Chapter 70

A harc kezdete

A következő napok eseményei szinte nyomtalanul kitörlődtek Lucy emlékezetéből. Ezt tapasztalta, mikor később, egy hónap múltán visszagondolt rájuk. Agya, úgy tűnt, megmakacsolta magát, s az újabb élményeket nem volt hajlandó elraktározni. Csupán néhány jelenetet tudott felidézni, de azok is mind fájdalmas emlékek voltak - mint például Harrynek a másnap reggeli találkozása Cedric szüleivel.

Diggoryék nem hibáztatták Harryt a tragédiáért, sőt, megköszönték a fiúnak, hogy visszahozta nekik Cedric holttestét. Mr Diggory végigsírta a beszélgetést. Mrs Diggory nem sírt - az ő gyásza mélyebb volt a zokogó kétségbeesésnél.

- Nem szenvedett hát sokat - szólt az asszony, miután Harry elmondta, hogyan halt meg Cedric. - Gondoljunk arra, Amos… hogy boldog volt, mikor elment. Hiszen megnyerte a versenyt.

Mikor a házaspár már felállt, és indulni készült, az asszony ránézett Harryre, s így szólt:

- Te legalább vigyázz magadra és a testvéredre… - nézett egy pillanatra Lucyra, aki képtelen volt a nő szemébe nézni, így lesütötte a szemét.

Harry felemelte a pénzeszsákot az éjjeliszekrényről.

- Ezt vigyék el magukkal - motyogta. - Cedricet illette volna, ő ért oda elsőnek… Vigyék el.

Mrs Diggory azonban feltartotta a kezét.

- Nem, drágám, nem fogadhatjuk el… Ez a te pénzed.

Harry és Lucy másnap este tértek vissza a Griffendél-toronyba. Hermione és Ron annyit mondtak nekik, hogy Dumbledore a reggelinél néhány mondatban megkérte a diákokat, hagyjanak nyugtot Harrynek és Lucynak, ne zaklassák őket a kérdéseikkel. Így is történt - a legtöbben kitértek a testvérpár elől a folyosón, s még a pillantásukat is kerülték. Lucy biztosra vette, hogy sok társuk elhitte, amit Rita Vitrol írt Harryről, s közveszélyes elmebetegnek tartja a fiút. Talán Cedric haláláról is kitalálták a maguk verzióját… De Harryt láthatóan nem érdekelte, ki mit gondol, így Lucy is megpróbált nem foglalkozni a többiekkel.

A két Potter akkor érezte jól magát, ha négyesben voltak Hermionéval és Ronnal, s más dolgokról folyt a szó - de elég volt az is, ha csak ültek, és nézték, hogyan sakkoznak a barátaik. Szavak nélkül megegyeztek abban, hogy egyelőre nem tesznek mást, csak várnak; nem rágódnak a történteken, nem bocsátkoznak találgatásokba, hanem megvárják, amíg hírek, hiteles információk érkeznek arról, mi történik a Roxforton kívül. Egyetlen alkalommal érintették a témát, amikor Ron beszámolt egy beszélgetésről, amit Mrs Weasley folytatott Dumbledore-ral közvetlenül hazautazása előtt.

- Anya megkérdezte, nem jöhetnél-e egyenesen hozzánk idén nyáron. Dumbledore azt mondta, egyelőre haza kell menned Dursleyékhoz, aztán majd meglátjuk.

- De hát miért? - csodálkozott Harry.

- Nem tudom - felelte komoran Ron. - Dumbledore azt mondta, jó oka van rá, hogy ezt kérje. Mit lehet csinálni? Meg kell bíznunk benne.

Ronon és Hermionén kívül Hagrid volt az egyetlen ember, akivel Harry és Lucy ezekben a napokban szívesen beszéltek volna. Tanár híján a sötét varázslatok kivédése órák elmaradtak. A csütörtök délutáni lyukasóra alkalmas volt rá, hogy Lucyék meglátogassák a vadőrt. Derűs, meleg időben indultak el a vadőrkunyhó felé. Agyar kirontott a nyitott ajtón, és ugatva, farkcsóválva elébük rohant.

- Ki az? - kurjantott ki Hagrid, azután megjelent az ajtóban. - Harry! Lucy!

Ő is kisietett az érkezők elé. Két kézzel átölelte Harryt és Lucyt, és megborzolta mindkettejük haját.

- De örülök nektek! - szólt. - Istenem, de örülök nektek!

Lucyék bevonultak a kunyhóba, és rögtön megakadt a tekintetük a kandalló előtti faasztalon álló két, csöbör méretű csészén.

- Ittunk egy teát Olympe-pel - magyarázta Hagrid. - Egy perce ment el.

- Ki az az Olympe? - kíváncsiskodott Lucy.

- Hát Madame Maxime, ki más - felelte Hagrid.

- Ezek szerint kibékültetek? - kérdezte Ron.

- Nem is volt harag köztünk - vágta rá szemrebbenés nélkül a vadőr, miközben további csészéket emelt ki a tálalószekrényből. Miután elkészítette a teát, és megkínálta barátait süteménnyel, leült, hátradőlt a székben, és a két Potterre szegezte fényesfekete szemét.

