9 – Roark ultimátuma

Csak még pár percet – gondoltam fáradtan ahogy hirtelen felriadtam a pár órás szunyókálásomból. Bágyadtan dörzsöltem a szememet, akkor pedig valami a fejemre esett. Morcosan néztem Fogatlanra, aki békésen aludt a kialudt tűz másik oldalán. Értetlenül ültem fel és szedtem le pár arcomra tapadt pikkelyt. Ekkor egy újabb kő esett a fejemre. Bosszúsan néztem körbe és csak ekkor tűnt fel: remeg az egész barlang. Hirtelen a lélegzetem is elakadt pár pillanatra. Csak nem a Suttogó Halál?

Remegve szedtem össze Fogatlan pikkelyeiből egy nagy maroknyival, majd a kosaramba öntöttem őket. Megfordulva összeszedtem minden holmimat és azokat is bedobáltam, végül pedig lezártam a kosarat. A földről felkaptam a nyerget és a szárnyat, majd odarohantam az éjfúriához. Letérdeltem a farkához és elkezdtem a kész műfarok-szárnyat rácsatolni. Morcosan próbálta elhúzni a farkát, mire fogtam magamat és ráültem.

- Pajti, ébredj. El kell tűnnünk innen.

- Mi ilyen sürgős, még a nap sem kelt fel… - motyogta, miközben én sikeresen rácsatoltam a szárnyat. Ahogy felé fordultam a nyereggel, füleivel elkezdett figyelni. Egy szempillantás alatt kinyitotta szemeit és morogva felpattant. – NEM MONDOD, HOGY MÁR MEGINT AZ AZ IDEGESÍTŐ FÖLDIGILISZTA?

- De, azt hiszem ő az… Menjünk, jó? – raktam a hátára a nyerget, ő azonban hirtelen ellökött magától.

- Nem, maradunk. Megtanítom neki, hogy miért ne kezdjen az éjfúriákkal.

- Fogatlan.

- Éjfúria vagyok, Hablaty! ÉN nem menekülök a félelmeim elől! – nézett rám mérgesen, mire döbbenten léptem hátra tőle.

- Kösz, ez azért fájt.

- Mi? – kérdezte összezavarodva.

- Amit mondtál. Én talán tényleg menekülök előlük… de legalább biztos lehetek benne, hogy a legjobb barátom életben marad, vagy legalábbis nem az én ostoba magánakcióim miatt fog meghalni.

- Emberek, minden mondatot ki kell forgatniuk… - forgatta meg a szemét.

Mérgesen léptem a kosárhoz, hónom alatt a nyereggel, majd újra Fogatlan felé fordultam.

- Legalább vigyél el a Hófúriákhoz. Te talán nem félsz attól az izétől, de én igen.

- Ó, a Hófúriákkal eddig is olyan nagy biztonságban voltál… Hisz én csak egy megcsonkított éjfúria vagyok, aki képtelen megvédeni a fenyegető veszélytől, igaz?

- Ilyet egy szóval sem mondtam. – néztem a bejárat felé remegve.

- De gondoltad. Tipikus ember.

- Szerinted ez tényleg erről szól? – kérdeztem csendesen. Nyitotta volna a száját, ekkor azonban hirtelen megállt a föld remegése. Pár pillanatig feszülten hallgattunk. Minden csendes és nyugodt volt. Nagyot nyelve néztem Fogatlanra. – Elment? – kérdeztem suttogva.

- Úgy tűnik. Nem hallok semmit. – fülelt még pár percig.

Nagyot sóhajtva ültem le, remegő kezemet pedig a kosár tetejére raktam. Valahogy nem ilyen reggeli ébresztőre vágytam.

Fogatlan lassan mellém sétált, majd orrával megbökte a karomat.

- Figyelj, Hablaty. Amit mondtam, nem úgy értettem.

- Kérhetek tőled valamit?

- Persze, mondd csak. – döntötte oldalra a fejét.

