Chapter 69

Az igazság kérdése

Lucy úgy érezte, mintha egy feneketlen tó mélyéből húzták volna ki. Egyik pillanatban még Harry elméjében volt és együtt repültek vissza a Trimágus Kupával és Cedrickel, aztán a másikban felpattant a szeme és úgy ült fel, hogy majdnem lefejelte a fölé hajoló Dumbledore-t. Levegő után kapkodott, a mellkasára szorította a kezét, mert úgy érezte, a szíve menten kiugrik a mellkasából. A szeme ide-oda járt, de mindenhol csak döbbent-aggódó arcokkal találkozott.

- L-Lucy…? - szólította meg suttogva Ron. Lucy azonban nem is figyelt rá. Megpróbált feltápászkodni, de Bill és Mrs Weasley nem engedték.

- Ülve kell maradnod… - mondta Mrs Weasley könnyes szemekkel.

- Mi történt? - kérdezte Bill.

- Harry. - Lucy ismét megpróbált felállni, de megint nem hagyták. - Harry… Hol van?

- Hát a labirin… - kezdte Hermione, miközben oldalra fordult és leesett az álla. Szeme kerekre nyílt a rémülettől.

- Mi az? - kérdezte Ron és követte a lány tekintetét. Ő is eltátotta a száját. Lucy hallotta, hogy egyre több ember kezdett el beszélni, néhányan sikoltoztak, kiabáltak, és egyre több lábdobogás rázta meg a lelátót. Dumbledore felállt, egy pillantást vetett a labirintus felé és azonnal elrohant.

- Engedjetek! - kiáltotta Lucy.

Végre talpra állt, félretolt minden kezet az útjából és lerohant a lelátóról a labirintus bejárata felé. Közben a szemét egyvalakire függesztette. Harry ott feküdt a labirintus bejárata előtt: a füvön hasalt, egyik kezével a kupát, a másikkal a halott Cedric karját szorította és egyáltalán nem mozgott. Dumbledore akkor érte el őt. A hátára fordította, és úgy szólongatta. Lucyról egy mázsás súly szakadt le, mikor látta, hogy a testvére szája mozog, miközben elengedte a kupát és megragadta Dumbledore csuklóját.

Közben egyre több ember gyűlt köréjük és a lánynak így sokkal nehezebb volt odajutnia. Mindenki, akiben beleütközött, döbbenten bámult rá és úgy húzódtak el tőle, mintha valami fertőző betegséget hurcolna.

Mikor Harry közvetlen közelébe ért, akkor furakodott be elé Cornelius Caramel. Lucy ilyen távolságról már hallhatta, mit mondott.

- Uramisten - Diggory! - suttogta a miniszter. - Dumbledore… ez a fiú meghalt!

A körülöttük állók döbbenten visszhangozták a szavakat. A hír előbb suttogva terjedt, aztán egyre hangosabban, s végül már emberek kiáltották, károgták bele az éjszakába:

- Halott!

- Meghalt!

- Cedric Diggory!

- Meghalt!

Lucy már a célegyenesben járt, de a tülekedésben csak egy helyben toporgott.

- Ereszd el, Harry… - hallatszott Caramel hangja. Lucy látta, hogy a miniszter megpróbálja lefejteni a fiú ujjait Cedric karjáról, de Harry makacsul kitartott. Azután Dumbledore hajolt közelebb hozzá.

- Már nem segíthetsz rajta, Harry. Vége. Engedd el.

- Kérte… hogy hozzam vissza - motyogta Harry. Lucy közben egyre jobban kezdte elveszíteni a türelmét, mert sehogyan sem fért hozzá a testvéréhez. - Kérte, hogy hozzam vissza a szüleihez…

- Jól van, Harry… de most már elengedheted…

Dumbledore lehajolt; korát és alkatát meghazudtoló erővel felemelte és talpra állította Harryt. Harry láthatóan szédülni kezdett. Lucy csak most nézett végig rajta és ekkor rémült meg igazán. A karhajlata alatt vágásnyomok éktelenkedtek, a talárja össze-vissza volt szaggatva és sebesült lába láthatóan már a legkisebb terhelést sem bírta. A lökdösődő, tolakodó emberek még közelebb nyomultak hozzá.

- Mi történt?

- Mi baja?

- Diggory meghalt!

- A gyengélkedőre kell vinni! - jelentette ki emelt hangon Caramel. - Rosszul van… megsebesült… Dumbledore, Diggory szülei ott vannak a lelátón…

- Engedjenek! - kiáltotta Lucy. A körülötte állók úgy megdöbbentek, hogy Lucy végre átjutott rajtuk és azonnal Harry köré zárta a karjait. Hisztérikusan kiabált mindenkivel, aki meg akarta érinteni a fiút. - Ne merjenek hozzá érni! Mindenki tűnjön a közeléből!

- Lucy, nyugodj meg!

- Nem nyugszom meg! - sikoltotta Lucy. - Mindenki hagyja őt békén!

- Láthatóan mindketten sokkos állapotban vannak - jelent meg Rémszem Mordon. - Majd én felviszem őket, Dumbledore. Majd én felviszem őket…

- Nem, jobb szeretném, ha…

- Dumbledore, Amos Diggory már rohan is… - szólt közbe idegesen Caramel. - Idejön… Nem gondolja, hogy el kellene mondania neki? Mielőtt meglátja…

- Harry, Lucy, ne mozduljatok innen.

Lányok sikoltozása, hisztérikus sírás… Harry úgy inogott, mint aki mindjárt összeesik. Lucy a karjaiban tartotta őt, hogy ne essen el, és közben folyamatosan suttogott a fülébe.

- Vége van, Harry… Vége van, már visszajöttél, vége van…

- Nem, Lucy - motyogta Harry. - Még csak most kezdődött…

- Annyira örülök, hogy élsz… - zokogta Lucy Harry vállába. - Visszajöttél… visszajöttél hozzám…

- Jól van, itt vagyok… gyerünk… megyünk a gyengélkedőre… - Valaki elkezdte mindkettőjük karját húzni az egyik irányba.

- Dumbledore azt mondta… maradjunk itt - motyogta rekedten Harry.

- Le kell feküdnötök… no gyertek már…

Mordon, aki jóval magasabb és erősebb volt Harrynél, elindult a fiúval az összeverődött sokaságon át; félig vonszolta, félig cipelte őt. Lucy úgy követte őket, hogy egy pillanatra se engedte el a testvére kezét. Közben ijedt hangokat, kiáltásokat, ordibálást hallott maga körül, ahogy a férfi utat tört hármójuknak a tömegben. Lucy csak annyit látott, hogy a kastély felé indultak, egyébként pedig Harry arcának minden részletét figyelte. Most, hogy majdnem a szeme előtt vesztette el örökre, úgy hitte, sosem figyelte meg őt elég jól. Jött a tó, a durmstrangosok hajója… a tömeg zaja elhalkult, s Lucy már Mordon szuszogását és Harry gyönge nyögéseit hallotta, miközben az ő arcáról még mindig folytak a könnyek.

- Mi történt? - kérdezte végül Mordon, miközben felvonszolta Harryt a bejárati lépcsőn. Lucy árnyékként követte őket, egy pillanatra sem eresztve Harry kezét. Tudta, hogy neki kéne válaszolnia, hiszen Harry borzalmas traumán ment keresztül, de képtelen volt egy hangot is kinyögni.

- A serleg zsupszkulcs volt - felelte Harry, mikor már a bejárati csarnokban jártak. - Egy temetőbe vitt minket Cedrickel… Ott volt Voldemort… Voldemort nagyúr…

Bamm. Bamm. Bamm. Fel a márványlépcsőn…

- Ott volt a Sötét Nagyúr? És mi történt?

- Megölték Cedricet… megölték…

- És aztán?

Bamm. Bamm. Bamm. Végig a folyosón…

- Egy főzetet készítettek… visszakapta a testét…

- A Sötét Nagyúr újra testet öltött? Visszatért?

- És jöttek a halálfalók… Lucy a fejembe került… aztán párbajoztunk…

- Párbajoztál a Sötét Nagyúrral? - Mordon mintha meg se hallotta volna a lány hirtelen megjelenését a történetben.

- Megszöktem… a pálcám… furcsa volt… láttuk a szüleinket… kijöttek Voldemort pálcájából…

- Bemegyünk ide, Harry… bemegyünk, és szépen leülsz… mindjárt jobban leszel…

Mordon becsukta az ajtót, miközben Lucy leültette az egyik székbe Harryt, azután körülnézett. Egy olyan helyiségbe került, amihez foghatót még sosem látott: ez lehetett Mordon szobája. Rengeteg olyan tárgy volt itt, amiket a varázsló valószínűleg aurorkorában használhatott: gyanuszkóp, Subrosa-szenzor, malíciamutató, egy hét zárral felszerelt láda… Lucy nagyon érdekesnek találta volna őket, ha nem csengett volna a fejében Harry ordításának a visszhangja.

- Idd meg ezt - nyomott Harry kezébe Mordon egy kupát. A fiú az egész tartalmát kiborította volna, ha Lucy nem segít be neki.

- Jót fog tenni… - mondta Mordon. - Gyerünk, Harry, el kell mondanod a részleteket… Lucy, itasd meg vele.

A lány engedelmeskedett. Harry köhögött - a lé csíphette a torkát. Mordon eközben megállt előttük és mágikus, valamint normális szeme Harry arcára szegeződött.

- Voldemort visszatért, Harry? Biztos vagy benne? Hogyan csinálta?

- Az apja sírjából, Féregfarktól meg tőlem kellettek hozzá dolgok - felelte Harry.

- Tőled mit vett a Sötét Nagyúr, Harry? - kérdezte Mordon.

Lucy felemelte Harry karját, és megmutatta a lyukat, amit Féregfark tőre vágott a fiú talárján.

- Vért - felelte rekedten a testvére helyett.

Mordon hosszan, sziszegve sóhajtott.

- Te ezt honnan tudod, Lucy? - nézett a lányra mágikus szemével.

- Valahogy átkerültem Harry tudatába - válaszolta Lucy. - Nem tudom, hogyan… Azt sem tudom, hogy egyáltalán hogyan volt ez lehetséges… De égni kezdett mindenem, utána egyszer csak Harry tudatában voltam és ott állt előttem Voldemort. Mindent láttam, csak Harry szemével.

- És a halálfalók? - kérdezte most Mordon. - Visszatértek?

- Igen… - bólintott Harry. - Nagyon sokan…

- Hogyan bánt velük? - kérdezte halkan Mordon. - Megbocsátott nekik?

Lucy ekkor egyszerre észbe kapott. Szólnia kellett volna Dumbledore-nak, rögtön figyelmeztetnie kellett volna… De csak Harry járt a fejében… Mindegy, most szólhat Mordonnak…

- Van egy halálfaló itt, a Roxfortban! - jelentette ki. - Itt van egy halálfaló! Ő dobta bele Harry nevét a Tűz Serlegébe, ő intézte úgy, hogy győzzön…

Harry fel akart állni, de Mordon és Lucy visszanyomták a székbe.

- Pihenned kell, Harry - suttogta Lucy, majd Mordonhoz fordult. - Professzor úr, meg kell keresnünk azt a halálfalót! Szóljon Dumbledore-nak, még nem járhat messze…

- Tudom, hogy ki az a halálfaló - szólt csendesen Mordon.

- Karkarov? - vágta rá mohón Harry. - Hol van? Elfogták? Bezárták?

- Karkarov? - Mordon sötéten felnevetett. - Karkarov rögtön elmenekült, amint felizzott a Sötét Jegy a karján. Ő nem siet a nagyúr fogadására - túl sok hívét árulta el ahhoz… De nem fog messzire jutni. A Sötét Nagyúr megtalálja az ellenségeit. Megvannak hozzá a módszerei.

