Chapter 60

A Házimanó Felszabadítási Front

Aznap este Harry, Lucy, Ron és Hermione felsétáltak a bagolyházba Pulipintyhez, hogy Harry elküldhesse a sárkánykaland kimeneteléről írt levelét Siriusnak. Útközben Lucy elmondta Ronnak, miket mesélt Sirius Karkarovról. Ron megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy az iskolaigazgató egykor halálfaló volt, de mire felértek a bagolyházba, már azt hangoztatta, hogy Karkarov mindig is gyanús volt neki.

- Minden egybevág - magyarázta. - Malfoy a vonaton azt mondta, az apja és Karkarov jó barátok. Most már tudjuk, honnan ismerik egymást. Biztos a Világkupadöntőn is mindketten ott rohangásztak az álarcosok között… De figyelj, Harry - fordult most a fiú felé -, ha tényleg Karkarov dobta be a neved a serlegbe, akkor most biztos veri a fejét a falba. Nem jött be a kis ötlete. Megúsztad egy karcolással! Várj, segítek…

Pulipintyen olyan mámor lett úrrá a levél láttán, hogy tébolyult huhogás közepette röpködni kezdett Harry feje körül. Ron elkapta a levegőben, és lefogta, hogy veszteg maradjon, amíg Harry a lábára köti a levelet.

- Kizárt dolog, hogy a többi feladat is ilyen veszélyes legyen - folytatta Ron, miközben az ablakhoz lépett Pulipinttyel. - Komolyan, Harry, szerintem akár még meg is nyerheted ezt a versenyt.

Lucy tudta, hogy Ron csak azért beszél így, mert jóvá akarja tenni korábbi viselkedését, ettől függetlenül jól esett neki hallani, hogy Ron végre ugyanúgy bíztatja Harryt, mint ő és Hermione. Hermionénak annál kevésbé tetszett a dolog; nekidőlt a falnak, karba tette a kezét, és rosszallóan nézett Ronra.

- Ne igyunk előre a medve bőrére! - szólt nagy komolyan. - Kétlem, hogy Harry túl lenne a nehezén. Ha már az első próba ilyen volt, bele se merek gondolni, milyen lesz a többi.

- Megszólalt a mi kis optimistánk - fintorgott Ron. - Szerintem neked barátkoznod kéne Trelawneyval. Jól megértenétek egymást.

E szavakkal Ron kidobta Pulipintyet az ablakon. A kis bagoly vagy négy métert zuhant, mire sikerült lefékeznie magát, s ennek bizony a levél volt az oka. Harry ugyanis egy kicsit túllőtt a célon, ugyanis a sárkánnyal vívott meccs jóformán minden másodpercének külön mondatot szentelt.

Megvárták, amíg Pulipinty eltűnik a távolban, azután Ron így szólt:

- Lassan le kéne mennünk, Harry. Kezdődik a győzelmi bulid. Fred és George mostanra már biztos kirabolták a konyhát.

És valóban, mikor beléptek a Griffendél-toronyba, ott ismét lelkes taps és üdvrivalgás fogadta Harryt. A klubhelyiségben minden vízszintes felületet tálak és kancsók foglaltak el; hegyekben állt a sütemény, vödörszámra kínálgatta magát a sütőtöklé és a vajsör. Lee Jordan feleresztett jó néhány Dr. Filibuster féle „nedvesen is indítható, garantáltan tűzmentes" csillagszórót, úgyhogy szó szerint szikrázott a levegő az ünneplő griffendélesek feje fölött. Dean Thomas, aki nagyon szépen tudott rajzolni, készített egy sor új plakátot. A legtöbb Harryt ábrázolta, amint Tűzvillámán körberepüli a magyar mennydörgőt, de volt néhány kép a lángoló fejű Cedricről is.

Lucy megpakolt egy szalvétát finomságokkal - már szinte el is felejtette, milyen érzés úgy istenigazából éhesnek lenni -, és leült két barátja és testvére mellé. Gondtalannak és felhőtlenül boldognak érezte magát; Ron újra ott ült az oldalukon, Harry túl volt az első próbán, és a fiúnak most három hónapig nem kellett újabb feladatot teljesítenie.

- Fú, de nehéz! - mondta Lee Jordan, miután kezébe vette az aranytojást. - Nyisd ki, Harry! Nézzük meg, mi van benne!

- Egyedül kell megfejtenie a rejtvényt - szólt szigorúan Hermione. - Így írják elő a tusa szabályai…

A sárkánykerülgetésre is egyedül kellett volna felkészülnöm - dörmögte Harry, olyan halkan, hogy csak Lucy és Hermione hallja meg. Sikerült is bűntudatos mosolyt csalnia Hermione arcára, Lucy azonban csak vigyorgott.

- Így van, Harry! Nyisd ki a tojást! - visszhangozták többen is a közelben.

Lee átadta Harrynek a tojást. Harry bedugta körmeit az aranyhéjon körbefutó szűk hézagba, és felfeszítette.

Az belül üreges volt ugyan, de nem volt benne semmi - viszont abban a pillanatban, hogy Harry kinyitotta, panaszos, süvöltő visítás töltötte be a helyiséget. A hang leginkább azoknak a fűrészeknek a zajára emlékeztette Lucyt, amelyeken a szellemzenekar játszott Félig Fej Nélküli Nick kimúlás napi partiján.