- Tűnjünk el erről a szigetről, amilyen gyorsan csak lehet. – értem a karomon levő sebhez. Az éjfúria hosszasan fürkészett engem, majd bólintott egy aprót.

Elgondolkodva néztem, ahogy elindult kifele a barlangból. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Nem lesz semmi baj, legalábbis amíg ő itt van velem.

Lassan felálltam és felkaptam a vállamra a kosarat. A nyerget a hónom alá csapva indultam az éjfúria után, mikor újra elkezdett remegni a föld. Rémülten néztem a mennyezetet, amin több hatalmas repedés kezdett végigfutni. Elkezdtem Fogatlan után futni, a barlang mögöttem pedig beomlott.

Mire Fogatlan megfordult, én pár lépésnyire feküdtem a beomlott barlangtól.

- HABLATY! Jól vagy, nem esett bajod?

- Az ijedtségen kívül azt hiszem semmi. – néztem a tenyereimet.

: Most szerencséd volt, két-lábon járó… Legközelebb azonban alaposabb leszek. : - sziszegte egy hang, mire azonban felnéztünk, a sárkánynak már nyoma sem volt.

- GYERE VISSZA TE GYÁVA GILISZTA! DARABOKRA TÉPLEK, HA MÉG EGYSZER HABLATY KÖZELÉBE KERÜLSZ! – üvöltötte Fogatlan a lyukhoz rohanva. Láttam rajta, hogy méregeti, hogy utána menjen-e vagy maradjon. Köhögve álltam fel, mire tekintetét aggódva rám emelte.

- Hagyd. Elmegyünk. Beszélünk Jegeskarommal, aztán soha többé nem látjuk azt a sárkányt.

- De az életedre tört!

- Betemetted a tojásait.

- Már mondtam, azok a tojások halottak voltak.

- És ő tudott erről? Ugyan, pajti. Inkább menjünk, jó?

- Te nem ismered a suttogó halálokat. Ezek képesek egy életre haragot tartani.

- Számít ez valamit is? Többet nem jövünk vissza. – tettem a nyerget a hátára, mire értetlenül nézett rám.

- Úgy érted, kikerüljük ezt a szigetet, amikor visszatérünk Berkre?

- Nem. – raktam rá a kosarat is. – Úgy értem, hogy többet nem térünk vissza. Sem erre a szigetre, sem Berkre.

- De… Berk az otthonod.

- Jobb lesz így mindkettőnknek. Te nem ismered az apámat. Sosem fog megbocsátani nekem, amiért átálltam a ti oldalatokra. Ha visszatérünk Berkre, mindketten halottak vagyunk, én pedig ezt nem fogom megkockáztatni.

Fogatlan csendben fürkészett még engem pár percig. Én vettem egy mély lélegzetet, majd felmásztam a nyeregbe. Megpaskoltam az oldalát, majd a tó felé biccentettem.

- Gyerünk, próbáljuk ki ezt a szárnyat a tóig. Ott hamar eszünk, amíg Jegeskarom útba igazít minket, aztán indulás.

A tónál a halamat sütve figyeltem félig Jegeskaromra. Főleg Fogatlannak mondta, hogy merre kell menni. Elgondolkodva vettem ki és fújtam meg a halamat, mikor Ezüstmancs felnevetett.

:: Apa, mi lenne, ha elkísérném őket egy darabon? Úgy biztos megtalálják a szigetet. ::

- Azért ennyire nem vagyok rossz a tájékozódásban. – horkant fel Fogatlan.

:: Talán nem, de jobb biztosra menni, nem gondolod? Apa? :: - fordult vissza Jegeskaromhoz.

:: És egyedül jössz utánunk? ::

:: Repültem már egyedül. A sárkányfiúnak szüksége lehet a segítségünkre! Kérlek? ::

- Ezüstmancs… - kezdtem volna, mire hirtelen nagy, szinte kérlelő szemekkel nézett rám.

