Chapter 1

Veszekedés

Melegebbnek ígérkezett a nyár, mint tavaly. Widra St. Capdel kis lakossága most már naponta öntözte a növényeket, ugyanis egyre nagyobb lett a hőség és a veteményesek kezdtek kiszáradni. Sokszor állt meg a levegő, ami miatt az emberek legszívesebben ki se mozdultak volna a házaikból.

Így volt ezzel az Odúban lakó Weasley család is, ám ők ezt figyelmen kívül hagyva mégis minden nap talpon voltak és bőszen pakoltak. Alig hat napja tért vissza az öt gyerek a Roxfortból, hogy elkezdjék a nyári szünetet, de azóta még semmit sem pihentek. Ugyanis rögtön a második nap beállított hozzájuk három varázsló.

Persze, ezen semmi meglepő sem volt. Weasleyék maguk is varázslók voltak, ráadásul ők nevelték a varázsvilág egyik nagy reménységét, Lucy Pottert is. Most, hogy Voldemort, a leghatalmasabb fekete mágus visszatért, Mr és Mrs Weasley számítottak rá, hogy gyakoribbak lesznek a látogatók, mint addig. Arra azonban egyikük sem készült fel, hogy már a második nap vendégeket kell fogadniuk.

Az ominózus reggelen Lucy kivételesen korán ébredt fel. A hajnali nap még épphogy besütött a szoba ablakán, megvilágítva a Walpurgis Leányai együttes mozgó posztereit. Lucy a hátán feküdt, nagyokat lélegezve, hogy lecsillapítsa a mellkasában dörömbölő szívét. Éppen egy rémálomból riadt fel, amiben a testvérét, Harry Pottert látta a temetőben, ahová a Trimágus Tusa harmadik próbája során került. Csak ez alkalommal nem sikerült megmenekülnie. Lucy pedig nem tudott megmozdulni, csak zokogott és könyörgött, hogy haddják békén a bátyját, de Voldemort csak nevetett és olyan kaján élvezettel mondta ki a halálos átkot, hogy Lucy nem tudta eldönteni, hogy most zokogjon, átkozzon, vagy hányjon.

Lucy lassan felült az ágyában, lehunyta a szemét, és elszámolt tízig, miközben mélyeket lélegzett. Ezeket a relaxációs gyakorlatokat Hermione ismertette meg vele és úgy tűnt, használnak is, hiszen szép lassan megnyugodott. Harry biztonságban volt: a Privet Drive-on nem érhette semmi baj, hiszen a védőbűbáj, amit Dumbledore alkotott, tökéletesen működött. Csak álom volt. Harry biztonságban volt.

Mivel tudta, hogy visszaaludni már úgysem tudna, csöndben felöltözött, hogy ne ébressze fel a szoba másik oldalán alvó Ginnyt. Azonban még nem akart lemenni, hiszen a lépcső recsegésével legalább Mrs Weasley-t felébresztette volna, így ruhástul visszafeküdt az ágyába és a plafont bámulta addig, amíg Ginny mocorogni nem kezdett.

Mire a két lány leért a konyhába, a fiúk már ott voltak és bőszen tolták magukba a pirítósokat. Ha nem élt volna le velük tizennégy évet, Lucy bizonyára elfintorodott volna, hogy mekkora disznók tudnak lenni néha. Ám, mivel már hozzászokott, csak leült Ron mellé és maga elé vett három szelet pirítóst. Mrs Weasley még egyszer átkavargatta a rántottát a serpenyőben, majd hozzálátott, hogy minden gyereknek szedjen egy keveset. Fred és George lelkesen sugdolóztak valamiről, miközben egy pergamendarab fölé hajoltak - Lucy sejtette, hogy a Weasley Varázsvicc Vállalatos megrendelőlapjának egy újabb példányát látja.

Mr Weasley eközben pedig már az ajtóban állt és az útiköpenyét kanyarította a vállára.

- Este jövök, Molly - köszönt a feleségének. - Valószínűleg későn, mivel előbb még elugrom a Szárnyas Vadkanba, ahová Dumbledore hívott.

- Mit csináltok Roxmortsban, apa? - nézett fel teli szájjal Ron.

- Nem rátok tartozik - felelte tömören Mr Weasley. Gyorsan adott egy puszit Mrs Weasley arcára, aztán már el is indult.

- És, mit terveztetek mára? - kérdezte az asszony, miközben mindenkinek töltött egy kis narancslevet.

- Még nem döntöttük el - válaszolta Lucy. - Személy szerint én kviddicsezni akartam egy kicsit.

- Jó ötlet - kapott a szaván Ron. - Fred, George, ti jöttök?

- Most nem - felelték az ikrek, mire minden szem rájuk szegeződött.

