Chapter 59
Az első próba
Vasárnap reggel, mikor Lucy felébredt, első gondolata a közelgő próba volt. Annyira aggódott Harry miatt, hogy alig figyelt a környezetére és önmagára. Szórakozottsága olyan mértékű volt, hogy még az öltözködés is komoly problémát jelentett számára. Hermione türelmesen megvárta, amíg végez és a két lány csak utána indult el reggelizni a nagyterembe. Lucy csodálkozására Hermione nem kérdezett rá az előző napi eseményekre - biztosan Harrytől akarta hallani, elvégre ő volt a bajnok.
A Griffendél asztalánál Hermione Ginny mellé ült, de Lucy csak rövid habozás után csatlakozott hozzá. Való igaz volt, hogy amióta olyan látványosan összeveszett Ronnal, minden Weasley-t került, de úgy érezte, most már ideje befejeznie a dolgot. Annál is inkább, mert amint leült, Ginny rögtön felé fordult.
- Ne törődj azzal, amit Ron mondott - kezdte rögtön a lány. - Egyáltalán nem igaz, hogy nem vagy a családunk tagja. Nem csak te szeretsz minket családodként, de mi is a sajátunkként szeretünk téged. Te vagy az egyetlen nővérem és nagyon jó érzés, hogy tudom, te ott vagy nekem, mikor az összes fiú behülyül körülöttünk - mosolyodott el Ginny.
Lucy nem tudta visszafojtani a mosolyát. Nagyon jólestek neki ezek a kedves szavak; ugyanis az elmúlt időszakban ritkán kapott ilyeneket.
Ezután megtört a jég és Lucy három hét óta először szinte felhőtlenül jól érezte magát Ginny és Hermione társaságában. Még akkor is jóízűen nevetett, mikor megjelent Harry és elszorult torokkal levetette magát a Lucyval szembeni székre. Ez rögtön a lány eszébe juttatta a sárkányokat és a közelgő próbát, így nagyon gyorsan elkomorult. Harry megvárta, amíg a két lány végez a kásájával. Akkor aztán karon ragadta őket, és kivonszolta őket a parkba. Tettek egy hosszú sétát a tóparton; közben Harry beszámolt Hermionénak a sárkányokról, és elmesélte, mi mindent mondott neki és Lucynak Sirius.
Hermionét megdöbbentette a Karkarovval kapcsolatos hír, de a sárkányok problémáját sokkal égetőbbnek tartotta.
- Az a legfontosabb, hogy túléld a keddi napot - mondta. - Karkarovval ráérünk később foglalkozni.
Háromszor is körbesétálták a tavat, de nem jutott eszükbe semmilyen épkézláb bűbáj, amivel ártalmatlanná lehet tenni egy sárkányt. Végül úgy döntöttek, hogy a könyvtárban folytatják a kutatást. Ott mindhárman az asztalukhoz hordták az összes könyvet, amit csak a sárkányokról találtak, majd nekiláttak, hogy átrágják magukat a jókora kupacon.
- Karom-manikűr távbűbájjal… a pikkelypenész kezelése… - sorolta motyogva Harry. - Nem, nem, ezt a Hagrid-féle flúgosoknak írták, akik ápolgatni akarják őket…
- A sárkányokat igen nehéz elpusztítani, mivel ősi varázzsal átitatott, vastag bőrükön csak a legerősebb átkok képesek áthatolni… - lapozgatta a saját könyvét Lucy. - De Sirius azt mondta, elég egy egyszerű bűbáj…
- Akkor nézzünk meg pár közönséges varázsigés könyvet - javasolta Harry, azzal félredobta a Kedvencünk: a sárkány című kötetet, és újabb gyűjtőútra indult a polcok között.
Ezúttal egy halom bűbájgyűjteménnyel tért vissza. Letette őket az asztalra, leült, és hozzálátott áttanulmányozásukhoz. Közben Hermione végig ott sutyorgott az oldalánál.
- Hát igen, vannak átváltoztató bűbájok… de mi értelme lenne átváltoztatni? Bár igaz, csinálhatnál mondjuk gumicukrot a fogából, hogy legalább azzal ne tudjon megsebezni… Csak az baj, amit Lucy könyve is írt, hogy kevés bűbáj hatol át a bőrén… mondanám, hogy változtasd át az egész sárkányt, de egy ekkora szörnyeteggel szerintem még McGalagonynak is gondja lenne… Hoppá! Várjunk csak! Lehet, hogy önmagadat kellene elvarázsolnod. Mondjuk, adhatnál magadnak emberfeletti képességeket. De hát az sem egy egyszerű bűbáj… Órán még nem is tanultunk egy olyan varázst se, én is csak azért tudok róluk valamennyit, mert megcsináltam néhány RBF felkészítő tesztet…
- Hermione - sziszegte összeszorított fogakkal Harry. - Be tudnád fogni egy percre a szádat? Koncentrálni próbálok.
Lucy eközben tanácstalanul böngészte a Száz fontos rontás hirtelen haragúaknak tartalomjegyzékét: skalpolás egy mozdulattal… de hát a sárkánynak nincs haja… borsos lehelet… az meg csak növelné a tűzerejét… nyelvtüskék növesztése… még csak az kellene, hogy ott is tüskéi legyenek, Harry így is szinte lehetetlen helyzetben van…
- Jaj, már megint itt van! - nyögött fel Hermione. - Miért nem tud a rozzant bárkáján olvasni!?
