FORDÍTÁS, remélem ezt már mind tudjátok, akik olvassák, hogy ez a csodálatosság, nem az én ficem.

Eredeti cím: One Piece 100 Themes

Író: ForFreedom21

És a One Piece szereplői nem az enyémek vagy bárkié, rendben, csak Oda-sensei-é.

Béta: 春風, ezer köszönet neki. Még mindig nagy köszönet neki. Egyszerűen képtelen vagyok magyarul írni.

Jó olvasást! ^^ Újabb szívszorító fejezet.

Robin tudta milyen érzés fulladozni. Elvégre, fiatalon evett meg egy ördög gyümölcsöt. De bármikor belesett a vízbe, valaki (Robin soha nem értette meg az okot) megmentette.

De ez más volt. Senki sem tudta megmenteni ettől.

Igazából nem fulladozott. Nem láthatóan és nem fizikailag.

De érzelmileg és mentálisan.

Már húsz éve élt árulóként és elárultként. Nem rejtőzhetett hosszú ideig a kormánytól. Így, általában, mikor elkezdett így "fulladozni", elszökhetett. Általában, nem húzták le a mélybe eddig. Általában, ő árulná el őket, mielőtt őt adják át.

De most ezt nem tehette.

Ezúttal voltak, akik törődtek vele. Megnevettették és azt akarták, hogy a legjobbat nyújtsa. Csak egyszer érzett így életében, mikor Saul és az archeológusok dicsérték. Egy érzés volt, ami azt gondolta, kihalt belőle és soha nem várta, hogy újra megjelenjen. Így amikor Robin érezte, nem tudta figyelmen kívül hagyni.

Így, mielőtt elvehették volna őket tőle (elpusztítva szeme előtt, sírva, felkiáltva fájdalmában) mint ahogyan a múltjában, Robin fellépet és hagyta, hogy a világ sötétsége behúzza.

Nem akart elbúcsúzni, de az életük érdekében, megtette. (A víz a térdéig ért). Nem akarta lelőni a polgármester, de a barátai érdekében, megtette. (A víz a combja közepéig felért). Nem akarta figyelmen kívül hagyni a könyörgéseiket, de a biztonságuk érdekében, megtette. (A víz a csípőjénél tartott).

És ez összetörte szívét.

Végül nem volt miért tovább élni. Évek óta szökésben, gondolta, hogy legalább megtalálja a történelmet és a nakamákat, akiket Saul ígért. De mindent elszakítottak tőle és feladta. (A vízszint a köldökénél állt).

Meg fog halni.

Robin beszállt az Enies Lobby felé tartó vonatra, és hullatott egy könnyet az újonnan talált családja elvesztésére. Nem tudta, hogy ennyire fájni fog. (A víz a derekáig ért).

Amikor a lövész feltűnt, azt gondolta szíve felrobban. Öröm volt? Vagy horror? Rájött, hogy mindkettőnek kellett lennie. Azt akarta, hogy megmentsék őt, természetesen, de ezt lehetetlen volt kérnie.

Amikor a szakács is ott volt, nem tudott mást, mint sikítani. Soha nem sikított még így, nem volt jellemző rá, mégis megdöbbent. Kínzás volt. Meg akarta menteni őket, nem azt, hogy eldobják az életüket. Mit csináltak?

Harcolnia kellett ellenük (hogy megvédje őket) és eltaszítsa magától. De a hosszú orrú szavai a szívében ragadtak: Higgy Luffy-ban.

Akart, ó mennyire akart. De nem ismerték a múltját. Nem tudták mi követné őket, ha velük maradt. Így csendben sétált át a levegő ajtón és hátra hagyta barátait. (A víz a melléig emelkedett). Nehezére esett levegőt venni és a hátralevő út gyötrelmesen hosszú volt.

Soha nem bűn létezni, mondta neki a Cyborg. Figyelmen kívül hagyta, amennyire csak tudta. Már eldöntötte és semmi nem változtatja meg a döntést. Mindent a nakamái érdekében.

Megérkeztek és az őrült igazgató megverte. Mi volt a baja amúgy? Tényleg elhitte, hogy ez volt az igazság? Egy titkos szervezet, aminek engedélye van ártatlanokat ölni, akik "útjukban állnak"? Gúnyolódott az ötletre, de óvatosan csukva tartotta a száját.

Amíg elő nem hozakodtak a Szalmakalaposokkal.

Ott voltak. Természetesen ott voltak. Miért várta, hogy elmenjenek? Jobban kellett volna tudnia. Luffy nem az a féle ember, aki elhagy valakit. És amikor a lila hajú különc kiadta a parancsot, hogy öljék meg őket, meggyalázva robbant ki. Megígérték, a francba! A kalózoknak sértetlennek kell lenniük. De önelégülten mosolyogtak rá, kigúnyolták, mert volt ott egy kibúvó (mindig van kibúvó). Megszöknek Water Sevenből. Nincsenek tovább Water Sevenben. Egy alkut betartottak.

