Chapter 64
A második próba
Harry csak Lucyval beszélte meg, hogy hogyan fog belógni a prefektusi fürdőbe. Mivel nem tudta, mennyi időbe telik majd rájönnie a tojás titkának nyitjára, ezért úgy vélte, legjobb, ha éjszaka hajtja végre az akciót. Lucy segített neki kidolgozni a terv részleteit - ilyenkor megpróbáltak elrejtőzni Ron és Hermione elől, akik úgy tudták, hogy Harry már majdnem megfejtette a rejtvényt. Egyedül Lucy tudta, hogy Harry eddig nem is foglalkozott a dologgal, de azután, ami Hagriddal történt, mintha semmi más nem érdekelte volna.
Úgy nézett ki a terv, hogy Harry a láthatatlanná tévő köpenyben belopakodik, és megpróbálja megfejteni a tojás titkát, majd ha végzett, visszasiet a Griffendél-toronyba. Lucy odaadta testvérének a Tekergők Térképét - elvégre a fiúnak nagyon ügyelnie kellett rá, hogy senki se találja meg és a térképpel sokkal egyszerűbb volt figyelnie azt, ki közeledik a fürdő felé.
Csütörtökön késő este Harry fellopkadott a hálóterembe, míg Lucy a Kövér Dáma előtt várta őt. Aztán a megbeszélt időpontban kinyitotta a portré, majd csak egy apró simítást érzett a karján, jelezve, hogy Harry elment mellette.
- Sok sikert - suttogta Lucy Harrynek.
A lány alig tudott aludni aznap éjjel. Egyrészt izgult, hogy senki se kapja el Harryt, amíg tilosban mászkál, másrészt buzgott benne a tettvágy, hogy ő is járkálhasson éjszaka a folyosókon. Úgy érezte, mintha a vérében lett volna a szabályszegés és most kicsit féltékeny is volt Harryre, amiért ő elmehetett. Aztán erre a gondolatra belekuncogott a párnájába - elvégre James Potter, álnevén Ágasnak a lánya volt. Sirius biztosan büszke lenne rá, ha tudná, keresztlányának milyen ambíciói vannak.
Másnap reggel Harry bűbájtanon számolt be a többieknek az éjszakai eseményekről. Ő, Lucy, Ron és Hermione a bűbájtanterem leghátsó zugában ültek, hárman egy közös asztalnál. Órai feladatul azt kapták, hogy gyakorolják a begyűjtőbűbáj ellentétét - a távtaszító bűbájt. Hogy elkerülhetők legyenek a teremben ideoda röpködő tárgyak okozta balesetek, Flitwick professzor egy-egy rakás kispárnát osztott ki a csoport tagjainak, mondván, hogy azzal gyakoroljanak. Sajnos a gyakorlat nem igazolta elképzelését. Neville ugyanis olyan rosszul célzott a bűbájjal, hogy a kispárnák helyett rendszeresen súlyosabb dolgokat távtaszított el - többek között magát Flitwick professzort.
Harry története így nézett ki: A tojást a vízbe kellett tenni. Ott ugyanis nem visított, hanem földöntúli éneket árasztott magából, aminek a következő volt a szövege:
Ott várunk, hol szól e dal
Fent fül minket sose hall.
Gyere, hisz mi neked kell,
nálunk van, mi vettük el.
Egy órád van, ne feledd,
Hogy megtaláld, s visszavedd.
Ha letelt, már ne remélj,
Vége - többé nincs esély.
Harry elmesélte a többieknek, hogy a tóban valószínűleg sellők is élnek (egyedül Hermione nem tűnt meglepettnek), akik majd minden bajnoktól ellopnak valamit és azt a bajnokoknak vissza kell venniük. Mikor ezt így tisztázta magában, elindult visszafelé a toronyba.
Azonban, mint kiderült, a visszaút nem ment valami simán: a folyosókon sétálva, míg a Tekergők Térképén figyelte a felé közeledő pöttyöket, amikor megpillantotta Barty Kuport Piton szobájában. Elindult megnézni, vajon miben sántikált Kupor, de véletlenül belelépett az egyik trükkös lépcsőfokba, ami miatt a tojás kicsúszott a kezéből és csörömpölve gurult le a lépcsőn. Ahogy próbálta menteni a helyzetet, a térképet is elejtette, így ő ott ragadt combig a lépcsőbe süllyedve.
A tojás kinyílt, visítani kezdett, mire megjelent Frics, aki rögtön Hóborcot gyanúsította tojáslopással. nem sokkal később megjelent Piton, aki észrevette, hogy jártak a szobájában és elindult megkeresni a tolvajt. Végül Mordon is befutott, így a három felnőtt együtt veszekedett azon, hogy mi történhetett. Harry balszerencséjére Piton észrevette a térképet, így rögtön őt kezdte keresni, de Mordon kihúzta a pácból a fiút: elaltatta a két másik férfi gyanakvását, magához vette a tojást és a térképet, majd elintézte, hogy Frics és Piton eltűnjenek az útból. Ezután kiszabadította Harryt, aki beszámolt az öreg aurornak a Piton szobájába való behatolásról. A vége az lett a történetnek, hogy Mordon kölcsönkérte Harrytől a térképet, hogy figyelje a kastélyt és esetleg elkapja azt, aki betört Piton szobájába - vagyis Barty Kuport.
Lucy, Ron és Hermione tátott szájjal hallgatták a beszámolót. Lucy el nem tudta képzelni, mi lelte a főosztályvezetőt: a bálra nem jött el, elmaradozott a tusa eseményeiről, állítólag beteg, de arra volt energiája, hogy betörjön Pitonhoz? De miért? Vajon Piton tényleg rejtegetett valamit, ahogy arra Mordon is célzott?
- De hát azt mondtad, már rég kitaláltad a titkot! - Hermione szemrehányó hangja térítette magához Lucyt, aki úgy belemerült a gondolataiba, hogy lemaradt a már elkezdődött beszélgetésről.
- Halkabban! - intette le Harry. - Van még néhány homályos részlet…
Flitwick professzor rezignált arccal röppent el mellettük, ami egy pillanatra félbeszakította Harryt: a professzor egy könyvszekrény tetején landolt.
- Szálljatok már le egy percre arról a nyomorult tojásról! - sziszegte ingerülten Harry. - Most nem a tojás az érdekes, hanem Piton és Mordon…
- Piton azt mondta, Mordon is átkutatta a szobáját? - suttogta csillogó szemmel Ron, miután egy pálcasuhintással távtaszított egy kispárnát (ami aztán szépen leverte Parvati süvegét). - Ez nagyon érdekes… szóval Mordonnak nem csak Karkarovot kell szemmel tartania, hanem Pitont is?