Viktor Krum kacsázott be a könyvtárba. Elhaladtában mogorva pillantást vetett Harry és Hermione párosára (Lucyt nyilván kitakarta az a hatalmas könyvkupac, ami mögé rejtőzött), aztán leült a legtávolabbi sarokba, és nyomban beletemetkezett könyveibe.
- Gyertek, menjünk fel a toronyba! Egy perc, és megjönnek a viháncoló rajongói…
És valóban - még félúton sem jártak az ajtó felé, mikor lábujjhegyen osonó lányok csoportja jött szembe velük - egyikük még bolgár nemzeti színű sálat is kötött a derekára.
Lucy nem sokat aludt aznap éjjel. Hétfő reggel, mikor összetalálkozott Harryvel a klubhelyiségben, a fiú megsúgta neki, hogy - több mint három év alatt először - komolyan fontolóra vette, hogy megszökik a Roxfortból. Lucy ebben a helyzetben csak egyet tudott érteni vele. Mikor azonban látta, ahogy Harry a reggelinél körülnézett a nagyteremben, tudta, hogy testvére képtelen volna otthagyni az iskolát.
Gyorsan megreggeliztek, aztán elindultak az üvegházak felé.
- Az üvegházaknál találkozunk - fordult hirtelen Harry a lányokhoz. - Menjetek előre, majd utolérlek titeket.
- El fogsz késni, Harry, mindjárt becsöngetnek… - kezdett akadékoskodni Hermione, de Harry a szavába vágott.
- Menjetek csak előre, jó?
Lucy értetlenül bámult a testvére után. Mikor azonban észrevette Cedricet a hugrabugos barátai körében, akik után Harry elindult, egyszerre mindent megértett.
- Mégis hová megy ilyenkor? - kérdezte Hermione.
- Szerintem szólni akar Cedricnek a sárkányokról - felelte Lucy, ahogy kiléptek a tölgyfaajtón. - Ha igaz, Madame Maxime és Karkarov már figyelmeztették Fleur-t és Krumot, így Cedric az egyetlen, aki nem tud a sárkányokról. Hatalmas hátrányba kerülne és Harry helyében én is szólnék neki. Ami rájuk vár… még a legrosszabb ellenségemnek se kívánnám.
Hermione csendben mérlegelte a szavakat.
- Nemes cselekedet tőle. - Csak ennyit mondott végül.
A hármas számú üvegházban Bimba professzor azt a feladatot adta ki nekik, hogy metszék le a kocsonyabokrot. Ebben csak annyi nehézség volt, hogy a bokor ágai eléggé reszkettek, így nagyon óvatosan és határozottan kellett végrehajtani a műveletet.
Lucy és Hermione együtt dolgoztak az egyik bokron. Ron Dean és Seamus párosához társult be és tűntetően figyelmen kívül hagyta a két lányt. A hugrabugosok is ellenségesen pislogtak feléjük. Lucy már hozzászokott ehhez, és tudta, hogy másnap mindennek vége lesz. Ha meglátják, mit kell kiállniuk a bajnokoknak, rá fognak jönni, hogy Harry sosem jelentkezett volna ilyesmire önszántából. Akkor talán Ron is rájön, hogy milyen ostobán viselkedett egész végig…
Tíz perccel később Harry somfordált be az üvegházba. Motyogva elnézést kért Bimba professzortól és azonnal Lucyhoz és Hermionéhoz sietett.
- Lucy, Hermione… - suttogta. - Segítenetek kell…
- Miért, eddig vajon mit csináltunk? - suttogta vissza Hermione és aggódva pislogott Harryre.
- Lányok… holnap délutánra muszáj megtanulnom a begyűjtőbűbájt.
Lucy elkerekedett szemekkel nézett Harryre, de a szemében végre meglátott valamit, ami reményt adott neki: határozottságot. Talán kitalálta, hogyan fog elbánni a sárkánnyal.
Óra után Lucy azonnal kifaggatta Harryt. A fiú elmondta, hogyan figyelmeztette Cedricet a sárkányokra, majd azt is, mi hangzott el a Mordonnal folytatott beszélgetésen. Az öreg auror látta Harry magánakcióját, és felvitte őt az irodájába. Ott megdicsérte, majd néhány elejtett megjegyzéséből Harry végre össze tudta rakni a tervét. A fiú csak a seprűjén érezte jól magát, hiszen őstehetség volt. Szüksége volt a Tűzvillámára, hogy elrepüljön a sárkánya mellett. A seprűt viszont csak úgy szerezhette meg, ha begyűjtőbűbájjal lehívja magához a stadionba.
Viszont ezzel csak egy gond volt: hogy a bűbáj Harrynek eddig még sohasem sikerült.
Nekiveselkedtek hát a gyakorlásnak. Az ebédet kihagyták, helyette kerestek egy üres tantermet, ahol Harry zavartalanul röptethette a tárgyakat. Még mindig nem ment neki igazán jól a dolog. A könyvek és pennák elindultak ugyan felé, de általában már félúton kifogytak a lendületből, és kényszerleszállást hajtottak végre a padlón.
- Koncentrálj, Harry, koncentrálj… - ismételgette Lucy.