- Csukd be! - ordította Fred, fülére szorítva tenyerét.

Harrynek nem kellett kétszer mondani.

- Ez meg mi volt? - Seamus Finnigan csodálkozva meredt a tojásra. - A sikítószellemeknek van ilyen hangjuk… Harry, lehet, hogy legközelebb egy kísérteten kell átkaszabolnod magad?

- Ez egy ember hangja volt, akit kínoznak! - hebegte falfehér arccal Neville. - A Cruciatus-átkot kell majd leküzdened!

- Gondolkozz már, miket beszélsz, Neville! - torkolta le George. - A Cruciatus-átok be van tiltva. Nem csinálhatnak illegális dolgokat a bajnokokkal… Viszont Percy pont így szokott énekelni… Figyelj, Harry, lehet, hogy meg kell támadnod Percyt zuhanyozás közben.

- Kérsz egy lekváros kosárkát, Lucy? - kérdezte Fred.

Lucy gyanakodva nézett az orra alá dugott tálra; úgy érezte, az ikrek újra valamilyen tréfát akarnak űzni belőle. Fred elvigyorodott.

- Nem kell aggódni - mondta. - Ebben nincs semmi trükk. A kuglóffal viszont jobb, ha vigyázol…

Neville, aki épp akkor harapott bele egy szelet kuglófba, gyorsan kiköhögte a falatot.

- Csak vicceltem, Neville - nevetett Fred.

Lucy végül vett egy lekváros kosárkát, míg Hermione Fredhez fordult:

- Ezt a sok ételt mind a konyhából hoztátok?

- Onnan bizony - felelte vigyorogva Fred, és utánozni kezdte a házimanók sipító hangját: - „Vigyen, amit csak tetszik, uram, vigyen, amit csak tetszik!" Rátukmálják az emberre a kaját… Ha azt mondod, süssenek meg neked egy ökröt, azt is megcsinálják…

- De hogy jutsz be hozzájuk? - kérdezte csak úgy mellesleg Hermione.

- Az nem gond - legyintett Fred. - Van egy festmény, ami egy gyümölcsöstálat ábrázol. Meg kell csiklandozni rajta a körtét, és akkor… -

Elharapta a mondatot, és gyanakodva nézett Hermionéra.

- Miért kérdezed?

- Csak úgy, kíváncsiságból - sietett a válasszal a lány.

- Rá akarod beszélni a manókat, hogy sztrájkoljanak? - kérdezte George. - Meguntad a röpcédulázást, és úgy döntöttél, hogy inkább megszervezed a manók forradalmát?

A közelben állók jót nevettek a bizarr feltételezésen. Hermione nem válaszolt.

- Nehogy nekem telebeszéld a fejüket, hogy követeljenek ruhát meg fizetést! - szólt fenyegetően Fred. - Hagyd csak békén őket, hadd főzzenek!

Ekkor Neville átmenetileg magára vonta a társaság figyelmét, ugyanis hatalmas kanárivá változott.

- Jaj, ne haragudj, Neville! - kiabálta Fred a nagy kacagás közepette. - Elfelejtettem, hogy tényleg a kuglófot bűvöltük meg!

Neville alig egy perc múlva levedlett, s mire az utolsó toll is lehullott róla, újra a régi volt. Még a nevetésbe is bekapcsolódott.

- Kanári-kuglóf! - rikkantotta Fred. - A közös találmányunk Georgedzsal! Hét sarló darabja - a bolondnak is megéri!

A beköszöntő december széllel és ólmos esővel lepte meg a Roxfortot. Bár a kastély telente elég huzatos volt, Lucy hálásan gondolt a vastag falakra és a kandallók lobogó tüzére, valahányszor elsétált a tavon horgonyzó hajó mellett. A beauxbatons-osok kocsija sem tűnt éppenséggel jól kifűthető lakóhelynek. Azt viszont Lucy észrevette, hogy Hagrid igen jól tartja Madame Maxime lovait kedvenc keveretlen whiskyjükkel. A karám sarkában álló vályú felől olyan tömény gőzt hozott a szél, hogy a legendás lények gondozása órákon az egész csoport szédelgett tőle. Ez nem volt túl szerencsés dolog, mivel továbbra is a rettentő szurcsókokat kellett gondozniuk, s ez a munka még tiszta fejjel sem volt gyerekjáték.

- Nem tudom, alszanak-e téli álmot, vagy sem - közölte a következő órán Hagrid a vacogó társasággal, miután kiterelte őket a tökágyásba. - Gondoltam, kipróbáljuk, hátha van kedvük szunyókálni egy kicsit… Betesszük őket ide, ezekbe a ládákba…

A szurcsókok a rendszeres testmozgás mellett is tovább gyilkolták egymást, így számuk időközben tízre csökkent; hosszuk viszont lassan elérte a másfél métert. Vastag, szürke páncéljuk, sok-sok erős, ízelt lábuk, robbanó farkuk, tüskéjük és szívókájuk elég hatásos összeállítás volt ahhoz, hogy Lucy a maga részéről a világ legvisszataszítóbb lényeinek tartsa őket. A csoport tagjai csüggedten meredtek a párnákkal és bolyhos takarókkal bélelt, koporsó méretű ládákra, melyeket Hagrid kirakott eléjük.

