Chapter 65
Tapmancs visszatér
A második próba egyik legörvendetesebb következménye az volt, hogy végre Ron is sütkérezhetett egy kicsit Harry dicsőségének fényében - hiszen mindenki égett a vágytól, hogy megismerje a tó mélyén lezajlott események részleteit. Lucy észrevette, hogy Ron beszámolója minden újabb ismétléssel fejlődik és színesedik egy kicsit. Az alapváltozat, amely még biztosan a valóságon alapult, megegyezett Hermione és Lucy előadásával (mindenki a lányt faggatta, hogy hogy nem lehetett ő Harry legféltettebb kincse, mire Lucy mindenkinek el kellett mesélnie, hogy Ronnal közösen egyeztek meg), és így hangzott: Dumbledore delejes álmot bocsátott a McGalagony szobájában összegyűlt túszjelöltek szemére, de előbb biztosította őket arról, hogy nem eshet bajuk, s hogy a vízfelszínre érve rögtön magukhoz fognak térni. Egy héttel később Ron már fordulatos emberrablási történetet adott elő ötven állig felfegyverzett, vérszomjas sellőről, akikkel órákig viaskodott, de akik végül leütötték és elhurcolták őt.
- Persze a varázspálca ott volt a talárom ujjában - magyarázta Padma Patilnak, aki most, hogy Ron közfigyelemnek örvendett, egyszerre nagyon szimpatikusnak találta őt, és valahányszor összefutottak a folyosón, beszélgetést kezdeményezett vele. - Elbánhattam volna az egész keszegfarkú bagázzsal, csak nem akartam játékrontó lenni.
- Hogyan? Halálra horkoltad volna őket? - vetette oda Hermione, aki napok óta elég harapós kedvében volt, mert mindenki azzal szekírozta, hogy ő Viktor Krum legféltettebb kincse.
Ronnak elvörösödött a füle, s a továbbiakban visszatért a delejes álom verzióhoz.
A beköszöntő március szárazabb időt hozott, de aki kimerészkedett a parkba, számíthatott rá, hogy arcát és kezét pirosra csípi a dermesztően hideg szél. A posta rendszeresen késett, mert a baglyokat tévútra fújták a viharos erejű széllökések. Az iskolai bagoly; amelyik a roxmortsi hétvége dátumát vitte Siriusnak, úgy érkezett vissza péntek reggel, hogy minden második tolla visszafelé állt, s miután Lucy megszabadította a válaszlevéltől, rögtön szárnyra kapott - nyilván el akarta kerülni, hogy esetleg újabb túrára küldjék ilyen zord időben.
Sirius ezúttal sem eresztette hosszú lére mondanivalóját:
Legyetek szombat délután két órakor a Dervish & Durran melletti kifelé vezető út végén, a kerítésátjárónál. Hozzatok annyi ételt, amennyit csak elbírtok.
- Ettől féltem - motyogta Lucy.
- Csak nem jött vissza Roxmortsba? - hüledezett Ron.
- De igen, úgy tűnik - felelte Hermione.
- Ez nem lehet igaz… - szólt komoran Harry. - Ha elkapják…
- A múltkor se kapták el - felelte vállvonogatva Ron. - És most nem is nyüzsögnek a dementorok a faluban.
Lucy összehajtotta a levelet, és próbálta elhessegetni rossz érzéseit. Nagyon vágyott rá, hogy találkozzon Siriusszal és Harry arcára ugyanez volt írva. Már a szokásosnál sokkal derűsebb hangulatban indultak el az alagsori tanterem felé az utolsó délutáni órára, a dupla bájitaltanra.
Malfoy, Crak és Monstro a terem ajtaja előtt álldogáltak Pansy Parkinson mardekáros lánycsapata társaságában. Valamit nézegettek, amit Lucy nem láthatott, és roppant jókedvűnek tűntek. Mikor Harry, Lucy, Ron és Hermione a csapat közelébe értek, Pansy kidugta rókaképét Monstro széles háta mögül.
- Itt vannak, itt vannak! - vihogta izgatottan, s a mardekáros csapat kinyílt az érkezők felé. Lucy egy képes magazint pillantott meg Pansy kezében - a Szombati Boszorkányt. Az újság címlapját díszítő mozgófénykép egy ondolált hajú boszorkányt ábrázolt, aki fogait villogtatva mosolygott, és pálcájával egy tortára mutatott.
- Van benne egy cikk, ami érdekelni fog, Granger! - harsogta Pansy, azzal odadobta az újságot Hermionénak, aki csodálkozó arccal elkapta. Ebben a pillanatban kinyílt a tanterem ajtaja, és Piton intett a társaságnak, hogy vonuljanak be.
Harry, Lucy, Ron és Hermione szokásukhoz híven megcélozták a leghátsó asztalt a terem végében. Letelepedtek, és elkezdődött az óra. Amint Piton hátat fordított, hogy felírja az aznapi bájital hozzávalóit a táblára, Hermione kapkodva lapozgatni kezdte az asztal alatt a magazint. Az újság kellős közepén aztán meg is találta, amit keresett. Harry, Lucy és Ron közelebb hajoltak hozzá. A rövid cikk, mely fölé Harry színes fényképét is odabiggyesztették, a HARRY POTTER TITKOS CSALÓDÁSA címet viselte.
A kivételes fiúnak is végig kell járnia a serdülőkor szokásos kálváriáját
Rita Vitrol írása
A tizennégy éves Harry Potter, aki szüleinek korai, tragikus halála óta a gyengédség és a megértő figyelem kínzó hiányától szenved, úgy hitte, hűséges és szerető társra lelt állandó barátnője, a mugli származású Hermione Granger személyében. Sokáig nem sejtette, hogy a kapcsolat újabb érzelmi megrázkódtatással tetézi majd a múltból magával hozott lelki terheket.
A mérsékelten dekoratív, de annál ambiciózusabb Granger kisasszony becsvágyát vélhetőleg nem elégítette ki egyetlen híres varázsló szívének meghódítása - legalábbis ezt sejteti a tény, hogy újabban igényt tart a tavalyi Kviddics Világkupa sztárja, a Roxfortban vendégeskedő Viktor Krum gyengéd érzelmeire is. Krum bevallottan fülig szerelmes a fondorlatos Granger kisasszonyba, s már meg is hívta őt nyári látogatásra Bulgáriába, valamint kijelenttette, hogy „még soha egyetlen lány iránt sem" érzett így.
Könnyen lehet azonban, hogy a szabados erkölcsű Hermione Granger nem szűken mért természetadta bájaival vívta ki a szerencsétlen fiúk érdeklődését.
„Tényleg csúnya, de esze, az van - vall róla egyik évfolyamtársa, a feltűnően csinos Pansy Parkinson. - Kitelik tőle, hogy megfőzzön egy szerelmi bájitalt. Szerintem azzal dolgozik."