- Jól vagytok? - kérdezte komoran.

- Igen… - válaszolta Harry habozva.

- Megvagyunk - sietett határozottnak tűnni Lucy, de a vadőrt nem győzték meg.

- Dehogy vagytok jól… - legyintett Hagrid. - Hogy is lennétek…? De jönnek még jobb idők…

Harry és Lucy hallgattak.

- Tudtam, hogy vissza fog jönni - dörmögte Hagrid.

Harry, Lucy, Ron és Hermione döbbenten néztek rá.

- Ez nem is volt kérdés - folytatta a vadőr. - Sok-sok évig lapított, de tudtam, hogy előbb-utóbb megtalálja a módját, és visszajön. Így is lett. Ami történt, megtörtént, nincs mit rágódni rajta. Harcolni fogunk. Ki kell törnünk a sátánfajzat méregfogát, mielőtt belénk harap. Dumbledore azt mondja, még van esélyünk. Dumbledore nagy ember. Amíg ő velünk van, nagy baj nem lehet.

Hagrid a négyes borús arcára pillantott, és felvonta busa szemöldökét.

- Minek emésztenénk magunkat? - szólt. - Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele. Harry, Lucy, Dumbledore elmondta, milyen bátrak voltatok.

Hagrid büszkén kihúzta magát, úgy nézett a testvérpárra.

- Azt tettétek, amit az apátok tett volna, és ez a legnagyobb dicséret, amit mondhatok.

Lucy rámosolygott a vadőrre. Napok óta ez volt az első mosoly az arcán.

- Mire kért meg Dumbledore, Hagrid? - kérdezte. - Aznap éjjel elküldte McGalagonyt érted és Madame Maxime-ért.

- El kell intéznem neki valamit a nyáron - felelte Hagrid. - Titkos feladat. Még nektek se beszélhetek róla. Lehet, hogy velem jön Olympe is - nektek továbbra is Madame Maxime. Szerintem eljön. Azt hiszem, meggyőztem.

- Van valami köze a dolognak Voldemorthoz? - kérdezte Harry.

Hagrid összerezzent a név hallatán.

- Lehet - felelte kitérően. - Na, fiúk-lányok… Ki jön ki velem meglátogatni az utolsó szurcsókot? Csak vicceltem… vicceltem, na! - tette hozzá gyorsan, a négyes rémült arcát látva.

Az utolsó roxforti nap estéjén Lucy nyomott kedéllyel látott hozzá a csomagoláshoz. Az évzáró lakoma minden évben igazi örömünnep volt, hiszen ekkor hirdették ki a házak éves versenyének végeredményét - Lucy most mégis rettegett ettől az eseménytől. Mióta Harry és ő kijöttek a gyengélkedőről, kerülték a tömeget. Étkezésekkor is megvárták, amíg a nagyterem szinte teljesen kiürül, s csak akkor mentek le enni.

Mikor Harry, Lucy, Ron és Hermione beléptek a nagyterembe, rögtön feltűnt nekik, hogy onnan hiányoznak az ilyenkor szokásos díszek. A nagyterem az évzáró lakomán hagyományosan a győztes ház színeibe öltözött, ezen az estén azonban fekete drapéria lógott a tanári asztal mögötti falon - komor mementóként emlékeztetve Cedric tragédiájára.

A tanári asztalnál ott ült az igazi Rémszem Mordon, immár falábával és mágikus szemével felszerelkezve.

Borzasztóan feszültnek tűnt, s összerezzent, valahányszor megszólította valaki. Lucy nem is csodálkozott ezen - Mordon kóros bizalmatlansága feltehetőleg csak fokozódott azok után, hogy tíz hónapig raboskodott saját mágikus ládájában. Karkarov professzor széke üresen állt. Lucy, miközben helyet foglalt a többi griffendéles között, eltűnődött, vajon hol járhat Karkarov - vajon utolérte-e már őt Voldemort bosszúja.

Madame Maxime jelen volt a lakomán; Hagrid mellett ült, s csendesen beszélgetett a vadőrrel. Néhány székkel odébb, McGalagony professzor mellett, Piton foglalt helyet. Pillantása néhány másodpercig Lucy arcán időzött, mikor a lány ránézett. Nehéz volt olvasni a tekintetében, bár arca savanyú és barátságtalan volt, mint mindig. Miután Piton levette róla a szemét, Lucy még jó darabig fürkészte őt.

Vajon mit tett Piton Dumbledore parancsára azon az éjszakán, amikor Voldemort visszatért? És miért… miért olyan biztos benne Dumbledore, hogy Piton az ő oldalukon áll? A merengőben látott Dumbledore azt mondta, Piton életét kockáztatva kémkedett, így bizonyította hűségét. Vajon ezúttal milyen feladatot végzett el? Talán kapcsolatba lépett a halálfalókkal? Eljátszotta, hogy valójában nem is állt át Dumbledore oldalára, csak azt tette, amit Voldemort - várta, hogy eljöjjön az ő ideje?