- Szépen betereljük őket - magyarázta Hagrid -, és rájuk szögeljük a fedelet. Aztán majd meglátjuk, mit szólnak hozzá.

A szurcsókoknak, mint kiderült, eszük ágában sem volt téli álmot aludni, és ahhoz sem fűlött a foguk, hogy egy kipárnázott koporsóban kuksoljanak. Öt perccel azután, hogy az utolsó szög a helyére került, a szurcsókok már bőszen randalíroztak a ládák füstölgő roncsai között.

- Nyugalom! - kiabálta Hagrid. - Nem kell pánikba esni!

A legtöbben - Malfoyjal, Crakkal és Monstróval az élen - a hátsó ajtón át bemenekültek Hagrid kunyhójába, és elbarikádozták magukat. Harry, Lucy, Ron és Hermione azon kevesek közé tartoztak, akik a tökágyásban maradtak, hogy megpróbáljanak segíteni Hagridnak. Közös erővel - és kisebb-nagyobb sérülések árán - sikerült is megfékezniük és kipányvázniuk kilenc szurcsókot - már csak eggyel kellett megbirkózniuk.

Harry és Lucy pálcájukból szikraesőt zúdítottak az utolsó szurcsók felé, mikor az égnek meredő tüskével, fenyegetően elindult feléjük.

- Ne ijesztgessétek! - kiáltott rájuk Hagrid. - Inkább dobjátok rá a kötelet a tüskéjére, nehogy megszúrja a többieket!

- Nagyon aggódom a többiekért! - kiabált vissza dühösen Ron, miközben megpróbált besegíteni Harrynek és Lucynak, de végül mindhárman a kunyhó fala felé hátráltak, kardként előreszegezve szikrázó pálcájukat.

- Milyen izgalmas… Látom, nagyon jól szórakozik - szólt oda Harry a szemébe tűnő Rita Vitrolnak, aki az ágyás kerítése mögül figyelte a jelenetet. Ezúttal vastag, bíborvörös köpeny volt rajta, amit furcsa alakú piros gallér díszített. Vállán ott lógott krokodilbőr táskája.

Hagrid rávetette magát a Lucyékat fenyegető szurcsókra, mire az nagyot robbantott a farkával, nagy körben megperzselve az elszáradt tökszárakat.

- Maga kicsoda? - kérdezte Hagrid, miután ráhurkolta a kötelet a szurcsók tüskéjére.

- Rita Vitrol vagyok, a Reggeli Próféta munkatársa - felelte villogó aranyfogakkal a boszorkány.

- Úgy tudom, Dumbledore kitiltotta magát az iskola területéről - vetette oda Hagrid. Közben felállt, és vonszolni kezdte a szurcsókot társai felé.

Rita elengedte a füle mellett a megjegyzést, és még mézes mázosabban mosolygott.

- Hogy hívják ezeket az elbűvölő állatokat? - kérdezte.

- Durrfarkú szurcsóknak - dörmögte Hagrid.

- Tényleg? - folytatta a csevegést Rita. - Sose hallottam még róluk… Honnan származnak?

Hagrid orcáját elöntötte a pír - Lucy nem kis aggodalmára. Tényleg, honnan szerezhette Hagrid a szurcsókokat? Valószínűleg Hermione gondolatai is ezen a vágányon jártak, mert gyorsan megszólalt:

- Nagyon érdekes állatok. Ugye, milyen érdekesek, Harry?

- Tessék? Ja, igen… au! … nagyon érdekesek - hadarta Harry, miután Hermione rálépett a lábára.

- Á, hát te is itt vagy, Harry! - örvendezett Vitrol. - Szóval szereted a legendás lények gondozása órát? Ez az egyik kedvenc tantárgyad?

- Igen - felelte öntudatosan Harry, hálás mosolyt csalva Hagrid arcára.

- Csodás - mondta Rita. - Elragadó. Ön régóta tanít? - fordult most Hagridhoz.

Lucy a boszorkány szemét figyelte. Rita tekintete végig siklott Deanen (aki szerzett egy csúnya vágást az arcára), Lavenderen (akinek alaposan megperzselődött a talárja) és Seamuson (aki vagy öt ujját égette meg), majd ez a tekintet a kunyhó ablakára vándorolt, mely mögött ott tolongott a csoport többi tagja - orrukat az üvegnek nyomva pislogtak kifelé, hogy lássák, elmúlt-e már a szurcsókveszély.

- Ez a második évem - felelte Hagrid.

- Csodás… Az olvasókat biztosan érdekelné egy ilyen izgalmas személyiség, de hát biztosan nincs kedve interjút adni. Pedig elmesélhetné a legendás lényekkel kapcsolatos élményeit. Biztosan tudja, hogy a Próféta minden szerdán lehoz egy zoológiai témájú cikket. Bemutathatnánk ezeket a - öö - farkas surmókokat.

- Durrfarkú szurcsókok - javította ki Hagrid. - Végül is… lehet szó róla.

Lucynak erős ellenérzései voltak a tervezett interjúval kapcsolatban, de Vitrol jelenlétében ezt nem akarta mondani Hagridnak. A vadőr és Rita megbeszélték, hogy a beszélgetésre a hét egy későbbi napján, a Három Seprűben kerítenek sort - s egy percre rá megszólalt a kastélyban a csengő, jelezve, hogy az óra véget ért.