- Mit gondolsz, mit csinálok? - mérgelődött Harry. - Csak épp folyton egy rusnya nagy sárkány lebeg a szemem előtt… Na jó, megpróbálom újra…
Harry a gyakorlás kedvéért szívesen kihagyta a jóslástant, de Hermione nem volt hajlandó mulasztani a saját számmisztikaórájáról. Lucy kijelentette, hogy szívesen marad és segít Harrynek, hiszen neki úgysincs órája, így a két testvér az egész órát a tanteremben töltötte és együtt gyakoroltak. Mikor Hermione visszatért, lementek a nagyterembe, ahol nagy nehezen leküzdöttek pár falatot, majd a láthatatlanná tévő köpeny rejtekéven visszatértek az üres tanterembe.
Jóval éjfél utánig gyakoroltak. Még tovább is maradtak volna, de akkor betévedt a terembe Hóborc. A kopogószellem úgy tett, mintha azt hinné, Harry örül, ha megdobálják - és elkezdte székekkel hajigálni. Harry, Lucy és Hermione tudták, hogy a zaj előbb-utóbb odacsalja Fricset, ezért inkább kereket oldottak. Felmentek a Griffendél-torony klubhelyiségébe, amit szerencsére üresen találtak.
Az óra már rég elütötte az egyet, mire Harry végre belejött a dologba; hajnali kettőre aztán már kisebb domb gyűlt össze körülötte - voltak ott könyvek, pennák, felborult székek, egy régi köpkőkészlet, sőt ott gubbasztott a lábánál Neville varangya, Trevor is.
- Most már sokkal jobban megy - szólt fáradt, de elégedett mosollyal Hermione.
- Látod, milyen egyszerű rávenni engem, hogy megtanuljam a leckét? - jegyezte meg Harry, miközben odadobott Hermionénak egy rúnaszótárt. - Csak sárkányokkal kell fenyegetni. Na jó… - Újra felemelte pálcáját. - Invito, szótár!
A vaskos könyv kiugrott Hermione kezéből, átrepült a klubhelyiségen, és Harry tenyerén landolt.
- Megtanultad, Harry, megtanultad! - lelkendezett Lucy és egy cuppanós puszival jutalmazta meg testvérét.
- Majd meglátjuk, hogy holnap is sikerül-e - szólalt meg Harry, miközben félénken mosolygott. - A Tűzvillám sokkal messzebb lesz tőlem, mint ezek a holmik itt. A hálóteremből kell majd lebűvölnöm a parkba…
- A távolság nem lényeges - legyintett Hermione. - Ha jó erősen koncentrálsz rá, odarepül hozzád, meglátod. De most már feküdjünk le… Holnap nehéz napod lesz, Harry.
Aznap este Lucynak annyira lekötötte a figyelmét az, hogy megtanítsa Harrynek a begyűjtőbűbájt, hogy még aggódni is elfelejtett. Másnap reggel azonban bőségesen pótolta ezt a mulasztását. Persze nemcsak ő izgult - a feszült várakozás az összes tanár és diák hangulatára rányomta bélyegét. Csak délig tartott a tanítás, hogy a nézőknek legyen idejük elsétálni az erdőn túlra, a sárkányok kifutójához.
Harry láthatóan ezen a napon valahogy mindenkit idegennek érzett maga körül - nemcsak azokat, akik a zsebkendőjüket ajánlgatták, hogy kibőghesse magát, de azokat is, akik sok sikert kívántak neki. Lucyn is szörnyű feszültség lett úrrá - komolyan tartott tőle, hogy annyira nem fogja tudni visszafogni magát, hogy öntudatlanul is besegít Harrynek.
Az idő aznap még a korábbinál is furcsábban viselkedett; nem vánszorgott, nem is rohant, mint az elmúlt napokban, hanem nagy ugrásokban haladt. Egyik pillanatban Lucy még mágiatörténetórán ült Harryvel, a következőben pedig már ebédelni mentek… aztán egyszerre - mikor a lány épp azon töprengett, hogy ki lopta el a délelőttöt, s vele az utolsó Harryvel töltött órákat - felbukkant a semmiből McGalagony, és a nagyteremben minden fej felé és Harry felé fordult.
- Jöjjön, Potter… Odalent már várják a bajnokokat. Fel kell készülniük a próbára.
- Megyek - bólintott Harry, és felállt. Villája csörömpölve csattant a tányéron.
- Kéz- és lábtörést, Harry! - súgta oda neki Hermione. - Menni fog, meglátod!
- Persze, persze… - motyogta elhaló hangon Harry.
Lucy gyorsan megölelte őt. Ez azonban nem is hasonlított azokhoz, amiket a kviddicsmeccsek előtt szokott adni Harrynek bíztatásképp. Olyan ideges volt, hogy már szinte szemmel látható volt a remegése. Harry szemében félelem csillogott, de már nem halogathatta tovább az indulást: McGalagony oldalán elindult kifelé a nagyteremből. Lucy csak ott állt és nézte, hogyan tűnik el Harry a tölgyfaajtón túl.
Úgy érezte, mintha a vesztőhelyre engedte volna el a bátyját.
- Minden rendben lesz - fogta meg a talárja ujját Hermione, és enyhe rántásokkal jelezte, hogy Lucynak most már ideje leülnie. - Sikerülni fog neki.
