Chapter 53

A Trimágus Tusa

A fiákerek begördültek a szárnyas vadkanok szobraival díszített kovácsoltvas kapun, és a viharossá fokozódó szélben inogva felkaptattak a kastélyhoz vezető lankás emelkedőn. Lucy elmélázva nézte az eső sűrű függönye mögött felsejlő, kivilágított ablakokat. Aztán a fiáker végre megállt, s az eget szabdaló villámok fényében kirajzolódott a kastély magas tölgyfa ajtaja. Az ajtóhoz vezető kőlépcsősoron már ott szaladtak a legutóbb befutott kocsi utasai. Harry, Lucy, Ron, Hermione és Neville sem késlekedtek sokáig; lehajtott fejjel kimásztak a fiákerből, majd nyomban futásnak eredtek, s csak akkor pillantottak fel ismét, mikor már a fáklyák fényében fürdő, tágas bejárati csarnokban álltak, ahonnan az emeletre vezető impozáns márványlépcső indult.

- Húúúúúh - fújt Ron, kutyamód megrázva vizes üstökét. - Ha egész éjjel így fog esni, kiárad a tó. Teljesen… ÁÁÁH!

Valahonnan a mennyezet alól egy jókora, piros, vízzel teli luftballon zuhant alá, s egyenesen Ron fején landolt. A csuromvizes Ron levegő után kapkodott, és nekitántorodott Harrynek. Abban a pillanatban már érkezett is a következő vízbomba - ez szinte súrolta Hermionét, és a lábuk előtt csapódott a kőpadlóra, elárasztva Lucy edzőcipőjét és zokniját. A közelben állók sikongatva, lökdösődve menekültek a tűzvonalból. Harry és Lucy felnéztek a magasba - és nyomban átlátták a helyzetet. Hat méterrel a fejük felett ott lebegett a csengősipkás, narancsszín csokornyakkendős Hóborc. A kopogó szellem pimasz ábrázata most csúf fintorba csavarodott-még vigyorogni is elfelejtett, úgy koncentrált a következő pottyantásra.

- HÓBORC! - csattant egy szigorú női hang. - Hóborc, gyerünk le onnan, egy-kettő!

A hang tulajdonosa McGalagony professzor, a Griffendél-ház vezető tanára és az iskola igazgatóhelyettese volt. A tanárnő kirontott a nagyteremből, de néhány lépés után megcsúszott a vizes kövön, s hogy ne essen el, belekapaszkodott a legközelebbi stabil dologba - ami történetesen Hermione nyaka volt.

- Oh!… Bocsánat, Granger kisasszony…

- Nem történt semmi, tanárnő - nyögte Hermione, és megmasszírozta a nyakát.

McGalagony megigazította süvegét, majd újra felnézett Hóborcra. Szeme szikrákat szórt szögletes keretű szemüvege mögött.

- Azonnal gyere le onnan, Hóborc! - rivallt rá a szellemre.

- Nem is csin'ok semmitse! - mekegte Hóborc, és elhajította a harmadik vízbombát is. Az egy csapat ötödéves lány közé esett, akik erre visongva bemenekültek a nagyterembe. - Már úgyis vizesek, nem? Ázott egerek! Repül a lufiíííí!

Azzal megcélzott néhány frissen érkezett másodikost.

- Ha nem hagyod abba, hívom az igazgató urat! - kiabált rá McGalagony. - Figyelmeztetlek, Hóborc…

A szellem nyelvet öltött rá, eldobta utolsó bombáját, és féleszű vihogás közepette elsuhant a márványlépcső felé.

- Gyerünk, gyerünk, indulás! - parancsolt rá McGalagony az ázott diákseregre. - Vonuljanak be a nagyterembe, de szaporán!

Harry, Lucy, Ron és Hermione csúszkálva-botladozva elindultak a bejárati csarnok jobb oldalán nyíló kétszárnyú ajtó felé. Ron szitkozódott tehetetlen dühében, és ingerült mozdulattal hátracsapta csöpögő hajfürtjeit, Lucy pedig a haját csavargatta, hogy valamennyire szárazabbá tegye őket.

A nagyterem az ilyenkor szokásos ünnepi díszben pompázott. Az asztalok fölött lebegő száz meg száz gyertya fényében aranytányérok és - kupák csillogtak. A Roxfort négy háza részére kijelölt négy hosszú asztal melletti helyek többségét már elfoglalta a vidáman zsibongó diáksereg. Az ötödik asztal, melyet a tanárok és más iskolai dolgozók számára tartottak fenn, a terem végében, a többire merőlegesen állt. Itt, a nagyteremben sokkal melegebb volt, mint a bejárati csarnokban. Harry, Lucy, Ron és Hermione elhaladtak a mardekárosok, a hollóhátasok és a hugrabugosok mellett, s az utolsó asztalhoz érve leültek Félig Fej Nélküli Nick, a Griffendél-torony kísértete mellé. A gyöngyházfényű, áttetsző testű Nick ezen az estén is szokásos, zekéből és harisnyából álló öltözékét viselte, melyet feltűnően széles fodorgallér egészített ki. A gallér kettős célt szolgált: egyrészt kivételes eleganciát volt hivatott kölcsönözni viselőjének, másrészt biztosította, hogy Nick szinte teljesen levágott feje viszonylag stabilan üljön két válla között.