Tűnődéséből Dumbledore professzor zökkentette ki. Az igazgató felállt, s a diákok, akik amúgy is csendesebbek voltak, mint máskor az évzáró lakomán, nyomban elnémultak.

- Véget ért - szólt körülpillantva Dumbledore - egy újabb tanév.

Szünetet tartott, s a hugrabugosok asztala felé nézett. Mielőtt felállt, az az asztal volt a legcsendesebb a teremben, most pedig annál az asztalnál láthatta a legszomorúbb, legsápadtabb arcokat.

- Sok dologról kell beszélnem nektek ma este - folytatta Dumbledore -, de mindenekelőtt emlékezzünk meg róla, hogy elvesztettünk egy kiváló embert, akinek most itt kellene ülnie… - A hugrabugos asztal felé mutatott - …hogy velünk együtt költse el ezt az ünnepi vacsorát. Álljunk fel most valamennyien, és emeljük poharunkat Cedric Diggoryra.

Néhány másodpercig székcsikorgás és tompa lábdobogás töltötte be a termet. Miután mindenki felállt, a több száz szájból mély, zúgó morajba olvadva felhangzott a pohárköszöntő:

- Cedric Diggoryra.

Lucy Harry felé fordult, aki azonban a hollóhátosokat figyelte. Lucy követte a tekintetét és meg is találta Cho Changet. A lány arca csillogott kicsorduló könnyeitől. Lucy mellett Harry lehorgasztotta fejét, s miközben újra leültek, az asztalt bámulta.

- Cedric tükre volt azoknak az erényeknek, amelyek Hugrabug házát fémjelzik - folytatta beszédét Dumbledore. - Őszinte és hű volt a barátságban, kitartó a munkában, becsületes a játékban. Halála valamennyiőtöket érintett, azokat is, akik nem ismerték őt személyesen. Ezért úgy vélem, jogotok van megtudni, hogyan történt a tragédia.

Lucy Dumbledore-ra meredt.

- Cedric Diggoryt Voldemort nagyúr gyilkolta meg.

Borzadó suttogás kelt lábra a nagyteremben. A diákok döbbenten, hitetlenkedve bámultak az igazgatóra.

Dumbledore mozdulatlanul állt, és várta, hogy elüljön a zaj.

- A Mágiaügyi Minisztérium szerint - folytatta végül - ezt titokban kellene tartanom előttetek. Sokak szülei is felháborodnak majd - vagy azért, mert nem hiszik el, hogy Voldemort visszatért, vagy mert úgy vélik, túl fiatalok vagytok ahhoz, hogy szembenézzetek a tényekkel. Nekem azonban meggyőződésem, hogy az igazság célravezetőbb a mellébeszélésnél, s hogy durva kegyeletsértés lenne úgy tenni, mintha Cedric baleset folytán vagy önhibájából vesztette volna életét.

Az arcokon megrökönyödés és rémület tükröződött. A teremben most mindenki Dumbledore-ra nézett… azaz szinte mindenki. Lucy a mardekáros asztal felé pillantva látta, hogy Malfoy, Crak és Monstro összehajolva sugdolóznak. Forró, keserű indulat kavarodott fel Lucy gyomrában - inkább elfordította tekintetét, és újra Dumbledore felé fordult.

- Van még valaki, akiről említést kell tennünk Cedric halála kapcsán - szólalt meg ismét Dumbledore. - Természetesen Harry Potterre gondolok.

A termen halk moraj futott végig, s néhányan Harryre pillantottak. Lucy az asztal alatt megfogta Harry kezét, és enyhén megszorította.

- Harry Potter megmenekült - folytatta Dumbledore -, s életét kockáztatva visszahozta Cedric holttestét. Megtette azt, amire nem sok varázsló volt képes: hősiesen helytállt Voldemort nagyúrral szemben. Ezért tisztelettel adózom neki.

Dumbledore komor-ünnepélyesen Harry felé fordult, és a magasba emelte kelyhét. A nagyteremben szinte mindenki követte a példáját. Kimondták a nevét, ahogy korábban Cedricét, és ittak a fiú egészségére. Azonban az álló alakok között átpillantva Lucy látta, hogy a mardekárosok asztalánál jó néhányan ülve maradtak, köztük Malfoy, Crak és Monstro is. Dumbledore, akinek nem volt mágikus szeme, mint Mordonnak, nem láthatta őket.

Miután a többiek is leültek, Dumbledore folytatta:

- A Trimágus Tusa célja a mágusok közti bizalom és barátság erősítése volt. Most, hogy Voldemort nagyúr visszatért, az összetartás fontosabb, mint eddig bármikor.

Dumbledore előbb Madame Maxime-ra és Hagridra, majd Fleur Delacourra és a többi beauxbatons-osra, végül pedig Krumra és a mardekáros asztalnál ülő durmstrangos társaira nézett. Lucy Krum arcát figyelte. A fiú nyugtalanul fészkelődött, mintha félne Dumbledore következő szavaitól.