- Minden jót, Harry! - köszönt el vidáman Rita Vitrol, mikor Harry, Lucy, Ron és Hermione útnak indultak a lankán. - Viszlát pénteken, Hagrid!

- Minden szavát ki fogja forgatni - motyogta fejcsóválva Harry.

- Egyáltalán miért egyezett bele? - morogta fejcsóválva Lucy. - Nem olvasta a rólad szóló cikket? Akkor rá kellett volna jönnie, hogy ez a nő nem normális.

- Remélem, Hagrid nem csempészektől vette azokat a szurcsókokat - szólt Hermione, kimondva azt, amitől - Hagridot ismerve - mind a négyen a leginkább tartottak.

- Hagridnak már jó pár stiklije volt, Dumbledore mégse dobta ki a Roxfortból - nyugtatta meg barátait Ron. - A legrosszabb esetben elveszik tőle a szurcsókokat. Bocsánat… Azt mondtam, legrosszabb? A legjobb esetben…

Harry, Lucy és Hermione felnevettek, és kicsit könnyebb szívvel folytatták útjukat a nagyterem felé.

Lucy unalmában a könyvtárban töltötte a szabadidejét, amíg Harry és Ron jóslástanon, Hermione pedig számmisztikán ült. A könyvtárban pedig csak egyetlen ember volt rajta kívül: méghozzá Krum. A fiú egy könyvet tartott a kezében, de nem igazán olvasta - folyton az ajtó felé pislogott, mintha várt volna valakire. Aztán, mikor Lucy felállt volna, hogy elinduljon a nagyterembe, Krum is megmozdult: felállt és odakacsázott Lucyhoz, aki döbbenten meredt rá.

- Szia! - köszönt, mikor Krum odaért hozzá. A szeme sarkából látta, hogy az az öt lány, akik Krum autogramját akarták megszerezni, most összeszűkült szemekkel figyelték őket. - Segíthetek valamiben?

Krum látszólag zavarban volt, de ez az arcán egyáltalán nem látszott. Lucy is csak abból tudta megmondani, hogy a testsúlyát folyton egyik lábáról a másikra helyezte.

- A lány, aki veled lenni szokott - kezdte végül. - Barna, göndör.

- Hermione? - kérdezte még jobban csodálkozva Lucy. Krum bólintott.

- Tudod, hol van?

- Számmisztika órán - felelte Lucy. - De azt hiszem, annak már vége van. Szóval, nagy valószínűséggel a nagyteremben vacsorázik. Miért? Szeretnél tőle valamit?

Krum nem válaszolt, hanem újra az ajtó felé tekintett. Lucynak ekkor esett le, hogy a fiú biztosan Hermionét várta.

- Mond neki, hogy beszélnék vele - mondta aztán. - Ha jár itt, keressen.

- Öhm… rendben, megmondom neki - bólintott lassan Lucy, majd elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy Krum kikacsázott a könyvtárból. Vajon mit akarhatott Hermionétól?

Lucy még akkor is ezen töprengett, mikor belépett a nagyterembe, ahol már Harry és Ron javában vacsoráztak.

- Milyen volt a jóslástan? - kérdezte, ahogy leült.

- A szokásos - felelte Harry, meg sem próbálva leplezni az unottságát. - Megint megjósólta a halálomat.

- Nem tudod, hol van Hermione? - kérdezte Ron.

- Nem - rázta a fejét Lucy. - Azt hittem, már rég itt van.

- Akkor vacsora után nézzünk fel a könyvtárba - javasolta Ron.

- Nincs ott, én onnan jöttem - felelte Lucy.

- Lehet, hogy azóta már odament - vonta meg a vállát Ron. - Azért nézzük majd fel.

Hermione később sem tűnt fel a nagyteremben, és Lucyék a könyvtárban sem találták, mikor vacsora után felmentek oda.

- Hol kujtoroghat Hermione? - tette fel a kérdést Ron, mikor már a portrélyuk felé közeledtek Harryvel és Lucyval.

- Nem t'om… - vonta meg a vállát Harry. - Lárifári.

A Kövér Dáma megmozdult, de még ki sem nyílt teljesen, mikor cipőtalpak szapora csattogása hangzott fel a folyosón - és befutott Hermione.

- Harry! Lucy! - zihálta, miközben csúszva lefékezett a fiúk mellett. (A Kövér Dáma rosszallóan felvonta a szemöldökét.) - Harry, Lucy, gyertek, gyertek gyorsan… muszáj velem jönnötök… Nem fogjátok elhinni!

Azzal karon ragadta a két Potter, és vonszolni kezdte őket visszafelé a folyosón.

- Mi történt? - kérdezte Harry.

- Majd meglátjátok, csak érjünk oda… Jaj, gyertek már, ne húzassátok magatokat!

Lucy megkereste Ron pillantását; Ron vállat vont.

- Na jó, menjünk - egyezett bele Lucy. Elindult a folyosón Harryvel és Hermionéval. Ron futva követte őket.

- Ne is törődjetek velem! - kiáltott utánuk sértődötten a Kövér Dáma. - Nem kell elnézést kérni a felesleges zavarásért! Szívesen lógok itt tárva-nyitva, amíg méltóztattok visszajönni!