- Jó estét - köszöntötte Lucyékat a szellem.

- Eddig nem volt túl jó - felelte morcosan Lucy, és lehúzta edzőcipőjét, hogy kiöntse belőle a vizet. - Remélem, gyorsan túlesünk a beosztáson, mert farkaséhes vagyok.

Az elmúlt két évben úgy alakultak a dolgok, hogy Lucy nem lehetett jelen a szertartáson - így, bár korgott a gyomra, örült, hogy végignézheti a beosztást.

- Harry, Lucy, sziasztok! - köszönt rá és testvérére egy izgatott, zihálós hang valahonnan az asztal végéről. Colin Creevey volt az, egy harmadéves fiú, aki megismerkedésük óta üldözte a testvérpárt a rajongásával.

- Szia, Colin - felelte tartózkodóan Lucy.

- Képzeljétek! Idén lesz elsős az öcsém! Az öcsém, Dennis!

- Aha - felelte udvarias mosollyal Harry. - Tök jó.

- Nagyon be van sózva! - Colin ezt akár magáról is mondhatta volna, úgy pattogott a székén. - Szurkolok, hogy ő is a Griffendélbe kerüljön! Ti is szorítsatok neki, jó?

- Öh… jó, persze - bólintott Harry, majd újra barátai és Nick felé fordult. - A testvéreket általában ugyanabba a házba osztják be, nem?

- Nem feltétlenül - felelte Hermione. - Parvati Patil ikertestvére hollóhátas, pedig ők külsőre is teljesen egyformák.

Lucy a tanári asztal felé pillantott. Ott a szokásosnál több szék állt üresen. Hagrid igazoltan volt távol - biztos még a szélkorbácsolta tavon hajókázott a gólyákkal -, McGalagony professzor pedig valószínűleg a bejárati csarnok vízmentesítését felügyelte - de volt az asztalnál egy harmadik üres szék is.

- Hol lehet az új sötét varázslatok kivédése tanár? - tette fel a kérdést Hermione, miután ő is végighordozta tekintetét a tanári asztalon.

Eddig egyetlen sötét varázslatok kivédése tanáruk sem maradt egy évnél hosszabb ideig az iskolában. Az addigiak közül Lucy egyedül legutolsó tanárukat, Lupin professzort kedvelte meg. Most azonban csupa ismerős ült a keresztben álló asztalnál.

- Lehet, hogy senkit nem tudtak szerezni! - aggodalmaskodott Hermione.

Lucy most figyelmesebben végignézett az asztalnál ülőkön. Flitwick professzor, a pöttöm bűbájtantanár egy halom párnával aládúcolva ült a gyógynövénytant oktató Bimba professzor mellett, akinek csálé süvege alól kilógott örökké kócos, őszülő haja. Bimba az asztronómus Sinistra professzorral beszélgetett, aki mellett az iskola bájitaltantanára, a sárgásfakó arcú, görbe orrú, zsíros hajú Piton professzor foglalt helyet. Ő volt az egyetlen a Roxfort tanárai közül, akit Lucy és Harry is szívből utáltak. Ehhez az utálathoz csak Piton Lucy és Harry iránti gyűlölete volt mérhető, amelyet - ha még lehetett - bizonyára tovább fokozott, hogy a két Potter az előző tanévben Piton orra előtt szöktette meg Sirius Blacket, aki ellen a bájitaltantanár közös diákkoruk óta bosszút forralt.

Piton mellett volt egy üres hely - Lucy gyanította, hogy az McGalagonyra vár. A következő széken, s egyben a hosszú asztal közepén Dumbledore professzor, az iskola igazgatója ült. Dumbledore hosszú ezüstös haja és szakálla vidáman csillogott a gyertyafényben - csakúgy, mint fenséges mélyzöld talárján a hímzett csillagok és holdak. Az igazgató sátor módjára összetámasztotta hosszú, vékony ujjait az álla alatt, s gondolatokba merülve meredt a mennyezetre félhold alakú szemüvegén át. Lucy követte a tekintetét. Az elvarázsolt mennyezet, mely mindig a valódi eget tükrözte, még sosem mutatott ilyen viharos képet. Kavargó fekete és sötétvörös felhők töltötték be, s valahányszor odakint megdördült az ég, villám cikázott át rajta.

- Kezdjék már el! - türelmetlenkedett Ron. - Fel tudnék falni egy egész hippogriffet.

