Chapter 6
A közelgő és eljövő tárgyalás
Mrs Weasley mogorván követte Lucyékat a házon keresztül.
- Azonnal lefeküdtök, és egy hangot se halljak! - szólt, mikor felértek az első emeletre. - Holnap fárasztó napunk lesz. Ginny remélhetőleg már alszik - tette hozzá, Lucynak és Hermionénak címezve. - Próbáljátok nem felébreszteni őt.
Hermione és Lucy elbúcsúztak, majd óvatosan benyitottak a szobába. Lucy még hallotta, ahogy Fred halkan megjegyezte a többi fiúnak:
- Persze, alszik. Futóféreg legyek, ha Ginny fél órán belül nem szed ki mindent Lucyékból, ami odalent elhangzott.
Lucy is sejtette, hogy Ginny egyáltalán nem alszik. Erre azonnal ráerősített maga a lány, aki, amint becsukódott az ajtó, azonnal felült; bár a sötétben csak a sziluettjét lehetett látni.
- Na? - faggatózott. - Mi volt odalent? Megtudtatok valami újat?
- A legtöbb dolgot már kihallgattuk korábban - mesélte Lucy, miközben pizsamát húzott. Hermione közben bereteszelte az ajtót. - Az egyetlen újdonság egy bizonyos fegyver volt.
Még a sötétben is látta, ahogy Ginny szemei izgatottan csillognak.
- Milyen fegyver? - kérdezte mohón.
- Nem tudjuk - mondta Hermione. - Sirius véletlenül szólta el magát. Anyukád megakadályozta, hogy folytassa, mert épp akkor ért vissza.
Lucy gyorsan dobott egy kis bagolycsemegét Árésznak, aki a csőrét csattogtatta és nyugtalanul suhogtatta a szárnyait, majd bebújt a hideg ágyba.
- Szerintetek mi lehet az? - kérdezte.
- Bármi - felelte Hermione.
- Az Avada Kedavránál biztos nem rosszabb - szólt tűnődve Ginny. - Mi rosszabb a halálnál?
- Lehet, hogy olyasmi, ami egy sok embert tud megölni egyszerre - találgatott Lucy.
- Vagy egy különösen fájdalmas gyilkolási módszer - mondta szorongva Ginny.
- Ha fájdalmat akar okozni, ott van neki a Cruciatus-átok - vetette ellen Hermione. - Annál hatásosabb fegyverre nincs szüksége.
A beszélgetésben szünet állt be. Lucy tudta, hogy a többiek is azon töprengenek, vajon miféle szörnyűségre lehet képes az a valami.
- És szerintetek most hol van az a fegyver? - kérdezte végül.
- Remélem, a mieink kezében - felelte nyugtalanul Ginny.
- Ha igen, akkor biztos Dumbledore őrzi - vélekedett Hermione.
- Csitt! - szólt hirtelen Lucy. - Füleljetek!
A lányok elnémultak. Valaki közeledett a lépcsőn.
- Ez anya - mondta Ginny. A következő pillanatban mindhárman hanyatt vágták magukat az ágyon és dobogó szívvel hallgatóztak. Néhány másodperccel később megreccsent a padló az ajtó előtt - Mrs Weasley odakintről hallgatta, hogy beszélgetnek-e.
Árész szomorúan huhogott. A padló megint recsegni kezdett: Mrs Weasley továbbindult a lépcsőn, hogy a fiúkat is ellenőrizze.
- Nem bízik bennünk - állapította meg sértődötten Ginny.
Az este eseményei jó sok töprengenivalóval szolgáltak; Lucy előre tudta, hogy még órákig nem tud majd elaludni. Ott volt az, hogy Harry végre csatlakozott hozzájuk, a beszélgetés, ez a titokzatos fegyver… Szívesen tovább beszélgetett volna Hermionéval vagy Ginnyvel, de Mrs Weasley most felülről közeledett, s mikor a lépései végre elhaltak, mások indultak el felfelé... Lucy tisztán hallotta, hogy soklábú, csendes léptű lények nyüzsögnek a hálószoba ajtaja előtt…
Aztán arra eszmélt, hogy összegömbölyödve fekszik a takaró alatt, és George harsány hangja tölti be a szobát.
- Anya azt üzeni, hogy keljetek fel, reggelizzetek meg a konyhában, aztán menjetek a szalonba segíteni neki. Sokkal több doxi van, mint hitte, a kanapé alatt meg talált egy fészekre való döglött golymókot.
Fél órával később Lucy, Hermione és Ginny - immár felöltözve, reggelivel a hasukban - beléptek a szalonba. A hosszú, mohazöld bársonyfüggönyökből még mindig hangos zümmögés áradt. Mrs Weasley, Fred és George e függönyök előtt csoportosultak. Elég különös látványt nyújtottak, mivel mindegyiküknek kendő takarta az arcát, s kezükben fekete folyadékkal töltött, szórófejes üveget tartottak.
- Kössétek be az arcotokat, és fogjatok egy-egy permetezőt - utasította Mrs Weasley a lányokat, s egy vékony lábú asztal felé mutatott, amin további öt üveg állt.
Mire Lucyék megálltak az ikrek mellett, Harry és Ron is megérkeztek. Ők is megkapták az instrukciókat és lassan mind munkára készen álltak.
- Mi van ezekben? - kérdezte Harry, megemelve a saját flakonját.
- Doxicid - felelte Mrs Weasley. - Sose láttam még ilyen nagy tenyészetet. Mi a manót csinált az a Sipor az elmúlt tíz évben...?
Hermione arcát már félig eltakarta a kendő, de Lucy így is látta, hogy szemrehányó pillantást vet Mrs Weasleyre.
- Sipor már nagyon öreg, egyedül biztos nem volt képes...
- Csodálkoznál, ha látnád, mi mindenre képes Sipor, ha beindul - vágott Hermione szavába Sirius, aki épp ekkor lépett be az ajtón. Kezében vérfoltos zsákot tartott, ami félig tele volt döglött patkányokkal vagy valami hasonlóval. - Csikócsőrtől jövök, most etettem meg - tette hozzá, Harry kérdő tekintetét látva. - Fent lakik anyám szobájában... Ja igen, a szekreter.
A patkányos zsákot egy karosszékbe dobta, és vizsgálgatni kezdte a lezárt bútort, ami folyamatosan remegett.
- Hát igen, Molly, szinte biztos, hogy mumus van benne - jelentette ki, miután belesett a kulcslyukon. - De azért tényleg jobb lesz, ha Rémszem belenéz, mielőtt kinyitjuk. Anyámat ismerve rosszabb is rejtőzhet benne.
- Rendben, Sirius - felelte Mrs Weasley.
Sirius és az asszony már-már túlontúl udvarias stílusából Lucy arra következtetett, hogy egyikük se tért napirendre az esti összeszólalkozás fölött.