- Jól van, köszönjük! - kiáltott hátra menet közben Ron.

- Hova megyünk, Hermione? - kérdezte Harry, mikor már hat emelettel lejjebb jártak, és épp elindultak lefelé a márványlépcsőn.

- Meglátod, mindjárt meglátod! - felelte izgatottan a lány.

A lépcső aljánál Hermione balra fordult, s azt az ajtót vette célba, amin át Cedric Diggory távozott azon az estén, mikor a Tűz Serlege kidobta a bajnokok nevét. Lucy még soha nem lépte át ezt a küszöböt. Hermione nyomában lementek Harryvel és Ronnal egy egyenes kőlépcsősoron. Az nem sötét pincejáratba torkollott, mint a túloldali lépcső, amelyen Piton tanterméhez szoktak lemenni, hanem egy széles, fáklyákkal fényesen kivilágított folyosóba, melynek falain különféle ételeket ábrázoló festmények sorakoztak.

- Álljon meg a menet! - szólt homlokráncolva Harry, mikor már a folyosó közepén jártak. - Várj egy percet, Hermione…

- Mi van? - A lány megfordult, és kipirult arccal Harryre nézett.

- Tudom, mire készülsz - mondta Harry, azzal oldalba bökte Lucyt és Ront, és rámutatott a Hermione mögötti festményre, amely egy gyümölcsökkel teli hatalmas, talpas ezüsttálat ábrázolt.

Most már Lucynak és Ronnak is derengett a dolog.

- Hermione - szólt Lucy gyanakodva -, te megint bele akarsz rángatni minket valami majomakcióba.

- Nem, nem, dehogyis - tiltakozott a lány. - Különben is, az nem majom…

- Miért, kitaláltál egy új nevet? - vonta össze a szemöldökét Ron. - Most hogy hívnak minket? Házimanó Felszabadítási Frontnak? Nem megyek a konyhába, és nem beszélem le a manókat a munkáról, érted? Nem és nem!

- Nem is kértelek rá! - fakadt ki türelmét vesztve Hermione. - Lejöttem ide, hogy beszéljek velük, és itt találtam… Jaj, gyertek már, meg akarom mutatni!

Azzal újra belekapaszkodott Harry és Lucy karjába, és odavonszolta őket a gyümölcsöstálas kép elé. Mutatóujjával megcsiklandozta a festett zöld körtét. Az nevetve ficánkolni kezdett, majd hirtelen egy nagy zöld kilinccsé változott. Hermione megfogta, kitárta az ajtót, és betuszkolta rajta először Harryt, majd Lucyt.

Lucy épp csak annyit fogott fel, hogy egy magas mennyezetű, hatalmas csarnokba került, melynek túlsó végében nagy téglatűzhely áll és falai mentén fényes rézedények százai hevernek. Egyszer csak visító kiáltás csapta meg a fülét, és egy kicsi alak rohant felé és Harry felé.

- Harry Potter! Uram! Harry Potter!

Az alak belerohant a fiú hasába, és szorosan átölelte a derekát.

- D-Dobby? - nyögte levegő után kapkodva Harry.

- Dobby, uram, Dobby bizony! - hallatszott valahonnan Harry köldöke tájáról. - Dobby nagyon-nagyon remélte, hogy találkozhat Harry Potterrel, uram, és most Harry Potter eljött Dobbyhoz!

Dobby elengedte Harryt, majd felnézett és ekkor újra sipítozni kezdett.

- Lucy Potter! Kisasszonyom! - mondta, miközben a lányt is ugyanúgy megölelte. - Hát a kisasszony is eljött Dobbyhoz! Dobby még sosem volt ilyen boldog!

- Remélem, jól vagy - felelte Lucy és az első sokk elmúltával boldogan figyelte a házimanót. Dobby elengedte és hátralépett, hogy látogatói láthassák az arcát.

Hatalmas, zöld teniszlabda-szemeiben örömkönnyek csillogtak. Szinte pontosan úgy festett, ahogy Lucy emlékeiben élt: ceruzaorr, denevérfül, hosszú ujjak és lábfej - csupán az öltözéke változott meg időközben.

Abban az időben, mikor Dobby a Malfoy családnál dolgozott, testét csupán egy koszos párnahuzat fedte. Most több ruhadarab volt rajta, de a lehető legfurcsább összeállításban. Még a Világkupadöntő szedett-vedett ruhás varázslói is szolidan elegánsnak tűntek volna mellette. Fején egy jelvényekkel teletűzdelt, teáskanna-díszítő bábu virított sapka gyanánt; felsőteste egy lópatkómintás nyakkendőtől eltekintve fedetlen volt; alul tornanadrágot viselt, lábán pedig felemás zoknit: egy rózsaszín-narancssárga csíkosat és egy feketét. Ez utóbbiban Lucy felismerte azt a zoknit, amit Harry cselesen Mr Malfoy kezébe adott, hogy az felszabadítsa vele Dobbyt.

- Hogy kerülsz te ide? - kérdezte álmélkodva Harry.

- Dobby itt dolgozik a Roxfortban, uram! - sipította lelkesen a manó. - Dumbledore professzor munkát adott Dobbynak és Winkynek, uram!

- Winkynek? Hát ő is itt van? - kérdezte meglepve Lucy.

- Igen, kisasszonyom, itt van!