Lucy egy hangot se tudott kinyögni. Teljesen elment az étvágya, így csak eltolta magától a tányérját és csendben meredt maga elé. Úgy érezte, még Hermione sem értheti meg teljesen, hogyan is érzi magát most.
Az idő ismét ugrott egyet, így mire Lucy feleszmélt, már úton volt Hermione oldalán a Tiltott Rengeteg felé. Körülötte tréfálkozó, nevetgélő diákok haladtak. Egyáltalán nem sejtették, mit kell kiállniuk a bajnokoknak. Nem is sejtették, hogy valójában milyen veszélyes ez a tusa. Nem volt az utolsó családtagjuk rákényszerítve, hogy részt vegyen ebben az őrületben.
Leült az egyik sorba. Mellette Hermione foglalt helyet, és falfehér arccal nézte a kifutót, ahová a sárkányőrök behoztak egy svéd sróforrú sárkányt. Lábai közé elhelyezték a tojásait - közéjük, a legvédettebb helyre egy aranyszínűt -, majd oldalt elhelyezkedtek, készen arra, hogy bármikor közbelépjenek, ha kell. Lucy az egyikőjükben felismerte Charlie-t.
A zsűri most megjelent az aranyszínű emelvényen, ami szemben volt a kifutó palánkjába vágott ajtóval. Egyforma távolságra elhelyezett székeiken leültek - Lucy egy pillanatra Dumbledore-ra meredt. Az igazgató jóval komorabbnak tűnt, mint eddig bármikor.
A lelátók lassan megteltek, Lucy pedig egyre idegesebb lett. Akkora gombóc volt a torkában, hogy levegőt venni is alig tudott. Csak állt dermedten, és úgy figyelte azt, mi történik a kifutóban. Mellette Hermione összekulcsolta a kezeit és folyamatosan a sárkányt szuggerálta a tekintetével. Lassan az arany emelvényen megjelent Ludo Bumfolt: illetve, inkább berobbant, ugyanis a tömeg izgatott moraját egy éles sípszó szakította meg. És elkezdődött a rémálom…
- Hölgyeim és uraim, hát eljött a nap, amire vártunk! - harsogta Bumfolt. - Ezen a napon kezdetét veszi a Trimágus Tusa! Az első próba, hölgyeim és uraim, nem más, mint megszerezni a kincset érő aranytojást a sárkányfészekből! A bajnokok csak a pálcájukat használhatják, máskülönben a tudásukra és a bátorságukra vannak utalva! És íme, itt jön az első bajnok - a Roxfort képviseletében Cedric Diggory!
Mennydörgésszerű üdvrivalgás rázta meg a lelátókat. A roxfortosok mindent beleadva üdvözölték Cedricet, aki zöld arccal lépett be az ajtón és csakis a svéd sróforrúra meredt. Görcsösen szorongatta a varázspálcáját.
- Lássuk, hogyan kezd hozzá a feladatnak - hangzott Bumfolt kommentárja.
Cedric a pálcáját egy nagy kőre szegezte, majd egy kis idő múlva a kő átváltozott egy nagy labradorrá. A kutya legalább kétszer akkora volt, mint Cedric és vidáman csaholva, ugrálva indult el a sárkány felé. A sárkány hosszúkás pupillája összeszűkült és úgy figyelte a kutya minden rezdülését. Közben Cedric a kövek közt manőverezve megpróbált úgy a sárkány közelébe jutni, hogy az ne vegye észre. Azonban még így is figyelnie kellett, mert a sárkány folyamatosan lóbálta tüskés farkát.
- Húúú, ez egy hajszálon múlott! - harsogta Bumfolt, mikor Cedric kikerült egy csapást. A közönség őrjöngve bíztatta. - Vakmerő a fiatalember, azt meg kell hagyni, de még milyen vakmerő!
Cedric már csak pár méterre volt az aranytojástól, mikor a svéd sróforrú észrevette őt. Kitátotta hatalmas pofáját és egy hat méteres lángot fújt a fiú felé. A közönség soraiból lányok tucatjai sikoltoztak.
- Nagyon ügyes próbálkozás! - sajnálkozott Bumfolt. - Kár, hogy nem sikerült…
Aztán elhallgatott, mert Cedric előlépett a lángok közül - arcát csúnya égési sérülés borította, de a kezei között ott szorongatta az aranytojást. A közönség őrjöngő ünneplésbe kezdett, hiszen a fiú kiállta a próbát.
- Nagyon szépen csinálta! - harsogta Bumfolt. - És most lássuk a zsűri pontjait!
Lucy azonban még csak oda sem fordult, hogy megnézze a pontokat. A sárkányt figyelte, ahogy Charlie-ék kiviszik a kifutóról, majd a helyébe hoznak egy közönséges walesi zöldsárkányt.
- Még három bajnok van hátra! - rikkantotta Bumfolt, mikor elhangzott az újabb sípszó. - Delacour kisasszonyt kérjük a küzdőtérre!
Fleur reszketett, mint a nyárfalevél, ahogy belépett az arénába. Felszegett fejjel, pálcáját görcsösen szorongatva indult el walesi zöld felé, s Lucy, bár kifejezetten önteltnek és beképzeltnek tartotta, most egy pillanatra mégis megsajnálta.
Fleur felemelte a pálcáját és a sárkány szemére irányította. Integetni kezdett vele, mintha egy zenekart vezényelne, de aztán pár pillanattal később a walesi zöld laposakat kezdett pislogni.