Odalentről erőteljes, éles csengőszó hallatszott. Rögtön utána kitört az ordítós-visítós hangzavar.
- Nem tudom, mi nem világos azon, hogy ne csöngessenek! - bosszankodott Sirius, azzal kisietett a szalonból. Miközben ledübörgött a lépcsőn, ismét átjárta a házat Mrs Black rikácsolása:
- Becstelen bitangok, elfajzott korcsok, árulók, semmirekellő, mocskos banda...
- Légy szíves, csukd be az ajtót, Lucy - szólt Mrs Weasley. Lucy addig halogatta a kérés teljesítését, ameddig csak merte; hallani akarta, mi történik odalent. Siriusnak nyilván sikerült összehúznia a portré függönyét, mert Mrs Black elnémult. Sirius lépteinek zaja hallatszott az előszobából, aztán megcsörrent az ajtólánc, majd kisvártatva felzendült egy mély hang, amiben Harry Kingsley Shackleboltéra ismert:
- Hestia leváltott, úgyhogy most nála van Mordon köpenye. Gondoltam, hagyok egy jelentést Dumbledore-nak...
Lucy a hátán érezte Mrs Weasley tekintetét. Nem akarta tovább feszíteni a húrt, becsukta hát az ajtót, és visszatért a doxivadászok csapatához.
Mrs Weasley lehajolt, hogy beleolvasson Gilderoy Lockhart Kártevőkalauzába, ami a doxikról szóló résznél kinyitva feküdt a kanapén.
- Vigyázzatok, mert a doxinak méregfoga van, és szeret harapni. Van nálam egy üveg antiszérum, de jobban örülnék, ha nem lenne szükség rá.
Mrs Weasley felegyenesedett, majd a függöny elé lépett, és intett a gyerekeknek, hogy menjenek közelebb hozzá.
- Ha szólok, azonnal elkezdtek permetezni! - közölte a haditervet. - Gondolom, az arcunkba akarnak majd repülni, de az üvegen az áll, hogy néhány csepp anyagtól megbénulnak. Amelyik már nem mozog, azt dobjátok bele ebbe a vödörbe!
Azzal kilépett a tűzvonalból, és magasra emelte permetezőjét.
- Figyelem... támadás!
Lucy alig kezdett el spriccelni, máris szembe találta magát egy kifejlett doxival, ami a függöny egyik ráncából röppent ki. A kis bestia fenyegető zajjal rezgette fényes, bogáréhoz hasonló szárnyait, kitátotta tűhegyes fogacskákkal teli száját, megfeszítette fekete, szőrös testét, és dühödten hadonászott négy apró öklével.
Lucy habozás nélkül az arcába permetezett. A doxi röptében mozdulatlanná dermedt, és meglepően hangos puffanással a kopott szőnyegre zuhant. Lucy felkapta, és bedobta a vödörbe.
- Mit csinálsz, Fred? - csattant fel Mrs Weasley. - Permetezd le, és dobd ki!
Lucy somolyogva oldalra nézett. Fred egy kapálózó doxit tartott két ujja közé csippentve.
- Értettem - szólt vidoran, és egykettőre megbénította a bestiát.
Azonban amint Mrs Weasley elfordult, egy szempillantás alatt a zsebébe süllyesztette. Lucy, készen arra, hogy fedezze az ikreket, gyorsan közelebb araszolt hozzájuk, hogy ha kell, kitakarhassa őket.
- Doximéreggel akarunk kísérletezni a Maximuláns termékcsoportunkhoz - hallotta, ahogy George odasúgta Harrynek.
Harry gyorsan lespriccelt két doxit, akik az orrát nézték ki célpontul, majd ő is közelebb araszolt George-hoz, és fojtott hangon megkérdezte:
- Mi az a Maximuláns termékcsoport?
- Olyan édességek, amelyektől megbetegszel - súgta válaszul George, anyját figyelve a szeme sarkából. - Persze, nem leszel nagyon beteg, csak annyira, hogy kimehess az óráról, ha kedved tartja. Most a nyáron fejlesztettük ki őket Freddel és Lucyval. Kétkomponensű, színkódolt csemegék. Ha lenyeled a Rókázó Rágcsa narancsszínű felét, hányni kezdesz. Aztán amint elküldtek a gyengélkedőre, megeszed a piros felét...
- ...amitől nyomban visszanyered egészséged, és a kedved szerinti élvezetes elfoglaltsággal töltheted azt az időt, amit máskülönben ellopott volna az életedből egy lélekölően unalmas tanóra. Ezzel a szöveggel fogjuk reklámozni a cuccot - suttogta Fred, aki időközben kihasználta Lucy takarását, és szorgalmasan tömködte a zsebébe a szőnyegen felejtett doxikat. - De még dolgoznunk kell a Rágcsán. Egyelőre olyan heves hányást okoz, hogy a kísérleti alanyok nem tudják lenyelni a másik felét.
- Kísérleti alanyok?
- George meg én - magyarázta Fred. - Lucy is ki akarta próbálni őket, de nem hagytuk neki.
- Azzal tartanak távol, hogy én sokkal jobban kiszúrom a hibákat, mint ők és megfigyelőként többet segíthetek - suttogta Lucy. - De valójában csak túlóvatoskodják.
- Feltűnő lenne, ha te is produkálnád a tüneteket - szólt Fred. - Az egyik teszt után, mikor George kipróbálta a Tetszhalott Tablettát, és mindketten megkóstoltuk az Orrvérzés Ostyát...
- …anya azt hitte, párbajoztunk - kuncogott George. - Ha Lucy is érintett lett volna, kitekerte volna a nyakunkat. Így is azt gondolja, hogy miatta „párbajoztunk", annyit van mostanában velünk.
- Kell az ész közétek - jegyezte meg vigyorogva a lány, mire Fred és George két oldalról oldalba könyökölték.
- Szóval működik a varázsviccbolt? - kérdezte Harry, s úgy tett, mintha megigazítaná a szórófejet az üvegén.
- Üzlethelyiséget sajnos még nem tudtunk szerezni - felelte Fred. Még halkabbra fogta hangját, mert Mrs Weasley egy percre megállt, hogy megtörölje verejtékező homlokát. - Egyelőre csomagküldő szolgálatként működünk. A múlt héten jelent meg a hirdetésünk a Reggeli Prófétában.
- Köszönet és hála nagylelkű támogatásotokért - suttogta George. - Egyébként ne aggódj... anya nem sejt semmit. Nem olvassa a Reggeli Prófétát, mióta hazugságokat írnak benne rólad, Lucyról és Dumbledore-ról.
A függöny doximentesítése hosszú és fárasztó munkának bizonyult. Dél is elmúlt már, mikor Mrs Weasley végre lehúzta arcáról a kendőt, és leroskadt egy karosszékbe - csak hogy rémült kiáltással rögtön felpattanjon, mivel ráült Sirius döglött patkányaira.