A Roxfort házirendje természetesen tiltja a szerelmi bájitalok használat, s Albus Dumbledore ezek után bizonyára nem mulaszt majd el a fondorlatos Granger kisasszony körmére nézni - mi, a kivételes fiú jóakarói pedig reménykedjünk benne, hogy Harry legközelebb egy arra méltóbb hölgyet fog a szívébe zárni.
Hermione elkerekedett szemmel bámult az újságra.
- Mi figyelmeztettünk! - sziszegte Ron. - Megmondtuk, hogy ne húzd ki a gyufát Vitrolnál! Látod, most mindenki azt hiszi, hogy egy… egy vamp vagy!
Hermione kizökkent megdöbbenéséből, és prüszkölve felnevetett.
- Vamp? - ismételte az elfojtott nevetéstől rázkódva.
- Anya hívja így az olyan nőket - motyogta égő füllel Ron.
Hermione a fejét csóválta.
- Rita sem a régi, ha csak ennyi telik tőle - szólt, s még mindig kuncogva egy üres székre dobta a Szombati Boszorkányt. - Ez a firkálmány még viccnek is gyenge.
Az első padokban ülő mardekárosok mind hátrafelé forgolódtak, hogy lássák, felbosszantotta-e Hermionét és Harryt a cikk. Hermione azonban csak gúnyosan mosolygott és legyintett, aztán Ronnal, Lucyval és Harryvel együtt hozzálátott, hogy előkészítse az elmeélesítő elixír hozzávalóit.
Tíz perccel később, mikor már a szárított szkarabeuszok porításán dolgoztak, Hermione kezében egyszer csak megállt a mozsártörő.
- Egyvalamit nem értek - szólt homlokráncolva. - Honnan a csudából tudja Rita Vitrol…?
- Mit? - kapta fel a fejét Ron. - Te jó ég, tényleg főztél szerelmi bájitalt?
- Bolondnak nézel? - felelte bosszúsan Hermione, és lesújtott a mozsártörővel a szárított bogarakra. - Dehogyis főztem… Azon gondolkozom, honnan tudja, hogy Viktor meghívott engem Bulgáriába.
Miközben ezt mondta, gondosan kerülte Ron pillantását, és egészen piros lett az arca.
- Micsoda? - Ron mozsártörője koppanva az asztalra esett.
- Rögtön ezzel kezdte, miután felhozott a tóból - folytatta pironkodva Hermione. - Miután eltüntette a cápafejet. Madam Pomfrey bebugyolált minket, és akkor Viktor félrehívott, hogy a zsűritagok ne hallják, és azt mondta, ha még nincs más tervem a nyárra, akkor örülne, ha…
- És mit feleltél neki? - kérdezte a lányra meredve Ron. Időközben újra kezébe vette a mozsártörőt, és szórakozottan súrolni kezdte vele az asztalt, vagy húsz centivel elvétve a mozsarat.
- És tényleg azt mondta, hogy még soha egyetlen lány iránt sem érzett így - folytatta Hermione, most már olyan vörösen, hogy Lucy szinte érezte az arcából sugárzó meleget. - De hogyan hallgathatta ki ezt Rita Vitrol? Nem volt ott… Vagy mégis? Lehet, hogy tényleg van láthatatlanná tévő köpenye, és belopózott a birtokra megnézni a második próbát…
- És te mit feleltél Krumnak? - ismételte Ron, kisebb gödröt ütve a mozsártörővel a keményfa asztallapba.
- Aggódtam, hogy mi van veled és Harryvel, ráadásul Lucy is nagyon ideges volt, nem tudtam…
- Elismerem, lebilincselően izgalmas a magánélete, Granger kisasszony - mordult egy fagyos hang a hátuk mögött -, mégis arra kell kérnem, ne az órámon ossza meg élményeit a társaival. Mínusz tíz pont a Griffendéltől.
Amíg beszélgettek, Piton mögéjük lopózott. Most az egész csoport hátrafordult, és őket bámulta. Malfoy kihasználta az alkalmat, és megvillogtatta a POTTER, A BÉNÁK BAJNOKA feliratot.
- Nocsak… ráadásul újságot olvasunk a pad alatt? - folytatta Piton, felkapva a székről a Szombati Boszorkányt. - Még tíz pont a Griffendéltől… óh, hát persze… - Piton fekete szeme felcsillant, mikor pillantása Rita Vitrol cikkére esett. - Potternek figyelemmel kell kísérnie a sajtóját…
A pinceterem zengett a mardekárosok nevetésétől. Piton gonosz mosolyra húzta pengevékony ajkát, s Harry (valamint Lucy, hiszen gyűlölte, ha gúnyt űztek a testvéréből) nagy bosszúságára elkezdte hangosan felolvasni a cikket.
- Harry Potter titkos csalódása… ejnye, Potter, hát mi nyomja a szíved? A kivételes fiúnak is végig kell járnia…
Harry arca lángolni kezdett. Lucy remegni kezdett és inkább elfordult, mielőtt előkapja a pálcáját és megátkozza vele a tanárt. Piton újra meg újra szünetet tartott, hogy a mardekárosok kedvükre kikacaghassák magukat. A bájitaltantanár előadásában a cikk minden mondata alattomos korbácsütésnek tűnt.
- …reménykedjünk benne, hagy Harry legközelebb egy arra méltóbb hölgyet fog a szívéhe zárni - fejezte be a felolvasást Piton. Összecsavarta az újságot, s mikor lecsengett a mardekárosok nevetése, így folytatta: - Jobb lesz, ha szétültetlek titeket - így túlzottan elvonja a figyelmeteket a munkától szövevényes szerelmi életetek. Weasley, te itt maradsz. Granger kisasszony odaül Parkinson kisasszony mellé. Potter - mind a ketten - nektek van ott két hely az asztalom előtt. Gyerünk. Indulás.
Harry és Lucy dühösen bedobálták a bájital-hozzávalókat és táskájukat az üstjükbe, s az egészet előrecipelték a legelső padhoz. Piton leült az asztalához, s onnan figyelte ténykedésüket. Lucy nem nézett a tanárra; kirakodta az asztalra holmijait, és folytatta a szkarabeuszok püfölését, sok kis Pitont képzelve a bogarak helyébe. Harry ugyanolyan agresszívan püfölte a saját bogarait.
- Úgy látom, túlságosan is a fejedbe szállt az élénk sajtóvisszhang, Potter - szólt halkan a tanár, mikor a teremben elült a zsivaj.
Harry nem válaszolt. Lucy tudta, hogy Piton provokálni próbálja a fiút - bizonyára annak érdekében, hogy az óra végéig ötvenre kerekíthesse a Griffendéltől levont pontok számát.