- Vendégeink, akik ma itt ülnek a teremben - folytatta az igazgató -, bármikor visszatérhetnek hozzánk, itt mindig szíves fogadtatásra találnak. Még egyszer hangsúlyozom: erőnk az összefogásban van - a széthúzás meggyengít minket. Most, hogy Voldemort visszatért, százszorosan fontos, hogy ennek a belátásnak a jegyében éljünk.

- Voldemort nagyúr mesterien ért hozzá, hogyan kell békétlenséget, viszályt szítani ellenfelei körében. Csak úgy győzhetjük le őt, ha egyetértésünk és barátságunk kiállja a próbát. Mit számít, hogy nyelvünkben és szokásainkban különbözünk, ha a célunk közös? Ha nyitott szívvel fordulunk egymás felé, semmi sem állhat közénk.

- Meggyőződésem - s azt kívánom, bár tévednék -, hogy sötét és nehéz idők várnak ránk. Vannak köztetek olyanok, akiknek Voldemort nagyúr máris sok szenvedést okozott. Családok szakadtak szét miatta. Egy hete kioltotta egy társatok életét.

- Emlékezzetek Cedricre! Emlékezzetek rá, ha úgy hozza a sors, hogy választanotok kell a helyes út és a könnyű út között. Jusson majd eszetekbe, milyen sorsra jutott egy kedves, becsületes, bátor társatok, akinek nem volt más vétke, mint hogy keresztezte Voldemort nagyúr útját. Emlékezzetek Cedric Diggoryra…!

Lucy teli ládája ott állt a többi között, tetején Árész kalitkájával. Harry, Lucy, Ron és Hermione negyedéves társaikkal együtt a zsúfolt bejárati csarnokban várták, hogy megérkezzenek a fiákerek, melyek a roxmortsi vasútállomásra szállítják őket. Verőfényes nyári nap volt. Lucy lelki szemei előtt felrémlett az Odú képe, ami régebben mindig az otthon melegét jelképezte számára. Most azonban csak hideg járta át a lelkét. Úgy érezte, hogy az otthona az ott van, ahol Harry - hogy ő nem egy helyhez, hanem egy személyhez tartozik.

- 'Arry! Lucy!

A testvérpár a hang irányába nézett. Fleur Delacour szaladt felfelé a bejárati lépcsőn. Mögötte, jóval távolabb, Lucy megpillantotta Hagridot, aki épp Madame Maxime-nak segített befogni az egyik óriáslovat a házkocsi elé. A beauxbatons-osok is indulni készültek.

- Rhemélem, fogún' még találkozni - szólt Fleur, és kezet nyújtott Harrynek, majd Lucynak. - Szerhetnék ide jönni dolgozni, hogy tanúl'asam a nyelvet.

- Nem sokat kell már tanulnod - jegyezte meg Ron, kicsit rekedtes hangon. Fleur rámosolygott, Hermione elhúzta a száját.

- Sziasztok! - búcsúzott Fleur. - Örhülök, 'ogy megismerhtelek titeket! És Lucy… - nézett a lányra, mire ő kíváncsian felvonta a szemöldökét. - Most márh megérhtem, hogy mit érheztél, mikorh kihúzták 'Arry nevét.

Lucy csak bólintott. Fleur megfordult és sietve elindult a parkon át a beauxbatons-os kocsi felé. Lucy követte tekintetével, s úgy érezte, a lelkébe is beszűrődik valamicske a hullámzó, ezüstszőke hajfürtökön megcsillanó napfényből.

- A durmstrangosok vajon hogy mennek haza? - morfondírozott Ron. - Lehet, hogy csak Karkarov tudta kormányozni azt a hajót.

- Karkarov nem kormányzott - mordult egy hang Harryék mögött. - Mi dolgoztunk, ő ült a kabinjában.

Krum lépett oda hozzájuk.

- Lehet beszélni veled? - fordult Hermionéhoz.

- Öö… persze - felelte kissé zavartan a lány, és követte Krumot a tömegen át.

- Jó lesz, ha sietsz! - kiáltott utána Ron. - Bármelyik percben megjöhetnek a fiákerek!

Ron ezek után mégsem a fiákerekkel foglalkozott, hanem a nyakát nyújtogatva kémlelte, mit csinál Krum és Hermione. Azok hamarosan visszatértek. Ron Hermionéra meredt, de a lány közönyösen nézett vissza rá.

- Kedveltem Diggoryt - fordult Harryhez Krum. - Mindig barátságos volt. Mindig. Pedig a Durmstrangból jöttem… Karkarovval - tette hozzá mogorván.

- Van már új igazgatótok? - érdeklődött Lucy.

Krum megvonta vállát. Kezet nyújtott Harrynek, Lucynak, majd Ronnak is. Ron olyan arcot vágott, mintha két hadsereg vívna véres csatát a fejében. Krum már elfordult, és indulni készült, amikor Ron végre kinyögte:

- Kérhetek egy autogramot?