:: Szerintem elég világosan elmondtam az éjfúriának, hogy merre kell menniük. :: - sóhajtott Jegeskarom.

:: Ez így van, apám, de gondolj bele… Itt a tél, ez az éjfúria nem ismeri olyan jól, hogy hogyan kell egy hóvihart elkerülni. Mi hófúriák vagyunk, segíthetünk nekik! Ismerem az utat hazafelé. Elég nagy vagyok már. Hadd bizonyítsam ezt be neked, kérlek. :: - hajtotta le a fejét az apja előtt. Jegeskarom lehunyta a szemét majd egy aprót bólintott.

:: Tudom, hogy képes vagy rá, csak féltelek. Ez az apák dolga. :: - sóhajtotta. Ezekre a szavakra bánatosan hajtottam le a fejemet. :: Megengedem, hogy velük menj, de óvatosan. Nem tudom mihez kezdenék, ha bármi bajod esne. :: - dörgölőzött a lányához Jegeskarom.

:: Köszönöm, apám. Ígérem, minden rendben lesz. ::

- Remek. Nos, mikor indulunk akkor? – kérdezte Fogatlan a szárnyait nyújtóztatva.

:: Amint Hablaty befejezte a reggelijét. :: - mosolygott Ezüstmancs az éjfúriára. Én a halat félredobva bólintottam.

- Felőlem indulhatunk. – álltam fel, Fogatlan pedig értetlenül döntötte oldalra a fejét.

:: Valami baj van? Hirtelen olyan rosszkedvű lettél. :: - kérdezte Ezüstmancs.

- Nem, csak… Fáradt vagyok. Keveset aludtam az éjszaka. – néztem a tó fele.

:: Szeretnél még indulás előtt pihenni? Felőlem várhatunk még pár órát. :: - ajánlotta kedvesen, én azonban megingattam a fejemet egy fáradt mosollyal.

- Nem, én… Rendben leszek. Megyek, megmosom a kezemet. – biccentettem a víz fele, majd egy aprót sóhajtva arrafele bicegtem.

Ezüstmancs kérdőn nézett Fogatlanra, aki csak bánatosan megingatta a fejét.

- Honvágy. Nem akarja elismerni, de átlátok rajta.

:: Akkor miért nem viszed haza? :: - kíváncsiskodott Kristály.

- Nem akarja. Fél az apjától. Szerinte most árulónak tartja, amiért „átállt az oldalunkra". Azt mondta, ha visszatérnénk, megölne minket, ezt pedig nem akarja.

:: Szegény fióka. :: - nyüszítette Ezüstmancs.

:: De vissza fogtok térni, nem? A lányom mesélte, hogy Neki szolgáltál. Tud már róla a lovasod? :: - érdeklődte Jegeskarom, az éjfúria azonban határozottan megingatta a fejét.

- Nem és egyelőre nem is fog tudni. Még nem áll készen.

:: Ő nem áll készen, vagy te? :: - kérdezte a hófúriák vezére, mire Fogatlan felhorkant.

- ÉN? Ezzel mégis mire célzol? Hogy gyáva vagyok? Ha tehetném, már most repülnék a fészekhez. Az a szörnyeteg meg fog fizetni, amiért olyan sok évet ellopott az életemből. Hablaty azonban erre még nem áll készen.

:: Honnét… ::

- Mert a lovasom. Egyszerűen tudom, érzem! Ismerem őt! Amint úgy érzem, hogy készen áll, meg fog tudni mindent. Addig azonban szeretném, ha kicsit élvezné az életet.

:: Fogatlannak… Bocsánat, az éjfúriának igaza van apa. Nézz csak rá, ha még azt is meg kell tudnia, hogy ott van az otthona közelében az a szörnyeteg… Ráér ezt később is megtudni. :: - sóhajtotta Ezüstmancs.

:: Talán igazatok van. Sokáig azonban ne titkold előle az igazságot. ::

- Nem fogom. – bólintott Fogatlan.