Szinte még be sem fejezte a mondatot, máris kinyílt a nagy, kétszárnyú ajtó. A terem azonnal elcsendesedett. Az ajtón belépett McGalagony professzor, s mögötte hosszú sorban bevonultak az elsőévesek. Harry, Lucy, Ron és Hermione is áztak eleget, de be kellett látniuk, hogy ők Hóborc tréfájával együtt is csupán ízelítőt kaptak abból, amin az elsősök keresztülmentek. Úgy tűnt, mintha nem csónakban, hanem úszva keltek volna át a tavon. Az ázott sereg a tanári asztal elé vonult; ott megálltak, és szembefordultak az iskola többi tanulójával. Cudarul fázhattak, emellett bizonyára izgultak is, úgyhogy mind úgy remegtek, mintha rázták volna őket - mind, kivéve egy pöttöm, egérfrizurájú fiúcska. Ő egy roppant furcsa ruhadarabot viselt, amelyben Lucy felismerte Hagrid vakondbőr nagykabátját. A fiúcska ötödmagával is elfért volna a hatalmas ruhadarabban, így aztán úgy festett, mintha egy szőrös fekete sátorból dugná ki a fejét. Kis arca szinte lángolt az izgalomtól. Miután elfoglalta helyét rémülten pislogó társai között, és sikerült elkapnia Colin Creevey pillantását, diadalmasan felmutatta kinyújtott hüvelykujjait, és ezt tátogta némán: „Beleestem a tóba!" Mindehhez olyan képet vágott, mintha valami hihetetlenül nagy szerencse érte volna.

McGalagony professzor most egy háromlábú széket állított az elsőévesek sora elé, s azon elhelyezett egy borzalmasan elnyűtt és veszedelmesen piszkos varázslósüveget. A gólyák rámeredtek az ócska fejfedőre - s így tett mindenki más is. Egy hosszú pillanatig csend volt. Aztán a süveg karimája melletti szakadás száj módjára kinyílt, és a fejfedő dalra fakadt. Mint mindig, most is elmondta, melyik házba milyen jellemű diákok kerülnek, s mikor befejezte, a diákok lelkes tapssal jutalmazták a Teszlek Süveg produkcióját.

- Mikor minket osztottak be, nem ezt énekelte - jegyezte meg Harry, miközben ő maga is tapsolt.

- Minden évben más éneket ad elő - felelte Ron. - Elég unalmas élete lehet. Gondolom, egész évben más dolga sincs, mint megkomponálni a következő dalát.

McGalagony professzor vaskos pergamentekercset vett elő.

- Akit szólítok, a fejére teszi a süveget, és leül a székre - fordult az elsőévesekhez. - Miután a süveg kihirdette döntését, az illető helyet foglalhat a megfelelő asztalnál.

- Ackerley, Stewart!

Remegő fiúcska lépett ki a sorból. Félősen felemelte a süveget, a fejére tette, és leült.

- HOLLÓHÁT! - rikkantotta a süveg.

Stewart Ackerley gyorsan levette a fejfedőt, s a hollóhátasok asztalához iszkolt, ahol hangos ováció fogadta.

- Baddock, Malcolm!

- MARDEKÁR!

A terem túlsó végén álló asztalnál üdvrivalgás tört ki. Lucy látta, hogy társaival együtt Malfoy is megtapsolja a közeledő Baddockot. Eltűnődött, vajon tudja-e Baddock, hogy a Mardekárból több sötét varázsló került ki, mint a másik három házból együttvéve. Fred és George megvetően sziszegtek, mikor Baddock elhaladt mellettük.

- Branstone, Eleanor!

- HUGRABUG!

- Cauldwell, Owen!

- HUGRABUG!

- Creevey, Dennis!

A pöttöm Dennis Creevey kilépett a sorból, és kis híján hasra esett Hagrid vakondbőr kabátjában. Épp abban a pillanatban botlott el, amikor a kabát eredeti tulajdonosa beosont a terembe a tanári asztal mögötti mellékajtón. Hagrid körülbelül kétszer olyan magas és legalább háromszor olyan széles volt, mint egy átlagos férfi; s mivel ehhez a testalkathoz hosszú, gubancos fekete haj és bozontos szakáll társult, az összhatás meglehetősen riasztó volt. Harry, Lucy, Ron és Hermione azonban tudták, hogy a látszat csal - az évek során barátságos és melegszívű embernek ismerték meg a vadőrt. Hagrid, miközben leült a tanári asztal végébe, derűsen rákacsintott Lucyékra, majd figyelni kezdte Dennis Creevey ügyködését. A fiú feltette a süveget, s a következő pillanatban már nyílt is a karima melletti szakadás…

- GRIFFENDÉL! - kiáltotta a süveg.

Hagrid együtt tapsolt a griffendélesekkel. Dennis Creevey boldog vigyorral letette a süveget, és már rohant is bátyjához.

- Beleestem, Colin! - visította, miközben lehuppant egy üres székre. - És képzeld, valami tolni kezdett alulról, és visszalökött a csónakba! Szuper volt!

- Azta…! - lelkendezett Colin. - Tudod, mi lehetett az, Dennis? Az óriáspolip!

- Fúúúú! - Dennis arca láttán bárki azt hihette, hogy nincs az életben nagyobb öröm, mint bömbölő viharban belesni egy feneketlenül mély tóba, majd egy óriás víziszörny hátán kievickélni onnan.

- Dennis! Dennis! Látod ott azt a fiút? Azt a fekete hajú, szemüvegeset! És látod mellette a vörös hajó lányt? Látod? Tudod, kik azok, Dennis?