Hermione elfordult, és valami okból megmosolyogta a ló nélküli fiákereket, melyek abban a percben tűntek fel a parkon át vezető úton. Krum előbb csodálkozó arcot vágott, azután elmosolyodott, és büszkén ráfirkantotta a nevét a pergamendarabra, amit Ron odanyújtott neki.

Az ég mintha kárpótolni akarta volna a diákokat azért a hideg esőért, ami szeptemberben, a Roxfort felé menet verte a vonat ablakait - most egyetlen árva felhő sem látszott az égen. Lucyéknak sikerült egy olyan fülkét szerezniük, ahol maguk lehettek. Ron ezúttal is kénytelen volt ráteríteni dísztalárját Pulipinty kalitkájára, hogy a lelkes kis bagoly ne huhogja végig az utat. Hedvig és Árész a szárnyuk alá dugott fejjel szunyókáltak, Csámpás pedig összegömbölyödött az ülésen, mint egy nagy, vörös szőrpárna. Most, hogy a vonat dél felé robogott velük, Harry, Lucy, Ron és Hermione egyszerre megtalálták a hangjukat - felszabadultabban beszélgettek, mint az elmúlt héten bármikor. Lucy úgy érezte, Dumbledore szavai átszakítottak egy gátat a lelkében - könnyebben, tiszta fejjel tudta végiggondolni a történteket. Akkor is épp Dumbledore Voldemorttal szembeni stratégiájáról beszélgetett a többiekkel, mikor a büfés boszorkány megérkezett a fülkéjükhöz.

Hermione, miután végzett a vásárlással, kinyitotta iskolatáskáját, hogy visszategye bele az erszényét. A táskából a Reggeli Próféta egy összecsavart példánya esett ki.

Harry az újságra nézett. Arcán látszódott a kíváncsiság, ugyanakkor láthatóan ódzkodott is tőle, hogy megnézze, hogyan tálalja az újság a történteket.

Hermione is leolvasta arcáról a gondolatait, és így szólt:

- Nyugodtan megnézheted, Harry, semmit nem fogsz találni benne. A korábbi számokban se volt semmi. A harmadik próba után pár mondatban közölték, hogy te nyerted meg a tusát. Cedricet meg sem említették. Síri csend. Szerintem Caramel rájuk parancsolt, hogy hallgassanak.

- Rita Vitrolra hiába parancsol rá - rázta a fejét Harry. - Ő nem hagy ki egy ilyen sztorit.

- Ó, Rita egy sort sem írt a harmadik próba óta - szólt Hermione. - És azt hiszem - tette hozzá furcsán remegő hangon -, ezután jó ideig egyetlen leleplező cikket se olvashatunk tőle. Vagy ha igen, akkor róla is megjelenik egy-kettő.

- Mit dumálsz itt össze? - bámult rá Ron.

- Rájöttem, hogyan hallgatta ki mások magánbeszélgetéseit - hadarta Hermione -, mikor már rég ki volt tiltva a Roxfortból.

Lucy biztosra vette, hogy Hermione napok óta égett a vágytól, hogy ezt elmondhassa nekik, s csak a tragikus események miatt hallgatott.

- Hogyan csinálta? - vágta rá a kérdést Lucy.

- Hogyan jöttél rá? - kérdezte álmélkodva Ron.

- Tulajdonképpen te vezettél rá a megoldásra, Harry - felelte Hermione.

- Én? - értetlenkedett Harry. - Hogyhogy?

- Poloska - mondta vidoran Hermione.

- De hát azt mondtad, a Roxfortban nem működnek a…

- Nem elektromos poloskát használt - rázta a fejét a lány. - A dolog úgy áll, hogy Rita Vitrol… - Hermione hangja elcsuklott a diadalmas örömtől. - Rita Vitrol bejegyzetlen animágus. Át tud változni…

Hermione egy kis befőttesüveget emelt ki a táskájából.

- …bogárrá.

- Na ne szédíts már - szólt Ron. - Ez lenne… na ne…

- De bizony, ez ő! - bólogatott Hermione, és felmutatta az üveget. Abban néhány leveles gally és egy nagy, kövér bogár volt.

- Nem hiszem… te ugratsz minket… - suttogta Lucy. Kivette Hermione kezéből az üveget, és a fény felé tartotta.

- Nem ugratlak! - vigyorgott Hermione. - A gyengélkedőben kaptam el. Az ablakpárkányon ült. Nézzétek csak meg jobban… Az a minta a csápja körül pont olyan, mint a giccses szemüveg, amit Rita viselni szokott.

Lucy megvizsgálta a bogarat; valóban úgy volt, ahogy Hermione mondta.

- Most jut eszembe… - szólt Harry. - Mikor Hagrid az anyjáról mesélt Madame Maxime-nak, mi egy szobor mögött bújtunk el. És a szobron egy nagy bogár ült.

- Beleillik a képbe - bólintott Hermione. - És Viktor egy bogarat talált a hajamban, miután beszélgettünk a tóparton. És ha minden igaz, Rita akkor is az ablakpárkányon hegyezte a csápját, mikor megfájdult a sebhelyed jóslástanórán. Úgy gyűjtötte a híreket, mint a méhecske a mézet.