- Tudom, abba a tévhitbe ringatod magad, hogy az egész varázslóvilág csodálattal tekint rád - folytatta Piton, olyan halkan, hogy szavait nem hallhatta más, csak Harry és Lucy (akik továbbra is bőszen csapkodták a szkarabeuszokat, nem törődve vele, hogy azok már rég finom porrá váltak). - De engem nem érdekel, hányszor jelenik meg a képed az újságokban. Az én szememben egy pimasz kölyök maradsz, aki azt képzeli, hogy törvényen felül áll.
Harry és Lucy beleöntötték az üstbe a szkarabeuszport, és hozzáláttak a gyömbérgyökér felaprításához. Mindkettőjüknek remegett a keze az indulattól, de leszegték a fejüket, és úgy tettek, mintha nem hallanák a tanárt.
- Nem szeretném, ha azt mondanád, hogy nem figyelmeztettelek - fűzte tovább a szót Piton. - Lehetsz tőlem akármilyen világcsodája, ha rajtakaplak, hogy még egyszer betörsz a szobámba…
- A közelében se jártam a szobájának! - fakadt ki Harry, megfeledkezve tettetett nagyothallásáról.
- Ne hazudj! - sziszegte Piton, izzó tekintetét Harry szemébe fúrva. - Bumszalagbőr. Varangydudva. Mindkettő az én készletemből tűnt el, és tudom, hogy kilopta el őket.
Harry állta a tanár tekintetét; nyilván eltökélte, hogy nem fog pislogni, és nem vág bűntudatos arcot. Tulajdonképpen nem is volt miért, hisz Harry maga tényleg nem hozott el semmit Piton szobájából. A bumszalagbőrt Hermione szerezte meg, még másodikos korukban - szükségük volt rá a Százfűlé-főzethez -, s bár Piton akkor őt, Lucyt gyanúsította, nem tudta rábizonyítani a lopást. A varangydudvát pedig Dobby csente el - Harry már beszámolt nekik a manó mentőakciójáról.
- Nem tudom, miről beszél - felelte fagyosan Harry.
- Aznap éjjel, amikor betörtek az irodámba, a kastélyban kószáltál! - sziszegte Piton. - Nagyon jól tudom! Lehet, hogy Rémszem Mordon belépett a rajongóklubodba, de én nem fogom eltűrni a pimaszságodat! Ha még egyszer be mered tenni a lábad a szobámba, nagyon ráfizetsz!
- Értem - felelte higgadtan Harry, és tovább vagdosta a gyömbért. - Majd észben tartom, hátha egyszer rám tör a vágy, hogy bemenjek.
Lucy magában kalapot emelt Harry előtt. Piton szeme vészjóslóan megvillant, keze pedig eltűnt talárja zsebében. Lucy egy pillanatig attól tartott, hogy Piton előkapja a pálcáját, és megátkozza Harryt - emiatt az eshetőség miatt ő maga is kitapintotta a pálcáját - aztán látta, hogy a tanár csupán hogy átlátszó folyadékkal teli kristályfiolát húzott elő.
- Tudod, mi ez, Potter? - kérdezte Piton, még mindig villogó szemmel.
- Nem - válaszolt Harry.
- Veritaserum - az egyik legerősebb igazságszérum. Három cseppjétől a legféltettebb titkaidat is elharsognád itt az osztály előtt. - Piton szája megrándult az indulattól. - A minisztérium persze külön engedélyhez köti a szérum használatát. De ha nem vigyázol magadra, előfordulhat, hogy megremeg a kezem… - itt kissé megrázta a fiolát -, talán épp a te teli serleged fölött. És akkor… akkor kiderül, hogy jártál-e a szobámban, vagy sem.
Harry hallgatott. Újra leszegte fejét, felvette a kést az asztalról, és tovább aprította a gyömbérgyökeret. Lucynak a hideg futkározott a hátán a gondolattól, hogy Piton esetleg beválthatja fenyegetését… az a legkevesebb, hogy Harry bajba keverné a barátait - Hermionéval és Dobbyval az élen -, de kifecsegne sok más titkot is… elmondaná, hogy ők ketten tartják a kapcsolatot Siriusszal…
- Ugyanez rád is vonatkozik, Potter - fordult most Piton Lucy felé, aki erre gyorsan újra az asztal felé fordította a tekintetét. - Lehet, hogy téged nem kap fel annyira a média, de neked már nincs is szükséged rá. Már így is elég öntelt vagy, semmi szükséged arra, hogy mások ajnározzanak - akár csak az apád esetében…
Lucy olyan erőteljesen aprította fel a gyömbérgyökeret, hogy az asztalban benne maradt a kés nyoma.
Ekkor valaki bekopogott a terem ajtaján.
- Tessék - szólt Piton.
Minden fej az ajtó felé fordult. Karkarov professzor lépett a terembe. Nyugtalannak tűnt - kecskeszakállát csavargatta, miközben a diákok tekintetétől kísérve odasietett Piton asztalához.
- Beszélnünk kell - jelentette ki köszönés helyett. Szemlátomást nem akarta, hogy Pitonon kívül bárki hallja, amit mond, ezért szinte nem is mozgatta ajkát - olyan volt, mint egy ügyetlen hasbeszélő. Lucy a felaprított gyökereket az üstjébe öntötte, de a füle nagyon is nyitva volt.
- Majd az óra után beszélünk, most nem… - kezdte Piton, de Karkarov a szavába vágott:
- Azért jöttem be, mert most nem tudsz megszökni. Szántszándékkal kerülsz engem, Perselus.
- Óra után beszélünk - ismételte ingerülten Piton.
Lucy a fény felé emelte mérőpoharát, mintha ellenőrizni akarná, hogy elég tatuepét öntött-e bele, s közben lopva a két tanárra pillantott. Karkarov szörnyen feldúltnak tűnt, Piton pedig roppant ingerültnek.
Karkarov a dupla óra végéig a tanári asztal mögött álldogált. Szemlátomást eltökélte, hogy nem engedi megszökni Pitont. Lucy viszont azt tökélte el, hogy kihallgatja, mit akar mondani Karkarov. Két perccel kicsöngetés előtt szándékosan lelökte az asztalról a tatuepés üveget, s így volt ürügye rá, hogy egy ronggyal a kezében az üstje mögé rejtőzzön, miközben a többiek zsibongva kivonultak a teremből. Harry mellette szintén a tatuepés üveggel oldotta meg a hallgatózás problémáját - az asztal alatt összevigyorogtak.
- Mi olyan sürgős? - kérdezte ingerülten Piton.
- Ez! - felelte Karkarov. Harry és Lucy kilestek az üst mellett, és látták, hogy a Durmstrang igazgatója felhúzza talárja ujját, és megmutat valamit Pitonnak a bal alkarja belső oldalán.