- Mi van? - nézett értetlenül Fred. Mrs Weasley gyanakodva vizsgálta a fiúk arcát.

- Mi van a kezetekben? - kérdezte.

- Semmi - dugta el azonnal a pergamendarabot George.

Mrs Weasley még egy darabig gyanakodva fürkészte az ikreket, aztán továbblépett a dolgon.

- Mielőtt szétszóródtok, törpementesítsétek a kertet. Ez alatt a tíz hónap alatt borzalmasan elkanászodtak. Utána mehettek kviddicsezni.

Azzal felállt, felkapta a szennyeskosarat és elindult összeszedni a szobákból a ruhákat. Az öt gyerek döbbenten nézett egymásra.

- Jól láttam, hogy az előbb szemet hunyt afelett, hogy egy megrendelőlapot csináltatok? - kérdezte Lucy Fredtől és George-tól.

- Mégis mióta nem szekíroz titeket? - fordult az ikrek felé Ginny.

- Fogalmunk sincs - felelte George.

- Nem hiszem, hogy még szeretné, hogy a minisztériumba menjetek dolgozni - vonta meg a vállát Ron. - Szerintem beletörődött, hogy tényleg megcsináljátok a csodabazárt.

Miután törpementesítették a kertet, Lucy, Ginny és Ron seprűre szálltak és hosszú órákon át gyakoroltak különféle manővereket, míg Fred és George bezárkóztak a hálószobájukba. Ebéd után már az ikrek is csatlakoztak a kviddicshez, így egy hármas és egy kettes csapatot alkotva próbálták az almákat átdobni az ideiglenes kapun. Sötétedéskor tértek csak vissza a házba, és míg a lányok segítettek Mrs Weasleynek a főzésben, addig a fiúk gyorsan elpakolták a seprűket és megterítettek.

Épp nekikészülődtek a vacsorának - már mindenki leült és Mrs Weasley is elkezdte szedni a hagymalevest -, amikor a nagy falióra egyik mutatója, nevezetesen Mr Weasleyé, az „Úton"-ról az „Itthon"-ra váltott.

- Nagyszerű, apátok is hazaért! - jelentette ki örömködve Mrs Weasley, és már szaladt is ajtót nyitni. Amikor azonban kinézett az ajtón, egyszerre ledermedt és az arcára fagyott a mosoly. Mind az öt gyerek kíváncsian fordult felé.

- Mi van, anya? - kérdezte Ron.

Mrs Weasley nem válaszolt, csak félrehúzódott és beengedte Mr Weasleyt, aki mögött megérkezett a három látogató: a hosszú, ezüstszakállú Albus Dumbledore, a dörmögő léptű és mágikus szemű Rémszem Mordon és a kopott talárú, fiatalon őszülő Remus Lupin. Amint beléptek, mind az öt gyerek felpattant és elkerekedett szemekkel bámult a három felnőttre.

- Á, nagyszerű! - csapta össze a tenyerét Dumbledore. - Csak nem hagymaleves? Fenséges illata van, Molly!

Mordon eközben nem zavartatta magát, hanem leült a kanapéra, lecsatolta a lábát és vizsgálni kezdte.

- Egyáltalán nem illeszkedik, amióta az a kurafi viselte - motyogta a bajsza alatt. Elővette a pálcáját és különféle bűbájokkal igyekezett jobb állapotba hozni a műlábát.

Lupin kedvesen a gyerekekre mosolygott.

- Rég találkoztunk. Hogy vagytok? - kérdezte tőlük.

- J-Jól - felelte Lucy, de nem igazán találta a hangját. Fogalma sem volt, hogy mégis miért állított be ilyen hirtelen hozzájuk Dumbledore, Mordon és Lupin. Úgy tűnt, Mrs Weasley épp annyira zavarban van, mint a gyerekek.

Végül Dumbledore törte meg a kínos csöndet: Mrs Weasley-hez fordult és bocsánatkérően rámosolygott.

- Ne haragudjon, hogy így magukra rontottunk, Molly, de ez az ügy nem tűr halasztást. Muszáj megbeszélnünk ezt a gyerekek jelenlétében, hiszen ez őket is érinti. Arthur már beleegyezett a dologba, most pedig mi azért vagyunk itt, hogy velük is megosszuk a tényeket és az elkövetkezendő napok eseményeit.

Dumbledore most kedélyesen elmosolyodott.

- De előbb falatozzák csak be ezt a pompás illatú levest! Ne zavartassák magukat, nyugodtan fogyasszák el a vacsorát. Ráérünk utána beszélgetni.

Mrs Weasley ezidő alatt összeszedte magát: gyorsan megterített Mr Weasleynek, majd a vendégek felé fordult.

- Esetleg valaki parancsol egy tányérral?

- Én nem utasítom vissza - recsegte Mordon, miközben visszaszerelte műlábát a csonkjára.

