony aggodalmasan ráncolta a homlokát.

- Arthur! - kiabált fel. - Arthur! Keresnek a minisztériumból!

Lucy a falnak lapult, hogy utat engedjen a kifordított talárban lefelé csörtető Mr Weasleynek, aztán a többiekkel együtt ő is lement a konyhába.

Mrs Weasley épp a tálalószekrény fiókját forgatta fel („Kell lennie itt egy pennának!"), Mr Weasley pedig a tűz fölé hajolt, és figyelmesen hallgatta a tűz közepén nagy, szakállas tojás módjára ott trónolt Amos Diggory fejét. A Harry, Ron és az ikrek a konyhában ültek és érdeklődve hallgatták Diggoryt. A férfi gyorsan, szinte hadarva beszélt.

- …a mugli szomszédok dörrenéseket és kiabálást hallottak, ezért kihívták azokat a hogyishívjákokat - a rendőrzőket. Ki kell szállnod a helyszínre, Arthur…

- Tessék! - zihálta Mrs Weasley, s pergament, tintát meg egy ócska pennát nyomott Mr Weasley kezébe.

- Még szerencse, hogy időben megtudtam a dolgot - folytatta Mr Diggory feje. - El kellett küldenem pár sürgős baglyot, úgyhogy már hajnalban bejötten az irodába, és láttam, amikor a varázshasználati főosztály embereit riadóztatták. Ha ez Rita Vitrol fülébe jut, Arthur…

Mr Weasley közben kinyitotta a tintásüveget, megmártotta a pennát, és felkészült a jegyzetelésre.

- És Rémszem mit mondott, mi történt? - kérdezte.

Mr Diggory feje bosszúsan fintorgott.

- Azt mondja, hallotta, hogy valaki jár a kertjében. Az illető a ház felé osont, de megtámadták a kukák.

Mr Weasley bólogatva jegyzetelt.

- Mit csináltak a kukák? - kérdezte.

- Iszonyú zajt csaptak, és telelövöldözték szeméttel a környéket - felelte Mr Diggory. - Úgy tudjuk, az egyik még akkor is röpködött, amikor a rendőrzők odaértek…

Mr Weasley gondterhelten csóválta a fejét.

- És mi lett a behatolóval?

- Ugyan, Arthur, hisz tudod, milyen Rémszem… Minek mászkálna valaki a kertjében éjnek idején? Szerintem az a híres behatoló most a szomszéd kertben ül, és nyávogva próbálja lerázni a krumplihéjakat a bundájáról. De ha a varázshasználatiak rászállnak Rémszemre, akkor neki vége. Gondolj bele, milyen priusza van. El kell intéznünk, hogy egy másik ügyosztály foglalkozzon vele. Mondjuk a tied… Milyen büntetés jár kukabűvölésért?

- Megúszhatja dorgálással - felelte Mr Weasley, miközben pennája szaporán sercegett a pergamenen. - Nem használta a pálcáját, ugye? Ő maga nem támadott meg senkit, igaz?

Mr Diggory bosszúsan nevetett.

- Lefogadom, hogy kiugrott az ágyból, és mindent elátkozott, ami a szeme elé került. De ezt nemigen tudják rábizonyítani, mivel nincsenek áldozatok.

- Rendben, azonnal intézkedem.

Mr Weasley zsebre vágta a teleírt pergamenlapot, és kiviharzott a konyhából.

Diggory feje most Mrs Weasleyhez fordult.

- Ne haragudj, Molly - szólt. - Sajnálom, hogy így rátok kellett rontanom kora reggel, de csak Arthur tudja kihúzni őt a csávából. Rémszemnek ma mindenképp jelentkeznie kell az új munkahelyén. Az ördögbe, miért pont az utolsó éjszakát választotta?

- Szóra sem érdemes, Amos - felelte Mrs Weasley. - Biztos, hogy nem eszel egy falat pirítóst, mielőtt elindulsz?

- Hát jó, nem bánom - bólintott Diggory.

Mrs Weasley levett egy szelet vajas pirítóst a konyhaasztalon tornyosuló kupac tetejéről, becsíptette a szénfogóba, és beledugta Mr Diggory szájába.

- Köfönöm fépen - mondta tele szájjal a fej, és a következő pillanatban halk pukkanással eltűnt.

Lucy hallotta, amint Mr Weasley az emeleten sietve elbúcsúzik Billtől, Charlie-tól és Percytől. Alig öt perc múlva aztán a családfő ismét belépett a konyhába - időközben megigazította talárját, s most sebtében fésülködött.

