Chapter 10
Umbridge professzor
Lavender másnap rekordgyorsasággal öltözött fel és már becsukódott mögötte az ajtó, mikor Lucy még csak a cipőjét húzta.
- Ne törődj vele - próbálta elterelni a figyelmét Hermione. - Nem éri meg.
Parvati szomorúan feléjük pislogott, majd lehajtott fejjel követte Lavendert. Lucyt most nem igazán tudta megnyugtatni semmilyen vigasztalás.
Meddig kell még eltűrnie ezt?
- Gyere, siessünk, a fiúk már biztos rég lent vannak - sürgette Hermione, azzal karon ragadta és szó szerint kivonszolta a szobából.
Csak félig volt igaza: Ron és Harry még a klubhelyiségben voltak, de ha a lányok csak egy fél perccel később indulnak el, már rég a folyosókat járták volna. Ránézésre Harrynek is ugyanolyan pocsék kedve volt, mint Lucynak.
- Mi bajod, Harry? - kérdezte Hermione, mikor utolérték a fiúkat. - Olyan képet vágsz, mintha… Te jó isten!
Hermione a hirdetőtáblára meredt. Azon egy nagy plakát lógott:
GALLEON GALLONSZÁMRA!
Zsebpénzed nem fedezi a kiadásaidat?
Szükséged lenne egy kis mellékes aranyra?
Jelentkezz Fred és George Weasleynél a Griffendél klubhelyiségében!
Mellékállásban is végezhető, egyszerű, szinte fájdalommentes munkát ajánlunk.
(A kockázatokat a jelentkező viseli, a mellékhatásokért felelősséget nem vállalunk.)
- Mindennek van határa... - csóválta a fejét Hermione. Mérgesen letépte a plakátot, így újra láthatóvá vált az első roxmortsi hétvége időpontját közlő hirdetmény. - Beszélnünk kell a fejükkel, Ron!
Ron rémülten pislogott.
- Miért?
- Mert prefektusok vagyunk! - felelte szigorúan Hermione, miközben kimásztak a portrélyukon. - Az a dolgunk, hogy megakadályozzuk az ilyesmit!
- Sok sikert Fredhez és George-hoz - mormolta Lucy úgy, hogy csak Harry hallja.
Ron nem vitatkozott, de arckifejezése elárulta, hogy vonzóbb feladatot is el tud képzelni Fred és George jobb belátásra térítésénél.
- Szóval mi a baj, Harry? - folytatta a faggatózást Hermione. A lépcsőt, amin felfelé haladtak, hajdanvolt boszorkányok és varázslók portréi szegélyezték. A festményalakok élénk beszélgetésbe merültek, ügyet sem vetettek Harryékre. - Miért vágsz ilyen bosszús képet?
Harry nem felelt, úgyhogy Ron vázolta a helyzetet:
- Seamus szerint Harry hazudott Tudodkiről.
Hermione sóhajtott és komoran bólintott.
- Igen, Lavendernek is ez a véleménye - mondta. - Hallanod kellett volna, hogy nekiesett Lucynak.
- Nem, inkább nem kellett volna hallania - rázta meg a fejét Lucy. - Még én is majdnem megátkoztam; ha Harry ott lett volna, az a liba már rég a gyengélkedőn lenne.
- Harry is majdnem nekiesett Seamusnek - mesélte Ron.
- Lehetne, ha nem beszéltek úgy rólunk, mintha közveszélyes őrültek lennénk? - morogta Harry, mire Ron meghökkenten fordult felé, Hermione azonban komolyan nézett.
- Nem gondoljuk ezt rólatok - jelentette ki. - Egyébként nagyon örülnék, Harry, ha nem ugranál folyton a torkunknak, ugyanis, ha nem vetted volna észre, a ti oldaladon állunk.
Néhány másodperces csend következett.
- Ne haragudjatok - mondta végül Harry.
- Semmi baj. - Hermione méltóságteljesen biccentett, aztán megcsóválta a fejét. - Hát nem emlékeztek, mit mondott Dumbledore az évzáró beszédében?
Harry és Ron válasz helyett üres tekintettel néztek rá, Lucy azonban engedelmesen felelt:
- Voldemortról beszélt, és azt mondta: „mesterien ért hozzá, hogyan kell békétlenséget, viszályt szítani. Csak úgy győzhetjük le őt, ha egyetértésünk és barátságunk kiállja a próbát..."
- Hogy bírsz ilyeneket megjegyezni? - kérdezte őszinte csodálattal Ron.
- Úgy, hogy odafigyelek - vonta meg a vállát Lucy.
- Én is odafigyeltem, mégse jegyeztem meg szó szerint.
- Nem ez a lényeg - emelte fel a hangját Hermione. - Hanem az, hogy Dumbledore pontosan erről a helyzetről beszélt. Tudodki még csak két hónapja tért vissza, de máris elkezdtünk civakodni. A Teszlek Süveg is arra figyelmeztetett minket, hogy tartsunk össze...
- Én meg arra emlékszem, mit mondott tegnap Harry - vágott vissza Ron. - Ha ez azt jelenti, hogy jópofiznunk kell a mardekárosokkal, akkor nem kérek belőle.
- Szerintem pedig igenis jó lenne, ha megpróbálnánk erősíteni a házak közti összefogást - erősködött Hermione.
- Ebben a légkörben ennek az esélye egyenlő a nullával - sóhajtotta lemondóan Lucy.
Közben megérkeztek a márványlépcső aljába. A bejárati csarnokon negyedéves hollóhátasok egy csoportja sétált át. Mikor megpillantották Harryt és Lucyt, sietve közelebb húzódtak egymáshoz, mintha attól félnének, hogy valamelyik Potter megtámadja a lemaradókat.
- Kellemes lesz ilyen emberekkel barátkozni - jegyezte meg sötéten Harry.
Követték a hollóhátasokat a nagyterembe, de már az ajtóból ösztönösen a tanári asztalt kezdték el fürkészni. Suette-Pollts professzor Sinistra professzorral, az asztronómiatanárral beszélgetett, s Hagrid ezúttal is csak a hiányával tűnt fel. Az elvarázsolt mennyezet Lucy hangulatát tükrözte: csúnya esőfelhőszürke volt.
- Dumbledore nem mondta, meddig marad Suette-Pollts - jegyezte meg Harry, miközben a Griffendél asztala felé sétáltak.
- Lehet, hogy... - kezdte tűnődve Hermione.
- Hogy...? - kérdezte kórusban Harry, Lucy és Ron.
- Hát... Dumbledore talán nem akarta felhívni rá a figyelmet, hogy Hagrid nincs itt.
- Felhívni rá a figyelmet? - ismételte félig nevetve Ron. - Lehet azt nem észrevenni?
Mielőtt Hermione felelhetett volna, egy magas, afrofonatos, fekete bőrű lány lépett oda Harryhez.
- Szia, Angelina.
- Szia - biccentett a lány. - Jó volt a nyár? - Majd választ sem várva folytatta: - Figyelj, én lettem a kviddicscsapat kapitánya.
- Ez tök jó - vigyorodott el Harry.
- Most, hogy Oliver elment, szükségünk van egy új őrzőre. Pénteken ötkor próbáljuk ki a jelentkezőket. Azt akarom, hogy az egész csapat ott legyen. Olyan ember kell, akit mindenki elfogad.
- Rendben - bólintott Harry.
Angelina ekkor Lucyra nézett, alaposan meglepve a lányt.
- Ez rád is vonatkozik, Lucy. Fredéktől tudom, hogy inkább hajtó lennél, de jelen helyzetben egyelőre csak tartalék fogó vagy. Ugyanakkor nem árt, ha ottvagy az edzéseken, mert jövőre jópáran elmegyünk a hajtók közül, úgyhogy valószínűleg bekerülsz majd a csapatba és nem árt elkezdened a felkészülést.
- Öhm… - Lucy úgy meglepődött, hogy néhány másodpercig csak pislogott. - R-Rendben.