Dobby kézen fogta Harryt és Lucyt, és vonszolni kezdte őket a konyha túlsó vége felé. Négy hosszú asztal mellett haladtak el; Lucy megfigyelte, hogy azok pontosan úgy helyezkednek el, mint egy emelettel feljebb, a nagyteremben a diákok asztalai. A négy asztal most üres volt, hisz a vacsora már véget ért, de Lucy biztos volt benne, hogy másfél órája még ott sorakoztak rajtuk a teli tálak, arra várva, hogy a mennyezeten át felkerüljenek az asztalok nagyterembeli párjára.

A csarnokban legalább száz házimanó ácsorgott; mosolyogtak, hajlongtak és pukedliztek, mikor Harry és Lucy elhaladtak mellettük. Egyszerű uniformist viseltek: egy tógaszerűen megkötött konyharuhát, melyet a Roxfort címere díszített.

Dobby végül megállt, és a tűzhely felé mutatott.

- Winky, uram és kisasszonyom! - mondta.

Winky egy sámlin üldögélt a tűznél. Az ő öltözéke nem volt olyan feltűnő, mint Dobbyé; csinos kis szoknyát viselt, hozzá kék blúzt és ugyanolyan színű sapkát. Ez utóbbit ki kellett lyukasztania, hogy kidughassa hosszú füleit. Dobbyval ellentétben, akinek minden ruhadarabja kínosan tiszta volt, ő szemlátomást nem törődött ruhája állapotával. Blúzát levesfoltok szennyezték, szoknyáján égett szélű lyuk éktelenkedett.

- Szervusz, Winky - köszönt Harry.

Winkynek megremegett a szája. A következő pillanatban sírva fakadt, s pontosan úgy záporoztak a könnyei, mint a Világkupadöntő napján.

- Jaj, szegénykém… - sajnálkozott Hermione, aki Ronnal együtt követte Harryt, Lucyt és Dobbyt a konyhán át. - Winky, kérlek, ne sírj…

De hiába, Winky egyre csak óbégatott - Dobbynak viszont fülig ért a szája.

- Kérnek Harry és Lucy Potter egy teát? - sipította jó hangosan, hogy elnyomja Winky sírását.

- Öö… igen, köszönjük - felelte Lucy.

Abban a szempillantásban hat házimanó loholt oda hozzájuk; jókora ezüsttálcán teáskannát, négy csészét, egy kancsó tejet és egy tál teasüteményt hoztak.

- Ez ám a kiszolgálás! - szólt elismerően Ron. Hermione csúnyán nézett rá, a manók arca viszont sugárzott az örömtől, miközben hajlongva visszavonultak…

- Mióta dolgozol itt, Dobby? - kérdezte Harry.

- Még csak egy hete, uram! - felelte vidáman a manó. - Dobby felkereste Dumbledore professzor urat. Tudni kell, uram, hogy egy elküldött házimanó nagyon nehezen talál másik munkát. Nagyon-nagyon nehezen…

Winky erre még hangosabban felzokogott; szeméből és paradicsomszerű orrából minden a blúzára csöpögött, de ő semmit nem tett ez ellen.

- Dobby két teljes évig járta az országot, uram! - sipította Dobby. - De senki nem adott munkát Dobbynak, mert Dobby most már pénzért akar dolgozni!

A konyhai manók, akik eddig érdeklődve figyelték őket, e szavak hallatán szörnyülködve elfordították a fejüket.

- Nagyon helyes, Dobby! - sietett a dicsérettel Hermione.

- Köszönöm, kisasszonyom! - vigyorgott rá Dobby. - De a legtöbb varázslónak nem kell olyan házimanó, aki fizetést kér, kisasszonyom. „Manónak nem fizetek!" - ezt mondták, és becsapták Dobby orra előtt az ajtót! Dobby szeret dolgozni, de rendes ruhát és fizetést akar… Dobbynak tetszik a szabad élet!

A roxforti manók úgy menekültek Dobby közeléből, mintha azt jelentette volna be, hogy ragályos manóvészben szenved. Winky nem mozdult, csak tovább fokozta a hangerőt.

- És aztán, tudja kisasszony, tudják uraim - folytatta nagy vidáman Dobby -, Dobby elment meglátogatni Winkyt, és megtudta, hogy Winky is ruhát kapott!

Erre Winky bömbölve a földre vetette magát, s hason fekve püfölni kezdte a padlót apró ökleivel. Hermione letérdelt mellé, és vigasztalni próbálta, de hiába fáradozott.

Dobby, hogy túlharsogja Winky jajveszékelését, felhangon visítva folytatta beszámolóját.

- És akkor Dobbynak támadt egy ötlete, uram! „Dobby és Winky keressenek együtt munkát!" - mondja Dobby. „Hol lenne elég munka két házimanónak?" - feleli Winky. Dobby gondolkozni kezdett, és egyszer csak eszébe jutott! A Roxfortban! Így hát Dobby és Winky eljöttek Dumbledore professzorhoz, és kaptak is munkát!

Dobby boldogan mosolygott, és újra könnyes lett a szeme az örömtől.

- És Dumbledore professzor azt mondta, ha Dobby fizetést akar, akkor ő fizet Dobbynak! Így Dobby most is szabad manó, uram! Minden héten kap egy galleont, és minden hónapban van egy szabadnapja!