- Karkarov elmenekült? - kerekedett el Lucy szeme. - De hát akkor… nem ő dobta bele Harry nevét a Tűz Serlegébe?

- Nem - felelte lassan Mordon. - Nem ő. Én dobtam bele.

Lucy első gondolata az volt, hogy nem is válaszol erre a képtelen kijelentésre. Végül mégis megszólalt:

- Ez nem igaz.

- Nem maga tette… - hebegte Harry. - Az nem lehet…

- Pedig elhihetitek, hogy én voltam. - Mordon mágikus szeme most az ajtóra szegeződött. Lucy tudta, miért: megnézte, nem hallgatózik-e valaki odakint. Egyúttal előhúzta a pálcáját, és Harryre szegezte. Lucy rögtön a pálcája után kapott, de Mordon csak sötéten mosolygott.

- Próbáld csak meg; előbb ölöm meg őt, minthogy megfognád a pálcád.

Lucy erre lassan leengedte a kezét, és a teste felével igyekezett beállni Harry elé. Túl volt már azon, hogy okokon és következményeken gondolkodjon. Egyetlen ösztön munkált benne - megvédeni Harryt bármi áron.

- Szóval megbocsátott nekik? - kérdezte Mordon Harrytől. - Megbocsátott azoknak, akik megúszták az Azkabant?

- Tessék?

Harry megzavarodva meredt a rászegeződő pálcára.

- Azt kérdeztem - ismételte fenyeget-halkan Mordon -, hogy megbocsátott-e a söpredéknek, akik sose keresték őt. Azoknak a gyáva árulóknak, akik még az Azkabant se vállalták érte. A becstelen, hitvány aljanépnek, akik csak arra voltak jók, hogy álarc mögé bújva bohóckodjanak a Világkupadöntőn, de százfelé futottak, amikor felküldtem az égre a Sötét Jegyet!

- Maga… mi ez az őrültség?

- Hisz mondtam, Harry… megmondtam neked. Az én szememben nincs gyűlöletesebb emberfajta, mint azok a halálfalók, akik kegyelmet könyörögtek ki maguknak. Akik akkor hagyták cserben urukat, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna rájuk. Azt hittem, a Sötét Nagyúr megbünteti őket. Azt hittem, megkínozza őket. Mondd, hogy ordítottak kínjukban, Harry… - Mordon arca eszelős mosolyba torzult. - Mondd, hogy az arcukba vágta, hogy én, és csakis én maradtam hűséges hozzá… Én tettem kockára az életemet azért, hogy teljesüljön a nagyúr leghőbb vágya… hogy megkapjon téged.

- Nem maga… az nem lehet, hogy maga…

- Harry - szólalt meg jeges hangon Lucy. Úgy meredt Mordonra, mint a legvisszataszítóbb lényre a földön. - Egy pálcát szegez rád. Szerintem nagyon is elhiheted, hogy ő volt.

Mordon eszelősen vigyorgott.

- Ahogy látom, a húgodnak több esze van, mint neked - mondta. - Szerinted ki nevezett be téged, mint egy negyedik iskola képviselőjét? Én. Ki ijesztett el mindenkit, aki bántani akart, vagy a győzelmed útjába állhatott? Én. Ki vette rá Hagridot, hogy mutassa meg neked a sárkányokat? Én. Ki vezetett rá az egyetlen módszerre, ami szóba jöhetett a sárkány ellen? Én.

Mordon mágikus szeme elfordult az ajtóról, és Harryre szegeződött. A ferde száj soha nem látott vigyorba torzult.

- Nem volt könnyű feltűnés nélkül végigsegíteni téged a próbákon, Harry. Minden csepp ravaszságomra szükség volt hozzá, hogy ne lássák meg a kezem nyomát a sikereden. Dumbledore gyanút fogott volna, ha túl könnyen veszed az akadályokat. A labirintusig el kellett jutnod, s azt se bántam, hogy előnnyel indulsz - tudtam, hogy ha már ott vagy, félreállíthatom a többi bajnokot, hogy szabad utad legyen. De még a butaságoddal is meg kellett küzdenem. A második próba… akkor tényleg féltem tőle, hogy elvérzünk. Figyeltelek, Potter. Tudtam, hogy nem jöttél rá a tojás titkára, újra be kellett hát segítenem…

- Az nem maga volt… - szólt közbe rekedten Harry. - Cedrictől kaptam az ötletet…

- És ki mondta meg Cedricnek, hogy a víz alatt kell kinyitni a tojást? Én. Bíztam benne, hogy továbbítja neked az információt. A becsületes embereket nagyon könnyű rászedni, Potter. Biztosra vettem; hogy Cedric meg akarja majd hálálni a sárkányos információt, és nem is tévedtem. De még így is, még így is úgy tűnt, kudarcot vallasz. Végig rajtad tartottam a szemem… Napokig ültél a könyvtárban. Nem vetted észre, hogy a könyv, amire szükséged lett volna, végig ott volt a hálószobádban? Én tettem róla, hogy ott legyen, odaadtam a Longbottom fiúnak, nem emlékszel? A Földközi-tenger mágikus vízinövényei és tulajdonságaik. Abból megtudhattad volna, mire jó a varangydudva. Arra számítottam, hogy kérdezősködni fogsz, mindenkitől segítséget kérsz. Longbottom fejből tudta a megoldást. De te nem kérdeztél meg senkit… a büszkeséged, az önfejűséged mindent elronthatott volna.

- Mit tehettem hát? Egy másik ártatlan lényt használtam szócsövemnek. A bálon említettél nekem egy házimanót, akitől karácsonyi ajándékot kaptál. Üzentem a manónak, hogy jöjjön fel néhány kimosni való talárért a tanári szobába, aztán jó hangosan beszélgetni kezdtem McGalagony professzorral a túszokról meg arról, hogy Potter vajon varangydudvát fog-e használni. A kis barátod első útja Piton tárolószekrényéhez vezetett. Aztán rohant megkeresni téged…

Mordon még mindig Harry szívére szegezte pálcáját, mire Lucy egy lépéssel oldalra mozdult, hogy kicsit nagyobb részt takarjon ki Harryből. Mordon válla fölött átpillantva a lány ködös alakokat pillantott meg a malíciamutató tükrében.

- Olyan sokáig voltál a víz alatt, hogy már azt hittem, megfulladtál - folytatta Mordon. - De Dumbledore szerencsére nemeslelkűségnek ítélte a maflaságodat, és magas pontszámmal jutalmazott. Újra fellélegezhettem.

- Ma este a labirintusban se lett volna ilyen könnyű dolgod nélkülem. Ott járkáltam az útvesztő körül, átláttam a külső sövényfalakon, és jó néhány akadályt félre tudtam átkozni az utadból. Fleur Delacourt elkábítottam, mikor találkoztam vele. Krumra ráküldtem az Imperius-átkot, hogy intézze el Diggoryt, és neked zöld utad legyen a célig.

Harry még mindig hitetlenül meredt Mordonra. Az alakok a malíciamutatóban egyre élesebb körvonalakat öltöttek. Lucy három közeledő ember alakját vette ki a tükörben. Mordon azonban nem fordult hátra, s mágikus szeme is végig Harryt fürkészte. Lucy magában azon imádkozott, hogy az alakok időben érjenek el ide.

- A Sötét Nagyúr nem tudott megölni téged, Potter, pedig ez volt minden vágya - suttogta Mordon. - Sejtheted, milyen hálás lesz nekem, ha megtudja; hogy elvégeztem helyette a feladatot. Megszereztelek neki téged, újjászületése legfontosabb kellékét - aztán meg is öltelek a kedvéért. Azután veled is végzek, Lucy - nézett mágikus szemével egy pillanatra a lányra, mire Lucy lekapta tekintetét a malíciamutatóról, nehogy Mordon gyanút fogjon. - Olyan jutalomban lesz részem, mint senki másnak a halálfalók közül. A nagyúr legmegbecsültebb, legkitüntetettebb kegyeltje leszek… Kedvesebb leszek neki, mintha a tulajdon fia lennék…

Mordon természetes szeme kiguvadt, a mágikus pedig Lucyra meredt. Az ajtó zárva volt, s Lucy tudta, hogy hiába kotorászna a pálcája után, mert Mordon azonnal megölné Harryt… Egyetlen esélyük a malíciamutatóban feltűnő alakok voltak.

Mordon most már végképp átadta magát eszelős mámorának. Sóvárgó kísértetként tornyosult Harry és Lucy fölé.

- A Sötét Nagyúrnak és nekem sok közös vonásunk van. Mindkettőnknek csalódnunk kellett az apánkban… mélyen csalódnunk. Mindketten elszenvedtük azt a megaláztatást, hogy hitvány apáink nevét kell viselnünk. És mindketten részesültünk abban az örömben… abban a gyönyörben, hogy a Sötét Rend nevében végezhessünk vele…

- Maga elmebeteg…- bukott ki a szó Lucyból. - Maga őrült!

- Őrült lennék? - harsogta lázas izgalommal Mordon. - Majd meglátjuk! Majd meglátjuk, ki az őrült, most hogy a Sötét Nagyúr visszatért, és én ott harcolok majd az oldalán! Visszatért, Harry és Lucy Potter, nem tudtátok megölni őt! És most - én öllek meg titeket!

Mordon felemelte a pálcát, szólásra nyitotta száját, Harry a talárja zsebéhez kapott, Lucy pedig azonnal a testvére előtt termett…

- Stupor!

Vakító vörös villanás töltötte be a szobát, s az ajtó hatalmas robajjal betört…

Mordon hátratántorodott, és elterült a padlón. Lucy, aki még mindig arra nézett, ahol Mordon arca volt, most megpillantotta a malíciamutatóban Albus Dumbledore-t, Pitont és McGalagony professzort. Megfordult, és látta, hogy a három tanár az ajtóban áll, előreszegezett pálcával.

Lucy ebben a percben megértette, hogyan lehetett Dumbledore az egyetlen varázsló, akitől Voldemort tartott. Az arc, amely most az ájult Mordon felé fordult, a legiszonyúbb varázslatnál is rémisztőbb volt. Nyoma sem volt rajta jóságos mosolynak, a félholdlencsék mögött ülő szempár nem hunyorgott derűs-cinkosan, mint máskor. Dumbledore arca tomboló haragot tükrözött, s mintha perzselő forróságot árasztott volna a teste, úgy sugárzott belőle a pusztító erő.

Dumbledore belépett a szobába, és lábával a hátára fordította az alélt Mordont, hogy látni lehessen az arcát. Piton követte őt, és belenézett a malíciamutatóba. A tükörben még mindig ott volt a három arc.

McGalagony professzor nyomban Harryhez és Lucyhoz lépett.

- Jöjjenek - suttogta, s pengevékony ajka úgy remegett, mintha a sírás kerülgetné. - Jöjjenek… megyünk a gyengélkedőre…

- Nem - szólt szigorúan Dumbledore.

- Dumbledore, nézzen rájuk… eleget szenvedtek már ma éjjel…

- Itt maradnak, Minerva, mert meg kell érteniük, mi történt - jelentette ki Dumbledore. - A megértés hozzásegít az elfogadáshoz, az elfogadás pedig a gyógyulás feltétele. Meg kell tudniuk, ki miatt kellett elszenvedniük ezt a tortúrát, és miért.

- Mordon… - szólt Harry. - Hogy lehetett Mordon a tettes?

