Chapter 63
Rita Vitrol szenzációja
Karácsony második napján mindenki későn kelt. A Griffendél-torony klubhelyisége jóval csendesebb volt, mint az utóbbi időben bármikor, s a bágyadt beszélgetéseket gyakran szakította meg egy-egy ásítás. Hermione haja ismét borzas volt; bevallotta Harrynek, hogy a bál előtt rengeteg Debodor frizuráló főzetet locsolt rá.
- …de eszemben sincs minden nap vesződni vele - jelentette ki, Csámpás füle tövét vakargatva.
Ron és Hermione, úgy tűnt, kimondatlanul megállapodtak abban, hogy nem térnek vissza az előző esti témára, s barátságosan, bár kissé tartózkodóan viselkedtek egymással. A fiúk ezután beszámoltak valami olyasmiről, amitől Lucy fáradtsága egy csapásra elmúlt: előző este a parkban sétáltak, amikor ugyanis el kellett bújniuk Hagrid és Madame Maxime párosa elől. Aztán megtudták a titkot, amit Hagrid talán egész életében rejtegetett: a tényt, hogy félóriás. Ron láthatóan kész tragédiaként élte meg a dolgot és Lucy is elkerekedett szemekkel bámult a fiúkra. Hermione azonban közel sem tűnt annyira meglepettnek.
- Eddig is gyanítottam, hogy az - felelte vállvonogatva. - Tudtam, hogy nem lehet telivér óriás, hisz azok körülbelül hat méter magasak. De különben is, nem értem ezt a hisztériát az óriások körül. Kizárt dolog, hogy mindegyik egy vérszomjas szörnyeteg… Csak épp elterjedt róluk ez az előítélet, ugyanúgy, mint a vérfarkasokról.
Ron arcán látszott, hogy tudna erre egy frappáns választ, de bizonyára nem akart újra összeveszni Hermionéval, mert csupán egy megfáradt fejcsóválást engedett meg magának.
Lassan ideje volt elővenni a szünet első hetében elhanyagolt házi feladatokat. Most, hogy elmúlt a karácsony, mindenki amolyan se hideg, se meleg hangulatban volt - mindenki, kivéve Harryt és Lucyt, akiket lassan ismét nyugtalanítani kezdett a jövő.
A gond az volt, hogy a február huszonnegyedike karácsony előtt sokkal távolabbi dátumnak tűnt, mint most, karácsony után, Harry pedig még semmit nem tett a tojás titkának megfejtése érdekében. Ezen a fiú úgy próbált segíteni, hogy ettől kezdve valahányszor felment a hálószobába, elővette és kinyitotta a tojást, mindig abban reményben, hogy végre sikerül kisütnie valamit a visításból. Lucynak elég volt ránéznie bátyja arcára, hogy tudja, eddig nem járt sikerrel, bármivel is próbálkozott. Azt mondta, hogy harminc vibráló fűrész zajához hasonlít a leginkább, ami nem volt valami jó tipp.
Harry négyszemközt elmesélte Lucynak, hogy még a bál után kapott egy tanácsot Cedrictől: azt, hogy fürödjön meg a tojással. Ám a fiú iránt táplált, nem éppen baráti érzései folytán viszolygott tőle, hogy igénybe vegye Cedric segítségét. Lucy tudta, hogy a bátyját féltékenysége és büszkesége tartja vissza attól, hogy kipróbálja a tippet. Bár, volt egy olyan érzése, hogy Harry helyében ő se nagyon akarna segítséget elfogadni attól az embertől, aki a kiszemeltjével jár kézenfogva a folyosókon.
A roxforti birtokot még mindig vastag hótakaró fedte, s az üvegház falai annyira bepárásodtak, hogy gyógynövénytanórán a diákok ki se láttak rajtuk. Ilyen időben senki nem lelkesedett túlságosan a legendás lények gondozása óráért, bár Ron azt jósolta, hogy a szurcsókok valami módon biztosan gondoskodnak majd egy kis melegről: vagy leizzadásig kergetik őket, vagy lángcsóváikkal felgyújtják Hagrid kunyhóját.
Mikor azonban megérkeztek a vadőrlakhoz, annak ajtaja előtt egy korosodó boszorkány várta őket, akinek rövidre nyírt, ősz haja és nagy, előreugró álla volt.
- Szaporábban, ha szabad kérnem, már öt perce becsengettek! - förmedt rá a magas hóban gázoló griffendélesekre.
- Maga kicsoda? - kérdezte megütközve Ron. - Hol van Hagrid?
- Suette-Pollts professzor vagyok - felelte kimérten a boszorkány. - Átmenetileg én fogom tanítani nektek a legendás lények gondozását.
- Hol van Hagrid? - ismételte emelt hangon Harry.
- Gyengélkedik - hangzott a kurta válasz.
Ekkor undok, nyekergő nevetés ütötte meg Lucy fülét. Megfordult, és szembetalálta magát az időközben befutó Draco Malfoyjal és mardekáros társaival. Az egész társaság kajánul vigyorgott, s arcukon nyoma sem volt csodálkozásnak.
- Jöjjenek utánam - utasította a csoportot Suette Pollts professzor, azzal elindult a karám mentén, amelyben dideregve álltak a hatalmas beauxbatonsos lovak. Harry, Lucy, Ron és Hermione követték a tanárnőt, de közben hátrapislogtak Hagrid kunyhója felé. Az ablakon be volt húzva a függöny. Lehet, hogy Hagrid odabent kuksol, betegen és magányosan?