- Rohannom kell… Jó utat, fiúk, lányok, és jó tanulást! - köszönt el Harrytől, Rontól, az ikrektől, Lucytól, Hermionétől és Ginnytől, azzal köpenyt kanyarított a vállára, és felkészült a dehoppanálásra. - Molly, ki tudod vinni egyedül a gyerekeket a pályaudvarra?

- Hát persze! - legyintett Mrs Weasley. - Te csak menj, és foglalkozz Rémszemmel. A többit bízd rám.

Alighogy Mr Weasley eltűnt, belépett a konyhába Bill és Charlie.

- Jól hallottam, hogy Rémszemet emlegettétek? - kérdezte Bill. - Mit művelt már megint?

- Azt állítja, hogy valaki megpróbált betörni hozzá az éjjel - felelte Mrs Weasley.

- Rémszem Mordon? - dünnyögte töprengve George, miközben lekvárt kent a pirítósára. - Nem ő az a flúgos, aki…

- Apátok igen nagyra becsüli Rémszem Mordont - vágott a szavába szigorúan Mrs Weasley.

- Naná, mert apa meg villásdugókat gyűjt - szólt vállvonogatva Fred, mikor Mrs Weasley kiment a konyhából. - Nem csoda, hogy megértik egymást…

- Mordon nagy varázsló volt a maga idejében - jegyezte meg Bill.

- Ha jól tudom, régi barátok Dumbledore-ral - tette hozzá Charlie.

- Dumbledore-nak is van egy kis stikkje - felelte Fred. - Jó, tudom, hogy zseniális meg minden, de…

- Áruljátok már el, ki az a Rémszem! - szólt közbe Harry.

- Egy nyugalmazott minisztériumi varázsló - mondta Charlie. - Én csak egyszer találkoztam vele, amikor apa bevitt magával a minisztériumba. Mordon auror volt, méghozzá a legjobbak egyike… Feketemágus-vadász - magyarázta, Harry értetlenkedését látva. - Azkaban minden második foglya neki köszönheti, hogy a hűvösre került. Mordon rengeteg ellenséget szerzett magának… a legtöbb persze az elítéltek rokonai közül kerül ki… és úgy hallottam, pár éve súlyos üldözési mánia kínozza. Nem bízik senkiben. Minden sarokban bosszúszomjas feketemágusokat lát.

Bill és Charlie úgy döntöttek, kikísérik a Roxfortba indulókat a pályaudvarra; Percy viszont bocsánatkérések közepette kijelentette, hogy neki a minisztériumban a helye.

- Higgyétek el, muszáj bemennem - bizonygatta. - Mr Kupor számít rám.

- A szorgalmas munka elnyeri jutalmát, Percy - nézett rá komoly képpel Lucy. - Még egy év, és Kupor megtanulja a neved.

Mrs Weasley időközben bement a falusi postára, és a mugli telefon segítségével rendelt három közönséges taxit.

- Arthur megpróbált minisztériumi autókat szerezni nekünk - súgta oda az asszony Harrynek és Lucynak, miközben az esőáztatta kertben álltak, s figyelték, hogyan rakodják be a taxisofőrök kocsijaikba a hat súlyos utazóládát. - De sajnos nem volt szabad autó… Jaj, istenem, milyen mérgesek szegények.

Harry nem állt neki elmagyarázni Mrs Weasleynek (csak Lucynak az út közben), hogy a mugli taxisok nem szívesen szállítanak maradandó halláskárosodást okozó állatokat - márpedig a betegesen izgatott Pulipinty ebbe a kategóriába tartozott. Az sem javított a hangulaton, hogy Fred ládája rakodás közben kinyílt, és meggyulladt benne egy tucat Filibuster-csillagszóró. A sofőr előbb ijedtében ordított fel, aztán fájdalmában, ugyanis Csámpás - aki szintén megrémült -, kieresztette karmait, és mászórúdnak használta a taxis lábát.

Mindennek a tetejébe a társaság roppant kényelmetlenül utazott, hiszen a hátsó ülést a ládáikkal kellett megosztaniuk. A csillagszórós incidens miatt meglehetősen zaklatott kedélyű Csámpás sem volt épp kellemes útitárs - mire London határába értek, Harry, Lucy, Ron és Hermione már számos karmolt sebből véreztek. Megkönnyebbülten fellélegeztek hát, mikor végre kiszállhattak a taxiból - jóllehet a városban szakadt az eső, s valamennyien bőrig áztak, mire átcipelték utazóládáikat a forgalmas úton, amelyről a pályaudvar bejárata nyílt.