A függöny már nem zümmögött, viszont teljesen átázott a rengeteg permetlétől. Alatta állt a vödör, tele ájult doxikkal, amellett pedig egy tál, amibe a kis bestiák fekete tojásait gyűjtötték. Ez utóbbiakat Csámpás érdeklődve szagolgatta, az ikrek pedig vágyakozva nézték.
- Azokkal majd ebéd után foglalkozunk - mutatott Mrs Weasley a kandalló mellett kétfelől álló vitrinekre. Az üvegajtók mögött különös tárgyak egész gyűjteménye pihent: rozsdás tőrök, karmok, egy összegöngyölt kígyóbőr és egy sor megfeketedett ezüstdoboz, Lucy számára ismeretlen nyelvű feliratokkal. A legbaljóslatúbb tárgy egy jókora opálkővel bedugaszolt, díszes kristálypalack volt, ami valamilyen sötétpiros anyagot tartalmazott - Lucy lefogadta volna, hogy vér van benne.
Megint megszólalt az éles hangú ajtócsengő. A gyerekek egy emberként néztek Mrs Weasleyre.
- Itt maradtok! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon az asszony, és felkapta a karosszékből Sirius patkányos zsákját. Közben odalent Mrs Black megint rikácsolni kezdett. - Hozok fel nektek szendvicset - szólt még vissza Mrs Weasley, azzal kiment a szobából, és gondosan becsukta maga mögött az ajtót. A szalonfogságra ítélt társaság abban a minutumban az ablakhoz rohant, hogy lenézzen a bejárati ajtó előtti lépcsőre. Egy torzonborz, vörös üstököt láttak, meg egy rakás vészesen imbolygó üstöt.
- Ez Mundungus! - azonosította a jövevényt Hermione. - De minek hoz ennyi üstöt?
- Valószínűleg itt akarja tárolni őket - vélekedett Harry. - Rémlik, hogy aznap este, mikor őrizetlenül hagyott engem, kétes eredetű üstökre ment el alkudni.
- Tényleg - bólintott Fred, mikor kinyílt az ajtó, és Mundungus rakományával együtt eltűnt a szemük elől. - Fú, ez nem fog tetszeni anyának...
Ő és George átmentek az ajtóhoz hallgatózni. Mrs Black addigra elhallgatott.
- Mundungus Siriusszal és Kingsleyvel beszélget - jelentette Fred. - De nem hallom, miről... Szerintetek megpróbálkozzunk a telefüllel?
- Lehet, hogy érdemes lenne - felelte Lucy. - Felosonok, és lehozok egyet...
Egy másodperccel később azonban feleslegessé vált mindenfajta kémfelszerelés, ugyanis mindenki tisztán hallhatta, mit kiabál magából kikelve Mrs Weasley:
- Nem orgazdák vagyunk, és ez a ház nem raktár!
- Imádom, amikor anya valaki mással ordít - szólt kárörvendő mosollyal Fred, és kinyitotta az ajtót, hogy még tisztábban élvezhessék Mrs Weasley tirádáját.
- ...hogy ilyen felelőtlen legyen valaki! Van elég bajunk anélkül is, hogy idecipelnéd a lopott üstjeidet!
- Amatőrök, hagyják belemelegedni - csóválta a fejét George. - Ha nem állítod le időben, úgy belelovalja magát, hogy aztán órákig hallgathatod. Mundungusra ráadásul azóta különösen ki van akadva, mióta lelépett a Privet Drive-ról... Hoppá, Sirius anyukája is rákezdett.
Mrs Weasley hangját elnyomta az előszobai portrék rikoltozó kórusa. George a kilincs után nyúlt, de mielőtt becsukhatta volna az ajtót, Sipor osont be a szalonba.
A manó szokásához híven tudomást sem vett Lucyékról - úgy tett, mintha nem is látná őket. Görnyedt háttal, lassan, de kitartóan csoszogva elindult a szalon túlsó vége felé, s menet közben szüntelenül motyogott magában rekedt, mély, brekegő hangján.
- ...bűzlik, mint a pöcegödör, ráadásul bűnöző is, de a nő se jobb, undok vén áruló, felforgatja a kölykeivel úrnőm házát, szegény jó úrnőm, ha tudná, micsoda csőcselék fészkelte be ide magát, mit mondana az öreg Sipornak, szégyen, gyalázat, sárvérűek, vérfarkasok, árulók és tolvajok, mit tegyen szegény öreg Sipor...
- Szervusz, Sipor! - köszönt rá jó hangosan Fred, és becsapta az ajtót.
A házimanó megtorpant, abbahagyta a motyogást, és színpadiasan eljátszotta, hogy meglepődik.
- Sipor nem látta a fiatalurat - szólt, és meghajolt Fred előtt. Aztán, még mindig a szőnyeget nézve, jól hallhatóan hozzátette: - Undok kis árulófattyú.
- Tessék? - kérdezte George. - Nem értettem a végét.
- Sipor nem mondott semmit - felelte a manó. George felé is meghajolt, majd ismét hozzátette a magáét: - Itt az ikertestvére is, a másik elfajzott kis bestia.
A manó felegyenesedett, mogorván végignézett a társaságon, aztán folytatta világosan érthető motyogását:
- ...és ott az a sárvérű, hogy nem sül le a bőr a képéről, ó ha tudná az én jó úrnőm, de sírna, de sírna, és itt az az új kölyök, Sipor nem tudja a nevét. Mit keres itt? Sipor nem tudja...
- Ő Harry, Sipor - próbálkozott Hermione. - Harry Potter.
Sipor tágra nyitotta seszínű szemét, s még gyorsabb és indulatosabb motyogásra váltott.
- A sárvérű úgy beszél Siporhoz, mintha jóban lennék vele, ha úrnőm ilyen társaságban látná Siport, jaj, mit szólna, mit szólna...
- Ne mondd rá, hogy sárvérű! - csattant fel szinte egyszerre Lucy, Harry és Ron.
- Semmi baj - suttogta Hermione. - Nincs eszénél szegény, nem tudja, mit beszél...
- Ne viccelj már, Hermione! - morogta Lucy, sötét pillantással méregetve a manót. - Nagyon is jól tudja, mit beszél.
Sipor közben Harryre függesztette tekintetét, és tovább motyogott.
- Igaz ez? Ő volna Harry Potter? Sipor látja a sebhelyét, akkor biztos igaz, ez a fiú győzte le a vörös démonlánnyal a Sötét Nagyurat, Sipor kíváncsi lenne rá, hogyan csinálták...
- Mind kíváncsiak lennénk rá, Sipor - morogta Fred.
- Mit keresel itt? - kérdezte George.
Sipor George felé fordította nagy szemét.
- Sipor takarít.
- Jobb mesét találj ki! - szólalt meg egy hang Lucy háta mögött.
Sirius visszatért, s az ajtóban állva nézte a manót. Közben az előszoba is elcsendesedett - Mrs Weasley talán a konyhában folytatta Mundungus legorombítását.