- Hogy kell-e neki, azt nem tudom, de hogy szemmel tartja, az biztos - felelte Harry, s közben szórakozottan megpöccintette pálcáját, aminek következtében párnája lustán lepottyant a földre. - Mordon valami olyasmit mondott, hogy Piton csak azért lehet a Roxfortban, mert kapott Dumbledoretól egy második esélyt…
- Micsoda? - hüledezett Lucy, miközben a párnáját áttaszította a termen és az abban a ládában landolt, ahova a feladat szerint valamennyiüknek célozniuk kellett. - Pitonnak ez már a második esélye? És emiatt tartaná őt szemmel Mordon?
- Harry… - szólt közbe Ron, miközben a következő párnáját a csillár érintésével a tanári asztalra küldte - Lehet, hogy Mordon azt gondolja, Piton dobta be a neved a Tűz Serlegébe?
- Ugyan már, Ron - legyintett Hermione. - Nem emlékszel? Egyszer már meggyanúsítottuk Pitont, hogy merényletet tervez Harry ellen. A végén kiderült, hogy éppen ő mentette meg Harry életét.
- De azt is tudjuk, hogy Harry nem éppen a szíve csücske - jegyezte meg Lucy. - Gyűlöl minket, ahogy az apánkat is gyűlölte. Mordonnak biztosan megvolt az oka rá, hogy átkutassa Piton szobáját.
- Nem érdekel, mit mond Mordon - folytatta Hermione. - Dumbledore tudja, mit csinál. Akkor is igaza volt, amikor felvette Hagridot meg Lupin professzort, pedig nekik aztán nem sokan adnának munkát. Biztos, hogy Piton is megérdemli a bizalmat, akkor is, ha egy kicsit…
- …gonosz - fejezte be a mondatot Ron. - Jól van, akkor szerinted miért kutatja át Piton szobáját minden feketemágus-vadász, aki erre jár?
Hermione eleresztette a füle mellett a kérdést, és egy másikat tett fel helyette:
- Miért tetteti betegnek magát Mr Kupor? Elég furcsa, hogy a karácsonyi bálra nem tudott eljönni, de éjszaka beosonni a kastélyba, azt tud.
- Tudjuk, hogy csak azért fújsz Kuporra, mert kidobta Winkyt - szólt Ron, miután telibe találta az ablakot egy párnával.
- És tudjuk, hogy te mindenáron Pitonra akarod kenni az egészet - vágott vissza Hermione, és újabb párnát küldött a ládába.
- Én csak azt szeretném tudni, mivel játszotta el Piton az első esélyét, hogyha ez már a második - jegyezte meg komoran Harry, azzal távtaszított egy párnát, ami - a fiú őszinte ámulatára - elegáns ívben átrepült a termen, és a ládában landolt, Lucy és Hermione párnái mellett.
Vacsora után Harry és Lucy mindenekelőtt eleget tettek krónikási kötelezettségüknek: levélben beszámoltak Siriusnak Mr Kupor kastélybeli feltűnéséről, valamint a Piton és Mordon között lezajlott beszélgetésről. Azután egy sokkal égetőbb problémával kezdtek el foglalkozni, nevezetesen azzal, hogy Harry miként fog februárhuszonnegyedikén egy órát a víz alatt tölteni anélkül, hogy megfulladna.
Ron amellett kardoskodott, hogy használja újra a begyűjtőbűbájt - Harry mesélt neki a búvárok lélegzőkészülékéről (amiről Lucynak fogalma sem volt, hogy micsoda), s Ron úgy vélte, Harry nyugodtan magához röppenthetne egy olyan szerkezetet a legközelebbi mugli városból. Az ötletet végül elvetették, mert Hermione kifejtette, hogy ha Harry valami csoda folytán egy órán belül meg tudná tanulni a búvárkészülék használatát, akkor is kizárnák a versenyből a varázstitkolást előíró nemzetközi törvény megszegéséért, mert egy erdőn-mezőn át repülő búvárkészülék enyhén szólva feltűnő jelenség lenne.
- Persze át is változhatnál, mondjuk, tengeralattjáróvá - folytatta fejtegetését Hermione. - Csak az a baj, hogy embertranszformálást még nem tanultunk. Az majd csak valamikor hatodikban lesz anyag. Felkészületlenül pedig nem érdemes próbálkozni vele, mert elég veszélyes mutatvány…
- Hát tényleg nem szeretnék életem végéig periszkópfejjel sétálni… - dörmögte Harry.
- Milyen fejjel? - nézett rá furán Lucy.
- Nem fontos - legyintett Harry. - Mordon viszont biztos szívesen transzformálna. Csak hátba kell támadnom valakit a jelenlétében…
- Az lehet, de nem hinném, hogy előtte megkérdezi, mi szeretnél lenni - felelte teljes komolysággal Hermione. - Nincs más hátra, meg kell találnod a megfelelő bűbájt.
Így hát Harry újra belevetette magát a poros kötetek tengerébe. Lucy minden szabadidejét ott töltötte és kereste a varázslatot, aminek a segítségével az ember életben tud maradni levegő nélkül. Sajnos azonban hiába töltött ő, Harry, Ron és Hermione minden ebédszünetet, estét és hétvégét kutatással, hiába kapott Harry külön engedélyt McGalagonytól a zárolt gyűjtemény használatára, és kért segítséget Madam Cvikkertől, a mogorva, keselyűalkatú könyvtárosnőtől - egyetlen olyan bűbájt sem találtak, ami képessé tehetné a fiút arra, hogy egy órát a tó mélyén töltsön, s utána ne egy vízihulla kísérteteként kelljen beszámolnia a kalandról.
Harryn ismét jelentkezni kezdtek a pánikroham tünetei, Lucy azonban most nem félt annyira. Bár nem tudta, mi élhet még a sellőkön kívül a tóban, de úgy vélte, ez a próba egyáltalán nem veszélyesebb, mint a sárkányos. Ennek ellenére a tó, amit eddig az iskolai birtok egyik látványosságaként könyvelt el, most mágnesként vonzotta a tekintetét, s az acélszürke víztömeg sötétbe vesző, jeges mélye olyan távolinak tűnt számára, akár a Hold.
Harry annál kétségbeesettebbé vált, minél jobban közeledett a próba. Még egy hét volt hátra február huszonnegyedikéig („Van még idő")… még öt nap („Most már ki kéne találni valamit")… aztán már csak három („Könyörgök, segítsen valaki…"). Lucy nehéz szívvel nézte bátyja tanácstalanságát és lassan ő is elkezdte átvenni tőle a pánikrohamokat. Bár távolról sem tűnt olyan idegesnek, mint Harry, azért rendesen aggódott, hogy mi lesz, ha a bátyja nem talál ki valamit.
Két nappal a próba előtt Harry szervezete ismét éhségsztrájkba kezdett. A hétfői reggelinél mégis volt neki és Lucynak minek örülniük, mert visszatért a Siriusnak küldött bagoly - csak épp, mint kiderült, a legszűkszavúbb levelet hozta, amit a két testvér valaha kapott keresztapjuktól.