- Hipnózis - szólalt meg Hermione, most először, mióta elkezdődött a próba. - El akarja kábítani a sárkányt.
Percek teltek el így. Fleur fáradhatatlanul kábította a sárkányt, miközben egyre közelebb lépkedett hozzá. A bestia lassan lehunyta a szemét, a feje pedig nagy robajjal zuhant le a földre. Ekkor azonban horkolni kezdett és iszonyatos láng tört elő az orrából, ami egyenesen Fleur felé tartott.
- Hohó, ez nem volt valami szerencsés húzás! - harsogta kaján élvezettel Bumfolt.
Fleur talárja meggyulladt, mire a beauxbatons-osok sikoltozni kezdtek. A lány gyorsan eloltotta a tüzet és futni kezdett a tojáshalom felé. Azonban, mivel abbahagyta a hipnotizálást, a sárkány lassan magához tért és tántorogva megpróbált felállni.
- Éééés… majdnem! Most óvatosan… - Bumfolt mintha együtt élt volna a közönséggel. Fleur-nek vissza kellett fordulnia; túl veszélyessé vált a helyzet, pedig alig fél méterre volt a tojástól. - Aj, de kár, pedig már majdnem elérte!
Tíz perccel később ismét felzúgott a taps. Fleur is kiállta a próbát, második próbálkozásra már sikerült megszereznie a tojást. Mindenki lelkesen kiabált a lánynak, miközben a zsűri pontozta a teljesítményét. Lucy most sem figyelte a pontokat, hanem a sárkányra koncentrált. A walesi zöld hamarosan elfoglalta a kínai gömblángsárkány. Nem sokkal később pedig felhangzott a harmadik sípszó.
- Viktor Krumot várjuk a küzdőtérre! - hallatszott Bumfolt hangja.
- Jaj, ne! - nyögött fel Lucy. Ez volt az első, bármiféle megnyilvánulása. Tudta, mit jelentett ez: hogy Harrynek kell utolsóként, a magyar mennydörgővel megküzdenie. Hirtelen az eddigi kábultságot felváltotta a rettegés: Lucy remegni kezdett és igen komoly veszélye volt annak, hogy elájul.
- Sikerülni fog neki - ismételgette Hermione erőtlenül, miközben megpróbált támaszt adni barátnőjének. - Harry meg fogja csinálni.
Lucy alig tudott koncentrálni Krum teljesítményére, annyira átvette felette az irányítást az aggodalom és a félelem.
- Micsoda lélekjelenlét! - ordította hirtelen Bumfolt, mikor Krum belebombázott egy átkot a sárkány szemébe. A kínai gömblángsárkány iszonyú rekedt-visító üvöltése visszahangzott a birtokon. - Neki se kell a szomszédba mennie merészségért!
A sárkány tántorgott és közben rengeteg rendes tojást is összetört. Krum a lábai között manőverezett - sokkal ügyetlenebb volt a földön, mint a levegőben. Ám végül mégiscsak elérte a fészket és…
- Igen, megszerezte a tojást!
A dörgő taps úgy csapott a fagyos téli levegőbe, mint kő az ablaküvegbe. Krum elvégezte a feladatot - Lucy szíve most már annyira dörömbölt a mellkasában, hogy félő volt, pánikroham tör majd rá… De aztán felhangzott a negyedik sípszó és ekkor mintha Imperius-átkot szórtak volna rá. Elernyedt, felegyenesedett és szinte nem is pislogott, úgy bámult az ajtóra, amin most belépett Harry. Arca falfehér volt, de elszántan nézett farkasszemet a magyar mennydörgővel.
Harry most felemelte a varázspálcáját.
- Invito, Tűzvillám! - kiáltotta.
És várt. Lucy testének minden sejtje együtt remegett a lelkével. A kritikus pillanat elérkezett. Tudta, hogy ha Harrynek sikerül felszállnia a Tűzvillámra, akkor utána már minden rendben lesz. A levegőben Harry sokkal magabiztosabb volt, mint a földön…
Egyszerre aztán suhogást hallott a kastély felől. Lucy felemelte a fejét és hihetetlenül megkönnyebbült; a Tűzvillám kibukkant az erdő fái mögül, átrepült a kifutó palánkja fölött, majd leereszkedett és derékmagasságban lebegve megállt Harry előtt - a fiúnak csak rá kellett ülnie. A közönség még hangosabban zúgott.
- Hihetetlen! - kiabálta Bumfolt. - Micsoda ötlet! Ki gondolta volna, hogy az ifjú Potter ilyesmivel rukkol elő?!
Mikor aztán Harry elrugaszkodott a földtől, Lucy is beszállt az üvöltő tömeg kórusába. Most már mert reménykedni, hogy Harry megcsinálhatja, hogy túlélheti ezt a próbát. Persze, előbb még meg kellett szereznie a tojást.
Harry a magasba emelkedett, és köröket kezdett leírni a sárkány körül. Aztán egyszer csak zuhanni kezdett, mire a mennydörgő feje követte őt. Harry tudhatta, hogy mire készül a sárkány, mert a megfelelő pillanatban a magasba rántotta a seprűt. Lángcsóva kergette szét a levegőt azon a helyen, ahol átrepült volna, ha nem fordul meg idejében.