- Nem valami sok! - kiabált fel Hermione az óbégató, vergődő Winky mellől.

- Dumbledore professzor heti tíz galleont és szabad hétvégét ajánlott Dobbynak… - A manó arckifejezése elárulta, hogy a hatalmas pénz- és szabadidőtömegnek még a gondolata is rémülettel tölti el. - De Dobby lealkudta, kisasszonyom… Dobby örül a szabadságnak, de nem akar kapzsi lenni. Dobby szeret dolgozni.

- És neked mennyit fizet Dumbledore professzor, Winky? - kérdezte kedveskedve Hermione.

Ha azt remélte, hogy ezzel jobb kedvre deríti Winkyt, bizony csalódnia kellett. A manó abbahagyta ugyan a sírást, de csak azért, mert annyira felháborította a kérdés.

- Winky kegyvesztett manó, de pénzt azért még nem kap! - visította dühösen villogó szemmel. - Winky nem süllyedt olyan mélyre! Winky szégyelli, hogy felszabadították!

- Szégyelled? - hüledezett Hermione. - De hát miért, Winky? Mr Kupornak kellene szégyellnie magát! Kegyetlenül bánt veled! Te nem csináltál semmi rosszat!

Winky azonban tenyerével a fejére szorította a sapka lyukain kilógó füleit, hogy ne is hallja Hermionét, és így visított:

- Kisasszonyom ne sértegesse gazdámat! Ne sértegesse Mr Kuport! Mr Kupor jó varázsló, kisasszonyom! Mr Kupor jól tette, hogy elküldte rossz Winkyt!

- Winky nehezen szokja meg az új helyet - cincogta bizalmasan Dobby Harry és Lucy fülébe. - Winky elfelejti, hogy már nem Mr Kupor manója. Most már elmondhatná a véleményét, de nem akarja.

- A házimanók nem mondhatják el a véleményüket a gazdájukról? - csodálkozott Lucy.

Dobby hirtelen elkomolyodott.

- De még mennyire hogy nem, kisasszonyom! - felelte. - A házimanónak nemcsak a keze, de a szája is a gazdájáé. Megőrzi a titkokat, nem fecseg, megvédi a család jó hírét, és soha nem mond rosszat a gazdáról. Habár… Dumbledore professzor azt mondta, ő nem akarja ezt Dobbytól. Azt mondta, megengedi, hogy… hogy…

Dobby félősen pislogni kezdett, és közelebb intette magához Harryt és Lucyt. A két Potter lehajolt hozzá.

- Dumbledore professzor azt mondta - suttogta Dobby -, hogy hibbant vén szőrmóknak is lehet őt nevezni, ha Dobby akarja!

Dobby megszeppenve nevetgélt.

- De Dobby nem akarja, kisasszonyom! - jelentette ki hangosan, és úgy megrázta a fejét, hogy csak úgy csattogtak a fülei. - Dobby nagyon szereti Dumbledore professzort, és büszke rá, hogy megőrizheti a titkait.

- De Malfoyékról már nyugodtan elmondhatod a véleményed - jegyezte meg vigyorogva Harry.

Dobby kicsit elbátortalanodott.

- Dobby… Dobby elmondhatná - felelte bizonytalanul, aztán összeszedte bátorságát, és folytatta: - Dobby elmondhatná Harry és Lucy Potternek, hogy a régi gazdám… a régi gazdám gonosz sötét varázsló!

Dobby úgy megrettent saját merészségétől, hogy pillanatokig mozdulni se bírt - aztán odaszaladt a legközelebbi asztalhoz, és elkezdte az asztal lapjába verni a fejét.

- Rossz Dobby! Rossz Dobby! - visítozta.

Harry odasietett, és a nyakkendőjénél fogva elrángatta az asztaltól.

- Köszönöm, Harry Potter, köszönöm - zihálta homlokát dörzsölgetve a manó.

- Bele fogsz jönni, csak még gyakorolnod kell - vigasztalta Harry.

- Gyakorolni!? - visította felháborodva Winky. - Dobby inkább szégyellje magát, hogy így beszél gazdájáról!

- Ő már nem gazdája Dobbynak! - felelte dacosan a manó. - Dobbyt már nem érdekli, ha mérges!

- Dobby nagyon rossz manó! - sápítozott Winky, s szája újra sírásra görbült. - Mit kezd most Winky nélkül szegény Mr Kupor? Gazdámnak szüksége van Winkyre, és Winky már nem segíthet neki. Winky egész életében a Kupor családot szolgálta, ahogy régen Winky anyja is és előtte Winky nagyanyja is… Mit szólnának, ha hallanák, hogy Winky ruhát kapott? Istenem, micsoda szégyen, micsoda szégyen!

Azzal a szoknyájába temette az arcát, és megint bömbölni kezdett.

- Winky - szólt rá szigorúan Hermione. - Hidd el nekem, hogy Mr Kupor nélküled is nagyon jól boldogul. Találkoztunk vele, és…

- Kisasszonyom találkozott a gazdámmal? - szipogta Winky, könnyes szemét Hermionéra meresztve. - Találkozott a gazdámmal itt, a Roxfortban?

- Igen - bólintott Hermione. - Ő és Mr Bumfolt a Trimágus Tusa zsűrijének tagjai.