Angelina egy mosollyal elköszönt, és már ott se volt.
- Miért voltál úgy meglepve? - kérdezte Harry. - Eddig is tudtad, hogy tartalék vagy.
- Még nem közölték velem hivatalosan - felelte Lucy, miközben érezte, ahogy az izgatottság szétárad a tagjaiban. - Wood sosem kérte, hogy járjak edzésekre.
- Nem is gondoltam rá, hogy Wood elment - jegyezte meg csevegő hangon Hermione, miután leült Ron mellé, és maga elé húzott egy tányér pirítóst. - Gondolom, ez elég nagy érvágás a csapatnak.
- Aha - felelte Harry, és Lucyval együtt leült barátaival szemben. - Jó őrző volt...
- De azért nem árt a vérfrissítés - vélekedett Ron.
A felső ablakokon át hirtelen baglyok százai röppentek be, hogy aztán hangos szárnycsattogás közepette szétszóródjanak a teremben. Miközben kézbesítették a leveleket és csomagokat a címzetteknek, vízcseppek záporát zúdították a reggeliző diákokra, kézzelfogható bizonyítékkal szolgálva rá, hogy odakint szakad az eső.
Se Hedvig, se Árész nem volt a baglyok között, de Lucyt ez nem lepte meg: egyetlen levelezőtársuktól, Siriustól nem sok új hírre számíthattak huszonnégy órával az elválásuk után. Hermionénak viszont gyorsan odébb kellett húznia a narancslevét, hogy helyet csináljon egy ázott gyöngybagolynak, ami a Reggeli Prófétával a csőrében ereszkedett felé.
- Minek veszed meg ezt a vacak újságot? - morogta Harry, miután Hermione bedugott egy knútot a madár lábára kötött kis erszénybe, és útjára bocsátotta a baglyot. - Én ugyan bele se nézek. Tele van hazugságokkal.
- Érdemes tudni, mit mond az ellenség - felelte Hermione, azzal széthajtotta a napilapot, és eltűnt mögötte. Csak akkor bukkant fel újra, mikor Lucy, Ron és Harry már befejezték az evést.
- Üres - foglalta össze a véleményét, azzal összecsavarta az újságot, és letette a tányérja mellé. - Nem írnak rólatok, se Dumbledore-ról, se semmiről, ami minket érdekel.
McGalagony professzor közeledett feléjük az órarendekkel.
- Nézzétek a hétfőt! - hördült fel Ron, miután kapott egy példányt az ötödévesekéből. - Mágiatörténet, dupla bájitaltan, jóslástan, dupla sötét varázslatok kivédése... Binns, Piton, Trelawney és az az Umbridge egyetlen napon! Szólok Fredéknek, hogy húzzanak bele azokkal a Maximuláns izékkel...
- Higgyek füleimnek? - szólt közbe Fred, aki épp ebben a pillanatban huppant le George-dzsal együtt Lucy mellé. - A nagyságos prefektus úr lógni akar az órákról?
- Nézd meg, mit kell ma végigszenvednünk - dohogott Ron, és bátyja orra alá dugta az órarendet. - Ilyen rémes hétfőnk még sose volt.
- Panaszod nem alaptalan, édes öcsém - bólintott Fred a táblázatot szemlélve. - Ha akarsz, fél áron kaphatsz egy Orvérzés Ostyát.
- Miért fél áron? - kérdezte gyanakodva Ron.
- Mert addig fog vérezni az orrod, amíg ki nem száradsz - felelte Fred, és maga elé emelt egy sózott heringet. - Még nincs készen az ellenszérum.
- Akkor ezért vagy ilyen sápadt - jegyezte meg Lucy Fred arcára pillantva. A fiú csak megvonta a vállát.
- A tesztalanyság léte ezzel jár.
Lucy belenyúlt a táskájába és némi kotorászás után elővett belőle egy kis üveget, amiben tabletták voltak.
- Tessék, vegyél be egyet - nyújtott egy darabot Fred felé. - Serkenti a vérképződést.
Fred elképedve vette el a tablettát, majd fogott egy kupa narancslevet és felhajtotta. Az arcába nyomban visszatért a szín.
- Ejha, mintha újjászülettem volna - jelentette ki vidáman. - Mióta vagy te Madam Pomfrey?
- Amióta anyátok a lelkemre kötötte, hogy figyeljek rátok, ha még egyszer „párbajoznátok miattam" - felelte Lucy, mire Fredből kitört a nevetés.
- Mihez is kezdenénk nélküled? - tette fel a költői kérdést Fred, mire Lucy csak legyintett és újra a többiek felé fordult.
Ugyanis a magánkúrálás közben észre se vették, de a társalgás már rég továbbhaladt: most épp Hermione beszélt arról, hogy az ikrek nem használhatják kísérleti nyulak toborzására.
- Ki mondta? - hökkent meg George.
- Én mondom - felelte Hermione. - És Ron.
- Engem hagyj ki ebből - morogta az említett.
Hermione dühösen rámeredt, az ikrek pedig vihogni kezdtek.
- Egykettőre meg fogsz szelídülni, Hermione - szólt kedélyesen Fred, miközben megvajazott egy zsömlét. - Ötödéves vagy... nemsokára könyörögni fogsz, hogy adjunk a Maximuláns desszertekből.
- Attól, hogy ötödéves vagyok, miért szorulnék rá? - kérdezte Hermione.
- Mert az ötödév RBF-év.
- Na és?
- Na és szépen vizsgázni fogtok - vigyorgott Fred. - Addig pedig úgy meghajtanak titeket, hogy bokáig fog lógni a nyelvetek.
- Nálunk a fél osztály enyhébb ideg-összeroppanást kapott az RBF-ek előtt - mesélte George. - Bőgtek, hisztiztek... Patricia Stimpson naponta többször elájult...
- Kenneth Towlernek még kiütései is lettek, emlékszel? - nosztalgiázott Fred.
- Persze, mert beszórtad a pizsamáját Dagadox porral - nevetett George, mire Lucy majdnem kiköpte a narancslevét.
- Ja, tényleg... Már el is felejtettem.
- A lényeg az, hogy az ötödév kész rémálom - legyintett George. - Legalábbis ha az ember a jó jegyekre hajt. Mi Freddel azért túléltük valahogy.
- Hát igen... Hány RBF-et is tettetek le? - kérdezte Ron. - Hármat-hármat, nem?
- Aha - bólintott derűsen Fred. - De a mi terveinkben viszonylag kis hangsúlyt kap a tudományos fokozatok megszerzése.
- Arról is komoly vitát folytattunk, hogy egyáltalán elvégezzük-e a hetedik évet - tette hozzá George. - Most, hogy megvan a...
Harry egy szemvillanással elhallgattatta a fiút.
- ...hogy megvannak az RBF-eink - vágta ki magát George - minek vacakolnánk a RAVASZ-okkal? De aztán arra gondoltunk, hogy anya szomorú lenne, ha nem járnánk ki a sulit. Főleg azután, hogy Percy megszerezte a világ legnagyobb fafeje címet.
- De azért addig se tétlenkedünk. - Fred kedvtelve végigjáratta tekintetét a reggeliző diákseregen. - Végzünk egy kis piackutatást. Felmérjük, milyen termékeket keres egy varázsviccboltban az átlagos roxforti diák, aztán kielemezzük a kutatási eredményeket, és összeállítjuk a keresletnek megfelelő termékskálát.
- De hát honnan lenne pénzetek egy bolt megnyitására? - kérdezte szkeptikusan Hermione. - Ahhoz rengeteg eszköz meg nyersanyag kell... és, gondolom, egy helyiség is...
Harry és Lucy nem néztek az ikrekre. Harry arca lángvörösre gyulladt, ezért „véletlenül" leejtette a villáját, és gyorsan lehajolt érte. Lucy pedig szimplán a kupáját szuggerálta és úgy hallgatta Fred válaszát:
- Ne kérdezz, akkor nem hazudunk, Hermione. Gyere, George, ha sietünk, gyógynövénytan előtt még eladhatunk pár telefület.