- És mikor Malfoy ott állt a fa alatt… - szólt homlokráncolva Ron.

- Akkor Rita ott volt a markában - bólintott Hermione. - Malfoy be volt avatva. Így készültek azok a frappáns kis interjúk a mardekárosokkal. Őket nem érdekelte, hogy Rita törvénytelen dolgot csinál - örültek, hogy jól befeketíthetik Hagridot.

Hermione elvette az üveget Lucytól, és rámosolygott a bogárra. Az dühösen zümmögve ostromolta az üveg falát.

- Megígértem neki, hogy Londonban szabadon eresztem - magyarázta Hermione. - A befőttes üvegen törésgátló bűbáj van, úgyhogy nem tud visszaalakulni emberré. És megmondtam neki, hogy év végéig egy betűt se írhat. Ez a kis kényszerpihenő talán elveszi tőle a kedvét, hogy hazugságokat terjesszen másokról.

Hermione elégedett mosollyal visszadugta táskájába az üveget.

A következő pillanatban kinyílt a fülke ajtaja.

- Nagy vagy, Granger! - nyekeregte Draco Malfoy.

Crak és Monstro ott álltak Malfoy mögött. Mindhárman végtelenül önelégült képet vágtak, s fellépésük arrogánsabb és fenyegetőbb volt, mint korábban bármikor.

- Gratulálok! - folytatta Malfoy, miután beoldalazott az ajtón, és végigmérte Lucyékat. - Elkaptatok egy béna riportert, és Potterék megint Dumbledore kedvencei. Nagy ügy.

Gúnyosan elvigyorodott. Crak és Monstro gonoszul meresztgették a szemüket.

- Megpróbáljátok elfelejteni, mi? - susogta Malfoy, körbehordozva tekintetét Lucyékon. - Úgy csináltok, mintha nem történt volna semmi.

- Kopj le! - vetette oda Lucy. Akkor látta legutóbb Malfoyt, mikor az összesúgott Crakkal és Monstróval, mialatt Dumbledore Cedricről beszélt. Most furcsán csengeni kezdett a füle. Kitapogatta pálcáját a talárja alatt.

- A vesztesek oldalára álltál, Lucy! Én figyelmeztettelek. Mondtam, hogy válogasd meg, kivel barátkozol. Emlékszel? Mikor először utaztunk ezen a vonaton. Megmondtam, hogy ne állj szóba az ilyen söpredékkel! - Fejével Ron és Hermione felé bökött, majd Harryre nézett. - De most már késő a bánat, Potter! A Sötét Nagyúr visszajött, és el fogja intézni a barátaidat! A sárvérűek és a mugliimádók tűnnek el először. Na jó, az első hely már foglalt - Diggory volt az…

Olyan volt, mintha valaki egy zsák petárdát robbantott volna fel a fülkében. Lucyt elvakították a körös-körül felvillanó varázslatsugarak, és szinte fájt a füle a felhangzó durranássorozattól. Lehajtotta a fejét és a padlóra nézett. Malfoy, Crak és Monstro aléltan hevertek az ajtóban. Ő, Harry, Ron és Hermione előreszegezett varázspálcával a kezükben álltak. Mind a négyen kilőtték a maguk rontását - s mint kiderült, nem is csak ők tettek így.

- Gondoltuk, megnézzük, miben sántikálnak - szólt csevegő hangon Fred, és belépett a fülkébe. Ott volt még a pálca a kezében, csakúgy, mint Georgenak, aki nem mulasztott el rálépni Malfoyra, miközben követte ikertestvérét.

- Érdekes hatás… - szólt George, szemügyre véve Crakot. - Ki használta a Carbunculus-átkot?

- Én - mondta Harry.

- Fura… - folytatta derűsen George. - Tőlem a gumilábrontást kapta. Úgy tűnik, a kettő üti egymást. Polipkarszerűségek nőttek az arcán. Na jó, tüntessük el ezeket. Rontják az összképet.

Ron, Harry és George kézzel-lábbal kilökdösték-rugdosták az átokkoktélokkal elcsúfított mardekárosokat a kocsi folyosójára, majd visszatértek a fülkébe, és behúzták maguk után az ajtót.

Fred elővett a zsebéből egy pakli kártyát.

- Kinek van kedve robbantós snapszlit játszani?

Már az ötödik parti közepén jártak, mikor Lucy az ikrekhez fordult.

- Most már eláruljátok nekünk? - fordult George-hoz. - Megmondjátok, hogy kit zsaroltatok?

- Ja, azt? - dörmögte komoran George.

- Nem érdekes… - legyintett bosszúsan Fred. - Hülyeség volt. Feladtuk.

- Nem jött össze… - mondta George, és vállat vont. Harry, Lucy, Ron és Hermione azonban nem tágítottak, és Fred végül elunta faggatózásukat.

- Jó, elmondom - szólt. - Ha mindenképp tudni akarjátok, Ludo Bumfoltot zsaroltuk.