Ez alkalommal kis csoportokban keltek át a falon. Harry, Lucy, Ron és Hermione nyitották a sort, mivel Pulipinty, és Csámpás miatt ok voltak a leggyanúsabbak a társaságból. Cseverészve nekivetették vállukat a falnak, oldalazva átsiklottak rajta - s ugyanabban a szempillantásban a kilenc és háromnegyedik vágány peronján találták magukat.

A Roxfort Expressz készen állt az indulásra. Piros mozdonyából gomolygott a gőz - a fehér ködben a peronon álló diákok és szüleik sötét kísértetalakoknak tűntek. Pulipinty izgalma csak még tovább fokozódott, mikor meghallotta megannyi bagolytársa huhogását. Harry, Lucy, Ron és Hermione késlekedés nélkül elindultak helyet keresni, s a vonat közepe táján találtak is egy szabad fülkét. Miután berakodták csomagjaikat, leszálltak, hogy elköszönjenek Mrs. Weasleytől, Billtől és Charlie-tól.

- Lehet, hogy hamarabb viszontlátjuk egymást, mint hinnétek - szólt mosolyogva Charlie, miközben megölelte Ginnyt és Lucyt.

- Hogyhogy? - kapta fel a fejét Fred.

- Majd meglátjátok - felelte Charlie. - Csak el ne mondjátok Percynek, hogy céloztam a dologra, hiszen ez „hivatali titoknak minősül, amíg a minisztérium nyilvánosságra nem hozza".

Bill, aki zsebre dugott kézzel álldogált mellettük, szinte vágyakozva nézte a vonatot.

- Hát igen - szólt -, az idén én is szívesen lennék újra roxforti diák.

- De miért? - faggatta George.

- Eseménydús évetek lesz - felelte Bill huncutul csillogó szemmel. - Még az is lehet, hogy leutazom kibicelni egy kicsit…

- Miért lesz eseménydús évünk? - kérdezte felcsigázva Lucy.

Ekkor azonban elhangzott az indulás közeledtét jelző füttyjel, és Mrs Weasley az ajtók felé terelte a gyerekeket.

- Köszönjük a vendéglátást, Mrs Weasley - szólt ki a vonatablakon Hermione, miután valamennyien felszálltak.

- Igen, köszönünk mindent, Mrs Weasley - bólogatott hálás mosollyal Harry.

- Sose köszönjétek, kis drágáim - felelte Mrs Weasley. - Szívesen meghívnálak karácsonyra is, de… azt hiszem, az idén nehéz lenne elcsalogatni titeket a Roxfortból.

- Anya! - csattant fel Ron. - Mi az, amit itt mindenki tud, csak mi nem?

- Este megtudjátok, ne félj - mosolygott Mrs Weasley. - Nagyon izgalmas lesz… Jut eszembe, örülök, hogy megváltoztatták a szabályokat…

- Milyen szabályokat? - kérdezte kórusban Harry, Lucy, Ron, Fred és George.

- Dumbledore professzor majd elmondja nektek… Aztán ne halljak rosszat rólatok! Fred, George, ez főleg rátok vonatkozik!

A dugattyúk felsziszegtek, és a vonat lassan mozgásba lendült. Fred kihajolt az ablakon.

- Mondjátok meg, mi lesz a Roxfortban! - kiabált anyja és két bátyja felé. - Milyen szabályok változtak meg?

Mrs Weasley azonban nem válaszolt, csak integetett mosolyogva, és néhány másodpere múlva két fiával együtt dehoppanált.

Harry, Lucy, Ron és Hermione visszamentek a fülkéjükbe. Az ablakon lecsorgó esőcseppek miatt nem sok látszott a tájból. Ron kinyitotta a ládáját, elővette egy csipkés, barna dísztalárt, és leborította vele Pulipinty kalitkáját, hogy elhallgattassa a madarat.

- Bumfolt elmondta volna nekünk, mire készülnek a Roxfortban - szólt csalódottan. - A döntő előtt, emlékeztek? De a saját anyám nem hajlandó elárulni. Kíváncsi vagyok, hogy…

- Csitt!