- Nos? - mormolta Karkarov, továbbra is ragaszkodva a hasbeszélő módszerhez. - Látod? Utoljára akkor látszott ilyen tisztán…
- Takard el! - mordult rá Piton, s közben gyorsan körülnézett a teremben.
- De neked is észre kellett venned… - kezdte izgatottan Karkarov.
- Majd később megbeszéljük! - fojtotta belé a szót Piton. - Potter! Mit kerestek itt?
- Feltöröljük a tatuepét, tanár úr - felelte ártatlanul Lucy, azzal ő és Harry felálltak, és megmutatták Pitonnak a két csöpögő rongyot.
Karkarov sarkon fordult, és kisietett a teremből. Arca félelmet és dühöt tükrözött. Se Harrynek, se Lucynak nem fűlött hozzá a foguk, hogy kettesben maradjanak a paprikás hangulatú Pitonnal, kapkodva elpakolták hát könyveiket és a bájitalhozzávalókat, s barátai után iszkoltak, hogy elmondják nekik, mit láttak.
Másnap délben bágyadt, ezüstös napfény köszöntötte a négyest, mikor Roxmortsba indulva kiléptek a kastély tölgyfa ajtaján. Az idő enyhébb és barátságosabb volt, mint bármikor abban az évben, s mire leértek a faluba, már mind a négyen a vállukra vetve vitték meleg köpenyüket. Az élelem, amit Sirius rendelt, Harry és Lucy táskájában lapult; tucatnyi csirkecombot, egy egész kenyeret és egy üveg sütőtöklevet csempésztek ki neki ebédkor a nagyteremből.
Roxmortsban első útjuk az Aranytalár ruhaüzletbe vezetett, ahol megvették Dobby ajándékát. Pompás szórakozás volt kiválasztani a legrikítóbb színű és mintájú zoknikat. Vettek többek között egy villogó arany- és ezüstcsillagokkal díszített párat és egy olyat, amelyikről a leírás azt ígérte, hogy harsányan bömbölni kezd, ha nem mossák ki idejében. Fél kettőkor aztán elindultak a főutcán, s a Dervish & Durran mellett elhaladva, a falu széle felé vették az irányt.
Lucy még sosem látta Roxmortsnak ezt a végét. A falu határában ritkásabban álltak a házak, és jóval nagyobb kert tartozott hozzájuk. Megművelt földeket viszont nem láttak - a faluból kiérve Lucyék az érintetlen, vad természetben találták magukat. Annak a hegynek a lába felé közeledtek, amelynek árnyékában Roxmorts meghúzódott. Az út nemsokára kanyarodott egyet, és ok megpillantották a keresett kerítésátjárót. Az átjáró legfelső lépcsőjén egy lompos, fekete kutya várt rájuk. Az állat ázott újságlapokat tartott a szájában, és nagyon ismerősnek tűnt…
- Szervusz, Sirius! - köszönt Harry, mikor elérték az átjárót.
- De jó újra látni, Tapmancs! - örvendezett Lucy és átölelte a kutya nyakát, amitől az állat még jobban csóválni kezdte a farkát.
Mikor Lucy felállt, a fekete kutya kíváncsian megszaglászta az ő és Harry táskáját, újra megcsóválta a farkát, azután ügetve elindult a sziklás hegylábig nyúló bozótos lankán. Harry, Lucy, Ron és Hermione átkeltek a kerítésen, és a nyomába szegődtek. Sirius egészen a kisebb-nagyobb kövekkel teleszórt hegylábig vezette őket. Neki a négy lábával könnyű volt felkaptatni az emelkedőn, de Harry, Lucy, Ron és Hermione egykettőre kifulladtak. Sirius azonban még mindig nem állt meg - nekiindult a hegyre vezető meredek, kanyargós ösvénynek. A négyes fél órát talpalt a kutya zászlóként lengő farkát követve. A megerőltető gyaloglás közben mintha még a nap is melegebben sütött volna, s Lucynak egyre jobban vágta a vállát a táska szíja.
Egyszer csak Sirius eltűnt a szemük elől, s mikor felértek arra a helyre, ahol utoljára látták a kutyát, egy szűk nyílást pillantottak meg a sziklafalon. Sorban átmásztak a repedésen, s egy hűvös, félhomályba burkolózó barlangban találták magukat. A tágas sziklaüreg túlsó végében, egy nagyobb sziklatömbhöz pányvázva Csikócsőr, a hippogriff állt. A hátul lovat, elöl óriássast formázó állat izzó sárga szeme megvillant az érkezők láttán. Harry, Lucy, Ron és Hermione mélyen meghajoltak előtte, s a hippogriff, miután ráérősen végigmérte őket, pikkelyes mellső lábát behajlítva viszonozta a gesztust.
Hermione rögtön odasietett a fenséges állathoz, hogy megsimogassa tollas nyakát, Lucy viszont a fekete kutyát figyelte, amely ezekben a pillanatokban átváltozott a keresztapjává.
Siriuson ugyanaz a rongyos, szürke talár volt, mint amit az Azkabanból való szökése után viselt. Fekete haja megnőtt, mióta Harry és Lucy a tűzben látták, és megint ápolatlan, csimbókos volt. Arcán és kezén látszott, hogy ismét vészesen lefogyott.
- Csirkét! - szólt rekedten, miután kivette szájából és a földre hajította a Reggeli Próféta régi számait.
Harry és Lucy kinyitották táskájukat, és átnyújtották neki a kendőbe kötött csirkecombokat és kenyeret.
- Köszönöm.
Sirius kibontotta batyut, közben leült a földre, majd kivett egy combot, és egy harapással bekapta a felét.
- Az utóbbi időben nemigen ettem mást, csak patkányt. Felhívnám magamra a figyelmet, ha túl sok ételt lopnék Roxmortsból.
Ránevetett Harryre és Lucyra. Lucy őszintén visszamosolygott rá, de Harrynek csak egy kényszeredett mosolyra futotta.
- Miért jöttél vissza, Sirius? - kérdezte Harry.
- Hívott a keresztapai kötelesség - felelte csámcsogva férfi. - Ne aggódjatok értem, remekül játszom a szelíd kóbor kutya szerepét.
Még mindig mosolygott, de Harry aggódó arcát látva komolyabbra fordította a szót:
- A közeletekben akarok lenni. Az utolsó leveletek… Mondjuk úgy, hogy az ügy egyre jobban bűzlik. Rendszeresen felhozom a barlangba a kidobott újságokat, és a sajtóból úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki gyanút fogott.
Fejével az elsárgult Reggeli Próféták felé bökött. Ron felvette a földről az újságokat, és lapozgatni kezdte őket. Harry és Lucy viszont továbbra is Siriusra szegezték a tekintetüket.
- De hát megláthatnak… Mi lesz, ha elfognak?