:: Rendben. Mi elköszönünk tőletek. Fel kell készítenem a csapatot az indulásra. Kérlek, vigyázz a lányomra, amíg veletek van. :: - lépett Jegeskarom Fogatlanhoz, mire az éjfúria bólintott. :: Sok sikert az utatokra. Remélem, hamarosan újra látunk a lovasoddal együtt. :: - biccentett a hófúria.

- Hasonlóan remélem. Jó utat nektek is. – köszönt el az éjfúria Jegeskaromtól és Kristálytól.

Mosolyogva nézte, ahogy még Hablatytól is elköszönnek, majd Ezüstmanccsal együtt figyelték a két hófúria távolodását.

:: Érzed ezt? :: - kérdezte hirtelen a hófúria. Fogatlan zavartan nézett rá és kezdett el szaglászni. Nem érzett semmit.

- Mit érzek?

:: A szabadság illatát! Ne tudd meg mióta próbálok egy kis időre leválni a csapattól. ::

- Leválni a csapattól? Miért?

:: Természetesen hogy kalandozhassak! Minden éjfúriának ilyen lassan forog az agya? ::

- Éreztem, hogy meg fogom én még bánni, hogy velünk tartsz. – fogta meg Fogatlan Hablaty kosarát, majd elindult a lovasához, Ezüstmanccsal a sarkában.

:: Szerintem egész jól ki fogunk jönni. Az első közös célunkat is tudom már! Fel kell vidítanunk Hablatyot! Úúú, már van is egy halom ötletem! ::

- Szerintem az első közös célunk az legyen, hogy elviszel minket arra a szigetre. – morogta, szájában a kosárral.

:: Olyan ünneprontó vagy. ::

- Sajnálom, az éjfúriák ostobák és unalmasak. Nem tudtad? – kérdezte szarkasztikusan, majd lerakta Hablaty mögött a kosarat. A fiatal viking kíváncsian nézett rájuk.

:: Ez most valami vicc akart lenni, ugye? Ohh, ki érti az éjfúriákat. :: - sóhajtotta Ezüstmancs, amin Fogatlan elmosolyodott. Hablaty szótlanul felcsatolta a kosarat és hamar felpattant a nyeregbe.

- Indulhatunk? – kérdezte Fogatlan kíváncsian fürkészve lovasát. Hablaty párszor állított a szárnyon, majd ahogy látta, hogy működik, bólintott. – Rendben. Akkor öveket becsatolni: irány a következő sziget!

Mindeközben Berken sem állt meg az élet. A vikingek szokásosan végezték a reggeli teendőiket: a férfiak mentek tűzifát vágni, a gyerekek hó-vikinget építettek a főtéren, az asszonyok többsége pedig az aznapi ebéd elkészítésének látott neki.

A falu kovácsműhelyében Bélhangos mindeközben egykori inasa rajzait nézegette a reggelije mellett.

- Pont olyan makacs viking vagy, mint az apád. Legalább nekem elmondhattad volna, hogy mire készülsz… Elhittem volna? Nem! Bolondnak tartottalak volna? Igen! De legalább nem egy ostoba papírról kellett volna megtudnom, hogy elszöksz.

Fejét ingatva rakta félre a lapokat és emelte szájához a csirkecombot, ekkor azonban megszólalt a kürt. A kovács furcsán nézett az ablak felé és látta, ahogy több viking is riadtan rohan a kikötő fele. Az ételt félredobva felállt, majd követte a többieket.

A kikötő közelében állt egy nagyobb tömeg és mind a tengerre mutogattak. Bélhangos többeket félretolva furakodott át és nézett a távolba. Döbbenten pislogott párat. Egy hajó volt, eddig ismeretlen, fekete és vörös vitorlákkal. A kovács maga mellé pillantva észrevette Morgópócot.

- Most mi legyen Bélhangos? Nekem nem tűnik ismerősnek ez a hajó.