- Ez nem Alastor Mordon - felelte halkan Dumbledore. - Ti nem ismeritek Alastor Mordont. Az igazi Mordon a történtek után nem vitt volna el titeket a közelemből. Amint elindult veletek, átláttam rajta - és követtem.

Dumbledore Mordon ernyedt teste fölé hajolt. Belenyúlt a férfi talárja zsebébe, és kivett belőle egy kulcscsomót, valamint Mordon laposüvegét. Azután Pitonhoz és McGalagonyhoz fordult.

- Perselus, kérem, vegye magához a legerősebb igazságszérumot, amit a készleteiben talál, azután menjen le a konyhába, és hozza fel ide a Winky nevű házimanót. Minerva, legyen szíves, menjen le Hagrid kunyhójához. A tökágyásban talál egy nagy fekete kutyát. Kísérje fel a szobámba, mondja meg neki, hogy hamarosan megyek, azután jöjjön vissza.

Piton és McGalagony egy szemrebbenéssel sem jelezték, hogy furcsának találnák ezeket az utasításokat. Szó nélkül sarkon fordultak, és távoztak. Dumbledore odalépett a hét zárral felszerelt ládához, bedugott egy kulcsot az első zárba, és kinyitotta a ládát. Az színültig tele volt varázskönyvekkel. Dumbledore lehajtotta a láda tetejét, majd kulcsot dugott a második zárba, és újra kinyitotta a ládát. A könyvek eltűntek; a ládában ezúttal egy halom törött gyanuszkóp, néhány pergamenlap és penna valamint egy ezüstös színű ruhadarab volt - talán egy láthatatlanná tévő köpeny. Lucy ámulva figyelte Dumbledore tevékenykedését. Az igazgató rendre kinyitotta a harmadik, a negyedik, az ötödik meg a hatodik zárat is, s a láda minden alkalommal más és más tartalmat mutatott. Végül sorra került a hetedik zár. Dumbledore felhajtotta a láda tetejét - Harry felkiáltott meglepetésében, míg Lucy eltátotta a száját.

A láda feneke eltűnt; falai kútkáva módjára vették körül egy veremszerű föld alatti helyiség lejáratát. A verem alján, három méter mélyen, egy lesoványodott, alvó ember feküdt: az igazi Rémszem Mordon. Falába nem volt rajta, mágikus szemének ürege üresnek tűnt a csukott szemhéj mögött, s egész fürtök hiányoztak ősz hajából. Lucy felváltva meredt a ládában alvó és a szoba padlóján heverő Mordonra.

Dumbledore bemászott a ládába, leugrott a verembe, és az alvó Mordon fölé hajolt.

- Elkábították… az Imperius-átok hatása alatt áll… elgyengült - foglalta össze vizsgálata eredményét. - Persze fontos volt, hogy életben maradjon. Lucy, dobd le a szélhámos köpenyét, Alastor átfagyott. Madam Pomfreynek gondjaiba kell majd vennie, de úgy tűnik, nincs közvetlen életveszélyben.

Lucy ledobta a köpenyt, Dumbledore pedig gondosan betakargatta vele Mordont. Azután kimászott a veremből; felemelte az íróasztalról Mordon laposüvegét, lecsavarta róla a kupakot, és szájával lefelé fordította a flaskát. Abból sűrű, ragacsos, sárga folyadék csöpögött a padlóra.

- Százfűlé-főzet - szólt Dumbledore. - Az ilyen ötletre mondják, hogy egyszerű, mégis nagyszerű. Mordon tényleg kizárólag a laposüvegéből iszik, ezt mindenki tudja róla. A főzet elkészítéséhez a csalónak természetesen szüksége volt az igazi Mordonra. Nézzétek meg a haját… - Dumbledore lenézett a veremben alvó aurorra. - A csaló mindig levágott belőle egy keveset, valahányszor újabb adag bájitalt kellett főznie. Hiszen minden órában le kell nyelnie belőle egy kortyot. Hanem gyanítom, hogy az utóbbi órák izgalmai közepette a mi ál-Mordonunk elfelejtette bevenni a gyógyszerét… hamarosan kiderül.

Dumbledore kihúzta az íróasztal mögött álló széket, leült, és a padlón heverő Mordonra függesztette tekintetét. Harry és Lucy ugyanígy tettek; Lucy beállt Harry széke mögé és a fiú vállára tette a kezét. A várakozás hosszú, néma percei következtek…

Aztán a földön fekvő férfi arca egyszer csak valóban változni kezdett. A sebhelyek eltűntek, a bőr kisimult, a csonka orr hiányzó része visszanőtt, majd az egész orr zsugorodni kezdett. A sörényszerű ősz haj nagyrészt visszahúzódott a fejbőrbe, és szalmaszínűvé vált. A faláb a padlóra koppant, ahogy kilökte helyéből a visszanövő igazi láb, s ugyanez történt a mágikus szemmel - kifordult üregéből, és elgurult a padlón, de továbbra is vadul pörgött-forgott.

Mikor az átváltozás befejeződött, egy sápadt, kissé szeplős, szőke férfi feküdt a szoba közepén. Lucy felismerte; Dumbledore merengőjében látta őt. Látta viaskodni a dementorokkal, látta rimánkodni Mr Kupornak… csak az emlékben az arca még sokkal fiatalabb volt.

Szapora léptek hangzottak fel a folyosón. Piton tért vissza, Winkyvel a sarkában, s utánuk néhány másodperccel McGalagony professzor is befutott.

Pitonnak a földbe gyökerezett a lába a megrökönyödéstől.

- Kupor! - szólt. - Ez Barty Kupor!

- Szentséges ég…! - hebegte McGalagony, aki szintúgy megtorpant az ajtóban.

Az ápolatlan, piszkos Winky kilesett Piton lába mögül, hogy megnézze a földön fekvő férfit - aztán eltátotta a száját, és felsikoltott.

- Barty gazdám, Barty gazdám, hogy kerülsz ide, uram!?

Azzal odarohant a férfihoz, és a mellkasára vetette magát.

- Megölték! Megölték! Megölték a gazdám fiát!

- Csak elkábítottuk, Winky - nyugtatta meg Dumbledore. - Állj félre, kérlek. Itt van az igazságszérum, Perselus?

Piton átnyújtott Dumbledore-nak egy kis üveg víztiszta folyadékot - a Veritaserumot, amivel annak idején Harryt és Lucyt fenyegette. Dumbledore felállt, ülő helyzetbe emelte az elkábított férfit, és nekitámasztotta őt a falnak a malíciamutató alatt, amelyből még mindig Dumbledore, Piton és McGalagony néma képmásai meredtek rájuk. Winky nem mozdult a helyéről. Ott térdelt, arcát a kezébe temetve. Dumbledore kinyitotta a férfi száját, és beleöntött három cseppet a Veritaserumból. Azután a férfi mellkasának szegezte pálcáját, és így szólt:

- Stimula.

Kupor fia kinyitotta a szemét. Arcán kábult, bamba kifejezés ült, szeme a semmibe meredt.

- Hall engem? - kérdezte csendesen Dumbledore. A férfi szempillája megrebbent.

- Igen - motyogta.

- Szeretném, ha elmondaná, hogyan került ide - folytatta Dumbledore. - Mondja el, hogyan szökött meg az Azkabanból.

Kupor szaggatottan, mélyen lélegzett, és kifejezéstelen hangon, gépiesen beszélni kezdett:

- Anyám mentett meg. Tudta, hogy meg fog halni. Rábeszélte apámat, hogy hozzanak ki. Ez volt az utolsó kívánsága. Apám sosem szeretett engem, de anyámat nagyon szerette. Beleegyezett. Bejöttek hozzám a börtönbe. Olyan Százfűlé-főzetet adtak nekem, amibe anyám hajszálát keverték. Anyám olyan főzetet vett be, amiben az én hajam volt. Felvettük egymás alakját.

Winky remegő tagokkal rázta a fejét.

- Ne mondjon többet Barty gazdám, ne mondjon többet! Uram bajt hoz az apja fejére!

Kupor azonban újra nagy levegőt vett, és folytatta gépies monológját.

- A dementorok vakok. Csak annyit érzékeltek, hogy egy egészséges és egy beteg ember érkezett. Aztán egy egészséges és egy beteg ember távozott. Az apám kicsempészett engem. Azért kellett álcáznia, nehogy a többi rab felismerjen kifelé menet.

- Anyám meghalt az Azkabanban. Óvatosságból végig itta a Százfűlé-főzetet. Az én külsőmet viselte, mikor eltemették. Mindenki azt hitte, én haltam meg.

A férfi szeme megrebbent.

- És mit csinált magával az apja, miután hazavitte? - kérdezte halkan Dumbledore.

- Megrendezte anyám halálát. Csendes temetés. A sír üres. A házimanó ápolt, és én felgyógyultam. Azután rejtegetni kellett engem. Meg kellett fékezni engem. Az apám varázslatokkal tartott vissza. Miután megerősödtem, meg akartam keresni uramat… Vissza akartam térni hozzá.

- Hogyan fékezte meg az apja? - kérdezte Dumbledore.

- Az Imperius-átokkal - felelte Kupor. - Apám akarata kormányzott. Éjjel-nappal láthatatlanná tévő köpenyt kellett viselnem. A házimanó mindig velem volt. Felügyelt rám és gondomat viselte. Megsajnált. Rávette apámat, hogy néha jutalmazzon meg a jó magaviseletemért.

- Barty gazdám, Barty gazdám! - sipította Winky a tenyerén át. - Ezt nem szabad elmondani, ebből baj lesz…

- Tudomást szerzett róla bárki is, hogy maga él? - kérdezte duruzsoló hangon Dumbledore. - Tudta valaki az apján és a manón kívül?

- Igen - válaszolta Kupor, s szeme ismét megrebbent. - Egy boszorkány a minisztériumból. Bertha Jorkins. Eljött hozzánk, hogy aláírasson apámmal néhány iratot. Apám nem volt otthon. Winky bevezette a boszorkányt, azután visszatért hozzám a konyhába. Bertha Jorkins meghallotta, hogy Winky beszél valakihez. Leselkedett. Nem látott engem, de Winky szavaiból rájött, hogy én vagyok az, láthatatlanná tévő köpenyben. Apám hazaért. A boszorkány kérdőre vonta. Apám nagyon erős emléktörlő bűbájt küldött rá, hogy elfelejtsen engem. Túl erőset. Azt mondta, károsodott tőle a boszorkány emlékezőképessége.

- Miért ütötte bele az orrát gazdám dolgaiba? - szipogta Winky. - Miért nem hagyott békén minket?

- Mondja el, mi történt a Kviddics Világkupa döntőjén! - szólt Dumbledore.

- Winky rábeszélte apámat, hogy engedjen el - folytatta monoton vallomását Kupor. - Hónapokig győzködte. Sok-sok éve ki sem léptem a házból. Régen szerettem a kviddicset. Hadd menjen el, mondta Winky. Kell neki egy kis levegőváltozás. Azt mondta, anyám is ezt kérné, ha élne. Azt mondta, anyám a szabadságomért adta az életét. Nem azért, hogy rabságban éljek. Végül apám beleegyezett.

- Mindent gondosan megterveztek. Apám több órával a mérkőzés előtt felkísért minket a díszpáholyba. Winkynek azt kellett mondania, foglalja apám helyét. Nekem ott kellett ülnöm láthatatlanul. Nem mozdulhattam a helyemről, amíg a díszpáholy ki nem ürül. Hogy úgy tűnjön, mintha Winky egyedül lenne. Hogy senki ne vegyen észre engem.