- Rajtatok és Dumbledore-on kívül senki nem tudja, hogy animágus vagyok - felelte vállvonogatva Sirius, miközben tovább marcangolta a csirkecombot.
Ron oldalba bökte Lucyt, és odaadta neki az újságokat. Két lapszám volt, két szalagcímmel. Az egyik így szólt: Bartemius Kupor titokzatos betegsége, a másik: A minisztériumi boszorkány még mindig nem került elő - a mágiaügyi miniszter személyesen intézkedik.
Lucy végigfutotta a Kuporról szóló cikket, és ilyen mondattöredékeken akadt meg a szeme: november óta nem látták nyilvános helyen… háza lakatlannak tűnik… a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály vezetői nem nyilatkoznak… a minisztérium nem erősíti meg a híresztelést, hogy halálos beteg…
- Ez a cikk azt sugallja, hogy komoly baja van - szólt elgondolkodva Harry, miután ő is átfutotta. - De hát nem lehet annyira beteg, ha fel tudott jönni a Roxfortba…
- A bátyám Kupor meghatalmazott helyettese - tájékoztatta Siriust Ron. - És ő azt állítja, hogy Kupor csak túlhajszolta magát, és kimerült.
- Egyébként mikor utoljára láttam, tényleg elég rossz bőrben volt - jegyezte meg Harry, még mindig a cikket böngészve. - Aznap este találkoztunk, amikor a serleg kidobta a nevem…
- Magára vethet - szólt ridegen Hermione, és megsimogatta Csikócsőrt, aki most Sirius eldobott csirkecsontjait ropogtatta. - Kidobta Winkyt, hát viselje a következményeit. Bánhatja, hogy ilyen kegyetlen volt - most aztán ott áll segítség nélkül.
- Hermione a házimanók önjelölt védőszentje - dörmögte oda Siriusnak Ron.
Siriust érdekelte a téma.
- Kupor elbocsátotta a házimanóját?
- Igen, a Világkupadöntőn - bólintott Lucy, és beszámolt Siriusnak a Sötét Jegy feltűnésének körülményeiről, a varázspálcával a kezében megtalált Winkyről és Mr Kupor dührohamáról.
Mire a történet végére ért, Sirius már újra talpon volt, és fel-alá járkált a barlangban.
- Foglaljuk össze - szólt némi töprengés után, felemelt kezében egy újabb csirkecombbal. - A díszpáholyban találkoztál először a manóval, aki azért volt ott, mert Kupor felküldte, hogy foglalja a helyét. Így van?
- Igen - felelte kórusban a négyes.
- De Kupor nem ment el a meccsre.
- Nem - rázta a fejét Harry. - Ha jól emlékszem, azt mondta, nem ért oda, mert sok dolga volt.
Sirius egy ideig némán rótta a köröket. Azután így szólt:
- Miután lejöttél a díszpáholyból, kerested a pálcádat, Harry?
- Öhm… - Harry a homlokát ráncolva töprengett. - Nem - felelte végül. - Legközelebb az erdőben volt szükségem rá. Akkor kiforgattam a zsebeimet, de nem volt nálam más, csak az omniszkópom. - Ránézett Siriusra. - Azt akarod mondani, hogy aki a Sötét Jegyet felküldte, a díszpáholyban lopta el a pálcámat?
- Lehetséges - felelte Sirius.
- Nem Winky lopta el a pálcát! - csattant fel Hermione.
- Mások is voltak a díszpáholyban a manón kívül. - Sirius töprengve összevonta a szemöldökét, úgy folytatta a járkálást. - Kik ültek még mögöttetek?
- Elég sokan - felelte Lucy. - Pár bolgár miniszter… Cornelius Caramel… Malfoyék…
- Malfoyék! - kiáltott fel Ron, olyan hangosan, hogy belezengett a barlang, és Csikócsőr idegesen toporogni kezdett. - Tuti, hogy Lucius Malfoy volt!
- Más nem volt ott? - kérdezte Sirius.
- Nem - felelte Lucy.
- De igen, ott volt Ludo Bumfolt is - emlékeztette Hermione.
- Ja igen…
- Bumfoltról csak annyit tudok, hogy annak idején a Dimbourne-i Darazsak terelője volt - mondta Sirius. - Miféle ember?
- Rendes - felelte Harry. - Mindig ajánlkozik, hogy segít megoldani a feladatokat.
- Valóban? - Sirius két szemöldöke között elmélyültek a ráncok. - Na és miért akar segíteni?
- Azt mondja, megkedvelt engem - válaszolta Harry. Sirius hümmögött.
- Találkoztunk vele az erdőben, mielőtt megjelent a Sötét Jegy - mondta Hermione. - Emlékeztek?
- Igen, de nem maradt az erdőben - rázta a fejét Ron. - Mikor Lucy elmondta neki, mi van a táborban, rögtön odasietett.
- Honnan tudod? - vágta rá Hermione. - Csak annyit láttunk, hogy dehoppanált.
Ron ingerülten legyintett.
- Maradj már magadnak! Komolyan megfordult a kis agyadban, hogy Bumfolt küldte fel a Jegyet?
- Inkább ő, mint Winky! - makacskodott Hermione.
- Látod? - fordult Siriushoz Ron. - Mondtam, hogy ő a manók védőszentje…
Sirius azonban felemelte a kezét, jelezve Ronnak, hogy hallgasson.
- Mit csinált Kupor, mikor már az égen volt a Sötét Jegy és megtalálták a manót Harry pálcájával a kezében?
- Elment átkutatni a bokrokat - felelte Harry. - De nem talált senkit.
- Világos… - dörmögte Sirius. - Bárkire szívesen ráhúzta volna a vizes lepedőt, csak hogy a manóját tisztázza… És aztán elbocsátotta a manót?
- Igen! - vágta rá indulatosan Hermione. - Képes volt kidobni, csak azért, mert Winky nem maradt a sátorban, és nem várta meg, hogy agyontiporják!
- Hermione, leszállnál végre a manóról!? - pirított rá Ron.
Sirius azonban a fejét rázta.
- Nem, Ron, Hermione jobban kiismerte Kuport, mint te. Egy ember igazi természetéről az árulkodik legjobban, ahogy az alárendeltjeivel bánik. Ne azt nézd, mit csinál, mikor vele egyenrangúak között van.
Sirius végigsimított ujjai hegyével borotválatlan arcán, és töprengve összehúzta a szemét.
- Barty Kuporra nem jellemző ez a következetlenség… Veszi a fáradságot, és felküldi a manóját a díszpáholyba, hogy biztosan legyen helye, de aztán egy percre se megy oda. Fáradhatatlanul dolgozik a Trimágus Tusa megszervezésén, de egy idő után arról is elmaradozik… Kupor nem ilyen. Ha életében egyetlen munkanapot is kihagyott betegség miatt, megeszem Csikócsőrt.