Mire Harry felbukkant az asztal alól, az ikrek már el is indultak, kezükben egy-egy rakás pirítóssal.
- Ne kérdezz, akkor nem hazudunk... - ismételte tűnődve Hermione. - Mit jelentsen ez? Lehet, hogy már sikerült is kezdőtőkét szerezniük?
- Ez már nekem is megfordult a fejemben - bólintott szemöldökráncolva Ron. - Nyáron vettek nekem egy dísztalárt, és akkor sem értettem, honnan van ilyesmire pénzük...
Harry úgy vélhette, ideje elkormányozni a beszélgetést a veszélyes kérdésről, mert témát váltott.
- Mit gondoltok, tényleg olyan nehéz év vár ránk? Mármint a vizsgák miatt?
- Hát, szerintem igen - felelte Lucy. - Az RBF-ek nagyon fontosak. Eredményességüktől függ, hogy milyen állásokra jelentkezhet ember. Bill azt mondta, pályaválasztási tanácsot is fogunk kapni az idén, hogy el tudjuk dönteni, mely tárgyakból akarjuk letenni jövőre a RAVASZ-t.
- Ti már tudjátok, mihez akartok kezdeni a Roxfort után? - kérdezte pár perccel később Harry, miután kisétáltak a nagyteremből, és elindultak mágiatörténet-órára.
- Én nem nagyon - felelte lassan Ron, és lesütötte a szemét.
- Én aurornak mennék - vágta rá Lucy olyan határozottan, hogy a fiúk döbbenten fordultak felé.
- Nagyon határozott vagy - mondta Harry. - Mióta tudod, hogy az akarsz lenni?
- Amióta megtudtam, mit tett velünk Voldemort - felelte Lucy. - Kiskorom óta ez a célom; biztos akarok lenni benne, hogy senki más ne szenvedje el azt, amit mi.
Harry megértően, ugyanakkor lelkesen bólogatott.
- Szerintem is tök jó lenne - bökte ki váratlanul Ron. - Csak hát az aurorok... az olyan elitcsapat. Aurornak csak a legjobbak mehetnek. Na és te mi akarsz lenni, Hermione?
- Nem tudom - felelte a lány. - Mindenesetre valami értelmes munkát szeretnék végezni.
- Az aurorok értelmes munkát végeznek! - méltatlankodott Harry.
- Persze, de azért más is van a világon. Például ha befolyásos mozgalommá tudnám fejleszteni a MAJOM-ot...
Harry, Lucy és Ron nagyon vigyáztak, nehogy találkozzon a tekintetük...
A mágiatörténet a diákság egyöntetű véleménye szerint a varázstudományok legunalmasabbika volt. A tárgyért felelős néhai Binns professzor monoton előadásmódja hipnotizáló erővel bírt: tíz, melegben öt perc alatt garantáltan mindenki félálomba bódult tőle. A kísértettanár minden órája egyforma volt: felolvasta a mondókáját, a diákok pedig vagy jegyzeteltek, vagy bambán meredtek a semmibe. Harry, Lucy és Ron csak úgy tudták letenni addigi történelemvizsgáikat, hogy a felkészülési időben lemásolták Hermione jegyzeteit - ő ugyanis csodával határos módon ébren tudta végigülni Binns előadásait.
Ez alkalommal az óriások háborúinak ürügyén unatkoztak másfél órát. Lucy az első tíz percben még felfogott valamit az elhangzottakból; utoljára még arra gondolt, hogy a téma más tanár előadásában akár érdekes is lehetne, aztán végérvényesen leállt az agya. A fennmaradó nyolcvan percben akasztófásat játszott Harryvel és Ronnal a pergamenje sarkán, amiért Hermione megrovó pillantásokkal illette mindhármójukat.
- Mi lenne - kérdezte a lány, mikor már kifelé mentek a teremből (Binns professzor a táblán át távozott) - ha idén nem adnám oda nektek a jegyzeteimet?
- Akkor a te lelkeden száradna, hogy megbukunk az RBF-vizsgán - felelte Ron.
- Megérdemelnétek! - zsörtölődött Hermione. - Meg se próbáltatok odafigyelni!
- De megpróbáltunk - állította Ron. - Csak nincs annyi eszünk meg olyan memóriánk, mint neked, és nem tudunk olyan jól koncentrálni. Tudjuk, hogy sokkal okosabb vagy nálunk; minek kell még az orrunk alá is dörgölni?
- Jaj, nem kell ez a rossz duma! - legyintett Hermione, de azért szemlátomást hatott rá a hízelgés, mert nem zsörtölődött tovább.
A szünetet az udvaron kellett tölteniük. Odakint finom, ködszerű eső permetezett, úgyhogy az udvar széleinél csoportokban ácsorgó diákokból csak elmosódott körvonalak látszottak. Harry, Lucy, Ron és Hermione beálltak egy félreeső sarokba, egy csöpögő erkély alá, felhajtották talárjuk gallérját. Épp arról kezdtek el beszélgetni, vajon mit tartogat számukra Piton az év első bájitaltanórájára, amikor észrevették, hogy valaki közeledik feléjük.
- Szia, Harry!
Cho Chang volt az; mi több, teljesen egyedül bukkant fel. Ez igen szokatlan volt nála, mert általában egész csapatnyi viháncoló lány vette körül.
- Szia... - köszönt vissza Harry, s lassan egyre jobban elvörösödött.
- Látom, sikerült leszedni azt a valamit - jegyezte meg Cho.
- Persze... - bólintott Harry. Láthatóan igyekezett úgy vigyorogni, mintha találkozásukat a vonaton viccesnek találta volna, nem pedig megalázónak. - Öö... jól telt a nyarad?
Szegény bátyám, gondolta Lucy, elnézve, hogyan sötétedett el Cho arca. Mindig zavarba jön a közelében.
- Aha... nem volt rossz... - felelte színtelenül Cho.
- Ez a Tornádók jelvénye, nem? - kérdezte Ron, és rámutatott a Cho talárján díszelgő dupla arany T betűs, égszínkék jelvényre. - Nekik drukkolsz?
- Igen - felelte Cho.
- Már régen, vagy csak mióta bajnokok lettek? - kérdezte Ron, olyan gúnyos felhanggal, amit Lucy egyáltalán nem érzett helyénvalónak. Megpróbált valahogy figyelmeztetően rálépni a fiú lábára, de már mindegy volt.
- Hatéves korom óta nekik drukkolok - felelte szárazon Cho. - Na szia, Harry.
Azzal otthagyta őket. Hermione megvárta, amíg a lány az udvar közepére ért, s csak akkor vette elő Ront.
- Hogy lehetsz ilyen tapintatlan!?
- Mért? Csak megkérdeztem, hogy...
- Nem vetted észre, hogy Harryvel akart beszélni?
- Na és? Mondtam én, hogy ne beszéljen vele?
- Mért kellett cikizned a csapata miatt?
- Én nem cikiztem, csak...
- Kit érdekel, hogy a Tornádóknak drukkol, vagy sem?
- Figyelj már, minden második ember, aki ilyen jelvényt hord, csak tavaly vette, miután...
- És akkor mi van?
- Az van, hogy azok nem igazi szurkolók. Mindig annak a csapatnak drukkolnak, amelyik éppen felfutott...
- Becsöngettek! - szólt egyszerre Harry és Lucy, mivel látták, hogy barátaik a nagy vitatkozásban még a csengőszót se hallották meg.
Ezután elindultak Piton alagsori tanterme felé, de Ron és Hermione egész úton folytatták a civakodást, Harry pedig a gondolataiba meredt, így Lucy próbálta felkészíteni magát lélekben az elkövetkező másfél órára. Te jó ég, így kezdeni minden hetet, Pitonnal összezárva… de neki legalább ezután lyukasórája volt, nem úgy, mint a többieknek, így volt egy kis szabadideje, amikor kipihenhette a fáradalmakat.