Lucy gyorsan elfordította a fejét, és úgy tett, mintha roppantul érdekelné, melyik házba küldi a Teszlek Süveg Emma Dobbsot.

A beosztás folytatódott; a megszeppent fiúk és lányok egyenként odaléptek a háromlábú székhez. Mire McGalagony professzor az M betűhöz ért a listán, a gólyák sora már erősen foghíjas volt.

- Belehúzhatnának egy kicsit - dörmögte Ron gyomortájékát szorongatva.

- Türelem! - szólt rá Félig Fej Nélküli Nick, miután "Madley, Laura!" hugrabugos lett. - A beosztás sokkal fontosabb az evésnél.

- Főleg annak, aki már halott - vágott vissza Ron.

- Remélem, az idei griffendéles utánpótlás erős csapat lesz - jegyezte meg Nick, miközben megtapsolta a griffendéles asztalhoz közeledő "McDonald, Natalie!"-t. - Sajnálnám, ha megszakadna a nyerő szériánk.

- Pritchard, Graham!

- MARDEKÁR!

- Quirke, Orla!

- HOLLÓHÁT!

Végül az utolsó gólya, "Whitby, Kevin!" is végzett („HUGRABUG!"). A beosztási ceremónia véget ért; McGalagony kivitte a teremből a süveget és a széket.

- Na végre - dörmögte Ron, azzal kezébe vette kést-villáját, és feszült várakozással nézni kezdte az előtte fekvő aranytányért.

Dumbledore professzor felállt, mosolyogva körülnézett a teremben, és üdvözlő mozdulattal széttárta karját.

- Csupán két szót szeretnék szólni az egybegyűltekhez - mondta zengő, mély hangon. - Jó étvágyat!

- Bravó, bravó! - kiáltotta kórusban Harry és Ron, mikor a szemük előtt egyszerre megteltek az üres edények.

- Komolyan, fiúk - rázta a fejét nevetve Lucy. - Úgy néztek ki, mint akik egy hete nem ettek.

Félig Fej Nélküli Nick gyászos képpel nézte, hogyan rakodják meg tányérjaikat a diákok.

- Báris jobba' vagyo' - mondta Ron degeszre tömött szájjal.

- Örülhettek, hogy egyáltalán megtartják a lakomát - jegyezte meg Félig Fej Nélküli Nick. - Gondok voltak délután a konyhában.

- Ho'ho? Bi dördénd? - kérdezte Harry egy nagy falat sült hússal hadakozva.

- Mondanom se kell, hogy Hóborc kellemetlenkedett - felelte Nick rosszalló fejcsóválással, amitől kobakja vészesen billegni kezdett. Feljebb húzta hát fodorgallérját, mielőtt folytatta. - Az egész a szokásos vitával kezdődött. Hóborc jelen akart lenni a lakomán - ez persze elég abszurd ötlet, hiszen tudjátok, milyen faragatlan. Ha meglát egy tál ételt, rögtön a levegőbe röpíti. Szóval összeült a kísértettanács - a Pufók Fráter azon a véleményen volt, hogy adjunk Hóborcnak még egy esélyt - de a Véres Báró hallani sem akart a dologról.

A Véres Báró, a Mardekár kísértete ösztövér, hallgatag szellem volt - s mellesleg az egyetlen lény a Roxfortban, aki parancsolni tudott Hóborcnak.

- Sejtettem, hogy Hóborc ki van akadva valamitől - jegyezte meg sötéten Lucy. - Mit csinált a konyhában?

- Ó, csak amit szokott - legyintett Félig Fej Nélküli Nick. - Felfordulást és pánikot. Röpködtek a lábasok, minden úszott a levesben. A házimanók idegösszeomlást kaptak…

Kopp. Hermione fellökte aranykupáját. A sárga sütőtöklé hatalmas tócsában szétömlött az asztalterítőn, de Hermione ügyet sem vetett rá.

- Itt vannak házimanók? - kérdezte a borzalomtól elkerekedett szemmel - Itt, a Roxfortban?

- Természetesen - felelte csodálkozva Nick. - Mi foglalkoztatjuk a legtöbbet egész Nagy-Britanniában. Több mint száz dolgozik itt.

- Én eddig egyet se láttam! - háborgott Hermione.

- Többnyire a konyhában vannak - mondta Nick. - Csak éjjel jönnek ki egy kicsit takarítani… megrakják a tüzeket, ilyesmi… Végül is nem az a dolguk, hogy mutogassák magukat. A jó házimanó arról ismerszik meg, hogy olyan, mintha ott se volna.

Hermione döbbenten meredt a kísértetre.

- De fizetnek nekik, ugye? - hebegte reménykedve. - És kapnak szabadságot. És… és elmehetnek betegállományba meg nyugdíjba meg minden… Ugye, igen?

Félig Fej Nélküli Nick akkorát nevetett, hogy feje lefordult a mellkasára, s ott lógott azon a cafatnyi szellembőrön, ami még a nyakához rögzítette.

- Betegállomány? Nyugdíj? - harsogta, miközben helyre tette a fejét, és megigazította fodorgallérját. - A házimanóknak eszükben sincs betegállományba menni!

