Chapter 61
A váratlan feladat
- Potter! Weasley! Ide figyelnének végre?
Lucy magában jót nevetett, miközben figyelte, ahogy Harry és Ron összerezzentek, és felkapták a fejüket.
A keddi átváltoztatástan-óra lassan a végéhez közeledett. Már készen voltak az órai feladattal; a tengerimalaccá változtatott tengeri csikók a tanári asztalon elhelyezett dobozban szaladgáltak (Neville-é inkább vergődött, mert uszonya volt); a csoport már lemásolta a tábláról a házi feladatot („Írja le és illusztrálja példákkal, hogyan kell alkalmassá tenni az egyes transzformációs bűbájokat fajok közti átváltoztatásra!"), és már csak a kicsengetésre vártak. Harry és Ron, akik épp ádáz párbajt vívtak Fredtől és George-tól szerzett csalipálcáikkal, most felnéztek - Ron kezében egy bádogpapagáj volt, Harryében egy gumihal.
- Most, hogy végre Potter és Weasley is szíveskednek a koruknak megfelelően viselkedni - szólt McGalagony, megrovó pillantást vetve a két jó barátra (Harry gumihalának addigra leesett a feje, mert Ron papagája bevitt egy halálos csőrvágást) - elmondanék egy közérdekű hírt.
- Közeledik a karácsonyi bál, mely hagyományosan a Trimágus Tusa részét képezi, s ami lehetőséget kínál arra, hogy közelebbről is megismerkedjenek külföldi vendégeinkkel. A bált a negyedéves és annál idősebb tanulók számára rendezzük, de ők meghívhatnak fiatalabb tanulókat is.
Lavender Brown hangosan felvihogott. Parvati Patil jól oldalba bökte a könyökével, de ő is alig tudta magába fojtani nevetését. Mindketten hátrafordultak Harry felé. McGalagony nem törődött velük, amit Lucy kimondottan méltánytalannak érzett azok után, amit Harry és Ron kaptak.
- A bált karácsony első napján tartjuk a nagyteremben - folytatta McGalagony. - Este nyolc órakor kezdődik és éjfélig tart. Megjelenés dísztalárban. És még valami…
McGalagony jelentőségteljesen végignézett az osztályon.
- A karácsonyi bálon természetesen valamennyien… öhm… oldottabb hangulatban leszünk.
Lavender a szájára szorította kezét, de így sem tudta eléggé tompítani vihogását. Lucy most legalább sejtette, min nevet: valószínűleg megpróbálta elképzelni McGalagonyt „oldott" hangulatban.
- Ennek ellenére mindenkitől elvárjuk - folytatta McGalagony -, hogy a bálon is roxfortos diákhoz méltó viselkedést tanúsítson. Óva intek minden griffendélest attól, hogy a magatartásával szégyent hozzon az iskolára.
Alighogy befejezte a mondatot, megszólalt a csengő, és a griffendélesek a szokásos zsibongás közepette pakolni kezdtek.
- Potter, legyen szíves még egy szóra! - szólt emelt hangon McGalagony.
Lucy ösztönösen megállt, de aztán McGalagony hessegető mozdulatot tett a kezével és Harryre nézett, jelezve, hogy vele szeretne beszélni. Lucy, Ron és Hermione az átváltoztatástan terem előtt álltak meg, és bár az ajtó csukva volt, mindhárman azt találgatták, vajon mit akarhat a tanárnő Harrytől.
- Biztos a csalipálcák miatt akar beszélni vele - vélekedett Ron.
- Végül is tényleg röhejes volt, amit műveltetek - nézett a fiúra rosszallóan Hermione. - Mintha óvodások lennétek…
Ron eleresztette a füle mellett a megjegyzést.
- Te mit szólsz ehhez a bálhoz? - fordult Lucyhoz. - Kivel mész?
- Aki elhív - vonta meg a vállát Lucy. - Nem mintha olyan sokan tennék meg, de nem fogok akárkinek igent mondani.
- Te, Hermione? - nézett Ron a lányra.
Hermione úgy kapta fel a fejét, mintha álomban lett volna eddig.
- Nem tudom - felelte. - De azon a véleményen vagyok, mint Lucy. Viszont nekem korántsem lesz annyi felkérésem, mint neki. Elvégre ő Lucy Potter.
- Ne is mondd - sóhajtotta Lucy. - Erről megfeledkeztem. Bár, szerintem Harrynek rosszabb lesz, hiszen ő bajnok is…
Erre a végszóra kinyílt a terem ajtaja és Harry somfordált ki rajta. Nem tűnt túl jókedvűnek.