- Ilyen jól ismered Kuport? - kérdezte Harry.
Sirius elkomorodott. Most egyszerre ugyanolyan ijesztő volt az arca, mint azon az éjszakán, amikor Harry és Lucy először látták - s mikor még gyilkosnak tartották őt.
- Nagyon is jól ismerem Kuport - felelte csendesen. - Ő adott utasítást rá, hogy zárjanak az Azkabanba - tárgyalás nélkül.
- Micsoda? - kiáltott fel kórusban Ron és Hermione.
- Hogy tehette? - akadt ki Lucy.
- Nem mondod komolyan! - hüledezett Harry.
- De komolyan mondom - bólogatott Sirius, és beleharapott a csirkecombba. - Annak idején Kupor volt a varázsbűn-üldözési főosztály vezetője. Nem tudtátok?
Harry, Lucy, Ron és Hermione a fejüket rázták.
- Mindenki biztosra vette, hogy ő lesz a következő miniszter - folytatta Sirius. - Barty Kupor nagy mágus, félelmetes varázsereje van - és vészes hatalomvágya. Nem, Voldemorttal soha nem állt össze - tette hozzá, olvasva Harry és Lucy arcában. - Nem, nem, Barty Kupor mindig is a leghatározottabban szembehelyezkedett a sötét oldallal. De hát sokan, akik ugyancsak a sötét oldal ellen fordultak… mindegy, ezt ti még nem értitek… túl fiatalok vagytok…
- Apám is ezt mondta a Világkupadöntőn - jegyezte meg Ron, nem minden ingerültség nélkül. - Azért kipróbálhatnád, hátha mégis megértjük.
Sirius arcán mosoly suhant át.
- Nem bánom, próbáljuk ki…
Lesétált egy teljes kört a barlangban, aztán belefogott:
- Képzeljétek el, hogy Voldemort most van hatalma csúcsán. Nem tudjátok, kik a hívei, nem tudjátok, ki dolgozik neki és ki nem. Köztudottan képes rákényszeríteni az embereket, hogy akaratuk ellenére a legszörnyűbb rémtetteket kövessék el. Féltitek az életeteket, féltitek a családotokat és a barátaitokat. Hetente érkeznek a hírek az újabb és újabb eltűnésekről, kegyetlenkedésekről… A Mágiaügyi Minisztériumban teljes a káosz - azt se tudják, hova kapjanak, próbálják titokban tartani az eseményeket a muglik előtt, de közben Voldemorték a muglikra is vadásznak. Rettegés… pánik… fejetlenség… így volt ez akkoriban.
- Az ilyen idők egyesekből a legjobbat hozzák ki, másokból a legrosszabbat. Kupor kezdetben talán rokonszenvesebb elveket vallott - nem tudom. Mindenesetre mikor elég magasra jutott a ranglétrán, drákói intézkedéseket kezdett elrendelni Voldemort híveivel szemben. Az aurorok új jogosítványokat kaptak - engedélyezte a főbenjáró átkok használatát a gyanúsítottakkal szemben, és nem én voltam az egyetlen, akit bírósági ítélet nélkül adtak a dementorok kezére. Merem állítani, hogy nem volt kevésbé vérszomjas és kegyetlen, mint sokan azok közül, akik a sötét oldalon álltak. Egyébként voltak hívei - sokan helyeselték a módszereit, és rengeteg boszorkány és varázsló hangoztatta, hogy Kuport kellene a miniszteri székbe ültetni. Miután Voldemortnak nyoma veszett, úgy tűnt, csak idő kérdése, és Kupor meg is kapja a kinevezést. De aztán történt egy elég kellemetlen dolog… - Sirius sötéten elmosolyodott. - Kupor fiát letartóztatták, méghozzá elég rossz társaságban: olyan halálfalókkal együtt, akiknek korábban sikerült kimagyarázniuk magukat az Azkabanból. Ezúttal az volt a vád, hogy meg akarták keresni és újra hatalomra akarták segíteni Voldemortot.
- Elkapták Kupor fiát? - hüledezett Hermione.
- Bezony - bólintott Sirius. Odadobta a lerágott csontot Csikócsőrnek, majd ismét letelepedett a földre, és kettétörte a kenyeret. - Ennél nagyobb pofont nem kaphatott volna az élettől a mi öreg Bartynk. Kicsit több időt kellett volna a családjával töltenie. Olykor-olykor korábban is hazamehetett volna a hivatalból… Megismerkedhetett volna a saját fiával.
Sirius öklömnyi falatokban tömni kezdte magába a kenyeret.
- És tényleg halálfaló volt a fia? - kérdezte Harry.
- Ezt nem állítom - felelte tele szájjal Sirius. - Én már az Azkabanban voltam, amikor behozták. Ezeket a dolgokat nagyrészt a szökésem óta tudtam meg. A fiút mindenesetre olyan emberek társaságában fogták el, akik egészen biztosan halálfalók voltak - de elképzelhető, hogy a balsorsa vetette épp akkor és épp oda, ahogy azt a házimanót éjjel az erdőbe.
- És Kupor kihúzta a bajból a fiát? - suttogta Hermione.
Sirius felnevetett, de olyan hangon, ami ugatásnak is beillett volna.
- Kupor? Kihúzni a fiát a bajból? És én még azt hittem, hogy rájöttél, milyen ember az öreg Barty. Elsöpört mindent, ami az útjába állt; az egész életét arra tette fel, hogy mágiaügyi miniszter legyen. A saját szemeddel láthattad, hogy kidobta a házimanóját, mert az kapcsolatba hozta a nevét a Sötét Jeggyel. Ez nem jellemzi őt eléggé? Kupor apai szeretete csak odáig terjedt, hogy rendezett egy tárgyalást a fiának - de úgy hírlik, azt is arra használta, hogy megmutassa, mennyire megveti a fiút… aztán már küldte is az Azkabanba.
- A dementorok kezére adta a saját fiát? - suttogta a döbbenettől rekedten Lucy.
- Úgy bizony. - Sirius hangjában a keserű gúnyból már csak a keserűség maradt. - Láttam, amikor a dementorok behozták a fiút. Néztem az ajtó rácsán keresztül. Nem lehetett több tizenkilenc évesnél. Egy közeli cellába dugták be. Estére már sírt az anyja után. Pár nap múlva aztán elcsendesedett… a végére mind elcsendesednek…
Egy percre még feltűnőbbé vált a tompa sötétség Sirius szemében - mintha behúztak volna egy fekete függönyt a pupillája mögött.
- Ezek szerint még mindig az Azkabanban van? - kérdezte Lucy.
- Nem - felelte fásult tompán Sirius. - Már nincs a börtönbe. Egy évig bírta, aztán meghalt.