Hermione rámeredt teli tányérjára, majd ünnepélyesen letette kését-villáját, és eltolta maga elől a tányért.

- Me izé' má' 'ermióme - mammogta Ron, félig megrágott krumplidarabkákat köpködve Lucy talárjára. - 'Oppá, bosánat, 'ucy… - Gyorsan lenyelte a falatot. - Ha éhen halsz, attól a manók még nem fognak betegszabadságot kapni!

Hermione kihúzta magát, és haragosan fújtatott.

- Ezt a vacsorát - szólt - kizsákmányolt rabszolgák főzték!

És ettől kezdve egy falatot sem volt hajlandó enni.

Az eső még mindig hevesen verte a magas, sötét ablakokat. Az üvegtáblákat újabb mennydörgés rázta meg, s a borús égmennyezeten átcikázó villám fénye megszázszorozva tükröződött a ragyogó aranytálakon. A főétel maradékai eltűntek, s helyükön nyomban megjelent a desszert.

- Gyümölcslepény, Hermione! - duruzsolta csalogatóan Ron, és a lány felé legyezte a sütemény illatát. - Habostorta! Csokipuding!

Hermione pillantása azonban annyira hasonlított McGalagonyéra, hogy Ron inkább feladta.

Miután a desszert is bekebelezésre került, s a tálakról eltűnt a maradék, Albus Dumbledore ismét szólásra emelkedett. A nagyteremben elült a zsivaj, s már csak a zúgó szél és a kopogó eső zavarta meg a csendet.

- Nohát! - szólt Dumbledore, és mosolyogva körülnézett a teremben. - Most, hogy gyomrunkba vándoroltak az asztal ajándékai (Hermione itt megvetően felmordult), bátorkodom ismét a tisztelt társaság figyelmét kérni.

- Frics úr, iskolánk gondnoka megkért, hogy tájékoztassalak benneteket: jelen tanévtől fogva a tiltott tárgyak közé tartozik a jajgató jojó, a fogas frizbi, valamint a perpetuum bumeráng is. A teljes, négyszázharminchét tételből álló lista bármikor megtekinthető Frics úr szobájában - ha esetleg érdekel valakit.

Dumbledore szája gyanúsan felfelé görbült.

- Mint minden évben, most is hangsúlyozom - folytatta -, hogy a birtokon található erdőbe diákoknak tilos a belépés; ugyanez vonatkozik Roxmorts falura az első- és másodévesek esetében.

- Emellett szomorú kötelességem közölni veletek, hogy az idén elmarad a házak közötti kviddicsbajnokság.

- Micsoda? - horkant fel Lucy.

Ránézett Harryre, Fredre és George-ra, akik benne voltak a Griffendél csapatában. A három fiú némán hápogva meredtek az igazgatóra. Dumbledore folytatta:

- Ennek magyarázata nem más, mint hogy októberben kezdetét veszi iskolánkban egy rendezvény, ami a tanév végégig tart majd, s ami mellett tanáraitoknak sem idejük, sem energiájuk nem marad egyéb programok megszervezésére. Merem állítani azonban, hogy az említett rendezvény mindenért kárpótol majd benneteket. Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: az idén a Roxfortban…

Ebben a pillanatban hatalmas mennydörgés rázta meg a falakat, és kicsapódott a nagyterem ajtaja.

A küszöbön egy fekete úti köpenybe burkolózó férfi állt, kezében hosszú bottal. Egyszerre minden fej az idegen felé fordult, akit egy pillanatra fényesen megvilágított az égmennyezeten átcikázó kétágú villám. A férfi lehúzta fejéről a csuklyát, megrázta sörénynek is beillő, hosszú, őszes haját, és elindult a tanári asztal felé.

Az idegen minden második lépése döngve visszhangzott a teremben. A keresztben álló asztal elé érve befordult jobbra, és nehéz léptekkel Dumbledore felé indult. Ekkor újabb villám hasított át a mennyezeten. Hermione felsikkantott ijedtében.

A villám fényében élesen kirajzolódott a jövevény arca - egy arc, amelyhez foghatót Lucy még soha nem látott. A férfi ábrázatát mintha egy darab repedezett fából faragta volna ki egy kontár, akinek fogalma sem volt róla, hogyan fest egy emberi arc, s ráadásul a vésővel is pocsékul bánt. Az idegen bőrét keresztül-kasul forradások tömkelege szabdalta; szája sötét hasadékra emlékeztetett, s orrának nagy része hiányzott.

A legrémisztőbb azonban a férfi szeme volt.

Az egyik szem kicsi volt és feketén fénylett, a másik viszont nagy volt és kerek, akár egy pénzdarab, és sugárzó acélkékben játszott. Ez a kék szem sosem pislogott, és egy másodpercre sem állt meg; a másiktól teljesen függetlenül, szüntelenül jobbra-balra, fel és le járt - aztán egyszer csak teljesen befordult - mintha a fej belsejét nézné -, s már csak az üres szemfehérje látszott belőle.