- A pálcák miatt beszélt veled? - kérdezte Ron együttérezve.
- Nem - motyogta Harry. Úgy tűnt, mintha rosszul lenne. - Csak elmondta, hogy hagyományosan a bajnokok nyitják meg a bált és nekik mindenképp táncolniuk kell. Szóval, kell találnom egy partnert.
- Őszinte részvétem - veregette meg bátyja vállát Lucy.
A lány ezután lopva Hermionéra nézett: úgy tűnt, mintha Hermione is egy pillanatig a rosszulléttel küzdene, de aztán összeszedte magát, így a fiúk semmit se vettek észre. Lucy tudta, miért ilyen ideges barátnője. Krum ugyanis már elhívta őt a bálba, méghozzá az előző nap este, mikor Hermione és Lucy együtt tanultak a könyvtárban.
Lucy egészen addig nem mesélt a lánynak arról, hogy Krum beszélni akart vele (igazság szerint teljesen el is feledkezett a dologról), de úgy tűnt, Krum nem, mert amint belépett a könyvtárba, határozottan a két lány asztala felé sétált. Lucynak csak akkor jutott eszébe a beszélgetése, így gyorsan felpattant és magukra hagyta őket. Nem ment messzire, csupán két polccal arrébb, de mivel a csendes könyvtárban voltak, nem hallott semmit abból, amit beszéltek. Mire visszaért, Krum már elkacsázott.
- Mit akart? - kérdezte Lucy, miközben leült.
- Elhívott egy bálba - felelte enyhén remegő hangon Hermione. - De mégis milyen bálba? Mi miért nem tudunk erről semmit?
- Valószínűleg holnap beszéltek volna róla - vonta meg a vállát Lucy. - Holnap van átváltoztatástanunk, McGalagony biztos akkor fog mesélni róla. De mit feleltél neki?
- Gondolkodási időt kértem - mondta Hermione. - Mivel fogalmam sincs, miről beszélt, nem mertem neki igent mondani. Meg…
- Meg? - nézett kérdőn Lucy Hermionéra, de a lány nem folytatta.
- Majd elmondom egyszer - felelte végül. - Ennyi meglepetés elég volt mára.
Lucy még sosem látott ennyi nevet az ünnepeket a Roxfortban töltő diákok listáján; bár ő maga minden évben feliratkozott, hisz sosem akarta Harry nélkül tölteni a karácsonyt.. Az előző években azonban nem sokan tettek így rajtuk kívül. Most úgy tűnt, hogy negyedévestől felfelé mindenki maradni akar, és mindenki - legalábbis minden lány - hatalmas lelkesedéssel készül a bálra.
Lucy úgy érezte, mintha egyik pillanatról a másikra egyszerre megtelt volna a kastély lányokkal. Bár ő maga is lány volt, Hermionén és Ginnyn kívül nem nagyon beszélgetett más lányokkal - a fiúk között sokkal jobban érezte magát. Talán azért, mert hat fiúval nőtt fel. A lányok csapatokba verődve álldogáltak minden folyosón; sugdolóztak, viháncoltak, vihorásztak, ha elment mellettük egy-egy fiú, és ruhaterveket mutogattak egymásnak nagy izgatottan…
- Miért kell ezeknek mindig tizesével járni? - fordult Ronhoz Harry, miután elhaladtak egy nagy csapat kuncogó lány mellett, akik leplezetlenül megbámulták Harryt. - Hogy lehet meghívni őket, ha soha nincsenek egyedül?
- Használj lasszót! - javasolta Ron. - Tudod már, kit fogsz elhívni?
Harry nem válaszolt. Lucy sejtette, hogy a bátyja kit szeretett volna elhívni, viszont azt is tudta, hogy Harry nagyon félénk volt, ráadásul Cho ötödéves volt, nagyon csinos, kitűnő kviddicsjátékos, és nem szenvedett hiányt barátokban. Ezek az információk minden bizonnyal elvették Harry önbizalmát.
Ron bizonyára szintén valami ilyesmire gondolhatott, mert így szólt:
- Neked van a legkönnyebb dolgod, Harry. Iskolabajnok vagy. Elbántál a magyar mennydörgővel. Tuti, hogy sorba fognak állni érted a lányok.
Frissen felújított barátságuk tiszteletére Ron minimálisra fogta mondataiban a keserű felhangot. Emellett kiderült - Harry nyilvánvaló őszinte csodálkozására -, hogy ráadásul igaza is van.