Ez a gondolat felvidította Lucyt és erőt adott neki. Még a pinceterem ajtajának vészjósló nyikorgása se tudta kipukkasztani derűje kis léggömbjét.
Harry, Ron és Hermione nyomában besétált Piton termébe, követte őket a megszokott hátsó padhoz, aztán leült barátai közé, akik most már csak dühös mordulásokkal fejezték ki egymás iránti érzelmeiket.
- Csendet kérek! - szólt Piton, miután becsukta az ajtót.
Az utasítás fölösleges volt; amint a diákok meghallották az ajtó döndülését, rögtön abbamaradt a beszélgetés és a mozgolódás: tanáruk puszta jelenléte is elegendő fegyelmező erővel bírt.
Piton elindult a tanári asztal felé, s közben végigjáratta tekintetét a diákokon.
- Mielőtt hozzákezdünk az órai munkához - szólt - emlékeztetnélek rá benneteket, hogy jövő júniusban egy igen fontos vizsgán kell számot adnotok tudásotokról a varázsfőzetek készítése és használata terén. Bár sajnálatos módon a csoport egyes tagjai átlagon aluli szellemi képességekkel rendelkeznek, elvárom, hogy az RBF-vizsgán legalább elégséges szintű teljesítményt nyújtsanak mindazok, akik nem akarják, hogy... megnehezteljek rájuk.
Piton tekintete Neville-en időzött. A fiú keze remegni kezdett.
- A következő tanévben sokan közületek már nem lesznek a tanítványaim - folytatta Piton. - A RAVASZ-ra előkészítő kurzusomon ugyanis csak a legjobbak vehetnek részt, vagyis egyesektől meg kell majd válnunk.
Piton most Harryt nézte, s szája sarka kissé felfelé görbült. Ezután Lucyra vándorolt a tekintete, aki tartotta a szemkontaktust; tudta, hogy van érzéke a tárgyhoz és ezt az RBF-en meg is fogja mutatni Pitonnak.
- A búcsú boldogító percétől azonban még egy egész tanév választ el minket - folytatta Piton - úgyhogy akár szándékoztok RAVASZ-ra menni, akár nem, azt ajánlom, összpontosítsatok annak a magas szintű tudásnak a megszerzésére, amit a sikeres RBF-vizsga feltételéül támasztok.
- A mai órán egy olyan bájitalt készítünk el, ami gyakran szerepel a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgafeladatai között: a béke elixírjét. Ez a főzet a szorongás oldására, az izgalom csillapítására szolgál. De vigyázat! Aki túl bőkezűen adagolja a hozzávalókat, annak bájitala mély, sőt akár örök álmot hozhat elfogyasztójára. Legyetek hát óvatosak munkátok során!
A Lucy jobbján ülő Hermione kihúzta magát, s arca feszült figyelmet tükrözött. Érdekes módon most Lucy is nagyon koncentrált, pedig eddig sosem tette.
- A hozzávalókat és az elkészítés módját - Piton itt intett egyet a pálcájával - a táblán olvashatjátok. - (A táblán erre feltűnt a recept.) - Mindent, amire szükségetek lesz - Piton megint intett a pálcával - megtaláltok a tároló szekrényben. (Az említett szekrény ajtaja kitárult.) Másfél órátok van a munkára. Lássatok hozzá!
A négyes jóslata helyesnek bizonyult: ennél bonyolultabb bájitalt Piton aligha adhatott volna fel nekik. A hozzávalókat szigorú sorrendben és a lehető legpontosabban kimérve kellett az üstbe szórni, s a levet az előírt számú mozdulattal kellett megkeverni, előbb az óramutató járásával megegyező, majd azzal ellentétes irányban. Az utolsó alapanyag hozzáadása előtt egy bizonyos idővel a főzéshez használt tűz lángját a recept szerinti nagyságúra kellett csökkenteni.
- A főzet akkor jó, ha könnyű, ezüstös pára lebeg fölötte - szólt Piton tíz perccel az óra vége előtt.
Lucy verejtékben úszó arccal körülnézett a teremben. Az ő üstje fölött szerencsére ezüstös pára lebegett (meg is dolgozott érte), de Harryé sötétszürke gőzt okádott, Ronéból zöld szikrák röppentek fel, Seamus pedig kétségbeesetten élesztgette pálcájával kialudni készülő tüzét. Hermione főzetének felszínét szintén ezüstösen fénylő pára borította - Piton csupán rápillantott görbe orra fölött, aztán szótlanul továbbment - ami nem kevesebbet jelentett, mint hogy hirtelen nem tud mibe belekötni. Lucy üstjére is csak egy pillantást vetett, amit a lány egyértelmű sikerként könyvelt el, így elégedetten dőlt hátra.
Harry üstje mellett viszont megállt, és szája undok mosolyra húzódott.
- Megtudhatnám, mi ez, Potter?
A terem első felében dolgozó mardekárosok kíváncsian felkapták a fejüket. Imádták hallgatni, mikor Piton Harryt gyötörte, Lucyból ugyanakkor olyan gyorsan távozott a higgadtság, mintha elfújták volna. Feszülten figyelt.
- A béke elixírje - felelte pislogva Harry.
- Mondd csak, Potter, tudsz te olvasni? - kérdezte szinte nyájasan Piton.
Draco Malfoy hangosan felkacagott, mire Lucy megpróbálta keresztülszúrni a pillantásával. Nem sikerült, ráadásul a fiú beképzelt tekintetét is állnia kellett.
- Igen, tudok - válaszolt Harry. Ujjai ráfeszültek varázspálcájára.
- Akkor olvasd fel az útmutatás harmadik bekezdését!
Harry hunyorogva a táblára nézett. A termet betöltő sokszínű füstködön át nem volt könnyű kibetűzni a receptet. Pár pillanatig csönd volt, majd Harry arca fájdalmas grimaszba torzult.
- Mindent elvégeztél, ami a harmadik bekezdésben áll, Potter?
- Nem - motyogta Harry.
- Tessék?
- Nem - ismételte hangosabban Harry. - A hunyorszirupot kifelejtettem.
- Kifelejtetted bizony, épp ezért a kotyvalékod használhatatlan. Evapores!
A főzet az utolsó cseppig eltűnt, s Harry úgy állt ott üres üstje mellett, mintha az elmúlt másfél órában semmit se csinált volna.
- Azok, akiknek sikerült elolvasni és felfogni az utasításokat, töltsenek meg egy palackot a főzetükből. Címkézzék fel, írják rá a nevüket, és tegyék le az asztalomra. Házi feladat: negyven centiméter hosszú pergamenen foglaljátok össze a holdkő tulajdonságait és a bájitalfőzésben való használatát. A dolgozatokat csütörtökre várom.
Amíg a palackját töltögette, Lucynak újra és újra vissza kellett fognia magát. Legszívesebben két üveget vitt volna ki, de Pitont nem tudná becsapni ezután a műsor után. Harry duzzogva ült a székén és mikor megszólalt a csengő, elsőként lépett ki a teremből, s már javában ebédelt, mikor Lucy, Ron és Hermione rátaláltak. A nagyterem mennyezete a délelőtt folyamán még sötétebb szürkére színeződött, s a magas ablakokon patakokban csorgott le az eső.
- Igazságtalan volt, amit Piton tett - szólt együtt érzőn Hermione, miután leült Harry mellé, és szedett magának a krumplis vagdaltból. - Monstro főzete sokkal rosszabb lett, mint a tiéd: mikor áttöltötte, felrobbant az üveg, és meggyulladt tőle a talárja.
- Miért csodálkozol? - morogta Harry. - Mikor volt Piton igazságos velem?
Erre aztán nehéz volt mit felelni, hiszen a vak is láthatta, hogy Piton az első év első órájától utazik Harryre.