Bagolyfordultával írjátok meg a legközelebbi roxmortsi hétvége dátumát.
Harry megfordított a pergament, hátha talál valamit a másik oldalán is, de csalódnia kellett.
- A mostani utáni hétvége - súgta oda neki Hermione. - Tessék, itt a pennám. Most rögtön küldjétek el a baglyot a válasszal.
Lucy átvette a pergamendarabot a testvérétől, ráfirkantotta a dátumot a pergamen hátoldalára, visszakötötte a levelet a bagoly lábára, és útjára bocsátotta a madarat.
- Miért akarja tudni, mikor lesz a legközelebbi roxmortsi hétvége? - értetlenkedett Ron.
- Nem t'om - felelte bambán Harry. - Gyertek… menjünk legendás lények gondozása órára.
Lucynak volt egy nagyon jó tippje, de inkább csendben maradt. Nem akart még nagyobb terhet tenni Harry vállára, ráadásul nagyon szurkolt, hogy ne legyen igaza.
Hagrid, miután újra felvette a munkát, valamilyen rejtélyes megfontolásból - talán hogy kárpótolja a csoportot a durrfarkú szurcsókok okozta megrázkódtatásért, vagy mert már csak két szurcsók volt életben, esetleg azért mert meg akarta mutatni, hogy ő is ért annyira a legendás lényekhez, mint Suette-Pollts professzor - egyszóval valamilyen okból ugyanazt a témát folytatta, amit a tanárnő elkezdett: az unikornisok természetrajzát. Kiderült, hogy az egyszarvúakat is legalább olyan jól ismeri, mint kedvenc szörnyetegeit, bár nem titkolta, hogy e lóidomú varázslények is sokkal jobban tetszenének neki, ha lenne néhány méregfoguk.
A hétvégén sikerült befognia két unikorniscsikót, így ezen az órán azokat mutatta be a csoportnak. A kifejlett példányokkal ellentétben a csikók aranyszínűek voltak. Parvati és Lavender sikoltoztak a gyönyörűségtől, mikor meglátták őket, s még Pansy Parkinson is csak nagy nehezen tudta titkolni, mennyire tetszenek neki a kis állatok.
- Ezeket könnyebb észrevenni, mint a felnőtt példányokat - magyarázta Hagrid. - Körülbelül kétéves korukban változnak ezüstszínűvé, és négyévesen nő ki a szarvuk. Fehérek csak akkor lesznek, miután teljesen kifejlődtek, úgy hétévesen. Kicsi korukban még nem olyan bizalmatlanok… a fiúkat is jobban tűrik… Gyertek csak, gyertek, simogassátok meg őket… Itt van kockacukor, adjatok nekik…
- Jól vagy, Harry? - dörmögte Hagrid kissé félrehúzódva, miután a többiek az unikoriscsikók köré gyűltek.
- Aha - felelte Harry. Lucy félfüllel hallgatta a beszélgetést, ugyanis a kis egyszarvúcsikóknak már ő sem tudott ellenállni. Olyan óvatosan simogatta őket, mintha újszülött embergyerekek lettek volna.
- Csak izgulsz, igaz? - kérdezte Hagrid.
- Egy kicsit…
- Harry - szólt Hagrid, s hatalmas kezét barátságosan Harry vállára ejtette, amitől a fiúnak megroggyant a térde. - Ha nem láttalak volna ott röpködni a mennydörgő körül, aggódnék érted egy kicsit… de most már tudom, hogy ha te egyszer a fejedbe veszel valamit, akkor azt meg is csinálod. Egy szemet se aggódom érted. Megfejtetted a rejtvényt, igaz-e?
Harry bólintott, de Lucy látta az arcán, hogy legszívesebben minden aggodalmát bevallaná a vadőrnek.
- Győzni fogsz - brummogta Hagrid, s újra vállon veregette Harryt, aki érezte, hogy lába két-három centi mélyen bele süllyed a sáros talajba. - Biztosan tudom. Érzem itt belül. Győzni fogsz, Harry.
Harry kényszeredetten visszamosolygott, majd érdeklődést tettetve elindult a többiek felé, hogy ő is megsimogassa az unikorniscsikókat.
A második próba előestéjén Harry arcáról lerítt, hogy úgy érzi, már minden reményét elvesztette. Lucy borzalmasan érezte magát, hogy nem tudta megnyugtatni vagy legalább egy kicsit megvigasztalni a testvérét, de akkor hazudnia kellett volna, az meg nagyon távol állt tőle. A napnyugta a könyvtárban találta őt, Harryt, Ront és Hermionét; szemük lázasan falta a betűket. Már nem is látták egymást az előttük álló, egyre növekvő könyvtornyoktól.
- Nem lehet megcsinálni, és passz… - vonta le végkövetkeztetését Ron az egyik könyvkupac mögött. - Semmit nem találtam. Az égvilágon semmit. Az a tócsafelszárító varázslat, az aszálybűbáj volt az egyetlen, aminek egyáltalán köze volt a témához, de azzal képtelenség egy egész tavat kiszárítani.
- Biztos, hogy van módszer - szólt pislogva Hermione, és közelebb húzott magához egy gyertyát. Orra majdnem súrolta a Haydanaba hasznalatos Bübayoc és Szemfenvesztesec apró betűkkel teli lapjait, annyira közel kellett hajolnia a könyvhöz. - A tusa története során egyszer sem állították a bajnokokat megoldhatatlan feladat elé.
- Akkor ez is egy újítás - felelte Ron. - Harry, holnap reggel szépen lemész a tópartra, beledugod a fejed a vízbe, lekiabálsz a sellőknek, hogy adják vissza, amit elloptak, aztán megvárod, hátha kidobják a cuccot. Ez a maximum, amit megtehetsz.
- Mondom, hogy van megoldás! - csattant fel Hermione. - Muszáj, hogy legyen!
A lány szemlátomást személyes sértésnek érezte, hogy szeretett könyvei megtagadják tőle a szükséges információt - ilyen még sose fordult elő.
- Tudom, mit kellett volna csinálnom - szólt Harry, fejét a Pofás trükkök trükkös pofáknak című olcsó kiadvány lapjain nyugtatva. - Meg kellett volna tanulnom az animágiát, ahogy Sirius tette.
- Ja, akkor aranyhallá tudnál változni, amikor csak akarsz! - vágta rá Ron.
- Vagy békává - ásított Harry.
- Animágusnak évekig tanul az ember, és aztán még be is kell jegyeztetnie magát meg minden - szólt közbe Lucy, miközben a Speciális varázstani problémák és megoldásaik tárgymutatóját böngészte. - Be kell jegyeztetnie magát az embernek a varázshasználati főosztályon.
- Te ezt honnan tudod? - nézett rá csodálkozva Ron.