Sirius láttán Sipor nevetségesen mély meghajlásba görnyedt, úgy, hogy malacorra összelapult a padlón.
- Ne hajlongj itt nekem! - szólt rá Sirius. - Inkább mondd meg, miben sántikálsz!
- Sipor takarít - ismételte konokul a manó. - Sipor utolsó erejével is szolgálja a nemes Black-házat...
- Az utolsó erőddel inkább mosakodj meg néha - vágott a szavába Sirius.
- Uram mindig szeretett tréfálkozni - felelte újabb meghajlással Sipor, aztán motyogva hozzátette: - Uram egy undok, hálátlan bitang, majd megszakadt miatta szegény édesanyja szíve...
- Anyámnak nem volt szíve, Sipor - fortyant fel Sirius. - A tömény gonoszsága pumpálta a vérét.
Sipor megint meghajolt.
- Ahogy uram gondolja - felelte fennhangon, majd jött a motyogás: - Uram arra se méltó, hogy letörölje a sarat édesanyja cipőjéről, jaj, szegény úrnőm, mit szólna, ha látná, hogy Sipor a fiát szolgálja, mennyire gyűlölte őt, mennyire csalódott benne...
Lucy legszívesebben szájon csapta volna a manót. Hermione lesárvérűzése mellett Sirius inzultálása érintette a legjobbban.
- Azt kérdeztem, miben sántikálsz - szólt fagyosan Sirius. - Ha te takarításra hivatkozol, az azt jelenti, hogy valamit be akarsz csempészni a szobádba, hogy ne tudjuk kidobni.
- Sipor semmit nem merne elmozdítani a helyéről uram házában. - felelte a manó, majd motyogva elhadarta a folytatást: - Úrnőm sose bocsátaná meg Sipornak, ha kidobnák a falikárpitot, hétszáz éve van a család birtokában, Sipornak meg kell mentenie, Sipor nem engedi, hogy uram meg a vérük árulói meg a kölykeik elpusztítsák...
- Sejtettem, hogy innen fúj a szél - mondta Sirius, viszolygó pillantást vetve a szemközti falon lévő családfára. - Gondolom, anyám ezt is ragasztóbűbájjal rögzítette, de ha nem, akkor leszedem, az biztos. Hordd el magad, Sipor!
A manó a jelek szerint nem mert ellenszegülni gazdája parancsának. Beérte azzal, hogy haragos pillantást vetett Siriusra, miközben elcsoszogott mellette, és folytatta motyogós sopánkodását:
- Visszajön az Azkabanból, és parancsolgat Sipornak, jaj, mit szólna szegény úrnőm, ha látná, mi lett a házával, aljanép szállta meg, kidobálták a kincseit, pedig kitagadta a fiát, és most visszajött, azt beszélik, gyilkos gonosztevő lett...
- Ha még sokat motyorászol, tényleg gyilkolni fogok! - szólt utána ingerülten Sirius, és becsapta mögötte az ajtót.
- Nincs eszénél szegény - kelt Sipor védelmére Hermione. - Nem tudja, hogy halljuk, amit motyog.
- Tény, hogy sokáig volt egyedül - válaszolt Sirius - és mást se csinált, csak anyám portréjának a bolond parancsait teljesítette, meg magában beszélt. De világéletében egy alattomos kis...
- Szabadon kellene engedned - tanácsolta Hermione. - Akkor talán...
- Túl sokat tud a Rendről - rázta a fejét Sirius. - Nem engedhetjük el. Különben is, menten szörnyethalna. Mondd csak neki, hogy menjen el a házból, majd meglátod, hogyan reagál.
Sirius átvágott a szalonon, és megállt a családfa előtt. Lucy és a többiek követték.
- Te nem vagy rajta, Sirius - állapította meg Harry, miután alaposabban szemügyre vette a családfa egyes ágait.
- Rajta volt - felelte Lucy Sirius helyett. Hangjában annyi keserűség volt, hogy Sirius csak végigsimított a karján, majd rámutatott az ominózus fekete lyukra.
- A kedves jó anyám eltávolított engem, miután megszöktem itthonról - hallgassátok Siport, sokszor elmotyogja a történetet.
- Megszöktél itthonról? - ismételte döbbenten Harry.
- Tizenhat éves koromban - bólintott Sirius. - Elegem lett.
- És hova mentél? - kérdezte nagy szemeket meresztve Harry.
Miközben Sirius elmesélte a többieknek is a történetet, Lucy csak állt és a férfi arckifejezését figyelte. Múltkor, mikor először hallotta, túlságosan megrendítette a történet ahhoz, hogy lássa keresztapja érzéseit. Most azonban figyelt rájuk, és látta, hogy Sirius egyáltalán nem mutatott semmilyen megbánást. Csak akkor költözött egy kis szomorúság a hangjába, mikor az öccséről kezdett mesélni - de ezt a többiek szemlátomást nem vették észre.
A mesedélutánt Mrs Weasley szakította félbe; az asszony az ajtóban állt, és felemelt pálcája hegyén szendvicsekkel és süteménnyel megrakott tálcát egyensúlyozott. Az arca még mindig piros volt az indulattól. A többiek nyomban köré gyűltek, de Harry és Lucy ott maradtak Siriusszal, aki most közelebb hajolt a falikárpithoz.
- Úgy fair, Harry, ha neked is mesélek a családomról. Ott van Phineas Nigellus, az ükapám... Látod? Ő volt minden idők legellenszenvesebb igazgatója a Roxfortban... Araminta Meliflua, anyám unokahúga, aki megpróbálta elérni, hogy legalizálják a muglik vadászatát... És a kedves Elladora néni...
- Ő vezette be azt a hagyományt, hogy lefejezzék a házimanóinkat, mikor annyira megöregszenek, hogy már nem tudják felszolgálni a teát - fejezte be Lucy a mondatot, amire Sirius halvány mosollyal reagált.
- Néha persze születtek többé-kevésbé normális emberek is a családban - folytatta -, de mondanom se kell, hogy őket kitagadták. Látjátok, Tonks már nem is került fel ide. Biztos azért nem fogad szót neki Sipor, pedig a házimanónak minden családtag parancsolhat.
- Rokonok vagytok Tonksszal? - csodálkozott Harry és Lucy szeme is elkerekedett. Ez neki is új információ volt.
- Igen, igen, az édesanyja, Andromeda a legkedvesebb unkahúgom volt - felelte Sirius, és kutatni kezdett a családfán. - Nem, Andromeda sincs már rajta. Nézzétek...
Rámutatott egy másik kiégetett lyukra a „Bellatrix" és „Narcissa" nevek között.
- Andromeda nővérei rajta maradtak, mert ők tudták, mi a dolguk, és aranyvérű férjet választottak. Andromeda viszont egy mugliivadékhoz, Ted Tonkshoz ment, úgyhogy...