- A Vronszkij-műbukás! - kiáltotta Lucy. Izgatottsága végre kezdett ahhoz hasonlítani, amit a kviddicsmeccseken szokott átélni.
- Micsoda parádés repülés! - kiáltott fel Bumfolt is, túlharsogva a tömeg sikolyokkal tarkított moraját. - Figyeled a konkurenciát, kedves Viktor Krum?
Harry most leírt egy kört a mennydörgő fölött, s a sárkány fejével követte útját - hosszú nyaka lassan körbelengett. Lucy tudta, hogy ha Harry ezt még egy darabig így folytatná, a mennydörgő szépen elszédülne - de előbb még biztosan újra tüzet fog okádni…
Mikor a sárkány kitátotta pofáját, Harry nyomban zuhanórepülésbe ment át. Ezúttal azonban nem volt akkora szerencséje. A lángokat ugyan elkerülte, de helyettük találkozott a tüskés farokkal, s mikor éles kanyart vett balra, az egyik hosszú tövis végigszántott a vállán, hosszan felhasítva a talárját…
Lucy felsikoltott és a nézőtéren sokan követték a példáját. Hermione mellette olyan mélyen vájta az arcába a körmeit, hogy piros csíkok maradtak utánuk. A lánynak rémképek ezrei cikáztak át hirtelen a lelki szemei előtt, de amikor Harry elrepült előtte, látta, hogy a sebe nem túl mély.
Úgy tűnt, a sárkány nem akar se szárnyra kapni, se felágaskodni - lengette nyakát és farkát, forgott és vonaglott, csapkodott a szárnyával, és parázsló sárga szemét egy pillanatra se vette le támadójáról - de a tojásait nem merte őrizetlenül hagyni, konokul kuporgott fölöttük. Márpedig Harrynek el kellett érnie, hogy elmozduljon a helyéről, hisz másképp esélye sem volt az aranytojás közelébe férkőzni. Átgondolt, óvatos taktikával fel kellett csalogatnia a sárkányt a magasba…
Harry elkezdett ide-oda röpködni, úgy választva meg a távolságot, hogy a bestia még ne fújjon lángot rá, ne is kapjon felé, de azért fenyegetve érezze magát. A sárkány követte is őt a fejével; hosszúkás pupillája fenyegetően parázslott, fogai kivillantak fekete pofájából…
Harry egyre magasabbra emelkedett, s vele együtt a mennydörgő feje is. Végül a bestia nyaka már teljes hosszában az ég felé nyúlt, s úgy lengett jobbra-balra, mint a kobra a kígyóbűvölő előtt…
Harry még egy méterrel magasabbra emelkedett, mire a sárkány dühösen felüvöltött; Harry olyan volt neki, mint egy pimasz légy, ami nem tágít, amíg le nem csapják. Hiába lengette a farkát - Harry túl messze volt. Hiába okádta a tüzet - Harry kitért a lángcsóva elől.
A mennydörgő kitárta vitorlányi fekete szárnyát, mellső lábával elrugaszkodott a földről, és felágaskodott - Harry pedig abban a szempillantásban a föld felé fordította a Tűzvillám nyelét. Mielőtt a sárkány követhette volna a tekintetével, vagy felfoghatta volna, mit csinál, ő már zuhant is a tojások felé, melyeket nem védett többé a két hatalmas, karmos láb. Mindkét kezével elengedte a seprűt - megragadta az aranytojást…
A következő pillanatban pedig már száguldott is a horizont felé, magához szorítva a kincset érő aranytojást. A közönség eszeveszett tombolásba kezdett - a hangulat a Világkupadöntőt idézte, az ír szurkolók tombolását. Lucyban azonban gyógyírként áradt szét a tudat, hogy az a sok ünneplő ember nem lehetett mind griffendéles. Igaza lett abban, amiben reménykedett: most, hogy az emberek látták, mi vár a bajnokokra, már egyformán szurkoltak Harrynek és Cedricnek.
- Micsoda teljesítmény! - bömbölte Bumfolt. - Micsoda bravúr! Legifjabb bajnokunk szerezte meg a leggyorsabban a tojást! Hát, azt hiszem, ezek után bátrabban fogadunk majd Harry Potterre!
Hermione úgy ugrált, mint egy kislány. Lucy nyakába ugrott, aki szorosan visszaölelte, de közben folyamatosan az örömkönnyeit törölgette. Hermione válla fölött átnézve látta, hogy a sárkányőrök már szaladnak is a felbőszült mennydörgő felé. Harry eközben megcélozta a kifutó palánkján vágott ajtót, ahol már három ember várta: McGalagony, Mordon és Hagrid. Mindhárman integettek neki, s már messziről látszott az arcukon elterülő boldog mosoly.
- Le kell mennünk! - kiabálta Hermione. Arca ragyogott a mosolyától. - Ugye lemegyünk?
- Ez nem is kérdés - mosolygott Lucy is, miközben tovább folytak arcán az örömkönnyek. - Gyere, hátha elérjük Harryt a pontozás előtt. - Biztos volt abban, hogy a testvére pontjai örökre beleégnek a memóriájába.