- Bumfoltot? - kérdezte élesen Harry. - Úgy érted, ő is benne volt…

- Áh, dehogy - legyintett lehangoltan George. - Ahhoz semmi köze. Nincs annak annyi esze. Piti alak.

- Hát akkor? - firtatta Ron.

Fred habozott, majd kelletlenül folytatta:

- Biztos emlékeztek, hogy a Világkupadöntő előtt fogadtunk vele. Azt mondtuk, Írország fog győzni, de Krum kapja el a cikeszt.

- Igen - bólintott rá Lucy, Ron és Harry.

- A fickó azokkal a leprikón-aranyakkal fizetett ki minket, amit az írek kabalái szórtak a fejünkre.

- És?

- Mit és? - dohogott George. - Hát eltűnt a pénz. Másnap reggelre nyoma se volt.

- De hát… ez csak tévedés lehetett - csóválta a fejét Hermione.

George keserűen felnevetett.

- Hát persze, először mi is azt hittük. Gondoltuk, ha megírjuk neki, hogy véletlenül hamis pénzt adott, majd elnézést kér, és fizet. Ahogy azt a kisfiúk elképzelik… Nem is válaszolt a levelünkre. Egy csomószor próbáltunk beszélni vele, mikor a Roxfortban volt, de mindig kitalált valami ürügyet, és lerázott minket.

- A végén még be is keményített - toldotta meg Fred. - Kijelentette, hogy kölyköknek egy knútot se fizet.

- Mondtuk, jó, akkor adja vissza a pénzünket, amivel fogadtunk - dörmögte George.

- Te jó ég, nem adta? - hüledezett Hermione.

- De nem ám!

- Az volt az összes spórolt pénzetek! - sápítozott Lucy.

- Nekem mondod? - nevetett keserűen George. - Persze a végén rájöttünk, miről is van szó. Lee Jordan apja is lefutott egy pár kört, mire kiszedte Bumfoltból a pénzét. Kiderült, hogy a pasasnak a nyakára járnak a koboldok, mert nem fizetett vissza nekik valami kölcsönt. A döntő után egy csapat kobold elkapta az erdőben. Elszedték tőle az összes suskát, ami nála volt, de még az se volt elég. Utánajöttek a Roxfortba is, hogy szemmel tartsák. Bumfolt teljesen legatyásodott - mindenét eljátszotta. És tudjátok, hogyan akarta kifizetni a koboldokat az a féleszű?

- Hogyan? - kérdezte Harry.

- Úgy, hogy fogadott rád, öreg! - felelte Fred. - Fogadott a koboldokkal, hogy te nyered meg a tusát.

- Akkor azért akart folyton segíteni nekem! - csapott a homlokára Harry. - De hát… nyertem is, nem? Most már ki tud fizetni titeket!

- Nem talált! - rázta a fejét George. - A koboldok is dörzsölt játékosok. Azt mondják, holtversenyben nyertetek Diggoryval, Bumfolt pedig arra fogadott, hogy tisztán győzöl. Úgyhogy Bumfoltnak le kellett lécelnie. A harmadik próba után rögtön elhúzta a csíkot.

George nagyot sóhajtott, és osztani kezdett a következő partihoz. A vonatút további része kellemesen telt. Lucy azt kívánta, bár meg se érkeznének a King's Crossra nyár végéig… De hát az elmúlt tíz hónapban többször is bebizonyosodott, hogy a közelgő rossz dolgok nem lassítják az idő folyását. Túlságosan is hamar eljött a pillanat, mikor a Roxfort Expressz egy utolsó zökkenéssel megállt a kilenc és háromnegyedik vágányon. A vonaton azonnal kitört a szokásos hangzavar, s a kocsifolyosók megteltek a fülkékből kitóduló diákokkal. Ron és Hermione ládáikkal együtt nagy nehezen áttornászták magukat a Malfoy, Crak és Monstro alkotta torlaszon.

Harry és Lucy azonban nem mozdultak a helyükről. Először összenéztek, majd Lucy az ikrek után szólt.

- Fred, George… várjatok egy percet!

Az ikrek visszafordultak az ajtóból. Lucy Harryre nézett, aki most felnyitotta a ládáját, és kivette belőle a Carameltől kapott aranyat.

- Ezt nektek adjuk - szólt, és George kezébe nyomta a pénzeszsákot.

- Mit csináltok? - meresztette a szemét Fred.

- Nektek adjuk - ismételte Lucy. - Nekünk nem kell.

- Ti begolyóztatok! - nevetett George, és Harry felé nyújtotta a zsákot.

- Nem golyóztunk be - mondta Harry. - Tegyétek félre, és folytassátok a kísérletezést. A pénzből megnyithatjátok majd a csodabazárotokat.

- Ezek tényleg nem normálisak - hebegte kerekre nyílt szemmel Fred.