- Nekem sem. Pléhpofa hol van?

- Még a házában. Az este sokat ittunk és… ismered.

Bélhangos elgondolkodva bólintott, majd egy nagyot sóhajtva fordult meg. Morgópóc döbbenten nézte ezt, majd sietős léptekkel követte.

- Mégis mit csinálsz? Hová mész?

- Felkeltem a Főnököt.

- Akkor beengedjük őket a kikötőbe? És ha ellenséges szándékkal érkeznek?

- Nem hiszem, hogy olyan ostobák lennének, hogy egyetlen hajóval megtámadjanak egy egész szigetet, de… Fegyverekkel biztosítsátok magatokat. A gyerekeket vigyétek a Nagyterembe, amíg ki nem derül, hogy milyen szándékkal érkeznek. A többit Pléhpofa eldönti majd.

- Gondolod, hogy képes lesz rá? Tegnap…

- Ismered Pléhpofát. Ha forró a helyzet, valahogyan mindig összekapja magát. Majd én beszélek a fejével. Ti tegyétek addig, amit mondtam.

- Rendben Bélhangos. GYEREKEKET A NAGYTEREMBE ÉS MINDENKI RAGADJON FEGYVERT! MOZGÁS! – kiáltotta Morgópóc, Bélhangos pedig a Haddock ház felé vette az irányt.

Asztrid épp az erdőben gyakorolt a fejszéjével, közben pedig Hablaty járt a fejében, mikor meghallotta a kürtöt. Fejszéjét kirántva a fából kezdett visszarohanni a faluba. A rohanástól kicsit kifogyva a levegőből érkezett meg a főtérre és nézett körbe. Az emberek sietve fogták meg fegyvereiket az asszonyok pedig a Nagyterem felé terelték a gyerekeket. Értetlenül pislogva törölte meg a homlokát, majd észrevette Takonypócot és Halvért közeledni.

- Hé, srácok! Mi történt? – kérdezte őket, ahogy megálltak előtte.

- A Nagyterembe küldtek minket, pont mikor az izgalom kezdődik! Elég nagy vagyok már, hogy én is ott álljak mellettük, buzogányommal a kezemben! – mérgelődött a Jorgenson fiú. Asztrid a szemét forgatva fordult másik barátjához.

- Egy ismeretlen hajó érkezik. Bélhangos és Morgópóc a gyerekeket a Nagyterembe parancsolta, amíg ki nem derül, milyen szándékkal. – remegte a nagydarab fiú.

- Egy ismeretlen hajó? Vajon mit akarhatnak? – kérdezte a szőke lány, majd tekintetével a még érkező gyerekeket fürkészte. – Hé, hol van Kőfej és Fafej?

- Megpróbálnak apám háta mögött belógni a kikötőbe. Ostobák… - forgatta a szemét Takonypóc és elindult a Nagyterembe.

- Pléhpofa mit mondott? – kérdezte Asztrid Halvért.

- Nem tudom. Bélhangos most ment beszélni vele a hajóról. Remélem minden rendben lesz. – remegte a fiú. Asztrid még pár pillanatig figyelt a kikötő fele, majd egy sóhaj kíséretében barátjára nézett és a Nagyterem felé biccentett.

Bélhangos a Haddock ház ajtajához érve vett egy mély lélegzetet, majd kinyitotta az ajtót. Legnagyobb megdöbbenésére nem látta sehol Pléhpofát. Tétován lépett beljebb a házba.

- Pléhpofa, itt vagy?

Pár perces csend után végre zajokra lett figyelmes az emeletről. A kovács a lépcső fele mozdult, ekkor azonban Pléhpofa megjelent a lépcső tetején. Fáradtan, szemei alatt fekete táskákkal indult lefelé. Bélhangos egy pillanatra meg is ijedt a kinézetétől.

- Miért jöttél, Bélhangos?