Egy göndör hajú, harmadéves hugrabugos lány, akivel Harry azelőtt soha egy szót se beszélt, rögtön másnap odalépett hozzá, és felkérte báli partnerének. Harry annyira meglepődött, hogy a kelleténél kicsit határozottabban mondott nemet. A lány persze megbántódott, Harrynek pedig egész mágiatörténetórán Dean, Seamus és Ron kaján megjegyzéseit kellett hallgatnia, amíg Lucy le nem állította őket. A rá következő napon további két lány próbálkozott a fiűnál: egy másodéves és egy ötödéves.
- Különben nem is volt csúnya - jegyezte meg Ron, miután sikerült abbahagynia a nevetést.
- Két fejjel magasabb volt nálam - dörmögte Harry, aki még mindig a megrázó élmény hatása alatt állt. - Képzeld el, hogy nézne ki, ha táncolnánk: mintha egy fa körül szaladgálnék.
- És veled mi a helyzet, Lucy? - fordult a lányhoz Ron. - Mennyien hívtak már el?
- Heten - felelte kelletlenül a lány. - De mindnek nemet mondtam. Egyiket se ismertem, soha egy szót nem beszéltünk egymással.
Ezekben a napokban Lucynak többször eszébe jutott egy megjegyzés, amit Hermione tett egyszer Krumra: „Csak azért vannak úgy oda érte, mert híres!" Tudta, hogy akik addig őt és Harryt megkeresték, csak azért vették fel velük a kapcsolatot, mert híresek voltak. És ez az állapot bizonyára csak súlyosbodni fog, ahogy közeledik a bál napja.
Mindent egybevetve azonban Lucynak el kellett ismernie, hogy az első próba óta napjai a bállal kapcsolatos aggodalmakkal együtt is sokkal derűsebben telnek. Ha végigment a folyosón, már nem vágtak sértéseket a fejéhez és ez Harryre is igaz volt. A lány gyanította, hogy Harry ezt Cedricnek is köszönheti: a fiú bizonyára hálás volt, hogy súgott neki a sárkányokról, és szólt a hugrabugosoknak, hogy hagyják békén őt. A Szurkolj CEDRIC DIGGORY-nak jelvények divatja is mintha múlófélben lett volna. Draco Malfoy persze továbbra is minden adandó alkalommal idézte Rita Vitrol cikkét, de egyre kevesebben nevettek gonosz viccein - s hogy Lucy és Harry öröme teljes legyen, a Reggeli Prófétában nem jelent meg semmiféle cikk Hagridról.
- Megmondom őszintén, nem nagyon érdekelték azt a nőt a legendás lények - mondta Hagrid, mikor Harry, Lucy, Ron és Hermione a szünet előtti utolsó legendás lények gondozása órán megkérdezték tőle, hogy ment az interjúja Rita Vitrollal. A csoport nagy megkönnyebbülésére Hagrid ezúttal nem kérte tőlük, hogy sétáltassák vagy rakodják a durrfarkú szurcsókokat. Helyette a kunyhó mögötti kecskelábú asztal mellett üldögéltek, és újfajta próbaebédet készítettek elő az állatok számára.
- Csak rólad akart beszélgetni, Harry - folytatta bizalmas beszámolóját Hagrid. - Megmondtam neki, hogy barátok vagyunk, mióta csak elhoztalak Dursleyéktól. „Négy év alatt egyszer se kellett megszidnia?" - kérdezi tőlem. „Sose bosszantotta fel magát az órán?" Mondtam neki, hogy nem, erre savanyú képet vágott. Mintha mindenáron azt akarta volna hallani, hogy te egy javíthatatlan rosszcsont vagy, Harry.
- Persze, hogy azt akarta hallani - bólintott Lucy, miközben megfogta a kést, hogy felaprítson egy újabb darab sárkánymájat. - Unalmas lenne, ha mindig csak azt írná róla, hogy szegény tragikus sorsú kis hős.
- Új megközelítést akar - jelentette ki nagy bölcsen Ron, kezében egy félig meghámozott szalamandratojással. - Azt kellett volna mondanod neki, hogy Harry dühöngő őrült.
- De hát nem az! - mordult fel őszinte döbbenettel Hagrid.
- Pitont kellett volna meginterjúvolnia - szólt sötéten Harry. - Tőle megkapná, amire vágyik. Potter kényszeresen áthág minden szabályt…
Lucy, Ron és Hermione nevettek.
- Tényleg ezt mondta? - csóválta a fejét Hagrid. - Szó se róla, csináltál már ezt-azt, de azért szerintem egész rendes gyerek vagy.
- Kösz, Hagrid - mosolygott Harry.