- Reméltem, hogy az idén egy kicsit normálisabb lesz - csóválta a fejét Hermione. - Mivel hogy... - Lopva körülnézett; mellettük kétoldalt hat-hat hely üres volt, és épp senki nem haladt el az asztal mellett. - Mivel hogy benne van a Rendben, meg minden.
- Sárkányból nem lesz golymók - bölcselkedett Ron. - Nekem különben is mindig az volt a véleményem, hogy Dumbledore-nak nem kéne megbíznia Pitonban. Mi bizonyítja, hogy tényleg nem Tudjátokkinek dolgozik?
Semmi az égvilágon, vágta volna rá legszívesebben Lucy, de nem akart belefolyni a vitába, így csak magában tette hozzá: Az biztos, hogy előbb bíznám az életem Mundungusra, mint rá.
- Arra még nem gondoltál - szólt bosszúsan Hermione - hogy Dumbledore esetleg több bizonyítékot is tud, csak nem osztja meg veled?
Ronnak már a nyelve hegyén volt a válasz, de Harry megelőzte.
- Hagyjátok már abba, jó? - csattant fel. Két barátja megütközve nézett rá, Lucy azonban csak sóhajtott (ez a tevékenység egyre gyakrabban fordult elő nála mostanában). - Öt percig se bírjátok ki veszekedés nélkül. Megőrülök tőletek!
Azzal felpattant félig teli tányérja mellől, vállára vetette táskáját, és faképnél hagyta barátait. Ron és Hermione döbbenten pislogtak utána.
- Egyetértek vele - szólalt meg Lucy, mire barátai még nagyobb elképedéssel fordultak felé. - Tényleg idegőrlő, hogy folyton egymást marjátok. Ráadásul neki most sokkal kevesebb a türelme, mint általában.
- Akkor se rajtunk kéne kitöltenie a dühét - jegyezte meg Hermione.
- De nektek sem kéne minden apróság miatt veszekednetek - állt fel Lucy. - Találkozunk sötét varázslatok kivédésén - szólt és a választ meg sem várva otthagyta őket.
A lehető legrövidebb úton sietett vissza a toronyba, állva a folyamatos bámulásokat és suttogó megjegyzéseket. Mivel magában tartotta az indulatait, valósággal majd felrobbant, mire elérte a Kövér Dáma portréját. Csak arra vágyott, hogy valamin levezethesse a feszültségét, hogy addig szórja az átkait, amíg teljesen ki nem merül.
Szerencsére, mikor belépett a klubhelyiségbe, ott találta Fredet, George-ot és Lee-t, akiknek ezek szerint szintén lyukasórájuk volt. A három fiú elmélyülten beszélgetett az egyik félreeső asztalnál, miközben folyton írogattak valamit egy pergamendarabra.
- Sziasztok! - köszönt Lucy, mikor odasétált hozzájuk.
Lee már rejtette volna el a feljegyzéseket, de az ikrek leállították.
- Hagyd, Lucy beavatott, egész nyáron segített nekünk - mondta George és hellyel kínálta a lányt.
- Hát te mit csinálsz itt? Nincs órád? - kérdezte Fred.
- Nincs, de nem maradhatok sokáig, mert a következő óránk sötét varázslatok kivédése lesz - ült le Lucy. - Mit csináltok?
- Épp az Orrvérzés Ostya ellenszerén dolgozunk - magyarázta George. - Lee azt javasolta, hogy nézzünk szét a hobbiszekrényben a bájitalteremben, de én oda be nem teszem a lábam többet.
- Elég volt az az öt év, amíg poklot csináltunk Piton óráin - fejtette ki Fred. - Sokkal nehezebb meló volt, mint a többi tanár óráján együttvéve.
- De Piton arckifejezése megért ennyit - mosolygott gonoszul Lee, mire az ikrek egyetértően bólogattak. - Viszont az igaz, hogy ötödév végén kitiltott minket a pincéből.
- Tényleg, még az is volt! - csapott a homlokára Fred. - Én csak szimplán nem akartam visszamenni, de most, hogy mondod…
- Én azt hittem, csak viccelt - ráncolta a homlokát George.
- Úgy ismered Pitont, mint aki szokott viccelni? - nézett rá kérdőn Lucy, mire a fiúk összenéztek és nevetésben törtek ki.
- Mondasz valamit - ölelte át a vállát Fred. - De a lényeg az, hogy nem mehetünk be a bájitalterembe, mert rögtön kirúgat minket.
- Márpedig az értékes kutatási eredmények nélkül nem megyünk el innen - magyarázta George.
- Igen, a…
- Befejeztétek végre? - szakította félbe őket Lucy, mire a fiúk elhallgattak. A lánynak azonban - ezen a napon először - őszinte mosoly virított az arcán. - Na, ha hajlandóak lettetek volna csöndben maradni, már rég elmondhattam volna, hogy szívesen elhozom nektek, ami kell.
Fred, George és Lee összenéztek, majd egyszerre vágták rá, hogy:
- Zseniális vagy!
Mire Lucy elért a sötét varázslatok kivédése teremig, már azt is kimerte jelenteni, hogy jól érezte magát. Mint mindig, Fred és George gondoskodtak róla, hogy javuljon a hangulata, és a lány megígérte nekik, hogy a következő bájitaltan után elhozza nekik a kért főzeteket.
A teremnél már ott volt Harry, Ron és Hermione is, akik látszólag már lenyugodtak; legalábbis már nem egymásra, hanem a rengeteg házi feladatra fújtak. Sok idejük nem volt a beszélgetésre, mert becsöngettek és szépen be kellett vonulniuk a terembe.
Umbridge professzor már a tanári asztal mögött ült. Ismerős, rózsaszínű kardigánját viselte, s ott volt a hajában a fekete bársonymasni, amit Harry most is egy hatalmas varangy fején ücsörgő légynek látott.
A csoport viszonylag fegyelmezetten vonult be a terembe. Nem ártott az óvatosság, hisz Umbridge még ismeretlen ellenfél volt.
- Jó napot kívánok mindenkinek! - szólalt meg a tanárnő, miután elfoglalták a helyüket.
Néhányan motyogva visszaköszöntek neki.
- Ajajaj... ! - csóválta a fejét Umbridge. - Ez bizony elég soványra sikerült. Hangosan és érthetően mondjátok: „Jó napot, Umbridge professzor!" Próbáljuk meg még egyszer, rendben? Jó napot mindenkinek!
- Jó napot, Umbridge professzor! - zengte a kórus.
- Így mindjárt más - bólintott negédes mosollyal Umbridge. - Nem is volt olyan nehéz, ugye? Most pedig pálcát a táskába, és pennát veszünk elő.
A csoportból többen fintorogva összenéztek; sosem fordult még elő, hogy a „pálcát a táskába" parancsot élvezhető óra követte volna. Lucy pennát, tintát és pergament bányászott ki a hátizsákjából.
Umbridge kinyitotta kézitáskáját, kivette belőle saját, feltűnően rövid varázspálcáját, és nagyot koppintott vele a táblára. Azon egy szempillantás múlva az alábbi szöveg jelent meg:
Sötét varázslatok kivédése - Visszatérés az alapokhoz
- Ha jól sejtem, a sötét varázslatok kivédéséről szerzett eddigi ismereteitek meglehetősen rendszertelenek és hiányosak. - Umbridge az osztály felé fordult, s összekulcsolta a kezét. - Évenként más tanár foglalkozott veletek, s közülük többen nem tartották magukat a minisztérium által jóváhagyott tantervhez. Ennek sajnálatos következményeként tudásotok messze elmarad az RBF-vizsga évében elvárható szinttől. Bizonyára örömmel halljátok, hogy a problémát orvosolni fogjuk. Idén már egy gondosan felépített, elméletközpontú, a minisztériumi elvekkel összhangban álló tanmenetet követve ismerkedhettek a defenzív mágiával. Kérem, másoljátok le az alábbiakat!