Ron meggyorsította lépteit, és felzárkózott Suette-Pollts professzor mellé.
- Mi baja Hagridnak? - kérdezte.
- Ne törődj vele! - felelte a tanárnő.
- De igenis törődünk vele! - szólt ingerülten Lucy. - Mi történt vele?
Suette-Pollts egyszerűen elengedte a füle mellett a kérdést. A karámot megkerülve a Tiltott Rengeteg széle felé vezette a csoportot, ahol egy csodaszép, kifejlett egyszarvú állt kipányvázva.
Az unikornis láttán a csoport lánytagjai szinte mind felsikkantottak a gyönyörűségtől.
- Júúj, de szép! - suttogta Lavender Brown. - Honnan szerezhette? Azt mondják, nagyon nehéz befogni őket!
Az egyszarvú olyan vakítóan fehér volt, hogy körülötte szürkének tűnt a hó. Nyugtalanul kapálta a földet arany patájával, és dobálta szarvval ékes, szép fejét.
- A fiúk itt maradnak! - parancsolta Suette-Pollts professzor, sorompóként felemelt karjával jól mellbe vágva Harryt. - Az egyszarvúak jobban szeretik a női kezet. A lányok jöjjenek előre. Óvatosan megközelítjük az állatot. Szépen, nyugodtan…
A tanárnő a lányokkal együtt lassan elindult az unikornis felé, hátrahagyva a fiúkat, akik a karám kerítése mellől figyelték őket. Lucy úgy tett, mintha velük ment volna, de amikor észrevette, hogy a tanárnő nem figyel, visszasomfordált Harryékhez.
- Szerintetek mi történhetett Hagriddal? - kérdezte fojtott hangon. - Csak nem valamelyik szurcsók…
- Nem, nem sebesült meg, ha arra gondolsz - szólt mézesmázosan Malfoy. - Szégyelli magát, azért nem meri elődugni azt a ronda nagy képét.
- Miről beszélsz? - kérdezte fenyegetően Harry.
Malfoy belenyúlt talárja zsebébe, és előhúzott egy összehajtott újságlapot.
- Tessék, olvassátok el - szólt. - Fáj, hogy tőlem kell megtudnotok…
Harry kikapta Malfoy kezéből az újságlapot, és gyorsan széthajtotta. Lucy, Ron, Seamus, Dean és Neville kíváncsian odahúzódtak mellé. A lapon szereplő cikkhez egy kép is tartozott, mely Hagridot ábrázolta, roppant előnytelen beállításban.
DUMBLEDORE „ÓRIÁS"-I BAKLÖVÉSE
Különtudósítónk, Rita Vitrol írása
Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola különc igazgatója feltűnő kísérletező kedvről tesz tanúságot, ha munkatársainak kiválasztásáról van szó. Ez év szeptemberében például a sötét varázslatok kivédése tantárgy oktatására Alastor „Rémszem" Mordont, a hírhedten átkos kedvű ex-aurort szerződtette. Döntése nem kis visszatetszést keltett felelős minisztériumi körükben - ami nem is csoda, figyelembe véve Mordonnak azt a közismert szokását, hogy pálcát ránt mindenkire, aki a jelenlétében hirtelen mozdulatot tesz. Ugyanakkor Rémszem Mordon maga a megtestesült türelem és jóindulat ahhoz a Célemberhez képest, aki Dumbledore engedélyével, sőt kérésére a legendás lények gondozása órákat tartja.
Rubeus Hagrid, akit saját bevallása szerint harmadéves korában eltanácsoltak a Roxfortból, vadőri státusban dolgozik az iskolánál. Az állást annak idején Dumbledore szerezte neki. Hagrid azonban nem elégedett meg ennyivel, és rejtélyes befolyását felhasználva tavaly azt is sikerült elérnie, hogy az igazgató - számos, nála jóval képzettebb jelentkezővel szemben - őt bízza meg a legendás lények gondozása tantárgy oktatásával.
Mint megtudtuk, a hatalmas termetű, ijesztő külsejű Hagrid arra használja fel frissen szerzett hatalmát, hogy szörnyetegek egész sorát felvonultatva rettegésben tartsa a rá bízott diákokat. Óráin, melyeket sokan a „hátborzongató" jelzővel illetnek, testi és lelki kínzásnak veti alá tanítványait - Dumbledore pedig következetesen szemet huny áldatlan ténykedése felett.
„Engem súlyosan megsebesített egy hippogriff, a barátomat Vincent Crakot pedig megharapta egy futóféreg - panaszolja a negyedikes Draco Malfoy. - Mindenki utálja Hagridot, de elviseljük, mert nem merünk szólni."
Hagrid pedig töretlen lendülettel folytatja megfélemlítési kampányát. A múlt hónapban, a Reggeli Próféta egyik munkatársával folytatott beszélgetése során elismerte, hogy a mantikór és a tüzes rák keresztezésével kitenyésztett egy roppant veszélyes hibridet, melynek a „durrfarkú szurcsók" nevet adta. Mint tudjuk, új mágikus faj létrehozására csak a varázslény-felügyeleti főosztály engedélyével és annak ellenőrzése mellett nyílik lehetőség, Hagrid azonban, úgy tűnik, felülemelkedik az olyan lényegtelen szempontokon, mint a törvényi elbírások. „Csak szórakoztam egy kicsit" - jegyzi meg magyarázatképpen, majd gyorsan másra tereli a szót. Ez azonban még nem minden. A Reggeli Prófétának sikerült fényt deríteni a tényre, hogy a mágusszerepben tetszelgő Hagrid nemhogy nem telivér varázsló, de még csak nem is teljesen ember. Kutatásaink eredményeképpen ezúton nyilvánosságra hozhatjuk a tényt, hogy Hagrid anyja nem más, mint a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Fridwulfa óriásnő.