- Engem igazából az lep meg, hogy Lucyt teljesen figyelmen kívül hagyja - jegyezte meg Hermione. - Elvégre te is híres vagy…
- Én ennek inkább örülök - vágta rá Lucy. - Minél kevesebben foglalkoznak velem, annál jobb.
- Eljössz a karácsonyi bálra, ugye, Hagrid? - kérdezte Ron az óriástól.
- Igen, lehet, hogy benézek - felelte közömbös képpel Hagrid. - Azt mondják, jó móka lesz. Hallom, te nyitod a táncot, Harry. Ki lesz a párod?
- Még nem tudom… - felelte pirulva Harry, és Hagrid se feszegette tovább a témát.
A szünet előtti utolsó hét már teljes egészében a nagy esemény jegyében telt. A diákok közt tucatjával keringtek a pletykák a karácsonyi bálról, bár Lucy ezeknek a felét sem hitte el. Kizártnak tartotta például, hogy Dumbledore valóban nyolcszáz hordó mézbort vásárolt Madam Rosmertától. Az viszont hiteles információnak tűnt, hogy a bálon fellépnek a Walpurgis Leányai, ami Lucy izgatottságát is felfokozta. Ő és Ginny a Varázsszem Rádió műsorán nőttek fel és abban az egy dologban mindketten hasonlítottak a többi lányra a kastélyban, hogy ők is nagyon lelkendezve várták a fellépésüket.
Némelyik tanár feladta a kilátástalan küzdelmet, és meg se próbálta munkára fogni a báli lázban égő társaságot. Flitwicknél szerdán egész órán játszottak, maga a professzor pedig Harryvel beszélgetett a mesteri begyűjtőbűbájról, amit Harry a tusa első próbáján bemutatott. Nem minden tanár volt azonban ilyen elnéző. Binns professzornak például esze ágában sem volt lemondani a lehetőségről, hogy további fejezeteket olvasson fel a koboldfelkelésekről szóló jegyzeteiből. Mivel Binnst annak idején a saját halála se tudta megakadályozni abban, hogy folytassa a tanítást, senki nem lepődött meg rajta, hogy hidegen hagyja őt egy olyan apróság, mint a karácsony. Inkább az volt meglepő, miként tud Binns a lázongó koboldok véres rémtetteiről ugyanolyan unalmasan beszélni, mint Percy az üstfenekek vastagságáról. McGalagony és Mordon is az utolsó óra utolsó percéig dolgoztatták a társaságot, Piton pedig valószínűleg előbb lett volna hajlandó fiává fogadni Harryt, vagy lányává Lucyt, mint szabad foglalkozást engedni a diákoknak. Mi több, bejelentette, hogy a szünet előtti utolsó órán fogja ellenőrizni saját készítésű ellenmérgeik hatékonyságát.
- Micsoda egy szadista! - fakadt ki Ron aznap este a Griffendél-torony klubhelyiségében. - Képes az utolsó napon vizsgáztatni minket! Tönkreteszi az egész hetünket.
- De te csak azért se szakadsz bele a tanulásba! - jegyezte meg Hermione, aki eddig bájitaltan jegyzeteibe mélyedt. Ron épp kártyavárat épített egy pakli robbantós snapszlihoz való kártyából. Ez sokkal izgalmasabb elfoglaltság volt, mint mugli kártyákat rakosgatni egymásra, mivel az építmény bármelyik pillanatban felrobbanhatott.
- Karácsony van, Hermione - szólt bágyadt-lustán Harry. - Ő a kandalló előtti karosszékek egyikében kuporgott, és a Repülj a Csúzlikkal című könyvet olvasta.
Hermione megrovó pillantást vetett rá.
- Ne tanulj, ha nem akarsz, de azért még foglalkozhatnál valami hasznosabb dologgal.
- Például mivel? - kérdezte Harry, miközben továbbra is a könyvet lapozgatta.
- Például a tojással! - sziszegte Hermione.
- Ne fárassz már, Hermione! - legyintett Harry. - Azzal még eleget foglalkozhatok február huszonnegyedikéig.
- Lehet, hogy több hetes munkád lesz vele! - vetette ellen Hermione. - Az lesz a vége, hogy a többi három bajnok felkészül a feladatra, te meg ott fogsz állni kukán!
- Ne piszkáld már, Hermione! - szólt rá Lucy. - Ő is lazíthat egy kicsit…
Ron közben óvatosan elhelyezte az utolsó lapot a kártyavár tetején. Az építmény abban a pillanatban felrobbant, és alaposan megperzselte Ron szemöldökét.
- Jó a fejed, Ron… Menni fog a dísztalárodhoz.