- Én is örömmel megkóstolnám - felelte Lupin. Lucy magában elismerte, hogy a férfira tényleg ráfért a táplálék; mióta nem dolgozott a Roxfortban, ismét lesoványodott.

Mrs Weasley Dumbledore felé fordult, aki csak feltartotta a kezét.

- Nagyon kedves, Molly, de már ettem idefelé jövet.

A máskor oly zajos vacsora még sosem telt ilyen csendben. Csak a kanalak csörömpölése hallatszott, egyébként az asztalnál ülők csak megilletődötten pislogtak egymásra. Mordon Mr Weasley mellé ült le, Lupin pedig Ron és Lucy közé és egyedül ők, meg Mr Weasley nem tűntek zavartnak. Lucy azonban ide-oda kapkodta a fejét Fredről, George-ról, Ginnyről és Ronról, de az ő szemükben is ugyanazt olvasta ki, mint amit ő is érzett.

Mire a tányérok kiürültek, odakint besötétedett. Mrs Weasley a lányok segítségével elmosogatott, míg a fiúk a többi felnőttel együtt elhelyezkedtek az asztal körül. Mordon ismét leheveredett a kanapéra, Dumbledore az asztalfőn foglalt helyet, kétoldalán pedig Lupin és Mr Weasley ültek. Amint Lucyék is csatlakoztak hozzájuk, Dumbledore máris belekezdett a mondandójába, amit a gyerekeknek intézett.

- Mind tudjátok, mi a helyzet. Tudjátok, hogy Voldemort visszatért. - A név említésére az összes Weasley megborzongott. - Ezt a tényt Caramel még mindig nem hajlandó elfogadni, azonban nem ülhetünk tétlenül. Voldemort első felemelkedésénél alapítottam egy titkos társaságot, aminek egyetlen célja az ellene való küzdelem volt. Ezt a társaságot a Főnix Rendjének hívták és most eljött az ideje, hogy újra összeálljon és harcba szálljon Voldemorttal.

- Az elmúlt napokban ismét felkerestem azokat a tagokat, akik még élnek, ám a számunk jelentősen lecsökkent. Arthur már a Szárnyas Vadkanban belépett és remélem, maga is elköteleződik mellettünk, Molly - nézett most Mrs Weasleyre, aki csak komoran bólintott. - Tudtam, hogy mielőtt bármit is teszünk, először szükségünk lesz egy főhadiszállásra. Szerencsére ezt a problémát gyorsan megoldottuk, így most a tagok toborzása a fő feladatunk.

- Mi is beléphetünk? - kérdezte most Lucy, mire minden fej felé fordult. Lucy a szeme sarkából látta, hogy Lupin halványan mosolyog. Dumbledore is mosolygott, de látszott rajta, hogy milyen komolyan beszélt.

- A Rend tagjai kizárólag felnőtt varázslók lehetnek; olyanok, akik kijárták az iskolát - sandított a Fred-George párosra, akik erre csalódottan összenéztek. - Ám ez nem jelenti azt, hogy ne tudnátok segíteni nekünk. Ugyanis főhadiszállásnak egy olyan épület találtunk, ami legalább tíz éve lakatlan, így az ottani állapotok kicsit elkeserítőek. Segíthettek nekünk lakhatóbbá tenni azt, hogy maximálisan kihasználhassuk a benne rejlő lehetőségeket. Arthurral már megbeszéltem, hogy a családja vállalja-e, hogy odaköltözik a nyári szünetre. Ehhez természetesen a ti beleegyezésetek is kell - nézett végig a gyerekeken -, de elsősorban Molly: beleegyezik, hogy a hét végén átköltözzenek?

Mrs Weasley nem válaszolt azonnal. Olyan arcot vágott, mint aki mérlegel valamit.

- Mennyire védett? - kérdezte végül. - Csak azért kérdezem, mert Lucy…

- Emiatt nem kell aggódnia - mosolygott Dumbledore. - Már a kiválasztása előtt is jó pár védővarázslattal rendelkezett és én most továbbiakkal láttam el. Még az Odúnál is védettebb.

- Akkor természetesen rendben van - bólintott Mrs Weasley.

- Miért jött el hozzánk? - kérdezte hirtelen Fred. - Ezt apa is elmondhatta volna nekünk…

- Fred! - szólt rá Mrs Weasley, de Dumbledore leintette.

- Azért döntöttem úgy, hogy személyesen jövök el - felelte az igazgató bujkáló mosollyal -, mert a házat védő egyik legfontosabb bűbáj a Fidelius. Úgy hiszem, mint tudjátok, hogyan is működik - nézett végig a gyerekeken, akik csak bólintottak. - Nos, én vagyok a titokgazda, így azért jöttem, hogy közöljem veletek a címet. Leírhattam volna egy papírra, de nem akartam kockáztatni. A cím pedig: Grimmauld tér 12.