- Figyeljetek - folytatta csökönyösen Lucy. - Ha nem fogadjátok el, Harry kidobja az első kukába. Nem akarjuk megtartani, és nincs is szükségünk rá. Néhány tréfa viszont jól jönne, és nem is csak nekünk. Mostanában elég kevés alkalmunk volt nevetni, és van egy olyan érzésem, hogy a jövőben még kevesebb lesz.

George, a pénzeszsákot méregette.

- Harry, Lucy - szólt elcsukló hangon. - Ebben vagy ezer galleon van.

- Igen - vigyorgott Lucy. - Számold ki, hány kanárikuglófot spóroltok meg vele.

Az ikrek hitetlenkedve bámultak rájuk.

- Csak ne mondjátok el édesanyátoknak, hogy tőlünk van - kérte Harry. - Bár most már biztos nem ragaszkodik annyira hozzá, hogy a minisztériumba menjetek dolgozni…

- Figyeljetek…- kezdte Fred, de Harry előhúzta a pálcáját, és a szavába vágott:

- Két választásotok van: vagy elfogadjátok a pénzt, vagy rontást küldök rátok. Tanultam egy párat az idén. Cserébe egyet kérek: vegyetek Ronnak egy másik dísztalárt, de ne mondjátok neki, hogy én kértem.

Mielőtt az ikrek válaszolhattak volna, Harry és Lucy kimentek a fülkéből, átlépve Malfoyon, Crakon és Monstrón. Azok még mindig ott hevertek az ajtó előtt, arcukon a rontások nyomaival.

Bár Vernon bácsi nem messze álldogált Mrs Weasleytől, Harry először mégis az asszonyhoz lépett oda. Lucy ennek kimondottan örült - így még későbbre nyúlt az alkalom, mikor el kellett búcsúznia a testvérétől.

Mrs Weasley megölelte Harryt, és a fülébe súgott valamit.

- Szia, Harry! - búcsúzott Ron, hátba veregetve barátját.

- Szia! - köszönt el Hermione, majd olyat tett, amit még soha: egy puszit nyomott Harry arcára.

- Harry… Köszönjük… - motyogta George, s Fred buzgón bólogatott hozzá.

Harry az ikrekre kacsintott, majd Lucyhoz lépett és hosszasan megölelte. Lucy olyan erősen szorította magához őt, hogy Harry nyögött egyet.

- Hamarosan eljöhetsz hozzánk - suttogta Lucy Harry fülébe. - Nemsokára újra találkozunk.

- Tudom - suttogta vissza Harry. Kibontakoztak az ölelésből, adtak egymásnak egy puszit, majd Harry sarkon fordult és elindult Vernon bácsiék felé.

- Lucy… - szólította meg Fred a lányt. - Tényleg komolyan…?

- Fred - szakította félbe Lucy. - Nektek nagyobb szükségetek van rá és nálatok sokkal jobb helye lesz.

Ezután előresietett Ron és Ginny mellé, de a gondolatai elkalandoztak. Voldemortra és a halálfalókra gondolt, akik bizonyára már el is kezdték a tervezgetést… De ekkor alig észrevehetően megrázta a fejét. Korai még aggódni, győzködte magát. Ahogy Hagrid mondta: aminek jönnie kell, jönni fog… És ha itt lesz, szembe kell néznie vele.

Dracot, Crakot és Monstrot a kalauz ébresztette föl. Kíváncsian vizsgálgatta a fiúk arcán keletkezett furcsa keléseket - Craknak polipkarjai nőttek - amiket valószínűleg Potterék okozhattak rajta. A kalauz bizonyára jót nevetett volna, ha Draco nem rival rá, hogy azonnal tüntesse el, mert így nem láthatják meg őket.

A három mardekáros fiú már egészséges arccal kászálódott le a vonatról és a peronon mindannyian a szüleikhez mentek, akik érdekes módon most egy társaságban tartózkodtak és fojtott hangon beszélgettek. Mikor a fiúk odaértek, olyan hirtelen hallgattak el, mintha attól féltek volna, hogy valaki meghallhatja őket. Draconak elég volt egy pillantást vetnie a három felnőtt férfire, hogy lássa, mennyire megváltoztak: sokkal feszültebbek voltak, különösen az ő apja, de ezt mindannyian leplezni próbálták.

Dracoban vegyes érzések voltak. Örülnie kellett volna. Hiszen a Sötét Nagyúr visszatért. Visszatért, és hamarosan annyi hatalma lesz, hogy elkezdheti második felemelkedését. Akkor a mugliimádók és a sárvérűek örökre eltűnnek majd a varázslótársadalomból és a varázslók is elfoglalhatják méltó helyüket a világban.

Ugyanakkor ehhez még egyvalakit le kellett győznie a Sötét Nagyúrnak. Illetve, két valakit. Potter és Lucy voltak az egyetlenek, akik a Nagyúr útjába állhattak - legalábbis ez állt minden levélben, amit Draco otthonról kapott. Ám mielőtt erre sort keríthetett volna, előbb még meg kellett szereznie valamit… valamit, ami segítheti őt a Potterék elleni harcban.

Valamit, ami a legutóbb nem volt a birtokában.

Vége az 1. évadnak