- Mondjuk úgy, hogy mióta megismertem Siriust, kicsit beleástam magam a témába - válaszolta Lucy, miközben halványan elmosolyodott. - Megfordult a fejemben, hogy megtanulom az animágiát, de nagyon bonyolult és az iskola mellett nem hiszem, hogy lenne rá időm és energiám. Talán, ha már felnőtt leszek…
- Eh, ezzel se megyünk semmire - szólt Hermione, és becsapta a Haydanaba hasznalatos Bübayoc és Szemfenvesztesec-et. - Ki a fene vágyik rá, hogy göndörödjön a szőr az orrában?
- Én nem bánnám - csendült Fred hangja. - Lenne mivel dicsekedni.
Harry, Lucy, Ron és Hermione felpillantottak. Fred és George léptek ki a könyvespolcok közül.
- Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte Ron.
- Titeket - felelte George. - McGalagony hívat, Ron. Lucy, Hermione, titeket is.
- Mit akar? - kérdezte meglepetten Hermione.
- Nem t'om - felelte Fred. - De elég morcos.
- Azt mondta, kísérjünk le titeket a szobájába - tette hozzá George.
Lucy, Ron és Hermione tanácstalanul néztek Harryre. A fiú szemlátomást szintén nem értette, miről van szó.
- A klubhelyiségben találkozunk - szólt nyugtalanul Lucy, miközben szorosan megölelte Harryt. Ő, Ron és Hermione felálltak.
- Vigyél fel annyi könyvet, amennyit csak tudsz - javasolta Hermione.
- Jó - bólintott Harry.
Lucy, Ron, Hermione, Fred és George egy ideig szótlanul ballagtak a folyosókon. Aztán Lucy egyszer csak egy finom rántást érzett a talárján. Hátranézett és Fred kérdő-aggódó tekintetével találta szemben magát.
- Hogy áll? - kérdezte.
- Sehogy - felelte őszintén Lucy, miközben összeszorult a torka. - Semmit sem találtunk, amitől lélegezhetne a víz alatt egy órán keresztül. Már azon gondolkodik, hogy feladja az egészet.
Fred egy darabig csöndben volt, majd halkan így szólt:
- Tudod… Először úgy gondoltam, hogy Harry egy rohadt nagy mázlista. Sikerült beneveznie a tusára, versenyezhet, nyerhet ezer galleont. De aztán, mikor láttam, mi az első próba… - Megrázta a fejét. - Nem is. Mikor azt láttam, hogy mennyire aggódsz érte, akkor esett csak le, hogy ez nem egy játék, még csak nem is verseny, hanem egy valódi túlélő próba, ahol az él, aki a legrátermettebb. Ráadásul akkor nem is beszéltünk, így messziről kellett néznünk George-dzsal, Ginny-vel és Ronnal, ahogy lassan felemészt ez az egész. Pedig még csak nem is te versenyzel…
- Te hogy éreznéd magad, ha George-ot kellene úgy elengedned erre, hogy tudod, egyáltalán nem áll készen rá? - kérdezte Lucy, miközben Fred szemébe fúrta a tekintetét. A fiú lassan bólintott.
- Tökéletesen megértem. De… remélem, tudod, hogy nem csak Harryt támogatjuk. Hanem téged is. Hisze, ti már majdnem egyek vagytok.
- Pont úgy, mint te és George - mosolyodott el halványan Lucy, amit Fred viszonzott.
- Hé, Fred, még most csókold meg, mielőtt bemennek - szólt hátra George, miközben szélesen vigyorgott. - Lehet, hogy nem látod viszont élve.
Időközben megérkeztek McGalagony irodája elé. George megjegyzésére Fred fülig vörösödött, míg Lucy csak a szemét forgatta.
- McGalagony nem fog kinyírni minket, bármit is mondtatok - bokszolt bele George vállába, majd Ronnal és Hermionéval együtt megvárták, amíg az ikrek elsietnek.
- Ha nem ismerném, azt mondanám, hogy Fred kezd belédzúgni - bökte vállal oldalba Ron Lucyt vigyorogva.
- Honnan tudod, hogy nem így van? - szólalt meg Hermione, miközben bekopogott.
- Lehetne, hogy nem beszéltek úgy rólam, mintha itt se lennék? - morogta Lucy.
Közben odabentről egy kurta „Szabad!" hallatszott, így a hármas belépett az irodába.
Meglepetésükre nem csak McGalagony, hanem Dumbledore, Ludo Bumfolt, Mordon, Cho, egy kislány és Percy várták őket. Hiába az öccse lépett a szobába, Percyből semmi reakciót nem váltott ki az érkezése. Cho és a szőke kislány a szoba sarkában álltak, Mordon és Dumbledore a kandalló előtt. McGalagony még a szokásosnál is komorabb volt, Ludo Bumfoltnak ellenben a fülig ért a szája.
- Nagyszerű! - nézett végig a hármason. - Bizonyára tudják, hogy a második próbán minden bajnoknak egy olyasvalamit kell visszaszereznie, ami a legkedvesebb a számára. Nos, nem „valamit", hanem „valakit". Minden bajnoknak meglesz a maga túsza, akit ki kell szabadítania és vissza kell térnie vele egy órán belül. Természetesen az egész teljesen veszélytelen a túszokra nézve.
- Először a könnyebbik helyzettel kezdjük. Granger kisasszony, igaz? - nézett Hermionéra, mire a lány megszeppenve bólintott. - Magát gondoltuk Viktor Krum túszaként. Ha beleegyezik, akkor máris megkezdhetjük az előkészületeket.
- Öhm… - Hermionét szemmel láthatóan megdöbbentette, hogy őt választották Krumnak. Lucyra nézett (Ron pillantását láthatóan kerülte, mivel a fiú arca teljesen elborult), mire Lucy csak bólintott. Ezután Hermione visszafordult. - Rendben, vállalom.
- Nagyszerű! - tapsolt egyet Bumfolt. - Dumbledore majd elvégzi a szükséges óvintézkedéseket. Hanem, itt érünk el a problémánkhoz.
- Ron Weasley, kedves Lucy… - fordult Lucyék felé. - Az a helyzet állt elő, hogy nem tudjuk, melyikőtök legyen Harry Potter túsza.
- Hogyan? - kerekedett el Lucy szeme. Ronra nézett, akit szintén meglepett ez a fordulat. - Miért nem tudták eldönteni?
- Kifaggattuk egy kicsit a tanárokat - magyarázta Bumfolt. - A szavaikból az derült ki, hogy Harry legalább annyira ragaszkodik Weasley-hez, mint hozzád, a húgához. Emiatt nem tudtuk, hogyan is kellene választanunk. Természetesen megkérdezhettük volna Harryt is, de a bajnokok nem tudhatják, mit loptak el tőlük. Így végül arra jutottunk, hogy megadjuk nektek a választás lehetőségét. - Bumfolt ünnepélyes mozdulatot tett a kezével. - Döntsétek el, melyikőtök legyen Harry túsza. Ez teljességgel rajtatok áll. Az, aki nem lesz kiválasztva, a gyengélkedőn tölti az éjszakát, majd a tanárokkal együtt vonul le a tópartra, hogy ne adhassa át Harrynek az információt. Gyanús lenne, ha csak egyikőtök térne vissza a toronyba.