- De Winky nem tudta, hogy már erősebb vagyok, mint régen. Már küzdöttem apám Imperius-átka ellen. Néha már majdnem szabadnak éreztem magam. Néha már azt csináltam, amit én akartam. A díszpáholyban is ez történt. Mintha mély álomból ébredtem volna fel. Egyszerre ott találtam magam a sok ember között, egy kviddicsmérkőzésen. Előttem ült egy fiú, a zsebéből kilógott a varázspálcája. Utoljára Azkaban előtt volt pálca a kezemben. Elloptam a fiú pálcáját. Winky nem vette észre. Winkynek tériszonya van. Befogta a szemét.

- Barty gazdám rossz fiú! - suttogta Winky, s könnyek csordultak ki az ujjai között.

- Szóval ellopta a pálcát - mondta Dumbledore. - És mihez kezdett vele?

- Visszamentünk a sátorba - folytatta Kupor. - Aztán meghallottuk őket. Meghallottuk a halálfalókat. Azokat, akik nem járták meg az Azkabant. Akik nem szenvedtek a nagyúrért. Akik cserben hagyták őt. Őket nem tartották fogva, mint engem. Ők felkutathatták volna a nagyurat, de nem tették. Csak a muglikat kínozni volt bátorságuk. A hangjuk magamhoz térített. Kitisztult az elmém. Dühös voltam. Nálam volt a pálca. Meg akartam támadni őket, hogy bűnhődjenek a hűtlenségükért. Apám kiment a sátorból. Elment kiszabadítani a muglikat. Winky megrémült tőle, hogy olyan dühös vagyok. A saját mágiájával magához bilincselt. Kivonszolt a sátorból, és bevitt az erdőbe. Elvitt a halálfalók közeléből. Próbáltam ellenállni. Vissza akartam menni a táborba. Meg akartam mutatni azoknak a halálfalóknak, mit jelent a hűség a nagyúrhoz. Meg akartam büntetni őket. A lopott pálcával égre küldtem a Sötét Jegyet.

- Minisztériumi varázslók érkeztek. Kábító átkokat lőttek mindenfelé. Az egyik berepült a fák közé, ahol álltunk. Megszakadt a kapcsolat köztünk. Mindketten elkábultunk.

- Mikor rábukkantak Winkyre, apám sejtette, hogy én is ott lehetek a közelben. Átkutatta a bokrokat, és kitapogatott engem. Megvárta, hogy a többi minisztériumi varázsló elhagyja az erdőt. Akkor rám küldte az Imperius-átkot, és hazavitt. Winkyt elbocsátotta. Dühös volt rá. Winky hagyta, hogy varázspálcát szerezzek. Kis híján meg is szöktem.

Winky keservesen felzokogott.

- Most már csak ketten laktunk a házban. Apám és én. És aztán… és aztán… - Kupor lóbálni kezdte a fejét, és tébolyult vigyor terült szét arcán. - Aztán az én uram eljött értem.

- Éjjel érkezett meg hozzánk. A szolgája, Féregfark hozta a karjában. A nagyúr megtudta, hogy életben vagyok. Foglyul ejtette Bertha Jorkinst Albániában. Megkínozta őt. Sok mindent megtudott tőle. A boszorkány beszélt neki a Trimágus Tusáról. Elmondta, hogy Mordon, az öreg auror tanítani fog a Roxfortban. A nagyúr addig kínozta őt, míg meg nem tört az apám emléktörlő bűbája. Akkor a boszorkány elmondta, hogy megszöktem az Azkabanból. Hogy apám fogságban tart, mert vissza akarok menni az én uramhoz. Így a nagyúr megtudta, hogy még mindig hűséges szolgája vagyok. Talán a leghűségesebb. Kidolgozott egy tervet. Felhasználta mindazt, amit Bertha Jorkinstól megtudott. Nekem is feladatot szánt. Éjfélkor érkezett meg hozzánk. Az apám nyitott ajtót.

Kupor most még kéjesebben mosolygott, mintha élete legszebb perceit idézné fel. Winky megrendülten bámult rá az ujjai között. Már sírni se tudott a döbbenettől.

- Gyorsan történt. A nagyúr Imperius-átkot szórt apámra. Most az apám volt fogoly, kiszolgáltatott báb. A nagyúr kényszerítette rá, hogy úgy tegyen, mintha mi sem történt volna. Tovább kellett élnie az addigi életét. Én visszanyertem a szabadságomat. Magamhoz tértem. Újra az voltam, aki régen.

- És mire kérte meg magát Voldemort nagyúr? - folytatta a kihallgatást Dumbledore.

- Megkérdezte, kész vagyok-e mindent kockára tenni érte. Igennel válaszoltam. Az volt az álmom, a leghőbb vágyam, hogy szolgáljam az én uramat. A nagyúr azt mondta, küldenie kell egy embert a Roxfortba. Egy hű szolgát, aki feltűnés nélkül átsegíti Harry Pottert a Trimágus Tusa próbáin. Aki vigyáz Harry Potterre, és elintézi, hogy Potter szerezze meg a Trimágus Kupát. A serlegből zsupszkulcsot kellett csinálni, ami az én uramhoz röpíti azt, aki elsőként megérinti. De előbb…

- Szükség volt Alastor Mordonra - fejezte be helyette Dumbledore. Hangja higgadtan csengett, de kék szeme lángolt az indulattól.

- Együtt csináltuk Féregfarkkal. Előre elkészítettük a Százfűlé-főzetet. Elmentünk Mordon házához. Mordon védekezett. Nagy zajt csapott. Még épp idejében sikerült ártalmatlanná tennünk. Elrejtettük a saját varázsládájában. A hajából egy keveset belekevertünk a Százfűlé-főzetbe. Megittam a főzetet, és Mordon másolata lettem. Elvettem a lábát és a szemét. Én fogadtam Arthur Weasleyt, mikor megérkezett, hogy megnyugtassa a muglikat, akik hallották a zajt. Előtte elvarázsoltam néhány szeméttartályt, hogy guruljanak a kertben. Azt mondtam Arthur Weasleynek, hogy idegenek jártak a kertben, és azok riasztották a szeméttartályokat. Aztán beraktam Mordon ruháit és álságdetektorait a ládába, és elutaztam a Roxfortba. Életben tartottam Mordont, és az Imperius-átokkal uralkodtam felette. Ki kellett kérdeznem. Mindent meg kellett tudnom a múltjáról. Meg kellett tanulnom a szokásait. Tudtam, hogy csak úgy téveszthetem meg Dumbledore-t. Ezenkívül a hajára is szükségem volt, a Százfűlé-főzethez. A többi hozzávalót könnyű volt megszerezni. Bumszalagbőrt a pincéből loptam. A bájitalok mestere rám talált a szobájában. Azt mondtam neki, parancsom van rá, hogy átkutassam a szobát.

- És mit csinált Féregfark, miután foglyul ejtették Mordont? - kérdezte Dumbledore.

- Féregfark visszatért apám házába, hogy tovább gondozza az én uramat és felügyeljen apámra.

- De az apja megszökött - jegyezte meg Dumbledore.

- Igen. Lázadozni kezdett az Imperius-átok ellen, csakúgy, mint én. Voltakidőszakok, amikor tudatánál volt. A nagyúr úgy ítélte meg, hogy veszélyes lehet, ha elhagyja a házat. Attól fogva levélben küldte el az utasításait a minisztériumba. Meg kellett írnia, hogy beteg. Féregfark azonban nem volt elég éber. Az apám megszökött. Az én uram tudta, hogy a Roxfortba indult. Tudta, hogy apám figyelmeztetni akarja Dumbledore-t. Be akarja vallani neki, hogy kicsempészett engem az Azkabanból.

- A nagyúr értesített engem apám szökéséről. Azt írta, mindenáron fel kelltartóztatnom apámat. Így hát vártam és résen voltam. Használtam a térképet, amit Harry Pottertől szereztem. A térképet, ami majdnem a vesztemet okozta.

- Miféle térképről beszél? - kérdezte Dumbledore.

- Potter térképéről. A Roxfort térképéről. Potter meglátott rajta engem. Látta, amikor lementem Piton szobájába alapanyagokért a Százfűlé-főzethez. Azt hitte rólam, az apám vagyok, mert a keresztnevünk is egyezik. Aznap éjjel megszereztem Pottertől a térképet. Elmondtam neki, hogy az apám gyűlöli a sötét varázslókat. Potter azt hitte, apám Pitont gyanúsítja.

- Egy hétig vártam apám érkezésére. Végül egy este a térkép megmutatta, hogy belépett a birtokra. Felvettem a láthatatlanná tévő köpenyemet, és lementem elé. A Tiltott Rengeteg szélén vártam. Megjelent Potter és Krum. Tovább vártam. Pottert nem bánthattam. A nagyúrnak szüksége volt rá. Aztán Potter elszaladt Dumbledore-ért. Akkor elkábítottam Krumot, és megöltem apámat.

- Neeeeem! - visított fel Winky. - Barty gazdám, Barty gazdám, miket beszélsz!?

- Megölte az apját - visszhangozta halkan Dumbledore. - Mit csinált a holttesttel?

- Bevittem az erdőbe. Letakartam a láthatatlanná tévő köpennyel. A térkép nálam volt. Figyeltem rajta Pottert. Beszaladt a kastélyba. Találkozott Pitonnal. Aztán Potter és Dumbledore elhagyták a kastélyt. Kijöttem az erdőből, és mögéjük kerültem. Odamentem hozzájuk. Azt mondtam Dumbledore-nak, hogy Piton értesített a történtekről.

- Dumbledore elküldött, hogy keressem meg az apámat. Visszamentem apám holttestéhez. Figyeltem a térképet. Mikor mindenki elment, transzformáltam a holttestet. Egyetlen csontot csináltam belőle… Újra felöltöttem a láthatatlanná tévő köpenyt. A csontot eltemettem a frissen felásott földbe, Hagrid kunyhója előtt.

Kupor elhallgatott, s egy ideig csak Winky zokogása törte meg a csendet.

Végül Dumbledore szólalt meg:

- És ma este…

- Vacsora előtt felajánlottam, hogy beviszem a Trimágus Kupát a labirintusba - suttogta Barty Kupor. - Zsupszkulccsá varázsoltam a serleget. Minden a nagyúr terve szerint történt. Az én uram visszatért, és nekem olyan jutalomban lesz részem, amiről mások álmodni sem mernek.

Kupor arcán még egyszer felvillant az eszelős mosoly, s míg Winky jajveszékelve a földre vetette magát mellette, szeme fennakadt és feje a vállára bukott.

Dumbledore felállt, és megvetően végignézett Barty Kuporon. Aztán felemelte varázspálcáját, s egy szempillantás alatt erős kötelek tekeredtek Barty Kupor testére.

Dumbledore most McGalagonyhoz fordult.

- Minerva, megkérhetem, hogy őrködjön itt, amíg felmegyünk Harryvel és Lucyval?

- Hogyne. - McGalagony arcán olyan émelygő undor ült, mintha azt kellett volna végignéznie, hogy Kupor telehányja a szobát. Mikor azonban előhúzta és a férfira szegezte pálcáját, meg se rezzent a keze.

- Perselus! - folytatta Dumbledore, Pitonra pillantva -, kérem, küldje le Madam Pomfreyt. Alastor Mordonnak gyógykezelésre van szüksége. Azután menjen le a parkba, keresse meg Cornelius Caramelt, és kísérje ide. Bizonyára ő is ki akarja hallgatni Kuport. Mondja meg neki, hogy ha szüksége van rám, fél óra múlva a gyengélkedőn leszek.

Piton bólintott, és elsietett.

- Harry? Lucy? - szólt szelíden Dumbledore.

Harry felállt, de nyomban megtántorodott. Remegett is, mintha rázná a hideg. Dumbledore és Lucy megfogták a karját, és kitámogatták a fiút a sötét folyosóra.