Grimmauld tér? A név furcsán ismerős volt Lucy számára, de nem tudott rájönni, honnan. Sokáig nem gondolkozhatott, ugyanis Dumbledore kérdést intézett hozzájuk.

- Akkor számíthatok rátok? - kérdezte. - Segítetek nekünk lakhatóbbá tenni a főhadiszállást? Ne aggódjatok, nem egyedül dolgoztok majd, az ott élő rendtagok is segítenek majd és Granger kisasszony is hamarosan csatlakozik hozzátok.

- Hermione is átjön? - lelkesült fel Ron.

- Ha beleegyezik, akkor igen - bólintott Dumbledore, majd Mrs Weasley-hez fordult. - Arthurtól úgy tudom, hogy Bill és Charlie már visszautaztak Egyiptomba és Romániába. Ha úgy gondolják, őket is szívesen látom a Rendbe.

- Szólni fogok nekik - mondta Mrs Weasley.

- Akkor azt hiszem, ennyi lenne - állt fel Dumbledore. - Alastor és Remus gondoskodnak majd a biztonságos átköltözésről. A részleteket majd ők ismertetik. Nekem most mennem kell. Köszönöm, hogy fogadott minket, Molly.

- Nem tesz semmit - állt fel Mrs Weasley is. - Kikísérem, Albus…

- Egy pillanat - egyenesedett fel Lucy, mire mindenki felé fordult. Ő azonban csak Dumbledore arcát figyelte. - Harryvel mi lesz? Ő mikor költözik át?

Dumbledore-t látszólag nem érte váratlanul a kérdés, de Lucy meg mert volna esküdni rá, hogy a varázsló legszívesebben hárította volna a dolgot.

- Harry esete egy kicsit komplikáltabb, mint a tiétek - felelte végül. - Ő csak később tud csatlakozni hozzátok.

- De mégis mikor? - ütötte tovább a vasat Lucy.

- Amint a helyzet lehetővé teszi - ködösített Dumbledore, majd kedélyesen elmosolyodott és a többiek felé fordult: ezzel látszólag lezárta a beszélgetést, de Lucy nem akarta ilyen könnyen ejteni a témát. Ha ez a főhadiszállás az Odúnál is biztonságosabb, akkor nem az lenne a logikus, hogy Harry is átköltözik? Akkor ő mégis miért marad a Privet Drive-on? Miért nem lehet velük?

- Akkor a legközelebbi viszontlátásra. - Dumbledore süveget emelt a jelenlévőknek, majd szépen komótosan kisétált a hátsó ajtón, miközben vidáman fütyörészett. Néhány másodperc múlva halk pukkanás jelezte, hogy dehopponált.

- Nos - hajolt előre Mordon. Műszeme ijesztő sebességgel pörgött az üregében. - Öt nap múlva már ki tudunk takarítani annyi hálószobát, hogy mindannyian elférjetek, így akkor meg is ejthetjük a költözést. Mivel mindenki tudja, hogy Lucy Potter a Weasleykkel lakik, különösen óvatosnak kell lennünk. Remélhetőleg csendben meg tudjuk oldani, mivel senkinek sem kell tudni, hogy honnan jártok be dolgozni, a baglyok megtalálnak titeket, de mivel Tudjukki az ellenfelünk, sosem lehetünk elég óvatosak. Emiatt Lupinnal arra gondoltunk, hogy…

- Te gondoltál rá, Rémszem - szólt közbe Lupin, mire Lucy és Ron vigyorogva összenéztek.

- …hogy egyesével vinnénk át mindenkit. - Mordon látszólag egyáltalán nem zavartatta magát a közbeszólásokkal. - Vagy ha nem is mindenkit, de Pottert biztosan.

- Nem hiszem, hogy szükség lenne ennyi óvatosságra, Rémszem - szólt közbe újra Lupin, de ezúttal tovább folytatta a mondanivalóját. - Voldemort most meghúzza magát. Nem valószínű, hogy megtámadná Lucyt; sem ő, sem a halálfalói. Dumbledore is megmondta, hogy ha a Kóbor Grimbusz hozza át őket, az is tökéletes megoldás lenne.

- Sose becsüld alá az alvó kígyót, Lupin.

- Nem vitatom, hogy szükség lesz pár rendtagra, de fölösleges egyesével átszállítani őket. Különben is, Lucy nagyobb biztonságban van, ha sokan veszik körül.

Nem tűnt úgy, hogy Mordont meggyőzték az érvek, mindenesetre engedett és nagy morogva kijelentette, hogy akkor a Kóbor Grimbuszt használják majd. Arról azonban nem volt hajlandó letenni, hogy kirendeljenek legalább öttagú kíséretet a család mellé, de ebbe már mindenki belement, így a két varázsló is lassan szedelőzködni kezdett.