Sirius úgy tett, mintha pálcájával átkot lőne a falikárpitra, majd sötéten felnevetett. Harry és Lucy nem nevettek vele; figyelmüket a kiégetett lyuktól jobbra sorakozó nevek kötötték le. Narcissa Blacket kettős arany vonal kötötte össze Lucius Malfoyjal, a közöttük induló aranyszál pedig Draco nevéhez vezetett.
- Malfoyék is a rokonaid! - jegyezte meg döbbenten Harry.
- Az aranyvérű családok mind rokonságban állnak - legyintett Sirius. - Aki a gyerekeinek mindenáron aranyvérű házastársat akar, nem lehet válogatós, mert nagyon kevesen maradtunk. Mollyval is szegről-végről rokonok vagyunk, Arthur is az egyik másodfokú unokatestvérem fia. De ezen a családfán hiába keresnétek őket - a Weasleyk mind vérünk árulóinak vannak kikiáltva.
- Ez azt jelenti, hogy velünk is rokonságban állsz? - kérdezte Lucy, miközben Sirius arcát fürkészte. A férfi most először mosolyodott el őszintén.
- Nagy valószínűséggel. De hiába keresnéd itt a Pottereket; a Blackek szemében ők majdnem olyan rosszak voltak, mint a Weasleyk, de miután nagyapád hatalmas vagyont szerzett, kialakult egyfajta tisztelettudó távolságtartás a családjaink között. Képzelheted, mit szóltak itthon, mikor megtudták, hogy James Potterrel töltöm a legtöbb időmet a Roxfortban…
- Lestrange…
A már oldottabb hangulatú beszélgetést ez a név teljesen megfagyasztotta. Harry motyogta ezt a nevet, és az Andromeda-féle lyuktól balra felírt nevet nézte: Bellatrix Blackét, amit dupla vonal kötött össze Rodolphus Lestrange-dzsel.
A név furcsa hatással volt Lucyra: ismerősnek érezte, s bár nem emlékezett rá, hol hallotta, kicsit összeszorult tőle a gyomra.
- Ők az Azkabanban vannak - morogta Sirius.
Harry és Lucy kérdő tekintettel néztek rá.
- Bellatrixot és a férjét, Rodolphust az ifjabb Barty Kuporral együtt csukták le - magyarázta kelletlenül Sirius. - Rodolphus fivére, Rabastan is akkor került be.
Lucy most már el tudta helyezni az emléket. Bellatrix Lestrange-et a merengőben látta Harryvel együtt - abban a különös edényben, amiben Dumbledore professzor gondolatai és emlékei egy részét tárolta. Bellatrix volt az a magas, fekete hajú, hosszú szempillájú nő, aki a bíróság előtt is hitet tett Voldemort mellett; büszkén vállalta, hogy bukása után is kereste a nagyurat, és bizonygatta, hogy egy napon hűsége elnyeri jutalmát.
- Sose mondtad, hogy ő a te... - hebegte Harry döbbenten.
- Mit számít, hogy az unokatestvérem? - vágott közbe ingerülten Sirius. - Ezeket én nem tekintem a rokonaimnak. Őt pedig aztán végképp nem. Annyi idős voltam, mint most te, amikor utoljára találkoztam vele, ha nem számítjuk, hogy láttam, amikor behozták az Azkabanba. Azt hiszed, büszke vagyok az ilyen rokonságra?
- Ne haragudj... - szabadkozott Harry. - Nem akartalak... csak furcsa volt... csodálkoztam...
- Nincs miért bocsánatot kérned - dörmögte Sirius, azzal hátat fordított a falikárpitnak, és zsebre dugott kézzel körülnézett a szalonban. - Inkább az a baj, hogy itt vagyunk. Nem hittem volna, hogy még egyszer bezárnak ebbe a házba.
Lucy legszívesebben magához ölelte volna Siriust és nem is engedte volna el jó hosszú ideig. Annyira fájt látnia a ketrecbe zárt állat arckifejezését, ami az idő előrehaladtával egyre súlyosabb lett, hogy a szíve is belesajdult.
- Persze főhadiszállásnak ideális hely - folytatta Sirius. - Apám az összes elképzelhető biztonsági óvintézkedést megtette. Feltérképezhetetlen, úgyhogy a muglik nem bukkanhatnak rá - nem mintha bárki is keresné - és most Dumbledore további védő bűbájokkal látta el. Egyszóval keresve se találnál ennél biztonságosabb búvóhelyet. Dumbledore a Rend titokgazdája - vagyis csak az találhatja meg a főhadiszállást, akivel ő személyesen közli a címet. A levelet, amit Mordon tegnap este mutatott neked, Dumbledore írta... - Itt kurta, ugatásszerű nevetést hallatott. - Ha a szüleim látnák, mire használjuk a házukat, hát... sejtheted, mit szólnának, gondolj csak anyám portréjára.
Összeráncolta szemöldökét, és sóhajtott.
- Nem lenne semmi bajom, ha néha kiszabadulnék innen, és tehetnék valami hasznosat - mondta, majd Harryhez fordult. - Megkértem Dumbledore-t, hadd kísérjelek el a fegyelmi tárgyalásra - persze Szipákként - hogy tartsam benned a lelket. Mit szólsz hozzá?
Lucy úgy érezte, mintha a gyomra lezuhant volna a kopott szőnyegre. Tegnap reggel óta egyszer se jutott eszébe a tárgyalás. Az öröm, hogy újra láthatta Harryt, hogy a bátyja végre biztonságban volt, hogy végre együtt volt az igazi családjával, teljesen elfeledtette vele az okot, ami miatt Harryt azonnal ki kellett hozni a Privet Drive-ról. Most azonban újra rátelepedett a félelem. Ránézett Harry arcára és a fiúban szemlátomást hasonló érzések kavarogtak.
- Ne aggódj! - szólt Lucy, s biztatóan megfogta Harry kezét. - Fel fognak menteni. Hermione is megmondta: van olyan passzus a Titokvédelmi Alaptörvényben, ami életveszély esetén megengedi a varázslást.
- De ha mégiscsak eltanácsolnak... - szólt csendesen Harry, és könyörgően Siriusra nézett - ideköltözhetek hozzád?
Keresztapjuk arcán szomorú mosoly jelent meg.
- Majd meglátjuk...
Harry láthatóan nem elégedett meg a kitérő válasszal.
- Sokkal kevésbé félnék a tárgyalástól, ha tudnám, hogy semmiképp nem kell visszamennem Dursleyékhez - mondta.
Sirius komoran csóválta fejét.
- Szörnyű emberek lehetnek, ha ide is szívesebben jönnél.
Lucy már majdnem kinyitotta a száját, hogy meséljen róluk, de Mrs Weasley beléfojtotta a szót.
- Siessetek, különben éhen maradtok! - szólt oda nekik.