- Szeretném, ha feljönnétek velem a dolgozószobámba - szólt a professzor, mikor egy átjáróhoz értek. - Sirius ott vár minket.

Harry és Lucy bólintottak. Zsibbadt kábulat szállt Lucy agyára; úgy érezte, mintha egy álomban járna - de ez most nem zavarta, sőt örült neki. Nem akarta felidézni, mi történt vele, mióta a tüzes fájdalom után Harry elméjében találta magát. Nem akarta nézegetni az élénk és éles emlékképeket, amelyek végtelenített diaműsorként villogtak a fejében. Rémszem Mordon a ládaverem fenekén. Féregfark a földön, csonka karját ölelgetve. Voldemort, amint kegyetlenül mosolyogva a szemébe bámul. Cedric… holtan… Cedric, amint visszaküldeti Harryvel a testét a szüleinek…

- Igazgató úr… - motyogta Harry. - Hol vannak Cedric szülei?

- Bimba professzornál - felelte Dumbledore. Hangja, mely Barty Kupor kihallgatása alatt végig higgadtan, szenvtelenül csengett, most kissé megremegett. - Ő volt Cedric házvezető tanára. Ő ismerte legjobban a fiút.

Megérkeztek a kőszörny elé. Dumbledore kimondta a jelszót, a szobor félreugrott, és a felvonólépcső felvitte őket a tölgyfa ajtóhoz. Dumbledore benyitott a dolgozószobába.

Sirius ott állt a szobában. Arca éppen olyan sápadt és beesett volt, mint annak idején, miután megszökött az Azkabanból. Villámgyorsan az érkezők előtt termett.

- Harry, Lucy, nem esett bajotok? Tudtam… tudtam, hogy valami ilyesmi… Mi történt?

Remegett a keze, ahogy Harryt az íróasztal előtt álló székhez vezette. Lucy most, a keresztapja látványának hatására egyszer csak összetört - zokogás tört fel a mellkasából, olyan mélyről, mintha a gyomrából jött volna. Amint Harry leült, Lucy a padlóra roskadt, a kezébe temette az arcát és némán zokogott. A rengeteg sokk, ami az elmúlt órákban érte, most egyszerre szakadt a vállára és folyamatosan az kattogott az agyában, hogy mi lett volna, ha Harrynek nem sikerül, ha ő, Lucy úgy ébred fel, hogy látta, ahogy a halál elragadja a testvérét…

Gyengéd, de csontsovány kezek ölelték át és Lucy Sirius vállába temette az arcát, miközben a folyamatos zokogás hullámokra szakadt és a lányt légszomj kezdte kínozni. Egy harmadik kéz ekkor erőtlenül végigsimított a haján.

- Itt vagyok, Lucy - mondta Harry. - Itt vagyok, túléltem… Te mondtad, hogy vége van…

Lucy válaszolni akart, de képtelen volt megszólalni.

- Mi történt? - ismételte Sirius türelmetlenül.

Dumbledore elmondott neki mindent, amit Barty Kuportól hallottak. Lucy csak fél füllel hallgatta. Lassan megnyugodott, de minden csontja sajgott a kimerültségtől, s nem vágyott másra, mint hogy békén hagyják, hogy ott Siriusnak dőlve elnyomhassa az álom, hogy többé nem kelljen semmire gondolnia, semmit éreznie.

Halk szárnysuhogást hallott. Fawkes, a főnixmadár szárnyra kapott, átrepült a szobán, és leszállt Harry térdére.

- Szervusz, Fawkes - mormolta Harry, és megsimogatta a madár piros és arany tollait. Fawkes békésen hunyorgott a fiúra.

Dumbledore beszámolója végére ért. Leült Harryvel szemben, az íróasztal mögé, és a fiúra szegezte a szemét. Lucyt Sirius lassan talpra segítette és leültette a másik székre. A lány fázott most, hogy a keresztapja testének melege többé nem volt a közelében, de egyszerre felnézett Dumbledore-ra és hirtelen minden külső tényezőről megfeledkezett. Tudta, mi jön most. Dumbledore ki fogja kérdezni őket… Azt kéri majd, hogy idézzék fel az emlékeket.

- Harry, el kell mondanod, mi történt, miután megérintetted a zsupszkulcsot az útvesztőben - szólt Dumbledore. - Neked pedig, Lucy, el kell mondanod, mit éltél át, miután összeestél és elájultál.

- Nem érünk rá holnap beszélni erről? - mordult fel ingerülten Sirius. Ott állt a két szék között, s egyik kezét Harry, a másikat pedig Lucy vállán tartotta. - Hagyja őket aludni. Hadd pihenjék ki magukat.

Harry és Lucy végtelenül hálásak voltak keresztapjuknak, de Dumbledore eleresztette a füle mellett Sirius szavait. Előredőlt a székben a két Potter felé. Lucy belenézett az égszínkék szempárba. Dumbledore szelíden folytatta:

- Ha tudnám, hogy jót teszek vele, hogy későbbre halasszátok a percet, mikor el kell gondolkodnotok azon, ami ma éjjel történt, nos, hidd el, engedném. De nem tennék jót vele. Ha csak tompítjuk a fájdalmat, az még kínzóbb lesz, mikor visszatér. Bátrabbnak és erősebbnek bizonyultatok, mint bárki feltételezte rólatok. Arra kérlek, legyetek most is erősek. Mondjátok el, mi történt az éjjel.

A főnix halk, trillázó hangot hallatott. A dallam ott rezgett a levegőben, s Lucy úgy érezte, mintha egy csepp forró folyadék csorogna le a torkán, átmelegítve, megerősítve őt.

Harry nagy levegőt vett, és belefogott a történetbe. Miközben beszélt, Lucy előtt látomásszerűen megjelentek az éjszakai jelenetek, mintha azokat ő is látta volna. Látta a Voldemortot újjáélesztő főzet szikrázó felszínét; látta, amint halálfalók hoppanálnak a sírok között; látta Cedric élettelen testét, és mellette a Trimágus Kupát.

Sirius, aki továbbra is a két testvér vállán tartotta a kezét, néhányszor felszusszant, mintha közbe akarna szólni, de Dumbledore mindannyiszor felemelte a kezét, és csendre intette.

Mikor Harry ahhoz a részhez ért, hogy Féregfark megvágta a karját a tőrrel, Sirius felmordult, Dumbledore pedig felpattant a székéből - olyan lendülettel, hogy Harry és Lucy összerezzentek. Dumbledore megkerülte az íróasztalt, és megkérte Harryt, hogy nyújtsa ki a karját. Harry engedelmeskedett, és megmutatta a vágást a könyökhajlatában.

- Azt mondta, az én véremtől erősebb lesz, mint másétól - magyarázta Dumbledore-nak. - Azt mondta, így ő is megkapja a védelmet, amit… amit az anyám rám hagyott. És így is volt - később megérintett, és nem fájt neki. Megérintette az arcomat.

Lucy meghökkenve látta, hogy Dumbledore szeme diadalmasan megvillan. Aztán rájött, hogy bizonyára tévedett; miután az igazgató visszatért íróasztala mögé, egy öreg és fáradt ember nézett rá és a testvérére.

- Értem… - szólt, és visszaült a székébe. - Ezt az akadályt tehát legyőzte. Folytasd, kérlek.

Harry beszámolt róla, hogyan kelt ki Voldemort az üstből, és amennyire csak tudta, felidézte a beszédet, amit Voldemort a halálfalókhoz intézett. Elmondta, hogy miután Voldemort megérintette az arcát, egyszerre Lucy hangját hallotta a fejében. Dumbledore ekkor csendre intette és a lány felé fordult.

- Lucy, innen kérlek, vedd át a történetet. Meséld el, mit éreztél, hogy mi történt, mikor elájultál.

Lucy sóhajtott egyet, majd belefogott. Elmesélte, hogyan hasított a homlokába a fájdalom, hogyan égett a teste, hogyan fokozódtak a kínjai és azt, hogy amikor minden elmúlt, már Voldemort nézett vissza rá. Elmondta, hogyan beszélgettek Harryvel, hogyan foglalta neki össze a fiú, mi történt és felidézett még pár részletet Voldemort beszédéből, amit Harry kifelejtett. Elmondta, hogy ezután Féregfark eloldozta Harryt, visszaadta a fiúnak a pálcáját, Voldemort pedig kihívta párbajra.

A két pálcát összekötő arany fénysugarat említve Lucynak elszorult a torka. Próbált volna tovább beszélni, de nem tudott - az emlékek kábító áradatként öntötték el az agyát. Maga előtt látta a pálcából kibújó Cedricet, az öregembert, Bertha Jorkinst… az édesanyját… az édesapját… Oldalra nézett és látta, hogy Harry megpróbálta folytatni, de ő se tudott szavakat kiejteni.

Örültek, amikor Sirius végre megtörte a csendet.

- Összekapcsolódtak a pálcák? - szólt, és a két Potterről Dumbledore-ra nézett. - De hát miért?

Harry és Lucy is felemelték a fejüket. Dumbledore arca feszült figyelmet tükrözött.

- Priori Incantatem - dörmögte a professzor.

Pillantása találkozott Harryével és Lucyéval, s a három szempárt egy pillanatra összekötötte a megértés láthatatlan sugara.

- A varázsvisszajátszás jelensége? - kérdezte élesen Sirius.

- Pontosan - bólintott Dumbledore. - Harry pálcája és Voldemorté testvérek. A magjukat alkotó tollak egyazon főnix farkából származnak. Ennek a főnixnek a farkából - tette hozzá, a Harry térdén üldögélő madárra mutatva.

- Fawkes tolla van a pálcámban? - kérdezte álmélkodva Harry.

- Igen - felelte Dumbledore. - Négy évvel ezelőtt, miután kiléptél a boltból, Mr Ollivander azonnal megírta nekem, hogy megvetted a másik pálcát.

- Na és mi történik, ha egy pálca találkozik a testvérével? - kérdezte Sirius.

- Megzavarodnak, ha egymás ellen kell küzdeniük - válaszolt Dumbledore. - Ha a tulajdonosaik mégis párbajra kényszerítik őket… igen ritka jelenség következik be.

- Az egyik pálca arra kényszeríti a másikat, hogy az kilökje magából az elvégzett varázslatokat - méghozzá fordított sorrendben. Előbb a legutolsót… aztán sorban a korábbiakat.

Dumbledore itt kérdő pillantást vetett Harryre és Lucyra. A két testvér bólintott.

- Ez pedig azt jelenti - folytatta lassan Dumbledore -, hogy Cedric valamilyen formában visszatért.

Harry és Lucy újra bólintottak.

- Diggory életre kelt? - ráncolta a homlokát Sirius.

- Nincs varázs, amit életre kelti a holtakat - felelte komoran Dumbledore. - Nem történhetett más, mint hogy felidéződött a múlt negatív visszképe. Az élő Cedric árnyéka léphetett ki abból a pálcából… Lucy, Harry, így volt?

- Beszélt is hozzánk - szólt Harry. Hirtelen újra reszketni kezdett. - Az a… az a kísértet-Cedric vagy mi, beszélt.

- Egy visszkép volt - mondta Dumbledore -, amiben megőrződött Cedric alakja és jelleme. Gondolom, más ilyen alakok is megjelentek… Voldemort pálcájának korábbi áldozatai…

- Egy öregember - suttogta Lucy, még mindig elszorult torokkal. - Bertha Jorkins. És…

- A szüleitek? - kérdezte csendesen Dumbledore.

- Igen… - felelte Harry és Lucy egyszerre.

Sirius most olyan erősen szorította a vállukat, hogy az már fájt.