Az órások közismerten vérszomjas és kegyetlen faja belső háborúk következtében már a múlt században a kipusztulás szélére jutott. Maroknyi megmaradt példányuk később csatlakozott a Sötét Nagyúr seregeihez, s őket terheli a felelősség a Nagyúr rémuralmának idején elkövetett gaztettek jelentős hányadáért.
Jóllehet a sötét oldal erőit megtizedelő aurorok sokat tettek ártalmatlanná a Nagyurat szolgáló óriások közül, Fridwulfa nem jutott erre a sorsra. Feltehetőleg elmenekült, és csatlakozott a távoli országokban még ma is fellelhető hegyvidéki óriáshordák valamelyikéhez. Szelleme azonban továbbra is itt kísért, hiszen ami a Roxfortban a legendás lények gondozása órán zajlik, nem hagy kétséget afelől, hogy Hagrid örökölte anyja kegyetlen természetét.
Bizarr adalék a történethez, hogy Hagridot köztudottan szoros baráti szálak fűzik ahhoz a fiúhoz és lányhoz, akik Tudjukki bukását okozták, s aki így közvetve bujdosásra kényszerítették Hagrid anyját. Nem tudjuk, hogy Harry és Lucy Potter ismerik-e termetes barátjuk származásának sötét titkát - annyi azonban bizonyos, hogy Albus Dumbledore-nak kötelessége lenne felvilágosítani Harryt, Lucyt és diáktársaikat arról, milyen veszélyekkel jár óriásivadékokkal barátkozni.
Lucy a cikk végére érve felpillantott Harryre és Ronra, akiknek nyitva maradt a szája a döbbenettől.
- Ki mondta el neki? - hebegte Ron.
Harryt azonban láthatóan nem ez izgatta.
- Mi az, hogy „mindenki utálja Hagridot"!? - förmedt rá Malfoyra, majd Crakra mutatott. - És mi ez a hülyeség, hogy megharapta őt egy futóféreg? Azoknak nincs is foguk!
Crak bután vihogott, és láthatóan roppant elégedett volt önmagával.
- Ez a cikk véget vet a behemót tanári karrierjének - felelte villogó szemmel Malfoy. - Óriásivadék… én meg azt hittem, gyerekkorában megivott egy üveg Pótcsont-rapidot… Ez nem fog tetszeni az aggódó apukáknak meg anyukáknak… frászt kapnak majd, hogy Hagrid felfalja a gyereküket, hahaha…
- Tee…
- Ti is figyeljetek ide, ha kérhetem!
Suette-Pollts professzor szólt oda nekik. A lányok addigra mind az egyszarvú köré gyűltek, és simogatni kezdték az állatot. Harry annyira remegett a dühtől, hogy zörgött a kezében az újságlap. Lucy az utolsó pillanatban elbújt Ron mögé, így a tanár nem láthatta, hogy ellógta a simogatást. Azonban emellett még egy szót se fogott fel Suette-Pollts szavaiból, aki most emelt hangon, hogy a fiúk is hallják, sorolni kezdte az állat mágikus tulajdonságait.
- Remélem, ezután is ő fog tanítani minket - szólt Parvati Patil, mikor a csoport az óra után a kastély felé vonult. - Ilyen dolgokról kellene mindig tanulnunk a legendás lények gondozása órán… Normális lényekről, mint az egyszarvú, nem szörnyetegekről…
- És mi lesz Hagriddal? - mordult rá mérgesen Harry, miközben felfelé lépkedtek a bejárati lépcsőn.
- Mi lenne vele? - vágott vissza Parvati. - Az marad, ami volt: vadőr.
Parvati a bál óta nemigen állt szóba Harryvel, aki Lucynak elismerte, hogy talán egy kicsit több figyelmet kellett volna szentelnie a lánynak. Különösebb lelkifurdalása mégse volt, hisz Parvati így is jól szórakozott - legalábbis széltében-hosszában terjesztette, hogy randevút beszélt meg a beauxbatons-os fiúval a legközelebbi roxmortsi hétvégére.
- Ez tényleg jó óra volt - jelentette ki Hermione, mikor beléptek a nagyterembe. - Suette Pollts legalább kétszer annyi mágikus tulajdonságot sorolt fel, mint ami…
- Akkor olvasd el ezt! - vágott a szavába dühösen Lucy, majd kikapta Harry kezéből a cikket és Hermione orra alá dugta. Hermione pontosan úgy reagált, mint Ron; tátott szájjal olvasta a cikket, s mikor a végére ért, ezt kérdezte:
- Kitől tudta meg az a gonosz némber? Hagrid képes volt, és elmondta neki?
- Dehogyis! - legyintett ingerülten Harry, miközben ledobta magát egy székre a Griffendél asztalánál. - Hiszen ezt még nekünk se mesélte el! Szerintem Vitrol feldühödött azon, hogy semmit nem sikerült kiszednie rólam Hagridból, és bosszúból elkezdett az ő dolgai után szaglászni.
- Az is lehet, hogy kihallgatta Hagrid és Madame Maxime beszélgetését - jegyezte meg halkan Hermione.