Hermione ajkára szorította mutatóujját, másik kezével pedig a szomszéd kupé felé mutatott. Harry, Lucy és Ron a fülüket hegyezték; odaátról lusta, vontatott beszéd szűrődött át a nyitott ajtón keresztül.

- …apa eredetileg nem is a Roxfortba akart küldeni, hanem a Durmstrangba. Ismeri az ottani igazgatót. Hogy Dumbledore-ról mi a véleménye, azt tudjátok… A Durmstrangba fel se veszik a sárvérű jöttmenteket, akiket Dumbledore annyira imád. Csak anya nem akarta, hogy olyan messzi iskolába menjek. Apa azt mondja, hogy a Durmstrangban a fekete mágiáról is sokkal normálisabb a felfogás, mint a Roxfortban. Akik oda járnak, azok tényleg tanulnak is sötét varázslatokat… Nekünk meg csak az a hülye védekezésóránk van…

Hermione felállt, lábujjhegyen odament az ajtóhoz, és behúzta, kizárva Malfoy hangját.

- Bár a Durmstrangba ment volna - szólt dühösen Lucy. - Akkor nem kellene már negyedik éve elviselnünk őt.

- A Durmstrang egy másik varázslóiskola? - érdeklődött Harry.

- Az - felelte megvetően Hermione. - Borzalmas híre van. Az európai mágusiskolák összehasonlító értékelésében azt írják róla, hogy ott aránytalanul sokat foglalkoznak a fekete mágiával.

- Asszem, hallottam róla - dörmögte bizonytalanul Ron. - Hol is van? Melyik országban?

Hermione felvonta szemöldökét.

- Micsoda kérdés… Azt nem tudja senki.

- Miért nem? - kérdezte Harry.

- Az iskolák évszázadok óta vetélkednek egymással - magyarázta Hermione. - A Durmstrang és a Beauxbatons még azt sem fedik fel, hol vannak, nehogy a konkurens iskolák kémei kileshessék a titkaikat.

- Na ne szédíts már! - nevetett fel Ron. - Nem hiszem, hogy a Durmstrang sokkal kisebb lenne, mint a Roxfort. Hogy tudnának eldugni egy ménkű nagy kastélyt?

Hermione megütközve nézett rá.

- De hát a Roxfort is rejtve van - mondta, olyan hangon, mintha ez a legnyilvánvalóbb dolog lenne a világon. - Mindenki tudja… legalábbis mindenki, aki olvasta a Roxfort történetét.

- Akkor te tudod egyedül - mondta Ron. - Tessék, áruld el, hogyan dugták el a Roxfortot.

- Megbűvölték - felelte Hermione helyett Lucy. - Az arra járó muglik az iskola helyén egy düledező romot találnak, aminek a bejárata fölött az áll: „BELÉPNI TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES".

Ron tátott szájjal bámult fogadott testvérére.

- Te ezt honnan tudod?

- Bill mesélte egyszer - vonta meg a vállát Lucy.

- Szóval az illetéktelenek a Durmstrang helyén is egy romot találnak? - kérdezte Harry.

Hermione megvonta a vállát.

- Mondjuk. De az is lehet, hogy olyan mugliriasztó bűbáj védi, mint a Világkupa-stadiont. És biztos feltérképezhetetlenné tették, hogy távol tartsák az idegen varázslókat.

- Mit csináltak vele?

- El lehet úgy varázsolni egy épületet, hogy ne lehessen térképen feltüntetni a helyét. Nem tudtad?

- Eddig nem - felelte Harry.

- De szerintem a Durmstrang valahol, messze északon lehet - folytatta tűnődve Hermione. - Egy nagyon hideg helyen. Abból gondolom, hogy az egyenruhájukhoz szőrmesapka is tartozik.

Ahogy haladtak észak felé, egyre sötétebb felhők alá értek, s az eső is mind hevesebben zuhogott. Déltájt már olyan kevés fény szűrődött be a vonat bepárásodott ablakain, hogy a fülkékben kigyúltak a lámpák.

Aztán nemsokára feltűnt kis kocsijával a büfés boszorkány. Harry annyi kondéros kekszet vásárolt, hogy mind a négyen jóllakhassanak belőle.