- A pálca legutóbbi gyilkosságai - bólintott Dumbledore. - Fordított időrendben. Ha fenntartjátok a kapcsolatot, még többen megjelentek volna. Most az mondjátok meg: mit csináltak ezek a visszképek?

Lucy elmesélte, hogy az árnyalakok járkálni kezdtek a fénykupola fala mentén… hogy Voldemort félt tőlük… hogy az apjuk árnyéka megmondta nekik, hogyan meneküljenek el… és hogy mi volt Cedric utolsó kívánsága.

Mikor idáig jutott a történetben, egyszerre úgy érezte, nem tudja folytatni. Siriusra nézett, és látta, hogy keresztapja a kezébe temeti az arcát, amit Harry válláról vett le. Aztán észrevette, hogy Fawkes már nem ül Harry térdén. A főnix leereszkedett a padlóra. Szép fejével nekidőlt Harry sérült lábának, és szeméből nagy, gyöngyházfényű könnycseppek hullottak a sebre, mire az begyógyult. Harry lába újra ép volt.

- Még egyszer elmondom - szólt Dumbledore, miután a főnix szárnyra kapott, és visszarepült az ajtó melletti állványra. - Bátrabbnak bizonyultatok, mint én vagy bárki más feltételezte rólatok. Ugyanolyan bátornak, mint azok voltak, akik életüket vesztették, mert harcoltak a hatalma csúcsán álló Voldemort ellen. Egy felnőtt varázsló gondját vettétek a vállatokra, és nem roskadtatok össze alatta. Végül ahhoz is volt erőtök, hogy elmondjátok, amit hallanunk kellett. Most átkísérlek titeket a gyengélkedőre. Ma éjjel ne menjetek fel a Griffendél-toronyba. Nyugalomra és egy kis álomitalra van szükségetek… Mellettük akar maradni, Sirius?

Sirius bólintott, majd felállt, és átváltozott a nagy fekete kutyává. Dumbledore-ral az élen levonultak a gyengélkedőre. Mikor az igazgató benyitott az ajtón, Harry és Lucy megpillantották Mrs Weasleyt, Billt, Ront és Hermionét - valamint Madam Pomfreyt, aki ingerültnek tűnt. Weasleyék és Hermione arról faggatták a javasasszonyt, hol vannak Lucyék és mi történt velük.

Ahogy feltűnt az ajtóban Dumbledore, Harry, Lucy és a fekete kutya négyese, egy csapásra elnémultak, majd Mrs Weasley felsikkantott.

- Harry! Ó, Lucy!

Elindult Lucyék felé, de Dumbledore az útjába állt, és nyugalomra intette.

- Molly - szólt -, kérem, figyeljen rám egy percre. Harry és Lucy szörnyű megpróbáltatásokon mentek keresztül. Azután még el is kellett mondaniuk nekem az egészet. Most csendre és nyugalomra van szükségük. Aludniuk kell. Ha úgy kívánja, itt maradhatnak mellettük - tette hozzá, Ronra, Hermionéra és Billre is kiterjesztve pillantását -, de ma ne kérdezzenek tőlük semmit. Várják meg, amíg erőre kapnak.

Mrs Weasley bólintott. Falfehér volt az arca. Azután Ronhoz, Hermionéhoz és Billhez fordult.

- Megértettétek? - sziszegett rájuk olyan szigorúan, mintha hangoskodtak volna. - Csend és nyugalom kell nekik!

- Igazgató úr - szólt Madam Pomfrey a kutya-Siriusra meredve -, megtudhatnám, hogy… hogy ez az eb…

- A kutya egy darabig Harryvel és Lucyval marad - jelentette ki fesztelenül Dumbledore. - Fegyelmezett állat, nem lesz gond vele. Harry, Lucy… megvárom, amíg lefekszetek.

Lucy kimondhatatlanul hálás volt Dumbledore-nak, amiért megkérte a látogatókat, hogy ne faggassák őket. Örült barátainak és Weasleyéknek, de érezte, hogy képtelen lenne még egyszer felidézni és szavakba önteni a szörnyű emlékeket.

- Beszélek Caramellel, azután visszajövök - szólt Dumbledore. - A diákokat holnap tájékoztatom a történtekről. Szeretném, ha addig itt maradnátok.

Azzal az igazgató távozott.

Miközben Madam Pomfrey az ágyához vezette, Harry és Lucy körülnéztek a kórteremben. A helyiség végében, a legtávolabbi ágyon ott feküdt az igazi Mordon. Falába és mágikus szeme az éjjeliszekrényen feküdt.

- Nagyon beteg? - kérdezte Harry.

- Rendbe fog jönni - felelte Madam Pomfrey. Pizsamát nyomott Harry és Lucy kezébe, összehúzta a paravánokat a két ágy előtt, elválasztva őket egymástól, és elsietett. Lucy levetkőzött, felhúzta a pizsamát, és lefeküdt. Ron, Hermione, Bill és Mrs Weasley elhúzták a paravánokat, székeket állítottak a két ágy előtt, és leültek. A fekete kutya is letelepedett Lucy ágyán. Ron és Hermione megszeppenve pislogtak rájuk, mintha félnének tőlük.

- Semmi bajunk - szólt Lucy. - Csak fáradtak vagyunk.

Mrs Weasley könnyes szemmel igazgatta az amúgy is feszes és sima lepedőt Harry ágyán.

Madam Pomfrey visszatért; egyik kezében két kelyhet, a másikban egy piros folyadékkal teli üveget tartott.

- Az egészet meg kell innotok - mondta. - Mélyen alszotok majd tőle, és nem fogtok álmodni.

Harry és Lucy elvettek egy-egy kelyhet, és belekortyoltak a folyadékba. Lucynak nyomban elnehezült a feje. Az ágy, a körülötte ülők és a fejét mellette nyugtató kutya ködbe burkolóztak; a kórterem pislákoló lámpái barátságosan hunyorgó szemeket festettek a paravánra. Lucy úgy érezte, mintha megnyílna alatta a meleg, tollas derékalj, s lassan elnyelné a testét. Nem volt már ereje elköszönni látogatóitól, se meginni a maradék álomitalt - a félig teli kehellyel a kezében elnyomta az álom.

Kialvatlanul, fáradtan ébredt fel. Nem is nyitotta ki a szemét - vissza akart süllyedni az öntudatlanságba, ott akart maradni az ágy melegében. A kórteremben félhomály volt - még mindig éjszaka lehetett, s fáradtsága is arra utalt, hogy nem aludt túl sokat.

Aztán suttogó hangokat hallott maga körül.

- Felébrednek, ha nem fogják be a szájukat!

- Miért kiabálnak? Nem érnek rá reggel megbeszélni?

Lucy kinyitotta a szemét. Bill ült, Mrs Weasley azonban felállt a székéről és mindketten az ajtóra meredtek.

- Ez Caramel hangja - suttogta. - A másik pedig Minerva McGalagony, nem? Miért veszekszenek?

Most már Lucy is hallotta; két közeledő ember hangja hallatszott be a folyosóról.

- Sajnálatos, Minerva, de megtörtént! - csattant fel az egyik hang, Cornelius Caramelé.

- Be se hozhatta volna a kastélyba! - kiabálta odakint McGalagony professzor. - Ha ezt megtudja Dumbledore…

Lucy most kicsapódó ajtó zaját hallotta. Felült az ágyban, - az ő és Harry ágya előtt ülők ezt nem vették észre, mert valamennyien az ajtó felé néztek. Lucy látta, hogy mellette Harry is felült és feltette a szemüvegét. Összenéztek, majd ők is az ajtó felé fordultak.

Caramel csörtetett be a kórterembe, nyomában McGalagony professzorral és Pitonnal.

- Hol van Dumbledore? - kérdezte türelmetlenül Caramel.

- Itt nincs, az biztos - csattant Mrs Weasley válasza. - Ez egy kórterem, miniszter úr. Legyen szíves és…

Ekkor azonban újra kinyílt az ajtó, és besietett Dumbledore.

- Mi folyik itt? - kérdezte szigorúan, Caramel és McGalagony között jártatva pillantását. - Miért háborgatják ezeket az embereket? Mire véljem ezt, Minerva - arra kértem, hogy álljon őrt Barty Kupor mellett…

- Kupor mellé többé nem kell őr! - kiabálta McGalagony. - A miniszter úr gondoskodott róla!

Lucy döbbenten nézett a tanárnőre. Még soha nem látta őt ennyire kikelni magából. McGalagony egész testében remegett; arca kipirult, keze ökölbe szorult a dühtől.

- Mikor Mr Caramel tudomást szerzett róla, hogy elfogtuk a történtekért felelős halálfalót - számolt be félhangosan Piton -, fenyegetve érezte magát személyes biztonságában. Ragaszkodott hozzá, hogy iderendeljünk egy azkabani dementort. Azzal ment fel a szobába, ahol Barty Kupor…

- Megmondtam neki, hogy ebbe az igazgató úr nem egyezne bele! - heveskedett McGalagony. - Megmondtam neki, hogy ebbe a kastélyba dementor nem teheti be a lábát, de…

- Tisztelt hölgyem! - csattant fel türelmét vesztve Caramel. - Mint mágiaügyi miniszternek, jogom van testőrt hívni, ha egy veszélyes személy kihallgatására…

McGalagony professzor azonban túlharsogta a minisztert.

- Az a szörnyeteg - rikácsolta, remegő kezével Caramelre mutatva -, amint belépett a szobába, rögtön rávetette magát Kuporra, és… és…

Lucynak jéggombóc nőtt a gyomrában. McGalagony még kereste a szavakat a történtek leírására, de Lucy magában befejezte helyette a mondatot. Tudta, mi történt: a dementor végrehajtotta Kuporon a rettegett csókot. Kiszippantotta a férfi lelkét a száján át. Kupor élőhalottá változott.

- Megérdemelte a sorsát, nem!? - harsogta nagyhangúan Caramel. - Maguk mondták, hogy emberek vére tapadt a kezéhez!

- De most már nem tud vallomást tenni, Cornelius - szólt Dumbledore. Úgy meredt Caramelre, mintha most először látná őt igazi valójában. - Nem tudja többé elmondani, miért ölte meg azokat az embereket.

- Magunktól is tudjuk, miért ölte meg őket! - handabandázott Caramel. - Dühöngő őrült volt! Minerva és Perselus elmondták: abban a rögeszmében élt, hogy Tudjukki utasításokat ad neki!

- Voldemort valóban utasításokat adott neki, Cornelius - jelentett ki Dumbledore. - A gyilkosságok mind egyetlen célt szolgáltak - azt, hogy Voldemort visszanyerje régi varázserejét.

Caramel olyan képet vágott, mintha egy hatalmas pofont kapott volna. Bambán pislogott Dumbledore-ra - szemlátomást nem akart hinni a fülének. Szaggatott hangon kérdezte:

- Tudjukki… visszatért? Képtelenség! Nevetséges! Dumbledore, térjen észhez…

- Minerva és Perselus bizonyára elmondták - szólt az igazgató -, hogy Barty Kupor vallomást tett nekünk. A Veritaserum hatása alatt elmondta, hogy annak idején kicsempészték az Azkabanból. Megtudtuk tőle, hogy Voldemort - aki Bertha Jorkinstól szerzett tudomást a hollétéről - kiszabadította őt apja őrizetéből, és rábízta Harry elrablásának előkészítését. A tervet sikerrel végrehajtották. Kupor segítségével Voldemort visszatért.

Lucy döbbenten látta, hogy Caramel szája körül mosoly játszik.