- A falunak szüksége van rád, Pléhpofa. Egy hajó…

- Neked panaszkodott? – kérdezte hirtelen a főnök, mire a kovács csak értetlenül pislogott.

- Ki és miről?

- Hablaty, hogy… rossz apa vagyok? – kérdezte a főnök remegő hangon, miközben a ház hátsó ajtajához sétált.

- Nem. Sosem mondta, hogy rossz apa vagy. Inkább úgy érezte, hogy Ő nem elég jó neked.

A főnök fáradtan vett fel az ajtó mellől egy nagyobb kocka jeget, majd a fejéhez szorította. Szótlanul sétált vissza a tűzhöz és ült le a székébe. Bélhangos percekig fürkészte barátját, majd úgy döntött, újra felhozza az váratlan „vendégek" érkezését.

- Ami a hajót illeti…

- Mikor éreztettem én vele, hogy nem elég jó nekem? Mindent csak az Ő érdekében tettem! Próbáltam megvédeni, biztonságban tartani, azért tettem az inasoddá, de ő mit csinált? Folyton rohangált ki az ostoba találmányaival és a saját és mások életét kockáztatva próbált bizonyítani, mondván, hogy Ő mekkora sárkányölő, erre termett, ezt akarja csinálni! Amikor végre beleegyezek, megengedem neki, hogy ő is részt vegyen a kiképzésen, hirtelen ellenkezik és kenyérsütő viking akar lenni!

- Ami azt illeti, kenyérsütő vikingből egyébként is hiány van. – nevette el magát Bélhangos.

- Bélhangos. – nézett rá fapofával a főnök, majd fejét ingatva sóhajtott. – Mondd meg mit csináltam rosszul? Hogy állhatott össze azokkal a szörnyekkel?

- Nem tudom barátom. Hablaty mindig is más volt. Ki tudja, mi jár abban a makacs fejében?

- A legrosszabb, hogy már sosem tudhatom meg, hogy hol rontottam el. – nézett a tűzbe, Bélhangos ezen azonban felnevetett.

- Erre azért ne vegyél mérget. Nehéz ott kint az élet. Talán hamarosan meggondolja magát és hazajön. Addig azonban biztosítanod kéne, hogy legyen hová hazajönnie.

- Mégis miről beszélsz Bélhangos? – kérdezte fáradtan a főnök.

- Arról, amiért idejöttem. Egy ismeretlen hajó tart Berk felé fekete-vörös vitorlákkal. Nem hallottad a kürtöt?

- Ó, remek. Mert eddig sem volt épp elég gondom. – állt fel Pléhpofa és indult a kikötőbe.

- Elrendeltem addig, hogy a gyerekeket vigyék a Nagyterembe, a többieknél pedig legyen fegyver a biztonság kedvéért. Fene tudja, milyen okból érkeznek.

- Jól tetted. Nagy segítség vagy barátom. Köszönöm.

- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz. – veregette háton Pléhpofát.

Mire a kikötőbe értek, a hajó már sokkal közelebbről látszódott. A feketére festett hajó sebesen szelte a hullámokat. Oldalát vörös és fekete pajzsok díszítették, orrát pedig egy faragott sárkány. Pléhpofa sok hajót látott már életében, ismerte a szövetségeseik és ellenfeleik hajóit, ehhez hasonlóval azonban még sosem találkozott.

Morgópóc Pléhpofa mellé állva kérdő tekintettel nézte a további teendőkről.

- Megvárjuk, hogy mit akarnak. Nem hiszem, hogy támadni fognak, de legyünk résen.

- Akkor hozom a másik mancsomat. – felelte Bélhangos és elindult a műhelyébe.

Pléhpofa elgondolkodva a mólóra sétált és feszülten várta a hívatlan vendégek érkezésének okát.

Dideregve feküdtem Fogatlan hátán és néztem az alattunk elterülő végtelen tengert. Már órák óta elhagytuk a szigetet, a hideg és a fáradtság miatt pedig kezdtem egyre gyengébbnek érezni magamat. Ezen gondolkozva éreztem, ahogy a szemhéjam szép lassan lecsukódik.