Fred és George léptek oda hozzájuk; amíg Ron a szemöldökét tapogatta, helyet foglaltak a három jó barát asztalánál.
- Ron, kölcsönadod Pulipintyet? - kérdezte George.
- Most éppen úton van - felelte Ron. - Mire kéne?
- George meg akarja hívni a bálba - hangzott Fred gúnyos válasza.
- El akarunk küldeni egy levelet, tökfej - mondta George.
- Kinek írogattok ti leveleket? - kíváncsiskodott Ron.
- Az orrodat is megégetheted, ha mindenbe beleütöd. - Fred fenyegetően meglengette a pálcáját. - Tényleg, hogy álltok a bállal? Megvan már, hogy kivel mentek?
- Nincs - felelte Ron.
- Na, akkor húzz bele, öcskös - szólt George -, mert a végére csak a selejt marad.
- Miért, te kivel mész? - érdeklődött Ron.
George-ot nem hozta zavarba a kérdés.
- Angelinával - jelentette ki.
- Tényleg? - álmélkodott Ron. - Már meg is beszélted vele?
- Jó, hogy mondod. - George hátrafordult, és átkiabált a klubhelyiség túlsó végébe: - Hahó! Angelina!
Angelina, aki Alicia Spinnett-tel csevegett az ablaknál, felé fordult.
- Mi van? - kiáltott vissza.
- Megyünk együtt a bálba?
Angelina mustráló pillantással végigmérte George-t.
- Felőlem mehetünk - felelte végül, majd vigyorogva folytatta beszélgetését Aliciával.
- Tessék! - fordult a társasághoz George. - Le van vajazva.
- És te, Fred? - fordult másik bátyjához Ron. - Te kivel mész?
Fred láthatóan jobban zavarba jött, mint George: enyhe pír borította az arcát, majd lassan megfordult és Lucyra nézett.
- Lucy - kezdte.
- Igen? - vonta fel a szemöldökét Lucy.
- Megyünk együtt a bálba?
A kérdésen az összes jelenlévő ledöbbent.
- Ha jól tudom, eddig tíz fiú kért fel, és te mindegyiknek nemet mondtál - folytatta Fred és elvigyorodott. Ez már jobban illett a szokásos stílusához. - Vártál az én meghívásomra?
- Tizenegy - javította ki Lucy. - Ma délelőtt is meghívott egy hollóhátas. És nem, senki meghívására nem várok. Csupán abból a tizenegyből egyiket se ismertem, biztosan mindegyik a „hírnevem"-re hajtott.
- Akkor nekem szerencsém van, ugyanis én elég régóta ismerlek - vigyorgott Fred. - Na, mit szólsz? Eljössz velem a bálba?
Mindenki Lucy felé fordult, aki pár másodpercig csak Fred szemébe fúrta a tekintetét. Jól ismerte a fiút és tudta, hogy addig nemigen fognak leszállni róla, amíg el nem ígérkezik. És Fredet ismerte, amióta csak élt - tudta, hogyan kell kezelni a fiút, hogy viszonylag normális legyen. Megvonta hát a vállát.
- Rendben, menjünk - egyezett bele. Ron és George tátott szájjal bámultak rájuk, Hermione azonban próbálta visszatartani a mosolyát. - De ígérd meg, hogy normálisan fogsz viselkedni!
- Ugyan, úgy ismersz engem, mint aki képtelen a komolyságra? - kérdezte megbotránkozva Fred, mire Lucy felnevetett.
- Igen, Fred, pontosan úgy - bólogatott.
- Na, akkor elfogadom a kihívást. - Azzal felállt, ásított egyet, és hátba bökte George-ot. - Gyere, keressünk egy iskolai baglyot…
Az ikrek elmentek. Ron felhagyott szemöldöke vizsgálgatásával, és a kártyavár füstölgő romjai fölött Harryre nézett.
- Tényleg túl kéne esni a dolgon, Harry… El kéne hívni valakit. George-nak igaza van. Ha sokáig húzzuk az időt, csak a trollok maradnak nekünk.
Hermione méltatlankodva felszisszent.
- Tessék? A micsodák?
- Tudod, hogyan értem… - vonogatta a vállát Ron. - Inkább egyedül megyek, mint mondjuk… mint mondjuk Eloise Midgennel.
- Eloise-nak már sokkal kevesebb pattanása van… és nagyon kedves lány!
- De ferde az orra - morogta Ron.
- Ja, értem már - szólt epésen Hermione. - Szóval neked egy féleszű liba is remekül megfelel, feltéve, hogy elég csinos!
- Hát… végül is igen - felelte Ron.