Sirius mélyet sóhajtott, egy sötét búcsúpillantást vetett a falikárpitra, aztán Harryvel és Lucyval együtt csatlakozott a többiekhez.
Délután, a vitrinek ürítése közben, Lucy és Harry minden erejükkel azon voltak, hogy ne gondoljanak a tárgyalásra. Szerencséjükre a munka nagy odafigyelést igényelt, mivel a poros polcokon sorakozó tárgyak némelyike igencsak rossz néven vette, hogy el akarják távolítani megszokott helyéről - vagyis csak a szokásos háborút vívták a házzal. Siriust csúnyán megharapta egy ezüst dohányosdobozka; sebesült kezén másodpercek alatt barna kesztyűhöz hasonló, kemény burok alakult ki.
- Semmi baj - szólt, mikor Lucy aggódva odasietett hozzá. Érdeklődve megvizsgálta a jelenséget, majd pálcája egy apró mozdulatával meggyógyította a kezét. - Ragyaragasztó por lehet benne.
Azzal bedobta a dobozkát a zsákba, amiben az eltávolításra ítélt tárgyakat gyűjtötték. Lucy látta, hogy George titokban kendőt csavar a kezére, s egy perc múlva a dobozka doxiktól dudorodó zsebében landol. A lány csak a szemét forgatta, majd visszatért a munkához.
Találtak egy riasztó kinézetű, ezüst szerszámot, ami leginkább sokszárú csipeszhez hasonlított. Mikor Harry megfogta, a bűvös eszköz pók módjára felszaladt a karján, és kis híján megszúrta a nyakát. Sirius sietett a segítségére: lekapta róla a pókcsipeszt, földhöz vágta, majd agyoncsapta a Természetes nemesség - a varázslók származástana című vaskos kötettel.
Előkerült egy zenélő doboz is, ami bús, csilingelő dallamot játszott, mikor kinyitották. Hatására mindenkin ólmos fáradtság lett úrrá - szerencsére Ginnynek volt annyi lélekjelenléte, hogy gyorsan becsukja a dobozt. Találtak egy nehéz lakatot, amit egyikük se tudott kinyitni, egy rakás régi pecsétnyomót, s egy poros dobozból előkerült egy arany fokozatú Merlin-rend. A felirat szerint Sirius nagyapja kapta, „a minisztériumnak tett szolgálataiért".
- Ez csak annyit jelent, hogy jó sok aranyat adott nekik - szólt megvetően Sirius, és a szemeteszsákba hajította a kitüntetést. Sipor több ízben is beosont a szobába, hogy megpróbáljon ezt-azt kicsempészni az ágyékkötője alatt, s valahányszor rajtakapták, borzalmas átkokat motyogott az orra alatt. Mikor Sirius kicsavart a kezéből egy vastag aranygyűrűt, amit a Black család címere díszített, Sipor egyenesen zokogni kezdett dühében, és olyan jelzőkkel illette Siriust, amelyekhez foghatót Lucy még sose hallott.
- Ez apámé volt - mondta Sirius, és a zsákba dobta a gyűrűt. - A múlt héten láttam, amikor Sipor egy régi nadrágját csókolgatta, pedig érte nem is volt annyira oda, mint anyámért.
Mrs Weasley a következő napokban is alaposan megdolgoztatta a takarítóbrigádot. A szalonban, amit három nap alatt sikerült „fertőtleníteni", végül nem marad más kellemetlen tárgy, csak az eltávolíthatatlannak bizonyult falikárpit és a remegő szekreter. Mordon azóta nem járt a főhadiszálláson, úgyhogy nem derült rá fény, mi rejtőzik a bútorban.
A szalon után a csapat a földszinti étkezőt vette kezelésbe. A tálalószekrényben csészealj nagyságú pókokat találtak. (Ron sietve elment teát főzni, és másfél óráig nem tért vissza). A Blackek címerét és mottóját viselő porcelán teáskészlet Sirius jóvoltából rövid úton a zsákba került, s ugyanerre a sorsra jutott egy halom ezüstkeretes régi fotó. A képek felháborodva sivalkodtak, mikor az üvegük összetört.
Sipor árnyékként követte Lucyék csapatát, egyre vadabb dolgokat motyogott, és szüntelenül lopkodta a kidobásra ítélt tárgyakat. Sirius végül már azzal is megfenyegette, hogy ruhát kap, de a manó csak ránézett vizenyős szemével, és így felelt:
- Uram, tegye, amit jónak lát - aztán elfordult, és jól érthetően így folytatta: - Úgyse fogja elküldeni Siport, mert Sipor tudja, mire készülnek, bizony, összeesküsznek a Sötét Nagyúr ellen, sárvérűek, árulók, hitvány söpredék...
Erre Sirius, mit sem törődve Hermione tiltakozásával, ágyékkötőn ragadta a manót, és nagy ívben kihajította a szobából.
A csengő naponta többször is megszólalt - erre a jelre Mrs Black rikácsolni, Lucy és társai pedig leskelődni kezdtek. Jobbára azonban be kellett érniük egy futó pillantással és egy semmitmondó beszélgetésfoszlánnyal, mert Mrs Weasley egykettőre visszaparancsolta őket a munkájukhoz. Piton többször is megfordult a házban, de Lucy, őszinte örömére, egyszer sem találkozott össze vele.
Egy ízben Lucy átváltoztatástan-tanára, McGalagony professzor is felkereste a főhadiszállást - igen furcsa látványt nyújtott mugliruhában - de nem időzött sokáig. Voltak azonban olyan látogatók is, akik ottmaradtak segíteni. Tonks eltöltött velük egy igen emlékezetes délutánt, amelynek során az egyik emeleti vécében találtak egy vérszomjas öreg padlásszörnyet; Lupin pedig, aki ugyan a házban lakott, de titokzatos feladatok ürügyén néha napokra is eltűnt, segített megjavítani egy állóórát, aminek volt egy olyan kellemetlen szokása, hogy szegecsekkel lövöldözte az előtte elhaladókat. Mundungusnak sikerült kissé javítania a tekintélyén azzal, hogy megmentette Ront egy szekrényből előkerült, régi, piros talártól, ami megpróbálta megfojtani a fiút.
Lucy továbbra is rosszul aludt; még mindig álmodott folyosókról és zárt ajtókról, és ilyenkor szúrni kezdett a homloka. A temetőről szóló álmok ritkultak, viszont ezek egyre gyakoribbá váltak; és nem csak nála, hanem Harrynél is. Ám ez semmi volt ahhoz képest, amit a közelgő fegyelmi tárgyalás gondolata keltett benne. A félelem ezer tű módjára szurkálta zsigereit, valahányszor arra gondolt, hogy a testvérét akár ki is csaphatják a Roxfortból. A lehetőség olyan rémisztő volt, hogy nem is mert beszélni róla, még Harry, Ron és Hermione előtt sem.