- Akkor találkoztunk volna vele a kertben - rázta a fejét Ron. - Különben is, Dumbledore kitiltotta Vitrolt a Roxfortból.
- Lehet, hogy neki is van láthatatlanná tévő köpenye - szólt Lucy. Mérgében olyan lendületesen dobta a töltött csirkét a tányérjára, hogy köröskörül mindent tele fröcskölt a szósszal.
- Kinézem abból a nőből, hogy bokrokban kuksol és hallgatózik - morogta Harry, miközben remegett a visszafojtott indulattól.
- Ahogy te meg Ron, igaz? - csipkelődött Hermione.
- Mi nem szándékosan hallgatóztunk! - méltatlankodott Ron. - Nem tudtunk mit csinálni! Különben is, hogy lehet Hagrid ilyen ütődött, hogy az óriás anyjáról beszél egy sötét parkban, ahol akárki kihallgathatja!
- Meg kell látogatnunk! - jelentette ki Harry. - Ma este, jóslástan után lemegyünk hozzá. Megmondjuk neki, hogy folytassa a tanítást… hogy őt akarjuk. Te is őt akarod, nem? - tette hozzá élesen, Hermionéra pillantva.
- Hát… nem tagadom, hogy jó volt egyszer egy rendes legendás lények gondozása órát is hallani a változatosság kedvéért… de szeretném, ha visszajönne, persze! - tette hozzá ijedten, mikor Harry villogó szemébe nézett.
Így hát vacsora után ismét kiléptek a tölgyfa ajtón, és a hófödte parkon átvágva visszatértek Hagrid kunyhójához. Bekopogtak az ajtón, mire odabent nyomban felhangzott Agyar öblös ugatása.
- Mi vagyunk azok, Hagrid! - kiabálta Harry, öklével püfölve az ajtót. - Nyisd ki!
Nem érkezett válasz. Agyar nyüszítve kaparta az ajtót, de az nem nyílt ki. Vagy tíz percig dörömböltek; Ron még az egyik ablakot is megcsapkodta, de odabentről egy pisszenés sem hallatszott.
- Miért bujkál előlünk? - kérdezte fejcsóválva Lucy, miután feladták a próbálkozást, és elindultak vissza a kastélyba. - Azt hiszi, szégyellnie kell előttünk, hogy óriás volt az anyja?
Úgy tűnt, Hagrid valóban azt hiszi, mert Lucyék egész héten színét se látták. Nem jelent meg étkezésekkor a tanárok asztalánál, szokásos vadőri teendőit sem végezte a birtokon, a legendás lények gondozása órákat pedig továbbra is Suette-Pollts professzor tartotta. Malfoy alaposan ki is használta a helyzetet.
- Hiányzik a félvér haverotok? - súgta oda újra meg újra Harrynek és Lucynak, persze mindig csak akkor, ha volt egy tanár a közelben, hogy a két Potter ne torolhassa meg tettleg a gúnyolódást. - Hiányzik az elefántember?
Január közepére az iskola vezetése beiktatott egy roxmortsi látogatást. Hermione meglepődve értesült róla, hogy Harry is készül lemenni a faluba.
- Azt hittem, örülni fogsz, hogy végre csend lesz a klubhelyiségben - mondta -, és nekiállsz dolgozni a tojáson.
- Ó, azt hiszem, azzal már a célegyenesben vagyok - mondta Harry.
Hermione elismerően nézett rá.
- Tényleg? Végre egy jó hír!
Lucy azonban ismerte eléggé a bátyját ahhoz, hogy tudja, hogy hazudik. Harry lesütötte a szemét, de csak egy pillanatra, ugyanis Ron suttogva kérdezte tőle, hogy hogyan tudnának beszélni Hagriddal.
Harry, Lucy, Ron és Hermione szombaton együtt léptek ki a kastélyból, és indultak el a park hideg, nedves füvén a nagy kapu felé. Mikor elhaladtak a tavon horgonyzó durmstrangos hajó mellett, egyszerre megpillantották Viktor Krumot, aki egy szál fürdőnadrágban kimászott a fedélzetre. Krumnak minden csontja látszott, de az tagadhatatlan volt, hogy nagyon edzett - ugyanis felmászott a fedélzet korlátjára, kinyújtotta a karját, és fejest ugrott a tóba.
- Ez meg van őrülve! - szörnyülködött Ron, Krum fekete üstökére meredve, mely most kibukkant a víz alól. - Január van, jéghideg a víz!
- Ott, ahonnan ők jönnek, sokkal hidegebb a tél - felelte Hermione. - Szerintem direkt langyosnak érzi a tavat.
- Na jó, de akkor is, ott van benne az óriáspolip - mondta Ron, inkább örömmel, semmint aggódva. Hermione össze is vonta a szemöldökét.
- Tudd meg, hogy nagyon kedves fiú - szólt szemrehányóan. - Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek te a durmstrangosokat képzeled. Meg is mondta nekem, hogy itt sokkal jobban érzi magát.
Ron nem válaszolt. A bál óta egyszer se ejtette ki a száján Viktor Krum nevét.
Lucy a falu latyakos főutcáján sétálva végig Hagridot kereste a tekintetével, s mikor megbizonyosodtak róla, hogy a vadőr egyik üzletben sem tartózkodik, javasolta barátainak, hogy térjenek be a Három Seprűbe.