Keresztülverekedték magukat az őrjöngő tömegen és lesiettek a lelátóról. Mivel Harry a sérüle miatt egyelőre az elsősegélysátorba kényszerült, a pontozás is csúszott. Lucyt azonban egyáltalán nem érdekelte ez az egész verseny. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy Harry túlélte, hogy megcsinálta, ráadásul csak könnyebben sérült…
Az elsősegélysátornál a két lány összefutott Ronnal. A fiú is pont akkor ért oda, amikor ők - Lucy a látványára egy pillanatra megtorpant. Ron szólásra nyitott a száját, de Lucy csak elment mellette és szétnyitotta a kijáratot elzáró ponyvát és szinte belerohant Harrybe. A fiú szélesen vigyorgott és a talárja szakadásán át látszódott, hogy már a sebét is kezelték.
- Szuper voltál, Harry! - sipította Hermione. - Komolyan! Fantasztikusan csináltad!
- Annyira örülök, hogy sikerült! - sírta el magát újra Lucy. Mellette pedig, hosszú idő után először végre őszintén nevetett. Harry boldogan magához ölelte a húgát. - Istenem, de boldog vagyok! Túlélted, megcsináltad…
Harry azonban a lány válla fölött Ronra nézett; barátja falfehér volt, és úgy bámult Harryre, ahogy kísértetekre szokás.
- Harry! - szólalt meg halálosan komolyan. - Nem tudom, ki dobta bele a neved a serlegbe… de az a valaki a vesztedre tör!
Lucy és Harry Ronra meredtek. A lány gyorsan letörölte a könnyeit és felöltötte a kifejezéstelenség álarcát.
- Látom, végre felfogtad… - dörmögte Harry. - Elég sokáig tartott.
Hermione nyugtalanul pislogott a hármasra. Ron tétován kinyitotta a száját…
- Semmi gond… - mondta Harry, mielőtt Ron megszólalhatott volna. - Felejtsük el.
- Nem, Harry - felelte Ron. - Elismerem, hogy…
- Felejtsük el.
Ron szája zavart vigyorra húzódott. Ám gyorsan lehervadt a mosolya, mikor a tekintete találkozott Lucy tekintetével.
- Lucy… én… - kezdte tétován. Talán arra számított, hogy Lucy is gyorsan a szavába vág, mert nem akarja hallani a bocsánatkérését, de a lány továbbra is kifejezéstelen arccal bámult rá. Ron megköszörülte a torkát és folytatta.
- Nagyon, nagyon sajnálom, amit mondtam. Borzalmasan viselkedtem, borzalmas dolgokat mondtam neked, olyanokat, amik egyáltalán nem voltak igazak. Nem igaz, hogy nem vagy a családunk tagja… - Ron megrázta a fejét. - Már azelőtt megbántam, mielőtt elmentél volna a nagyteremből, de a büszkeségem nem engedte, hogy elismerjem. De látni, hogy mennyire szenvedtél, hogy mennyire féltél, hogy elveszítheted Harryt… azt hiszem, méltó büntetés volt…
Ekkor elhallgatott, ugyanis Lucy a szavába vágott.
- Ronald Bilius Weasley - mondta, mire Ron összerezzent. Lucy arcán széles vigyor terült szét. - Tudsz te, ha akarsz.
Harry elnevette magát és megpuszilta Lucy halántékát. Ron zavartan mosolygott… Hermione pedig elsírta magát.
- Most meg miért bőgsz? - nézett rá megütközve Harry.
- Ti olyan, de olyan hülyék vagytok! - kiabálta toporzékolva, potyogó könnyekkel a lány, s mielőtt a hármas magához térhetett volna megdöbbenéséből, mindhármójukat átölelte - aztán zokogva kirohant a sátorból.
Ron fejcsóválva nézett utána.
- Most kezd bömbölni… Na gyere, Harry, menjünk, nézzük meg a pontjaidat.
Harry magához vette a Tűzvillámot meg az aranytojást, majd a hármas kibújt a sátorból, és elindult a palánk felé. Lucy mintha a levegőben járt volna - sosem hitte volna, hogy egy ember ennyire könnyűnek érezheti magát. Ron ott loholt Harry másik oldalán, és szünet nélkül beszélt.
- Te voltál a legjobb, ez teljesen világos, a nyomodba se ért senki. Cedric elég furán csinálta… elvarázsolt egy nagy követ, átváltoztatta kutyává. Azt akarta, hogy a sárkány a kutyát támadja meg, ne őt. Mondjuk, az a kőből kutya dolog elég jól nézett ki, és végül is bejött a trükk, mert Cedric megszerezte a tojást, de közben kapott rendesen a sárkánytól… mert hogy annak is volt esze, és az utolsó pillanatban rájött, hogy mégse a labradorra kéne nyomulnia, úgyhogy elég rondán odapörkölt Cedricnek… Aztán Fleur jött, aki egy ilyen hipnózisos izét próbált, szóval el akarta kábítani a sárkányt - elég jól is csinálta, mert a sárkány elálmosodott meg minden, de aztán horkolni kezdett, és iszonyú láng jött ki az orrából. Fleurnek meg meggyulladt tőle a talárja. Mondjuk nem volt nagyon ciki, mert rögtön nyomott rá egy locsolóbűbájt a pálcájával, és el is tudta oltani magát. Na, és aztán jött Krum. Nem fogod elhinni, de a srácnak eszébe se jutott repülni! De azért még így is ő volt utánad a legjobb. Belebombázott valamilyen átkot a sárkány homlokába. Na, az tök jól nézett ki, csak az volt a baj, hogy a sárkány nem feküdt meg tőle, hanem elkezdett tántorogni meg kínlódni, és közben összetaposott egy csomó rendes tojást. Azért le is vontak pár pontot Krumtól, mert az volt a szabály, hogy nem szabad semmiben kárt tenni.