Az idegen megállt Dumbledore előtt, és kinyújtotta arcához hasonlóan hegszabdalta kezét. Az igazgató kezet rázott vele, s néhány szót mormogott. Lucy nem hallotta, mit mond, de úgy tűnt, valamit kérdezhetett, mert a jövevény fejét rázva válaszolt neki. Dumbledore bólintott, s invitáló kézmozdulattal a jobbján álló üres székre mutatott.

Az idegen leült, kirázta arcából szürke sörényét, majd maga elé húzott egy tál kolbászt, és az egészet orra maradványai elé emelte. Miután alaposan megszagolgatta az ételt, elővett egy kést, felszúrt vele egy darab kolbászt, és enni kezdett. Normális szeme az ételre szegeződött, de a kék most is fáradhatatlanul forgott üregében, a termet és a diákokat fürkészve.

- Bemutatom iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárát - harsogta bele a csendbe Dumbledore -, Mordon professzor urat.

Szokás volt az új tanárokat tapssal köszönteni, de ezúttal egyetlen diák vagy tanár sem emelte fel a kezét - Dumbledore-on és Hagridon kívül. A két pár tenyér árva csattogása azonban csak még kínosabbá tette a csöndet, így hát ők is hamar felhagytak a tapsolással. A jelenlévőket oly mértékben sokkolta a rémisztő külsejű Mordon megjelenése, hogy nemigen voltak képesek másra, mint dermedten meredni rá.

Harry közelebb hajolt Ronhoz.

- Mordon? - súgta a fiú. - Rémszem Mordon? Az, akinek apád ma reggel a segítségére sietett?

- Csak ő lehet - felelte az álmélkodástól bambán Ron.

- Mitől néz így ki? - suttogta Hermione. - Mi történt az arcával?

- Nem t'om - súgta vissza Ron.

Mordont szemlátomást cseppet sem zavarta a hűvös fogadtatás. Az asztalon álló sütőtökleves kancsót egy pillantásra sem méltatva újra benyúlt köpenye alá, elővett egy laposüveget, és nagyot húzott belőle. Ahogy az iváshoz felemelte a karját, köpenye feljebb csúszott, s Lucy az asztal alatt egy karmokban végződő falábat pillantott meg.

Dumbledore megköszörülte a torkát, és mosolyogva végignézett a Mordont bámuló diákok seregén.

- Tehát, ahogy mondtam - szólt -, iskolánk az elkövetkező hónapokban igen érdekes esemény színhelye lesz - egy olyan eseményé, amelyre több mint egy évszázada került sor utoljára. Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a Roxfortban idén megrendezzük a Trimágus Tusát.

- VICCEL!? - kiáltott fel Fred.

A feszültség, amely Mordon érkezése óta érződött a teremben, egy csapásra feloldódott. Szinte mindenki nevetett, és Dumbledore is mosolyogva bólogatott.

- Nem, nem viccelek, fiatalúr - felelte -, bár most, hogy említed, a nyáron hallottam egy remek viccet a troliról, a banyáról és a leprikónról, akik elmennek együtt a kocsmába…

McGalagony professzor hangosan megköszörülte a torkát.

- Öhm… ez talán most nem időszerű… nem… - dörmögte Dumbledore. - Hol is tartottam? Á, igen, a Trimágus Tusa… Nos, gyanítom, hogy akadnak köztetek, akik nem tudják, mi ennek a viadalnak a lényege. Akik tudják, azok kérem, bocsássanak meg a most következő rövid magyarázatért, s addig irányítsák méltóbb tárgyra becses figyelmüket.

- A Trimágus Tusát közel hétszáz évvel ezelőtt rendezték meg először, mint a három legnagyobb európai varázslóiskola, a Roxfort, a Beauxbatons és a Durmstrang barátságos versenyét. Az iskolákat egy-egy kiválasztott bajnok képviselte, s a tusa során a bajnokok három mágikus feladatban mérték össze erejüket. Az iskolák felváltva adtak otthont az ötévenként megrendezett versenynek, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a különböző nemzetiségű mágusnövendékek közelebb kerüljenek egymáshoz. Idővel azonban annyira megszaporodtak a halálesetek, hogy a rendezők kénytelenek voltak megszakítani a versenysorozatot.

- Halálesetek? - hebegte riadtan Hermione, de a diákok közül nagyon kevesen osztoztak döbbenetében. A többség lelkes sustorgásba kezdett, s ami azt illeti, Lucyt is sokkal jobban izgatta maga a verseny, mint a sok száz éve történt tragédiák körülményei.

- Az utóbbi száz évben több kísérlet is történt a Trimágus Tusa hagyományának felélesztésére - folytatta Dumbledore -, de egyik sem járt sikerrel. A Nemzetközi Máguskapcsolatok, valamint a varázsjátékok és mágikus sportok főosztályának vezetése ennek ellenére úgy véli, hogy megérett az idő egy újabb próbálkozásra. A verseny előkészítése során minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a bajnokok ezúttal ne kerüljenek halálos veszedelembe.