- Hablaty, ébredj fel! – hallottam, én pedig fáradtan pislogva néztem Fogatlan fejét.

:: Pihennie kellett volna. :: - lassított le Ezüstmancs mellettünk.

- Legközelebb én döntöm el, hogy készen áll-e az indulásra. – morogta az éjfúria. Morcosan ültem fel.

- Jól vagyok, fejezzétek ezt be, hagyjatok békén. – dörzsöltem a szememet és próbáltam elfojtani egy ásítást.

- Majd ha nem kell attól tartanom, hogy jeges-fürdőt fogunk venni a te kis szunyókálásod miatt, akkor békén hagylak.

- Ó, bocs. Véletlenül sem akarom, hogy vizes legyen akár egy pikkelyed is miattam… - próbáltam nyújtózkodni.

- Miattad aggódom, bolond. Ti nem bírjátok olyan jól a hideget, mint a sárkányok. Egyszer még élve akarlak visszavinni Berkre.

- Már mondtam, nem megyünk vissza Berkre… - motyogtam magam elé.

- Az emberek annyira negatívan látják a jövőt…

- Az emberek reálisan látják a jövőt! Mit tudsz te rólunk, vikingekről?

- Nem sokat, de azt tudom, hogy…

:: Szerintem ezt most itt fejezzétek be. Azok ott előttünk viharfelhők. Magasabbra kell emelkednünk, Éjfúria. :: - nézett Ezüstmancs Fogatlanra.

- Nem mehetünk. Magasabban hidegebb van. Hablaty így is vacog.

- Ez nem is igaz!

- Ó, nem? Akkor mitől félsz ennyire, ha nem vacogsz? – nézett rám Fogatlan.

- Jó, fázok, de hallgatnod kell Ezüstmancsra. Ő jobban ismeri ezeket a felhőket. Nem kerülhetünk viharba, mert a szárnyad nem biztos, hogy bírná.

- Akkor helyette fagyjál meg, igaz?

- Ha belezuhanunk a vízbe, akkor is megfagynék. – feleltem, állítva a szárnyon.

:: Ebben igaza van. Kövessetek! :: - mondta Ezüstmancs, ezzel pedig elkezdett emelkedni.

- Ha valami gond van, akkor azonnal szólsz, értve vagyok? – kérdezte Fogatlan, mire halványan mosolyogva megpaskoltam az oldalát.

- Rendben. Ne aggódj, szólok. – feküdtem el a nyeregben, Fogatlan pedig emelkedni kezdett.

:: Hol vagytok már? Sietnünk kell! :: - hallottam a hófúria ideges hangját.

- Már jövünk! – morogta vissza Fogatlan.

- Milyen messze van a sziget? – kérdeztem Ezüstmancsot, aki erre elgondolkodva nézett a távolba.

:: Ha a vihar le is lassít minket, napnyugtára oda kell érnünk. ::

Az égre pillantva fintorogtam. Még dél sem múlt el, tehát még több órás repülés áll előttünk. Remek, ez egyszerűen remek.

Berk kikötőjébe közben befutott a rejtélyes fekete hajó. Pléhpofa, oldalán Bélhangossal és Morgópóccal feszülten figyelték a váratlan vendégeket. A legénység, feketére festett páncéljukban rohangáltak a fedélzeten, majd ketten leengedték a hajóhidat a mólóra. Az egyik férfi, kezében papírral köhintett párat.

- Bejelentem a Véres-koponya törzs főnökét, a kegyetlen és legyőzhetetlen Ádáz Roarkot! – kiáltotta, félrelépve pedig helyet engedett egy termetes, fekete szakállas férfinak. Fején díszes fekete sisakot viselt. Ruhája fekete volt, egyedül a fekete medve szőrös palástja belső része volt vörösre festve. Tekintetéből semmi jó nem sugárzott.