Azzal ismét rákoppintott a táblára. Az első szöveg eltűnt, s a helyén megjelentek a „tantárgyi célkitűzések".
1. A defenzív mágia elméleti alapjainak megismerése.
2. A defenzív mágia jogszerű használatát lehetővé tevő helyzetek felismerésének elsajátítása.
3. A defenzív mágia helyének meghatározása a bűbájhasználatában.
Két percig a pergament kaparó tollhegyek zaja töltötte be a termet. Mikor mindenki végzett a három pont lemásolásával, Umbridge egy kérdéssel folytatta:
- Mindenkinek van példánya Wilbert Fushel A defenzív mágia elmélete című könyvéből?
A csoport igenlően morgott.
- Próbáljuk meg újra, rendben? - mondta Umbridge. - Ha felteszek egy eldöntendő kérdést, akkor az „Igen, Umbridge professzor!" és a „Nem, Umbridge professzor!" válaszok egyikét várom. Nos: mindenkinek van példánya Wilbert Fushel A defenzív mágia elmélete című könyvéből?
- Igen, Umbridge professzor! - felelte kórusban a csoport.
- Helyes - bólintott Umbridge. - Nyissátok ki a könyvet az ötödik oldalon, és önállóan olvassátok el „Az alapokról kezdőknek" című fejezetet. Kérem, mellőzzétek a beszélgetést!
Umbridge otthagyta a táblát, leült a tanári asztalhoz, és az osztályra meresztette dülledt, táskás varangyszemét. Lucy fellapozta a könyvben az ötödik oldalt, és hozzákezdett az olvasáshoz.
A szöveg kétségbeejtően unalmas volt, vetekedett Binns professzor előadásaival. Lucy pár perc alatt eljutott abba az állapotba, mikor már tizedik olvasásra is csak az első néhány szót fogta fel a mondatokból. Nem hitte volna, hogy a sötét varázslatok kivédése órát unalmasnak találja. Telt-múlt az idő, s a teremben néma csend honolt.
Ron a pennájával játszott, és révedő tekintettel bámulta az egyik oldal közepét. A Lucy mellett ülő Harry a diáktársait bámulta, vagy az oldalt szuggerálta. Lucy most jobbra nézett - és a csodálkozás magához térítette kábulatából. Hermione ki se nyitotta a könyvét; csak ült, és fél kezét a magasba emelve Umbridge-et nézte.
Lucy nem emlékezett rá, hogy Hermione valaha is ellenkezett volna, ha olvasásra szólították fel - de még arra se, hogy a lány ne nyitott volna ki egy könyvet, ha az kartávolságon belül került hozzá. Kérdő tekintetére azonban Hermione csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem óhajt magyarázkodni, és tovább fixírozta a tanárnőt, aki viszont tüntetően másfelé nézett.
Jó néhány perc telt el így, s ezalatt a helyzet csak annyiban változott, hogy már nem csak Lucy figyelte Hermionét. Szemlátomást egyre többen vélték úgy, hogy a néma párbaj jobb szórakozást ígér, mint az unalmas mondatok végtelen sora.
Mikor a csoportnak már több mint a fele Hermionét nézte, Umbridge rájött, hogy módszere nem vezet eredményre.
- Szeretnél kérdezni valamit az első fejezettel kapcsolatban, kedvesem? - fordult Hermionéhoz, olyan arcot vágva, mintha akkor tűnt volna csak fel neki, hogy a lány jelentkezik.
- Nem, a kérdésem nem a fejezettel kapcsolatos - felelte Hermione.
- Akkor a türelmedet kérem. - Umbridge kivillantotta apró, hegyes fogait. - Most olvasunk, de az óra végén szívesen meghallgatlak.
- A tantárgyi célkitűzésekről szeretnék kérdezni valamit - mondta Hermione.
Umbridge szemöldöke a homloka közepére szaladt.
- Megtudhatnám a neved?
- Hermione Granger.
- Nos, Hermione, úgy vélem, a célok világosak - jelentette ki Umbridge negédesen, de határozottan.
- Nekem sajnos nem - folytatta szemrebbenés nélkül Hermione. - Nem értem, miért nem szerepel köztük a védekező bűbájok használata.
Szavait néhány másodperces csend követte. Ez alatt az idő alatt a csoportból többen is a táblára néztek, és újra elolvasták a tantárgyi célkitűzéseket.
- A védekező bűbájok használata? - ismételte kuncogva Umbridge. - Nos, nem hinném, hogy ebben a teremben bármi ellen is védekezni kellene. Vagy attól tartasz, hogy megtámadnak óra alatt?
- Nem fogunk varázsolni? - kérdezte megrökönyödve Ron.
- Az én órámon a diák jelentkezik, ha szólni szeretne, kedves...
- Ron Weasley - mutatkozott be Ron, immár felemelt kézzel.
Umbridge professzor még szélesebb mosolyra húzta békaszáját, hátat fordított neki. Harry, Lucy és Hermione keze rögtön a magasba lendült. Umbridge egy hosszú pillanatig Harryre, majd Lucyra szegezte dülledt szemét, aztán ismét Hermionéra nézett.
- Tessék, kedvesem. Még valamit szeretnél kérdezni?
- Igen - bólintott Hermione. - Mire való a sötét varázslatok kivédése tantárgy, ha nem arra, hogy gyakoroljuk a védekező bűbájokat.
- Te a minisztériumban képzett pedagógiai szakértő vagy? - kérdezett vissza higgadtan Umbridge.
- Nem, de...
- Nos, akkor attól tartok, nem a te dolgod meghatározni, hogy „mire való" valamely tantárgy. Az új tantervünket nálad sokkal öregebb és bölcsebb varázslók dolgozták ki. Biztonságos, veszélytelen módon fogtok megismerkedni a defenzív mágiával...
- Annak mi értelme van? - szólt közbe Harry. - Ha megtámadnak minket, az nem lesz...
- Nem láttam a kezed, Harry Potter! - szakította félbe éneklő hangon Umbridge.
Harry gyorsan felemelte a kezét. Umbridge ezúttal is tüntetően elfordult, de most már mindenfelé feltartott kezeket látott.
- Bemutatkoznál? - nézett rá Deanre.
- Dean Thomas vagyok.
- Tessék, Dean.
- Szerintem Harrynek igaza van. Ha megtámadnak minket, az nem lesz veszélytelen.
- Tőled is megkérdezem - duruzsolta idegesítő mosollyal Umbridge. - Tartasz tőle, hogy támadás ér az órám alatt?
- Nem, de...
Umbridge egy intéssel elhallgattatta.
- Nem kívánom bírálni az iskola vezetését - mondta fanyar mosollyal - de azok közül, akik ezt a tárgyat tanították nektek, ebben igencsak felelőtlenek voltak. Mi több, akadt köztük - itt megengedett magának egy kuncogást - egy rendkívül veszélyes félvér is.
- Ha Lupin professzorról beszél - fortyant fel Lucy - ő volt a legjobb...
- Jelentkezünk, Lucy Potter! Tehát... eddigi tanáraitok olyan bűbájokkal ismertettek meg benneteket, amelyek a korotoknál fogva túl bonyolultak voltak nektek - sőt, akadtak köztük egyenesen életveszélyesek is. Tanáraitok rátok ijesztettek, elhitették veletek, hogy szinte naponta ér majd benneteket sötét támadás...
- Nem így volt! - fakadt ki Hermione. - Csak azért...
- Nem látom a kezedet!
Hermione feltette a kezét, Umbridge pedig elfordult.
- Úgy tudom, hogy az elődöm nemcsak hogy megismertetett benneteket egyes tiltott átkokkal, de egyenesen rajtatok mutatta be őket.
- De róla kiderült, hogy őrült - mutatott rá Dean. - Egyébként pedig nagyon sokat tanultunk tőle.