- Idehallgasson, Dumbledore - szólt a miniszter. - Úgy beszél, mintha maga se volna ép eszénél. Még hogy Tudjukki visszatért! Azon nem csodálkozom, hogy Kupor ilyesmit képzel - de azon igen, hogy maga hitelt ad egy mániákus őrült szavainak!

- Mikor Harry megérintette a Trimágus Kupát - folytatta csökönyösen Dumbledore -, az Voldemorthoz szállította őt. Harry és Lucy látták és tanúsítják, hogy Voldemort újra testet öltött. Fáradjon velem a dolgozószobámba, Cornelius, ott részletesen beszámolok a történtekről.

Dumbledore Harryre és Lucyra pillantott. Látta, hogy ébren vannak, de megrázta a fejét.

- Sajnálom, de nem járulhatok hozzá, hogy most kihallgassa őket.

Caramel arcán még mindig ott ült a különös mosoly. Ő is ránézett Lucyékra, majd újra Dumbledore-hoz fordult, és így szólt:

- Maga… szavahihető tanúnak tartja Harryt ebben az ügyben, Dumbledore? És Lucy mégis hogyan látta volna, ha ott hevert ájultan a lelátón?

Néhány másodpercig senki nem szólt. Csak Sirius morgása törte meg a csendet. A kutya felborzolta hátán a szőrt, és a fogát vicsorította Caramelre. Úgy terpeszkedett Lucy előtt, mintha így akarná megvédeni Carameltől.

- Igen, hiszek Harrynek - felelte végül Dumbledore. Most már izzott a tekintete. - Meghallgattam Kupor vallomását, és Harry is beszámolt róla, mi történt, miután megérintette a Trimágus Kupát. A két történet kiegészíti egymást, és magyarázattal szolgál mindarra, ami Bertha Jorkins eltűnése óta történt. Lucy pedig úgy láthatta az eseményeket, hogy amikor felsikoltott, akkor Harry sebhelyének a fájdalmát érzékelte és a kapcsolat, amit Voldemort gyilkos átka hozott létre kettejük között, kiszakította a tudatát a testéből és átkerült Harry elméjébe. Az ő szemével látta a történéseket és így szemtanúja lehetett Voldemort visszatérésének.

Caramel még mindig mosolygott, s mielőtt válaszolt volna, ismét Harryre és Lucyra pillantott.

- Maga tehát elhiszi, hogy Tudjukki visszatért, mert ezt állítja egy elmeháborodott gyilkos és két tizennégy éves gyerek, akik közül az egyik… nos hát…

Harry és Lucy most döbbentek rá, miről van szó.

- A miniszter úr olvasta Rita Vitrol cikkét - szólt Harry csendesen.

Ron, Hermione, Mrs Weasley és Bill összerezzentek - ők csak most vették észre, hogy Harry és Lucy ébren vannak.

Caramel elvörösödött, de dacosan felszegte a fejét.

- És mi van, ha olvastam? - szólt, Dumbledore-hoz intézve szavait. - Legalább megtudtam egy-két dolgot, amiről maga eddig mélyen hallgatott. Harry párszaszájú… megtámadta a saját húgát… és megmagyarázhatatlan rohamai vannak…

- Azokra az esetekre gondol, amikor Harrynek megfájdult a sebhelye? - kérdezte higgadtan Dumbledore.

- Szóval nem is tagadja - kapott a szaván Caramel. - Elismeri, hogy Harrynek fájdalmai vannak. Fejgörcs… lidérces álmok… Bizonyára hallucinációk is kínozzák. Lucy állapotát pedig a saját szememmel láttam.

Dumbledore egy lépést tett Caramel felé. Arca megfeszült az indulattól, s ismét fenyegető erőt sugárzott, csakúgy, mint az ál-Mordon leleplezésekor.

- Nézze, Cornelius - szólt. - Harry és Lucy ugyanolyan beszámíthatóak, mint maga vagy én. A sebhely és a köztük lévő kapcsolat nincs befolyással az elmeállapotukra. Meggyőződésem, hogy a fájdalmaik Voldemort közelségét vagy fellángoló gyűlöletét jelzik. A kapcsolat pedig azért aktiválódott és azért szakította ki Lucyt a testéből, mert Harry közvetlen életveszélyben volt, mégpedig Voldemort által.

Caramel ösztönösen hátrált egy lépést, de a véleményhez makacsul tartotta magát.

- Már megbocsásson, Dumbledore, de nem egy esetet ismerünk, amikor az átokheg vészcsengő módjára jelezte, hogy…

- A két szememmel láttuk, hogy Voldemort visszatért! - fakadt ki Lucy. Fel akart kelni, de Mrs Weasley visszatuszkolta az ágyba. - Láttuk a halálfalókat! Fel tudjuk sorolni a nevüket! Lucius Malfoy…

Piton tett egy hirtelen testmozdulatot, de mikor Lucy ránézett, gyorsan Caramel felé fordította a fejét.

- Malfoy tisztázta magát! - vágott vissza méltatlankodva a miniszter. - Régi, előkelő család sarja… bőkezű adományokat kapunk tőle…

- Macnair! - folytatta Harry.

- Őt is felmentették! A minisztériumnak dolgozik!

- Avery! - mondta az újabb nevet Lucy.

- Nott!

- Crak!

- Monstro!

- Ők mind bizonyították az ártatlanságukat! - harsogta dühösen Caramel. - Tizenhárom évvel ezelőtt! Hallottatok róla, hogy annak idején meggyanúsították őket, azért szajkózzátok a nevüket! Az isten szerelmére, Dumbledore - ez a két gyerek már tavaly ilyenkor is a fantazmagóriáikkal traktáltak minket! Nem csoda, hogy egyre cifrább mesékkel állnak elő, ha maga mindent elhisz nekik! Hogyan tarthat szavahihetőnek két gyereket, akik között ilyen bizarr kapcsolat van!?

- Nyissa már ki a szemét! - háborgott McGalagony. - Cedric Diggory! Mr Kupor! Nem mondhatja, hogy ezek a gyilkosságok egy elmebeteg öncélú gaztettei!

- Semmi nem bizonyítja az ellenkezőjét! - ordította lángoló arccal Caramel. - Látom már, mit akarnak! Pánikot kelteni, és lerombolni mindazt, amin az elmúlt tizenhárom évben dolgoztunk!

Lucy azt hitte, rosszul hall. A kicsit szűk látókörű, kicsit fontoskodó, de alapvetően joviális és rokonszenves Caramel helyett most egy kurta lábú kis méregzsák állt előtte, aki képes a homokba dugni a fejét, csak hogy megvédje a kényelmes, rózsaszínű világot, amit felépített maga körül. Harry mellette ugyanolyan megbotránkozva meredt a miniszterre.

- Voldemort visszatért - ismételte Dumbledore. - Ha elfogadja ezt a tényt, és megteszi a szükséges intézkedéseket, még megelőzhetjük a tragédiát. Azzal kell kezdenie, hogy eltávolítja a dementorokat Azkabanból…

- Micsoda!? - fakadt ki Caramel. - Eltávolítani a dementorokat!? Búcsút mondhatnék a hivatalomnak, ha csak kiejteném a számon ezt a képtelenséget! Nem én vagyok az egyetlen, akinek csak addig nyugodt az álma, amíg a dementorok állnak őrt az Azkabanban!

- És nem én vagyok az egyetlen - felelte Dumbledore -, akinek cseppet sem nyugodt az álma, tudván, hogy olyanok őrzik a legveszedelmesebb halálfalókat, akik Voldemort hívó szavára habozás nélkül átállnak a sötét oldalra. Ne számítson a dementorok hűségére, Caramel! Magától a töredékét se kapják meg annak, amit Voldemort ígér majd nekik. Mellette dúskálni fognak az áldozatokban. Ha pedig Voldemort megnyeri agának őket, és kiszabadítja a régi híveit, akkor már nem kell sok hozzá, hogy ott tartsunk, ahol tizenhárom évvel ezelőtt!

Caramel csak tátogott - szemlátomást nem talált szavakat felháborodása kifejezésére.

- Még valamit meg kell tennie, méghozzá haladéktalanul - folytatta Dumbledore. - Küldjön követeket az óriásokhoz!

Caramel erre gondolkodás nélkül tudta a választ.

- Követeket az óriásokhoz? - visította. - Magának elment az esze!?

- Békejobbot kell nyújtania nekik, amíg nem késő - magyaráztaDumbledore. - Különben Voldemort meggyőzi őket - ahogy egyszer már megtette -, hogy a varázslóvilágban egyedül ő hajlandó garantálni a jogaikat és a szabadságukat.

- Ezt… ezt nem mondhatja komolyan! - rázta a fejét hüledezve Caramel, és még egy lépést hátrált. - Ha kitudódna, hogy szóba álltam az óriásokkal… az emberek gyűlölik őket, Dumbledore… repülnék a minisztériumból…

- Ez elvakultság - szólt emelt hangon Dumbledore. Tekintete lángolt, s ismét felizzott körülötte a fenyegető aura. - Tisztelje a hivatalát, Cornelius! Maga mindig is túl nagy fontosságot tulajdonított az úgynevezett tiszta vérnek! Lássa már be, hogy nem az számít, minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel! Az a férfi, akiből a maga dementora emberi roncsot csinált, egy nagy múltú aranyvérű család utolsó sarja - és nézze meg, hova süllyedt az az ember! Vésse az eszébe, amit most mondok: ha megteszi a két intézkedést, amit javasoltam, úgy fognak emlékezni magára, mint történelmünk egyik legbátrabb és legbölcsebb mágiaügyi miniszterére. Ha nem teszi meg, akkor úgy vonul be a történelembe, mint az az ember, aki a második esélyt adta Voldemortnak, hogy elpusztítsa a világot, amit felépítettünk!

- Őrültség… - suttogta Caramel, és még tovább hátrált. - Agyrém…

A kórteremre csend ült. Madam Pomfrey szájára szorított kézzel, dermedten állt Harry ágyának lábánál. Mrs Weasley még mindig a lány fölé hajolt, és kezét Lucy vállán tartotta, hogy a lány ne tudjon felkelni. Bill, Ron és Hermione Caramelre meredtek, Sirius pedig vadul morgott.

- Ha valóban eltökélt szándéka, hogy vaknak tetteti magát - szólt Dumbledore -, akkor ezen a ponton elválnak útjaink. Tegyen belátása szerint. Én is úgy fogok tenni.

Dumbledore hangjában nem volt kihívás; mindezt egyszerű megállapításként közölte, Caramel mégis olyan arcot vágott, mintha az igazgató pálcát szegezett volna rá.

- Ide figyeljen, Dumbledore - szólt, intően megrázva mutatóujját. - Én mindig tiszteltem magát. Szabad kezet kapott tőlem. Többször előfordult, hogy nem értettem egyet a döntésével, de nem szóltam. Nem sokan engedték volna meg, hogy állást adjon egy vérfarkasnak, hogy itt tartsa Hagridot vagy hogy a minisztérium megkérdezése nélkül döntse el, mit tanít a diákjainak. Ha ezek után az ellenségem lesz…

- Az én egyetlen ellenségem Voldemort - felelte Dumbledore. - Ha maga is az ellenségének tekinti őt, Cornelius, akkor egy oldalon állunk.

Caramel nem tudott mit válaszolni erre. Csak hintázott kurta lábán, és kezében forgatta keménykalapját.

Mikor végül megszólalt, hangja szinte rimánkodva csengett.

- Nem térhetett vissza, Dumbledore… nem lehet, hogy visszatért…

Piton előrelépett, s közben felhúzta talárja ujját. Megmutatta Caramelnek a bal karját, s a miniszter hátrahőkölt.