- Mr Bumfolt is itt van? - visította Winky, és Lucy nagy meglepetésére megint dühös arcot vágott. - Mr Bumfolt gonosz varázsló! Nagyon rossz varázsló! Gazdám nem szereti Mr Bumfoltot! Nagyon-nagyon nem szereti!

- Bumfolt gonosz varázsló? - csodálkozott Lucy.

- Gonosz bizony! - Winky szaporán bólogatott. - Gazdám mondott dolgokat Winkynek! De Winky nem kotyogja ki… Winky… Winky megőrzi gazdám titkait… - Azzal ráhajolt a szoknyájára, és ezután már abba hüppögött. - Szegény gazdám, nincs Winky, hogy segítsen neki…

Lucyék több értelmes szót nem tudtak kiszedni Winkyből. Magára hagyták hát könnyeivel, és tovább szürcsölték teájukat - Dobby pedig folytatta beszámolóját a szabad élet szépségeiről.

- A következő pénzéből Dobby vesz egy pulóvert, Harry és Lucy Potter! - sipította csupasz mellkasára mutogatva.

- Ide figyelj, Dobby - szólt Ron, aki szemlátomást megkedvelte a lelkes kis manót. - Neked adom azt a pulóvert, amit karácsonyra kapok majd édesanyámtól. Minden évben köt nekem egyet. Ugye, nem baj, hogy barna lesz?

Dobby repesett a boldogságtól.

- Egy kicsit össze kell majd zsugorítanunk - folytatta Ron -, de jól fog menni a teáskannabábudhoz.

Mikor aztán búcsúzkodni kezdtek, a konyhai manók süteményes tálcákat cipeltek oda hozzájuk, és biztatták őket, hogy mindenből bőven vigyenek magukkal. Hermione nem fogadott el semmit, és fejcsóválva nézte a hajlongó, pukedliző manókat, Harry, Lucy és Ron viszont megtöltötték a zsebeiket kókuszcsókkal és gyümölcslepénnyel.

- Köszönjük szépen! - köszönt el Harry az ajtóhoz sereglett manóktól. - Viszlát, Dobby!

- Harry Potter… - próbálkozott bátortalanul Dobby. - Dobby néha meglátogathatja uramat?

- Hát persze, amikor csak akarsz! - felelte Harry, Dobby nagy örömére.

- Hát, tudjátok… - szólalt meg Ron, amikor maguk mögött hagyták az alagsori folyosót - évekig csodáltam Fredet és George-t, hogy mindig tudnak szerezni ezt-azt a konyháról. Pedig lám, nem is kell nagy ügyesség hozzá. Minél többet visz fel az ember, a manók annál boldogabbak!

- Örülök, hogy Dobby ide jött dolgozni - szólt Hermione, mikor elindultak felfelé a márványlépcsőn. - Ha a többi manó látja, milyen boldog, mennyire örül a szabadságnak, előbb-utóbb ők is öntudatra ébrednek majd.

- De nemcsak Dobbyt látják, hanem Winkyt is - jegyezte meg Lucy.

- Winky is rendbe fog jönni - jelentette ki Hermione, kicsit önmagát is győzködve. - Ha már megnyugodott és megszerette a Roxfortot, rá fog jönni, mennyivel jobb neki Kupor nélkül.

- Tisztára imádja azt a pasast - mondta tele szájjal Ron, miután beleharapott egy lepénybe.

- Bumfoltot viszont annál kevésbé - jegyezte meg Harry. - Kíváncsi lennék, miket mond róla otthon Kupor.

- Valószínűleg azt, hogy nem túl jó főosztályvezető - mondta Hermione. - És ebben sajnos igaza is van.

- Én akkor is szívesebben lennék Bumfolt beosztottja, mint Kuporé - jelentette ki Ron. - Bumfoltnak legalább van humorérzéke.

- Ezt nehogy mondd Percy előtt! - szólt bujkáló mosollyal Hermione.

- Hát igen, Percy biztos megőrülne, ha egy vicces kedvű ember lenne a főnöke - bólogatott Lucy, és beleharapott egy csokis képviselőfánkba. - Szegény Percy akkor se nevetné el magát, ha a főnöke pucéran táncolna előtte, a fején Dobby szépséges kalapjával.

Draconak akkor jutott eszébe ez az ötlet, amikor Hagrid kunyhójából kibámulva meglátta Rita Vitrolt a vadőr tökágyásában. A tudat, hogy az a nő interjút fog készíteni Hagriddal, beindította Draco sötét fantáziáját. Ha sikerülne neki is egy találkozót leszerveznie vele, akkor simán be tudják majd feketíteni Hagridot és ezzel kirúgathatják.

Persze, először négyszemközt kell beszélniük Rita Vitrollal. De ezt egy kicsit megnehezíti a tény, hogy a nő ki volt tiltva a Roxfortból - bár, úgy tűnt, ez őt nem annyira érdekli. Ez a hozzáállás tetszett Draconak: így több esélye volt, hogy egyszer leüljön vele beszélni arról, hogyan használják fel a nő cikkeit arra, hogy elérje a céljait.

Kis vészharang módjára azért szólt a fejében az, hogy mit fog ehhez szólni Lucy. De Draco gyorsan elhallgattatta azt a harangot. Semmi szüksége nem volt rá, hogy ismét előtörjön a gyengesége.