- Akkor én most elmegyek lefeküdni! - jelentette ki dühösen Hermione, azzal felpattant, és elviharzott a lányok lépcsője felé. Harry most Lucy felé fordult.
- Tényleg Freddel szeretnél menni? - kérdezte, mire Lucy kedvesen mosolygott.
- Ismerem őt és így legalább leszállnak rólam - legalábbis remélem…
Felállt, elköszönt a fiúktól, majd felsietett a hálószobába. Remélte, hogy még ébren találja Hermionét és talán beszélhet vele, míg Lavender és Parvati a klubhelyiségben vihognak.
- Nos - lépett be az ajtón, mire Hermione ágyfüggönye azonnal szétnyílt. - Te végül elmész Krummal vagy sem?
Hermione nem válaszolt azonnal. Csendben mérlegelt, végül így szólt:
- Igen, azt hiszem, elmegyek. Azokt után, amit Ron most mondott…
- Hogy jön ide Ron? - értetlenkedett Lucy, de elég volt egy pillantást vetnie Hermione arcára, hogy átlássa a helyzetet. - Azt ne mondd, hogy… Ez most komoly?
- Nagyon kérlek, ne mondd el senkinek! - kérte Hermione. - Ez nem derülhet ki… Addig nem, amíg Ron ilyen érzéketlen, hogy ne lásson tovább a külsőnél.
- Ne aggódj, senkinek se fogom elmondani - nyugtatta meg Lucy, majd leült Hermione ágyára. - Szóval ezért nem mondtál akkor igent Krumnak? Arra vártál, hogy Ron majd elhív?
- Igen - bólintott Hermione. - De látom, hogy arra hiába várok. Őt csak azok érdeklik, akik elég szépek és megfelelnek az ízlésének. - Undorodva megborzongott. - Remélem, Fred nem amiatt hívott el téged, hogy eldicsekedhessen…
- Ugyan már, ő nem ilyen! - kezdett azonnal tiltakozni Lucy. - Idióta, de tisztességes és akármit is mond, nem tekinti tárgyaknak a lányokat. Hidd el, ismerem őt.
- És Ron? - kérdezte Hermione. - Szerinted megváltozik valaha is?
Lucy erre nem tudott válaszolni, de Hermione így is értette.
Az iskola vezetősége október óta mindent megtett azért, hogy elkápráztassa a durmstrangos és beauxbatons-os vendégeket, s a karácsonyi előkészületek is ennek a szándéknak a jegyében zajlottak. Lucy jó néhány ünnepet töltött már a Roxfortban, de sosem látott még egyszerre ilyen sok pompás és ötletes díszítőkelléket az ódon kastély falai közt. A márványlépcső korlátjára önfagyasztó jégcsapok kerültek. A nagyteremben felállított tizenkét karácsonyfán díszek egész arzenálja függött, a világító magyalbogyóktól az igazi, huhogó aranybaglyokig, a lovagi páncélokat pedig egy furfangos bűbájjal rávették, hogy karácsonyi dalokat énekeljenek, ha valaki elmegy mellettük. Mindenki egyetértett abban, hogy maradandó élmény meghallgatni a „Mennyből az angyal"-t egy üres sisak előadásában, ami a szövegnek csak a felét tudja. Fricsnek többször el kellett kergetnie Hóborcot, aki azzal szórakozott, hogy bevette magát egy-egy páncélba, és maga költötte, otromba szövegeket kornyikált a kihagyott sorok helyén.
Hermione egyik nap felment a könyvtárba és onnan mosolyogva tért vissza. Krum ott várt rá, szinte minden szabadidejét ott töltötte, és várta Hermionét a válasszal. A lány azt mesélte Lucynak, hogy Krum nagyon boldognak tűnt, mikor Hermione igent mondott neki és elmagyarázta neki, hogy a bál előtt pontosan hol találkozzanak. Lucy örült Hermione boldogságának, de azt a beszélgetést, ami a hálószobában történt, nem nagyon tudta elfelejteni. Emiatt mintha egy kis csalódottságot látott volna Hermione mosolyában.
A nagy nap vészesen közeledett, de Harry még mindig nem beszélt Chóval. Lucy látta bátyján az idegességet, hogy a fiú úgy érzi, kezd kifutni az időből. Ezzel Ron is így volt, de neki nem lett volna annyira kínos partner nélkül mennie a bálba, hisz neki nem kellett részt vennie a nyitótáncban.
- A végén Hisztis Myrtle lesz a párom - dörmögte csüggedten Harry, a második emeleti lányvécé népszerűtlen kísértetére utalva.
Ronban péntek reggelre érett meg az elhatározás.