- Tessék - szólt ridegen Piton. - Nézze meg. Ez itt a Sötét Jegy. Egy órája fekete volt, de most is jól látszik még. A Sötét Nagyúr minden halálfaló karjába beleégette ezt a bélyeget. Ez volt az összetartozásunk jele, és ezzel hívott minket magához a nagyúr. Ha megérintette valamelyik halálfaló jegyét, azonnal ott kellett teremnünk mellette. Az én jegyem év eleje óta egyre határozottabban kirajzolódott. Karkarové szintúgy. Mit gondol, miért menekült el Karkarov ma éjjel? Mindkettőnk karján felizzott a jegy. Tudtuk, hogy visszatért. Karkarov fél a Sötét Nagyúr bosszújától. Túl sok halálfalót árult el - nem térhet vissza közéjük.

Caramel azonban csak a fejét rázta. Viszolyogva meredt a szörnyű bélyegre, s úgy tűnt, egy szót sem fogott fel abból, amit Piton mondott. Aztán ismét Dumbledore-hoz fordult:

- Nem tudom, mi a céljuk ezzel, Dumbledore - suttogta -, de eleget hallottam, és nincs több mondanivalóm. Holnap megbeszéljük az iskola további sorsát. Most vissza kell térnem a minisztériumba.

Caramel elindult az ajtó felé, de néhány lépés után megállt. Visszafordult, Harry ágyához lépett, és egy zsák aranyat húzott elő a zsebéből.

- A nyereményed - szólt, és ledobta a zsákot az éjjeliszekrényre. - Ezer galleon. Ünnepélyes díjátadásra készültünk, de a jelen körülmények között…

Azzal a fejébe csapta keménykalapját, és kisietett a kórteremből. Amint becsukódott mögötte az ajtó, Dumbledore nyomban odalépett Harry és Lucy látogatóihoz.

- Sok tennivalónk van - szólt. - Molly… feltételezem, hogy számíthatok magára és Arthurra.

- Természetesen - felelte Mrs Weasley sápadtan, de eltökélt arccal. - Arthur tisztában van vele, miféle ember Caramel. Csak azért nem hagyta ott a minisztériumi állását, mert a szívén viseli a muglik sorsát. Caramel szerint nincs benne mágusönérzet.

- Akkor legyen szíves és üzenjen neki - folytatta Dumbledore. - Haladéktalanul értesítenünk kell mindenkit, akiről tudjuk, hogy hajlandó szembenézni az igazsággal. A minisztériumban se mindenki olyan rövidlátó, mint Caramel. Arthur tudja, kikre számíthatunk - lépjen kapcsolatba velük.

Bill felállt.

- Majd én elmegyek apához - szólt. - Azonnal indulok.

- Helyes - bólintott Dumbledore. - Tájékoztassa a történtekről, és mondja meg neki, hogy a napokban személyesen is megkeresem. Óvatosnak kell lennie - Caramelnek nem szabad megtudnia, hogy szervezkedem a minisztériumban.

- Bízza csak rám - felelte Bill.

Megveregette Harry vállát, megölelte Lucyt, megcsókolta édesanyját, aztán magára kanyarította köpenyét, és sietve távozott.

Dumbledore most McGalagonyra nézett.

- Minerva, kérem, küldje fel Hagridot a dolgozószobámba. Ha Madame Maxime az én pártomon áll, őt is várom.

McGalagony némán bólintott, és kiment.

- Poppy! - fordult Madam Pomfreyhoz Dumbledore - menjen le, kérem, Mordon professzor szobájába. Talál ott egy súlyos sokkon átesett házimanót. Winky a neve. Lássa el, amennyire lehet, azután kísérje vissza a konyhába, és bízza Dobby gondjaira.

- Rendben… azonnal - felelte döbbent arccal a javasasszony, és ő is távozott.

Dumbledore becsukta utána az ajtót, és várt.

- Most pedig - szólalt meg, miután a folyosó elnyelte Madam Pomfrey lépteinek zaját - itt az ideje, hogy ketten közülünk megismerjék egymás igazi arcát. Sirius… legyen szíves öltse fel szokásos alakját.

A nagy fekete kutya ránézett Dumbledore-ra, lemászott Lucy ágyáról, s a következő pillanatban visszaváltozott emberré.

Mrs Weasley felsikoltott, és elugrott az ágytól.

- Sirius Black! - sikította, a férfira mutatva.

- Anya, hallgass! - csattant fel Ron. - Ő nem rossz ember!

Piton nem kiáltott, nem is hőkölt hátra, de arcára kiült a félelemmel vegyes gyűlölet.

- Black! - mordult fel Siriusra meredve, aki hasonló ellenszenvvel nézett vissza rá. - Mit keres ez itt?

- Én hívtam ide - felelte Dumbledore, a két férfi között járatva pillantását. - Ahogy magát is, Perselus. A helyzet azt kívánja, hogy túltegyék magukat a régi sérelmeken, és bizalommal forduljanak egymáshoz.

Látva a tömény gyűlöletet Sirius és Piton arcán, Lucy úgy érezte, kisebbfajta csoda lesz, ha Dumbledore kérése teljesül.

- Egyelőre beérném annyival is - szólt az igazgató, egy árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában -, ha lemondanának a nyílt ellenségeskedésről. Fogjanak kezet. Ebben a harcban szövetségesekként küzdenek. Szorít minket az idő. Nekünk, keveseknek, akik tudjuk az igazságot, össze kell tartanunk, különben menthetetlenül elbukunk.

Sirius és Piton kelletlenül közelebb léptek egymáshoz, és bemutattak egy igen rövid és cseppet sem szívélyes kézfogást.

- Kezdetnek ennyi is elég - szólt Dumbledore, és újra a két férfi közé lépett. - Most pedig elmondom, hogy kinek milyen feladatot szánok. Caramel reakciója, bár nem ért teljesen váratlanul, új helyzetet teremt. Sirius, azonnal keljen útra. Értesítse Remus Lupint, Arabella Figget, Mundungus Fletchert - a régi csapatot. Rejtőzzön el Lupinnál, amíg újra jelentkezem.

- De hát… - kezdte Lucy. Megdöbbentette, hogy máris búcsút kell vennie a keresztapjától.

- Máris…? - hebegte Harry is.

- Hamarosan újra találkozunk - fordult felé Sirius. - Erre a szavamat adom. De most kötelességem megtenni, ami tőlem telik. Ugye, megértitek?

- Igen - felelte Harry.

- Persze… tudjuk - bólintott kurtán Lucy.

Sirius gyors kézfogással elbúcsúzott Harrytől, szorosan megölelte Lucyt, biccentett Dumbledore-nak, majd újra kutyává változott. Aztán az ajtóhoz ügetett, lábával lenyomta a kilincset, és eltűnt a folyosón.

- Perselus - szólt Dumbledore, Pitonhoz fordulva -, tudja, hogy mit kérek magától. Ha kész megtenni… ha képes rá…

- Igen.

Piton a szokásosnál is sápadtabb volt, és hideg fekete szeme furcsán csillogott.

- Akkor sok sikert! - búcsúzott Dumbledore. Szemében aggodalmas fény villant, ahogy a némán távozó bájitaltantanár után nézett.

Csak hosszú percek múltán szólalt meg újra.

- Most le kell mennem - mondta végül. - Beszélnem kell Diggoryékkal. Harry, Lucy, igyátok meg a maradék álomitalt. Később még visszajövök.

Miután az igazgató távozott, Harry és Lucy visszaroskadtak a párnájukra. Hermione, Ron és Mrs Weasley sokáig némán néztek rájuk.

- Harry, Lucy, meg kell igyátok az álomitalt - szólalt meg végül Mrs Weasley. Ahogy az üveg és a kehely után nyúlt, kicsit meglökte az éjjeliszekrényen heverő pénzeszsákot. - Ki kell aludnotok magatokat. Próbáljatok valami másra gondolni… például arra, hogy mit fogtok venni Harry nyereményéből!

- Nekem nem kell ez az arany - szólt fásultan Harry. - Tessék elvinni. Bárki elviheti. Ez nem az én pénzem, hanem Cedricé.

- Nem te tehetsz róla, Harry - suttogta Mrs Weasley.

- Az én ötletem volt, hogy fogjuk meg együtt a serleget.

Most már Lucy torka is égett, és egyszerre zavarni kezdte, hogy Ron nézi őt. Mrs Weasley letette a kelyhet, leült Harry ágyának a szélére, és átölelte a fiút. Lucy visszaroskadt a párnák közé és a karjával eltakarta a szemét. Most hirtelen teljes súlyával ráomlott a lelkére mindaz, ami az éjszaka folyamán történt vele és Harryvel. Fejében szédítően kavarogtak az emlékek: édesanyja arca, édesapja hangja, a széttárt karokkal heverő, halott Cedric képe, Harry fájdalmas sikolya…

Összeszorította szemét és száját, hogy elfojtsa a torkát feszítő, keserves zokogást.

Hangos csattanás hallatszott, s Lucy gyorsan felült. Hermione az ablaknál állt, s valamit szorongatott a kezében.

- Bocsánat… - suttogta.

- Tessék az álomitalotok! - szólt Mrs Weasley, és gyorsan megtörölte a szeme sarkát. A két kelyhet odanyújtotta a Potter testvérpárnak, akik szótlanul átvették tőle.

Lucy egy hajtásra kiürítette a kelyhét. A bájital azonnal hatott. Az emlékek eltűntek, a világ elsötétedett, és Lucy mély, álomtalan álomba merült.

A roxfortos diákokat senki sem terelte vissza a kastélyba, mégis, mindenki szó nélkül indult a saját klubhelyisége felé, miközben alig beszélgettek. A hugrabugosok mindegyike a labirintus bejáratánál maradt, de a többiek olyan gyorsan hagyták el a pályát, amilyen gyorsan csak tudták.

Draco és mardekáros társai a griffendélesek mögött haladtak. Mivel ők maguk csendben voltak, hallhatták az előttük zajló beszélgetésfoszlányokat, amikből az derült ki, hogy mindannyian Potter és Lucy állapota miatt aggódtak. Valóban, egyikőjük se nézett ki valami jól: bár Potter volt tele sebekkel és komoly sérülésekkel, Draco valahogy sokkal súlyosabbnak tartotta Lucy állapotát. A lány olyan arcot vágott, amióta magához tért, mintha az ájulásának időtartama alatt valójában száz évet élt volna le kínok között. Mindenki tudta, mennyire ragaszkodik a testvéréhez, Draco azonban még sosem látta ilyen rémültnek és aggódónak a lányt.

Arra sem tudott egy épkézláb magyarázatot kitalálni, hogy vajon mi ölhette meg Diggoryt. Ilyen veszélyes lett volna a labirintusban? De ha még Potter is megúszta, akkor vajon mi történhetett a hugrabugos fiúval? Draco nem tudott egy olyan szituációt elképzelni, ahol Potter ügyesebb lett volna, mint a nála három évvel idősebb és tapasztaltabb Diggory.

Azonban, mikor beért a hálószobájába, egyszerre magyarázatot kapott mindenre. Az összes fiú ágyán ült egy-egy bagoly, ami otthonról érkezett. Mikor Draco elolvasta a maga levelét, úgy érezte, mintha tíz fokot esett volna a hőmérséklet a szobában. Ránézett a többi fiúra és nekik is ugyanaz volt az arcára írva. Mikor mindenki megmutatta a saját levelét, akkor vált világossá, hogy mindegyikőjük apja ugyanazt írta, ugyanazokkal a szavakkal. Ám ez a négy szó olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy Dracot önkénytelenül is kirázta a hideg, ahogy a levelekre bámult.

A Sötét Nagyúr visszatért.