- Akkor öt nap múlva, Molly - köszönt el Mordon, majd dörgő léptekkel kiviharzott a hátsó ajtón.

- Örülök, hogy újra találkoztunk - mosolygott a gyerekekre Lupin, majd ő is elindult kifelé. Lucy ekkor azonban előrelépett.

- Öhm… professzor úr…

- Hívj csak nyugodtan Lupinnak, Lucy - fordult meg a férfi. - Már nem vagyok a tanárod. És, mit szeretnél?

- Csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy… - Lucy mély levegőt vett, majd Lupin szemébe nézett. - Sirius biztonságban van? Rendben megérkezett önhöz?

Lupin meghökkent a kérdésen, de utána elmosolyodott.

- Igen, biztonságban van. Nem kell aggódnod miatta, tud vigyázni magára. Most inkább a költözésre koncentrálj.

Lupin elindult kifelé, de az ajtóban visszafordult és szavait mindannyiuknak címezte.

- Ja és még valami: Harrynek ne írjatok meg semmi lényeges információt. A baglyokat ugyanis eltéríthetik, és nem vállalhatunk kockázatot, hogy Voldemort információhoz jusson. Megértettétek?

Mind az öten bólintottak, mire Lupin biccentett egyet és ő is távozott.

Az elkövetkező napok pakolással és állandó tervezgetéssel teltek. Mrs Weasley-ék semmit sem bíztak a véletlenre, mindent gondosan előkészítettek, hogy semmi se zavarhassa meg a nyugodt és biztonságos átköltözést. Másnap érkezett egy bagoly, hogy mire berendezkednek a Grimmauld téren, Bill is visszatér, hogy itthon segíthesse a Rend munkáját. Charlie-tól a negyedik napon érkezett levél: ő is belépett, de Romániában marad, hogy kapcsolatokat építsen ki külföldi varázslókkal.

A Weasley gyerekek körében a leggyakoribb téma a titokzatos főhadiszállás pontos helye volt. A névből kiindulva azt gyanították, hogy valahol Londonban lehetett, de semmi más használható információjuk nem volt. Ginnynek, Frednek és George-nak ráadásul azt a tényt is meg kellett emésztenie, hogy az eszelős tömeggyilkosnak gondolt Sirius Black, aki elméletileg többször is a Potter testvérpár életére tört, valójában csak egy szörnyű félreértés miatt lett megvádolva és végig a jó oldalon állt. Az egyik este, mikor kaptak egy kis szabadidőt, az öt gyerek összeült Lucy és Ginny szobájában és végighallgatták Lucy beszámolóját az elmúlt két év eseményeiről.

- Még mindig nehezen tudom elhinni, hogy végig ártatlan volt - csóválta a fejét Ginny. - Úgy értem, egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki az.

- Még mindig bűntudata van - vonta meg a vállát Ron.

- De miért? - értetlenkedett Fred.

- Hiszen nem csinált semmit - csatlakozott George is.

- Mert hiába nem ő árulta el a szüleimet, úgy érzi, közvetve mégis megtette - magyarázta Lucy. - Hiszen ő javasolta Féregfarkot titokgazdának. Hiába vezette jó szándék, ez a végén súlyos hibának bizonyult, amit valószínűleg a mai napig nem tudott megbocsátani magának.

- Várj, mi? - kapta fel a fejét hirtelen George. - Azt mondtad, Féregfark?

Lucynak fel sem tűnt, hogy Féregfarkként nevezte Pettigrew-t. Olyan természetesen jött számára, mint Harry vagy Ron neve. Fred eltátotta a száját és ugyanolyan elképedten meredt Lucyra, mint az ikertestvére. Ginny értetlenkedve nézett az ikrekről fogadott nővérére, majd vissza a bátyjaira.

- Ők még nem is tudják? - kérdezte Ron, szintén Lucy felé fordulva.

- Micsodát? - kérdezte egyszerre Fred, Geogre és Ginny.

Lucy úgy döntött, a térképpel kezdi a magyarázatot, hiszen Ginny még arról sem tudott. Odasétált a ládájához, előkereste a most üres pergamenlapot, majd visszaült a helyére és kiterítette a földre.

- Fred, George, ha lennétek szívesek - nézett a fiúkra Lucy.

- Mégis mi folyik itt? - kapkodta össze-vissza a fejét Ginny.

Fred előkapta a pálcáját és a pergamenre bökött.

- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok - jelentette ki izgatottan és a lap közepére bökött. Néhány másodperc múlva ismerős fekete vonalak szelték át keresztül-kasul a pergament. Lucy felpillantott Ginny-re, aki leesett állal bámulta a jelenséget.