A kocsma, mint mindig, ezúttal is tele volt, de Lucynak elég volt egy gyors pillantást vetnie az asztalokra, s máris látta, hogy Hagrid nincs ott. Elkedvetlenedve odasétált Harryvel a söntéspulthoz barátaival, és rendeltek négy vajsört Madam Rosmertától.
Hermione egyszer csak odahajolt hozzájuk.
- Ez sose megy be a munkahelyére? - suttogta. - Nézzétek!
A söntéspult mögötti tükörre mutatott; Lucy felpillantott, és meglátta a tükörben Ludo Bumfoltot, aki egy sötét sarokban ült, egy csapat kobold társaságában. Halkan, hadarva magyarázott valamit a koboldoknak, akik karba tett kézzel, mogorván hallgatták.
Lucy egyetértett Hermionéval. Valóban furcsa volt, hogy Bumfolt a Három Seprűben üldögél egy olyan hétvégén, amikor a Trimágus Tusa zsűrijének épp nincs semmi dolga a Roxfortban. Lucy alaposabban szemügyre vette Bumfoltot. Az kimerültnek tűnt; épp olyan gondterhelt és nyúzott volt az arca, mint azon az estén, amikor a Sötét Jegy feltűnt az égen. Bumfolt most a söntéspult felé nézett, s mikor megpillantotta Harryt, azonnal felállt.
- Mindjárt visszajövök - vetette oda nyersen a koboldoknak, de amikor elindult Harry felé, nyomban kiült arcára megszokott kisfiús vigyora.
- Harry! - köszönt örvendezve. - Hogy vagy? Reméltem, hogy összefutunk! Mesélj, minden rendben?
- Igen, köszönöm - felelte udvariasan Harry.
- Válthatnék veled pár szót négyszemközt? - kérdezte nagy izgatottan. - Megbocsátotok nekünk egy pillanatra?
- Öö… persze - felelte Ron, és Lucyval és Hermionéval elindultak keresni egy szabad asztalt.
- Mit akarhat tőle? - gondolkodott hangosan Lucy, miután leültek.
- Nem tudom, de úgy látszik, nem akarja, hogy mások is hallják - felelte Hermione, miközben azt figyelték, ahogy Bumfolt a söntéspult végéhez vezette Harryt, jó messzire Madam Rosmertától.
- Vajon mit csinálhatott a koboldokkal? - teszi fel a következő kérdést Ron.
- Nem állt valami jól náluk, mert elég feszültnek tűnt - mondta Lucy.
Ezután egy ideig csendben iszogatták a vajsörüket, miközben Bumfolt és Harry párbeszédét figyelték és próbáltak olvasni a testbeszédükből. Bumfolt egy ponton olyan halkan beszélt, hogy Harrynek nagyon közel kellett hajolnia hozzá. Aztán egyszerre feltűnt a színen Fred és George. Odamentek Harryékhez, de láthatóan Bumfolt érdekelte őket. Lucy a karácsonyi bál óta nem nagyon beszélgetett velük, hiszen mindig dolgoztak valamin; de néha úgy érezte, mintha Fred odapillantgatna, ahol ő van, mikor egy légtérben tartózkodtak.
Most is ez volt a helyzet. Bumfolt láthatóan visszautasította az ikreket, akik erre csalódott arcot vágtak, majd a főosztályvezető olyan gyorsan iszkolt ki a kocsmából, mintha kergetnék. A koboldok követték őt. Fred és George elköszöntek Harrytől, aki ezután elindult Lucyék felé. Lucy testvére mögé nézve pont Fred szemeibe bámult, aki, mikor ezt észrevette, gyorsan félrekapta a fejét. Lucy látta, hogy a fiú füle elvörösödött.
- Mit akart tőled? - kérdezte Ron, mikor Harry odaért hozzájuk.
- Felajánlotta, hogy segít megfejteni a tojás titkát - vonogatta a vállát Harry, miközben leült.
- Pont ő? - hüledezett Hermione. - Zsűritag létére? Különben is, már kitaláltad mit jelent a hang, nem?
- Igen… - dörmögte Harry. - Már majdnem.
- Nem hiszem, hogy Dumbledore örülne neki, ha megtudná, hogy Bumfolt csalásra akart rávenni téged - folytatta a sopánkodást Hermione. - Remélem, Cedricnek is akar segíteni!
- Nem akar, megkérdeztem - rázta fejét Harry.
- Kit érdekel, hogy segít-e Diggorynak? - mordult fel Ron.
Lucy titokban egyetértett vele.
- Azok a koboldok nem tűntek valami jóindulatúnak - jegyezte meg vajsörét szürcsölve. - Mit akarhattak Bumfolttól?
- Bumfolt azt mondta, Kuport keresik - felette Harry. - Még mindig betegeskedik. Nem jár be dolgozni.
- Lehet, hogy Percy mérget kever a kajájába - szólt vigyorogva Ron. - Biztos arra számít, hogy ha Kupor beadja a kulcsot, őt nevezik ki főosztályvezetőnek.
Hermione „ilyet még viccből se mondunk" típusú pillantást vetett Ronra, majd így szólt:
- A koboldok a varázslény-felügyeleti főosztályhoz tartoznak. Mi dolguk lehet Mr Kuporral?
- Lehet, hogy tolmács kell nekik - vélekedett Harry. - Kupor egy csomó nyelven beszél.
- Most már szegény pici koboldokért is aggódunk? - fordult Hermionéhoz Ron. - Megalapítjuk a VARKÁ-t? A Védelmet A Ronda Koboldoknak Akciócsoportot?