- Előbb jelentkezünk, aztán beszélünk, Dean! - énekelte Umbridge. - A minisztérium álláspontja szerint alapos elméleti tudás birtokában le tudjátok tenni a vizsgátokat, s ezzel oktatásotok eléri célját... Mutatkozz be, kérlek - tette hozzá a jelentkező Parvatira nézve.
- Parvati Patil vagyok, és azt szeretném kérdezni, hogy nem lesz-e az RBF-vizsgának gyakorlati része is. Úgy tudom, meg kell majd mutatnunk, hogy tényleg végre tudjuk-e hajtani az ellenátkokat.
Umbridge készen állt a válasszal.
- Ha elsajátítjátok az elméletet, természetesen képesek lesztek elvégezni a varázslatokat a vizsgán biztosított speciális körülmények között.
- Anélkül, hogy előtte gyakoroltunk volna? - hitetlenkedett Parvati.
- Ismétlem, ha elsajátítjátok az elméletet...
Lucy felemelte a kezét, de nem várta meg, hogy szólítsák.
- De hát az iskolán kívül mire megyünk az elmélettel?
Umbridge felszegte a fejét.
- Egyelőre iskolában vagy, Potter - felelte higgadtan.
- Akkor nem is kell felkészülnünk arra, ami odakint vár ránk?
- Semmi nem vár rátok odakint.
- Semmi? - vette át a szót Harry. Lucy látta testvérén, hogy mindjárt felrobban.
- Véleményed szerint kinek állna szándékában gyerekeket megtámadni? - kérdezte Umbridge hátborzongatóan mézesmázos hangon.
- Kinek is, lássuk csak... - dörmögte töprengő fintorral Harry. - Mondjuk... Voldemort nagyúrnak!
Ronnak elakadt a lélegzete; Lavender Brown sikkantott egyet; Neville leesett a székről - Umbridge professzor ellenben meg se rezzent, sőt gonosz elégedettség ült ki az arcára.
- Tíz pont a Griffendéltől, Potter.
A teremben néma csönd lett. Mindenki vagy Umbridge-re vagy Harryre nézett.
- És most szeretnék tisztázni néhány dolgot.
Umbridge felállt, és tömzsi ujjait az asztal lapjára támasztotta.
- Azt mondták nektek, hogy egy bizonyos sötét varázsló feltámadt halottaiból...
- Nem volt halott - javította ki mérgesen Lucy.
- De igenis. A bátyád viselkedése máris tíz pontjába került a házadnak, ne feszítsd tovább a húrt! - darálta Umbridge, rá se nézve Lucyra. - Mint mondtam, úgy informáltak benneteket, hogy egy bizonyos sötét varázsló ismét közöttünk garázdálkodik. Ez az állítás hazug...
- Nem hazugság! - csattant fel egyszerre Harry és Lucy. Majd Harry egyedül folytatta: - Láttam őt, megküzdöttem vele!
- Büntetőfeladat mindkettőtöknek, Potter! - vágta rá diadalmasan Umbridge. - Holnap délután öt órakor várlak titeket a szobámban. Ismétlem: az állítás hazugság. A Mágiaügyi Minisztérium biztosít benneteket róla, hogy nem kell tartanotok semmilyen sötét varázslótól. Aki mégis nyugtalankodik, az keressen fel engem bizalommal tanítási időn kívül. Ha bárki bármilyen feltámadt sötét varázsló rémképével ijesztget benneteket, csak szóljatok nekem. Azért jöttem, hogy segítsek. A barátotok vagyok. És most, legyetek szívesek folytatni az olvasást. Ötödik oldal, „Az alapokról kezdőknek".
Azzal visszaült az asztala mögé - Harry viszont felállt. Egyszerre minden szem rászegeződött. Seamus félelemmel vegyes ámulattal nézett rá.
- Ne csináld, Harry! - suttogta Hermione. Talárja ujjánál fogva próbálta visszahúzni Harryt a székre, de a fiú elrántotta a kezét, és remegő hangon így szólt:
- Szóval a tanárnő úgy gondolja, hogy Cedric Diggory magától halt meg?
A csoport minden tagjának elakadt a lélegzete. Lucyn, Ronon és Hermionén kívül Harry senkinek nem beszélt róla, hogy pontosan mi történt Cedric halálának estéjén. A tekintetek Umbridge felé fordultak, aki viszont Harryt nézte - immár mosolytalan arccal.
- Cedric Diggory tragikus balesetben vesztette életét - jelentette ki hűvösen.
- Meggyilkolták - felelte Lucy és ő is felállt. Míg Harrynek minden porcikája remegett a dühtől, Lucy halálos nyugalommal nézett a békaarcba. - Voldemort ölte meg, és ezt maga is tudja. Ahogy ebben a teremben mindenki tudja. Csak egyszerűen túl gyávák szembenézni az igazsággal.
Umbridge professzor arca kifejezéstelen maradt. Lucy arra számított, hogy a tanárnő rájuk ordít, de nem így történt; Umbridge a legsziruposabb kislányhangját vette elő:
- Gyertek ide hozzám, drágáim!
Harry hátrarúgta székét, megkerülte két barátját, és odacsörtetett a tanári asztalhoz. Lucy ezzel szemben olyan nyugodtan ment ki, mintha nem is büntetésért sétált volna oda. Ha Piton viselkedett volna úgy vele, mint Umbridge, valószínűleg ugyanúgy reagált volna, mint Harry. Azonban sejtette, hogy ehhez a nőhöz más taktika kell, így már rögtön elkezdett edzeni arra, hogy a későbbiekben eredményes legyen. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne akart volna felrobbanni a dühtől, valahogy azonban mégis sikerült nyugalmat erőltetnie az arcára.
Umbridge megvárta, amíg Lucy komótosan odasétált, majd két kis tekercs rózsaszín pergament vett elő a retiküljéből. Kiterítette az asztalra, megmártotta pennáját, és írni kezdett.
Egészen közel hajolt a laphoz, így Lucy nem láthatta, mit ír. Bármi is volt az, Umbridge két példányt írt belőle. A teremben néma csend volt. Körülbelül másfél perc múlva a tanárnő felegyenesedett, összecsavarta a két pergament, majd pálcájával megérintette a tekercseket. A pergamenlapok hengerré zárultak, mintha összehegesztették volna a széleiket.
- Vigyétek el ezt McGalagony professzornak, kedveseim - szólt Umbridge, és a két Potter felé nyújtotta a leveleket. Harry szó nélkül átvette, sarkon fordult, és Lucyt meg se várva kiment a teremből, bevágva maga mögött az ajtót.
- Hozzátok el a cuccainkat - súgta oda Hermionének Lucy, aztán komótosan követte Harryt. A lány remélte, hogy az ő nyugodt viselkedése sokkal jobban felidegesíti ezt a nőszemélyt, mint Harry dühkitörése. Abból, amit Umbridge szemében látott, arra következtetett, hogy jól gondolta. Majd el kell mesélnie Harrynek is.
Sebes léptekkel indult el a folyosón, szorosan markolva a McGalagonynak szóló levelet. Bízott benne, hogy utoléri Harryt, mielőtt a fiú eléri a házvezető irodáját, de „szerencsére" Hóborc gondoskodott róla, hogy így legyen: ugyanis az első sarkon befordulva látta, hogy a kopogószellem tintásüvegek dobálásával tartja fel a fiút.
- Hagyd abba, Hóborc! - kiáltott rá Harry.
- Hohó, dúl-fúl a kis bolondgomba! - harsogta a kopogószellem. Hátrálva repült a továbbsiető Harry előtt, s vigyorogva belebámult az arcába. - Mi bántja a lelkecskédet? Hangokat hallasz? Látomásaid vannak? Vagy megint furcsán forog... - itt csúfolódva fújt egyet - ...a nyelved?
- Azt mondta, hagyd békén! - kiabálta Lucy, és gyorsan utánuk sietett. Közben előhúzta a pálcáját és a kopogószellemre szegezte.
- Pofix!