- Ez a Tekergők Térképe - magyarázta Ginnynek Lucy. - Fred és George adták nekem és Harrynek, mikor harmadikosok voltunk. Ők még Fricstől lopták el és úgy döntöttek, nekünk adják tovább. A különlegessége, hogy megmutat minden Roxfortban tartózkodó személyt, hogy hol van, hogy merre tart, meg minden ilyesmi.

- Hű… - Ginnytől csak ennyire futotta. Még mindig szájtátva tanulmányozta a pergament.

- Amint a feliratból is kiderül - mutatott a kirajzolódott betűkre Lucy -, négy fiatal készítette ezt a térképet. Holdsáp, Féregfark, Tapmancs és Ágas.

- És azt mondod, hogy… - hebegte átszellemült arccal Fred. - …hogy Féregfark valójában Peter Pettigrew? Az, aki elárulta a szüleidet?

- Igen - bólintott Lucy. - Még a Roxfortban nagyon jó barátok voltak. Ő, az apám-

- Micsoda? - pattant fel George. - Az apád is benne volt ebben?

Lucy csak nagy igyekezet árán tudta visszatartani mosolyát Fred és George elképedt reakcióját látva.

- Ő volt az egyik vezéralak - mosolygott. - Ő volt Ágas. Lupin volt Holdsáp és Sirius volt Tapmancs.

- Na ne szédíts… - George úgy hanyatlott le a padlóra, mint aki mindjárt elájul. - Lupin? Meg az apád és Sirius Black…

- Ezt nem hiszem el… - Fred remegő kézzel túrt bele a hajába. - Éveken át hősként tiszteltük őket. Olyan lehetőségeket adtak nekünk, amik nélkül sosem lehettünk volna az iskola híres csínytevői.

- Soha nem hittem volna - folytatta George -, hogy a példaképeink az egyik tanárunk, Lucy Potter apja és egy hírhedt gyilkos voltak…

- Nem az - szólt közbe Ron, aki végig vigyorogva figyelte bátyjai döbbent arcát. - Sirius ártatlan.

- Pettigrew-ra gondoltam - legyintett türelmetlenül George.

- Sok mindent nem tudtok még - mosolygott Lucy. - Ha találkoztok Siriusszal, kérjétek meg, hogy meséljen nektek azokról az időkről. Talán ragad rátok valami tudás a nagy Tapmancsról.

Lassan a pakolás végére értek. Az indulás előestéjén Mrs Weasley kicsit idegesnek tűnt: fel-alá járkált a házban mindent vagy végignézett vagy tízszer és folyamatosan a gyerekeket kérdezgette, hogy mindennel elkészültek-e. Ám mire Mr Weasley hazaérkezett, a finom vacsora már ott gőzölgött az asztalon. A társaság vidáman ült le az asztalhoz, mindenki beszélgetett a szomszédjával (vagy az asztal túlsó felén ülővel), vagyis egy szokásos vacsora volt az Odúban. Ám mikor már befejezték és el is mosogattak, hirtelen kinyílt a hátsó ajtó és belépett rajta Percy.

- Percy! - tapsolt kettőt örömében Mrs Weasley és a fiához szaladt, hogy cuppanós puszikkal köszöntse őt. A fiú grimaszolva hagyta, hogy az anyja elárassza szeretetével, szinte egész végig Mr Weasleyt figyelte. A varázsló szintén felpattant a kanapéról és Percy elé sietett.

- Nahát, végre te is hazajöttél? - kérdezte nevetve.

Percy még csak el se mosolyodott. Olyan fensőséges, beképzelt arcot vágott, hogy Lucy rögtön összehúzta a szemét. Ránézésre a többi Weasley gyerekben is hasonló érzések lehettek.

- Nem maradhatok sokáig, csak egy kis időre jöttem haza - mondta Percy, eltolva magától Mrs Weasleyt. - Igazság szerint csak azért jöttem, hogy elmondjam, hogy felajánlottak nekem egy állást a miniszteri titkárságon.

Mintha tíz fokot esett volna a hőmérséklet az Odúban. Legalábbis Lucy ezt érezte. Fred és George eltátották a szájukat, Ginny elkerekedett szemekkel bámult bátyjára, Ron sokat sejtetően összenézett Lucyval, míg Mr és Mrs Weasley ledermedtek a hírtől.

- Természetesen elfogadtam az állást - folytatta Percy. Olyan lekezelően beszélt, mintha minimum mágiaügyi miniszternek választották volna. Minden szavából az érződött, hogy sokkal felsőbbrendűnek tartja magát a testvéreinél. - Elméletileg már a jövő héten hivatalba léphetek, méghozzá a miniszter úr mellett.