- Üdvözlöm a szigetünkön. Termetes Pléhpofa vagyok, Berk vezére. Minek köszönhetem látogatásukat? – kérdezte Pléhpofa feszülten.

- A híres Termetes Pléhpofa… Micsoda megtiszteltetés. – szállt le Ádáz Roark a hajóról. Fagyosan végigmérte először Morgópócot, majd Bélhangost, végül pedig Berk főnökét. – Ajánlattal érkeztem Berkre, Pléhpofa.

- Az ajánlatokat, egyezményeket a Nagyteremben szoktuk megbeszélni. Mutatjuk is merre… - kezdte Bélhangos, hirtelen azonban félre kellett ugrania. A hajóról egy nyílvessző szállt el, pontosan az arca mellett. A kovács döbbenten nézett Pléhpofára, majd a vezérre.

- Az ajánlatom rövid lesz és világos. Vagy elfogadjátok, ezzel pedig mindenki békében távozik, vagy elutasítjátok, ezzel pedig aláírjátok a halálos ítéleteteket. Aswin, ismertesd az ajánlatot.

Az említett férfi, aki korábban a papírt tartotta kezében, szintén leszállt a hajóról, majd kinyitva a papírt olvasni kezdte.

- Berk lakói minden teliholdkor leadnak egy hajót, tele élelemmel, arannyal és fegyverekkel. Évente egyszer egy fiatal lányt is mellékelnek, aki tisztes asszonya lesz a Véres-koponya törzs harcosainak. A 15. életévüket betöltött fiatalokat kötelező katonai szolgálatra felajánlják a sziget lakói. Berk örökösét szintén katonai szolgálatra elviszi a Véres-koponya törzs. Háború esetén a sziget lakói hadkötelesek a Véres-koponya törzs oldalán. A sziget korábbi törvényei ezúttal megsemmisülnek, mindenki a Véres-koponya törzs törvénykönyvének megfelelően cselekszik. A fő és egyetlen vezérünk Ádáz Roark nagyvezér. Semmiféle lázadást nem tűrünk. Aki ez ellen vét, büntetése halál.

Aswin ezzel összecsavarta a papírt, majd nagy csend lett úrrá a kikötőben. Bélhangos és Morgópóc Pléhpofa reakciójára vártak, ő azonban nem tett semmit, csak állt és nézett maga elé.

- Azt hiszem ezzel megegyeztünk. Hét hét múlva várjuk az első hajót és fiatal lányt. – fordult meg Roark, hogy visszaszáll a hajóra. Aswin is fordult, kezében a papírral, hirtelen azonban egy hatalmas kéz kikapta kezéből a papírt, a férfi pedig a vízben landolt. Pléhpofa darabokra tépte a papírt és villámló szemekkel nézett Ádáz Roarkra.

- Az ajánlatot nem fogadjuk el. Tűnjenek a kikötőnkből.

- Azt hiszem nem értettél meg engem, Pléhpofa. Vagy elfogadjátok az ultimátumunkat, vagy ezennel háborúba léptek a Véres-koponya törzzsel. Esélyetek sincs ellenünk.

- Ilyen mocskos ajánlatot sosem fogadunk el. Huligánok vagyunk! Harcolni fogunk, az utolsó csepp vérünkig! – kiáltotta Pléhpofa. Bélhangos, Morgópóc és a távolban várakozó vikingek mind csatlakoztak hozzájuk.

- Nagy hibát követtél el, Pléhpofa, de rendben: A Véres-koponya és a Huligán törzs ettől a pillanattól kezdve háborúban áll. Hamarosan újra találkozunk, Termetes Pléhpofa.

- Legyen úgy, Roark.

A fekete hajó felhúzta vitorláit, majd szélsebesen távolodni kezdett Berk szigetétől. Pléhpofa feszülten figyelte, ahogy távolodnak, fejben pedig próbálta megnyugtatni magát, hogy helyesen cselekedett.