- Hahaha, nagyon vicces! - vágott vissza Hermione. - A koboldokat nem kell megvédeni. Nem hallottátok, miket mesélt Binns professzor a koboldfelkelésekről?
- Nem hallottuk - felelte kórusban a hármas.
- A lényeg az, hogy el tudnak bánni a varázslókkal - folytatta Hermione, és belekortyolt a vajsörébe. - Megvan a magukhoz való eszük. Nem olyanok mint a házimanók, akik képtelenek kiállni a saját jogaikért.
- O-ó - szólt Ron, az ajtó felé pillantva.
Rita Vitrol lépett be a kocsmába - ezúttal banánsárga talárban és rikító rózsaszínűre festett körmökkel. Vele volt a pocakos fotós is. Vitrol kikért két italt, majd elindultak a tömegen át egy közeli asztal felé, Harry, Lucy, Ron és Hermione pillantásától kísérve. Vitrol igen elégedett arcot vágott, és pergő nyelvvel magyarázott a fotósnak.
- …nem volt valami készséges, mi, Bozo? Kíváncsi lennék rá, mi titkolnivalója van. Egyáltalán, miért mászkál egy falka kobolddal az utcán? Azt mondja, megmutatja nekik a falu látványosságait… Jobb mesét is kitalálhatott volna… Sose tudott hazudni. Mit gondolsz, vaj van füle mögött? A körmére kellene nézni egy kicsit, nem? Ludo Bumfolt, a varázsjátékok és mágikus sportok főosztályának fegyelmi úton eltávolított ex-vezetője… Jól hangzik, nem? Már csak a folytatást kell kitalálnunk…
- Megint ki akar készíteni valakit? - szólt oda fennhangon Harry.
A kocsmában többen feléjük fordultak. Rita Vitrol szeme felcsillant gyémántos szemüvege mögött, mikor látta, ki szólította meg.
- Harry! - szólt széles mosollyal. - Hát ez remek! Ülj ide hozzánk, és…
- Eszem ágában sincs a maga közelébe menni - vetette oda dühösen Harry. - Miért kellett tönkretennie Hagridot?
Rita Vitrol felvonta vastagon kihúzott szemöldökét.
- Az olvasóinknak joguk van megtudni az igazságot, Harry. Én csak a munkámat…
- Kit érdekel, hogy óriásivadék!? - kiabálta Harry. - Kit érdekel, ha egyszer rendes ember!?
A kocsmában néma csend lett. Madam Rosmerta a söntéspult mögül Harryre bámult, s közben egyre csak öntötte a mézbort egy kancsóba, ami már régen megtelt.
Rita Vitrol szeme kissé megvillant, de a következő pillanatban már nyitotta is krokodilbor táskáját, és a purlicerpennát előhúzva így szólt:
- Remek, akkor meséld el nekem, milyennek ismered te Hagridot. Milyen lélek rejtőzik a riasztó testben? Mi a ti különös barátságotok története? Hagrid apapótló szerepet tölt be az életedben?
Hermione felpattant a székről, s álltában úgy szorongatta vajsörös üvegét, mint egy gránátot.
- Maga egy lelketlen szörnyeteg! - kiabálta kipirult arccal. - Gátlástalanul átgázol mindenkin! Csak a sztori a fontos, igaz? Még Ludo Bumfoltot is képes lenne…
- Ülj le a fenekedre, buta kis csitri - sziszegte Vitrol -, és ne szólj bele olyasmibe, amiről fogalmad sincs. Olyan dolgokat mesélhetnék neked Bumfoltról, hogy égnek állna tőle a hajad… Bár látom, anélkül is égnek áll - tette hozzá, Hermione bozontos fürtjeire pillantva.
- Harry, Lucy, Ron, gyertek - szólt Hermione. - Menjünk innen…
Úgy is történt. Ahogy kifelé mentek, minden szem rájuk szegeződött. Lucy még egyszer hátranézett az ajtóból; Rita Vitrol purlicerpennája sebesen korcsolyázott fel-alá egy pergamenlapon.
- Téged fog legközelebb elővenni - szólt nyugtalanul, mikor a négyes már a főutca sarát taposta.
- Próbálja csak meg! - csattant fel Hermione. - Majd én megmutatom neki, ki a buta kis csitri! Ezt még visszakapja! Előbb Harryt, aztán Hagridot…
- Ne haragítsd magadra Rita Vitrolt - aggodalmaskodott Ron. - Komolyan mondom, Hermione. Ez a nő képes és előás rólad valamit…
- A szüleim nem olvassák a Reggeli Prófétát! Én nem fogok elbújni szégyenemben! - Hermione most már úgy rohant, hogy Harry, Lucy és Ron alig tudtak lépést tartani vele. Lucy legutóbb akkor látta ilyen dühösnek Hermionét, mikor a lány pofon csapta Draco Malfoyt. - És Hagrid se fog tovább bujkálni! Egy ilyen bestia annyit se érdemel, hogy elolvassák, amit firkál! Gyertek már!
Hermione futásnak eredt, s a hármassal a nyomában szaladva tette meg az utat Hagrid kunyhójáig.
Az ablakok még mindig el voltak függönyözve, s kihallatszott odabentről Agyar ugatása.