- Figyelj, Harry, veszünk egy nagy levegőt, és megtesszük - mondta olyan mogorva eltökéltséggel, mintha egy bevehetetlen erődöt készülnének megrohamozni. - Este már úgy megyünk fel a klubhelyiségbe, hogy mindkettőnknek lesz báli partnere. Rendben?
- Öö… rendben - felelte Harry.
- Srácok, bármit is mondtok, ne tárgyaknak lássátok a lányokat - tanácsolta Lucy. - Legyetek határozottak és kedvesek. Higgyétek el, az ilyet szeretik a lányok.
- De mit csináljak, ha a gyomrom összemegy a közelükben? - kérdezte Harry, mire Lucy csak egy együttérző pillantással válaszolt.
Harry annyira szórakozott volt, hogy Piton ellenméregvizsgáján képtelen volt koncentrálni, s a keverékből kifelejtette a legfontosabb hozzávalót, a bezoárkövet. Ezek után természetesen elégtelent kapott, de Harryt látszólag ez a legkevésbé sem izgatta. Kicsengetés után rögtön felkapta táskáját, és megcélozta az ajtót.
- Vacsoránál találkozunk - szólt oda Lucynak, Ronnak és Hermionénak, és már rohant is a lépcső felé.
- Kit akar elhívni? - kérdezte Ron a lányoktól. - Van ötletetek?
- Ha tudni akarod, kérdezd meg tőle - válaszolta Lucy.
Ron megvonta a vállát és ő is elsietett a lépcső felé. Ezután nem sokkal pedig odalépett hozzájuk Neville. Idegesnek tűnt, de nem úgy, mint Piton óráin: Lucy inkább aranyosnak mondta volna.
- Sziasztok… - kezdte, majd Hermionéhoz fordult. - Figyelj, Hermione… V-Van kedved eljönni velem a bálba?
Hermione szomorú-kedvesen elmosolyodott.
- Ne haragudj, Neville, de már van párom - felelte enyhe pírrel az arcán. - Tényleg sajnálom…
- Ó - szontyolodott el Neville. - Értem. Semmi baj.
- Neville, miért nem kérdezed meg Ginnyt? - unszolta Lucy hirtelen ötlettől vezérelve. Szerette volna, ha fogadott kishúga is eljuthat a bálba és Neville biztosan kedvesen bánt volna vele. - Őt biztosan nem hívták még el és szerintem boldog lenne, ha veled mehetne.
Neville meglepődött Lucy szavaitól, de utána hálásan mosolygott.
- Kösz, Lucy - mondta. - Remélem, tényleg eljön velem…
Ezután Neville is elsétált.
Lucy és Hermione megvacsoráztak, de hiába nyújtották el az étkezést, se Harry, se Ron nem jelentek meg. Találgatták, vajon hol lehetnek, de végül csak megvonták a vállukat és felsétáltak a Griffendél-toronyba. Bemásztak a portélyukon és az egyik félreeső asztalnál megpillantották Ront, akit Ginny ölelt át vigasztalóan, előttük pedig Harry állt.
- Miért nem jöttetek le vacsorázni? - kérdezte Hermione, miközben odasétáltak a fiúkhoz.
Ginny felelt a fiúk helyett.
- Mert… Ne vihogjatok már! Mert épp most kosarazták ki mindkettőt!
Ron és Harry elkomorodtak.
- Kösz szépen, Ginny - morogta Ron.
- Elfogytak a csinibabák, Ron? - szólt csípősen Hermione. - Lassan ráfanyalodsz Eloise Midgenre? Ne búsulj, Ron, valaki biztos hajlandó lesz elmenni veled.
Ron azonban nem hallott, csak látott: úgy meredt Hermionéra, mintha egy új embert látna a helyén.
- Hermione, Neville-nek igaza van - te lány vagy…
- Zseniális felfedezés - hangzott az epés felelet.
- Figyelj - lehetsz valamelyikünk párja!
- Nem lehetek! - vágta rá kurtán Hermione.
- Ne izélj már… - mérgelődött Ron. - Muszáj valakit találnunk. Már mindenkinek van párja, csak nekünk nincs…
- Azért nem mehetek veletek - szólt kissé elpirulva Hermione -, mert nekem is van már párom.
- Nem igaz! - csattant fel Ron. - Ezt csak kitaláltad, hogy megszabadulj Neville-től!
- Tényleg? Kitaláltam? - Hermione szeme vészjóslóan villogott. - Lehet, hogy furcsán hangzik, Ron, de rajtad kívül más is észrevette, hogy lány vagyok! És nem is három év után!