A négyes a délután folyamán sem unatkozott; számos ismerősük fordult meg a kupéban, többek között Seamus Finnigan, Dean Thomas és Neville Longbottom. Utóbbi egy kerek arcú, kórosan feledékeny fiú volt, akit sárkánytermészetű nagyanyja nevelt. Seamus még mindig viselte ír kokárdáját, bár abból már lassan kifogyott a varázs: már csak bágyadtan cincogta, hogy „Troy! Mullett! Moran!". Úgy fél óra után Hermione belefáradt abba, hogy a fiúk és Lucy egyre csak a kviddicsről beszélgetnek; újra elővette a Varázslástan alapfokon IV.-et, és memorizálni kezdte a begyűjtőbűbáj elméleti alapjait.

Neville irigykedve hallgatta, hogyan idézik fel a többiek a Világkupadöntőn szerzett élményeiket.

- Engem nem vitt el a nagyi a meccsre - vallotta be szomorúan. - Sajnálta a pénzt a jegyre. Pedig nagyon izgalmas lehetett.

- Az biztos - mondta Ron. - Várj csak, mutatok valamit…

Ron felágaskodva belenyúlt a poggyásztartón elhelyezett ládájába, és némi kotorászás után előhalászta belőle a miniatűr Viktor Krumot.

- Fúúú - álmélkodott Neville, mikor Ron a tenyerére állította a figurát.

- Élőben is láttuk őt, egészen közelről - mesélte Ron. - A díszpáholyban ültünk…

- Életedben először és utoljára, Weasley.

Draco Malfoy jelent meg a fülke ajtajában - ezúttal harmadmagával. Ott ácsorogott mögötte két gorillaalkatú fogdmegje, Crak és Monstro, akik ránézésre vagy harminc centit nőttek a nyár folyamán. Dean és Seamus nem húzták be teljesen az ajtót maguk után, s Malfoyék bizonyára meghallották, miről folyik a szó odabent.

- Nem emlékszem, hogy áthívtunk volna, Malfoy - szólt hűvösen Lucy, de Malfoy figyelmen kívül hagyta.

- Weasley… az meg micsoda? - Malfoy Pulipinty letakart kalitkájára mutatott, amelyről lecsüngött egy árulkodó csipkeszegélyes talárujj.

Ron a kalitka felé nyúlt, de Malfoy gyorsabb volt nála; egy szempillantás alatt lekapta a barna ruhadarabot a ketrecről.

- Ezt nézzétek meg! - harsogta mámoros képpel, miközben diadalmasan a magasba emelte a talárt. - Nem hiszem el! Weasley, te ezt fel fogod venni!? Tudod, mikor hordtak az emberek ilyet? Kábé 1890-ben…

Ron arca felöltötte a dísztalár színét.

- Gebedj meg! - horkant fel, és kikapta Malfoy kezéből a ruhát. Crak és Monstro bután heherésztek, Malfoy pedig egyenesen a hasát fogta a nevetéstől.

- Be akarsz nevezni, mi, Weasley? Rád parancsoltak, hogy csinálj reklámot a családnak, igaz? Vagy ráizgultál a pénzdíjra? Ha nyernél, akár egy rendes talárt is vehetnél magadnak…

- Nem tudom, miről dumálsz - vetette oda Ron.

- A nevezésről beszélek - ismételte Malfoy. - Te biztos nem hagyod ki, Potter. Imádod mutogatni magad, és ilyen alkalom ritkán adódik…

- Te önteltebb vagy, mint mi együttvéve - vágott vissza Lucy.

- Sejtettem, hogy téged is érdekel, Lucy - nézett a lányra Malfoy. - Elvégre szereted csinálni a műsort és megmutatni, hogy milyen ügyes vagy. Most olyan lehetőséged lesz, ami eddig nem volt…

- Vagy beszélj értelmesen, Malfoy, vagy tűnj el - szólt ki mogorván Hermione a Varázslástan alapfokosa IV mögül.

Malfoy szeme elkerekedett.

- Megáll az eszem! - kiáltott fel kéjes rácsodálkozással. - Hiszen ti nem is tudjátok! Weasley, az apád meg a bátyád a minisztériumban dolgozik, és neked fogalmad sincs az egészről!? Én már réges-rég tudom az apámtól… Cornelius Caramel mesélte neki. Mondjuk, az is igaz, hogy az én apám ismeri az összes minisztériumi nagyfőnököt, a tied meg biztos nincs még olyan beosztásban, hogy ilyesmiről beszéljenek előtte… A fontos dolgokat nem kötik az orrára…

Malfoy gúnyosan felkacagott, aztán intett a Crak-Monstro párosnak, és mindhárman eltűntek.