Lucy és Ron egymásra néztek. Teljesen váratlanul érte őket a dolog. Mégis hogy döntsék el, melyikük a fontosabb Harry számára? Mi alapján válasszanak? Mégis ki fontosabb Harrynek: a legjobb barátja, vagy a húga? Ezt egyedül Harry mondhatta volna meg, de ő nem tudhatott a dologról.
Lucy alig eszmélt fel, amikor Ron megszólalt.
- Én megyek - mondta olyan halkan, amiből egyértelműen kiderült, hogy Lucynak szánja a mondanivalóját. - Nekem kell mennem. Nem amiatt, mert fontosabb lennék Harry számára, mint te, hanem épp amiatt, mert fordítva van. Ha Harry megtudná, hogy veszélyben vagy, még ha csak elméletileg is, tökéletesen megfeledkezne a versenyről. Meg aztán… a viselkedésem miatt nekem kell vállalnom. Nem engedhetem, hogy te rostokolj egy óráig a tó mélyén arra várva, hogy megmentsenek. Ez a szerep nem illik rád. Te nem a túsz vagy, akit megmentenek. Te vagy az, aki megment másokat.
Lucy egyik ámulatából a másikba esett. Egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő menne le. Harry megtalálná őt, bár egyelőre még az sem volt biztos, hogy el tud-e egyáltalán indulni. De ha igen, akkor megtalálná őt. És, Harryt ismerve, biztosan minél hamarabb megpróbálná kiszabadítani. Ám akkor az is előfordulhatott, hogy az esetleges akadályokkal szemben sokkal agresszívebben lépett volna fel, nem gondolta volna át a lehetőségeit, nem gondolkodott volna és akkor csak több kárt csinált volna magának, mint hasznot.
- Rendben - egyezett bele. - Legyél te a túsz.
Ron szorosan megölelte, látszólag figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy mások is vannak a teremben.
- Ezzel tartozom neked - suttogta a lány fülébe. - Azok után, amiket az első próba előtt tettem.
Lucy nem mondott semmit, hanem csak visszaölelte a fiút. Végül kibontakoztak az ölelésből, majd Ron határozottan a zsűri felé fordult.
- Én leszek Harry túsza - jelentette ki fennhangon.
- Csodás! - tapsolt újra Bumfolt. - Granger kisasszony, Weasley, kérlek, menjetek Dumbledore-ral. Lucy, téged pedig Minerva fog felkísérni a gyengélkedőre és reggel vele is távozol onnan. A ruhádról majd a házimanók gondoskodnak.
- Köszönöm - motyogta Lucy. Gyorsan, még utoljára megölelte Ront és Hermionét, aztán hagyta, hogy McGalagony kivezesse az irodájából.
A tanárnő egész úton nem szólt semmit, csak gyorsan végigsietett az üres folyosókon - Lucy alig tudott lépést tartani vele. A gyengélkedőn Madam Pomfrey várta őket, aki már elő is készített egy ágyat Lucynak. Időközben a pizsamája és egy váltás talár is ott fogadta az éjjeliszekrényen. Lucy egy paraván mögött átöltözött, majd befeküdt az ágyba és a plafont kezdte bámulni.
Szeretett volna visszamenni a klubhelyiségbe, hiszen tudta, hogy Harry várja őt, Ront és Hermionét. Szeretett volna mellette lenni, támogatni őt, de azt is tudta, hogy a fiút jelenleg senki sem tudná felvidítani. Biztosan reményvesztetten ücsörgött a klubhelyiségben és azt fontolgatta, hogy feladja az egész tusát. Lucy azt kívánta, bárcsak itt lett volna Sirius - ő biztosan tudott volna valamilyen megoldást. Miért is nem jutott eszükbe, hogy megkérdezzék Siriust a dologról…?
Azt hitte, csak egy pillanatra hunyta le a szemét, pedig valójában már másnap reggel volt és Madam Pomfrey ébresztette, hogy ideje a második próbára mennie. Az ajtóban McGalagony várta őt. Lucy villámgyorsan átöltözött, aztán McGalagony oldalán elindultak kifelé a kastélyból. A tanárnő most sem volt túl beszédes kedvében; csak egyetlen egyszer szólalt meg, mikor azt mondta, hogy Lucynak végig mellettük, tanárok mellett kell maradnia, hogy elsőként legyen ott, mikor Harry visszatér a vízből. Ezzel akarták kompenzálni, hogy nem lehetett Harry mellett az utolsó órákban. Lucy elszorult torokkal bólintott, de közben mindenhol a testvérét kereste a tekintetével. Ám csak akkor kezdett aggódni, mikor megérkezett és nem találta Harryt a többi bajnok között.
A nézőteret, ami novemberben a sárkányok kifutóját vette körül, most a tó túlsó partján rendezték be. A lelátók még csak félig voltak tele, de az egyre hömpölygő tömeg gyorsan feltöltötte őket; a vízfelszínen tükröződő képük azt a benyomást keltette, mintha még a tavon is nézők ülnének. A víz visszaverte a tömeg zsivaját, így az furcsán megkettőzve jutott el Lucyhoz. A lány McGalagony oldalán a zsűri aranylepellel borított asztala felé tartott, amely a másik parton állt, közvetlenül lent a víznél. Cedric, Fleur és Krum egy asztal mellett ácsorogtak, s onnan figyelték a víz felszínét.
Mikor Lucy megérkezett, Cedric odasétált hozzá.
- Hol van Harry? - kérdezte csodálkozva.
- Nem tudom - felelte Lucy. - Tegnap este óta nem láttam. A…
Találkozott a tekintete Percyével és elhallgatott. A kilátás, hogy az elkövetkező egy órát Percy társaságában kell töltse, miután felidegesítette, nem volt túl kecsegtető.
Cedric csak furcsán nézett, majd visszament Fleur-höz és Krumhoz. Ők látszólag kicsit nehezebben tették túl magukat a dolgon, hogy Lucy a díszpáholyban tartózkodik; még akkor is őt bámulták, mikor már Bumfolt is megjelent és végignézett a három bajnokon.
- Harry? - kérdezte. - Még mindig nincs itt?
- Amint láthatja, Ludo - szólt Dumbledore meglepően komoran. Elővette az óráját és rápillantott. - Mindjárt idő van. Hamarosan meg kell érkeznie.
Karkarov és Madame Maxime láthatóan azzal küszködtek, hogy visszatartsák a kárörvendő mosolyukat. Lucyban forrt a düh és szívesen elküldte volna a két igazgatót melegebb éghajlatra, de jelen körülmények között másért kellett aggódnia. Hol van Harry? Miért nincs még itt?