Beszéd közben végig az apjára nézett. Mintha azt várta volna, hogy Mr Weasley elismerően bólogat majd, és megdicséri őt a felfelé ívelő karrierje miatt. Ám Mr Weasley sokkal jobban elkomorodott a hírtől, mint ahogy azt Lucy várta.

- Hogyhogy előléptettek? - kérdezte Fred. - Elvégre az első éved…

- …nem volt valami nagy siker - fejezte be George. - Apa mesélte, hogy vizsgálat volt nálad.

- Elvileg észre kellett volna vegyed, hogy Kupor kicsit begőzölt, és szólnod kellett volna - vette vissza a szót Fred.

Percy erre úgy felfújta magát, mint egy dühös macska, de az önelégült arckifejezése nem tűnt el.

- Azok csak szükséges procedúrák voltak - felelte. - Nyilván csak azért csinálták, hogy eleget tegyenek a formaságoknak. A miniszter úr biztosan látta rajtam, hogy lelkes, szorgalmas és becsületes munkaerő vagyok, és látta bennem a potenciált és lehetőségeket...

- Arra esetleg nem gondoltál - kezdte halkan Mr Weasley -, hogy Caramel esetleg csak ki akar használni?

Lucy még levegőt venni is alig mert. Látta Mr Weasleyn, hogy kezd eluralkodni rajta az indulat, de próbálta visszafogni magát. Percy meghökkenve nézett apjára.

- Mire gondolsz?

- Tudod, mire gondolok - folytatta Mr Weasley. - Nyilván olvasod a Reggeli Prófétát. Tudod, mi zajlik a minisztériumban…

- A Reggeli Próféta csak az igazságot írja - szólt közbe Percy.

- Caramel igazságát - jelentette ki Mr Weasley. - Nem értem, miért neki hiszel és nem inkább annak, aki veled nőtt fel és szinte a testvéred...

- Aki hazugságokat terjeszt, nem a testvérem! - Percy eltávolodott az anyjától, aki próbálta lecsitítani és farkasszemet nézett Mr Weasleyvel. - Azt ne mond, hogy hiszel nekik! Szerinted miért most álltak elő Tudjukkivel? Még hogy visszatért! Nevetséges, ahogy az is, hogy Dumbledore, akit eddig mélyen tiszteltem, hitelt ad ilyen elmebeteg képzelgéseknek! Csak azért hozták fel őt, mert kezdett lecsengeni a szenzáció körülöttük!

- Percy, hallod egyáltalán magad? - Mr Weasley füle egyre jobban elvörösödött. - Teljesen nyilvánvaló, mire megy ki az egész előléptetésed! Caramel azt akarja, hogy kémkedj utánunk és így Dumbledore után! Miért nem veszed ezt észre?

- Inkább te miért nem veszed észre magad? - Percy is egyre jobban elvörösödött, ahogy gyűlt fel benne a harag.

- Elég, hagyjátok abba… - próbálta leállítani őket Mrs Weasley, de mindketten figyelmen kívül hagyták őt. Lucy, Ron, Ginny, Fred és George nem szóltak semmit, csak némán figyelték a veszekedést. Még egyikőjük sem látta Mr Weasleyt ilyen dühösnek.

- Azt hiszed, nem tudom, mit pletykál rólad mindenki a hátad mögött? - folytatta Percy. - Azt hiszed, olyan könnyű hitelt szereznem magamnak? Mindenki olyan flúgosnak tart, mint téged! Egyfolytában hallgatnom kell a dolgaidat, amióta csak munkába álltam! Egyáltalán nincsenek ambícióid és emiatt vagyunk ilyen szegények!

- Percy! - sikkantott fel Mrs Weasley, miközben a szája elé kapta a kezét.

- Úgy, szóval ezt hiszed? - kezdte elveszíteni Mr Weasley a türelmét. - Szóval te inkább hiszel abban, hogy Tudjukki visszatérése csak kitaláció, amit Dumbledore rosszindulatból terjeszt, mi?

- Bolond vagy, amiért vele tartasz! - kiabálta Percy. - Nagyon rá fogtok fázni a végén, te is meg Dumbledore is! Ki fognak rúgni téged, ahogy azt a miniszter úr előre elmondta! Már így is elég gyanús vagy nekik, mert mindenki tudja, hogy jóban vagy Dumbledore-ral! Örök szégyent hozol ránk, olyat, amit senki se tud egy legyintéssel elintézni, mint a hóbortos mugli dolgaidat! Arról nem tehetek, hogy te elhiszed egy vénember és két holdkóros, magukat tragikus hősnek képzelő tizenöt éves szavait, de én nem fogok veletek tartani a süllyesztőbe! Ha árulók lesztek, nyilvánosan meg fogom tagadni ezt a családot, aminek nincs mása, csak a vérárulók bélyege!