Hóborc a torkához kapta a kezét, miközben igyekezett hangokat kiadni, de nem sikerült: nyelve ugyanis hozzáragadt a szájpadlásához. Némán szitkozódva odébbszállt, miközben Harry a lépcsőn várta be húgát.
- Ügyes - jegyezte meg árnyalatnyi elismeréssel a hangjában. - Hol tanultad?
- Sirius mesélt róla még nyáron - felelte Lucy. - Egész végig vártam, hogy kipróbálhassam valakin. Azt reméltem, Malfoyon, de ha már egyszere így alakult…
- Amúgy hogy tudtad megőrizni olyan jól a nyugalmadat? - kérdezte Harry. - Én már majdnem nekiestem annak a némbernek.
- Ó, én is, ne aggódj! - nevetett fel kényszeredetten Lucy. - Csak úgy gondoltam, jobban tudom idegesíteni, ha nyugalmat erőltetek magamra. Ahogy észrevettem, működött is, szóval a jövőben te is erre törekedj.
- Nem hiszem, hogy menni fog - jelentette ki Harry. - Már attól is feldühödöm, ha csak meglátom azt a varangyképét.
Közben elérték McGalagony irodáját. Lucy vállalta a kopogást, de csak azzal a feltétellel, ha Harry beszél. Nem sokkal később résnyire kinyílt az ajtó és McGalagony arca jelent meg.
- Potter! Potter kisasszony! - nézett végig meglepetten az érkezőkön. - Mit keresnek itt? Miért nincsenek órán?
Harry dacosan kihúzta magát.
- A tanárnőhöz küldtek minket - felelte.
- Mi az, hogy hozzám küldték? Ki küldte önöket hozzám?
Harry és Lucy átnyújtották Umbridge levelét. McGalagony szemöldökráncolva elvette, egy pálcamozdulattal kinyitotta mindkettőt, és olvasni kezdte őket. Szeme sebesen mozgott szögletes szemüvege mögött, és egyre jobban összeszűkült.
- Jöjjenek be!
Harry és Lucy követték a tanárnőt a dolgozószobába.
- Nos? - fordult hozzájuk McGalagony. - Igaz ez?
- Mi, tanárnő? - kérdezte Lucy.
- Igaz, hogy kiabáltak Umbridge professzorral?
- Igen - felelte kelletlenül Harry.
- A szemébe mondták, hogy hazudik?
- Igen - bólogatott Lucy.
- Megmondták neki, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért?
- Igen - bólintottak mindketten.
McGalagony professzor leült az íróasztalához, s egy darabig némán nézte Harryt és Lucyt. A tekintete ide-oda vándorolt kettejük között, azután így szólt:
- Egyenek egy kekszet!
- Tessék? - döbbent le Harry.
- Egyenek egy kekszet! - ismételte türelmetlenül McGalagony, és egy skót kockás fémdobozra mutatott, ami az egyik pergamenhalom tetején állt. - Üljenek le!
Lucy nem értette a dolgot és ránézésre Harry sem, mindenesetre leültek a tanárnővel szemben, és vettek a dobozból egy-egy gyömbéres gyíkot.
McGalagony letette Umbridge leveleit, és a két Potterre függesztette tekintetét.
- Óvatosnak kell lenniük, mindkettőjüknek.
Lucy lenyelte a falatot, és csodálkozva a tanárnőre meredt. McGalagony nem a tőle megszokott, pattogós stílusban beszélt, hanem lágy, kicsit aggódó hangon.
- Ha fegyelmezetlenkednek Dolores Umbridge óráján, annak sokkal súlyosabb következménye is lehet, mint a pontlevonás és a büntetőfeladat.
- Mire gondol, tanárnő? - kérdezte Harry.
- Használja a fejét, Potter! - csattant fel McGalagony, visszatérve szokásos stílusához. - Nagyon jól tudja, honnan jött Dolores Umbridge, és tudja, kinek tesz jelentést.
Kicsöngettek. Föntről, lentről és minden irányból elefántcsordát idéző lábdobogás hallatszott - a padokból felálló diákok zaja.
McGalagony ismét a levélbe pillantott.
- Itt az áll, hogy büntetőmunkát kell végezniük a hét minden napján, holnapi kezdettel - mondta.
- A hét minden napján? - ismételte megrökönyödve Harry. Lucy csak kifújta a benntartott levegőt: rosszabbra számított. - De hát, tanárnő... nem tudná...
- Nem tudnám - felelte kurtán McGalagony.
- De...
- Umbridge professzor a tanáruk, joga van büntetőfeladatot adni maguknak. Holnap délután öt órakor jelentkezzenek a szobájában. És jegyezzék meg: jobb lesz, ha vigyáznak Dolores Umbridge-dzsel.
- De hát igazat mondtunk! - háborgott Harry. - Voldemort visszatért, ezt a tanárnő is tudja, Dumbledore professzor is tudja...
- Az ég szerelmére, Potter! - sziszegte McGalagony, miután dühösen megigazította a szemüvegét (hátrahőkölt ugyanis Voldemort neve hallatán). - Ne azzal foglalkozzon, hogy mi igaz és mi nem! Húzza meg magát, és tartsa kordában az érzelmeit! Példát vehetne a testvéréről!
Azzal felpattant a székéből. Orrlyukai kitágultak, száját pengevékonyra szorította. Harry és Lucy is felálltak.
- Egyenek még egy kekszet! - szólt ingerülten McGalagony, és a testvérpár felé lökte a dobozt.
- Köszönjük, nem kérünk - utasította vissza Lucy.
- Ne gyerekeskedjenek!
Harry és Lucy kivettek egy-egy kekszet.
- Köszönjük... - morogta Harry.
- Az évnyitó lakomán nem figyeltek oda Dolores Umbridge beszédére?
- De igen - felelte Lucy. - Azt mondta, hogy meg fogják tiltani az újításokat... Az volt a lényeg, hogy a Mágiaügyi Minisztérium bele akar szólni a Roxfort dolgaiba.
McGalagony néhány másodpercig vesébe látó pillantással fürkészte a két Pottert. Végül szipogott egyet, majd íróasztalát megkerülve az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.
- Mindenesetre örülök, hogy legalább Hermione Grangerre odafigyelnek - mondta, és intett Harrynek és Lucynak, hogy elmehetnek.
Rendben. Az egy dolog, ha már van egy terve arra, hogyan is akarja megőrizni az imidzsét az emberek előtt. De ezt a fejében is meg kellene tennie, mert így egy óvatlan pillanatban simán lelepleződhet.
Draco a nagyteremben ült és vacsorázott. Természetesen Potterék nevétől volt hangos az egész iskola, akik a hírek szerint nekiestek Dolores Umbridge-nek, megmondva neki, hogy a Sötét Nagyúr visszatért. Állítólag Diggory is szóba került, de ez a részlet nem érdekelte Dracot. A veszekedés azonban annál inkább, különösen most, hogy látta, ahogy a két Potter besétált a nagyterembe. Szinte minden fej feléjük fordult, de ők csak leszegett fejjel siettek a Griffendél asztalához; ám a fürkésző pillantásoktól azután sem tudtak szabadulni, hogy leültek.
Draco nem tudott nem azon gondolkodni, hogy vajon mi mehetett végbe most Lucy fejében. Próbálja elmondani az igazságot, de senki se akarja meghallani. Az elkeseredett küzdelmét látva pedig még Draco is rosszul érezte magát. Az egy dolog volt, hogy nyáron folyamatosan olvasta az újságban a rágalmakat, de látni azt, milyen hatással voltak ezek Lucyra… sokkal rosszabb volt, mint képzelte.
Nem szabad, emlékeztette magát. Nem engedhetsz, vissza kell fognod magad. Gyűlöld őt, hagyd figyelmen kívül. Nem szabad, nem, nem, nem…
A mai események után Draco ezt mantrázva aludt el. Ennek köszönhetően pedig, mikor másnap felébredt, gondolatai a közelébe se mentek Lucy Potternek.