Két perc volt hátra a kezdésig, de Harry még mindig nem jelent meg. Lucy már olyan ideges volt, hogy fel-alá járkált az asztal előtt - nem érdekelte, hogy kik vannak jelen, mert abban a pillanatban csak Harryre tudott gondolni. Aztán, mikor már Lucy majdnem feladta a reményt, rohanó léptek zaja hallatszott. A lány felkapta a fejét és még láthatta, ahogy Harry lélekszakadva rohant feléjük. Hatalmas, megkönnyebbül sóhaj szakadt ki belőle.
- Itt va… itt vagyok - zihálta Harry. Becsúszva megállt a sárban, s jól összefröcskölte Fleur ruháját.
- Ilyenkor kell beesni? - szólt rá öntelt, fontoskodó hangnemben Percy. - Mindjárt kezdődik a próba!
- Ugyan már, nem történt semmi tragédia - szólt csitítóan Ludo Bumfolt, akiről lerítt, hogy mérhetetlenül megkönnyebbült. - Hadd fújja ki magát a mi bajnokunk.
Dumbledore rámosolygott Harryre, Karkarov és Madame Maxime viszont kimondottan csalódottnak tűntek - bizonyára már beleélték magukat, hogy Harry kihagyja ezt a próbát. Most Lucy vigyorgott volna legszívesebben kárörvendően, de égetőbb dolgokkal kellett foglalkoznia.
- Hol voltál, Harry? - kérdezte, miközben átölelte a ziháló Harryt. - Mi történt?
- Nem fontos - szuszogta a fiú. - A lényeg, hogy tudom, mit csinálok. Megvan a terv.
Lucy hihetetlenül megkönnyebbült. Ha Harry azért késett el majdnem, mert a megoldást kereste, akkor bőven megérte.
- Sok sikert - ölelte meg szorosan. - És mentsd meg őt.
- Meg fogom - felelte Harry, miközben felegyenesedett.
Ludo Bumfolt a bajnokokhoz lépett, és felsorakoztatta őket a tóparton, egymástól három méternyire. Harry a sor végére került, a fürdőnadrágos, egy szál pálcával felszerelkezett Krum mellé. A főosztályvezető súgott neki valamit, amire Harry csak nehezen tudott válaszolni, hiszen még mindig az oldalát szorongatta. Bumfolt megszorította a fiú vállát, azután visszatért a zsűri asztalához, és pálcáját saját torkának szegezte, amint azt a Világkupadöntőn is tette.
- Sonorus! - mondta, s ettől kezdve minden szava százszoros hangerővel szállt a sötét víz fölött a lelátók felé.
- Bajnokaink felkészültek a második próbára. Pontosan egy órájuk van rá, hogy visszaszerezzék, amit elvettek tőlük. Az időt a sípszó elhangzásától mérjük. Akkor hát háromra. Egy… kettő… három!
A sípszó élesen zengett a hideg, mozdulatlan levegőben. A lelátókon összegyűlt tömeg tapsolni kezdett, és ujjongva biztatta a bajnokokat. Harry lerúgta cipőjét, lehúzta zokniját, azután elővette a zsebéből a egy szürkészöld golyót, a szájába tömte, és belegázolt a tóba.
Lucy el sem tudta képzelni, milyen hideg lehetett a víz. Harry ázott talárja palástként úszott mögötte, ahogy egyre távolodott a parttól. Száján a lány látta, hogy szaporán rágja a golyót. Mikor már a derekáig ért a jeges víz, megállt, nyelt egyet, és várt.
Lucy hallotta a lelátókon felhangzó hahotát; Harry valóban nevetségesen festett, ahogy ott áll derékig a jeges vízben, anélkül, hogy a legcsekélyebb jelét is mutatná bármiféle varázslatos képességnek, de akkor a lányt csak az érdekelte, hogy működjön az, amit Harry megevett. Nem tudta, honnan vagy hogyan szerezte, de csak ez az esélye volt. Egyre többen csatlakoztak a nevetők kórusához - a mardekárosok már fütyültek és hurrogtak is…
Ekkor Lucy észrevette a változást. Harry nyakának két oldalán hosszó, tátongó hasadél nyílt, a lány pedig elég képet látott, hogy tudja, mit jelentett ez: a testvérének kopoltyúja nőtt. Harry a nyakához kapott, majd, amikor megbizonyosodott róla, hogy működött az, amit megevett, belevetette magát a vízbe.
A víz még egy darabig fodrozódott mögötte, de aztán elcsendesült és kezdetét vette a hosszú, idegtépő várakozás. Senki sem tudta, mi történik a tó mélyén. A lelátókon az emberek beszélgettek, néha felhangzott egy-egy nevetés is, végül aztán olyan zsivaj kerekedett, mint a próba megkezdése előtt. Lucy azonban egyre csak a vizet szuggerálta, hogy hátha felbukkan Harry… Néha az órájára is pillantgatott. Fél óra… Háromnegyed…
Mikor letelt az egy óra, Lucy komolyan aggódni kezdett. Azonban alig egy perccel később egy fej bukkant elő a vízből, mire a lelátókon egy pillanatra síri csönd lett, aztán mindenki egyszerre kezdett el kiabálni, néhányan pedig sikoltoztak is. Ahogy közeledtek a parthoz, Lucy ki tudta venni Cedricet és az időközben magához tért Cho Changet, ahogy a part felé evickéltek. Dumbledore, Bumfolt és Madam Pomfrey a partra siettek, hogy a lehető leghamarabb segíthessenek nekik.
- Mennyi idő volt? - hallotta Lucy Cedric kérdését.
- Egy óra egy perc - hallotta a saját hangját, de úgy érezte, mintha nem is ő beszélne.
Cedric halkan szitkozódott, miközben hagyta, hogy Madam Pomfrey egy törölközőt terítsen rá és megitasson vele egy bájitalt, amitől füstölögni kezdett a füle. Ugyanezt a bánásmódot Cho is megkapta, majd elvezették őket a zsűri asztalához. Lucy meg akarta kérdezni, hogy Cedric nem úszott-e össze véletlenül Harryvel, de most egy hang se akart kijönni a torkán.
Egyszer csak azt vette észre a szeme sarkában, hogy valaki csatlakozik hozzá a parton. Percy valahogy sokkal sápadtabbnak tűnt és sokkal fiatalabbnak, és ő is olyan feszülten fürkészte a vizet, mint Lucy. A lány arra gondolt, hogy most az egyszer van bennük valami közös.
Nem sokkal később ismét átszakította valaki a vízfelszínt. Lucy egy pillanatra azt hitte, egy hatalmas cápa az, de aztán látta, hogy a cápafej kezdett emberré alakulni és Viktor Krummá változott. Mellette ott kapálózott a még láthatóan kába Hermione.
Ahogy kiúsztak a parta, Lucy azonnal a barátnője segítségére sietett.