- Valóban? - kiabálta Mr Weasley vörös arccal. - Azt még talán el tudom nézni neked, hogy Dumbledore-nak nem hiszel, de nem tudom megérteni, miért feltételezel ilyeneket Lucyról és Harryről! Komolyan ilyennek ismerted meg őket? Azt hiszed, annyira vágynak a hírnévre, hogy képesek lennének kitalálni Tudjukki visszatérését? Mégis mi hasznuk lenne belőle?

- Ne várd el, hogy kitaláljam az indítékaikat - mondta Percy. - Az lehet, hogy neked elég az ő szavuk, de nekem nem! Ha történtek volna gyanús események, a Reggeli Próféta biztosan megírta volna!

- De nem írják meg, mert Dumbledore hangoztatja őket! Mindenki paranoiás lett és nem bírnak szembenézni a ténnyel, hogy Tudjukki visszatért! Komolyan tettetni akarod a vakot?

- Én legalább hű maradok a minisztériumhoz - bólintott komoly arccal Percy. Lucy nem tudta eldönteni, hogy most a helyzeten szörnyülködjön, vagy Percy ábrázatán nevessen. - Én megpróbáltam a lelkedre beszélni, de inkább Dumbledore-ral tartasz. Hát legyen. De aztán ne csodálkozz, ha rövid időn belül kirúgnak a munkahelyedről.

Ezzel a végszóval otthagyta a társaságot és felviharzott a lépcsőn.

Mrs Weasley a padlóra roskadt és zokogva temette a kezeibe az arcát. Mr Weasley a fotelbe rogyott és a hideg verejtéket törölte kopaszodó homlokáról. A gyerekek megszólalni sem tudtak, annyira megrökönyödtek azon, ami történt.

Percy pár perccel később egy megpakolt bőrönddel tért vissza. Érkezésére Mrs Weasley azonnal felpattant a földről.

- Percy, kérlek, maradj és beszéljük ezt meg… - könyörgött könnyes szemmel, de Percy csak kikerülte őt és egy szó nélkül távozott a hátsó ajtón. Mikor hallották a pukkanást, ami jelezte, hogy dehopponált, a gyerekek egyszerre kezdtek beszélni.

- Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ennyire idióta - fújt úgy Ginny, mint egy dühös macska.

- Mindig is tudtuk, hogy becsvágyó, de hogy ennyire - csóválta a fejét George.

- Jó messze esett az alma a fájától - jegyezte meg keserű őszinteséggel Fred.

- Sajnálom, hogy igaz lett, amire tavaly gondoltam - sétált oda Ron a zokogó anyjához és átölelte.

- Engem nem érdekel, ki mit gondol rólam, de azt nem tudom megbocsátani neki, hogy így beszélt a családjáról. - Lucy, bár halkan beszélt, elérte, hogy mindenki csöndbe maradjon.

- Menjetek fel a szobátokba - szólalt meg erőtlen hangon Mr Weasley. - Aludjatok, holnap hosszú napunk lesz.

A gyerekek egymásra néztek, halkan jó éjszakát kívántak a felnőtteknek és libasorban, egy hang nélkül masíroztak fel a szobájukba.

A kúria még sosem tűnt ilyen komornak és vészjóslónak. Mintha valamiféle sötétség fészkelte volna be magát a falak közé. Legalábbis Draco Malfoy így érezte.

Alig hat napja tért haza a Roxfortból, de még egyszer sem tudott beszélni az apjával. Szinte minden nap bent volt a minisztériumban, onnan pedig egyenesen a találkozókra ment, ahová a Sötét Nagyúr hívta össze követőit. Az anyja semmit sem árult el, bármennyit is faggatta és folyton csak az ajtóra pislogott, várva, hogy a férje hazatérjen. Ez többnyire mindig késő este történt, mikor Draco már olyan fáradt volt, hogy elaludt várakozás közben. Mikor reggel felkelt, az apja addigra már elment.

Jobb híján a Reggeli Prófétát olvasta. Alig tudta elhinni, hogy a minisztérium tényleg annyira gyáva beismerni az igazságot, hogy inkább teljes erővel nekitámad Dumbledore-nak és a Pottereknek. Dracot természetesen az utóbbi érintette jobban. Legalábbis a Lucyra vonatkozó rész. Úgy kezelték őt, mintha komplett bolond lett volna. Pedig körülötte még nem is történtek abnormális dolgok, mint például Potter közveszélyessége és a sebhelyének a fájdalma. Lucy már megint csak azért került célkeresztbe, mert Potter, és mert folyton a bátyja körül anyáskodik. Ha másért nem is, Draco emiatt végtelenül dühös volt a lányra.

Ám úgy gondolta, hogy a düh a legjobb eszköze annak, hogy legyőzze a benne rejlő gyengeséget.