Ron és Hermione tapintatból szintén nem hozták szóba a témát, bár Lucy gyakran látta őket összesúgni és aggódó pillantásokat vetni Harry felé. Rossz óráinak visszatérő rémlátomása volt egy arctalan hivatalnok, aki kettétöri a fiú varázspálcáját, és visszaparancsolja őt Dursleyékhoz, örökre elszakítva őt tőle...
Úgy érezte, mintha téglát dobtak volna a gyomrába, mikor szerda este, vacsora közben meghallotta, ahogy Mrs Weasley csendesen így szólt Harryhez:
- Kivasaltam a legjobb ruhádat. Szeretném, ha hajat is mosnál. A jó első benyomás csodával ér fel.
Ron, Hermione, Fred, George és Ginny elnémultak, és Harryre néztek. Harry bólintott, és megpróbált tovább enni, de nem tudta lenyelni a falatot. Lucy megfogta a kezét, egyrészt, hogy Harryt megnyugtassa, másrészt, hogy a saját érzésein is uralkodni tudjon.
- Hogy fogok eljutni a minisztériumba? - kérdezte, nyugalmat erőltetve a hangjára.
- Majd elmész Arthurral, ő úgyis megy dolgozni - felelte szelíden Mrs Weasley.
Az asztal szemközti oldalán ülő Mr Weasley bátorítóan rámosolygott Harryre.
- Elüldögélsz majd az irodámban a tárgyalás kezdetéig - mondta.
Lucy Siriusra nézett, de mielőtt feltehette volna kérdését, Mr Weasley már válaszolt is rá.
- Dumbledore professzor szerint nem tanácsos, hogy elkísérd őt, ahogy Siriusnak sem, és úgy vélem, ebben...
- ...teljesen igaza van - sziszegte összeszorított fogakkal Sirius.
Mrs Weasley arcvonásai megkeményedtek.
- Mikor mondta ezt Dumbledore? - kérdezte Lucy, még mindig Siriusra nézve.
- Itt járt tegnap este, miután lefeküdtetek - felelte Mr Weasley.
Sirius villájával rosszkedvűen szurkált egy darab krumplit.
Lucy és Harry összenéztek, majd ők is újra a tányérjuk fölé hajoltak. Mindketten ugyanazt látták a másik szemében: Dumbledore a fegyelmi tárgyalás előtti estén a házban járt, és nem is akart beszélni velük! Eddig csak letörtek voltak, de ez a hír egyenesen elkeserítette őket.
Másnap hajnali ötkor úgy pattant fel Lucy szeme, mintha a fülébe kiabáltak volna. Néhány másodpercig mozdulatlanul feküdt - Harry fegyelmi tárgyalásának gondolata teljesen megbénította az agyát - aztán megrázta magát, és kiugrott az ágyból. Felvette a szokásos dolgozós ruháját, majd ránézett a szobatársaira: Hermione és Ginny is az igazak álmát aludták.
Lucy átvágott a szobán, kilépett az előtérbe, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Közben megkísértette a gondolat, hogy a nap végégre talán már nem is lesznek roxforti iskolatársak Harryvel. Gyorsan elhessegette a rémképet, és csendes léptekkel lesietett a lépcsőn. Miután elhaladt Sipor kipreparált felmenői mellett, a konyha felé vette útját.
Azt hitte, üresen találja, de tévedett: az ajtó elé érve halk beszélgetés ütötte meg a fülét. Benyitott, s megpillantotta a Weasley házaspárt, Siriust, Lupint és Tonksot, akik úgy ültek az asztalnál, mintha csak rá vártak volna - pedig tudta, hogy ez nem így volt. Mind nappali ruhában voltak, kivéve Mrs Weasleyt, aki piros, steppelt pongyolát viselt. Az ajtó nyikorgására az asszony nyomban felpattant a székről, de mikor látta, hogy csak Lucy az, láthatóan elengedett egy kicsit.
- Jó reggelt - köszönt. - Miért nem alszol?
- Nem tudok - felelte egyszerűen Lucy, majd leült Sirius mellé. - Különben is találkozni akartam Harryvel, mielőtt…
Nem fejezte be a mondatot, de így is értette mindenki. Sirius megnyugtatóan végigsimított a karján.
- Nem lesz semmi baj - mondta.
- Kérsz reggelit? - kérdezte Mrs Weasley és a választ meg sem várva rögtön elővette a pálcáját és a tűzhely felé sietett.
- Nem, köszönöm, most nem vagyok éhes - motyogta Lucy. Az asszony csak bólintott, majd visszaült a székbe. Lucy nem tudta, hogy nézett ki kívülről, de nyilván nagyon kétségbeesett képet vághatott, mert a felnőttek nem folytatták a beszélgetést, csak ültek csendben, miközben aggódó pillantásokat vetettek rá.
Alig pár perccel később ismét kinyílt az ajtó és ezúttal Harry lépett be rajta. Mrs Weasley most ismét felpattant.
- Reggeli - szólt, azzal elővette pálcáját, és a tűzhelyhez sietett.
- J-j-jó reggelt, Harry - köszönt ásítva Tonks, akinek ezen a reggelen göndör, szőke haja volt. - Jól aludtál?
- Igen - felelte Harry.
- Én le se hunytam a szemem egész éjjel - közölte újabb borzongós ásítás kíséretében a boszorkány. - Gyere, ülj le...
Kihúzott Harrynek egy széket, s ugyanazzal a mozdulattal feldöntött egy másikat.
- Mit kérsz, Harry? - szólt oda Mrs Weasley. - Zabkását? Puffancsot? Füstölt heringet? Sonkás tojást? Pirítóst?
- Köszönöm, de csak... csak pirítóst kérek - felelte Harry.
Lupin mindössze egy futó pillantást vetett Harryre, aztán Tonkshoz fordult:
- Mit kezdtél el mesélni Scrimgeourról?
- Ja igen... szóval vigyáznunk kell vele, mert fura kérdéseket tett fel Kingsleynek és nekem is...
Lucy örült, hogy nem kell részt vennie a beszélgetésben. A zsigerei úgy tekeregtek, akár egy zsák kígyó és egy szót se tudott volna kinyögni. Mrs Weasley nemsokára néhány szelet pirítóst és lekvárt tett le Harry elé az asztalra. A fiú megpróbált enni, de láthatóan nehezére esett. Mrs Weasley leült mellé, és anyáskodva igazgatni kezdte a ruháját: eltüntette a póló címkéjét, kisimította a ráncokat a vállán.
- ...és szólnom kell Dumbledore-nak, hogy holnap nem tudok éjjeli szolgálatot vállalni. Már most holtfáradt vagyok - fejezte be Tonks, és szavainak újabb hatalmas ásítással adott nyomatékot.
- Majd beugrom helyetted - fordult hozzá Mr Weasley. - Én jól vagyok, és úgyis be kell fejeznem egy jelentést...