- Hogy vagy? - kérdezte, miközben magához ölelte a lányt. Jéghideg volt a bőre.
- M-Megfagy-gy-gyok - vacogta Hermione. Madam Pomfrey azonnal megjelent és ráterített Hermionéra két pokrócot, és adott neki egy serleg Kalapkúra-bájitalt.
Karkarov nagy ünneplés közepette köszöntötte Krumot: rácsapott a hátára, dicsérő jelzőkkel halmozta el, de a fiút láthatóan sokkal jobban érdekelte Hermione. Körülötte volt mindig, és Lucy úgy érezte, hogy Krum szívesen Hermionénak adta volna a pokrócát. A lány azonban Lucy mellé állt és úgy figyelte a víztükröt.
- Hol van Harry? - kérdezte.
- Nem tudom, de kezdek aggódni - felelte Lucy. Ha valami történt vele és Ronnal.
Alig emésztette meg a tömeg, hogy Krum és Hermione visszatértek, máris újabb bajnok érkezett: Fleur Delacour úszott ki a partra, de a túsza nem volt vele. A lány remegett, ami nem csak a hideg, de a sokk miatt is volt.
- Kákalagok - kiabálta Madam Maxime-nak, aki próbálta megnyugtatni a láthatóan idegösszeomlással küszködő lányt. - Megtámad'ak… Gabrielle! Gabrielle mégh lent van!
Az igazgatónő franciául próbálta megnyugtatni Fleurt, de a lány indulatát láthatóan semmi sem tudta megfékezni.
Lucy összekulcsolta a kezeit és úgy meredt a tóra, hogy majd' kiguvadtak a szemei. Kákalagok… Nem csak sellők, kákalagok is élnek a tóban… akkor más szörnyeknek is lenniük kellett ott… Percy mellette most már holtsápadt volt és mintha éveket fiatalodott volna. Egyszerre már nem a pökhendi, becsvágyó minisztériumi alkalmazott volt, aki eddig: csupán egy báty, aki kétségbeesetten aggódott az öccséért. Ezt az érzést Lucy abszolút át tudta érezni.
A korábbi idegőrlő várakozás semmi sem volt ahhoz képest, ami ezután következett. Lucy egyre a vizet fürkészte, hátha felbukkan Harry, de a víz nyugodt maradt. Ahogy telt az idő, úgy halkult le minden körülötte: Fleur kiabálása, a zsűri beszélgetése, Hermione ideges fogvacokása… Lucy a végén már a legrosszabbtól tartott…
Egyszerre egy prüszkölő valaki bukkant fel, nem is egy, de két embert hozva magával. Lucy látta, ahogy Harry Ronnal beszélgetett, aki láthatóan dühös volt rá valamiért, de akkor semmi sem tudta érdekelni azon kívül, hogy Harry visszajött, hogy túlélte, hogy nem történt baj…
Percyvel egyszerre gázoltak bele a vízbe, Fleurt pedig csak Madame Maxime tartotta vissza attól, hogy kövesse őket.
- Gabrielle! Gabrielle! Nem esett baja? Nem 'alt meg? - kiabálta Fleur magánkívül.
Ahogy közeledtek, Lucy csak akkor látta, hogy Harryt, Ront és a kislányt egy egész csapat sellő kíséri: csapzott, zöld hajjal körített arcukon mosoly ült.
- Harry! - kiabálta és rögtön a testvére hóna alá nyúlt, hogy segítsen neki kimászni a vízből. - Mi történt? Ugye jól vagy? Nem sérültél meg?
- Nem, semmi bajom… - Harry szemlátomást borzalmasan érezte magát, de Lucy nem tudta elképzelni, miért.
Percy eközben megragadta Ron karját, hogy kihúzza őt a vízből („Szállj le rólam, Percy, semmi bajom!"), Dumbledore és Bumfolt segítettek Lucynak talpra állítani Harryt, Fleur pedig időközben kiszabadult Madame Maxime markából, és most a kislányt ölelgette, aki annyira hasonlított rá, hogy csakis a húga lehetett.
- Megtámad'ak a kákalagok… oh, Gabrielle, azt 'ittem… azt 'ittem…
- Gyerünk! - szólt Madam Pomfrey, s a karjánál fogva odavonszolta Harryt Hermionéhoz és a többi bajnokhoz, akik az asztalnál gyűltek össze.
Harry is kapott egy kényszerzubbonyszerű pokrócot, azután neki is meg kellett innia a Kalapkúra-bájitalt.
- Úgy örülök, Harry! - lekendezett Hermione, mikor Harry és Lucy odaértek hozzá. - Sikerült! Egyedül kitaláltad, mit kell csinálnod!
- Hát… - kezdte Harry, de egy pillanatra elhallgatott. Lucy követte a tekintét és meglátta, hogy Karkarov pont őket figyelte. A Durmstrang igazgatója volt az egyetlen zsűritag, aki az asztalnál maradt, s az egyetlen, aki nem örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta, hogy Harry, Ron és Fleur húga épségben kikecmeregtek a tóból.
- Igen, egyedül kitaláltam! - mondta Harry végül, de Lucy sejtette, hogy más van a dolog mögött.
- Hajadban van egy vízbogár, Hermijjóni - szólt Krum.
A bolgár fiú még mindig azt szerette volna, ha Hermione inkább vele foglalkozna. Ezúttal végképp nem jött össze neki; Hermione türelmetlen mozdulattal lesöpörte hajáról a bogarat, és ismét Harryhez fordult:
- Viszont nagyon kifutottál az időből, Harry… Ilyen sokáig tartott, amíg megtaláltál minket?
- Nem… hamar megtaláltalak…
Harry szégyenkezve lesütötte a szemét. Lucy átkarolta őt.
- Mi a baj, Harry? - kérdezte kedvesen. - Azóta így viselkedsz, mióta kijöttél a vízből. Mi történt? Fleurt megtámadták a kákalagok, ezért nem tudott lemenni a húgáért, de te felhoztad…
- Megint játszotta a hőst - jelent meg Ron, ugyanis végre sikerült leráznia Percyt. - Azt hitte, Dumbledore otthagy minket a tó fenekén, ha a bajnokok nem mentenek meg minket.
Hermione először elképedve, majd szánakozva meredtek Harryre, Lucy azonban csak megölelte őt.
- Jól cselekedtél - suttogta bátyja fülébe. - Bárki bármit mond, jót cselekedtél. Én ugyanezt tettem volna a helyedben.
Harry nem válaszolt, hanem tovább fixírozta a földet. Lucy most a part felé fordult. Dumbledore a parton guggolt, és komoly beszélgetésbe merült az egyik nősellővel, aki tekintélyt parancsoló külsejéből ítélve a kolónia vezetője lehetett. Dumbledore ugyanazt a csikorgó nyelvet használta, amit a sellők beszéltek, mikor a levegőn voltak. Végül felállt, a többi zsűritaghoz fordult, és így szólt:
- Azt hiszem, tanácskoznunk kellene a pontozás előtt.