- Meghalt?
- Nem ő volt az egyetlen - Sirius keserű mosollyal csóválta a fejét. - A legtöbben megőrülnek odabent. Másokból pedig egyszerűen kihal az életösztön, és nem vesznek többé ételt magukhoz. Lehetett tudni, ha valaki halni készült, mert a dementorok ezt megérzik, izgatottak lesznek. Az a fiú már akkor is elég betegesnek tűnt, amikor behozták. Tekintettel Kupor beosztására, ő és a felesége meglátogathatták a fiút a halálos ágyán. Akkor láttam utoljára Barty Kuport. A felesége járni is alig tudott, úgy kellett vinnie őt. Úgy hallottam, nem sokkal később utánahalt a fiának. A gyász vitte el. Elenyészett, akárcsak a gyerek. Kupor el se jött a fiú holttestéért. Láttam, amikor a dementorok elföldelték az erődfal tövében.
Sirius félredobta a kenyeret, amit épp a szájához emelt, s helyette a sütőtökleves üveget vette a kezébe.
- Így fordult meg az öreg Kupor sorsa - folytatta, s kezével megtörölte a száját. - Mikor már majdnem célba ért, egy csapásra mindent elvesztett. Az egyik pillanatban még ünnepelt hős volt, a miniszteri szék várományosa… Aztán mire észbe kapott, meghalt a fia, meghalt a felesége, bemocskolódott a család neve, és ahogy a szökésem után hallottam, a népszerűsége is alaposan megcsappant. A Kupor-fiú halála után az emberekben felébredt a részvét, és kérdezgették, hogyan tévelyedhetett el ennyire egy jó családból való fiú. Erre pedig nem volt más válasz, mint hogy az apja nem törődött vele. Így végül Cornelius Caramel ült a bársonyszékbe, Kuport pedig eldugták a nemzetközi máguskapcsolatok főosztályán.
Sirius szavait hosszú csend követte. Lucy maga előtt látta Kupor eltorzult arcát és guvadó szemét, ahogy a döntő utáni éjjelen az erdőben az engedetlen házimanóra meredt. Ezért reagált hát olyan hevesen arra, hogy Winkyt a Sötét Jegy alatt találták. Az incidens eszébe juttatta fiát, a régi botrányt és saját derékba tört pályafutását.
- Mordon szerint Kupor megszállottan vadászik a fekete-mágusokra - fordult Siriushoz Harry.
- Igen, én is hallottam, hogy ez afféle mániává vált nála - bólogatott Sirius. - Szerény véleményem szerint még mindig azt hiszi, hogy visszanyerheti a régi népszerűségét, ha újra elkap egy halálfalót.
- És fellopakodott a kastélyba, hogy átkutassa Piton irodáját! - jelentette ki diadalmasan Ron, Hermionéra pillantva.
- Pontosan ez az, amit nem értek - mondta Sirius.
- De hiszen világos! - erősködött Ron.
Sirius a fejét rázta.
- Idehallgass, ha Kupor szaglászni akar Piton körül, miért marad el a tusa eseményeiről? Zsűritagként tökéletes ürügye lenne rá, hogy rendszeresen megjelenjen a Roxfortban, és rajta tartsa a szemét Pitonon.
- Szóval te is úgy gondolod, hogy Pitonnak vaj van a fején? - kérdezte Harry, de Hermione közbevágott:
- Nem érdekel, mit mondtok; Dumbledore megbízik Pitonban…
- Maradj már ezzel, Hermione! - torkolta le ingerülten Ron. - Tudom, hogy Dumbledore zseniális meg minden, de azért őt is át lehet verni…
- Akkor miért mentette meg elsőben Piton Harry életét? Nyugodtan hagyhatta volna őt meghalni!
- Nem tudom - biztos félt, hogy Dumbledore kirúgja a suliból…
- Te mit gondolsz, Sirius? - kérdezte jó hangosan Lucy. Ron és Hermione abbahagyták a civakodást, és a varázslóra néztek.
- Azt, hogy mindkét véleményben van valami igazság. - Sirius tűnődve nézett Ronra és Hermionéra. - Mióta csak megtudtam, hogy Piton az iskolában tanít, egyfolytában azon töprengek, vajon miért vette fel őt Dumbledore. Piton mindig is rajongott a feketemágiáért, erről volt híres az iskolában. Sunyi, behízelgő, zsíros hajú gyerek volt - tette hozzá Sirius, mire Harry, Lucy és Ron összevigyorogtak. - Piton több átkot tudott, amikor az iskolába került, mint mások hetedéves korukban, és abba a mardekáros bandába tartozott, amelyiknek jóformán az összes tagja halálfaló lett.
Sirius az ujjain számolta a neveket.
- Rosier és Wilkes - mindkettővel végeztek az aurorok úgy egy évvel Voldemort bukása előtt. Lestrange-ék - ők összeházasodtak - most mindketten az Azkabanban vannak. Avery - ő tudtommal kimagyarázta magát; azt mondta, végig az Imperius-átok hatása alatt állt - ő szabadlábon van. De amennyire tudom, Pitonnal szemben sose merült fel a vád, hogy halálfaló lenne - nem mintha ez bármit is garantálna. Rengetegen vannak, akiket nem vontak felelősségre. Piton pedig elég agyafúrt ahhoz, hogy elkerülje a bajt.
- Piton jól ismeri Karkarovot, de ezt nem akarja nagydobra verni - jegyezte meg Ron.
- Igen, látnod kellett volna Piton képét, mikor Karkarov tegnap megjelent az órán! - tódította Harry. - Karkarov beszélni akart Pitonnal. Látszott rajta, hogy be van ijedve, és szemrehányást tett Pitonnak, hogy az kerüli őt. Aztán mutatott neki valamit a karján, de sajnos nem láttam, mit.
- Mutatott neki valamit a karján? - ismételte értetlen csodálkozással Sirius, és töprengve beletúrt a hajába. Azután vállat vont. - Nincs ötletem… De ha Karkarov tényleg fél, és éppen Pitonhoz fordul…
Sirius a barlang falára bámult, aztán bosszúsan megrázta a fejét.
- Akkor is tény, hogy Piton élvezi Dumbledore bizalmát. Tudom, hogy Dumbledore sok olyan emberben bízik, akiben rajta kívül szinte senki, de kizártnak tartom, hogy engedné Pitont a Roxfortban tanítani, ha az valaha is Voldemortnak dolgozott volna.
- Akkor miért érdekli annyira Mordont és Kuport Piton szobája? - kérdezte csökönyösen Ron.