- Hagrid! - kiabálta Hermione, ököllel verve az ajtót. - Elég volt ebből! Tudjuk, hogy itt vagy! Senkit nem érdekel, hogy az anyád óriás volt! Ne hagyd, hogy az a gonosz némber kikészítsen! Hagrid, nyisd ki az ajtót! Nevetséges, amit csi…
Az ajtó kinyílt.
- Na vé… - kezdte Hermione, de elharapta a szót - ugyanis nem Hagriddal találta szemben magát, hanem Albus Dumbledoreral.
- Szép jó napot - köszöntötte őket mosolyogva Dumbledore.
- Mi …öö… Hagridot keressük - cincogta megszeppenve Hermione.
- Ezt valahogy sejtettem - felelte hunyorogva Dumbledore. - Kerüljetek beljebb.
- Ő… öö… köszönjük - hebegte Hermione.
A négyes libasorban bevonult a kunyhóba. Agyar rögtön rávetette magát Lucyra, és vad ugatás közepette igyekezett tisztára nyalni a lány fülét. Lucy nagy nehezen lerázta magáról a kutyát, és körülnézett.
Hagrid ott ült az asztalnál, amelyen két jókora bögre tea gőzölgött. Borzalmas állapotban volt. Arcát vörös foltok csúfították el, szeme feldagadt, ami pedig a haját illeti… A korábbi fésülködési láz után most a másik végletbe esett: olyan volt az üstöke, mint húsz összegabalyodott szögesdrótakadály.
- Szia, Hagrid! - szólt Harry.
Hagrid felpillantott.
- Szörusztk - motyogta rekedten.
- Erősítést kell hívnunk teából - szólt Dumbledore, és becsukta az ajtót a négyes után. Aztán előhúzta és megforgatta ujjai között a pálcáját. Erre egy pörgő teaszettes tálca jelent meg a levegőben, mellette pedig egy tál sütemény. Dumbledore mindkettőt az asztalra irányította, és a társaság leült.
Néhány másodpercig csend volt, aztán Dumbledore megszólalt:
- Nem hallottad véletlenül, amit Granger kisasszony kiabált, Hagrid?
Hermione kissé elpirult. Dumbledore jóindulatúan rámosolygott, és így folytatta:
- Hermione, Harry, Lucy és Ron továbbra is igényt tartanak a társaságodra - én legalábbis erre következtetek abból, hogy kis híján rád törték az ajtót.
- Hát persze, hogy szeretünk! - szólt szenvedélyesen Lucy. - Csak nem gondolod, hogy bármi, amit az az álnok kígyó… Bocsánat, igazgató úr - tette hozzá gyorsan, Dumbledorera sandítva.
- Sajnos átmeneti hallászavarban szenvedek, Lucy. - Dumbledore hüvelykujjával malmozott, és a plafont nézegette.
- Öh… értem - motyogta bambán Lucy, majd újra Hagridhoz fordult. - Szóval, Hagrid, minket nem érdekel, mit írt rólad az a… az a nő.
A vadőr fényesfekete szeméből két kövér könnycsepp csordult ki, s indult el tétován a szakállerdő felé.
- Íme az élő bizonyíték arra, amit mondtam, Hagrid - szólt Dumbledore, még mindig a mennyezetet nézve. - Számtalan szülő emlékszik rád abból az időből, amikor ide járt. Megmutattam neked a leveleket, amelyekben tudatják velem, hogy ha el akarnálak bocsátani, ahhoz nekik is lenne egy-két szavuk…
- Nem mindenki akarja, hogy maradjak… - szólt rekedten Hagrid.
- Hagrid, ha egyetemes népszerűségre pályázol, nagyon sokáig fogsz még a kunyhódban kuksolni - Dumbledore levette tekintetét a plafonról, s félholdszemüvege fölött szigorúan nézett Hagridra. - Mióta kineveztek a Roxfort igazgatójának, nem múlt el még úgy hét, hogy ne kaptam volna legalább egy baglyot, amiben a munkámat kritizálják. Szerinted mit kellene tennem? Zárkózzam be a szobámba, és ne álljak szóba senkivel?
- Igen, de… de ön nem félóriás! - dörmögte Hagrid.
- Hagrid, nézd meg a mi rokonainkat! - csattant fel Harry. - Nézd meg Dursleyékat!
- Kitűnő érv - bólintott Dumbledore. - Tulajdon bátyámat, Aberforth-t megvádolták, hogy szabálytalan bűbájlást hajtott végre egy kecskén. Tele voltak az üggyel az újságok… de gondolod, hogy Alberforth elbujdosott? Fel se merült benne! Kihúzta magát, s élte tovább a megszokott életét! Bár nem vagyok biztos benne, hogy tud olvasni, így ez talán nem is volt olyan bátor tett a részéről…
- Folytasd a tanítást, Hagrid - szólt csendesen Hermione. - Szépen kérlek… nagyon hiányzol.
Hagrid nagyot nyelt, és további könnycseppeket gördített a szeméből a szakállába. Dumbledore felállt.
- Nem fogadom el a lemondásodat, Hagrid, és elvárom, hogy hétfőn újra felvedd a munkát - szólt. - Reggel nyolc óra harminc perckor találkozunk a reggelinél a nagyteremben. Nem fogadok el semmilyen kifogást. További jó mulatást.
Azzal Dumbledore elhagyta a kunyhót, de előtte azért még megvakarta Agyar fülét. Mikor becsukódott mögötte az ajtó. Hagrid beletemette arcát kukafedél méretű tenyerébe, és zokogni kezdett. Hermione vigasztalóan megveregette a karját.