A zsűritagok körbeálltak, és fojtott hangú beszélgetésbe kezdtek. Madam Pomfrey, miután az eddig a bátyjánál lévő Ront ellátta, elindult Fleurért és kishúgáért. Fleur talárja rongyokban lógott, arca és karja tele volt sebekkel és horzsolásokkal, de mindez szemlátomást nem érdekelte, s nem engedte, hogy Madam Pomfrey ellássa sebeit.
- Tesék sak Gabrielle-t ápolni - mondta Madam Pomfreynak, majd Harryhez fordult: - Megmentetted á 'úgomat… pedig nem á te túszod vol'.
- Ühüm - felelte Harry.
Fleur lehajolt, két-két puszit nyomott Harry két orcájára, mire a fiú arca olyan vörös lett, mint Ron üstöke. Fleur ezután Ronhoz fordult.
- És te… te segítettél neki…
- Aha - bólogatott reménykedve Ron. - Igen, egy kicsit…
Fleur őt is elkapta, és megpuszilta. Hermione majd' megpukkadt dühében, de nem mondhatta el a véleményét, mert ekkor felharsant Ludo Bumfolt mágikusan felerősített hangja. Mindnyájan összerezzentek, s a közönség elcsendesedett.
- Hölgyeim és uraim, a zsűri meghozta döntését. Murcus sellőrajfőnöknő részletesen beszámolt nekünk a tó fenekén lezajlott eseményekről. Ennek alapján közös megegyezéssel állapítottuk meg a bajnokok pontszámait, melyek az ötven pontos maximumhoz képest a következők…
- Fleur Delacour kisasszony kiválóan hajtotta végre a buborékfej-bűbájt, de a kákalagok feltartóztatták, így túszát nem tudta kiszabadítani. Huszonöt pontot ítéltünk meg neki.
A közönség tapsolt.
- Nulla pontot érhdemelnék - szólt rekedten Fleur, és megrázta szép fejét.
- Cedric Diggory, aki ugyancsak a buborékfej-bűbájt használta, elsőként tért vissza túszával, bár egy perccel túllépte a megszabott egyórás versenyidőt…
Cedric a hugrabugosoktól dörgő tapsot kapott.
- Teljesítményét negyvenhét ponttal jutalmazzuk.
Harryt csüggedten lehajtotta a fejét, mire Lucy átölelte a vállát és magához szorította.
- Viktor Krum transzformációja tökéletlen volt ugyan, de a célnak megfelelt. Másodikként ért vissza túszával. A zsűri negyven pontot ítélt neki.
Karkarov mindenki másnál hangosabban tapsolt, és pöffeszkedve kihúzta magát.
- Harry Potter varangydudvát alkalmazott, mégpedig kiváló eredménnyel - folytatta Bumfolt. - Utolsóként tért vissza, jóval a versenyidő lejárta után. A sellőrajfőnöknőtől azonban úgy értesültünk, hogy Harry Potter elsőként érkezett meg a túszokhoz, késlekedését pedig az okozta, hogy feltett szándéka volt valamennyi foglyot kiszabadítani.
Ron és Hermione félig mérgesen, félig szánakozva néztek Harryre, míg Lucy csak kedvesen mosolygott.
- A zsűri tagjai többségükben… - Bumfolt itt barátságtalan pillantást vetett Karkarovra - …úgy vélik, hogy Harry Potter önzetlen magatartásával nemeslelkűségről és erkölcsi szilárdságról tett tanúságot, ezért maximális pontszámot érdemelne. Ennek ellenére… negyvenöt pontot kap.
Harry elképedve kapta fel a fejét és Lucy pontosan tudta, miért: így Harry most Cedrickel állt holtversenyben az első helyen. Ron és Hermione egy pillanatra megdermedtek a csodálkozástól, így némi késéssel csatlakoztak az ujjongó, tapsoló közönséghez. Lucy eközben olyan szorosan ölelte magához Harryt, hogy felborultak a füvön, amin a körülöttük állók harsányan kacagtak.
- Na, mit szólsz, Harry? - harsogta a zsivaj fölött Ron. - Kiderült, hogy nem lüke vagy, hanem erkölcsileg szilárd!
Fleur is lelkesen tapsolt, Krum viszont nem tűnt valami boldognak. Megpróbálta folytatni félbeszakadt beszélgetését Hermionéval, de a lány meg se hallotta szavait a nagy ujjongásban.
- A harmadik, egyben utolsó fordulóra június huszonnegyedikén, alkonyatkor kerül sor - folytatta Bumfolt. - A bajnokok egy hónappal a próba előtt kapnak információt a feladatról. A zsűri nevében megköszönöm a közönségnek a lelkes szurkolást.
Lucy felsegítette Harryt, majd együtt elindultak a kastély felé, ahová Madam Pomfrey terelte őket a többi bajnokkal és tússzal együtt. Útközben nevetgéltek, tréfálkoztak, de Lucy úgy hitte, csak ő tudja, mit jelentett ez: még egyetlen próba és ennek az egész tusának vége lesz. Akkor végre Harry is megszabadul ettől a tehertől.
Draco egyszerűen nem akarta elhinni, amit hallott. Potter azért vezet a versenyben, mert figyelmen kívül hagyta magát a versenyt és megmentett egy lányt, akit nem neki kellett volna? Hogy a merlinre sikerült ezt a zsűrinek összehozni? Tényleg ennyire azt akarják, hogy Potter nyerje meg ezt a tusát, méghozzá a tökéletes inkompetenciájával?
Draco annyira felhúzta magát, hogy amikor Pansy megemlítette neki, hogy Rita Vitrol újabb cikke hamarosan megjelenik, csak egy morgásra futotta neki. Miért van az, hogy Pottert mindig kisegíti a szerencse és a nyamvadt hírneve? Ha nem róla lett volna szó, biztosan az utolsó helyre került volna. És mi az, hogy Potter legféltettebb kincse a véráruló Weasley? Az a beképzelt alak tényleg nem törődik a húgával, aki láthatóan halálra aggódja magát, amíg ő önként és dalolva megöleti magát, csak mert nem bírja ki, hogy ne figyeljenek rá?! Mégis hogy képzeli, hogy merészeli ezt tenni Lucyval…?
Draco annyira megdöbbent saját gondolatain, hogy megtorpant a visszafelé hömpölygő tömeg közepén. Crak és Monstro is megálltak, míg Pansy a fiú talárjának ujját rángatta, hogy indulásra késztesse. Draco újra elindult, de nem tudott szabadulni a gondolattól, ami alattomosan a fejébe kúszott.
Nevezetesen az, hogy mégis miért borult ki jobban azon, hogy Potter kevésbé szereti a húgát, mint azon, hogy megint csalással sikerült nyernie.