Megérkeztek a palánkhoz, s Ron szünetet tartott, hogy lélegzethez jusson.
- Maximum tíz pontot adhatnak - magyarázta Lucy Harrynek. - Bár, fogalmam sincs, a többi bajnok hány pontot kapott. Sosem figyeltem.
Lucy azonban most folyamatosan arany emelvényt figyelte. Az első zsűritag, Madame Maxime a magasba emeli pálcáját. Abból kiröppent egy hosszú, ezüstszínű szalag; addig kanyargott a levegőben, mígnem egy nagy nyolcas szám lett belőle.
- Egész jó! - kiabálta Ron, túlharsogva a közönség tapsát. - Biztos a sérülésed miatt vont le két pontot…
Most Kupor következett. Ő egy kilences számot lőtt fel a magasba.
- Te, ez egyre jobb! - rikkantotta Ron, és jól hátba vágta Harryt.
A következő zsűritag, Dumbledore, ugyancsak kilenc pontot adott. A közönség még hangosabban tapsolt.
Ludo Bumfolt - tíz.
- Tíz? - hüledezett Harry. - De hát megsérültem… Miért csinálja ezt?
- Nem mindegy!? - lelkendezett Lucy. - Örülj neki!
Utolsóként Karkarov emelte fel a pálcáját. Várt egy pillanatot, majd ő is fellőtt egy számot - egy négyest.
- Micsoda!? - tajtékzott Ron. - Négy? Te, elfogult csaló, gengszter, szélhámos! Krumnak tíz pontot adtál!
- Bonyolult lesz ez így - csóválta a fejét Lucy. - Az igazgatók sajnos túl elfogultak.
- Holtversenyben vezettek, Harry! Te és Krum! - Ezt az információt Charlie hozta; odasietett Harryhez, Lucyhoz és Ronhoz, akik időközben elindultak a kastély felé. - Figyeljetek, most rohannom kell, mert megesküdtem anyának, hogy rögtön írok neki, amint túl vagyunk a dolgon… de ez valami hihetetlen volt, Harry! Ja igen, és arra kértek, szóljak neked, hogy maradj még egy pár percig… Bumfolt mondani akar nektek valamit. A bajnokok sátrában vár titeket.
- Megvárunk itt - mondta Lucy a sátor előtt.
- Bizony, nélküled nem megyünk sehová - bizonygatta Ron.
Harry csak vigyorgott, miközben belépett a sátorba. Ron most Lucyhoz fordult.
- Azért, ha a többi próba is ilyen lesz, Harry akár meg is nyerheti.
- Én csak azt akarom, hogy sérülések nélkül megússza ezt az egészet - mondta Lucy. - Engem sosem érdekelt, hogy Harry nyer-e vagy veszít. Csak az, hogy sikeresen átvészelje ezt a tusát.
Ezután élénk beszélgetésbe kezdtek a próbáról. Lucy a nagy izgalom miatt nem nagyon figyelt részletesen a többi bajnokra, így Ron most őt is felvilágosította, milyen is volt pontosan. Mikor Harry újra csatlakozott hozzájuk, őt is bevonták a beszélgetésbe. Azonban alighogy megkerülték a kifutót takaró facsoportot, egy boszorkány ugrott eléjük a fák közül.
Rita Vitrol volt az. Élénkzöld talárt viselt, ami remekül illett a kezében tartott purlicerpenna színéhez.
- Gratulálok, Harry! - szólt, kivillantva mindhárom aranyfogát. - Megállnál egy szóra? Milyen érzés volt szembenézni a sárkánnyal? Mi a véleményed most a zsűri tagjairól?
- Persze, hogy megállok egy szóra - felelte Harry, a tőle telhető leggonoszabb vigyorral. - Viszontlátásra.
Azzal faképnél hagyta a boszorkányt, és továbbsétált Lucyval és Ronnal a kastély felé.
Draco elég savanyú arcot vágott, ahogy mardekáros társaival az iskola felé sétáltak. Sosem hitte volna, hogy Potter ilyen jól meg tudja oldani az első próbát. Sőt, azt sem hitte volna, hogy túlélheti. De ez biztosan Granger és Lucy érdeme volt: nyilván mindent megtettek, hogy felkészítsék őt.
Most is látta őket, de a társaságukhoz még valaki csatlakozott: Weasley. Dracoban felment a pumpa a látványra; főleg, hogy a vörös Vízipatkány olyan lelkesen magyarázott nekik valamiről, mintha sosem lettek volna rosszban. Mégis hogy képzeli az a pöffeszkedő kis véráruló, hogy még Lucyhoz szólhat azok után, ahogy beszélt vele?! Még a közelébe se mehetne, nemhogy beszéljen hozzá! Draco ökölbe szorította a kezét; hihetetlenül feldühítette Weasley viselkedése. És még rá, Dracora bírják azt mondani, hogy álszent? Az a nyamvadt Weasley az álszentség netovábbja.
Abban a percben nem jött rá, hogy mit is érzett valójában Weasley iránt: mardosó, kínzó féltékenységet, amiért a fiú Lucyval lehetett.