Végül Hagrid leeresztette kezét, kivörösödött szemmel felnézett, és így szólt:
- Dumbledore remek ember… remek ember…
- Igen, az - szólt Ron. - Vehetek egy olyan sütit, Hagrid?
- Persze, parancsolj - felelte szemét törölgetve Hagrid. - És igaza van… nektek is igazatok van… bárgyú flótás vagyok… szegény apám szégyellné magát, ha látná, mit csinálok.
Türelmetlenül letörölte kezével az újabb könnycseppeket, majd hozzátette:
- Soha nem mutattam még nektek képet az öregről, igaz? Várjatok…
Hagrid felállt, odament a tálalószekrényhez, és az egyik fiókból elővett egy fényképet. Az egy mosolygó, pöttöm kis varázslót ábrázolt, amint Hagrid vállán üldögél. Apának és fiúnak egyforma fekete szeme volt. Hagrid már akkor is jó húsz centivel fölötte járhatott a két méternek - a képen volt mellette egy almafa viszonyítási alapnak -, de arca még csupasz és kisfiúsan kerek volt - nem lehetett több tizenegy évesnél.
- Ez azután készült, hogy felvettek a Roxfortba - magyarázta rekedten Hagrid. - Apám csak bámult… Azt hitte, nem lesz belőlem varázsló, mert anya… szóval miatta. Mit tagadjam, nem is vagyok valami nagy mágus… de legalább azt már nem látta, mikor kicsaptak. Meghalt, amikor másodikos voltam…
- Attól kezdve Dumbledore figyelt rám. Ő szerezte a vadőri állást… Dumbledore bízik az emberekben. Ad nekik még egy esélyt. Ebben más, mint a többi igazgató. Mindenkit felvesz a Roxfortba, aki tehetséges. Tudja, hogy abból is lehet jó ember, akinek a családja… hát… nem az igazi, na. De vannak, akik ezt nem értik meg. Vannak, akik mindig a szemedre vetik… Még olyan is van, aki inkább azt mondogatja, hogy hosszú csontjai vannak, nem azt, hogy: vagyok, ami vagyok, minek szégyelljem? „Sose szégyelld a származásodat - erre tanított az apám.- Lesznek majd, akik az orrod alá dörgölik, de azokat észre sem kell venni." És igaza volt. Nem tudom, hova tettem az eszem. De tanultam belőle. Most már elmehet, ahova akar, a hosszú csontjaival együtt…
Harry, Lucy, Ron és Hermione feszengve pislogtak egymásra. Hagrid azonban folytatta monológját, fel sem fogva, milyen zavarosnak tűnhet, amit mondott.
- Tudod, mit, Harry? - A vadőr könnyes szemmel felpillantott a fotóról. - Mikor először találkoztunk, arra gondoltam, hogy mi ketten egy kicsit hasonlítunk. Apád és édesanyád elmentek… meg olyan furcsán is érezted magad itt a Roxfortban. Nem tudtad, ide való vagy-e… És most nézzenek meg! Iskolai bajnok lettél!
Egy hosszú pillanatig csak nézte Harryt, aztán nagy komolyan folytatta:
- Megmondjam, mit szeretnék, Harry? Azt, hogy te nyerjél. Nagyon jó lenne. Megmutatnád nekik… Megmutatnád, hogy nem a tiszta vér a fontos. Hogy nem kell szégyellnünk a származásunkat. Látnák, hogy Dumbledore jól teszi, hogy mindenkit felvesz az iskolába, akiben van varázserő. Hogy haladsz azzal a tojással?
- Jól - bólogatott Harry. - Nagyon jól.
Hagrid könnyáztatta arcán büszke mosoly terült szét.
- Nagyon helyes… Mutasd meg nekik, Harry, mutasd meg nekik! Győzd le őket!
Az elmúlt napok eseményei Lucy hozzáállását is megváltoztatták. Az, ami Hagriddal történt, ahogy elbánt vele Rita Vitrol, és ezután a beszélgetés után Lucy már tiszta szívéből egyet tudott érteni vele. Ő is azt akarta, hogy Harry megnyerje a Trimágus Tusát. Akkor mindenki láthatná, hogy nem csak a neve híres, hogy megvan benne minden, ami a győzelemhez kell.
És ő, Lucy, mindent meg fog tenni, hogy győzelemre segítse a testvérét.
Draco hihetetlenül elégedett volt a teljesítményével. Igazság szerint nem is annyira Potterék, hanem Hagrid miatt csinálta. Az óriás - micsoda irónia, hogy valóban az - iránt mindig is mély ellenszenvet érzett és ezt csak fokozta az, hogy rögtön az első óráján majdnem elvesztette a karját egy idióta hippogriff miatt.
Rita Vitrollal sokkal könnyebb volt beszéni, mint azt várta. A nő a Roxfort kapujánál várta őket és csakis Hagridról kérdezgetett. Valószínűleg már megvolt neki az információ, csak a diákok véleménye kellett neki. Ha ezt akarta, Draco és a társai a lehető legjobb választás voltak a számára. Ráadásul azóta már újra felkereste őket, méghozzá nem másért, mint Potter és Granger kapcsolata miatt. Ebben az interjúban leginkább Pansy vett részt, aki örömmel hordta le Grangert a sárga földig.
Draco sejtette, hogy hamarosan újra olvashatnak majd egy lejárató cikket Rita Vitroltól, ami a sárvérűről és a kis túléló Potterről fog szólni.