Mr Weasley ezen a reggelen nem megszokott varázslótalárját viselte, hanem halszálkamintás nadrágot s hozzá egy kopott bomberdzsekit. Most Tonksról Harryre fordította tekintetét.
- Hogy vagy?
Harry vállat vont.
- Pár óra múlva már túl leszel rajta - vigasztalta Mr Weasley. - Felmentenek, ne félj.
Harry nem válaszolt.
- A tárgyalás a mi emeletünkön lesz, Amelia Bones irodájában. Ő a Varázsbűn-üldözési Főosztály vezetője. Ő fog kikérdezni.
- Amelia Bones rendes nő, Harry - szólt Tonks. - Végig fog hallgatni, és igazságosan ítél majd.
Harry némán bólintott.
- Őrizd meg a hidegvéred! - tanácsolta Sirius. - Légy udvarias és tárgyilagos!
Harry megint bólintott. Lucy lassan kezdte úgy érezni, hogy egy élőhalott lett a testvéréből.
- A törvény a te oldaladon áll - szólt csendesen Lupin. - Életveszély esetén a kiskorú varázsló is használhatja a pálcáját.
Mrs Weasley eközben vizes fésűvel igyekezett kicsit szebbé tenni Harry rakoncátlan haját. Mr Weasley az órájára pillantott, majd a fiúra nézett:
- Azt mondom, induljunk! - szólt. - Korán van még, de jobb lesz, ha a minisztériumban várakozol.
- Rendben - felelte gépiesen Harry. Letette a pirítósát, és felállt.
Tonks vállon veregette.
- Minden rendben lesz, Harry.
- Sok szerencsét! - búcsúzott Lupin. - Biztos nem lesz semmi baj.
- És ha lesz, akkor majd én elbeszélgetek azzal az Amelia Bonesszal - szólt mogorván Sirius.
Harry bágyadtan elmosolyodott. Mrs Weasley átölelte.
- Szorítunk neked, Harry drágám.
- Köszönöm... - motyogta Harry. - Akkor... majd találkozunk.
Lucy, aki az egész beszélgetés alatt csak csendben ült és maga elé meredt, most felpattant és Harryhez lépett. Olyan szorosan ölelte meg, amennyire csak tudta, miközben a vállába temette az arcát. Tovább nem tudta visszatartani, a könnyei előtörtek, és ő igyekezett nem összevizezni Harry ruháját. A fiú ugyanolyan szorosan visszaölelte, miközben elkezdte simogatni a fejét.
- Nem lesz semmi baj - motyogta Lucy Harrynek, de valójában csak önmagát próbálta nyugtatgatni. - Fel fognak menteni. Nem lesz semmi baj.
- Erős vagy, Lucy - mondta Harry. - Ha én kibírom, te is ki fogod. És ha el… ha el is tanácsolnak, akkor sem megyek sehova. Itt maradok Siriusnál és levelezni fogunk egész évben. Nem fogsz elveszíteni, így semmiképp sem.
Lucy csak bólintott, majd nagy nehezen elengedte a bátyját. Halványan elmosolyodott és úgy figyelte, ahogy Harry és Mr Weasley kisétálnak a konyhaajtón. Amint kattant a zár, egy megnyugtató kezet érzett a vállán. Meg se kellett mozdítania a fejét, hogy tudja, ki volt az.
- Felmentik - mondta Sirius. - Tudom, hogy így lesz.
Délelőtt Lucy használhatatlan volt. Mrs Weasley megpróbálta munkára fogni, hogy elterelje a figyelmét, de a lány képtelen volt koncentrálni. Sirius, aki amúgy mindig segíteni szokott nekik, szintén szétszórtabb volt a megszokottnál, így hamarosan ő és Lucy felmentek Csikócsőrhöz és ebédig le se jöttek. Beszélgettek, a hippogriffel foglalkoztak, vagy csak ültek a fal tövében egymásnak dőlve és így próbálták megnyugtatni a másikat.
Bár egy falatot sem tudott volna lenyelni, Lucy azért lement a konyhába, hogy csatlakozzon a többiekhez. Ott azonban olyan feszült volt a légkör, hogy Lucynak kedve lett volna visszafordulni. Hermione valósággal reszketett az aggodalomtól, Ron idegesen rágta a körmét, Fred és George fel-alá járkáltak, Mrs Weasley úgy főzött, hogy a gondolatai teljesen máshol jártak, Sirius pedig csak ült a székén és idegesen toporgott a bal lábával.
Aztán kinyílt az ajtó és Mr Weasley sétált be rajta. Mögötte ott jött a szemét a földre szegező Harry, aki csak akkor nézett fel, mikor megállt Mr Weasley mellett. Érkezésükre mindenki abbahagyta, amit csinált és egy emberként fordultak feléjük. Mr Weasley Harryre nézett, aki a pillantás után tekintetével megkereste Lucyét, majd bágyadtan elmosolyodott és végül kinyögte a hírt:
- Felmentettek.
Tudta, hogy ma volt a napja. Augusztus 12-e volt, vagyis ma tartották Potter fegyelmi tárgyalását. Draco apja már korán reggelt elment, hogy beszélgethessen Caramellel - meg persze azért, hogy az elsők között szerezzen tudomást a tárgyalás kimeneteléről.
Draco csak csendben megreggelizett, aztán az anyjával elindultak, hogy meglátogassák Crak és Monstro családját. Állítólag még Avery és Mulciber is megjelenik majd, aztán később Draco apja is csatlakozni fog hozzájuk. Ennek nyilván köze volt a Sötét Nagyúrhoz, de ezt az anyja nem akarta az orrára kötni. Azt mondta, hogy a három fiú addig majd elfoglalja magát.
Draco nem szerette, ha gyerekként kezelik, de az verte ki nála végleg a biztosítékot, hogy pont ma kellett ezt a látogatást megejteniük. Pont ma, amikor Potter tárgyalása van. Most muszáj ügyelnie magára és az elméje közelébe se engedheti azokat a gondolatokat, amelyek tartalmaznak egy bizonyos vörös hajú lányt…
Mégsem tudta megállni. Legalábbis a reggelinél és az odaúton nem. Csak azon járt az esze, hogy ha Pottert kicsapják (és ő ebben reménykedett), az hogyan befolyásolná Lucy viselkedését. Valamiért úgy érezte, hogy csak még jobban elmélyedne a gyűlölete a Sötét Nagyúr, meg úgy általában az egész világ felé. Ha elveszíti a testvérét az iskolából, automatikusan támadó állást vesz fel és mindenkinek nekitámad, aki sértegetni merészeli őt. A felbőszült anyatigris; elég csak arra gondolni, hogy viselkedett harmadikban, mikor felmerült annak a veszélye, hogy kicsaphatják Pottert…
Lassan megérkeztek, így Draconak muszáj volt megfékeznie száguldó gondolatait; még ha nem is tudott teljesen megszabadulni a szenvedő Lucy képétől, amibe akaratlanul is belesajdult a szíve.