- Na igen. - Sirius töprengett. - Rémszemről könnyen el tudom képzelni, hogy minden egyes tanár szobáját átkutatta, miután a Roxfortba érkezett. Igen, Mordonnak a sötét varázslatok kivédése nem csupán iskolai tantárgy. Nem hiszem, hogy van élő ember, akiben ő megbízik - és azok után, amiket átélt, ez nem is csoda. Viszont azt el kell mondani Rémszemről, hogy ő csak végszükség esetén ölt. Ha volt rá mód, élve hozta be a gyanúsítottakat. Erélyes és szigorú ember, de soha nem süllyedt a halálfalók szintjére. Viszont Kupor… Ő egészen más ügy. Vajon tényleg beteg? Ha igen, miért vonszolta fel magát a kastélyba, Piton szobájába? Ha pedig nem… miben töri a fejét? Mi lehetett az a fontos elintéznivaló, ami miatt egy percre sem tudott felmenni a díszpáholyba? És mit csinált azalatt, amíg a zsűriben kellett volna ülnie a tusán?
Sirius még mindig a barlang falára meredt. Csikócsőr a földet turkálta, hátha talál még valahol egy darabka csontot.
Végül Sirius Ron felé fordult.
- Azt mondod, a bátyád Kupor helyettese? Meg tudnád kérdezni tőle, találkozott-e mostanában a főnökével?
- Megkérdezhetem - felelte csekély lelkesedéssel Ron. - Csak jól el kell titkolni előle, hogy gyanúsnak tartjuk Kuport, mert tisztára szerelmes belé.
- És ha már úgyis beszélsz vele, próbáld azt is megtudni, van-e már valami hír Bertha Jorkinsról - tette hozzá Sirius, az egyik Reggeli Próféta felé bökve.
- Bumfolt azt mondta, nem jutottak semmire - jegyezte meg Harry.
- Igen, idézik őt a cikkben - felelte Sirius, az újság felé bólintva. - Azt hajtogatja, hogy Berthának rossz a memóriája. Nem tudom… Lehet, hogy azóta megváltozott, de az a Bertha, akit én ismertem, egyáltalán nem volt feledékeny - épp ellenkezőleg. Butácska volt, az igaz, de minden pletykát meg tudott jegyezni. Volt is belőle elég baja, mert akkor is beszélt, mikor jobb lett volna, ha befogja a száját. El tudom képzelni, hogy nyűg volt a minisztérium nyakán… Talán ezért nem tartotta olyan fontosnak Bumfolt, hogy kerestesse…
Sirius hatalmasat sóhajtott, és megdörzsölte karikás szemét.
- Hány óra?
Lucy az órájára nézett.
- Fél négy van - felelte.
Sirius feltápászkodott.
- Ideje visszamennetek az iskolába - mondta, majd Harryhez és Lucyhoz fordult, és szigorú arccal folytatta: - Idefigyeljetek… Nem akarom, hogy kiszökjetek a Roxfortból meglátogatni engem, érthető? Elég, ha baglyok útján érintkezünk. Továbbra is tudni akarok minden szokatlan eseményről. De Harry, Lucy, ti ne gyertek ki a Roxfortból engedély nélkül, mert azzal csak alkalmat adnátok rá, hogy megtámadjanak titeket.
- Eddig senki nem akart megtámadni, csak egy sárkány és néhány kákalag - felelte Harry. - Lucy pedig sosem volt veszélyben…
Siriust ez nem nyugtatta meg.
- Nem számít. Én csak akkor fogok fellélegezni, ha véget ér ez a tusa. Arra pedig még júniusig várhatok… És még valami! Ha egymás közt rólam beszéltek, nevezzetek, mondjuk, Szipáknak. Rendben?
Visszaadta Harrynek és Lucynak az üres kendőket és a palackokat, majd búcsúzóul megsimogatta Csikócsőrt.
- Lemegyek veletek a falu széléig - szólt. - Hátha tudok guberálni egy frissebb újságot.
Lucy kihasználta az alkalmat, amíg Sirius emberbőrben volt és gyorsan megölelte őt. Keresztapját látszólag megdöbbentette ez a fajta nyíltság, de viszonozta az ölelést. A lány csak most érezte igazán, milyen sovány is volt a férfi, de ez nem zavarta és csak még szorosabban ölelte. Mikor kibontakoztak az ölelésből, Lucy Siriusra mosolygott, mire a férfinak egy pillanatra elhomályosodott a tekintete.
Mielőtt kiléptek a barlangból, Sirius kutyává változott. Leereszkedtek a hegyoldalon, majd a bozótos lankán, és végül elérték a kerítésátjárót. Ott Sirius megengedte nekik, hogy megsimogassák a fejét, majd megfordult, és loholva elindult a falu széle mentén.
Harry, Lucy, Ron és Hermione átvágtak Roxmortson, és a Roxfort felé vették útjukat.
- Kíváncsi vagyok, Percy tudja-e, miket művelt régen Kupor - szólt Ron, mikor már maguk mögött hagyták a kaput. - Persze lehet, hogy nem is zavarná… csak még jobban csodálná Kuport. Azt mondaná, Kupor nagy ember, mert még a saját fia miatt se volt hajlandó megszegni a szabályokat. Percy és az ő imádott szabályai…
- Percy azért nem küldené a rokonait a dementorok karjaiba - szólt komoran Hermione.
- Nem tudom - felelte bizonytalanul Lucy. - Ha úgy érezné, hogy akadályozzák a karrierjét… Percy nagyon becsvágyó…
Felsétáltak a bejárati lépcsőn, és a bejárati csarnokban megcsapta orrukat a nagyteremből érkező finom illat.
- Szegény Szipák - szólt Ron, miután beleszimatolt a levegőbe. - Nagyon szerethet titeket… Szörnyű lehet patkányon tengődni.
Draco lassan már annyira megszokta a vegyes érzéseket, hogy már kezdte régi ismerőseiként köszönteni őket. Lassan már kezdett attól tartani, hogy kettészakad és két személyisége lesz. Persze tudta, hogy ez hülyeség.
A cikkel kapcsolatban minden mardekáros társával egyetértett. Ezzel nem is volt probléma. Igazság szerint sosem gondolta volna, hogy Krumot ilyen mértékben befolyásolni fogja egy sárvérű, ami így máris átszorította a bolgár fiút Potter oldalára. Nem mintha eddig is olyan sokat közösködtek volna a mardekárosok a durmstrangosokkal. De Draco most már nem bánta. Már csak az apjának kellett elmagyaráznia a helyzetet.
Ami viszont meglepte, hogy mennyire mérges volt Pitonra, amiért a lányt alázta. Potter esetében teljesen jogosnak tartotta, sőt, egy ponton még Lucy leszidását is jogosnak tartotta, hiába nem csinált a lány semmit. Draco valamiért úgy érezte, hogy Veritaserummal megfenyegetni őket már túlzás volt - de aztán rájött, hogy hol van és gyorsan összekapta magát.
Még a végén rájönnek, hogy mi lakozik a lelkében.