Ron nagy szemeket meresztett rá. Azután újra elvigyorodott.
- Jó van, na, tudjuk, hogy lány vagy… Most megnyugodtál? Melyikünk párja akarsz lenni?
- Ilyen nehéz a felfogásod? - dühöngött Hermione. - Megmondtam, hogy valaki mással megyek!
Azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta őket. Lucy tökéletesen meg tudta érteni. Ron úgy viselkedett, mint egy komplett érzéketlen idióta. A fiú homlokráncolva nézett utána.
- Hazudik - jelentette ki nemes egyszerűséggel.
- Tévedsz - rázta a fejét Lucy.
- Miért, kivel megy? - mordult rá Ron.
- Majd ő elmondja, ha akarja - felelte Lucy.
- Na jó… - legyintett türelmét vesztve Ron. - Elég volt ebből. Ginny, te mész Harryvel, én meg majd…
- Nem lehet - vágott a szavába Ginny. Most rajta volt a sor, hogy elpiruljon. - Én már… Neville-lel megyek. Hermione után engem kérdezett meg, és hát… gondoltam, máskülönben nem tudok elmenni a bálba, mivel még csak harmadikos vagyok.
Ginny megsemmisülten meredt maga elé, aztán egyszer csak felpattant.
- Lemegyek vacsorázni - mondta, és elindult a portrélyuk felé.
- Mi ütött ezekbe? - hüledezett Ron.
- Valami, amit te nem érthetsz meg - vágta rá Lucy. Jelen pillanatban nem tudta sajnálni Ront.
Harry azonban egyikőjükre sem figyelt. A portrélyuk felé pillantva meglátta az érkező Parvatit és Lavendert.
- Várj meg itt - szólt Ronnak, azzal felállt, és odament Parvatihoz. Lucy a kevés zajnak köszönhetően hallotta, miről beszélnek. - Parvati, van kedved velem jönni a bálba?
A lány szabályos vihogógörcsöt kapott. Harry türelmesen várta, hogy magához térjen.
- Igen - bökte ki végül Parvati, nagyon-nagyon piros arccal.
- Kösz - bólintott megkönnyebbülten Harry. - Lavender, lennél Ron párja?
- Ő Seamusszal megy - felelt barátnője helyett Parvati, és most már mindketten vihogtak.
Harry gondterhelten sóhajtott.
- Nem tudtok valakit Ronnak? - kérdezte fojtott hangon.
- Miért nem megy Hermione Grangerrel? - kérdezett vissza Parvati.
- Mert ő mással megy.
A hír szemlátomást meglepte Parvatit.
- Húúúú - kivel? - kérdezte izgatottan. Harry vállat vont.
- Fogalmam sincs - felelte. - De most Ronról van szól.
- Hát… - szólt tétován Parvati. - Esetleg a nővérem… tudod, Padma, aki hollóhátas. Ha akarod, megkérdezem.
- Nagyon jó lenne… - felelte Harry. - Akkor várom a választ, jó?
Harry visszaballagott Ronhoz és Lucyhoz. Lucy gyorsan elköszönt a fiúktól, majd felsietett a hálószobába. Úgy érezte, egy időre elege van a fiúk, különösképpen Ron érzelmi inkompetenciájából.
Dracot nem nagyon izgatta ez a bál. Jó pár ilyenen részt vett már, hiszen az apja szerette az ilyesmiket, így rendezett már bálokat a Malfoy kúrián. Draco úgy érezte, ez is csak egy unalmas parti lesz a sok közül. Arról a tényről azonban igyekezett megfeledkezni, hogy ez a bál mégsem olyan lesz, mint a többi - hiszen ezen Lucy is részt fog venni.
Draco ezekben a napokban még az eddigieknél is jobban igyekezett azon, hogy ne gondoljon a lányra. A lehető leggyorsabban felkérte Pansy Parkinsont (bár úgy gondolta, hogy akkor a lány is meg akarta kérdezni őt), és remélte, hogy ettől ki tudja zárni Lucyt a fejéből. De rá kellett döbbennie, hogy ez nem sikerült. A legrosszabb az volt, amikor egyszer félálmában megfogalmazódott benne a gondolat, hogy esetleg vissza kéne mondania Pansyt és elhívni Lucyt a bálba. Aztán olyannyira megrémítette ez a gondolat, hogy egyből felébredt rá és utána órákig nem tudott visszaaludni. Egyáltalán hogy juthatott eszébe ilyesmi? Még hogy ő és Lucy Potter?
Azt azonban nem sejtette, hogy mennyire meg fog változni a véleménye, amikor megpillantja majd Lucyt a báli ruhájában.