- A Beauxbatons és a Durmstrang igazgatói októberben érkeznek meg jelöltjeikkel, a három bajnok kiválasztására pedig Halloweenkor kerül sor. Pártatlan bíró dönti majd el, mely diákok a legméltóbbak arra, hogy versenybe szálljanak a Trimágus Kupáért, iskolájuk dicsőségéért és a győztes bajnoknak járó ezer galleonos pénzdíjért.

- Én benevezek! - suttogta lelkesen Fred. Arca úgy ragyogott, mintha máris az övé lenne a kupa és a rengeteg pénz. Nem ő volt az egyetlen, aki a Roxfort bajnokaként látta magát. A házak asztalainál ülő diákok mind vagy feszült várakozással néztek Dumbledore-ra, vagy izgatottan összesúgtak szomszédaikkal. Azután ismét felcsendült Dumbledore hangja, s a teremben azonnal néma csend lett.

- Bár tudom, valamennyien égtek a vágytól, hogy megszerezhessétek a Roxfortnak a Trimágus Kupát, a nevezésre nem mindenkinek lesz lehetősége. Az érintett iskolák igazgatói a Mágiaügyi Minisztériummal egyetértésben úgy döntöttek, hogy korhatárt szabnak a versenyen való részvételre. Csak a nagykorú, vagyis a tizenhetedik életévüket betöltött diákok kerülhetnek a jelöltek közé. Erre… - Dumbledore itt kénytelen volt felemelni a hangját, ugyanis a hír hallatán sokan, köztük a Fred és George is, felhördültek - …erre a szigorításra azért van szükség, mert a versenyfeladatok minden óvintézkedés mellett is nehezek és veszélyesek lesznek. Valószínűtlen, hogy a fiatalabbak közül bárki is meg tudna birkózni velük. Személyesen ügyelek rá, hogy egyetlen kiskorú diákunk se játszhassa ki az új szabályt abban a reményben, hogy a pártatlan bíró őt választja a Roxfort bajnokának. - Dumbledore pillantása Fred és George dacos arcára vándorolt, s égszínkék szeme megrebbent. - Ezért nyomatékosan kérem a tizenhét év alattiakat, hogy ne is próbálkozzanak a jelentkezéssel.

- A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi októberben érkeznek meg, és az év nagy részében velünk maradnak. Biztos vagyok benne, hogy mindvégig jó házigazdához méltó udvariassággal bántok majd külföldi vendégeinkkel, s hogy szívvel-lélekkel támogatni fogjátok a Roxfort megválasztott bajnokát. Most azonban későre jár, s tudom, mennyire fontos nektek, hogy éberen és kipihenten jelenhessetek meg holnap az első óráitokon. Irány az ágy! Sipirc!

Dumbledore leült, és beszélgetni kezdett Rémszem Mordonnal. A diákok nagy széktologatás közepette asztalt bontottak, és zsibongva elindultak a kétszárnyú ajtó felé.

George nem mozdult az asztal mellől, csak felállt, és sértődötten Dumbledore-ra meredt.

- Ez nem igazságos! - háborgott. - Áprilisban leszünk tizenhét évesek, miért ne nevezhetnénk be!?

Fred ugyancsak sötéten pislogott a tanári asztal felé.

- Én akkor is be fogok nevezni - fogadkozott. - A bajnokok egy csomó mindent csinálhatnak majd, amit máskor nem szabad. És ezer galleont lehet nyerni!

- Igen - dünnyögte távolba révedő tekintettel Ron. - Ezer galleont…

- Gyertek már - szólt rá a többiekre Hermione. - Lassan már csak mi maradunk itt.

Harry, Lucy, Ron, Hermione, Fred és George elindultak a bejárati csarnok felé. Az ikrek azon tanakodtak, vajon mivel próbálja majd Dumbledore megakadályozni, hogy a kiskorúak benevezzenek a tusára.

- Ki az a pártatlan bíró, aki kiválasztja a bajnokot? - kérdezte Harry.

- Nem t'om - felelte Geogre -, de az biztos, hogy őt kell átvernünk. Szerintem pár csepp kor-korrigáló főzettel el tudjuk intézni a dolgot.

- Dumbledore tudja, hogy kiskorúak vagytok - vetette ellen Ron.

- Igen, de nem ő dönti el, hogy ki lesz a iskola bajnoka - ravaszkodott Fred. - Amit mondott, abból az derült ki, hogy a bíró már nem nézi, hány évesek a jelöltek, hanem egyszerűen kiválasztja a legjobbat közülük. Dumbledore azt próbálja megakadályozni, hogy leadjuk a nevünket.

- De hisz hallottátok, hogy mennyien meghaltak! - szólt aggályoskodva Hermione, miközben sorban beléptek egy faliszőnyeg mögötti rejtekajtón, ami mögött újabb lépcső indust.

- Persze - legyintett Fred -, de mikor volt az már? Különben is, ha nincs kockázat, oda a mulatság. Mit szólsz, Ron? Ha rájövünk, hogyan lehet kijátszani Dumbledore-t, te is benevezel?