Ron felpattant, és akkora rántással csukta be utánuk a fülke tolóajtaját, hogy abból kitört az üveg.

- Ron! - Hermione megrovó pillantást vetett barátjára, majd elővette pálcáját. - Reparo! - motyogta, mire a cserepek újra üvegtáblává álltak össze, és elfoglalták régi helyüket az ajtókeretben.

- Megjátssza itt nekünk, hogy ő mindent tud, mi meg semmit - dühöngött Ron. - Az én apám ismeri az összes nagyfőnököt… Na és aztán? Apát már százszor elő akarták léptetni… De neki a munkája a fontos, nem az, hogy főnök legyen!

- Hát persze - csitította Hermione. - Malfoy össze-vissza beszél. Ne húzd fel magad miatta…

- Nem húztam fel magam! - kiabálta Ron, és öklével akkorát csapott az egyik kondéros kekszre, hogy abból csak egy halom morzsa maradt.

Az út hátralevő részében Ronnak a szavát se lehetett hallani. Mikor eljött az ideje, némán öltötte magára iskolai talárját, s még akkor is rosszkedvű hallgatásba burkolózott, mikor a Roxfort Expressz végre lassítani kezdett, és begördült Roxmorts falu éjszakai sötétségbe burkolózó vasútállomására.

Alighogy kinyíltak a szerelvény ajtajai, fenyegető mennydörgés hangzott fel, jelezve, mi várja az érkezőket a szabad ég alatt. Hermione a köpenyébe bugyolálta Csámpást, Ron pedig úgy döntött, rajta hagyja dísztalárját Pulipinty kalitkáján. Csakúgy, mint a többi diák, ők is behúzott nyakkal, az arcukba csapódó esőcseppektől hunyorogva szálltak le a vonatról. Ha valamikor, most tényleg úgy esett, mintha száz hatalmas és kifogyhatatlan dézsából öntenék az égből a jeges vizet.

- Szia, Hagrid! - kiáltott oda Lucy a peron végén tornyosuló óriásforma árnyalaknak.

- Jól vagy, Lucy? - bömbölt vissza Hagrid, szavait lelkes integetéssel kísérve. - Találkozunk a lakomán… ha nem fulladunk a tóba!

Hagrid tréfás megjegyzéséből Lucy arra következtetett, hogy az elsőéveseket a rossz idő dacára ebben az évben is a hagyományos módon, csónakkal szállítják a kastélyba.

- Brrr, nem irigylem szegény gólyákat - szólt dideregve Hermione, miközben a meg-meglóduló tömeg az állomás mellett várakozó ló nélküli fiákerek felé sodorta őt és barátait. Néhány perces, de a cudar időben végtelenül hosszúnak tűnő várakozás után Harry, Lucy, Ron, Hermione és Neville végre sorra kerültek, és bemászhattak közös fiákerükbe. Az ajtó nyomban becsapódott mögöttük, s a kocsi zötykölődve elindult a kissé kátyús úton a Roxfort-kastély felé.

Draco mindvégig kajánul vigyorgott, miközben leszállt a vonatról és a sor elejére furakodva bemászott a fiákerbe. Maga előtt látta Weasley arcát, ahogy egyre vörösebb lett, miközben majd elsüllyedt a szégyentől… Ha meglátja a bálon abban a göncben, Draco egészen biztosan nem fogja tudni megállni, hogy ne nevessen fél óráig vagy akár többig.

Miközben a fiákerek zötykölődve haladtak a kastély felé, Draco, mint korábban oly sokszor, a Trimágus Tusára gondolt. Lehetetlennek tartotta, hogy Weasleyék ne halljanak róla, de akkor ezek szerint mégsem voltak olyan fontosak, hogy megosszák velük az információt. Milyen nagyot fognak nézni, mikor megtudják! Draco kíváncsi volt, hogy vajon Lucy benevez-e. Igazság szerint simán kinézte a lányból: megvan hozzá a bátorsága, az esze, és a tehetsége is bőven. Ugyanakkor, ez a verseny sem volt veszélytelen, bár Draco rendszerint megfeledkezett erről. Azonban, ha Lucynak és a Tusának köze lesz egymáshoz…

Kit érdekel? kérdezte magától. Az a lány úgyis folyton életveszélyes helyzetekbe keveredik. Már hármat is túlélt három év alatt… sőt, jóval többet. Ez a verseny úgyse lesz durvább, mint azok. Legalábbis… Draco ebben reménykedett.