Dühös lett, olyan dühös, hogy megverte volna őket, ha a tengerikő nem lenne rajta. És a különc újra megverte őt.

Órákig csendben volt. Még akkor is mikor a lila hajó jött hencegni, csak végtelenül megdöbbent. A szigetét megtámadták. És a támadók jók voltak. Túl jók.

A cyborg nevetett, hallva Szalmakalapost (- ROBIN! JÖTTELEK MEGMENTENI -) erőltette, hogy találkozzon vele.

Luffy mosolygott, amikor végre meglátta Robint. Hablatyolt egy kicsit és felkészült, hogy érte menjen, de megállította őt. - Csak meg akarok halni! - (A víz elérte a nyakát). Zihál.

A mosoly eltűnt az arcáról és a kifejezése bűnösséggel töltötte el Robint. De ez az, amit tennie kell, mert nem akarta, hogy szenvedjen.

Természetesen a CP9 és az igazgató ott voltak, hogy nevessenek rajtuk. A lila hajú gúnyolta őket, mert olyan nevetségesek és vesztesek. De mit tudott ő?

Luffy csak Robinra nézett dacos természetével és mondta neki, hogy ne haljon meg. Piszkálta az orrát és bármi volt, csak nem komoly. Robin nem tudta mit tegyen. Elkezdett egy mini-beszédet és a többiek is feltűntek, kiabálva egymással, természetesen, és megdöbbent. Az igazgató rázta őt. - Ha élni akarsz vagy meg akarsz halni, nem érdekel, mit döntesz - kiabálta Luffy. - De ezt mondd a mi oldalunkon!

Robin sírni kezdett. Nem akart, de hogy állíthatná meg. (A víz elérte az orrát). Fulladozott.

A legénység felállt a kapitányuk mellé. A hat kalóz büszkén állt, félelmet nem ismerve és elhatározottsággal vezérelve.

Aztán az átkozott igazgató össze-vissza kezdett beszélni és megemlítette a Buster Callt. És Robin múltja a szemei előtt úszott és nem tudta megállítani. Az egész szigete, elpusztítva. Mindenki élete, félre dobva. A saját élete, bűnösnek jelölve. Mindenki elárulta. Mindenki kihasználta.

Mindenki mondta neki, hogy haljon meg.

A képek összetörtek és Robin bizonytalanul felállt. Elmondta a legénységnek, hogy félt a sorsa miatt és csak teherré tenné. Félt, hogy ki fogják dobni, mint mindig. És félt (bár ezt nem mondta), hogy meg kell halniuk miatta. Az igazgató megerősítette félelmeit és nevetett rajta. (A víz befedte a szemeit).

De Luffy állta a helyét. Állította, hogy értette (mert amilyen hülye, bármilyen problémán átlát). A lövésze lelőtte a zászlót és Robin olyan megdöbbent volt, olyan rémült (Feje teljesen víz alatt volt) és minden, amit tenni tudott, hogy azt mondja, - Lehetetlen! - mielőtt megfullad.

De valahogy, éppen csak, hallotta Luffy-t, ahogy elmondja a világnak, hogy készüljenek fel. Luffy-t nem érdekelte a kormány; nem érdekelte a világ.

Csak a nakamái érdekelték. És eldöntötte, hogy visszakapja Robint.

Elmondta, hogy élni akar és (olyan volt, mintha valaki kihúzta volna a vízből) könnyei még jobban folytak, ahogy még több mindenre emlékezett vissza. Mondták neki, hogy haljon meg (feje még egyszer a víz alá megy). Saul mondta neki, hogy találja meg a nakamáit és éljen velük, mert a világon senki sem maradhatott egyedül. (Megpróbál levegőt találni.) Fény vette körbe a legénységet és megpróbálja elérni.

- ÉLNI AKAROK! - Kiabálta (Mégegyszer kijutott a vízből, most szárazföldre húzták). - VIGYETEK MAGATOKKAL A TENGERRE!

A kalóz felmosolygott rá és rájött, hogy először hozzájuk kellett volna menni. Milyen hülye volt? Mindig ott voltak neki, még úgy is, hogy egyszer ellenük harcolt. Ők voltak azok, akik visszahozták a boldogságot, szívet, melegséget és álmokat. Hogy kételkedhetett az erejükben?

- Hagyd ránk a többit! - kiáltotta Luffy.

(Teljesen elvitték a víztől és biztos benne, hogy soha nem fog újra fulladozni.)