- Mit gondoltok? - fordult Harryhez és Lucyhoz Ron. - Jó buli lenne benevezni, nem? Bár talán inkább valaki öregebb kéne bajnoknak… Lehet, hogy mi még nem tudunk elég varázslatot…

- Én biztos nem - hallatszott Neville szomorkás hangja valahonnan Fred és George mögül. - Bár a nagyi biztos akarná, hogy benevezzek. Mindig azzal jön, hogy öregbítsem a családunk hírnevét. Egyszer még… hoppá…

A lépcsőfok, amire Neville rálépett, mintha levegőből lett volna, egyszerűen elnyelte a fiú lábát. A Roxfortban sok ilyen lépcsőcsapda volt; ezt a bizonyos fokot a felsőbb éves diákok többsége reflexszerűen átlépte, de Neville emlékezete a szitánál is lyukacsosabb volt. Harry a fiú hóna alá nyúlt, és segített neki kikecmeregni a csapdából. A lépcső tetején egy lovagi páncél nyikorogva-csörögve nevetett rajtuk.

- Fogd be a csőröd - szólt rá Lucy, és elhaladtában lecsapta a páncél sisakrostélyát.

Miután maguk mögött hagytak még néhány lépcsőt és folyosót, megérkeztek a Griffendél-torony bejáratához, ami egy terebélyes, rózsaszín selyemruhás dáma portréja mögött rejtőzött.

- Jelszó? - kérdezte a hölgy a közeledők láttán.

- Lárifári - felelte George. - Megkérdeztem odalent egy prefektust.

A portré felcsapódott, s a társaság a falon tátongó lyukon át bemászott a torony klubhelyiségébe. Az asztalokkal és kényelmes karosszékekkel berendezett, kör alakú helyiségben a vidáman lobogó tűz jóvoltából kellemes meleg volt. Hermione mogorva pillantást vetett a táncoló lángokra - Lucy tisztán hallotta, hogy a „rabszolgamunka" szót morogja -, azután jó éjszakát kívánt barátainak, és elindult a lányok hálószobái felé.

Lucy a fiúk felé fordult.

- Beneveztek, ha Fred és George rájönnek, hogyan lehet? - kérdezte tőlük.

Harry és Ron összenéztek.

- Én lehet - felelte Ron. - Végül is, sose lehet tudni, nem?

- Én még nem tudom - merengett el egy pillanatra Harry, majd Lucy felé fordult. - Te?

- Szerintem nem - rázta a fejét a lány, mire a két fiú megütközve nézett rá. - Nézzétek, biztosan tök jó lehet versenyezni és a Roxfort dicsőségéért harcolni, de abban igaza van Hermionénak, hogy biztosan veszélyes lesz.

- Ugyan már! - legyintett Ron. - Hiszen rengeteg életveszélyes kalandban voltunk már, nem?

- Az lehet - vetette ellen Lucy -, de mindig csak kényszerből. Nem mi kerestük a bajt, az talált meg minket. Én véleményem szerint végre szeretnék egy békés, nyugodt évet a Roxfortban.

Megölelte elköszönésképp a fiúkat, majd elindult felfelé a lépcsőn. Még egyszer azonban visszafordult.

- Ráadásul - mondta -, már így is épp elég híres vagyok. Méghozzá nem olyasmiért, amiért büszkének kéne éreznem magam.

Azzal otthagyta a két elképedt fiút és felsietett a lányok hálószobájába.

Draco álmodott, bár nem érezte annak.

Először önmagát látta, ahogy elhiteti a pártatlan bíróval, hogy tizenhét éves, így le tudta adni a nevezését. Gonoszul összemosolygott Crakkal és Monstróval, majd aztán Potter és Weasley arcába nevetett. A két fiú képtelen volt minderre, így be se nevezhettek. Dracot már ez önmagában boldoggá tette. Aztán kiválasztották a Roxfort bajnokának. Nyilván a mardekárosokon kívül senki sem örült ennek, de Dracot ez egy kicsit sem érdekelte. Megkapta az esélyt a bizonyításra és ki is fogja használni.

Aztán a próbákon rendre lealázta a többi bajnokot, mire egyre nőtt a tisztelet iránta. Először a hugrabugosok nyitottak felé, aztán a hollóhátosok. A Griffendél addig húzta, amíg Draco be nem bizonyította, hogy tisztességes eszközökkel is megállja a helyét, sőt, még úgy is le tudja győzni a többi bajnokot. Bár, a griffendélesek még akkor sem szívesen szurkoltak neki, de mégis csak azt akarták, hogy a Roxfort nyerjen.

Végül ott állt a parkban, kezében a Trimágus Kupával… sikerült, megnyerte a versenyt. Az egész iskola őt ünnepelte, a szülei végtelenül büszkék voltak rá. Aztán egyetlen arc rajzolódott ki előtte a tömegből… többé már nem látott mást, csak a lány csodálattól csillogó szemeit… Vörös hajába belekapott a szél, Draco pedig képtelen volt elszakadni tőle…

Draco ezután felriadt. Úgy zihált, mint aki kilómétereket futott. Végül a józan esze győzött és felébresztette, mielőtt valami olyasmi történik álmában, amitől teljesen megzavarodik. De akár felébredt, akár nem, Draco nem tudott szabadulni Lucy látványától; és ettől még egy újabb álom se menthette meg.